Szabad Nép, 1956. április (14. évfolyam, 92-121. szám)
1956-04-01 / 92. szám
VASÁRNAP, 1956. ÁPRILIS 1 Együtt a földet műveli dolgozók millióival Az egyszerű embereknek, a földet művelők tízezreinek — legyenek termelőszövetkezeti tagok, traktorosok, egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok vagy állami gazdasági dolgozók — alkotó ereje, tettrekészsége, szívós munkája évről évre táplálja az ország népét, erősíti hazánkat. Tőlük függ elsősorban: mennyit terem a magyar föld, milyen nagyra nő a kalász, mennyi zsírt, húst adnak a hízók, mennyi gyapjút a juhok, mennyi tejet a tehenek. Nincs szó, amely méltatni tudná termelőmunkájuk, jobbat kutató elméjük, igyekezetük jelentőségét, fontosságát. A nagy és szép szavak — ha jól is esnek sokszor az embernek — gyakran kevesebbet mondanak, mint az egyszerű tényeket szárazon kifejező számok. A rend változását, a változás hatására kibontakozó nagyobb tetterőt, alkotó kedvet sok más mellett szerényen mutatja az a sok ezer nagyon értékes javaslat is, amely az országos, a megyei, a járási termelési konferenciákon elhangzik, s mutatja a mezőgazdasági újítások számának alakulása is. Azelőtt ki törődött az egyszerű emberekben meglevő nagy találékonysággal? Mi ösztönözte az embereket az ésszerűsítésre, az okos termelési fogás közkinccsé tételére...? Vajmi kevés, így aztán szinte ismeretlen volt az országban, a falun az a fogalom, hogy újító. S most...? Tavaly 2435 újítás született, s az újítások pénzbeli haszna 67 millió forintra rúgott. Arról lehetne vitatkozni, hogy azújítások száma sok-e, avagy kevés. Egy azonban bizonyos: ez a szám félreérthetetlenül mutatja a dolgozó emberek megváltozott gondolkodásmódját, a közösség boldogulása iránti felelősségérzetének növekedését. Pedig az újítások csak parányi részét tükrözik annak az olthatatlan hévnek, amely milliókat ösztönöz, sérvként az újra, a többre. Ha ezt az alkotó képességet jobban megismerjük, ha hozzáértőbben serkentjük , mérhetetlenül nagy erőket állíthatunk ügyünk szolgálatába. A minap mondotta el a Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézet fiatal igazgatóhelyettese, Györffy Béla, hogy mindaddig, míg a kutatók nem tanulmányozták behatóbban az ősi, paraszti lucernafajtákat, nem sikerült zöldágra vergődni a lucernanemesítéssel. Hiába válogatták ki a földeken a legszebb, legegyöntetűbb töveket, hiába ügyeltek a keresztezés fogásainak pontos betartására, az eredmény mindig az lett, hogy a paraszti fajták a kísérleti parcellákon biztosabb, nagyobb termést adtak. A kiutat a paraszti lucernatermesztés, a fajták alaposabb, gondosabb vizsgálata jelentette. a dolgozó parasztoktól nemcsak a lucernanemesítők tanulhatnak. A falu szorgalmas embereinek hozzáértése, tapasztalata, tudása nemcsak a lucernanemesítők munkáját termékenyíti meg. De hogy valaki tanulhasson az egyszerű emberektől, annak alapvető feltétele: ismerje jól az egyszerű embereket, tartson velük állandó, őszintekapcsolatot, fogadja meg tanácsaikat, s igyekezzék azokat a munka során alkalmazni. Gyakran elmondott igazság ez. Mit kell erről annyit beszélni — mondhatná valaki. Hiszen az ország vezetői, a megyék, a járások, községek irányítói, a pártés az állami szervek felelős beosztású tisztségviselői többségükben maguk is egyszerű, két kezük munkájából élő emberek közül kerültek ki. Közülük sokan, akik a mezőgazdasággal, a faluval foglalkoznak, igen gyakran beszélgetnek a földművelőkkel, s elég jól ismerik a helyzetet. Tudják mi a helyzet falun — az igaz —, de nem mindannyian. Jó néhányan meg csak azt hiszik, hogy ismerik a falu életét, a valóságban azonban csak nagyon felszínesen tájékozottak. Az igazság kedvéért mindjárt meg kell jegyezni: annak is köszönhetők mezőgazdaságunk eddigi eredményei — akár a termelőszövetkezeti mozgalom fejlődésére, akár a termelés színvonalának alakulására gondolunk —, hogy a vezetők nagyobb része ténylegesen ismerte az egyszerű embereket, s tudta, mikor, mit, hogyan kell helyesen tenni és ma is ez a helyzet. Ennek figyelembevételével nézzünk néhány olyan jelenséget, amely hátráltatja, lassítja a földműves dolgozó tömegek termelőerejének kibontakozását, gyengíti a vezető munka hatékonyságát. Ilyen dolog például: a papiros mindenhatóságába vetett hit. Néhány figyelmeztető és egyben riasztó számadat: a Fejér megyei Tanács az idén február 22-én 988 levelet tett postára. Januárban a tanács alkalmazottai 8205 vidéki telefonbeszélgetést bonyolítottak le. 1955-ben a Sárbogárdi Járási Tanács 3126 különböző határozatot, utasítást, s egyéb rendelkezést tartalmazó levelet kapott a megyei tanácstól. A Móri Járási Tanács 55 654 levelet küldött a községeknek (a tanács elnöke úgy véli, hogy ez a szám nem pontos, mert szerinte ennél több ment ki). Riasztóan sok intézkedés, utasítás, papiros! Papiros a szó szoros értelmében, mert egy sor intézkedés soha nem került megvalósításra, „hála“ a sokféle intézkedés ellenőrizhetetlenségének. Persze egyik-másik esetben nem is ártott, hogy az utasítást nem követte lázas munka, mert mi történt volna Fejér megyében tavaly , júliusban az aratás idején, ha például a községi tanácsok a gabonabetakarítás szorgalmazása, segítése helyett a hóhányók névjegyzékének, s a havat hordó fogatosok névsorának összeállításával, a hóeltakarító brigádok megszervezésének gondjával foglalkoztak volna. Még rágondolni is rossz, mennyire megnőtt volna a helyi tanácsok „tekintélye“. De tegyük félre az ilyen túlságosan is bosszantó, s már-már nevetséges eseteket. Lehetetlen helyzet, hogy fontos posztokon, vezető beosztásúros bukásra kárhoztatja a legjobb ügyet is, s legfeljebb a felelősség elhárítására jó. „Én megtettem mindent — mondhatja a határozatgyártó. — Dolgozom én annyit, hogy kimondani is sok. Többet követelni az embertől, lehetetlenség.“ A felsőbb szervek jónéhányszor elfogadják ezt az érvet. S nem veszik figyelembe, hogy közben a járás vagy a megye termésátlagai évről évre nagyjából azonos szinten vannak, hogy semmit nem gyarapodik a tehenek tejhozama, csökken a lucerna vetésterülete, őszszel levágatlan marad a kukoricaszár, nem fejezik be az őszi mélyszántást stb Kevesebb papirost, több, a helyszínen adott, a helyi adottságokat figyelembe vevő tanácsot, jobban szót érteni a termelő egyszerű emberekkel — erre van szükség. A mi rendünkben minden intézkedésnek, közvetlenül vagy közvetve a dolgozó embert kell szolgálnia, így megvan a lehetősége, hogy a dolgozókkal, falun a földet művelő paraszttal, a termelőszövetkezeti vezetővel, a traktorossal, a kezük munkájából élő emberekkel közösen, együtt határozzanak állami és pártszerveink a helyi ügyes-bajos dolgokban, a nép országának, államunk rendelkezéseinek, a párt helyes határozatainak szellemében. Mi sem természetesebb, mint hogy az egyszerű embereket, s az ország boldogulását szolgáló ügyért, az egyszerű emberekkel együtt, az ő bevonásiakkal folyék a küzdelem. Ez rendünk demokratizmusának egyik nagyon lényeges vonása, ez sikereink, eredményes építőmunkánk legfontosabb biztosítéka. Mégis, a mindennapi életben gyakran megfeledkeznek erről a falu vezetői és az őket irányító járási, megyei és országos szervek. Vizsgáljunk csak röviden, egyetlen jelenséget. Hogyan beszél nagyon sok falusi tanács vezetője választóival, a falu dolgozó népével? Gyakran türelmetlenül, fenyegetőzve, bántó hangon — ami riasztóan hat. Fejér megyében, Szabadbattyán községben a napokban a dobszó útján kézhírré tett 12 pontból álló közlemény három pontjának az volt a végső következtetése: aki ezt nem teszi, azt felelősségre vonjuk, az ellen eljárunk, azt megbüntetjük. Az egyik Somogy megyei községi tanács azzal serkentette a falu lakóit ebadófizetésre, hogy közölte velük: ha nem fizettek ebadót, agyonlövetjük a kutyátokat. Látszólag talán apróságok ezek. A valóságban azonban nem. A napról napra közhírré tett fenyegetőzések elidegenítik a dolgozó embert a maga választotta tanácstól. Ilyen módon nem lehet az emberek bizalmát, aktivitását, kedvét növelni, nem lehet nagy erőket mozgósítani egyegy teendő gyors, jó végrehajtására. A baráti, emberi hang, a magyarázó, okos szó elmélyíti a dolgozó emberben államunk, rendszerünk szeretetét, bizalmat, biztonságot szül, s alapja a gyors előrehaladásnak. A Veszprém megyei Várkeszőn a termelőszövetkezeti agitáció során több dolgozó paraszt, aki elhatározta már, hogy az új útra lép, azt mondta a faluban beszélgető járási pártbizottsági munkatársaknak: „Belépek, elvtárs, a termelőszövetkezetbe, de ne haragudjon, a belépési nyilatkozatot nem magának, hanem a községi tanácselnöknek írom alá. Őt már régebben, jobban ismerem, ő itt marad velünk a faluban, vele együtt dolgozunk tovább.“ Hogyan lett ilyen nagy tekintélye, miért szeretik ennyire a falu dolgozó parasztjai a tanácselnököt? A többi között igazságosságáért, s barátságos magatartásáért, azért, mert lehetőleg mindenkor a falu dolgozóival együtt, a dolgozó parasztok szavának meghallgatása után cselekszik. És senki ne higgye, hogy az ilyen vezetés mellett nem halad rendben az állam, a társadalom iránti kötelezettségek teljesítése. Sőt, csak így haladhat jól az is. Várkesző már jó ideje ,pontosan teljesíti adófizetési és beadási kötelezettségeit. A várkeszői példa is arra int — együtt a dolgozó emberekkel, együtt a falu szorgos népével! Ez az egyedüli helyes útja minden ügy győzelmének. A közösség ereje hatalmas erő, s kibontakoztatásának fontos feltétele a vezetők közvetlensége, emberséges, meggyőző szava. Jusson tehát felszínre ilyen módon is minden vezető munkájában, tetteiben az egyszerű emberek nagyraértékelése ugyancsak elég gyakori hiba falvainkban — ami szintén hátrányosan hat a dolgozó emberek alkotó erejének kibontakozására — a sok felelőtlen, könnyelmű ígérgetés. Fejér megyében, a Lepsényi Gépállomás dolgozóinak azt ígérték, hogy lesz bőven esőköpeny mindenkinek — ma sincs. Veszprémben, Bakonyiékon az orvosi lakás rendbehozását már többször bejelentették a falu népének — mindmáig nem történt semmi. Bács megye nem kapta meg az ígért időre a somkórómagot, a négyzetes kukoricavetőgépeket, s lehetne tovább sorolni a kisebb-nagyobb ígéreteket, amelyeket nem tartottak meg. Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, mondja a közmondás. A mi munkánkra az legyen a jellemző, hogy amit ígérünk, azt megtartjuk. A felesleges ígérgetésre semmi szükség. Ha valamiben hiányunk van, mondjuk meg egyenesen: ez és ez a helyzet, ezt meg ezt kell tenni, hogy változás legyen. Ez világos beszéd, tettekre, munkára ösztönöz, jó a dolgozó embereknek, jó az egész országnak.★ A falu népének alkotó erejét nö** vélni nagy, országos feladat. Ha párt- és állami szerveink nagyobb gondot fordítanak a földet művelő egyszerű emberek tapasztalatainak hasznosítására, ha még nagyobb figyelemmel ismerkednek meg az egyszerű emberek javaslataival, véleményével, ilyen módon még eredményesebb munkára serkenthetik a termelőket. Az eredményesebb munka pedig több gabonát, tejet, húst, zsírt, több mezőgazdasági eredetű nyersanyagot jelent. Az alkotó munka lángjának magasra szítása egész népünk boldogulásának útját egyengeti. Almási István zsJTJi Képes kiadvány jelent meg a Magyar Tanácsköztársaságról Az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztálya és Párttörténeti Intézete kiadásában A Magyar Tanácsköztársaság a dolgozó népért címmel ízléses, szép kiállítású képes füzet jelent meg. A kiadvány rövid bevezetője a Tanácsköztársaság jelentőségét és nagyszerű vívmányait ismerteti, majd több mint félszáz kép az első magyar proletárállam megszületésének előzményeit, a Tanácsköztársaság eseményeit, a dolgozó nép érdekében hozott rendelkezéseit, harcát és legjobb vezetőit mutatja be. A gerjeni tanácsháza falán egy táblácskát őriznek. Pár szó van rajta, és egy kőbe vésett vízszintes vonal: itt állt a víz 1893. február 27-én. Igen, itt állt, és mindenütt, s nyomult előre, romba döntve, jeges hullámsírba temetve egy virágzó falut. Akkor, hatvanhárom éve, kisebb volt a víz, mint most. Jóval kisebb. És mindent elpusztított... Ki hitte, ki hihette volna, hogy az idei roppant ár után Gerjen házai alapzatukon állva, s az emberek egy szálig élve várják majd a víz elvonulását? A nagy dunakanyariban, mindössze 93-as tengerszint feletti magasságban, vagyis igen mélyen fekvő faluba a nagy víz hírére a járási pártbizottság első titkára, s a járási tanácselnök jött le, vezetni az árvédelmet. Gerjen volt itt a legsúlyosabb helyzetben levő falu. A leginkább veszélyeztetett terület és lakott hely. Szinte fájdalmasan, keservesen, bár bevallatlanul — előre elkönyvelt veszteség... összehívták a parasztokat. Megmondták nekik, hogy baj van. Nagy baj. A vízállás immár tíz méter magas, s egyre nő a víz, feszítve és ostromolva a gátakat, s ha kitörni készül, ha nincs tovább... első az élet, a puszta élet, fontosabb háznál, istállónál, szerszámnál, emlékeknél... Igen a végső pillanatban menni kell. Rettentő csend volt. Az ember egy szőlőtőkéről, egy kaszanyélről, egy A MEGVÉDETT FALU lásra ítélt házakat, szertehordva mind kell, menni kellene.. . Negyed tizentag gát tetején, és vezényelt, lapátolt, de valamirevaló értéket. Az öregek, a régi nagy veszedelem tanúi, emlékeztek a fosztogatásra. És azt mondták, nem mennek el. Maradnak. Akármi lesz is. Legfeljebb ottvesznek, éltük és birtokuk romjai közt. Drámai pillanat, vész és konokság, élet és hitetlenség... De sok minden tud kockán forogni egy veszedelemmel terhes, embert, népet és rendszert próbáló órában! A járási párttitkár, valamikor endrődi kubikos, mindent megértett. De nem magyarázhatott, nem vitatkozhatott. Hát van idő a vitára, mikor cseng, csörög, riaszt a telefon, hogy a víz már tíz méter tíz centi, tíz méter húsz centi, tíz méter harminc... A vita máskor élet. Ilyenkor halál. A párttitkár döntött: — Fia menni kell, mindenki megy. Emberéletet nem veszünk a lelkünkre! Ami pedig azt illeti... a faluból semmi sem fog hiányozni. Egy szalmaszál sem. Egy tű sem. Válasszunk bizalmiakat. Tíz-tizenöt családra egyet. Azok ittmaradnak. Vigyázni. Megválasztották a bizalmiakat. Kommunistákat. És pártonkívülieket. A harminckilenc bizalmival kidolgozták a kiürítési tervet. Minden benne volt a tervben: járművek, rakodó katonák, minden egyes ház nőkettőkor tíz méter ötvenöt centi. Most már egy pillanatig sem szabad várni. A tanácsháza előtt meggyújtották a fáklyákat. Százötven tehergépkocsi motorja búgott. A járási tanácselnök fáklyával dirigált, az első keresztutcába bevitett három gépkocsit, a másodikba ötöt, és jobbra is, balra is, amennyi kellett. Pontosan, halálos pontosan ki volt számítva minden ... Féltizenkettőkor megkondultak a harangok. Ez volt a jel. Katonák rohantak a házakba, segíteni. Vitték az öreget, a bátyút, terelték a nagyobb jószágot, az értékesebb holmi, s a baromfi mind fent volt a padlásokon, ordított, dobálta a homokzsákot. S a nyolcszáz honvéd elcsigázva is rettenthetetlenül rohamozta az eszeveszett Dunát, éjt napra és napot éjre váltva, homokzsákkal, kővel, fával, földde, lapáttal, puszta kézzel, mocskosan és sárosan, mint az ördögök, az önfeláldozás oly tiszta magaslataira jutva fel, mint a népmesék hősei ... A bizalmiak a ráju ii osztott utcán cirkáltak. Felmásztak a padlásokra, etették a menekültek baromfiját. (Voltak, akik a maguk kukoricáját etették , fel, mert a szorult időben nem nyúltak máséhoz.) Még az ottmár rekedt kutyákat is rendre etették. És őrizték a házakat, a padlásokat, a fa-Egy órakor a százötvenedik gép- fut. A becsületet. A hatóság becsükocsi is elhagyta a falut. Dunaszent- letét... Hét éjjel, hét nap. Akkor györgy felé villantva lámpáit. Egy apadni kezdett a víz. A víz, amely és háromnegyed óra alatt, hihetetből egy csepp sem tudott betörni lenül és példátlanul gyorsan, kiürí Gerjenbe! A honvédek holtfáradtan dőltek le, ahol éppen voltak. Aludni, pihenni. Aludni, pihenni? De hiszen, honvédek barkácsolták a térre torkolló utcában felállított díszkaput! Igen, egy díszkaput. A rettentő próba, az emberfeletti küztették Gerjent. A víz tíz méter hetvenen állott. A néptelen faluban ottmaradt a párttitkár, a tanácselnök, a harminckilenc bizalmi. És ottmaradt nyolcszáz honvéd, delem után még erre is volt kedvük kaposvári lövészek, tolnai, kecskés erejük. Azt írták a díszkapura: mézi, kalocsai katonák. „Üdvözöljük a megvédett otthonaik-Baj? Megpróbáltatás? Életveszély? ha visszatérő gerjenieket!“ A régiek azt szokták mondani, hogy Százötven tehergépkocsi ilyet tenni már istenkísértés... Két vissza a lakosságot, szakaszon már szinte ingott a gát a ágmögötti gát voltaképpen már nem is váltak le a kocsikról. Körülölelték a földhányás volt, már csak sár és fa kapu fáját. ’ Simogatták a száraz uttyak, és a háta rengett, hullámzott, faföldet. Szótlanul bámulták az érinmint a vízrelökött tutaj. Tíz méter tétlenül álló házakat: a háta és a kihetvenkettő! Ha átszakad a gát, aholtörő öröm könnyeit sírták el a hongyan másutt átszakadt, ha itt kitör az védek mellére borulva, iszonyú jeges ár... A honvédek nem A bizalmiak kézen fogták őket, tágítottak. Parancsnokuk, egy őr- Visszavezették a portájukra. A hónagy, nyakig csatakosan állt az ingazukba. A lim-lomról is, sóhajtva mond le. De pe és jószága, az indulás jele, a ha-. Karcstagságú vikugarák’"törtek elő A díszkapunál megtorlódott gyártással töltsék s csak hébe-hóba e szó”‘ házról? A portáról? A falu- rang felreverése, minden... a töltés alól. A Vörös Nap majorja sor. Parasztok, idős asszonyok látogassanak el az „életbe“, holott irataikat az „életnek“ készítik. Lehet-e ilyen munkamódszer mellett jól irányítani? Figyelembe lehet-e venni, hogy vajon mi lesz az utasításnak a hatása a termelőkre, akiken a legfőbb, a termelés sikere áll vagy bukik? Persze, hogy nem. A sok papiról? ... Mégis megértették, hogy nincs más választás. Első az élet... De ekkor felállt egy öreg paraszt. Hogy ő nem megy. Inkább vesszen itt mindenestül. Mert annál a bizonyos régi árvíznél is kiürítették a falut, és aztán a csendőrök, hatósági személyek kifosztottak a pusztit Még este tízkor is megkérdezték a mérnököket: meddig tartja, meddig tarthatja a gát a vizet? A mérnökök azt mondták: talán ... legfeljebb ... tíz méter ötvenig. De az már nagyon kockázatos. Az már egyáltalán nem biztos. Tizenegykor a víz elérte a tíz méter ötvenet. A gát még állt! Menni Egy szalmaszál sem tűnt el. Egy tű sem. Akkor egyszerre megjött a falu hangja. Még az ajtókat is nyitva felejtették a gerjeniek, úgy özönlöttek vissza a térre. Honvédet! — kiáltozták —, honvédet minden házba! Kettőt! Hármat! Amennyi befér! Nem lehetett. A parancsnok nem ereszthette szanaszét az egységet. És menniök kellett, lefelé, ahol még baj volt. A tanácselnök magyarázta is a parasztoknak, hogy nem lehet. De azok nem tágítottak. Hamar csak — sürögtek és kiabáltak — összeadunk kétszáz tyúkot, egy jó paprikásra, egy jó ebédre! A járási tanácselnök torkát könnyek fojtogatták. Nép és katonaság még így nem találkozott, legalább ő még nem látott ilyet... Aztán kezdte lebeszélni a parasztokat, hogy ne kapkodjanak, ne pusztítsák ki a tyúkállományt, a honvédek rendesen el vannak látva, és így tovább. Dehát, a tanácselnök mondhatta a magáét. Még abba belementek a parasztok, hogy azon nyomban le ne mészárolják a tyúkokat, de már abba nem mentek bele, hogy az ő drága, kedves és hős honvédeikkel együtt meg ne üljék Gerjen csodálatos megmenekülésének ünnepét. Hanem hát erről a tanácselnök sem igyekezett lebeszélni őket... A tervezőintézet, ehelyett megírta, mi-Most április negyedikére készül-aszerint: a mások által tervezett felnek. A nagy ünnepre, a kettős nagy ünnepre. Ott lesznek a honvédek, az ő katonáik... Gyűlik az ennivaló, a hozta bor, s a parasztok, maguktól és ma-guk közt, nyolcezer-hétszáz forintot adtak össze, külön csak arra, hogy a vízzel való nagy hadakozás győztesei- ínek ajándékokat vásároljanak A díszkapu már nem áll. Alkalom- szülte építmény volt, lebontották. De: áll és él a győzelmi jel a gerjeniek szívében, kapunál, kőnél, időnél ma-aradandóbb: a hit az összefogó nép erejében, eszében, becsületében. Dobozy Imre Port Saidbe látogatott el a magyar közlekedési delegáció Az Egyiptomban tartózkodó magyar közlekedési delegáció Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter vezetésével március 29-én látogatást tett Port Saidben, ahol megtekintette Egyiptom egyik legszebb pályaudvarát. Este a magyar küldöttség tiszteletére rendezett vacsorán megjelent Radvan Fathi tájékoztatásügyi miniszter, valamint az egyiptomi politikai élet számos kiválósága. Részt vett az ünnepségen a diplomáciai testület több vezetője és tagja. (MTI) SZABAD NÉP A felszabadulás ünnepére készül az ország népe Az ország legkülönbözőbb részeiből érkező jelentések arról tanúskodnak, hogy az Alföldön és a Dunántúlon, a Tisza partján és a hegyvidékeken változatosak, sokszínűek lesznek a szabadság 11. születésnapjának ünnepségei. Somogyban, április 3-án este, mintegy 18 000 fiatal indul el ugyanabban az időben, hogy fáklyák fénye mellett köszöntse a nagy ünnepet; csaknem ezer művészeti csoport lép színpadra 3-án és 4-én. A sztálinvárosi üzemekben, hivatalokban kedden délután röpgyűlésekkel kezdődik az ünnepségsorozat. Szegeden kedden este mutatja be első műsorát a DISZ nemrég alakult Szabad Ifjúság Ének- és Zeneegyüttese. Fellép az ünnepségen a szegedi üzemek négyszáz tagú egyesített énekkara is. Emlékezetesnek ígérkezik az az ifjúsági ünnepség, amelyet április 4-én Heves megye DISZ-szervezetei rendeznek a Kékes-tetőn. A Tolna megyei ünnepségekből részt kértek a sárközi falvak lakói is: az ünnepségen kívül népviseleti bálokat rendeznek szerdán este. Salgótarjánban — akárcsak szerte az országban — szerdán délelőtt megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. Többi között egésznapos sportműsor — felszabadulási váltófutás, röplabda-, kézilabda- és motorverseny — szórakoztatja az ünneplőket. Gazdagodik az évfordulón Fejér megye: Régen felavatják az ország egyik legszebb gépállomás népművelési otthonát. Sárkeszin pedig, ahol Vörösmarty több versét írta, ugyancsak ekkor nyílik meg a költőről elnevezett kulturális otthon. Baranyában megyeszerte bekapcsolódnak az ünnepségekbe a nemzetiségi dolgozók is. A németlakta Mecseknádasdon például kedden szerepel első ízben a DISZ újonnan alakult népi tánccsoportja és harmonikazenekara. Változatos lesz az ünnepségek programja Győr-Sopron és Komárom megyében is. Kettős ünnepük lesz a szarvasi iskolásoknak: a Munka Vörös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Tessedik Sámuel Mezőgazdasági Technikum igazgatóságának és DISZ-szervezetének, mint az ország legjobb mezőgazdasági technikumának kedden délután adják át ünnepélyesen a Földművelésügyi Minisztérium vándorzászlaját. Sarkadon szerdán este baráti találkozóra gyűlnek egybe a járás munkásmozgalmának veteránjai. Veszprémben az ünnep reggelén zenés ébresztő köszönti a város lakosságát. Szombathelyen szerdán a munkás- és parasztfiatalok találkozójának során rendezik meg a József Attila olvasómozgalom első vizsgáját. A Zala megyei Felsőrajkon felavatják a társadalmi munkával épített művelődési otthont. Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetemen és a középiskolákban ünnepélyes szakköri üléseken emlékeznek meg a felszabadulás évfordulójáról. Bács-Kiskun megyében kétszázhúsznál több művészeti együttes készül színvonalas műsorral az ünnepségekre. A kecskeméti Katona József Színház ez alkalommal felújítja a Bánk bánt. Somogyban, a szentbalázsi Zöld Mező Tsz-ben minden órát kihasználnak, hogy mielőbb végezzenek a tavasziak vetésével. Képünkön Francz István növénytermesztési brigádvezető, a 30 soros vetőgép ládájába tölti a nemesített árpa-vetőmagot. (Horváth László felvételed Több levél, mint gép A mi újításunk története azt bizonnyítja, hogy sok helyen csak beszélnek a technika fejlesztéséről, de sem-mit sem tesznek érte. • 1954 szeptemberében elkészítettünk egy könnyű, kézi légdöngölő gépet. Súlya alig több másfél kilogrammnál. Ez a gép megkönnyíti, meggyorsítja a magkészítő nehéz fizikai munkáját. Az RM Öntöde igazgatósága elfogadta újításunkat és vagy 15 vállalathoz elküldte véleményezésre. Ezenkívül öntőakkéton és gyárlátogatás alkalmával is bemutatták a gépet. A vállalatok szakemberei elismerőleg nyilatkoztak róla, többen rendeltek is belőle. A Rákosi Mátyás Művek központi újítási irodájának vezetője, Gazda Géza elvtárs tavaly októberben javasolta a KGM-nek az újítás országos bevezetését. A Szabad Ifjúságban, az Újítók Lapjában, üzemi lapunkban, a Fogaskerékben fényképek és cikkek ismertették az újítást. Tavaly novemberben a Német Demokratikus Köztársaságból itt járt öntödei szakemberek is megnézték a könnyű kézidöngölőt, s nemrég hivatalosan kikérték a gép teljes rajzdokumentációját, hogy ők is gyárthassák. A Lenin Kohászati Művek, a Vörös Csillag Traktorgyár, s a többi üzem magkészítői azonban nem használhatják akézi légdöngölőt, mert a KGM újítási osztálya fél év óta nem tudott időt szakítani arra, hogy a mintadarabot megnézze és utasítást adjon a gyártásra. Mi már azt is szívesen vennénk, ha legalább annyi gép lenne készen, mint ahány levél íródott a kézi lég döngölő ügyében. Eddigi tapasztalataink szerint úgy látjuk, hogy könnyebb volt az újítást elkészíteni, mint a KGM illetékeseit kimozdítani az íróasztal mellől. Linsch Béla okleveles gépészmérnök Riszt János technikus, Rákosi Mátyás Művek Vas- és Acélöntöde 3DOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOC9000C KARCOLATOK Lift vagy nem lift? Ez itt a kérdés Az egész bonyodalomért tulajdonképpen a technika fejlődését kell felelőssé tenni. Mert minek is mondanak olyat, hogy „gondolkozni kell a nehéz fizikai munka gépesítésén”? Az ilyesminek aztán mindig megvan a ,,következménye”. Tessék! Ebben a gyárban is mi jutott eszébe az egyik munkásnak? Történetesen az, hogy jó lenne, ha nem kellene az embereknek naponta a hátukon felcipelni egyemeletnyi magasságba, keskeny, meredek lépcsőn mintegy ezer kilogrammnyi súlyt. Javasolta, hogy a gyár tulajdonában levő, használaton kívüli csörlő segítségével juttassák fel az emeletre a nyersanyaggal teli zsákokat. A javaslatot elfogadták, gyorsan meg is valósították. S ekkor jött a munkavédelmi felelős, s javasolta: jó lenne, ha a csörlőt egy keskeny, függőleges sínpár segítségével rögzítenénk, akkor teljesen biztonságos lenne, míg az ide-oda lengő csőkénél esetleg baleset fordulhat elő. Aztán, ahogyan ezt egy rendelet előírja, az új gépesítést bejelentették a kerületi tanácsnak. Mondván, hogy szíveskedjenek az új liftet engedélyezni. De ők bizony nem szíveskedtek. Ehelyett megírták, hogy: „...felszerelt felvonóját az építésügyi szabály 219. § 3. bekezdése alapján hatósági zár alá veszem és felhívom a tulajdonost, illetve a vállalat felelős vezetőjét..., hogy a felvonó használatát bárki részére is akadályozza meg ... Megokolás: így határoztam, mert a felvonó jóváhagyott terv és építési engedély nélkül lett felszerelve. Szerkezetileg szabályellenes és közveszélyt okozhat.“ A felvonó tulajdonosa, illetve a vállalat felelős vezetője kétségbeesve törte a fejét: milyen csodálatos manó súghatta meg a tanácsnak, hogy a felvonó szerkezetileg szabályellenes? Hiszen még nem látták! Meg sem nézték! De nem sokat töprengett, elment a tanácshoz. Többszöri kérésére végül is megtekintették a liftet, s a következő bölcs tanácsokat adták. 1. Fellebbezzen a felvonó tulajdonosa, illetve a vállalat felelős vezetője a fővárosi tanácshoz. 2. De sokkal melegebben ajánlották, hogy szereltesse le a biztonsági síneket, s akkor a csörlő nem lesz kézihajtású lift, hanem egyszerűen csörlő, s mint ilyen, élheti vígan világát, nem kell hozzá semmiféle engedély. Az első tanácsot fogadták meg. Megszületett a fellebbezés a fővárosi tanácshoz, hogy: szíveskedjenek engedélyezni... De ők bizony nem szíveskedtek. Ehelyett javasolták, hogy készíttessenek a lifthez terveket, rajzokat. S a vállalat vezetői, akik még mindig bírták szusszal — szobrot érdemelnének —, kértek is ilyen rajzot. Rajzot nem küldött a vonók... az előírtaknak már eleve nem felelhetnek meg. Még csak annyit. A lift, kérem, működik. Nem hajlandó tudomásul venni a rendeleteket. Csak az igazgató retteg, mi lesz, ha kitudódik a dolog. Mert akkor fizetheti szegény a büntetést. Bár ehelyett az sem lenne rossz megoldás, ha egypár napig a lift működését akadályozni kívánók cipelnék fel az emeletre vállukon a zsákokat. S hogy, ebben ne akadályozhassa őket senmi, elárulom: a lift a Chinoin-gyárban van. Ott lehet jelentkezni zsákhordásra. Remete Ibolya Nagy-Britannia és a Szovjetunió közös a béke és a kereskedelem A Szabad Nép számára írta Arthur Horner, a brit bányászok országos szakszervezeti szövetségének főtitkára: A Szovjetunióval való béke, barátság és kereskedelem nemcsak kívánatos Nagy-Britannia számára, hanem feltétlenül szükséges az egész brit nép jóléte, biztonsága és boldogulása szempontjából. Igyekszem megmagyarázni, miért. Nagy-Britannia egy kis sziget, amelynek 50 millió embert kell eltartania. Ennek a szigetnek vannak bizonyos erőforrásai. Azt lehet mondani, hogy az egész ország szénen épült, hiszen két lábnyi, vagy ennél is vastagabb rétegekben 40 000 millió tonna elérhető és kibányászható szén van a föld alatt. Nagy-Britanniának jó kikötői is vannak, fontos tengeri utak csomópontjában fekszik, és klímája nagyon kedvez az emberi munkának. Ezzel szemben áll az a változhatatlan tény, hogy agy-Britannia a brit nép által fogyasztott élelemnek legfeljebb 40 százalékát tudja termelni. Nincs olajunk, nincs gumink, nincs gyapotunk, nincs ónunk, nincs rezünk, sem aranyunk vagy ezüstünk. Gyapjúból és fából sem tudjuk fedezni szükségleteinket. A két világháborúban Nagy-Britannia megmozgatható külföldi befektetései nagy részét elhasználta. Ugyanekkor alapvető problémája az, hogy felemelje 50 millió lakosának életszínvonalát, akiket saját erejéből nem tud táplálni. Az, hogy évente 1500 millió fontot költünk fegyverkezésre és sok százezer főnyi hadsereg fenntar tására, ezt a feladatot szinte megoldástallanná teszi. A fegyverek és a hadseregek csak fogyasztanak, de nem termelnek semmit. Ugyanakkor az ifjúságot elvonják a termelőmunkától. Most a Szovjetunió és a többi szocialista ország békés versennyel párosuló együttélésre hívta ki Nagy- Britanniát és a többi tőkés országot. Döntsük el — mondják —, ki tud magasabb életszínvonalat biztosítani a népnek. A társadalmi rendszerek különbözősége ellenére a tőkés Nagy- Britanniának és a szocialista Szovjetuniónak vannak közös, közvetlen érdekei. Ezeket két szóban foglalhatjuk össze: béke és kereskedelem. A békén én nem egyszerűen azt értem, hogy nincs háború. Számomra a béke a feszültség csökkenését, eredményes, harmonikus kapcsolatokat, a kölcsönös bizalmat jelenti, olyképp, hogy mindkét rendszer szabadon fejleszthesse a maga gazdasági életét és mindkettőjük hasznára kereskedjék egymással. Lenin mondotta, hogy a háború nemcsak rettenetes, hanem rettenetesen hasznos is egyesek számára. S ehhez hozzátehetjük, hogy rettenetesen költséges is és az erőforrások fecsérlése, a munkaerő tékozlása akkor is megkezdődik, amikor csak a háború előszobájában vagyunk. Erre nézve itt, Nagy-Britanniában komoly tapasztalatokat gyűjthettünk az elmúlt években. Van egy angol mondás, amely szerint „ahogy a dudás fújja, úgy táncol a többi“. Most már túlságosan régóta táncol Anglia úgy, ahogy Amerika fújja a nótát. Igen széles körben elterjedt az az érzés — még jobboldali körökben is — hogy Nagy-Britanniának többé nem szabad az Amerika által számára kijelölt úton járnia. Ezek a meggondolások késztetnek arra, hogy kijelentsem: Malenkov jelenlegi nagy-britanniai látogatása, valamint Bulganyin és Hruscsov legközelebbi látogatása évek óta a legreménykeltőbb, a legjelentőségteljesebb esemény Nagy-Britannia külpolitikai kapcsolataiban. Meg merném jósolni, hogy a vezető körök kelletlenül fogadják majd Bulganyint és Hruscsovot, de a munkások, akik tiszteletet és szeretetet éreznek a Szovjetunió és népei iránt, lelkesen fogadják majd őket. Dolgozóink bizonyára szeretnének majd egyes kérdéseket feltenni nekik, amelyek a Sztálin körül kialakult vitával kapcsolatban fejtörést okoznak számukra. Ugyanakkor dolgozóink örömmel állapítják meg, hogy a Szovjetunió a szocialista rendszerben eltöltött egyetlen emberöltő alatt világhatalmi helyzetet vívott ki maggátiak. Megállapítom, hogy ez a látogatás sem az angol dolgozók, sem az angol kormány részére nem lesz egyszerű udvariassági tény. Komoly, mélyreható megbeszéléseket kell folytatni ebből az alkalomból, főleg arra nézve, hogy a Szovjetunió és Nagy-Britannia hogyan tud együtt élni, mi módon tudnák csökkenteni a fegyverkezést, előmozdítani az atomfegyverek eltiltását, és hogyan tudnák egymást segíteni népeik életszínvonalának felemelésében. Azt hiszem, a megbeszélések magva a kölcsönös bizalom problémája kell hogy legyen. Tudjuk, hogy az amerikai uralkodó körök most fenyegetik Nagy-Britanniát, mert nem akarják, hogy országunk megértő kapcsolatot teremtsen a Szovjetunióval. De államférfiainknak kötelességük szembehelyezkedni e fenyegetésekkel. Meg kell érteniük, hogy Nagy- Britannia és a Szovjetunió gazdasági élete egymránt kiegészíti. A Szovjetuniónak szüksége van a mi készgyártmányainkra, nekünk pedig szükségünk van a szovjet nyersanyagokra és élelmiszerekre. Éppen ezért remélem — s azt hiszem, jogom van a brit bányászok nevében beszélni — Bulganyin is“ Hruscsov látogatása olyan kapcsoló- ,tokát hoz létre, amelyek lehetővé teszik, hogy Nagy-Britannia és a Szovjetunió békében és jólétben élhessen együtt. "