Szabad Nép, 1956. március (14. évfolyam, 61-91. szám)
1956-03-01 / 61. szám
Megállják helyüket a falura küldött pártmunkások (Tudósítónktól.) Talán nincs olyan nagyobb üzem vagy intézmény az országban, ahonnan az utóbbi hónapokban ne küldtek volna néhány kommunistát — a párt hívó szavára — falura. Ezek után természetes, hogy sok embert érdekel, miképpen állják meg helyüket elvtársaik, milyen nehézségekkel küszködnek, vannak-e már eredményeik, sikerült-e gyökeret ereszteniük új munkahelyükön. A falura küldött kommunisták legutóbbi Szolnok megyei tanácskozásán sokféle és figyelemre méltó válasz hangzott el ezekre a kérdésekre. Sokféle, hiszen elvtársaink a falusi élet legkülönbözőbb posztjain helyezkedtek el, s mert tulajdonságaik, körülményeik sem egyformák. De egyben valamennyien megegyeznek: töretlenül hisznek abban, hogy új munkahelyükön, elvtársaikkal vállvetve leküzdenek minden nehézséget. Predáts Gyula elvtársnak, a Tiszafüredi Kocsi Állami Gazdaság igazgatójának mondanivalóját legalább három helyen olvassák majd érdeklődéssel. Elsősorban szülővárosában, Pesterzsébeten, de bizonyára a Rákosi Mátyás Művek csőszerelő-üzemének dolgozóit is érdekli, mit tett eddig volt munkatársuk. Végül a SZOT szervezési osztályának munkatársaihoz (akikkel utoljára együtt dolgozott) is szólnak az új igazgató szavai: — Elöljáróban szeretném megjegyezni — kezdi mondanivalóját Predáts elvtárs —, hogy nem akarok annak az okos embernek a szerepében tetszelegni, aki két hónap alatt minden bajra megtalálta az orvosságot. Sokat kell még tanulnom ahhoz, hogy megálljam a helyemet. Most főként arról szeretnék beszélni, ami megérkezésem óta izgat: miért termel olyan drágán a mi gazdaságunk. Az egyik ilyen ok: agronómusaink, akik igen kiváló szakemberek, sem tanulmányaik, sem eddigi gyakorlatuk során nem barátkoztak meg eléggé a gazdaságosság gondolatával. Harcolnak az idővel, a körülményekkel, hogy a terv előírásainak eleget tegyenek, s közben gyakran megfeledkeznek arról, milyen áron teszik mindezt. Csak néhány példát. A kis magtárunk havonta 11,5 vagon takarmányt készít elő a jószágállomány számára. Amikor megnéztem a bérjegyzéket, kiderült, hogy az itt dolgozóknak mégis annyit fizetünk ki, mintha 55 vagon takarmányt dolgoztak volna fel. Utánanéztem a dolognak. A magtárban hatan látják el három ember munkáját. Három embert más munkára küldtem. A munkások is többet keresnek, hiszen minden munka mögött valódi teljesítmény áll. Ugyanez a helyzet a tehenészetben is. 107 tehenünk gondozásához elegendő lenne 13 tehenész és a borjúneveléshez, tejházi munkához, takarmányszállításhoz még 12 ember. A 25 ember helyett azonban 34-en dolgoznak a tehenészetben, miközben egy sor helyen munkáshiánnyal küzd a gazdaság. Sokszor — ha sürget a munka — drága pénzért külső embereket kell felfogadnunk. Az ilyen rendkívüli kiadások, s az improduktív munkaórákért kifizetett forintok növelik azután tűrhetetlen módon az önköltséget. Befejezésül: Mindezt megbeszéltük az elvtársakkal. Együtt indulunk harcba, nemcsak a bőséges termésért, de az önköltség valóságos csökkentéséért is. Varga Pál elvtárs a Belügyminisztérium apparátusából került a Szolnoki Gépállomás pártszervezetének élére, öthónapos munkája eredményét a következőképpen igyekszik összefoglalni: — Nem minden tapasztalat nélkül kerültem jelenlegi munkahelyemre. Valamikor az aszódi járási pártbizottságon dolgoztam. Hogy a gépállomási párttitkár sokrétű feladatának megfeleljek, először a kapun belül igyekeztem rendbehozni a dolgokat. A pártszervezetnek nem volt tekintélye a dolgozók körében. Nem csoda, mert helytelen módszerekkel dolgozott. Megtörtént, hogy népnevelő munkára így próbáltak „mozgósítani": „aki nem jön, az hétfőn megkapja a munkakönyvét". Kezdetben engem is bizalmatlanul nézegettek az emberek, senki se jött a pártirodába. Pártmunkás koromban tanultam, hogy az emberek bizalmát úgy lehet megszerezni, ha foglalkozunk minden kisebb-nagyobb bajukkal. Ezért utánanéztem, milyen vitás ügyek, bérproblémák vannak a gépállomáson. Akadt bőven. Hogy csak egyet említsek: az ősszel néhány traktoros a gépállomás körzetén kívül, Martfűn dolgozott. Természetes, hogy megillette őket a kiküldetési díj. Mégsem kapták meg. A vezetők hol kerethiányra, hol valami másra hivatkozva, nem fizették ki a traktorosok jogos járandóságát. Azt is megállapítottam, hogy a gépállomás fennállása óta nem fordult elő, hogy a főkönyvelő megfeledkezett volna egyetlen vezető kiküldetési díjáról is. Elintéztem a martfűiek baját. Ugyanakkor igyekeztem meggyőzni a szakvezetőket, hogy ilyen módon nem lehet eredményesen dolgozni. Ami jár, az jár, s követelni csak olyanoktól lehet, akikkel szemben mi is megtettük a kötelességünket. Az elvtársak megértették ezt, s bár ennek az ügynek és más hasonló problémáknak a során is sokat vitatkoztunk, zavartalanul tudunk együtt dolgozni. A mi gépállomásunk 69 000 katasztrális hold területen dolgozik 130 traktorral. Hatalmas üzem. Ezért az egyes brigádközpontokban alapszervezeteket hoztunk létre. Öröm volt részt venni az alapszervezetek vezetőségválasztó taggyűlésein. Emberek, akik azelőtt legfeljebb csak egymás között merték elmondani véleményüket, most nyíltan kiálltak, bíráltak, javasoltak. Bírálták a pazarlókat, a pártoktatásból elmaradókat. Barát elvtárs, az egyik traktoros, engem is megbírált. Pontosan munkám két legnagyobb hiányosságára mutatott rá. Elmondta, hogy bár törődöm a dolgozókkal, de sem én, sem más vezetőségi tag nem gondol az emberek jellemének nevelésére. S elmondotta azt is, hogy elhanyagoljuk a tsz-ek pártszervezeteit. Barát elvtársnak igaza van. Különösen keveset foglalkoztunk a szövetkezetek pártszervezeteivel, de most, hogy végre megszilárdult a pártszervezetünk, lesz erőnk többet segíteni a tsz-ek kommunistáinak is. Márta Sándor elvtárs a MÁVAG-ból került vissza szülőfalujába, Tiszarczffra községi párttitkárnak. Amint mondja, nagy örömmel ment vidékre, de odalenn olyan nehézséggel is meg kellett birkóznia, amilyenre nem számított. — Amiről most szó lesz — kezdi mondanivalóját egy kis gondolkodás után — az személyes természetű dolog, de gondolom, hogy talán másnak is van vagy lesz hasonló baja, s hátha okul az én dolgaim alakulásából. A feleségemmel volt a baj. A városban ő is dolgozott, itt azonban nem sikerült megfelelő munkát találni számára. Gyerekünk nincs, így igen sok ideje maradt, hogy meghányja-vesse dolgainkat. Először azzal nehezítette meg a munkámat, hogy folyton összehasonlítgatta Budapestet és Tiszaroffot. Később számolgatni kezdett és kisütötte, hogy anyagilag rosszabbul jártunk. Persze, ebben az utóbbiban akkor még volt némi igaza. Hiszen az év végén érkeztünk falura, s mivel nem termeltünk kukoricát, nem tarthattunk disznót sem. A tiszaroffi közellátás pedig abból indul ki, hogy húsról, zsírról mindenki maga gondoskodik. Nem akarom részletezni a dolgot, ilyen és ehhez hasonló nehézségek, viták zavarták meg az estéimet, sőt a nappalaimat is. De végül is sikerült kiutat találni. Az asszony belépett a helybeli termelőszövetkezetbe. Nem rossz szövetkezet, most van fejlődőben, s így jövőre az évi munkával szép pénzt hozhat a házhoz. Elterveztük, hogy a háztáji földön majd kukoricát termesztünk, s abból két sertést hizlalunk. Egyet magunknak, egyet pedig eladásra, így nemcsak a zsírozó lesz meg, de újabb pénz is jön a házhoz. A zöldségfélét, a burgonyát pedig megtermeljük a ház melletti kertben, de különben is a munkaegységekre sok minden jut természetben. Amikor mindent összeszámoltunk, kiderült, hogy még jobban járunk, mint a városban. Azóta nincs is semmi baj köztünk. A feleségem most amellett, hogy részt vesz a tsz minden munkájában, szorgalmasan eljár szövetkezeti agitációra is. Én pedig végre teljes erővel azzal foglalkozhatom, amiért falura jöttem. Szóval minden nehézségből akad kiút, igaz — teszi hozzá mosolyogva —, amíg ráakadtam, egy kissé belefájdult a fejem. Új szerszám a hazai faiparban: a keményfém- és keramikus lapkás maró A fa-, illetve bútoriparban a drága természetes fa pótlására egyre több különböző szerkezetű új anyagot (rostlemez, novopan, forgácslemez) használnak. Ezek az anyagok tökéletesen pótolják a fát, de megmunkálásuk bonyolultabb, új technológiát, új szerszámokat követel. A szokásos, szerszám- és gyorsacélokból készült marószerszámok nem alkalmasak a fánál sokkal keményebb, műgyantával és egyéb műanyagokkal készített műfa forgácsolásához. Az új anyag „eszi" a szerszámot, sok gépállást, idő- és anyagveszteséget okoz. Ráadásul a megmunkált felület minősége sem kielégítő. Olyan faforgácsoló szerszámokat kellett készíteni, amelyek erősebbek a mű faanyagoknál, gazdaságosan használhatók, termelékenyek, s jó minőségű forgácsolási felületet adnak. Klémens Béla elvtárs, a Faipari Tudományos Egyesület egyik munkabizottságának vezetője, a faipari szerszámozás szakértője oldotta meg ezt a feladatot: keramikus lapkás és kemény fémlapkás famaró késeket készített. Klémens elvtársnak egy újsághír adta az ötletet. Tavaly novemberben arról írt a Szabad Nép, hogy a Klement Gottwald-gyárban biztató eredménnyel alkalmazzák a keramikus lapkát fémforgácsolásra. Nyomban felkereste az üzem ezzel foglalkozó kutatómérnökét, aki megmutatta a kést. A befogószárra mechanikus úton erősítették fel a lapkát. A famarók percenként több ezer fordulattal dolgoznak, ezért nem használhatják a mechanikus felerősítést. Tovább kellett keresni a megoldást. A Vas- és Fémipari Kutató Intézet munkatársainak tanácsára forrasztással és ragasztással próbálkozott Klemens elvtárs. A ragasztás vált be jobban. Klémens elvtárs készített külön keramikus lapkával és külön keményfém-lapkával ellátott famaró szerszámokat is, mindkettő jól bevált, és tartósságuk az eddigi kísérleteik szerint sokszorosan felülmúlja a nálunk ma használatos gyors- és szerszámacélból készült marókat, előállítási költségük pedig igen hamar megtérül. A gyorsacélból készült szerszámokat csak 20—25-ször lehet újraköszörülni, a keményférfisapkás szerszámokat 60—30-szor. A gyorsacélszerszám a műgyantás anyag forgácsolásánál maximálisan 15—20 percig tartja csak az élét, a keményfémlapkás szerszám vágóélét hetekig nem kell köszörülni. A keményfémlapkás szerszámok önköltsége mintegy három-négyszerese ugyan a gyorsacélokénak, de élettartamuk hatvan-nyolcvanszorosa — tehát megéri! Az új szerszám — amelyet a sikeres kísérletek után az egyik nagy bútorgyárban alkalmaznak majd, s amely rövidesen minden bizonnyal az egész bútoriparban elterjed — jelentősen csökkenti a termelés költségeit, növeli a termelékenységet, s javítja a gyártmányok minőségét. Az első ötéves terv idején széntermelésünk 85,8 százalékkal nőtt. Ez igen szép eredmény. De ha meggondoljuk, hogy 72,8 százalékban létszámemelés következménye, akkor láthatjuk, hogy nincs okunk elégedettségre. A szénbányászat műszaki fejlődése egyáltalán nem kielégítő. A szénbányászat vezetőinek minden erejűket meg kell feszíteniök, hogy az elmúlt évek mulasztásait pótolják, s a műszaki fejlődés ütemét meggyorsítsák. Igaz, hogy 1954-hez képest tavaly javultak a műszaki színvonalat meghatározó legfontosabb mutatóik, de ezek csak nagyon kezdeti eredmények, különösen, ha a Központi Vezetőcég novemberi határozatában elénk tárt nagyszerű célokhoz mérjük őket. A műszaki színvonalat leginkább a termelékenység alakulása jellemzi. Nézzük, milyen fontosabb intézkedéseket kell tennünk a termelékenység növelésére. A tennivalók két nagy csoportba oszthatók: 1. A szénfalon dolgozók teljesítményének emelése a munkafolyamatok korszerűsítése útján. 2. A közvetlenül termelőmunkát nem végző dolgozók arányszámának csökkentése. Ami az első feladatcsoportot illeti, nyilvánvaló, hogy itt a közvetlen termelési folyamatok korszerűsítéséről, gépesítéséről van szó. A jövesztés 7 százalékát 1955-ben még kézi csákányozással végeztük. Az a feladatunk, hogy a jövesztés korszerű módszereit, elsősorban a millszekundumos robbantást továbbfejlesszük, elterjesszük, s fokozott mértékben alkalmazzunk kombájnokat és réselőgépeket. Az idén a millszekundumos robbantással jövesztett szén mennyisége 16 százalékkal nagyobb lesz, mint 1955-ben volt. A korszerű robbantástechnikát azonban csak akkor használhatjuk ki teljesen, ha a termelt szenet géppel rakjuk fel. A felrakás ugyanis a széntermelés munkaidejének átlagosan negyed részét igényli. Gének használatával a millszekundumos robbantással jövesztett nagy szénmennyiséget is időveszteség nélkül felrakhatjuk, s ezzel meggyorsíthatjuk a vágathajtásokat, is. A hazai gyártmányú Kóta- és Hidasi-féle felrakó gépekkel 1955-ben igen jó tapasztalatokat szereztünk. December utolsó harmadában a tatabányai, a dorogi, a közép-dunántúli és az ózdi szénbányászati trösztök üzemeiben 40 Kóta-féle felrakógépet helyeztünk üzembe, s ezáltal 10 nap alatt 4464 tonnával nőtt a termelés. Ezen az úton akarunk tovább haladni az idén is. 1956-ban a tavalyihoz képest megháromszorozzuk a géppel felrakott szén mennyiségét. A tavalyi tapasztalatok — minden ellenkező nézettel szemben — azt is bebizonyították, hogy a kombájnok kiválóan beválnak, csak megfelelő körülményeket kell biztosítani munkájukhoz. A dudari Iker-aknában például a Donbasszikombájnnál 16 százalékkal magasabb teljesítményt értek el, mint a felső- és alsótelepi kéziművelésű frontokon. Ezért az idén a skombájntokkal és a réselőgépekkel jövesztett szén mennyiségét az 1955. évinek több mint kétszeresére emeljük; szovjet kombájnokon kívül sok korszerűsített hazai F— 4-es fejtőgépet is alkalmazunk. Ha azt akarjuk, hogy a szénfalon elért magasabb teljesítmény a bányászat összteljesítményében is érvényesüljön, akkor gépesítenünk kell a szállítást is, hogy lépést tarthasson a közvetlen termelőmunkával. Bányáink, az utóbbi évekhez hasonlóan, az idén is megkapják a szükséges korszerű szállítóberendezéseket (gumiszalag, kaparószalag stb.). De a jó szállítóberendezés sem ér semmit, ha a termelés egyenetlensége miatt hamar tönkreteszik, s ha nem gondoskodnak karbantartásáról. A korszerű szállítóberendezéseket akkor tudjuk csak jól hasznosítani, ha a ciklusgrafikon szerinti munkaszervezéssel egyenletessé tesszük a munkát, s gondosan karbantartjuk a berendezéseket. A széntermelés növekedése megköveteli a fenntartás és az elővárás meggyorsítását is. A termelés növekedésével együtt, ha nem is egyenes arányban, bővül a vágathálózat. Egyre növekvő mértékben kell tehát alkalmaznunk korszerű zártíves biztosítószerkezeteket, TH-gyűrűket, Mollíveket. Ily módon javul bányáink állapota, jobb lesz a szállítás és a légkeringés, s ami nem kevésbé fontos, jelentősen csökkenthetjük a bányafa felhasználását is. Ez azt jelenti, hogy a bányászat egyik legfontosabb importanyagával takarékoskodhatunk. A Tatabányai Szénbányászati Tröszt üzemeiben 1954 végéig a teljes vágathossz 11,8 százalékát már zártíves vasszerkezetekkel biztosították. Ennek eredményeképpen 1955-ben 6000 köbméter bányafát takarítottak meg 1954-hez képest. Egy tonna szén kitermelési költsége ezáltal 31 fillérrel csökkent. Bányafát úgy is megtakaríthatnak, hogy hazai vasbetonelemekkel pótolják. Az idén a biztosítószerkezetek mögötti kőzetbélelő faanyag helyett acéllemezeket, illetve előfeszített vasbetonlemezeket is fogunk alkalmazni. A fával azonban nemcsak a bányavágatokban, hanem a fejtéseken is takarékoskodni kell, hiszen a bányafa 60 százalékát itt használják fel. A bányafa helyettesítése más anyagokkal azért is fontos, mert ez az egyik feltétele a fejtési technológia korszerűsítésének. A fejtés meggyorsítására a homlokkal merőleges biztosítási rendszereket, csuklós süveggerendákat és páncélpajzsokat alkalmazunk. Ily módon lehetővé válik, hogy a fejtési homlok elől a szállítóberendezéseket egy tagban toljuk át új helyére, s megrövidítsük az átszerelés és az omlasztás idejét. A biztosítás, az átszerelés és az omlasztás ideje ugyanis teljesen improduktív, s mégis meghaladja a fejtésre fordított idő 22 százalékát. Keveset foglalkoztunk ez idáig a beépített bányafa visszarablásával, visszaszerzésével. Pedig erre nagy lehetőségek vannak. A Mátra vidéki Szénbányászati Tröszt szűcsi X. és XI. aknájában az üzemvezetőknek és a tröszt műszaki vezetőinek kezdeményezésére gépi berendezést készítettek a farabláshoz és három fronton sikeresen alkalmazzák. A X. aknán házilag szerkesztett és gyártott farabló villákkal 50 perc alatt kirabolták egy 50—60 méteres frontfejtési homlokhosszon a fejtés két pásztáját. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a beépített bányafának mintegy 40 százalékát visszanyerjük, ezenkívül biztonságosabbá is teszi a munkát s tökéletesíti az omlasztást. A Mátra vidékiek egészséges kezdeményezését minél szélesebb körben el kell terjesztenünk. Ha az idén csak 40 frontfejtésen is vezetjük be ezt a módszert, akkor is több mint 10 000 köbméter bányafával növelhetjük jelenleg alacsony fakészletünket. Hogy ez milyen sokat jelent a népgazdaság számára, az kitűnik abból, hogy 10 ezer köbméter bányafa megfelel 6—8 ezer mázsa zsír, vagy 10—15 ezer mázsa cukor, vagy 18—20 ezer mázsa búza valutaértékének. Bevezetőben említettük, hogy a termelékenység növelésének másik útja az improduktív munka arányának a csökkentése. Ebből a szempontból az a legfontosabb feladatunk, hogy jobban gépesítsük a külszíni munkát. Az utóbbi években ezzel erősen elmaradtunk. Olyan korszerű létesítménynél például, mint a dudari szkip-akna, ahol a bányamezőben Donbasszkombájnnal dolgoznak, s az aknában szkip-bödönnel szállítanak — a külszínen még lóvontatással juttatják el a meddőt a bányára! Az SZKP XX. kongresszusán Bulgányin elvtárs rámutatott arra, hogyha a technológiai láncban egyes munkafolyamatok nincsenek gépesítve, akkor a munka termelékenysége nem növekedhet és az önköltség nem csökkenhet. Mind a régi, mind az új bányáknál ki kell dolgoznunk ezért a külszíni munkák gépesítésének, automatizálásának programját. Viszonylag kis beruházással, rövid idő alatt számottevő megtakarításokat érhetünk el. A borsodi külszíni szállítás és meddőkezelés korszerűsítése például 500 000 forintba kerül, s általa évi 15 000 külszíni műszakot szabadítunk fel, fordíthatunk közvetlenül széntermelésre. Ez évenként, mintegy 700 000 forintos megtakarítást eredményezne. A borsodi bányafa-telepeken 6,7 millió forintos beruházással 10 százalékkal csökkenthetnék az itt foglalkoztatottak számát s a felszabaduló bányászokat a szénfalnál foglalkoztathatnánk. A termelékenység emelése természetesen csökkenti az önköltséget, hiszen nagyjából azonos költséggel sokkal több szenet hozhatnak felszínre. De ezeken kívül egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk a szén minőségének javítását sem. Különösen nagy gondot kell fordítanunk a kokszolható szén termelésére. Ha a pécsi és a komlói tröszt csak 1,1 százalékkal emelné a kokszolható szén arányát termelésében, ezzel 347 000 dollár devizát takaríthatnánk meg, hisz kevesebb kokszolható szenet kellene külföldön vásárolnunk. Ez a példa is érzékelteti, milyen fontos feladat a kokszolható szén termelésének növelése. De nemcsak róluk van szó! Minden szénbányászati trösztnek vannak tennivalói a szén minőségének megjavításában. Elsősorban arra kell törekedniük, hogy több darabos szenet termeljenek, s a daraszeneket portalanítsák. A Központi Vezetőség novemberi határozatában kitűzött célokat helyesléssel fogadták a szénbányászat dolgozói. A szénbányászat vezetői és munkásai mindent megtesznek a műszaki színvonal emeléséért, hogy teljesíthessék és túlteljesíthessék évi tervük valamennyi feladatát. Simon Kálmán a Szénbányászati Minisztérium műszaki fejlesztési és gépesítési főosztályának vezetője Szénbányászatunk műszaki fejlesztésének időszerű kérdései Az idén tízmillió forintot fordítanak a vasúti rakodás gépesítésére A MÁV az áruforgalom gyors lebonyolítására egyre több munkafolyamatot gépesít. Erre a célra az idén is körülbelül tízmillió forintot fordítanak. Az összegből többi között 23, egyenként öttonnás daru építését fejezik be: ezek a nagyobb állomásokon könnyítik meg a rakodást. Ugyancsak jelentős összeget költenek gabonaátrakó-berendezésekre is; a darabárus-forgalom gyorsítására 20 villamostargoncát helyeznek üzembe a vidéki állomásokon. SZABAD NÉP Időszerű kérdések idejében fel kell készülni a belvizek levezetésére Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleménye Hazánkban a két-három év óta csapadékosabbra fordult időjárás következtében a talajvíz szintje általában emelkedett, s helyenként elérte az 1940. évi magasságot, az utóbbi évtizedek legmagasabb talajvízszintjét. Az idén lehullott nagymennyiségű hó olvadása növelheti a talajvíz által elöntött területek nagyságát, különösen a mélyebb fekvésű vidékeken, így az Alföld déli részén, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, Dunántúlon a Sárrét, a Kapos és a Sió vidékén. Vízügyi szerveink az évek hosszú tapasztalatai alapján készültek fel a veszély elleni védekezésre: 230 állandó szivattyútelepet és jelentős mennyiségű mozgószivattyút helyeztek üzemképes állapotba. Gondoskodtak a szivattyúk kellő mennyiségű üzemanyaggal való ellátásáról. Mihelyt az időjárás engedi, ezek naponta körülbelül 40 millió köbméter vizet szívnak el az elárasztott területekről. Az utóbbi években jelentősen fejlesztettük a belvízlevezető csatornahálózatot. A 25 000 km hosszú belvízgyűjtő csatornahálózat kezeléséről a vízügyi szervek gondoskodnak. A gyűjtőcsatornákba a földeken levő kisebb levezető csatornák és szívóárkok szállítják a vizet. Ezek karbantartásáról a helyi szervek kötelesek gondoskodni. A belvízlevezető csatornahálózat fejlesztése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az elmúlt években a belvíz által elárasztott területek már csak kis részét tették ki az 1940—41. évinek, amikor 1 500 000 katasztrális hold volt víz alatt. Mindez azonban nem adhat okot a megnyugvásra. Erre figyelmeztet a vízügyi szervek Csongrád és Békés megyében folytatott januári vizsgálata is. A vizsgálat során megállapították, hogy több helyen a csatornákat nem tartják rendben. Egyes helyeken a szívócsatornákat betaposták, beszántották, illetve a csatornák által elfoglalt területeket művelés alá vették. Ennek káros következményei lehetnek: hóolvadáskor a helyi vizek egyes vidékeken akadályozhatják a mezőgazdasági munkálatokat, veszélyeztethetik a már bevetett területeket és késleltethetik a tavaszi munkák idejében való elkezdését. A belvizek mielőbbi levezetésében vízügyi szerveinken kívül jelentős feladatok hárulnak a megyei, járási, községi tanácsokra, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek vezetőire. Valamennyi község területén már most — a tényleges olvadás megindulása előtt — számba kell venni a mélyfekvésű területeket és gondoskodni kell a levezetőárkok tisztításáról. A hidak, az áteresztők környékéről el kell távolítani a víz folyását akadályozó jeget, növényzetet. Mihelyt az idő enyhülése lehetővé teszi, hozzá kell fogni további ideiglenes jellegű, kisebb levezető árkok építéséhez azokon a mélyfekvésű területeken, ahol a meglevő árokhálózat útján nem biztosítható a belvizek lefolyása a gyűjtőcsatornákba. E munkák során feltétlenül szükséges, hogy a vízügyi szervek szakembereinek véleményét, útmutatásait figyelembe vegyék, mert egy-egy víz alatt levő nagyobb terület váratlan bekapcsolása a gyűjtőcsatornába elöntéssel veszélyeztethet más területeket. A helyi vizek levezetéséhez a vízügyi igazgatóságok a szükséges műszaki támogatást kötelesek megadni. Kiítva KARCOLATOK Hárman elindulának... A szürke Pobeda kigördült a Veszprém megyei tanácsháza kapuján és fürgén végigfutott a zegzugos utcákon. Aztán rákanyarodott az ajka a devecseri országútra. Utasai elégedetten dőltek hátra a kényelmes ülésen. Nemkétséges: jól egybehangolták az útirányt. Reinhardt Ferenc Ajkára, Péter Károly Devecserre, Gurszki Dezső pedig ugyancsak erre az útvonalra tervezte aznapi hivatalos teendőit. Úgy számították, hogy már kora délutánra visszajönnek, mivel a kocsira a titkárságnak is szüksége van. Mindössze félnapos kiküldetés, fél napidíjjal. A megyei tanács három dolgozója, három különböző ügyben, egy kocsival — rövid fél nap alatt. íme: így kell takarékoskodni az állam pénzével! Nem is lett volna semmi hiba, ha Devecser alatt a kövér felhők fel nem szakadoznak és Gurszki Dezső meg nem pillantja a hófödte somlói hegyoldalt. Mert akkor mégiscsak eszébe jutott: innen Doba már csak egy kőhajításnyira van, ott pedig az após háza és borospincéje ... Szinte észre sem vette, hogy hangosan gondolkodik. Legfeljebb arról, hogy Reinhardt kortárs felkiáltott: — Pompás ötlet! És a következő pillanatban kész terv pattant ki agyából: — Ha jól meggondolom, keríthetek magamnak munkát ott is. Például megnézem, jó-e a szanatóriumban a vízderítő. A megye pénzén készült, látnunk kell, mire ment a közpénz. Társai zseniálisnak találták a megoldást. Péter Károly arcán némi bosszús irigység futott át. Neki, sajnos nem kapcsol ilyen káprázatos gyorsasággal a képzelete. Így csak arra szorítkozott, hogy hűségnyilatkozatot tegyen: — Veletek tartok, a legmélyebb borospincébe is. A szanatóriumban mély meghatotsággal fogadták Reinhardt kartársai. Lám, „fenn“ is törődnek a problémákkal. Ö azonban szerényen elhárította magától a dicséretet. Istenem, mit kell azon csodálkozni, ha valaki fáradhatatlanul, minden nehézséget, hóvihart, miegymást leküzdve foglalkozik a legapróbb üggyel is. Ö már ilyen, nem tehet róla. Meg aztán rövid félóra múltán úgyis visszatért szűkebb „kollektívájához“. A két útitárs arca véres volt már a somlói bor tüzétől. Be kell hát hoznia a hátrányt. Reinhardt meg is tett ennek érdekében mindent, ő már ilyen. Erről sem tehet. Egyre melegebb percek jöttek... Ezekbe a percekbe szólt bele hideg tárgyilagossággal a gépkocsi dudája: indulniok kell visszafelé. — Most?... — kapta fel fejét dacosan a három kartárs. — Inkább a ... — de azt már nem mondták ki, hogy mit inkább, hanem kiszóltak a vezetőnek. — Annyi itt a probléma, hogy maradnunk kell. Induljon haza, ha anynyira várják. Mi vonattal megyünk. És visszatérve szaporán hajtogattak fel a „problémából”, ahogy ők a somlói bort finoman nevezték. Mire aztán végleg eldöntötték, hogy a hárslevelű zamata vagy a rizling édeskés íze-e az igazi, éppen csak annyi idejük maradt, hogy átrohantak a somlóvásárhelyi vasútállomásra, és felkapaszkodtak a Veszprém felé igyekvő esti gyorsra... Másnap a legnagyobb lelkinyugalommal nyújtották be az útiszámlát. Három gyorsvonati díj összegéről és három egész napidíjról. Hogy milyen jogcímen? Elvégre az ember mégsem „szállhat ki” hivatalos ügyben a saját költségén. Mert a takarékosságnak is van határa. S hogy közben a somlói hegy is útba esett? Hát ha már egyszer ott van, ki tehet róla? Kövesdi Ferenc CSÜTÖRTÖK, 1956. MÁRCIUS 1 Nagyobb megértést a külkereskedelem igényei iránt . Nagy érdeklődéssel olvassuk az ipari szakemberek írásait a műszaki fejlesztés problémáiról. Úgy vélem azonban, hogy fel kell hívni a gépipar dolgozóinak a figyelmét néhány olyan hibára is, amely még jobban rávilágít a műszaki fejlesztés döntő jelentőségére — ezúttal a külkereskedelem szempontjából. Az első hiba az, hogy gépiparunk tűrhetetlenül lassan és nehézkesen elégíti ki a nemzetközi piac gyakran változó igényeit. Csak néhány ilyen példát szeretnék említeni. Kapitalista vevőink számára egyszerűen érthetetlen, hogy egy olyan jól szervezett, kiváló gépekkel és szakmunkás gárdával dolgozó üzem, mint az RM Szerszámgépgyár, miért csak hónapok múltán tud az általa szállított gépekhez pótalkatrészt adni. A gyárban az ilyen apróságnak tűnő kérdéssel nemigen foglalkoznak. Elfelejtik, mennyire előnyös az alkatrész-készítés és eladás. Az alkatrészek ára ugyanis kilogrammonként négy-ötszörös az alapgép kilogrammonkénti árához képest. Az alkatrész-rendelések gyors, azonnali teljesítéséhez tehát nagy népgazdasági érdek fűződik. Mégis, az RM Szerszámgépgyár az univerzális marógépek fontos alkatrészeinek gyártását csak nyolc hónapra vállalta el. Ez a példa is igazolja, milyen kárt okoz az a gépiparunkban eléggé elterjedt nézet, hogy nem érdemes alkatrész-gyártásra berendezkedni, hanem csak komplett, nagy gépek gyártására. A másik hiba, hogy az új típusú gépek csak igen lassan kerülnek a külkereskedelembe. Iparunk például már 1954-ben elkészítette az E— 320-as eszterga mintapéldányát és ennek alapján már propagandát is fejtettünk ki külföldön. Exportszállításra azonban még ma sem kaptunk ebből a gépből. Az E-320-as eszterga példája csak egy a sok közül. A tervünkben levő új típusú gépek zöme csak az év utolsó harmadában áll majd rendelkezésünkre! Mi az oka e lassúságnak? Úgy tűnik, hogy gépszerkesztőink sok esetben nem annyira a nemzetközi piac igényeit és változásait tartják szem előtt, mint inkább olyan gépek tervezését, amelyekkel „egyszer s mindenkorra” megelőzhetnék külföldi versenytársainkat. Holott sokkal helyesebb lenne az évről évre szerzett bel- és külföldi tapasztalatok alapján fokról fokra fejleszteni géptípusainkat. Véleményem szerint ez a módszer hamarabb vezetne eredményre. Gépeink nagyon drágák. Belföldi áruk még egyetlenegy esetben sem csökkent. Ellenkezőleg. Szinte mindennapos harcot kell vívnunk gyáraink azon törekvése ellen, hogy áraikat felemeljék. Jellemző példa erre az ERN kisesztergával kapcsolatos tapasztalatunk. Ezt a gépet egy kisebb üzemtől vásároltuk, később azonban a Diósgyőri Nehézszerszámgépgyár gyártotta. A Diósgyőri Nehézszerszámgépgyár legnagyobb meglepetésünkre azt kívánta, hogy fogadjuk el a több mint 100 százalékos áremelési javaslatát. Talán így akarták önköltségüket csökkenteni? Az áremelésnek egyik formája, hogy egyes típusokon kisebb műszaki változtatást hajtanak végre, azután a megokoltnál magasabb áremelést kérnek. A világpiacon kialakult szokás szerint például 10 százalékos felárat lehet számítani az esztergagépek csúcsmagasságának egy lépcsővel való felemeléséért. Az egyik MVE típusú esztergapad csúcsmagasságát nálunk is felemelték, de az árát lépcsőnként már 25 százalékkal kívánták növelni. A külkereskedelmi vállalat az ilyen arányú áremelkedést természetesen nem tudja külföldi vevőire áthárítani. Végül még egy hibát említek, amely ugyancsak sok kárt okoz külkereskedelmünknek. Semmiféle károsodás nem éri azokat az ipari üzemeinket, amelyeknek termékeit korszerűtlenség vagy egyéb okok miatt nem lehet eladni. Az ipari üzem elkészíti az exportáruját, de nem érdekelt terméke külföldi értékesítésében. A külkereskedelmi vállalat kifizeti a gép árát és ezzel a gyár „teljesítette“ összes kötelezettségeit. Ez az állapot erősen csökkenti az ipari üzemek felelősségét és érdeklődését a külkereskedelmi érdekek iránt. Természetesen az említett hibákon kívül még más, nem kevésbé fontos akadályokat is felsorolhatnék, amelyeknek elhárítása ugyancsak halaszthatatlan. A hibák nagy részét gyorsan kijavíthatjuk és elkerülhetjük, ha szorosabbra fűzzük kapcsolatainkat az iparral, a gyárigazgatókkal, a gépszerkesztő mérnökökkel és az exportra termelő gyárak dolgozóival. Arányi Sándor a TECHNOIMPEX igazgatója Értekezleten beszélték meg az idei feladatokat az Állami Gazdaságok Minisztériumának vezetői Az Állami Gazdaságok Minisztériumának vezetői, főosztályvezetők és termelési igazgatók tegnap az Állami Gazdaságok Minisztériumában értekezleten vettek részt. Az értekezleten megjelent Erdei Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese. Boros Gergely, az MDP Központi Vezetőségének tagja, a MEDOSZ elnöke. Győri Mihály, az MDP Központi Vezetősége mezőgazdasági osztályának helyettes vezetője. Az értekezleten Pogácsás György, az állami gazdaságok minisztere tartott beszámolót. Ismertette az állami gazdaságok 1955. évi gazdálkodásának főbb tapasztalatait, a Központi Vezetőség júniusi határozatának végrehajtása során elért eredményeket és szólt a hiányosságokról is. Beszédének további részében az állami gazdaságok előtt álló feladatokat ismertette. A beszámolót széleskörű vita követte. A vitában felszólalt Erdei Ferenc elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese is. Hogyan segíti a Nemzeti Bank a termelőszövetkezeteket leltározásra, a zárszámadás elkészítésére. Sikerült is már rendet teremteniük a patronált tsz-ek háza táján A könyvelést sok helyen már csak írásos bizonylat alapján végzik, nyilvántartják a készleteket. A patronált tsz-ek 82 százalékánál zárszámadásra pontosan elkészültek a könyveléssel. Sűrűn érkeznek a bankhoz köszönő levelek a termelőszövetkezetekből. A szentgyörgyvári Vörös Csillag és a bakonyszücsi Tolbuchin tsz dolgozói megírták, hogy a bank előadója többször kint járt a tsz-ben és tanította a könyvelőt, aki ennek a segítségnek köszönheti, hogy már önállóan is tud dolgozni, sőt, a Vörös Csillag könyvelője első lett a járás versenyében. A makói Hunyadi Tsz új könyvelőjét a bank előadója magával vitte egy hétre a bankfiókba, majd egy hétre a járás legjobb termelőszövetkezetébe, hogy elméletben és gyakorlatban mutassa meg neki a könyvelést. Sokat foglalkoznak az előadók az ellenőrző bizottságokkal is. Ennek köszönhető, hogy például a környei Vörös Csillag Tsz ellenőrző bizottsága már önálló vizsgálatokat is tarthatott. De nemcsak ezért hálásak a termelőszövetkezetek az előadóknak, hanem azért is, mert már sokszor tapasztalták, hogy a bank valóban az ő érdekeiket képviseli. Ellenőrzik az előadók az építkezések, javítások számláit, vajon a kivitelezők jogos összegeket számítanak-e fel az elvégzett munkáért. Ily módon tavaly mintegy hatmillió forintot takarítottak meg a termelőszövetkezetek tagságának. A bank előadója intézte el, hogy a bárányosi Új Élet Tsz megkapja az Ácsi Cukorgyártól a tévesen elkönyvelt 200 mázsa cukorrépa árát. A bank segítségével csupán Szabolcs megyében több mint 450 000 forint évek óta húzódó követelésüket kapták meg a termelőszövetkezetek. Ezenkívül szakmai támogatást is nyújt a Nemzeti Bank a tsz-eknek. A bank területi irodáin egy-egy mezőgazdász dolgozik, aki a tsz-eket járja és azonnal tanácsot ad. A nyírbátori Vörös Csillag, a kislétai Rákóczi és a nyírgyulaji Béke tsz-ben például a kertészet és a dohány vetésterületének növelését javasolta a bank mezőgazdásza. A javaslatot el is fogadták. A mezőgazdászok fokozott figyelmet fordítanak az új tsz-ekre, sűrűn felkeresik azokat. Tapasztalataikról jelentést küldenek az illetékes tanácsnak és kérik a tanács segítségét is. Megvizsgálják a tsz-ek termelési terveit, a meglevő épületek és egyéb eszközök gazdaságos kihasználását. A patronáló mozgalom eredményeit látva, a Nemzeti Banknak most az a célja, hogy az idén mintegy 800 tsznek nyújtson segítséget. 1956-ban különösen az újonnan alakult termelőszövetkezetekkel foglalkoznak majd a bank előadói és mezőgazdászai. Kevesen tudják, hogy a Nemzeti Bank Mezőgazdasági Hiteligazgatósága nemcsak a hitelek folyósításával foglalkozik, hanem a tsz-ek sok ügyes-bajos dolgával is. S ezzel a tevékenységével évente több millió forintot takarít meg a tsz-eknek. Hogyan valósul meg ez a segítség a gyakorlatban? Elsősorban az úgynevezett tsz-patronálás révén, amely tavaly már 743 tsz-re terjedtki. A Nemzeti Bank előadói minden hónapban felkeresik a gondjaikra bízott termelőszövetkezeteket és megtanítják a könyvelőket, elnököket s az ellenőrző bizottság tagjait a pénz- és hitelgazdálkodás szabályaira, a könyvelésre, a