Szabad Nép, 1956. január (14. évfolyam, 1-31. szám)

1956-01-01 / 1. szám

Pártéletünk, fontos eseménye: a vezetőségválasztások p­­ártszervezeteink és párttagjaink *" gondosan, nagy körültekintéssel készülnek a pártvezetőségek újjává­­lasztására. A nagy érdeklődést az váltja ki, hogy a taggyűléseken a kommunisták a pártdemokrácia nyúj­totta jogaikat érvényesítik, s alapo­san elemzik a legutóbbi vezetőség­választás óta végzett munkájukat. Megvizsgálják, milyen eredményeket értek el a párt politikájának meg­valósításában, s milyen hibák és fo­gyatékosságok gátolják a még jobb eredmények elérését. Értékelik az alapszervezet és a pártbizottságok többhónapos munkáját, s határozatot hoznak a további tennivalókról. Vé­gül megválasztják az új pártvezető­séget, és azokat a küldötteket, akik az alapszervezet párttagságát a fel­sőbb pártszervek értekezletein kép­viselni fogják. Ezekben a napokban fejeztük be 1955. évi tervünket. E terv végrehaj­tása a népgazdaság minden ágában értékes eredményt hozott. Nőtt és szervezettebbé vált az ipar termelé­se, megkezdődött az ipar gyorsabb ütemű korszerűsítése, fejlődött a me­zőgazdaság termelése is. Megszi­lárdult az állampolgári fegyelem, erőteljes fejlődésnek indult a terme­lőszövetkezeti mozgalom. Kibontako­zóban van az ideológiai munka is. Eredményeinkről beszélve említést kell tennünk a pártmunkások és a párttagság aktivitásának növekedé­séről. Ez egyike a múlt hónapok fon­tos eredményeinek. Egy-másfél évvel ezelőtt nagyon sok pártaktivista bi­zonytalanná vált, nem értette a párt politikáját. Nem csoda ez, hiszen Nagy Imre mindent elkövetett, hogy opportunista nézeteivel homályt és bizonytalanságot terjesszen a pártta­gok, elsősorban az aktivisták között. Ez ma már lényegében a múlté. A pártmunkások zöme biztos talajon érzi magát, világosan látja: a párt helyes úton halad, lenini politikát folytat, amelynek megvalósításáért érdemes, lehet és kell is nyílt szív­vel, teljes­­ akarattal és odaadással dolgozni. 1956-ban az eddiginél is nagyobb és nehezebb feladatok megoldása vár ránk. E megnövekedett feladatokat csak akkor végezhetjük el eredmé­nyesen, ha fokozódik a kommunis­ták tevékenysége, s ezzel egész dol­gozó népünk aktivitása is. N­­em árt levonni néhány tapasz-t­a­talatot a régebbi vezetőségvá­lasztásokból. A legutóbbi vezetőség­választások idején még sok párt­­szervezetünk nem értette meg elég­gé, mit is jelent a párttagok ak­tivitása, a pártszervezetek belső éle­tének megjavítása, a pártdemokrácia. A pártdemokráciát sokan még ma is formális oldaláról ítélik meg. Úgy vé­lik, ha a vezetőség megtárgyalta a­ beszámolót, ha módot adta­k a fel­szólalásokra és megtartották a titkos választásra vonatkozó előírásokat, ak­kor teljes mértékben eleget tettek a pártdemokrácia követelményeinek, hogy mindez fontos és én, nélkülük nem lehet fáról beszélni, de ön­­­ még nem elég. Sokan . .-ük, ha megtartják ha­vonta a taggyűlést, ha a párttagok valamilyen formális munkát végez­nek, ez már elegendő ismérve a tag­ság aktivitásának. Pedig ennél sok­kal fontosabb az, hogy mi történik a taggyűléseken, mit tartalmaz a vezető­ség beszámolója, miről vitatkozik a tagság. Ahol a tartalmi kérdésekkel nem törődnek, ott a pártmunka előbb­­utóbb öncélúvá, üressé, formálissá válik, olyan malomihoz lesz hasonló, amelynek üresen jár a garatja. A párttagok aktivitása küzdelmet jelent a párt politikájának érvénye­süléséért és védelméért. Az aktív párttag elsősorban önmaga ad teljes értékű munkát, tehát példát mu­tat a munkában és agitál is a párt érdekében. Az aktív párttag igyekszik mindjobban megismerni a párt politikáját, ezt a politikát alkal­mazza és hajtja végre tevékenysége során és nem tűri, hogy elferdítsék, vagy valamilyen módon megtámad­ják azt. A beszámolók, a vita és a válasz­tás önmagukban csak külső formai elemei a vezetőségválasztó gyűlése­ken érvényesülő pártdemokráciának. A taggyűlések beszámolói és vitái akkor folynak a pártdemokrácia szellemében, ha hozzájárulnak a párttagok kommunista neveléséhez, ha növelik a kommunisták erejét és küzdőképességét. A helyes módon lefolytatott taggyűlési viták feltár­ják az országos és a helyi tennivalók összefüggését. A jól megszervezett taggyűlések középpontjában azonban a helyi problémák és tennivalók megtárgyalásának kell állnia. A múltban többször is előfordult, hogy a vezetőségválasztó taggyűlése­ken nem foglalkoztak a helyi ügyek­kel, mellőzték az úgynevezett „ne­héz kérdéseket“. Ezzel a taggyű­lés ünnepélyességét akarták szolgálni, valójában azonban éppen az ellen­kező eredményt érték el. A kommu­nisták számára az a valóban ünne­pélyes taggyűlés, ahol a munkáról, a szocializmus építéséről van szó, ahol megbeszélik, hogy a jelenlevők mit tehetnek, miképpen járulhatnak hoz­zá a szocializmus építéséhez. Sok üzemben, termelőszövetke­­­zetben és faluban jelentős eredményekről számolhatnak be, büszkén beszélnek arról, mit tettek a szocializmusért. Helyes, ha ezt el­mondják. De ha csak ennél marad­nak, ha nem bírálják fogyatékossá­gaikat, s nem beszélik meg feladatai­kat, taggyűlésük sem jó, sem ünne­pélyes nem lesz. Az üzemek nagy többsége teljesítette tervét, ezért di­cséret illeti őket és dicséret illeti az ott dolgozó kommunistákat is. A kommunistáknak azonban észre kell venniök a hibákat is. Fel kell figyel­niük, ha bajok vannak a minőséggel, ha nem egyenletes a termelés, s csak a hóvégi hajrákkal boldogulnak, vagy ha más hiányosságokkal küzdenek. Ha nem látják a hibákat, ha ezek­ről, s kijavításuk módjáról nem esik szó a taggyűlésen, akkor a jogos büszkeség üres dicsekvéssé válik. Pest megyében az ipar szép ered­ményeket ér el, majdnem minden üzem teljesítette tervét, de a Pest m­egyei kommunistáknak észre kell anniök, hogy­ több üzemben — pél­dául a Csepel Autógyárban is — mér­téktelenül nagy a túlórázás, a hó A pártdemokrácia fontos eleme a ■í*p bírálat és az önbírálat. A Köz­ponti Vezetőség novemberi határo­zata felhívta a figyelmet arra, hogy sok helyütt alábbhagyott a kritikai szellem, hogy ismét találhatók funk­cionáriusok, akik nem hallgatják meg a kritikát, sőt előfordul az is, hogy megjósolják a bírálatot. Különösen aláhúzta a novemberi határozat az alulról jövő bírálat fejlesztésének és felkarolásának fontosságát. A vezető­ségválasztó taggyűléseken, ahol na­gyobb távlatokban tárgyalják meg a pártszervezetek munkáját, feltétlenül érvényesíteni kell a bírálatot és az önbírálatot. De a kommunista bí­rálat és önbírálat távol áll az üres formalizmustól: amikor egyes párt­tagok vagy funkcionáriusok általá­nosságban beszélnek hibáikról, meg­fogadják, hogy azokat többé soha nem követik el, s azután minden ma­rad a régiben. A kommunista bírálat és önbírálat mindenekelőtt konkrétan feltárja a hibák okait, megállapítja, kik a fele­lősek a hibák elkövetéséért és meg­jelöli azokat az intézkedéseket is, amelyek alkalmasak a hibák kijaví­tására. Mindezt összefoglalva: tehát a párt­­szervezeteknek sokkal több figyelmet kell fordítaniuk a párt politikájának végrehajtására, a szocialista építő­munkára, a termelésre, így lehet emelni a vezetőségválasztások poli­tikai színvonalát és növelni a párt­tagok aktivitását. Ez biztosítja a leg­határozottabban a pártdemokrácia érvényesítését is, mert lehetővé teszi, hogy a kommunistákat elsősorban ér­deklő, a szocialista építést előbbre­vivő problémákat vitassanak meg. Pártszervezeteinknek nem szabad elfelejteniük Rákosi elvtárs 1950 feb­ruárjában az első vezetőségválasztás elindításakor mondott szavait: „A kommunista jó munkájának próba­köve a termelés eredményei... a jól végzett politikai munkát az emel­kedő termelés számai ellenőrzik... mindenért, ami ebben az országban politikai, gazdasági és kulturális té­ren történik, mi vagyunk a felelő­sek." A vezetőségválasztások előkészít ** tése és megszervezése nagy erőpróbája a felsőbb pártszerveknek is. E nagy munkához megfelelő elv­társi segítséget kell nyújtaniuk. Sok vita tárgyát képezte a leg­utóbbi vezetőségválasztások idején: joguk van-e a felsőbb pártszervek képviselőinek beleszólniuk abba, hogy kiket jelöljön a párttagság a vezetőségbe? Nemcsak joguk, de köte­lességük is, hogy erről is véle­ményt mondjanak, s helyes irány­ban befolyásolják a párttagokat. Elsősorban meg kell magyarázniuk és meg kell értetniük a párttagok­kal a Központi Vezetőség instrukcióit arról, hogy milyen embereket szük­séges és helyes beválasztani a veze­tőségbe. Másrészt figyelemmel kell kísérniük, hogy a taggyűléseken a Központi Vezetőség határozatának megfelelően folyik-e a jelölés, nem javasolnak-e a pártvezetőségbe oda nem való embereket. Ilyenkor fel kell szólalniuk és meg kell magya­rázniuk a párttagoknak, hogy javas­latuk nem helyes. Mindezt azonban pártszerűen, a pártdemokrácia kö­vetelményeinek megfelelően kell ten­niük. Nehéz és fáradságos munkával jár majd a vezetőségek újjáválasztása. De ha a Központi Vezetőség határo­zata szellemében hajtjuk végre, je­lentősen hozzá fog járulni a párt­munka színvonalának emeléséhez: az egész pártban fellendül a politikai munka, a párt politikájának megvaló­­sításáért folyó küzdelem, fejlődni, erősödni fog a párt vezetése társa­dalmi életünk minden területén. Matusek Tivadar (Részlet a Társadalmi Szemle 1955. de­cemberi számában megjelent cikkből.) nfez&gaftjPWA id­­tt re (1 wMM@ gimi TOMP Alkonyodik. A Duna kék sza­lagján innen és túl apró fények gyúlnak ki. Az ötven méter magas, pirosra festett réz- és acéltorony kör­vonalai, itt fent, a Széchenyi-hegy ormán mind jobban elmosódnak a félhomályban. Napvilágnál még a pesti dunapartról is jól látható, a sé­tálók közül azonban vajmi kevesen tudják, hogy e torony tövében, egy hajdani üdülőépület legfelső emele­tén működik a magyar televízió első, s kísérleti adóállomása. Az adóállomás egyik helyiségében mérnökök, technikusok hajolnak egy vetítőgéphez hasonló készülék fölé, melynek kettős lencséje előtt, indu­lásra vár a 49. sz. Magyar Híradó filmszalagja. A szomszédos helyiség­ben már megkezdődött a kép- és a hangadó-berendezés „előmelegítése“. Azután egy gombnyomás a fényes, szürke burkolaton, majd egy újabb, előbb sárga, nyomában pedig piros lámpa gyullad ki, jelezve, hogy 700, illetve 2000 volt feszültség van az áramkörben. Halk zúgás támad. A híradó szalagja mozgásba lendül: Csányi Mihály földeák, fejőgulyás arcképét vastag, szürke kábel, a­­han­got pedig egy vékonyabb vezeti — elektromos jelek alakjában — az épületből fel az antennatorony csú­csáig, ahonnan a kép ultrarövid hul­lámok szárnyain indul útjára.... Pontosan nyolc óra. Az MSZT Sem­melweis utcai székházában, a Váci utcai főposta egyik III. emeleti he­lyiségében, Kőbányán é­s Kelenföl­­dön, a fővárosnak száznál is több pontján, most leoltják a villanyt, kö­rülülik a távolbalátó készüléket, amelynek tejüveglapján­ megjelenik a földeáki fejőgulyás arca. Azután a Volt egyszer egy király című cseh­szlovák mesefilm jelenetei peregnek. A hang tiszta, jól érthető, de a kép még korántsem tökéletes — csíkok, foltok futnak át rajta, s állandó re­megése kissé zavarja a szemet —, mégis sokkal élesebb, tisztább, él­vezhetőbb, mint a kísérleti adás kez­detén. Mert mindez­­ még most is csak kísérlet. A főváros különböző ré­szein, mintegy száz vevőkészüléken figyelik az adás minőségét. Az egyik az adótól 18 kilométerre is kitűnően veszi a műsort. A város több pont­ján, ideiglenesen felszerelt készülék­kel és antennával, külön megfigyelést is végeztek. Itt, a Széchenyi-hegyen indul meg az idén a televíziós nagyadó és a hozzátartozó 150 méter magas an­tennatorony építése. Az adó berende­zését egy baráti országból vásárol­juk. Jövőre, 1957-ben már műsort kell sugároznia. A műsort részben a stú­dióból, részben a helyszínről közve­títik. A stúdió helyén — a Lenin Intézet Szabadság téri hatalmas épületének egyik szárnyát jelölték ki erre a cél­ra — ma még csak a Magyar Tele­vízió Vállalat fejlesztési részlege dol­gozik. A műhelyben és a laborató­riumban az úgynevezett mozgóállo­­más erősítő-, áramellátó-, kép- és jelellenőrző egységeit, korszerű ke­zelőasztalát szerelik. A mozgóállo­más­ különleges berendezésű autó­busz lesz, melynek segítségével már az idén megkezdik a helyszíni köz­vetítéseket. Elsőnek a dolgozók nagy májusi felvonulásakor szeretnék kísérletképpen üzembehelyezni a te­levízió munkatársai. A későbbiekben nagyobb sporteseményekről, opera­vagy színházi előadásokról is adnak majd közvetítést. A mozgóállomás több egysége a posta Kísérleti Inté­zetében készül; adóberendezése a tetőn elhelyezett kisméretű para­bolikus antenna útján — egyelő­re — jeleket küld a Gyáli út­ról a Széchenyi-hegyre, ahol azok kockaalakban megjelennek egy ve­vőkészülék ernyőjén. A mikro­hullámú jelek 11 kilométert tesznek meg, többet, mint amennyit például a Népstadionból rendezendő közve­títés alkalmával kell majd berepül­­niök. A vevőberendezés — mely a Széchenyi-hegyen fogja fel régi hajrá és sok a selejtes termék. Somogy megyében szép eredménye­ket értek el a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében. Ebben az évben már 44 község vált termelő­szövetkezeti községgé és sok ezer csa­lád választotta a szövetkezeti gazdál­kodás útját. Ám ezek az eredmények nem takarhatják el a hibákat a So­mogy megyei kommunisták elől. Ilyen hiba például, hogy néhány új termelőszövetkezetben a tagok egy része régi módon, egyénileg vetette el az őszieket. Fel kell figyelniök arra is, hogy miután egy-egy ter­melőszövetkezet megalakult, a párt­os tanácsszervek magukra hagyják őket, s emiatt számos új termelőszö­vetkezetben nehézségekkel küzdenek. Ebből az elhanyagoltságból fakad az is, hogy egyes új tsz-ekben nem ala­kítottak pártszervezetet. Ilyen és eh­hez hasonló problémák minden me­gyében vannak. A megyebizottság is­meri ezeket a hibákat. Ezért munká­jukat úgy kell végezniük, hogy a ve­­zetőségválasztások alkalmával ezek­re a még megoldandó feladatokra, a leküzdendő bajokra irányítsák a fő figyelmet, ezek megoldására hívják fel a kommunistákat. A taggyűlés előkészítésekor párt­­szervezeteinknek újra elő kell venniök a Központi Vezetőség fon­tos határozatait, hogy ellenőrizhes­sék azok végrehajtását. Elsősorban a Központi Vezetőség 1955. november 10-i határozatát. Pártszervezeteink­nek meg kell vizsgálniuk, kielégí­tően támogatják-e a kommunisták a DISZ-szervezeteket. Hasonlóképpen ellenőrizni kell a nők között vég­zendő politikai munkáról szóló párt­határozat végrehajtását is. A tag­gyűlések előkészítésekor valamennyi falusi szervezetünknek ellenőriznie kell, miképpen hajtották végre a Központi Vezetőségnek a falusi párt­munka megjavításáról szóló határo­zatát. A Központi Vezetőség novemberi határozata megállapítja, hogy to­vábbra is erélyes küzdelmet kell folytatni a jobboldali nézetek, az opportunista magatartás, s a párt po­litikájának minden ferdítése ellen. Gyakori még a fegyelmezetlenség, elvtársaink sok helyütt nem elég ébe­rek, megtéveszti őket az osztályellen­ség stb. Kommunistákhoz mél­tatlan dolgok ezek, amelyeket minél előbb meg kell szüntetnünk. Az ideológiai területen működő pártszervezeteknek az eddiginél na­gyobb figyelmet kell fordítaniuk a jobboldali opportunista nézetek ellen folyó harcra. Figyelembe kell ven­niük, hogy az értelmiségi párttagok, az írók és művészek között, de másutt is élnek még a jobboldali né­zetek, gyakran találkozhatunk a na­cionalizmus, a nemzeti gőg jelensé­geivel. Pártszervezeteinknek meg kell vizsgálniuk, miért sértik meg egyes helyeken és egyes elvtársak a párt politikáját. Az ilyen vizsgálat ered­ménye majdnem mindig azt mutat­ja, hogy a helytelen nézetek alapja a marxizmus—leninizmus tanulmá­nyozásának a hiánya, a párt politi­kájának nem kielégítő ismerete. Ha tehát fejleszteni kívánjuk a pártde­mokráciát, fejlesztenünk és javíta­nunk kell a pártoktatást, a párttag­ság eszmei, politikai nevelését. A vezetőségválasztások alkalmával ezeknek a kérdéseknek is szerepel­­niök kell a taggyűlések beszámolójá­ban és vitájában. A legfontosabb itt az, hogy a pártoktatás politikai, el­méleti tartalmával foglalkozzanak. Azt kell megvizsgálniuk, hogy vajon lépést tart-e az oktatás a pártszerve­zet fejlődésével, kapcsolatban áll-e az élettel, magyarázatot ad-e a kommu­nisták között felmerülő kérdésekre? Helyesen foglalkozik ezzel az Egye­sült Izzó párt­ végrehajtóbizottsága. Legutóbb például minden szeminá­riumban megvitatták a Központi Ve­zetőség határozatát a vezetőségek újjá­választásáról. a hely-^oooooooooooooooooc)oooooooooc)ooooooo(xxx)Oooooc<)C©oooocxx»c^x)oooooooocxxxx50oooc)C)Oooqoock>5ooooooc)C)ooooocx>oooo' színről odairányított mikrohullámo­kat, s azokat a központi ader részére megfelelő ultrarövid hullámokká alakítja — januárban már próbára kerül. Készül az első fe­lvevőgép is, négy különböző gyújtótávolságú len­csével ... ,4 stúdió épületében tehát még „minden csendes“. De legkésőbb az új év második felében megkezdődik itt is az építkezés. A távolbalátó stú­dió elektromos berendezéseit a buda­pesti Mechanikai Laboratórium ké­szíti. Hatalmas munka folyik itt. A műszaki leírásokat, rajzokat ugyan készen kapták a szovjet ipartól; a szövegeket magyarra fordították, a hatezernyi rajzról fényképm­ásolato­­kat készítettek; az egész műszaki do­kumentáció 130 kötetre terjed. Szere­lik már a stúdió filmgép-termének nagy vetítőgépeit. Készül a központi vezérlőpult, ennél ül majd a ren­dező, innen irányítja a stúdióban dolgozó operatőröket, kapcsolja be felváltva a műsorba a felvevőgépe­ket; itt ül a képmérnök, a hangmér­nök és a három „kameracsatorna“­­vezető. Valamennyien üvegablakon át tartják szemmel a stúdióban tör­ténő eseményeket, miközben egy-egy ellenőrzőkészüléken az előállított ké­pet is figyelik. Egy 32x21 méter és egy 19x13 méter területű teremben kezdődnek majd a felvételek — a terv szerint 1957-ben. De az építkezés elő­rehaladtával, a stúdió egy részét előbb is üzembe lehet majd helyezni, s így — ha minden jól megy — egyszerűbb stúdió-műsorokat már az idén is köz­vetíthet a televízió. A távolbalátás leendő magyar szakemberei (javarészt egészen fia­talok), akik számára a kísérleti adás ezernyi gondja, sikere és kudarca egyszersmind kitűnő iskola is — szünet nélkül dolgoznak az adás tö­kéletesítésén. A jelenlegi 100 wattos adót néhány hónap múlva egy na­gyobb teljesítményű, magyar gyárt­mányú — még mindig kísérleti — adóberendezés váltja fel. A heti két alkalommal sugárzott filmműsor közvetítésére korszerű, háromgépes film- és állóképközvetítő berendezést helyeznek hamarosan üzembe. A televíziós adásokat ma még na­gyon kevés ember figyelheti hazánk­ban. Az első tíz magyar gyártmányú távolbalátó készülék a közelmúltban készült el az Orion- és az Egyesült Izzólámpagyárban. Többéves, bo­nyolult kísérletek eredménye ez, hiszen a két üzem dolgozóira nem kisebb feladat hárul, mint­ a magyar ipar egy teljesen új ágának megte­remtése. Az idén­­ hónapról hónap­ra, fokozatosan emelve a termelést — már több ezer példányt kell gyárta­­niok. A magyar televíziós készülék európai viszonylatban is nagymé­retű, 28x36 centiméter területű ké­pet ad. Ebben az évben már az üze­mi, tömegszervezeti klubok, kultúr­­házak egész sorában, a dolgozók ez­reit szórakoztatja majd a televízió műsora. A távolbalátás,, a rohamtempó­ban fejlődő technika e nagyszerű vív­mánya, az élet számtalan területén alkalmazható. Az iparban például le­hetővé teszi, hogy távolból figyelje­nek meg az emberre veszélyes üzemi vagy laboratóriumi műveleteket, fo­lyamatokat; a közlekedésben meg­könnyíti a forgalom irányítását és ellenőrzését; felhasználható a tudo­mányos kutatómunkában; és így to­vább. De mindenekelőtt: oly széles körben, s annyira közérthető módon teszi közkinccsé a kultúra értékeit, hogy a színház, a mozis vagy a rádió e téren egyaránt messze­ mögötte maradnak. Második , ötéves ter­vünk egyik fontos fő célki­tűzése: megszüntetni országunk elmara­dását a televízió megvalósításában. S a tervidőszak végén már nemcsak Budapesten, de legnagyobb vidéki ipari városunkban, Miskolcon is mű­ködik majd televíziós adó, azután többi nagy­városunkra is sor kerül... Berényi György SZABAD NÉP Jltakaes in$Z(%nijűk r bosszúsan kászálódik ki az ágyból, papucsát is földhöz vágja: ejnye a krucifiksz, hát nem hagyod abba? — nem jössz mindjárt vissza, készakar­va tönkreteszed magad? Mama bejő a kávéval, engesztelőn mosolyog. Aztán könny futja be a szemét, el­törik a mécsese. Hagyjatok — hüp­­pögj — hiszen attól vagyok beteg, hogy tétlenül ülök ... Pedig nem igaz. Tudja ő, hogy mi­től beteg! Mikor felmossa a kony­hát, és teljes erőből súrolja a követ, tudja, hogy az a két csigolya most is csiszolódik és kopik. Mikor felemeli a szeneskannát, vagy a kamra leg­felső polcáig ágaskodik egy uborkás­üvegért, vagy húzgálja az ágyakat és törli a padlót: tudja,­­hogy ez árt neki. És fél a fájdalomtól. Fél a betegségtől. De attól jobban fél, hogy nem tud dolgozni. Hogy hosszabb időre ágyba kényszerítik, hogy a család sínyli meg az ő beteg­ségét. Ha csak rágondol, melege lesz tőle. Fellázad a sors igazságtalansá­ga ellen, hogy éppen ő, aki soha nem tudott dolog nélkül élni! — ép­pen ő kap ilyen­­ betegséget... És úgy lázad, hogy szorítja magát. Hajtja a munkát. Sokat akar elvé­gezni, annyit, mint fiatalkorában, csakhogy erősnek és hasznosnak tud­ja magát, csakhogy megnyugodjék. És ha kimerül és remegés fogja el, a konyhaasztalra borulva sír ijed­tében. De másnap elölről kezd min­dent ... Szükséges kímélet és vállalt köte­lesség: ez csap össze, ez vitázik a mama lelkében, mindennap, a nap minden órájában. Drámai vita! Köl­teményt kéne írni róla, hogy ebben a vitában hogyan kerekedik felül százszor és ezerszer a kötelesség ... Ki tudja, mi lenne a dolog kime­netele, ha bele nem szól a Csincsák­­né. Dehát Csincsákné mindenbe be­leszól. És mily harsogva! Ha ez a kövér asszony­­szélehossza egy, az ut­cai mérlegelők aggódva eresztik fel a masinájukra) kiáll az udvarra, és közli a házzal, hogy vége a porolás­nak, ezt a süket is meghallja. Hat Horvab­en nem látszik, hogy beteg. Erős termetű, teltarcú, f­élénk, beszédes asszony. Barna­­ hajában, mely dús kontyba tűz-­­­ve ül a fején, csak elvétve akad ősz szál. Sokat nevet, szeret nevet­ni, ilyenkor csípőre kapja a kezét és a testével is nevet, aprókat döc­­cen, rázkódik, meg-megdobja a vál­lát, mintha zötyögős szekéren ülne, és mélyről nevet, a melléből, lágyan és dallamosan. No, dehát nem is ott a baja, ahol látszik. Hanem belül. A csontjában. Két csigolyája olyany­­nyira megkopott (nem csoda, ameny­­nyit hajladozott vele munka közben), hogy végre is egymásba csúszott, cu­darul nyomva a gerincoszlop idegdú­cait. Horvátné elviselhetetlenül éles fájdalmak közepette kínlódott vagy két hétig. Se állni nem bírt, se fe­küdni, se fönt lenni, se aludni, a leg­kisebb mozdulatra oly vad nyilalás rándult végig rajta, hogy felsikoltott. A kórházban aztán húzatták, injek­ciózták, minden lehetőt megcsináltak vele. Most jobban van. De a kórház sem képes csodákra. Ha nem vigyáz magára — mondták az orvosok — hamarosan visszakerül, még súlyo­sabb állapotban, még keservesebb fájdalmakkal. Otthon összefog a család. A mama, aki huszonöt esztendeje jókedvében, rosszkedvében, betegen is fáradhatat­lanul gondoskodik mindenkiről, most a család dédelgetett kedvence. Nem engedik kimozdulni­ a lakásból. Ágy­ba viszik a reggelijét. A három fiú (egyik lakatos, másik autószerelő, harmadik tanító) maga készül el reg­gelenként, és felhordják a tüzelőt a pincéből, bevásárolnak, mindent el­intéznek, szépen felváltva. Horvát — ahogyan egymás közt nevezik, az öreg — mielőtt a gyárba indul, kitakarít. Este bámulatos szakértelemmel mo­sogatja és törölgeti a napközben fel­gyűlt edényt. A mama beteg. A ma­mát kímélni kell. Hideg vízbe sem nyúlhat, még a féltett pupliningeket­­ sem moshatja ki, azokat is a Patyo­latba viszik. Csak éppen megfőz. És otthon van, így megy ez pár hétig. Akkor a m­ama, aki üldögélve, hálásan, el-el­­dödlő szemmel nézegeti az ő takarító iregét, kezdi rosszul érezni magát. M­ár ezután így kell élnie? Dologta­­anul? Haszontalanul? Nem lehet az. Hiszen — véli — a család most szín­ne az ő rabszolgája. Az öreg lopva ugrik le egy fröccsre, nem is mer el­­beszélgetni a régi cimborákkal, ne­­hogy mosatlan maradjon az edény. Jani hetek óta nem volt moziban, Jóska már a menyasszonyát is be­vngta, megfőzetett vele egy vasárnapi ebedet: na jó, de a menyasszony egyéb forróságot is kíván, nemcsak a tűzhely melegét, és az a baj, hogy a fiatalok keveset tudnak együtt len­ni. Zoli, a tanító, lemond kedvelt idő­zítéséről, a múzeumjárásról, pedig ír-hat a múzeumokért. Nem jó ez így. És ott van ii, milyen porosak az utt­­cai ablakok! — nem azért, mintha hibát keresne az ő dörmögő, házi­munkában kissé totója, drága-drága örege tisztaságszere­tetében, de még­sem olyanok azok az ablakok, mint­ha ő tette volna rájuk a kezét... És az se jó, hogy a fiúk maguk készítik össze a tízóraijukat. Lekanyarítanak két nagy szelet kenyeret, kézibe csapnak egy darab szalonnát, és a táskájukba gyömöszölik, és rohan­nak. Nincs erre a tízóraira olyan gusztusuk, mintha ő pakol nekik! Nem is lehet. Férfimunka. Kapkodás. Nincs benne a mama szíve, gondja, keze melege. Mama tehát nyugtalan. Egy nap kapja magát, megtisztogatja az utcai ablakokat. Hogy ragyognak! — még a szoba is más, ha tiszta abla­kon árad be a kinti fény ... Másnap felkeféli a padlót. Harmadnap kikor­mozza a kályhát. Titokban,­­izgatot­tan hallgatva. Persze, a család ész­reveszi. De ő csak nevet: ó­ semmi­ség, bírom én, már jobban vagyok! Veszekednek Vele. Kérlelik. Kórház­zal, injekciókkal ijesztgetik. De hiá­ba, egy reggel arra ébred a család, hogy mama már kint van a konyhá­ban és készíti a reggelit. Az öreg OCXX3QOOOOQOQOOI3OQO0OOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC DGOOOO( C - nézed te a napot, csücsülsz idefent,­­ a bolond Csincsákné pedig szakadjon­­ meg a látás-futásban.­­ Mama fáradt volt. Erőtlenül ellen­­t­kezett: — Nem tudok... sok nekem ez a­­ sok lépcső, hidd el, beteg vagyok.­­ — Dolgozni nem vagy beteg? Csak ] , arra, hogy ülj a gyűlésen? , És harsogott tovább. Mama csak­­ nézte. Ha sír, ha kipakol, hogy mi : baja, tán meglágyítja a Csincsákné­­ szívét. De mama nem pakolt ki. — Nem — vágta ketté Csincsákné ] : szóáradatát — nem, most már juszt­­ , sem megyek le. , Csincsákné dühöngve távozott, i valctivixiaA uuiiiuui a raciioja, l.si­­csákné az udvarról viffcsendre a Is­kót­­régimódi ház ez 1r ferencváros­ház, nincs benne liftillés még nem volt rá eset, hogy a­­ rádió mellé meg ne hallották volna a figyelmezte­tést... Hát igen, Csincsákné a hál felügyelő. De nemcsak az. Menni minden! A rend és a tisztaság őrl­épcsők és folyosók szigorú vizitátor, családi viszályok rendbehozója, része­gosek ostora, rakoncátlan gyereke levelője, erények istápja... Ja annak az asszonynak, aki el­szomszerd­ja az időt, és kész ez az urának! Van mit hallgatnia min is az urától, hanem Csincsákné­tól... Csincsákné mindent lát, min­dent tud. Ha ráér, kiáll az udvarra. El-elnézi a körbe- i­s futó gangokat, fi­­i­gyeli a leszűrődő ■ neszeket. Semmi sem kerüli el a figyelmét. A ház szinte az ő család­ja. Nincsen titkuk egymás előtt. És amily sokat ad rá Csincsákné, hogy az ő háza tisztasá­gát példaként em­legessék a körzet­ben: éppily sokat ad arra, hogy a ház közös dolgai­nak megvitatása-­­­kor, vagyis a lakó­gyűlésen, valóban­­ ott legyen minden lakó. Próbálna csak ellógni va­laki! Csincsákné két órával a gyű­lés kezdete előtt , kint áll a kapuba és csak az ereszti ki, akit ment , visznek el.. Nohát, Csincsákné látja a mamát amint porol, vagy ormoz, vagy gangot mossa fel (te at már annyin van, hogy dolgozik), ellenben a gyű­lésen nem látja. Gy­­és után felhá­borodva kapaszkodj fel Horváték­hoz a második ese­tre. Hogy gon­dolod, Horvátné t­ámad rá a ma­mára —, hogy néka mindenre van időd, még arra is, hígy azt a büdö előszoba-ajtót végigskáld, de a gyű­lésre, ahol a ház ügyeit eldöntjük nem méltóztatik leriadni, hát mi! Majd ő megmutatja! Igen, majd ő5 megmutatja! Elmegy a körzeti orvos­hoz, és mindent megtud, és a legkö­zelebbi lakógyűlésen ráhúzza a vizes lepedőt a mamára. Azonban a körzeti orvos, aki kór­házba vitette mamát, azt mondta, hogy a mamának igenis sok a lépcső, egyelőre nem mászkálhat fel és alá. És nem is dolgozhat Csincsákné nyert nagyokat. Kö­szönni is elfelejtett, szuszogva és ha­raggal távozott az orvostól. Na meg­állj, Horváthé, na megállj — fogad-­ozni az utcán — adok én neked,­­ha érjek haza! Igen ám, de mire ’■az ír, jut eszébe, hogy mit is ad­­°n neki. Leszidja? De miért? Hogy 161 jött le a gyűlésre? Vagy, hogy le­­­próbáljon lejönni? Leginkább kéne leszidni, mert dolgozik, mit csinálna? Csincsákné bele­­tolt a mama helyzetébe: persze, 10!-dolgozik, nem élhet anélkül, ha­ mire való asszony az utolsó ere­­ért is rendet tart az otthonában... , most mit tegyen? És dúl-fúl, semmit sem tud tenni. Mi min­­történne még itt, ha Csincsákn­é íszbe nem kap, hogy hiszen az őneki kivel veszekednie! ■'"a ház. A házbeli fiatalasszonyok­­nincs szemük? Ezek semmit se a­nek észre? Na megálltatok csak... 'si csákné borúsan nézdeli a lépcső­­ket Aztán nekifohászkodik. Szu­­ze­ca kaptat föl emeletről emelet­­e. És a házbeliek nem győznek ajldozni, hogy Csincsákné ezúttal 4 az udvarról társalog velük, ba- 4 a lakásban, és nem is hangosan, igen csendesen. ifit tárgyalt, mit nem? — már bajos megtudni. Elég az hozzá, !? a házbeli nyolc fiatalasszony kö­­hárman már be-bejárnak a má­hoz Csak úgy. Véletlenül. Hol az tik, hol a másik néz be, hogy mi ég’ és ha már ott van, nyúl a­lló’keféért, hagyja csak, Horvat ima majd én, úgyis ráérek kicsit... gy 'megy sz ablakhoz, és kezdi lógatni, mi ez nekem, Horvát ma­i­­d semmi, most úgyis csak be­ígérnék, a magam dolgával rég ká­li vagyok... inkább majd sétáljon a gyűlésre... Mama belenyug­­t hogy segítenek néki. Ha egyszer r’nek”’És oly kedvesek­ És ő úgyis re'kap majd, és akkor nem kell ítség. gyedül Csincsáknéra haragszik. A­­gyűlésen a kövér asszony diadal­jelentette be: kezdhetjük, mind­­ig an itt vagyunk! — ugye mégis gmutattam, hogy mindenki le tud­ni! A mindenkit erősen meg­­imta, és közben Horváthéra há­rítot­t. Mama vállat vont. Be­­,i csak, makacs vénasszony —­­ neked köszönhetem, tudom én t­udja? Dehogyis tudja. Hanem hát mamának sem kell mindent tud-Dobozy Imre (Szönyi Gyula rajza) T'tf L'AP. 1858, JAITOAR 1 Boldog új esztendő) Két történelmi nagyságú időszak köszöntjük ma egy­időt: boldog új évet! Szabadságunk el­évtizede,­s benne az első téves terv­alkotásokban gazdag kor is van mögöttünk. A mai ünnepen különösen büszkén tekinthetünk,­­ trágzásnak indult, sza­lad Magyarországra. Olyan évtized volt amely újjáformálta ha­­ónk arcát. A múlt, amelyben a tőke rilázban tartotta népünket l­erombolva hever mögöttünk. A magyar tél m­ár a természet minden­­­mesének, s a haza minden gazdagságán& birtokában, ereje teljében piti szocialista jövendőjét. Ig Az óesztendőben, amelyet most búd­yi, eredményes mun­kát végeztünk. A párt márciusi és áprió határozatai nyomán nö­vekvő ipari termelés, a munka magasági t' r"k­k’lkenysége, csökkenő inköltség, több mint 60 000 új szövetk­g' család, erősbödő állam­polgári fegyelem és kötelessé­gtudat jelzi f~ ° ' útját. Milyen anyagból formálódnak ezek^ ' ' k? Miből épül itt boldog, szocialista jövendő? A dolgozó ny­elvszerű, hétköznapi tét­elből! Hadd idézzük fel kormányunk oP'-tggyűlési beszámolójának szavait: „Az életszínvonal növeléséhez, al5l,s gazdasági felemelk­e­­déséhez egyszerű, hétköznapi tettek­kel 2 egyszerű dolgozó emberek milliónyi egyszerű, hétköznapip[1 'Ji'' tevődik össze szo­cialista építésünk minden sikere. A a bányász,­ a mérnöki­­ traktoros, a dolgozó paraszt, a tanító, a vasutas, a tudós kutató, a tisztviselő - a haza minden becsületes­­ országunk minden dol­gozója - az új élet építője, győzelmein­k kovácsa. Őket köszöntse mindenekelőtt az ünnepi jókívánság, új e­set az egyszerű hét­köznapi tettek hőseinek! Boldog új ÁM -­­knak, akik érccel és szene­ttel táplálják kohóinkat, akik a haon­kból jólétet és kényelmet teremtenek, akik egyre gazdagabb t­aszterítenek az ország népé­nek, vagy a tudás fáját plántáig alják. Ú­j munkásosztályunk fiai­nak, szorgalmas dolgozó parasztságunknak, a nem jó ügyéért fáradozó értelmiségnek.­­ Boldog új évet párttagságunknak! A­ rt.41 egyszerű katonáinak, akik meggyőző szóval és ihlető példával ét­ehes tettekre serkentenek, eloszlatják a kétségeket és győzelemre fel­kítik a tömegeket. A párt­tag küldetése, hogy hivatott vezetője legy­n a Ó°bb életért, a szocia­lista felemelkedésért vívott küzdelemnek Párttagnak lenni, önként viselt nagyobb felelősség. A szocializmus győzelme nehéz harcban kovácsolódik, s a párttagnak mindenkinél keményebben és szenvedé­lyesebben kell küzdenie a győzelemért. álommim­ista legszebb jutal­ma az a megbecsülés, amelyet a pártnak szerez és az a bizonyosság, hogy milliók követik a pártot a­ szocial­ists útján. Köszöntjük párt­tagságunkat, amely egyre méltóbb küld műhez: boldog új évet, elv­társak! Az egyszerű emberek serény minikából megfontoltság és szer­vezettség sző egységes egészet, ez fogatja országépítő tervekbe az egyes ember apró szándékait. Népünk a­­zt- és állami funkcionáriu­soktól várja, hogy jól betöltsék ezt a hikt­ust. A kommunista funk­cionárius erejének forrása a néptömegét­­ől fakad. Ha munkánk so­réit gond vagy akadály bukkan fel, a mi m­unkásoktól várják a dol­gozók ezek elhárítását. A­zt várják tőlük dolgozók és azt kívánja tő­lük a párt, hogy viseljék szívükön mindi­gjunk ügyét-baját, biztatás­sal és példával termékenyítsék meg az e­berek igyekezetét. Kommu­nista funkcionáriusaink mindinkább fe­jnek ezekhez a talpig em­bert, jó kommunistát kívánó feladatokba Köszönet a kivívott sike­rekért, s még több eredményt az új észt időben! Az új esztendő sok férfias feladatot látogat. Második ötéves ter­vünk végrehajtásába fogunk. Pártunk­­ logójára ez van írva: a nép­jólétért, a szocialista Magyarországért, l­lliek követik híven pártun­kat ezért a célért, s egész szívvel, égés­erővel dolgoznak érte. Ma vidám szívvel ünnepeljük az új esztend jövetelét, holnap pedig érté­kes tettekké érik az ünnep bíró hangú­ta. Munkás napok várnak ránk. Munkapadjainkon, gépeinken, tra­nrainkon — hétköznapi tet­teinkben formálódik majd valósággá a d­olog új esztendő. Jó ünne­pet és jó munkát, elvtársak! Fejér megye verte a termelőszövetkezetek építkezési versenyét A Földművelésügyi Minisztérium 597 f­ő versenyt hirdetett a termelőszövetke­­zései s­zetett építkezéseinek elősegítésére. 24 n Az értékelés szerint a versenyt Fe­­­kézér­jér megye nyerte­ vetki. A megye termelőszövetkezeteinek a száz,­­ terv szerint az idén hosszúlejáratú ál- meg­­lami hitelből 10 millió 80 ezer forint hiteln tot, saját erőből pedig 4 millió 517 14­­1 ezer forintot, összesen tehát 14 millió építl­é­­er forintot kellett volna építke­­sér­e fordítaniok. Ezzel,­ szemben a jó 266 ezer forint értékű épít­­­zes végeztek a Fejér megyei sző­kít­etekben, ami több mint 160 ázl­ékos tervteljesítést jelent. A KS­M termelőszövetkezetei az állami tel­v kívül saját erőből összesen alió 186 ezer forintot fordítottak itz­zésre.

Next