Szabad Nép, 1956. augusztus (14. évfolyam, 213-242. szám)
1956-08-12 / 224. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI SZABAD NÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM ARA 60 FILLÉR VASÁRNAP, 1956. AUGUSZTUS 12 Kétféle stratégia Nagy hadászati, stratégiai vita folyik a nyugati sajtó hasábjain. Alig van jelentősebb lap, amely ne kapcsolódott volna be ezekbe a katonai eszmefuttatásokba. Az új háború esélyeiről és lefolyásáról folyó vitát nagyon határozottan megszabta az a tény, hogy egy idő óta az Egyesült Államok hivatalos katonai és politikai köreiben is sokat beszélnek egy esetleges új háború jellegéről, a különböző fegyvernemek jelentőségéről,a véderő-stratégia átszervezéséről", ahogyan nemrégiben John Foster Dulles finoman megfogalmazta. Egymásután léptek porondra az amerikai hadiminiszterek, sőt az amerikai hadseregben a Newsweek című lap szerint ,az undok zűrzavar veszélyével fenyegető tábornoki lázadás is forrong, szintén a hadsereg stratégiai kérdései körül. Érdemes foglalkozni ezzel a viszálykodással, annál is inkább, mert Zsukov elvtársnak, a Szovjetunió hadügyminiszterének néhány nappal ezelőtt megjelent válaszai a New York Times szerkesztőjének egyes katonai vonatkozású kérdéseire mind hadászati, mind politikai téren az amerikaival homlokegyenest ellentétes álláspontot fejeztek ki. Mi az amerikai álláspont lényege? Egyesült Államok, átértékelve katonai stratégiáját, az atomfegyverek és távirányítású lövedékek fejlesztésére koncentrálja erejét. Ez lehetővé teszi a hagyományos fegyverzet és az azokkal harcoló szárazföldi és tengeri katonai erők csökkentését. Hogymilyen lehet és mit érhet egy olyan leszerelés, „amelynek feltétele az atomerő további növelése“, az minden különösebb elemzés nélkül könnyen megérthető. Mégis érdemes megnézni, mi késztette az amerikai vezető köröket katonai politikájuk felülvizsgálására. Az egész nyugati sajtó, sőt maguk az amerikaiak is elismerik,hogy komoly szerepet játszanak ebben anyagi megfontolások. Igen nehéz lenne Amerikában egyensúlyba hozni a költségvetést — írja az amerikai Associated Press is—,hacsak nem hajtanak végre csökkentést a haderőben, főként azért, mert az új fegyverek horribilis költségekkel járnak.“ Ez tehát az egyik oka az amerikai stratégia átértékelésének. Nem kisebb szerepet játszik azonban az a politikai körülmény sem, hogy a Szovjetunió sorozatos leszerelési kezdeményezései egyre inkább tarthatatlan helyzetbe szorítják az amerikai diplomáciát, amely évek óta furfangos sakkhúzásokkal igyekszik kitérni a világ közvéleménye által forrón támogatott leszerelési követelések elől. A fél világot behálózó külföldi p gnaszpontokon összegyűjtött amerikai katonák naponta találják szemben magukat a helyi lakosság megszállásellenes, amerikaellenes meggyőződésének és érzésének növekedésével. Joggal jegyezte meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung nemrégiben, hogy a „nyugat-európai lakosság politikailag megbízhatatlan övezetté válik az amerikai szárazföldi hadsereg számára“. Ilyen körülmények között az Amerikai Egyesült Államok előbb-utóbb rákényszerül bizonyos mértékű leszerelésre, sőt az sincs kizárva, hogy nyugat-európai és egyéb katonai támaszpontjainak bizonyos összevonás jellegű csökkentésére is. Washingtonban minden jel szerint kezdik megérteni, hogy a biztos politikai elszigetelődés veszélye nélkül nem lehet folytatni a Szovjetunió leszerelési kezdeményezéseinek ilyen nyílt és merev visszautasítását. Igen ám, de egy tényleges és őszinte leszerelés bizonyos amerikai körökben a lehető legkínosabb gondolatokat kelti. A háborúban vagy legalább a fegyverkezési hajszában érdekelt üzleti, katonai és politikai köröknek egy valamennyire is jelentős leszerelés valóságos sorscsapásnak tűnhet. S ha már mégis rákényszerülnek bizonyos leszerelésre, azzal vigasztalják és biztosítják magukat, hogy a részleges leszereléssel elszabaduló tőkét megsokszorozva szet gyümölcsöztetni a nukleáris fegyverek erőltetett fejlesztésében. Az amerikai imperializmus legagresszívabb elemeinek van egy harmadik oka is az atomfegyverek erőltetett fejlesztésére. Azt vélik ugyanis — és számukra ez a fő ok és cél — hogy a kellő pillanat elérkezése esetén az atomfegyverek segítségével eredményesebben tudnának lecsapni a szocializmus országaira. Kétségtelenül van bizon7£s fokú logika ebben az érvelésben. Az ember nagyon is bizonytalan tényező a háborús uszítók szemében. Napról napra egyre több rossz tapasztalatuk van az érthetetlenül makacs egyszerű emberekről, akiket láthatóan egyre kevésbé lelkesítenek a tömeghalál perspektívái, s akiket Twining, Radford és más tábornokok számára egészen különös megátalkodottsággal a békés élet, az üzlet, a munka, a szerelem a boldogság jobban sarkall, mint százmilliók szervezett öngyilkosságának reménye. Az atombombával nincsenek ilyen problémák. Az atombomba nem szerelmes, nem alapít családot, az atombomba nem gondolkodik. Bizonytalan harcikedvű hadseregeknél — vélik Twiningék — többet érnek a biztos hatású tömegpusztító bombák. Az amerikai köztársasági elnök egyik legutóbbi sajtóértekezletén kifejezte azt a reményét, hogy „az új fegyverek ereje és gyorsasága lehetővé teszi az emberi erőszükséglet csökkentését a háború gépezete részére.” Az emberi erő kímélése önmagában rendkívül jó dolog. Az amerikai atomstratégia által hirdetett emberspórolásnak azonban sajnos semmi köze nincs az ember tényleges kíméléséhez. Mindaddig ugyanis, amíg azért csökkentenék a hagyományos fegyverzettel ellátott hadseregek számát, hogy még kevesebben lehessen szervezni a döntő szerepre hívatott atomfegyverek gyártását — addig ez az „emberkímélés“ a legnagyobb veszély növelését jelenti, amely az embert valaha is fenyegette. Nem hihető, hogy akad egyetlen józan, gondolkodó ember a világon, akit megnyugtasson az a perspektíva, hogy a hadseregből való leszereléssel megkímélik emberi mivoltában —de csak azért, hogy a tömegpusztító fegyverek alkalmazása esetén százmillió társával együtt, minden kimélet nélkül, hamuvá foszüljék emberi mivolta is. Szerencsére az emberiség eléggé felnőtt ahhoz, hogy meg tudja szervezni saját maga megkímélését s ne bízza ezt a feladatot a gyógyíthatatlan vérszomjban szenvedő tábornokokra. A szocialista tábor és a béke más országai körül kibontakozó hatalmas béketörekvések már nem csendesíthetők el egy maroknyi bankár és tábornok kénye-kedve szerint Annál is inkább ez a helyzet, mert ez az atomstratégia minden fenyegető veszélyessége ellenére is hibás katonailag és politikailag egyaránt. Katonailag azért, mert — mint Zsukov elvtárs a New York Times szerkesztőjének adott válaszában kifejtette — ,a légierő és a magfegyver önmagában nem döntheti el a fegyveres harc kimenetelét. Az atom- és hidrogénfegyver mellett, tekintet nélkül ezek óriási romboló erejére, szükségképpen bevonnak a hadműveletekbe nagy létszámú hadseregeket és hatalmas mennyiségű hagyományos fegyverzetet”. Igen jellemző, hogy a fentebb már említett tábornoki lázadás vezetői szintén ezt a katonai véleményt képviselik. Miközben a kormány és a hivatalos katonai vezetés az atomfegyverek döntő szerepét és túlsúlyát hirdeti, a haditengerészet és a szárazföldi hadsereg „lázongó” tisztjei az ellenkező álláspontot vallják. A Pentagon „lázadói” a sajtóhoz eljuttatott kiadványaikban megírják, hogy az Egyesült Államok vezetői hibáznak, amikor „mindent egy kártyára tesznek fel, a légifölény nem valami hathatós kártyájára”. Ezek a tábornokok katonailag végzetes hibának tartják azt az elképzelést, amely szerint az atomfegyverek javára el kell hanyagolni a szárazföldi erők fejlesztését. Az atomstratégia hívei politikai számításaikban is csalódni fognak. Az a fajta leszerelés ugyanis amelynek a magfegyverek fejlesztése a feltétele, nem oldja meg a kapitalista országok pénzügyi problémáit, a leszereléssel felszabaduló pénzt nem juttatná a nép életszínvonalának emelésére. A szárazföldi leszerelés persze nagyon hasznos dolog, s bár ott tartanánk már, hogy a stratégiai átértékelések és hangzatos ígéretek helyett a gyakorlatban látnánk, hogy csökkentik hagyományos fegyverzetüket és fegyveres erőiket a nyugati hatalmak. Ha az amerikai állam vezetői azt akarják, hogy időnként elismételgetett békeszónoklataiknak hitele legyen az emberiség előtt, akkor bele kell egyezniük a leszerelésbe és a nukleáris fegyverek eltiltásába. A szándékokról a kézzelfogható tettek tanúskodnak a legtisztábban. A Szovjetunió, noha elsőrangú atomnagyhatalom, noha a legmodernebb fegyverek birtokosa, a tömegpusztító fegyverek feltétlen és gyors eltiltása mellett van. Az amerikai vezetők ezzel ellentétben stratégiájuk további alakítgatásával még nagyobb szerepet akarnak juttatni a tömegpusztító fegyvereknek. Itt azután valóban nincs szükség hosszú bizonygatásra: napnál világosabban látszik, hogy két ellentétes felfogásról, két ellentétes tendenciáról van szó. Az egyik a béke stratégiája. A másik: akár akarják ezt egyes nyugati vezetők, akár nem, az általánosított nemzetközi bizalmatlanság, a félelem és a feszültség, végső következményeiben az általános tömegpusztítás stratégiája. Ha egyes amerikai vezetők a fegyverhordozásból, amennyire lehet, ki is akarnák kapcsolni a tömegeket, a politikából nem tudják. Korunkban döntő szava van a tömegeknek. A mai amerikai politika, megtetézve az atomstratégia tehertételével, menthetetlenül elszigetelődésre van ítélve. A Szovjetunió és a szocializmus országainak békestratégiája napról napra megszámolható milliókkal növeli a béke híveit. Nem kétséges, hogy e kétféle stratégia közül melyik erősebb, melyik képviseli az emberiség igazi érdekeit, melyik fog győzni. A Bolíviai Köztársaság elnökének választávirata Dobi Istvánhoz DOBI ISTVÁN úr őexcellenciájának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének Budapest Fogadja. Excellenciád köszönetemet a bolíviai nép függetlensége évfordulójának alkalmából küldött szívélyes üdvözletéért. Engedje meg, hogy kifejezzem a magyar nép jólétére és Excellenciád személyes boldogságára irányuló jókívánságaimat-HERNAN SILES ZUAZO a Bolíviai Köztársaság elnöke. A magyar bányászok részvéttávirata a belga bányászoknak A magyar bányászszakszervezet a következő táviratot küldte a Belga Bányaipari Dolgozók Szakszervezete-Mély megrendüléssel értesültünk, hogy a marcinelle-i bányában tűz következtében 261 bányász maradt az akna mélyén. A magyar bányászok őszinte testvéri együttérzésüket fejezik ki a belga bányászoknak és a szerencsétlenül járt bányászok hozzátartozóinak. _____ A HÁROMSZÁZADIK 424-ES Szombaton reggel a Nyugati pályaudvarról útnak indult a háromszázadik 424-es mozdony, amelyet a MAVAG dolgozói a hatodik vasutasnapra készítettek. Az új mozdony kitűnően bírja a terhelést és a szakértők szerint ez az egyik legjobb mozdony, amely a MÁVAG-ból kikerült. Az új 424-es holnaptól kezdve Budapest—Szeged, Szeged—Békéscsaba között továbbítja a vonatokat. Megkapják a doktori címet a fiatal orvosok és jogászok A DISZ Központi Vezetősége és az Egészségügyi Minisztérium javaslatára a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága elhatározta, hogy helyt ad a fiatal orvosok és jogászok kérésének és javasolja, hogy a Minisztertanács intézkedjék az orvosok és a jogászok doktori címének visszaállításáról, 1952-ig visszamenő hatállyal. 1952-ig ugyanis az egyetemek orvosi és jogi karain végzettek az orvosi és a jogászi szakma gyakorlására való képesítésük megjelölésére automatikusan jogot kaptak a doktori cím (dr.) használatára. A párt ezzel a döntéssel megszünteti azt — a fiatal orvosok és jogászok számára 1952-ben kialakult — sérelmes helyzetet, amely abban nyilvánult meg, hogy sokan fiatal orvosaink és jogászaink képesítését és tudását a régi egyetemeken nyújtott képesítésnél és tudásnál alacsonyabban értékelték és nem egyszer bizalmatlansággal viseltettek a doktori címmel nem rendelkező orvosaink és jogászaink iránt. A doktori cím (dr.) visszaállítása nem érinti a tudományos minősítések 1952-ben bevezetett rendszerét. Ennek ugyanis egyik igen magas — nagy tudományos teljesítményt követelő — fokozata a „tudományok doktora” cím, s így a képesítést jelző „dr“ cím semmiképpen sem azonos a Magyar Tudományos Akadémia által adományozott „orvostudományok doktora”, illetve a „jogtudományok doktora” tudományos fokozattal. (MTI) ★ A fiatal jogászok nagygyűlését rendezik meg hétfőn délután hat órakor a Magyar Jogász Szövetség dísztermében. Apró Antal elvtárs, a Népfront Országos Tanácsának elnöke fogadta a Hunyadi-ünnepségre érkezett külföldi vendégeket Apró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a Minisztertanács elnökhelyettese, szombaton délelőtt fogadta a Hunyadi János halálának 500. évfordulója alkalmából hazánkba érkezett külföldi küldötteket. Apró Antal üdvözlő szavai után a külföldi vendégek hosszan tartó baráti beszélgetést folytattak a megjelentekkel. (MTI) (Tudósítónktól.) Szombaton, Hunyadi János halálának ötszázadik évfordulóján országszerte ünnepségeken emlékeztek meg történelmünk nagy államférfiénak és hadvezérének hősi életéről, nagy tetteiről. A központi emlékünnepély az Állami Operaházban volt, amely erre az estére, megszakítva nyári szünetét, megnyitotta kapuit. A színpad díszbe öltözött. Központjában a Hunyadi-család hollós címere, hatalmas arany babérkoszorúval övezve. A felirat, Hunyadi egy 1449- ből származó leveléből vett idézet: „Mi mindig azt kívántuk, hogy békével, nyugalomban éljünk, de olyan nyugalomban, amely hazánk igazi békességét készíti elő.“ A színpadon az elnökségben foglaltak helyet pártunk és kormányunk vezetői közül Apró Antal és Hegedűs András elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának tagjai, Bata István és Gáspár Sándor elvtárs, a Politikai Bizottság póttagjai, továbbá a hazánkba érkezett külföldi küldöttségek vezetői, a Hunyadi-emlékbizottság tagjai és mások. Megjelent az emlékünnepélyen Rónai Sándor elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának póttagja, az országgyűlés elnöke, valamint az MDP Központi Vezetőségének, a kormánynak számos tagja, a Hazafias Népfront több — A Hunyadi-ünnepségek hű kifejezői annak, hogy vártunk féltő gonddal őrzi és ápolja nemzeti hagyományainkat, s népünk nagy megbecsüléssel övezi dicső múltunk nagy alakjait — mondotta, majd rámutatott: Hunyadi nagy történelmi érdeme az, hogy felismerte az ország, a nép, a nemzet igazi érdekét, s minden erejét, tehetségét és vagyonát ennek a szolgálatába állította. Hunyadi katonai és politikai célkitűzései összefüggtek. Felismerte, hogy élete nagy célkitűzését, az oszmán hódítók Európából való kiűzését csakis a leigázott és fenyegetett szomszédos népekkel, a délszláv, román, albán és bolgár népekkel összefogva valósíthatja meg. A hódítók felett aratott legnagyobb győzelmének részesei voltak ezek a népek, s zászlaja alatt sokszor ott küzdöttek szlovák, lengyel és más népek fiai is. Örömmel és biztonsággal tölt el vezetője. Ott voltak a politikai, gazdasági és kulturális élet képviselői is, s a külföldi küldöttségek tagjai. Megjelent az emlékünnepélyen S. Major, a Csehszlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A. Wülmann, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. I. Popescu, a Román Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. K. Stojcsev, a Bolgár Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. P. Dishnica, az Albán Népköztársaság ideiglenes ügyvivője. O. Djikic a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság ideiglenes ügyvivője, s ott voltak a budapesti lengyel, bolgár és jugoszláv nagykövetség katonai attaséi is. A Himnusz elhangzása után Bata István elvtárs, vezérezredes, honvédelmi miniszter, a Politikai Bizottság póttagja mondott megnyitó beszédet, bennünket, hogy megvalósultak Hunyadi János célkitűzései: ma már szabadon él, alkot, s szilárdan, egy úton halad a magyar, a román, a jugoszláv, a bolgár és az albán nép. Népeink a világrendszerré nőtt győzelmes szocializmus zászlaja alatt menetelnek a nagy Szovjetunióval és a szocialista tábor többi országával. Minden erejüket az építőmunka eredményeinek növelésére, a béke és a népek közötti barátság megszilárdítására összpontosítják — mondotta Bata elvtárs, majd azzal fejezte be nagy tapssal fogadott beszédét, hogy Hunyadi élete, tettei, törekvései ma is eleven erőként hatnak; büszkén soroljuk őt nagyjaink közé és példáján neveljük ifjúságunkat, egész népünket. Ezután Elekes Lajos Kossuth-díjas, a történettudományok doktora mondott ünnepi beszédet. Minden nép történetében, minden kornak megvan a feladata. Nagy ember az, aki megérti ezt a feladatot. Nagy ember, aki erejét, életét nem kímélve példásan küzd a feladat megoldásáért. Hunyadi János ilyen ember volt. Senki sem tett annyit Hunyadi idején, a XV. század derekán Délkelet-Európa népeinek életében döntő feladattá vált a védekezés a világuralomra törő oszmán-török hódítókkal szemben. Nem pusztán azért, mert a támadók sikerei állami függetlenségüket veszélyeztették. Hanem azért is, mert az akkori török hadviselés, hódítás és uralom együtt járt a termelőerők tömeges megsemmisítésével; fékezte, visszavetette a fejlődést. Délkelet-Európa minden népének elemi érdeke volt, védekezni ezzel a pusztító, a haladást gátló terjeszkedéssel szemben. E feladatot sokan felismerték. Voltak, akik — szavakban — követelték megoldását. Akadtak, akik tettek is érte, néhányan nem is keveset. De a vezetők közül senki annyit, oly következetesen s annyi eredménnyel, mint Hunyadi János. A török állam akkor nagyhatalomnak számított. Száz esztendeje hódított a Balkánon. Egymás után morzsolta fel a félsziget egymással torzsalkodó, belső ellentétektől, s külső erők nyomásától is gyöngített görög, délszláv államait. A nagy veszély láttán a következő időszakban többen hirdették, távolabbi országokban is, a török elleni összefogás eszméjét. De Európa akkori vezető államaitól számottevő segítség nem érkezett. Délkelet-Európa népeinek magukban kellett vállalniuk a harcot a növekedő fenyegetés ellen. A nép hajlandó volt harcolni Erő kellett volna, nagy erő, megállítani ezt a rohamot. A későbbi események megmutatták: Magyarországban s a török ellen küzdő országokban volt ilyen erő. A nép hajlandó volt harcolni. Hajlandó volt élete árán védeni azt a keveset, amit számára a haza a feudális viszonyok közt jelenthetett. De a feudális uralkodóosztály nálunk is, akárcsak másutt — óvakodott fegyvert adni az elnyomottak kezébe. Kizsákmányoló érdekeit féltve, nem engedett utat az egyszerű emberek hazaszeretetének. más Ebben a nehéz, országvesztő időben aratta első katonai sikereit a fiatal vezér, Hunyadi János. Szörény (Severin) környékét védte akkor. De nemcsak védte, hanem kis csapatával ellentámadásba ment át, s megtisztította a környéket a Viddinből kiáramló martalócoktól. Ezek a helyi jelentőségű haditettek alig változtattak valamit az általános helyzeten. De nagy volt erkölcsi jelentőségük. A züllés, bomlás, balsikerek idején megmutatták: van erő, amely a pusztuló országot védje. Meg lehet állítani, vissza lehet verni a hódítókat. Hadak villámának, föld rettenetének nevezték a visszavert hódítók. A törökök egyetlen félelmének a szabadító harc hívei. A sikerek nyomán ömleni kezdett az elismerés, birtokok és feudális tisztségek formájában. Tettekben megnyilvánuló hazaszeretet Mi buzdította? Kortársak felelik: hazája szeretete. Sok feudális úr emlegette a hazát akkoriban. De kevesen, keveset tettek érte. A népet kirekesztették a haza fogalmából is. Hunyadi hazaszeretete abbankülönbözött osztályos társaitól, hogy tettekben nyilvánult meg. Abban is különbözött, hogy sorsdöntő időszakokban lehetőséget adott a népnek, az otthonukat szerető egyszerű embereknek védelmezzék, amit a feudális államban hazájuknak érezhetnek. S abban is különbözött, hogy (feudális viszonyokközt oly ritka módon) nem irányult más népek ellen, megfért vele az összefogás eszméje, a közös ellenséggel küzdőkkölcsönös segítségének előremutató, nagy gondolata. Pályája fordulója, életműve kibontakozásának kezdete az 1442. év. Török portyázók pusztították Erdélyt megverték Hunyadi készületlen csapatait. Ő akkor a környék népét hívta fegyverbe. Azokat, akiknek antifeudalisharcát alig pár éve fojtották vérbe az erdélyi urak hadai A környék népe felkelt s véres csatakodókat/6 ^ * diadalittas betola-S megszakadt a hódítók évszázados diadalútja. Remény ébredt a töröktől már régebben leigázott országok lakosságában is. Mindez mintegy előrevetítette a török hódítók ellen küzdő népek új összefogásának körvonalait, az összefogásét, ami a következő esztendő nagy katonai sikereinek legfőbb alapja volt. Elekes Lajos ezután ismertette Hunyadi csatáit, a nagyurakkal szemben a központi hatalom megerősítéséért folytatott küzdelmeit, amelyek történelmünk e kimagasló alakjának rendkívüli hadvezéri és államférfiúi tehetségét bizonyítják. Megemlékezett a dicsőséges belgrádi (nándorfehérvári) győzelemről, majd így folytatta: Hunyadi igazságos háborút viselt . A török hódítók ellen Hunyadi vezetésével vívott harcok igazságos háborúk voltak. Ezért támogatták e harcokat az egyszerű emberek Magyarországon, s más országokban, amennyire ez a feudális viszonyok, közt lehetséges volt. A tömegek részvétele avatta e háborúkat a népek összefogásának korai, előremutató példáivá. Hunyadi történelmi érdeme, hogy felismerte a legsúlyosabb problémát, amely hazája, s Délkelet-Európa népeire nehezedett. Országvesztő időben utat nyitott az országot megmentő nagy erőnek, a nép hazaszeretetének. Nagy volt, mint államférfi, még nagyobb, mint harcos és hadvezér. Nem üres szólam, amikor a kortárs azt írja róla: „a legjobb vezér s legjobb katona egyben“. Győztes csatáinak, ragyogó haditetteinek híre bejárta Európát. Lelkesedtek érte mindenütt, ahol helyeselték a harcot a betolakodók ellen. Nevét buzdításul emlegették a török ellen küzdők. Görögök, bolgárok, délszlávok, románok foglalták vitézi énekeikbe. A magyar nép legjobbjai súlyos időkben a hazaszeretet, a hazát védő önfeláldozás példájaként tekintették. Hősi példakép , bár voltak, vannak, akik megpróbálták másképpen értelmezni nagy alakja így áll előttünk ma is: a megalkuvást nem tűrő hazaszeretet hősi példaképe. Harcaitól ötszáz év, egész történelmi korszakok választanak el. De él hősi példája, tetteinek történelmi tanulsága. S élni fog, míg hazáját, szabadságát szerető ember él országunkban. A nagyhatású ünnepi beszédet hosszantartó taps fogadta. A szünet után a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese adott elő igen nagy tetszéssel kísért, színvonalas műsort. HU A YADM-M EMLÉKÜJYAEHÉLY AZ OPERA HÁZAIJV „Utat nyitott az országot megmentő nagy erőnek, a nép hazaszeretetének“ Bata István elvtárs megnyitó beszéde Elekes Lajos emlékbeszéde — Nagy emberek emlékét nem homályosítja el az idő. Tisztábban, fényesebben villantja fel. Akiről most, halála ötszázadik évfordulóján emlékezünk, nagy ember volt. Nevét évszázadok őrizték Délkelet-Európa népeinek szívében, dalaiban. Példája fénylett történelmi korokon át. S ma fénylőbb, bátorítóbb, mint valaha. A nagy ember nem teremti, de megérti korát. Felismeri helyét a fejlődést gátló vagy előrevivő erők harcában. Tevékenységével és példájával serkenti, tömöríti és — ha csak egy lépéssel, ha csak egy időre is — előbbre segíti: vezeti a haladásért küzdőket. Nagy ember, aki élenjár a haladásért, a haladásellenes erőkkel szemben vívott történelmi küzdelemben. A FftLPM?VELIStCYI MINISZTEHglTI JELENTÉSg« Búzából közepes termésre számíthatunk Augusztunégére befejeződik , kell gyorsítani a tarlóhántást és A gabona aratása a zab kivételével július végére befejeződött, s augusztus első napjaira már a zabnak is 70—80 százalékát levágták. A gépállomások összes gépi aratási tervüket a múlt év hasonló időszakához mérve 10,6 százalékkal jobban teljesítették. A kombájnok Szolnok, Heves és Komárom megyében dolgoztak a legjobban. Gyengén dolgoztak a gépi aratásban a zalai, veszprémi és szabolcsi gépállomások. A behordás és cséplés munkája július végén teljes erővel megindult. A tsz-ek hordási munkáihoz a gépállomások vontatói segítséget nyújtanak. A szükséges szállító kapacitást általában mind a tsz-eknél, mind az egyéni termelőknél biztosították úgy, hogy a behordást még augusztus első felében befejezhetik. A búza és a rozs cséplése a rendelkezésre álló összes gépekkel augusztus elején indult meg, az őszi árpáé pedig már júliusban lényegében mindenütt befejeződött. A behordás és a cséplés menete általában kielégítő, s a cséplés előreláthatóan augusztusban befejeződik. A gabona cséplésével egy időben folyik az aprómagvak cséplése is. Az eredmények azt mutatják, hogy az őszi és tavaszi árpa a múlt évinél valamivel gyengébb, de jó közepes termést adott. Az őszi árpa néhol — mint Fejér és Veszprém megyében — különösen megsínylette a sok csapadékot és emiatt egyes helyeken jelentős szemveszteség volt. Rozsból és zakból, a tavalyihoz hasonlóan, jó a termés. A búza az érés előtti zökkenő melegben több helyütt — elsősorban Békésben és Csongrádban — megszorult és emiatt a tavalyi termésátlagot nem érjük el, de közepes termésre számíthatunk. A termelőszövetkezetek termésátlagai általában 15—20 százalékkal felülmúlják az egyénileg gazdálkodó parasztokét. A termelőszövetkezetek a legtöbb helyen megkezdték a gabonaelőleg kiosztását. Az aratást követő tarlóhántás igen vontatottan halad. A gépállomások tarlóhántási tervüket július 31-ig .cséplés a másodoéest , mindössze 40,2 százalékra teljesítették. Komárom, Heves, Fejér, Zala, Békés, Hajdú és Pest megye gépállomásai e tekintetben még az országos átlagtól is elmaradtak. A másodvetések, hasonlóan a tarlóhántás munkájához, ugyancsak vontatottan haladnak. Aránytalanul kis területen vetettek másodnövényt Baranya, Fejér, Heves, Nógrád és Szolnok megyében. Viszonylag jobb az eredmény Bács, Pest, Veszprém és Csongrád megyében. Az elvetett másodnövények mindenütt jól fejlődnek s az állatállomány részére jelentős takarmányalap-kiegészítést jelentenek majd. Kapásnövényeink szépen fejlődtek, de az utóbbi 10—15 napi szárazság — különösen a kukoricánál és a cukorrépánál — az igen jónak ígérkező terméskilátásokat mérsékelte. A korai burgonyafajtát már országszerte szedik, de a közepes vagy a kései érésűeknél a szárazság akadályozza a gumófejlődést. Egyelőre a tavalyit megközelítő termés ígérkezik. (MTI) b/WV A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma a Szuezi-csatorna Társaságnak az Egyiptomi Köztársaság részéről 1956. július 26-án történt államosításával kapcsolatban kormánya megbízásából a következőket tartja szükségesnek leszögezni: „ Az Egyiptomi Köztársaság a -*-• Szuezi-csatorna Társaság állami tulajdonba vételével Egyiptom érdekeinek és a nemzetközi jog általános elveinek megfelelően járt el. A mai nemzetközi jog az államok szuverenitásának elvén épül fel. Az állami szuverenitásból következik, hogy minden állam szabadon rendelkezik a területén levő javakkal. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a közgyűlés VII. ülésszakán, 1952. december 21-én hozott határozata is leszögezi, hogy „a népeknek természeti kincseik és erőforrásaik szabad felhasználására és kiaknázására való joga szuverenitásuk alkotó részét képezi és megfelel az Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányában lefektetett célkitűzéseknek és elveknek“. A Magyar Népköztársaság kormányát teljes mértékben kielégíti és megnyugtatja az Egyiptomi Köztársaság kormányának azon — az államosításra vonatkozó 1956. évi 285. számú törvénybe is foglalt — kötelezettségvállalása, amely a Szuezi-csatornán való hajózás szabadságának biztosítására vonatkozik. A magyar kormány abban a tényben, hogy az államosítás óta a Szuezi-csatornán zavartalanul folyik a hajóforgalom, ezen kötelezettségvállalás megvalósulását látja. A Magyar Népköztársaság kormánya teljes mértékben magáévá teszi és tiszteletben tartja az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének VII. ülésszakán hozott 2. fent idézett határozatát, amely ajánlja az ENSZ összes tagállamainak: „tartózkodjanak minden olyan eljárástól, amelynek célja közvetlenül vagy közvetve, valamely állam megakadályozása abban, hogy természeti erőforrásai felett szuverenitását gyakorolhassa“. Nem kerüli el azonban a magyar kormány figyelmét, hogy egyes nyugati államok, az állami szuverenitás elvének megsértésével — figyelmen kívül hagyva az ENSZ idézett határozatát — ebben a kérdésben a legkülönbözőbb formában nyomást igyekeznek gyakorolni az Egyiptomi Köztársaságra. A magyar kormány véleménye szerint az ilyen beavatkozás csak hátrányos következményekkel járhat a népek békéje szempontjából, az adott probléma megoldását pedig semmiképpen sem viheti előre. A magyar kormány szükségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a Magyar Népköztársaság, mint az ENSZ tagállama, a Szuezi-csatornaegyezmény részese és mint olyan állam, amely a béke megőrzésére és a nemzetközi feszültség további enyhítésére törekszik, elítéli az Egyiptomi Köztársaság, illetve bármely szuverén állam belügyeibe való beavatkozást. A A Magyar Népköztársaság kor■ormányának véleménye szerint, amennyiben a Szuezi-csatornán való szabad hajózás biztosítását illetően egyes államoknak még mindig lennének aggályai, úgy a problémát tárgyalások útján kellene megoldani. A magyar kormány azonban kétségét fejezi ki a tekintetben, hogy a tervezett, úgynevezett „huszonnégy hatalmi értekezlet” nyújtaná erre a legalkalmasabb keretet, mert az az értekezlet részvevőit tekintve, nélkülözi a fontos nemzetközi problémák megoldásaihoz szükséges egyetemességet. Szembetűnő többek között, hogy a londoni értekezletre nem hívták meg Magyarországot, amelynek az 1888. évi Szuezi-csatorna-egyezményben való részességét a trianoni szerződés 217. cikke kifejezetten fenntartotta, valamint az, hogy hasonlóképpen mellőzték az Osztrák—Magyar Monarchia többi jogutódját, így Ausztriát, Csehszlovákiát és Jugoszláviát és egyéb, a kérdésben érdekelt államokat. A Magyar Népköztársaság kormánya ezt diszkriminációnak tekinti, elítéli és a leghatározottabban tiltakozik ellene. A magyar kormány a fentieknek megfelelően azon a véleményen van, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete az a hivatott fórum, ahol minden, a Szuezi-csatornán és egyéb nemzetközi víziutakon történő szabad hajózással kapcsolatos esetleges probléma megtárgyalható, békés úton, megállapodással, az egyenjogúság elve alapján megoldható. Az ENSZ ugyanis magában foglalja mindazon országokat, amelyek részesei az 1888. évi Szuezi-csatornaegyezménynek, továbbá azokat az országokat is, amelyek a csatornát és a többi nemzetközi víziutakat leginkább használják. A Magyar Népköztársaság kormánya bízik abban, hogy a kérdés megoldásával kapcsolatban a nemzetek közötti együttműködés és a béke érdekében a politikai józanság és meggondoltság jut érvényre. A Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma a fenti nyilatkozatot augusztus 11-én eljuttatta a budapesti angol, francia, amerikai és egyiptomi követségekhez. A magyar külügyminisztérium nyilatkozata a szuezi kérdésről