Szabad Nép, 1955. szeptember (13. évfolyam, 241-270. szám)

1955-09-27 / 267. szám

Emlékünnepély Bartók Béla halálának tizedik évfordulóján Bartók Béla, a nemzetközi béke­díjjal kitüntetett nagy magyar zene­szerző halálának tizedik évfordulója alkalmából a Bartók Béla-emlékbi­­zottság hétfőn este emlékünnepélyt rendezett a Magyar Állami Opera­ház­ban. Az emlékünnepély elnökségében helyet foglalt a párt és a kormány több vezetője: Ács Lajos, Gerő Er­nő, Hegedűs András, Kovács István, Szalai Béla, továbbá Darvas József népművelési miniszter. Az elnökség tagja volt Andics Erzsébet, a Ma­gyar Dolgozók Pártja Központi Ve­zetőségének tagja, a Központi Veze­tőség tudományos és kulturális osz­tályának vezetője, Ádam Jenő ér­demes művész, Csentki Imre Kossuth­­díjas karnagy, Farkas Ferenc Kos­­sut­h-díjas zeneszerző, Fasang Ár­pád, a Népművelési Minisztérium zene- és táncművészeti főosztályá­nak vezetője, Ferencsik János Kos­­sut­h-díjas kiváló művész, Hernádi Lajos érdemes művész, Horváth Már­ton, a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének tagja, Járdányi Pál Kossuth-díjas zeneszerző, Kadosa Pál Kossuth-díjas érdemes művész, Kállai Gyula népművelési miniszter­­helyettes, Kodály Zoltán Kossuth­­díjas akadémikus, kiváló művész, Medgyaszay Vilma kiváló művész, Molnár Antal és Reschofsky Sándor, Bartók Béla régi munkatársai, Péterfi István, a Zenei Alap igazgatója, Ránki György Kossuth-díjas zene­szerző, Somogyi László Kossuth-dí­jas kiváló művész, Szabó Ferenc Kossuth-díjas érdemes művész, Te­mes­váry János hegedűművész, Tóth Aladár Kossuth-díjas, az Állami Ope­­raház igazgatója, Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy, érdemes mű­vész, Viski János érdemes művész, Veres Péter Kossuth-díjas író, a Ma­gyar Írók Szövetségének elnöke, Weiner Leó Kossuth-díjas kiváló művész, Zathureczky Ede Kossuth­­díjas kiváló művész, a Zene­művészeti Főiskola főigazgatója. Az elnö­kségben foglalt helyet ifj. Bar­tók Béla, a nagy magyar zeneszerző fia. Az emlékünnepélyen megjelent Rónai Sándor, az országgyűlés el­nöke, a Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetőségének, a Magyar Nép­­köztársaság Elnöki Tanácsának és Minisztertanácsának több tagja, a politikai, gazdasági és kulturális élet sok vezető személyisége. Ott voltak az emlékünnepélyen Bartók Béla hozzá­tartozói. Jelen volt az emlékünnepélyen a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az emlékünnepélyt Kodály Zoltán Kossuth-díjas akadémikus, kiváló művész nyitotta meg, estig, ha nem gondoskodunk róla, hogy minél többen legyenek, akik hallva hallják, értve értik. Nem Bartók kedvéért — erre neki semmi szüksége —, hanem népünk ked­véért, hogy népünk életét tegyük szebbé, gazdagabbá. Boldog lehet az az ország, mely népét jórészt hazai termésű műveken át vezetheti a ma­gasabb művészet felé. Ezt pedig, mint minden nevelést, az általános iskolában kell kezdeni, de nem az énekórák csökkentésével, hanem inkább szaporításával. E nél­kül, zenei élmény nélkül, népünk számára üres nevek maradnak a ze­ne nagyjai, üres név maradna Bartók is, a legszebb ünnepélyek, beszédek, könyvek, emléktáblák ellenére is. Jókainak gyakran szemére vetették, hogy hősei valószerűtlen, nem létező alakok. Pedig ilyenek nálunk mindig voltak és lesznek, akik gondolnak merészet és nagyot és ráteszik életü­ket. Íme Bartók is ilyen típus, és már ezért is nyitva előtte az út a magyar­ság szívébe. Abban a reményben nyitom meg mai emlékünnepünket, hogy a ze­nésztársadalom, a hivatalos tényezők, mindenki összefog, hogy ennek még meglévő akadályai minél előbb elhá­­ríttassanak — fejezte be beszédét Kodály Zoltán. Ezután Szabolcsi Bence Kossuth­­díjas akadémikus mondott ünnepi be­szédet. (Szabolcsi Bence beszédét la­punk más helyén közöljük.) Az emlékünnepély második részé­ben a halhatatlan zeneszerző két al­kotása került bemutatásra. A Con­­certót a Magyar Állami Operaház zenekara adta elő Somogyi László Kossuth-díjas kiváló művész vezény­letével. A Fából faragott királyfi táncjáték előadását Ferencsik János Kossuth-díjas kiváló művész vezé­nyelte. (MTI) Kodály Zoltán: Bartók Béla műve ma jobban élt mint valaha — Tíz éve halott, de jobban él, mint valaha. Mióta nem propagál­hatja személyesen műveit, jobban terjednek, mint életében. Mit jelent ez a mi számunkra? Bartók minden egyes szereplése, em­lítése Magyarországot jelenti. A világ népei kénytelenek tudomásul venni, hogy művészete ebben a talajban gyökerezik, akarva, nem akarva ezt az országot, népet festi vele, hogy e nép jellemét műveiből jobban megis­merheti bárki, mint akármilyen jó­akaratú propagandából, vagy rossz­akaró ellenpropagandából. De nézzünk körül itthon: eléggé felhasználjuk-e műveit a magunk is­meretének elmélyítésére? Méltók va­gyunk-e a rólunk festett képhez, azok vagyunk-e valóban, aminek minket látott és láttat? Eleget nézünk-e abba a tükörbe és elegen vagyunk-e, akik ebben a tükörben meg is tudjuk ma­gunkat látni? S ha vagyunk, nem va­gyunk elegen. Mélyenjáró okai vannak ennek. A magyar műveltség típusa, amióta csak ilyesmiről beszélhetünk, jófor­mán zene nélküli. Éltek és élnek itt magas irodalmi, tudományos, sőt képzőművészeti műveltségű embe­rek, minden zeneismeret és igény nélkül, akiknek a zene semmit sem mond. Nem tudják, hogy a zenének is vannak Shakespeare-jei, Michelan­­gelói, akik mással nem pótolhatóan fejezték ki a maguk nyelvén az em­beriséget felemelő gondolatokat. Eb­be nem nyugodhatunk bele. Mégis csak csonka műveltség az és nem tel­jes ember, akiben a kultúra nem minden ágával él. Messzemenő, hosz­­szúlejáratú munka vár itt a magyar zenésztársadalomra: a magyar mű­veltség eddigi típusát át kell formál­ni olyanra, hogy a zene is szerves része legyen. Ezzel nemcsak a zene, hanem a nemzetnevelés ügyét is szolgáljuk. Petőfi szemrehányóan kérdi a nem­zettől: „mikor ébredsz önérzetre?“ Nos, Bartók művei erre az önérzetre is tanítanak, mégpedig minden in­ternacionalizmusa ellenére, sőt ép­pen azért: magyar önérzetre, bátor­ságra. Eleget teszünk-e erre, hogy né­pünkben a magasabb zene igényét felkeltsük, fokozzuk, hogy megtanít­suk hallani? Hiába játsszuk akár Bartók, akár Beethoven műveit nap­ A­z egész művelt világ megünnepli ma egy magyar zeneköltő em­lékét, egy zeneköltőét, aki tíz évvel ezelőtt hazájától távol, önkéntesen vállalt tragikus száműzetésben, s hosz­­szú szenvedés után hunyta le örökre szemét. A világ, amely azóta felis­merte, hogy ez a haláleset egy hal­hatatlan felemelkedés kezdete volt, a világ, mely legutóbb békedíjával emlékezett meg erről a zeneköltőről, most arra az országra, arra a nem­zetre is gondol, mely a költőt neki adta, s azt kérdi ma tőlünk és ön­magától: ki is volt ez a művész? kit adott benne a világnak a kis Magyarország? hogyan lehet, hogy hangjában, magyar dallamaiban a világ minden pontján magára ismer az ember, hogy vigasztalójává, taní­tójává és lelkesítőjévé lehetett tá­voli millióknak? s mit jelent, mi újat mond a kép, melyet az ember­ről és világáról az ő művészete vil­lantott fel először? E kérdésekre nem készültünk fel eléggé, még magunktól sem kérdez­tük meg, mintha húzódoztunk volna a választól: mit mondott el Bartók Béla a­­maga hazájáról, s mit mond ma el hazája őróla, egyik legnagyobb fiáról? Az a hatvannégy év, melyet ez az élet átfog, a világtörténelem egyik legnagyobb korszakfordulóját jelenti. A föld e korban valósággal megráz­kódott és alakot cserélt. Mennyi min­dent is ért meg ez a művész! Életé­ben szálltak fel az első repülőgépek, szólaltak meg az első telefonok és rádiók, s gyúltak ki az első atom­máglyák. Életében törtek ki az első világháborúk s alakultak meg az első szocialista államok. A világ ekkora megrázkódtatásának alig van példája a történelemben. Nem egy nép, nem egy földrész: az egész emberiség át­alakult e hat évtized alatt. Az ember régi világa válságba került, szűknek bizonyult, börtönné vált s az ember dörömbölni kezdett börtöne falán, hogy végül is ledöntse ezt a börtönt, hogy forradalmak villáma és menny­dörgése közepette, iszonyú viharban kilépjen belőle s elinduljon a maga új szabadsága felé. 1881 és 1905, 1917, 1940 és 1945: ezek az évszámok nem­csak Bartók életének határjelző dá­tumai, hanem a világtörténelemnek is. Bartók Ady Endre és József Attila kortársa volt, de kortársa volt Mak­­szim Gorkijnak és Thomas Mann-nak is. a polgári átalakulás és a polgári Elhangzott az Operaházban a Bartók Béla-emlékbizottság által rendezett emlékünnepélyen. korszak vége, a régi társadalmi rend bukása és a nép felfedezése egyszer­re vált tudatossá a kor művészetében. Az új már itt volt, de a régi még nem adta fel a harcot, mint minden korszakfordulón, de most inkább, mint valaha, az emberi lét látóhatára kitágult, mialatt útján ott meredez­­tek a régi élet rozsdás sorompói és drótsövényei. Ezt a világot, az új el­lentétek, feszültségek és robbanások világát nem lehetett többé a művé­szet régi eszközeivel kifejezni, a ze­néjével sem; ez az élet tele volt disz­­szonanciákkal és ütközésekkel, ria­dalmakkal és lázadásokkal, új fájdal­makkal és új szépségekkel, amineket nem ismert a régi, és ritmusa is me­rőben más ütemre lejtett, mint a ré­gié. Az új világ énekese nem járha­tott a járt utakon. Bartók Béla ott volt a legelsők között, akik a válság és újjászületés új nyelvét megtalál­ták, a legelsők között s ott is legel­sőnek mintázott az új nyelvből hal­hatatlan remekműveket, az emberiség hősi harcának és nagyszerű felemel­kedésének világraszóló remekműveit. S­zinte egész életét jellemezte ez a harc az új zenei nyelvért, s ez a harc természetesen nemcsak „nyel­vi“ vívmányokért folyt, hanem lénye­­gében azért, hogy legyen művészet, mely az új mondanivalót, a korszak új érzelmi világát méltóképp tudja megszólaltatni. Kortársainak nagy ré­sze megtorpant ebben a küzdelem­ben, vagy beleveszett a vak kísérlete­zésbe­n Bartóknak biztos iránytűje maradt a maga tévedhetetlen erköl­csi, jellembeli szilárdsága. Művésze­te, egész emberi látókörével együtt, folyton fejlődött és tágult anélkül, hogy alapvető eszményeit, irányát, tartótengelyét megtagadta volna. Olyan példaképei és útitársai voltak, akik a kor zűrzavarában bátran mu­tatták az utat felfelé: Bach és Beet­hoven, Liszt és Kodály. De legfőbb mestere a nép zenéje volt, magyar, szlovák, román, ukrán, bolgár, török és arab parasztok egyszerű dallamai, melyekben, m­ióta felfedezte őket, egyszerre felismerte a zene teljes megújhodásának kulcsát. És itt sem pusztán zenei felfede­zésről volt szó. Mikor­ra most ötven éve­s nagy művésztársával, Kodály Zoltánnal megkezdte a magyar nép ősi dallamkincsének feltárását, mind­ketten tudatában voltak felfedezésük nemzeti, társadalmi egyetemes jelen­tőségének. Nemcsak a magyar zene: egész Magyarország megújhodása volt itt a sugalmazó gondolat! Mind­ Szabolcsi Bence: kettőjüket a sorsforduló tudata haj­totta; azt a követelést, hogy „most vagy soha“ Petőfi óta ők mondták ki először, Ady Endrével egyidőben. S mikor Bartók megkezdte a szom­szédos, majd a távolabbi népek ze­néjének búvárlását, a szálak egyre messzebbre vezettek, a tanulságok egyre mélyebbre és magasabbra: megmutatták az utat Kelet-Európa parasztnépei, elhasználatlan, ősi erő­tartalékai, s még rajtuk is túl, egy teljesebb és igazabb emberi élet felé. Nem a „kezdetleges“ volt itt a von­zó, hanem a valóság mélyebb, telje­sebb arculata. Bartók számára a népi dallam szólaltatta meg a ter­mészet mér­hetetlen világát, az ve­zette az élet gyökeréig, a keletkezés és elhalás műhelyébe, s az élet ele­mi erőinek feltárásán keresztül az igazság fényére, az igazságért való szüntelen helytállásig, az érette való harcig. Amit talán még soha senki nem tett: ő négy világrészben vizs­gálta a népek zenéjét s e népzenék­nek oly módon lett tudósává és mű­vészévé, hogy megértette és felidéz­te bennük a népek életét, sorsát, akaratát. Mialatt könyvei és tanul­mányai a tudományosság új fogal­mát alapozták meg a nemzetközi zenekutatásban, ő itt is, mint mindenben, eljutott a szélső határig: a parasztdallamban meghallotta az ember zenéjét, a népek hangjában az emberiség szabadságvágyát, s fel­ismerte, hogy csak az a költő lehet szabad ember, aki az embermilliók szabadságát hirdeti. Körülötte ma­gány volt és fojtogató sötétség, kö­rülötte „az éjszaka zenéje“ szólt — de ő hallotta már az eljövendő haj­nal riadóját és annak a nagy virra­datnak énekese lett. Nemcsak a vál­ság viharmadara tudott lenni, ha­nem a megoldás és felemelkedés heroldja is. A­z a mély emberség, melyet a népek zenéjéből tanult, s melynek egyik legnagyobb képvise­lője lett, adott erőt Bartók Bélának arra is, hogy minden engedmény nélkül vívjon meg korának ször­nyetegeszméivel, az embertelenség éjszakájával, a torz és gyilkos rög­eszmékkel, főleg a kornak azzal a két apokaliptikus rémével, mely az ő életét és munkáját is kioltással fe­nyegette: a sovinizmussal és a fasiz­mussal. Az ő számára mindkettő az BARTÓK ember, az élet és az igazság eltorzí­tását jelentette; kezdettől fogva élethalálharcban állott velük. „Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és a magyar haza javát“ — fogadja meg huszonkét éves korá­ban, s az ifjú művész fogadalmát természetes folytatásként követi az érett férfié, közel harminc évvel később: „Az én igazi vezér­eszmém ... a népek testvé­rré­ válásá­­na­k eszméje, a testvérré­ válásé min­den háborúság és minden viszály elle­nére“. A két jelige akkor már ugyan­azt mondja: a művész csak akkor sza­bad, ha népéhez tartozik — s ma­ga a nép csak akkor szabad, ha testvé­re tud lenni a többi népnek. Ne en­gedjük,­­hogy elválasszák, hogy egymás ellen uszítsák a népeket! „Egyik népnek a másiktól való elvá­lasztása“ nemcsak „a népzene fej­lődésére káros“, hanem elvezet odá­ig, ahol „megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és be­látás ... “ Hosszú munka, hősies erő­feszítés előzte meg ezt a döntő fel­ismerést a zeneköltő életében, de mikor ide eljutott, a korszak magas­latán áll s vele szemben már régóta felsorakoztak az alacsony ösztönök hatalmasságai, sunyi vámszedők és féleszű megszállottak, akik tervsze­rűen szerveznék Bartók munkájá­nak elgáncsolását, ha erejük enged­né; ösztönük pontosan megsúgta, hol kell legfőbb ellenségüket keresniük, hol az a fényforrás, mely ellen gyű­löletük fekete hadainak fel kell vo­­nulniok. Sokszor úgy látjuk: kis hí­ja, hogy ezt a fényforrást­ el nem oltották. S mikor a hatvanéves Bar­tók keserű lélekkel, a fasizmus el­len tüntetve, kivándorolt hazájából, az ő megnőtt fekete árnyaik trkán­­fáltak, az ő aljasságuk tartotta korai, feárörvendő diadalünnepét a szerencsétlen Magyarországon. ÍVT a, amikor e fekete hadak, a tudatlanság és gonoszság fe­kete hadai immár szétszóródtak, még valamit megláthatunk abból a harc­ból, amelyet Bartók Béla ellenük ví­vott. Ennek a harcnak egyik legfőbb jelentősége, hogy siettette Bartók eszméinek tisztázását, hogy segítette őt a különböző illúziókkal való le­számolásában. Az olyan korszak, amilyenben Bartók élt, bővében van BÉLA az áltató káprázatoknak, s mindent elkövet, hogy költői későn ébredje­nek. Bartók fejlődésének egyik leg­­megragadóbb vonása, hogy semmi­féle káprázattól nem riadt vissza, de mindegyiken átlátott, mindegyiket könnyűnek találta, mindegyikből ki tudott nőni. Gondoljunk csak a kor­szak néhány nagy ábrándjára, mely a művészeket szinte kivétel nélkül hatalmába ejtette. Az első, amelybe a zeneköltő valósággal beleszületett, a millenáris álom, az az ábránd, hogy a századvégi úri-nemesi Magyaror­szág még azonos Kossuth országával. A második a rajongó tudós ábrándja az első világháború küszöbén: az, hogy szabadon szolgálhatja a népek együttélésének eszméjét anélkül, hogy a vezető osztályok torz naciona­lizmusa éhes farkasként felhördülne és rárohanna. A harmadik, huma­nista értelmiségünk álma a két világ­háború között, hogy az emberség a maga puszta igazával meg tudja magát védeni minden erőszak és el­nyomás ellen. S a negyedik a kor érzékeny, visszavonuló szellemeinek sokáig dédelgetett álma, hogy a költő, a nagy egyéniség szabad le­het a maga külön útján, a népek szabadsága nélkül is. Bartók Bélát, a költőt és gondolkodót mind a négy illúzió megkísértette s ő mind a né­gyet lerázta magáról, tulajdon életé­nek állandó helytállásával, s hősies példaadásával. De mindegyik ábránd­jából megmaradt egy központi igaz­ság, s a kiábrándulás keserű nem­sem átgázolva, Bartók mindenütt elérkezett egy-egy nagy igenihez: ahhoz, hogy a magyarság újra Kos­suth népe lehet, ahhoz, hogy a né­pek, legyőzve a sovinizmus mérgét, szabad testvériségben találkozhatnak; ahhoz, hogy az emberség előbb­­utóbb igenis meg fogja tudni védeni a maga legszentebb eszméit; ahhoz, hogy az egyes ember is csak szabad nép tagjaként válik szabaddá. Ennek a kibontakozásnak és fel­­emelkedésnek, ennek a hallat­lan, szinte emberfeletti erőfeszítés­nek és küzdelemnek jegyében szület­tek meg Bartók korszakos jelentősé­gű alkotásai. Így írta meg azokat az apró remekműveket, melyek egész nevelésünk példaadói maradnak, mert egyszerre keltik fel a gyermek lelkében a magyart, a művészt és az embert; így írta meg operáját, a Kék­szakállú herceg várát, melyben a ma­gyar népi hanglejtés először szólalt meg a színpadi zenében — táncos mesejátékát, a Fából faragott király­fit, melyben a népballada és a népi tánc ritmusa először épített teljes me­sevilágot — nagy némajátékát, a Csodálatos mandarint, melyben a korszak erőinek iszonyú összecsapá­sát mintázta vakmerő haláltánccá; és a többit, a zenekari és kamaraze­neműveknek azt a sorozatát, a zongo­­ramuzsikának azokat a remekeit, me­lyek valósággal új fejezetét jelen­tik mind e műfajoknak a világ zene­­történetében; vagy azt a hatalmas kó­­rusművet, mely az ember új ember­­ré­ válásának, a régi ,börtönökből való kiszabadulásának s a természettel való találkozásának maradandó jel­képévé lett századunk művészete szá­­mára: a Cantata Profanát. Figyeljük meg, hogyan vonul végig mind e mű­veken Bartók középponti eszméje, az emberi méltóságért való harc, a sö­tétségből való kiemelkedés, az út a világosság felé. Beethoveni harc ez, beethoveni út, aminthogy Beethoven örökségének kevés olyan folytatója és átvállalója akadt a világ zenetör­ténetében, mint Bartók Béla. A Kék­szakállú herceg vára még az éjszaka győzelmével végződik , de Kodály Zoltán ismerte fel, hogy ez az opera s a Fából faragott királyfiról szóló táncjáték úgy tartozik össze, mint egy óriási szimfónia két tétele, emeb­ben pedig a mese hőse, s vele a ze­neköltő, már harcba indul az éjszaka minden bénító hatalma ellen. A küz­delem azután annál feszültebbé vá­lik, mennél jobban azonosul a zene­költő életének tartalmával, mennél jobban kiderül, hogy az ő mitikus „éjszak­á“-ja voltaképp egy azzal a nagy sötétséggel, mely körülötte a teljes emberi eszméletet fenyegeti. Nagy műveiben ezentúl szöveg nélkül is ott van ez az irgalmatlan farkas­­szemet-nézés a legmélyebb sötéttel, s mindig ott van a válasz­os, ujjongó diadalzenék, haditáncok, duhaj vág­­tatások, népünnepek vagy forradalmi riadók alakjában. Ki a sötétből, fel az alvilágból, fel a fényre! — és itt a beethoveni jelszó már dantei jeligévé alakul; itt válik világossá, hogy ez a magyar zeneköltő a huszadik század egyik legnagyobb hőse volt, a nagy pokoljáró, aki végül ugyanúgy kiju­tott a napvilágra és a csillagokhoz, mint elődei, Dante és Beethoven. Il/Téltók vagyunk-e már az ő örök­­ségéhez, magunkévá tettük-e egészen? Megújhodott hazánk, a mai Magyarország büszkén vallja Bartó­kot a magáénak, egész műveltségünk, egész mai életünk egyik előkészítőjét és tanítómesterét látja benne. Neve népszerűbb, mint valaha, emléke előtt hódol az ország. De mi, mai magyar zenészek, tudjuk azt is, hogy egy nagy ember magunkénak­ vallása nagy erkölcsi felelősségvállalást is jelent. S amikor öntudatosan hivat­kozunk a legutóbbi tíz esztendő, fel­szabadult tíz esztendőnk eredmé­nyeire, folytonosan érezzük, mennyi­re csak legelején állunk egy korszak óriási munkájának. Ezt a munkát megkezdtük, de tudnunk kell, hogy a­ java még előttünk áll, s épp Bar­tók alakja, Bartók példája figyel­meztet rá újra meg újra: mennyit is kell még tanulnunk, vállalnunk, érlelődnünk és növekednünk! Tanul­nia kell mai zenénknek, mely elin­dult az ő nyomdokában, nevelésünk­nek és hangverseny-életünknek, tu­dományunknak és irodalmunknak, melyeknek annyi útmutatást adott, és bármennyit végezünk, bármeny­nyit növekszünk, az ő műve szün­­telenül figyelmeztetni fog: sohasem elég r és: mindig magasabbra! A tiszta lángelme és a tiszta jel­lem csodálatos egységének példája marad számunkra Bartók Béla élete és művészete: az emberi szenvedés, küzdelem és felszabadulás, a minden korlátot és bilincset lerázó, örökké növekvő és táguló emberi lét fel­emelő példázata, melyhez távoli év­századok is el fognak zarándokolni, tanulságért és megújhodásért, s mely eltörölhetetlen betűikkel marad bevésve a mai emberiség nagy tet­teinek sorába, népének s a világ né­pieinek hálájától és szeretetétől öve­zette. Önök pedig, tisztelt hallgatóim, a akik ma itt vannak közöttünk: Bar­tók Béla egykori barátai, hívei, hall­gatói és tanítványai — ha szívükben valamikor megszólal egy húr Bartók zenéjének hallatára, fogadják meg és adják majd hírül gyermekeiknek is, mi láttuk őt, mi tudjuk, hogy ki volt, mi szívünkbe zárjuk művét és taní­tását, s tovább építjük, amit ittha­gyott. Az atomenergia békés felhasználása A magyar küldöttség beszámolója a genfi konferenciáról Az atomenergia békés felhasználá­sával foglalkozó genfi értekezleten részt vett magyar küldöttség 3 tagja, szeptember 28-án, hétfőn az Eötvös Loránd Fizikai Társulatban beszá­molt az értekezleten szerzett tapasz­talatairól. Bevezetőül Jánossy Lajos aka­démikus kiemelte azt a barátsá­gos szellemet, amely a különböző or­szágok tudósai között kialakult. A két hétig tartó, három részlegben fo­lyó üléseken több száz előadás hang­zott el. Ezek jellemzően mutattak rá arra a tényre, hogy az atomenergiá­ra vonatkozó kutatások a fizikának milyen széles területét ölelik fel. Pál Lénárd, a fizikai tudományok kandidátusa ismertette a Szovjetunió által számunkra építendő atommág­lya szerkezetét. Érdekes képeket mu­tatott be a konferencia alkalmával rendezett kiállításról. Ezután a kon­ferencián közölt tudományos ered­ményekről számolt be, amelyek meg­győzően bizonyították, hogy a magfi­zikai kutatások a különböző orszá­gokban, de elsősorban a nagyhatal­mak körében egyaránt előrehaladott állapotban vannak. Simonyi Károly professzor, a fizi­kai tudományok kandidátusa a genfi konferencia előadásai alapján beszá­molt a világ jövőbeli energiaszükség­letéről, és megállapította, hogy az energiaellátásban egyre nagyobb szerep kell hogy jusson az atom­energiának. Ismertetett néhány meg­lévő, illetve tervezett reaktort és rá­mutatott arra, hogy a reaktorok se­gítségével előállított villamosenergia már ma sem sokkal drágább, mint amit a szénenergiával állítanak elő. Emellett a reaktorok üzembiztonsága is igen nagy és akkor sem történik különösebb szerencsétlenség, ha a szabályozó berendezés elromlik. Be­fejezésül a genfi útról és a kiállítás­ról készült filmet mutatták be az előadás hallgatóinak. A Volt Ellenállók N­emzetközi Szövetsége végrehajtó bizottságának ülése A Volt Ellenállók Nemzetközi Szö­vetsége végrehajtó bizottsága szep­tember 25-én megkezdte tanácskozá­sait. Az ülés jóváhagyta az elnöklő Henri Mandes által előterjesztett na­pirendet, majd Andre Leroy, a Volt Ellenállók Nemzetközi Szövetségének főtitkára tartotta meg beszámolóját. Leroy többek közt az európai bizton­ság megvalósításával és a német kérdés megoldásával foglalkozott. Megállapította, hogy a volt ellen­állóknak a fasizmus és a német mi­litarizmus ellen folytatott harca nem ért véget a szövetségesek győzelmé­vel. A volt ellenállók nem lehetnek közömbösek például a német kérdés megrendezésére javasolt megoldások iránt és semmi esetre sem egyezhet­nek bele abba, hogy az egyesített Németországot bármiféle katonai tömbbe vonják be. A beszámolót követő vitában fel­szólalt Alekszander Szurek, a szövet­ség helyettes főtitkára, Jacques Debu- Bridel alelnök és több küldött. (MTI) SZABAD NÉP Vélemények, nyilatkozatok a magyar—szovjet mérkőzésről A vasárnapi mérkőzés után sok szó esett a magyar és a szovjet ve­zetők között a tapasztalatokról. Mindannyian kifejezték azt a vélemé­nyüket, hogy mind a magyar, mind a szovjet labdarúgás további fejlődé­séhez jelentősen­ hozzájárulna, ha gya­koribbá válnának a két ország leg­jobb labdarúgóinak találkozói. V. Maskarkin, a szovjet sportkül­döttség vezetője a következőkben foglalta össze véleményét: — A két együttes tudása legjavát igyekezett nyújtani, s ha nem is túl színvonalas, de jó mérkőzést játszot­tunk. A nagy tét idegesítette a játé­kosokat, így nem alakulhatott ki olyan játék, mint amilyet mindenki várt. Az eredménnyel feltétlenül meg vagyunk elégedve, hiszen a ma­gyar válogatott a világ egyik legjobb együttese. Ellene döntetlen ered­ményt elérni, méghozzá Budapesten — nagy siker. Sós Károly edző szerint a rendkí­vül nehéz mérkőzésen csatársorunk gyengébb teljesítménye miatt ma­radt el a magyar győzelem. „Néhány csatárunk­ elsősorban Kocsis rossz felfogásban játszott, nem mozgott eleget, nem ment hátra a labdáért és kis területen, szinte állva várta a labdát. Annál nagyobb örömet oko­zott valamennyiünknek a védelem kiváló játéka, főleg Buzánszky, s Takács is megfelelt a várakozás­nak." A magyar válogatott csapat tagjai a héten tovább folytatják közös ed­zéseiket a vasárnapi újabb erőpróbá­ra, Csehszlovákia ellen. A váloga­tottak szerdán Vácott játszanak ed­zőmérkőzést. A szovjet együttes ma utazik vissza Moszkvába. Az első külföldi visszhang Már eljutottak Budapestre a kül­földi sajtó első véleményei a vasár­napi mérkőzésről. A prágai Rudé Právo megállapítja, hogy a magyar csapat nem tudott ki­bontakozni a jól felkészült szovjet együttessel szemben. A szovjet lab­darúgók legnagyobb fegyvere a gyor­saság és a pontos labdaadogatás volt, a magyar csapat támadásoin lassan és körülményesen játszott. Igen részletesen foglalkoznak a mérkőzéssel a francia lapok. A VEquipe című lap háromhasábos cik­ket közöl. A tudósító szerint „a ma­gyarok rövid és túl gyakori oldal­adogatásai mindjobban az osztrákok meddő játék­ához kezdenek hasonlí­tani. A magyar együttes már nem az, ami egy évvel ezelőtt volt“. A Figaro különtudósítója megállapítja, hogy „az oroszok komoly technikája és ál­landó erőfeszítéseik sakkban tartot­ták a magyarokat, akik e délutánon elveszítették az eredményesség tit­kát“. A lap dicséri a magyar játéko­sok technikáját, de hozzáteszi, hogy a szovjet csapat védelme hatástalan­ná tette a magyar támadókat. A Li­beration méltányosnak és igazságos­nak tartja a 11-est. „A magyaroknak ezúttal el kellett viselniük ellenfelük atlétikai erejének fölényét.“ Részletes véleményt alkotnak a mérkőzésről az angol lapok is. A Daily Express ezt írja: „A szovjet csapat látszott erősebbnek, ügyesebb­nek. A sz­ovjet gól pánikba kergette a magyarokat. Elvesztették önbizal­mukat, lövéshez nemigen jutottak, ha pedig igen, azok nem sikerültek.“ A Daily Mail leszögezi, a mérkőzé­sen nem volt olyan klasszikus küz­delem, mint amilyet mindenki várt, s „a szovjet játékosok nagyszerű testi kondíciója lehengerelte a ma­gyarokat“. A News Chronicle sze­rint „a mérkőzésen a legszigorúbb mértékkel mérve, kevés jó futball volt“. A Daily Herald közli Ellis já­tékvezető rövid budapesti telefon jelen­tését: „Azt hiszem, a magyarok túl­haladták pályájuk delelőjét. Ko­rántsem olyan jók, mint akkor vol­tak, amikor Angliában játszottak. Az oroszok gyorsak voltak, de nem mindig pontosak. Magyarország ve­retlenségi rekordját az általam meg­ítélt büntetőrúgás mentette meg. A 11-es azonban teljesen jogos volt.“ A Daily Worker jelentése kiemeli, hogy a mérkőzés csalódást okozott, jórészt védelmi csata volt a pálya közepén. A magyar csapat védelme, amelyet a mérkőzés előtt gyengének tartot­tak, fényesen hárította el a szovjet támadásokat. A mérkőzés legjobb játékosának Buzánszkyt tartja a lap. A néphadsereg 1955. évi sportbajnokságai A néphadsereg 1955. évi sportbajnok­ságainak küzdelmeit hétfőn folytatták. Az úszóbajnoki versenyt a Sportuszo­dában bonyolították le. Hadsereg-bajno­kok: 100 m gyors: Kovács L. (Buda­pest) 1:01,9. 100 m­ női mellúszás: Ko­vács K. (Székesfehérvár) 1:37,3. 100 m mellúszás: Kunsági (Központi Tiszti Ház) 1:16,2. 400 m gyors: Nyéki (Köz­ponti Tiszti Ház) 4:52. 3. 100 m vegyes­váltó: Külső karhatalom 3:41.5. A kötöttfogású birkózóbajnokság küz­delmeire a Bp. Honvéd Tüzér utcai sportcsarnokában került sor. A győzte­sek: Páger (Budapest), Fuszek (Buda­pest), Hovancsik (Budapest), Balogh (Orosháza), Tóth Gy. (Budapest), Székely (Budapest), Kiss B. (Debrecen), Gurícs (Budapest). A férfi és női tőrvívó-bajnokságot a Bp. Honvéd Semmelweis, utcai vívóter­mében rendezték meg. A férfi hadsereg­bajnokságot Hennyei (Híradó), a nőit Császár (Budapest) nyerte. Az atlétikai bajnokság döntő küzdel­mei a Tüzér utcai Honvéd-sporttelenen kezdődtek meg. A győztesek: 200 m síkfutás: Császár (Petőfi tiszti isk.) 26.8. 1500 m: Mikes (Központi Tiszti Ház) 3:52. 5000 m: Szalai (H. M.) 15,14.2. Hármasugrás: Szabó (Szentendre) 13,57. Gerelyvetés: Tóth Gy. (Kossuth Aka­démia) 60,55. 100 m női: Sas M. (Székes­­fehérvár) 13,8. 800 m női: Vörös M. (Központi Tiszti Ház) 2:23.7. 80 m gát­futás: Viczián (Központi Tiszti Ház) 13. Diszkoszvetés (női): Viczián (Központi Tiszti Ház) 42:02. A TOTÓBAN 58-an értek el 12 talála­tot (nyeremény egyenként 9556 forint). A 11 találatos szelvények száma 1288 (430 forint), a 10 találatosaké 11 161 (66 forint). Budapest labdarúgóinak újabb döntetlenje Görögországban Budapest labdarúgó-válogatottja va­sárnap játszotta utolsó görögországi mérkőzését. Szalonikiben 15 000 néző előtt a helyi Aris sportegyesület csapata volt a magyar együttes ellenfele. A mér­kőzés 3:3 arányú döntetlennel végző­dött, a félidőben a görögök 2:0-ra ve­zettek. Ezzel a mérkőzéssel a budapesti csa­pat befejezte görögországi vendégsze­replését, s szerdán érkezik haza. STOCKHOLMBAN 2:2-re végződött a svéd—norvég válogatott labdarúgó­mérkőzés. A ZÁGRÁBI atlétikai versenyen Krivo­­noszov 63,85 méteres eredményt ért el a kalapácsvetésben. A 3000 méteres sík­futásban Kuc 8:02,6-ra javította a szovjet rekordot. AZ ERFURTI nemzetközi sakkverseny első fordulója vasárnap volt. A magya­rok közül Bély győzött (az NDK-beli Koch ellen), mely vereséget szenvedett a csehszlovák Alstertől. A LENGYEL ATLÉTÁK Varsóban 134,78 pontaránnyal győztek Norvégia válogatott csapata ellen. Adamczyk 4.43 méterre javította a lengyel rúdugró csúcseredményt. A Fővárosi Villamos Vasút közli, hogy szeptember 27-én, 28-án, 29-én és 30-án 8 óra és 14 óra között az 55-ös villamosjárat — vágánycserélési mun­kálatok miatt — csak a Marx tér és a rákospalotai felüljáró (Víztorony) kö­zött közlekedik. A rákospalotai felül­járó és Rákospalota 55-ös végállomás között a forgalmat ingajárattal, átszál­lással tartja fenn. Ebben az időben a 90-es jelzésű villamosjáratok sűrítve közlekednek. * * HÍREK** Magyar küldöttség kéthetes tanulmányútja a Szovjetunióban A Szovjetunió az ENSZ európai gazdasági bizottsága útján kéthetes tanulmányútra hívta meg az európai gazdasági bizottság mezőgazdasági villamosítási munkacsoportjában részvevő országok szakembereit. A szeptember 26-án kezdődő tanul­mányúton magyar részről Kökény Mihály, földművelésügyi miniszter­helyettes vezetésével háromtagú de­legáció vesz részt. (MTI)­­ Békekölcsön-részesedésből négy­százezer forintot fordítottak a közsé­gek fejlesztésére Csongrád megyé­ben. Ebből az összegből számos köz­ségben megjavították az utakat, ku­takat fúrtak, járdákat építettek. — A filmarchívumok nemzetközi szövetségének kongresszusa szep­tember 26-án nyílt meg Varsóban. A kongresszuson az illetékes magyar filmszervek is képviseltetik magukat. — Zala megyében csaknem 20 000 lakásba vezették be a villanyvilágí­tást öt év alatt. ■— A VIII. kerület munkásmozgal­mi emlékeiről és helytörténetéről könyv készül a tan­ács népművelési állandó bizottságának, az MNDSZ, az MSZT, a DISZ és a kerületi is­kolák tanulóinak közreműködésével. — Bölcsődék és napközi otthonok ellátására hatmillió forintot fordítot­tak az idén az építő- és építőanyag­ipar üzemei. — Ukrán nyelven, harmincezer példányban adták ki Karinthy Fe­renc Kőművesek című írását Kiev­­ben. — 1 521 840 forint újítási díjat fi­zettek ki augusztusban a kohó- és gépipar újítóinak.­­ Megnyílt a kereskedelmi és a pénzügyi dolgozók kultúrotthona az Eötvös utca 25. szám alatt. A több mint egymillió forintos költséggel újjáépített gyönyörű kultúrotthonban klubszobák, színház-, zene- és balett­terem, 18 ezer kötetes könyvtár várja a szakszervezet tagjait. — A felszabadult magyar színház címmel kiállítást rendez Sztálinvá­­rosban az Országos Színháztörténeti Múzeum. A kiállítást szeptember 28-án ünnepélyesen nyitják meg. ,­ltötjfént Jeki­sáv Pavlovról a Magyar Tudom­ányos Akad­­án­ián A Magyar Tudományos Akadémia mellett működő Pavlov-bizottság, az Egészségügyi Tudományos Tanács és a Magyar-Szovjet Társaság egész­ségügyi szakosztálya hétfőn délután az Akadémia dísztermében ünnepi ülést rendezett Ivan Petrovics Pavlov születésének 106. évfordulója alkal­mából. Az ülésen megjelent Román József egészségügyi miniszter és a magyar orvostudomány számos ki­válósága. Hetényi Géza Kossuth-díjas akadé­mikus elnöki megnyitójában méltatta Pavlov munkásságának korszakalkotó jelentőségét, majd kegyelettel emlé­kezett meg Terjan szovjet profesz­­szor elhunytéról, aki fáradhatatlanul segítette a magyar idegsebészet fejlő­dését. Az ünnepi ülés részvevői egy­perces néma felállással adóztak a kiváló tudós emlékének. Ezután Lissák Kálmán Kossuth­­díjas egyetemi tanár, a Magyar Tu­dományos Akadémia levelező tagja számolt be a közelmúltban megtar­tott kijevi élettani kongresszusról, amelyen Ernst Jenő és Straub F. Bruno akadémikusokkal együtt kép­viselte a magyar tudományos életet. Straub F. Bruno Kossuth-díjas aka­démikus azokat a kísérleti eredmé­nyeket foglalta össze, amelyeket a kijevi kongresszuson elhangzott bio­kémiai előadások ismertettek. A RÁDIÓ MŰSORÁBÓL KEDD KOSSUTH-RÁDIÓ: 4.30: Falunaptár. — 4.35—8­00-igr: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 6.00: Hírek. — 7.00: A Szabad Nép vezér­cikke. Hírek. — 7.45: Naptár. — 8.10: Ha­zai tájak dalai. — 9.00: Indulók. — 9.15: Út­­törő-híradó. — 9.40: Kis muzsikusoknak. — 10.00: Hírek. — 10.20: Európai népek zenéje. — 11.00: Lányok, asszonyok ... — 11.15: Bi­zet: Kis szvit. — 11.30: A Honvéd Központi Fúvószenekar műsorából. — 11.50: Tanya az Alföldön. Juhász Ferenc költeménye. — 1 2­00: Hírek. — 12.10: A magyar rádió népi zenekara játszik. — 13.00: Hangszerszólók. — 13.28: Polgár: Szél kerekedik — daljáték­részletek. — 14.15: Hangverseny gyermekek­nek. — 15.00: Hírek. — 15.10: Köpe Bálint ifjúsága. Irodalmi műsor. — 15.40: Részletek Donizetti Lammermoori Lucia c. operájából. — 16.00: Krónika. Az ifjúsági Rádió törté­nelmi folyóirata. — 16.40: A Budapesti Madrigálkórus énekel. — 17.00: Hírek. — 17.15: Könnyűzene. — 17.30: Szív küldi . . . — 18 00: A népjólét emelésének útján . .. Előadás. — 18.15: Vidám népdalok. — 18.50: Kadosa Pál zongorázik. — 1902: Ifjú Fi­gyelő. — 19.30: Tánczene. — 20.00: Esti Hír­adó. — 20.20: Könnyűzene. — 21.00: Zenés irodalmi műsor néphadseregünk tiszteletére. — 22.00: Hírek Sport. — 22.20: Klasszikus operettek. — 23 00: Előadóművészeink műso­rából. — 24.00: Hírek. — 0.10: Verbunkosok. PETŐFI-RÁDIÓ: 7.00—ll.SO-lg: Azonos a Kossuth-rádió mű­sorával. — 13 50: Idegennyelvű vízjelzőszol­­gálat. — 14.00: Ma történt ... — 14.05: Né­pek zenéje. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.00: Magyar népi muzsika. — 17.00: Bach­­művek. — 17 30: A zempléni hegysor. Elő­adás. — 17.45: Tánczene. — 18.25: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 18.55: A zenei stílusok kialakulása. IV. Rokokó mu­zsika. — 19.45: Tudósítóink jelentik ... — 19 50: Zenekari hangverseny. — 20.40: Elő­adás. — 21.00. ..Európa hangversenytermei­ből“. Helyszíni közvetítés az 1955. évi salzburgi ünnepi játékokról. — 22.37: Nép­zene. KEDD, 1955. SZEPTEMBER 27 IDŐJÁRÁS A Meteorológiai Intézet jelenti: várható időjárás ma estig, felhősebb idő, néhány helyen, elsősorban északnyugaton kisebb eső. Mérsékelt déli-délnyugati szél. A hőmérsék­let lényegesen nem változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19—22 fok között lesz. A budapesti színházak mai műsora Operaház: A kékszakállú herceg vára. A fából faragott királyfi (7-bérlet 1. sz., 7). — Az Operaház Erkel Színháza: Trubadúr (6. bérlet, 1. sz., 7). — Nemzeti Szính­áz: Ármány és szerelem (7). — Katona József Színház: Viharos alkonyat (7). — A Ma­gyar Néphadsereg Színháza: A néma levente (7) — József Attila Színház: Nem élhetek, mu­zsikaszó nélkül (7). — Madách Színház: Dulszka asszony erkölcse (7). — Madách, Színház Kamaraszínháza: Egy pohár víz (7). — Petőfi Színház: Szépek szépe (7). — Jó­kai Színház: Fenn az ernyő, nincsen kas (3, 7) — Fővárosi Operettszínház: Sza­badság, szerelem (7). — Blaha Lujza Szín-* ház: Balkezes bajnok (fél 8). — Jászai Mari Színház: Dankó Pista (7). — Vidám Színpad: Könnyű pesti sértés (7). — Bartók-terem: Nagy versenyművek hanglemezekről. 3. elő­adás (fél 6). — Budapest Varieté: Tótágas (8) . — Kamara Varieté: Humor a napirenden (6 fél 9). — Állami Bábszínház: Tündér Ibrinkó (3). Szigorúan bizalmas (fél 8). —* Fővárosi Nagycirkusz: Szeptemberi műsor (4, 8). SZABAD NÉP A Magyar Dolgozók Pártjának központi lap)» Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a SZABADSÁG Lapkiadó Vállalat Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Tel.: *343—100. *142—220. SZIKRA Lapnyomda. * * * * *

Next