Szabad Nép, 1956. augusztus (14. évfolyam, 213-242. szám)

1956-08-12 / 224. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI SZABAD NÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XIV. ÉVFOLYAM, 224. SZÁM ARA 60 FILLÉR VASÁRNAP, 1956. AUGUSZTUS 12 Kétféle stratégia Nagy hadászati, stratégiai vita fo­lyik a nyugati sajtó hasábjain. Alig van jelentősebb lap, amely ne kap­csolódott volna be ezekbe a katonai eszmefuttatásokba. Az új háború esé­lyeiről és lefolyásáról folyó vitát na­gyon határozottan megszabta az a tény, hogy egy idő óta az Egyesült Államok hivatalos katonai és politi­kai köreiben is sokat beszélnek egy esetleges új háború jellegéről, a külön­böző fegyvernemek jelentőségéről,a véderő-stratégia átszervezéséről", ahogyan nemrégiben John Foster Dulles finoman megfogalmazta. Egy­másután léptek porondra az amerikai hadiminiszterek, sőt az amerikai had­­seregben a Newsweek című lap sze­­rint ,­az undok zűrzavar­ veszélyé­vel fenyegető tábornoki lázadás is forrong, szintén a hadsereg straté­giai kérdései körül. Érdemes foglalkozni ezzel a vi­szálykodással, annál is inkább, mert Zsukov elvtársnak, a Szovjetunió hadügyminiszterének néhány nappal ezelőtt megjelent válaszai a New York Times szerkesztőjének egyes katonai vonatkozású kérdéseire mind hadászati, mind politikai téren az amerikaival homlokegyenest ellenté­tes álláspontot fejeztek ki. Mi az amerikai álláspont lényege?­­ Egyesült Államok, átértékelve k­atonai stratégiáját, az atomfegyve­rek és távirányítású lövedékek fej­lesztésére koncentrálja erejét. Ez le­hetővé teszi a hagyományos fegyver­zet és az azokkal harcoló szárazföldi és tengeri katonai erők csökkentését. Hogy­­milyen lehet és mit érhet egy olyan leszerelés, „amelynek feltétele az atomerő további növelése“, az minden különösebb elemzés nélkül könnyen megérthető. Mégis érdemes megnézni, mi késztette az amerikai vezető köröket katonai politikájuk felülvizsgálására. Az egész nyugati sajtó, sőt maguk az amerikaiak is elismerik,­­hogy komoly szerepet ját­szanak ebben anyagi megfontolások. Igen nehéz lenne Amerikában egyen­súlyba hozni a költségvetést — írja az amerikai Associated Press is—,ha­csak nem hajtanak végre csökken­tést a haderőben, főként azért, mert az új fegyverek horribilis költségek­kel járnak.“ Ez tehát az egyik oka az amerikai stratégia átértékelésének. Nem ki­sebb szerepet játszik azonban az a politikai körülmény sem, hogy a Szov­jetunió sorozatos leszerelési kezde­ményezései egyre inkább tarthatat­lan helyzetbe szorítják az amerikai diplomáciát, amely évek óta furfan­gos sakkhúzásokkal igyekszik kitérni a világ közvéleménye által forrón támogatott leszerelési követelések elől. A fél világot behálózó külföldi p gnaszpontokon összegyűjtött amer­ikai katonák naponta találják szemben magukat a helyi lakosság megszállásellenes, amerikaellenes meggyőződésének és érzésének nö­vekedésével. Joggal jegyezte meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung nemrégiben, hogy a „nyugat-európai lakosság politikailag megbízhatatlan övezetté válik az amerikai száraz­földi hadsereg számára“. Ilyen körülmények között az Ame­rikai Egyesült Államok előbb-utóbb rákényszerül bizonyos mértékű le­szerelésre, sőt az sincs kizárva, hogy nyugat-európai és egyéb katonai tá­maszpontjainak bizonyos összevonás jellegű csökkentésére is. Washing­tonban minden jel szerint kezdik megérteni, hogy a biztos politikai elszigetelődés veszélye nélkül nem lehet folytatni a Szovjetunió lesze­relési kezdeményezéseinek ilyen nyílt és merev visszautasítását. Igen ám, de egy tényleges és őszin­te leszerelés bizonyos amerikai kö­rökben a lehető legkínosabb gondo­latokat kelti. A háborúban vagy legalább a fegyverkezési hajszában érdekelt üzleti, katonai és politikai köröknek egy valamennyire is je­lentős leszerelés valóságos sorscsa­pásnak tűnhet. S ha már mégis rá­kényszerülnek bizonyos leszerelésre, azzal vigasztalják és biztosítják ma­gukat, hogy a részleges leszereléssel elszabaduló tőkét megsokszorozva szet gyümölcsöztetni a nukleáris fegyverek erőltetett fejlesztésében. Az amerikai imperializmus legag­­resszívabb elemeinek van egy har­madik oka is az atomfegyverek eről­tetett fejlesztésére. Azt vélik ugyan­is —­ és számukra ez a fő ok és cél — hogy a kellő pillanat elérkezése esetén az atomfegyve­rek segítségével eredményesebben tudnának lecsapni a szocializmus országaira. Kétségtelenül van bizo­­n7£s fokú logika ebben az érve­lésben. Az ember nagyon is bizony­talan tényező a háborús uszítók sze­mében. Napról napra egyre több rossz tapasztalatuk van az érthetet­lenül makacs egyszerű emberekről, akiket láthatóan egyre kevésbé lel­kesítenek a tömeghalál perspektívái, s akiket Twining, Radford és más tábornokok számára egészen különös m­egátalkodottsággal a békés élet, az üzlet, a munka, a szerelem a boldog­ság jobban sarkall, mint százmilliók szervezett öngyilkosságának remé­nye. Az atombombával nincsenek ilyen problémák. Az atombomba nem szerelmes, nem alapít családot, az atombomba nem gondolkodik. Bi­zonytalan harcikedvű hadseregeknél — vélik Twiningék — többet érnek a biztos hatású tömegpusztító bom­bák. Az amerikai köztársasági elnök egyik legutóbbi sajtóértekezletén ki­fejezte azt a reményét, hogy „az új fegyverek ereje és gyorsasága lehe­tővé teszi az emberi erőszükséglet csökkentését a háború gépezete ré­szére.” Az emberi erő kímélése önmagában rendkívül jó dolog. Az amerikai atomstratégia által hirdetett ember­spórolásnak azonban sajnos semmi köze nincs az ember tényleges kímé­léséhez. Mindaddig ugyanis, amíg azért csökkentenék a hagyományos fegyverzettel ellátott hadseregek számát, hogy még kevesebben lehes­sen szervezni a döntő szerepre híva­tott atomfegyverek gyártását — ad­­di­g ez az „emberkímélés“ a legnagyobb veszély növelését jelenti, amely az embert valaha is fenyegette. Nem hihető, hogy akad egyetlen józan, gondolkodó ember a világon, akit megnyugtasson az a perspektíva, hogy a hadseregből való leszereléssel megkímélik emberi mivoltában —de csak azért, hogy a tömegpusztító fegyverek alkalmazása esetén száz­millió társával együtt, minden kimé­let nélkül, hamuvá foszüljék emberi mivolta is. Szerencsére az emberiség eléggé felnőtt ahhoz, hogy meg tudja szer­vezni saját maga megkímélését s ne bízza ezt a feladatot a gyógyíthatat­lan vérszomjban szenvedő táborno­kokra. A szocialista tábor és a béke más országai körül kibontakozó hatalmas béketörekvések már nem csendesíthetők el egy maroknyi ban­kár és tábornok kénye-kedve szerint Annál is inkább ez a helyzet, mert ez az atomstratégia minden fenyege­tő veszélyessége ellenére is hibás katonailag és politikailag egyaránt. Katonailag azért, mert — mint Zsu­kov elvtárs a New York Times szer­kesztőjének adott válaszában kifej­tette — ,­a légierő és a magfegyver önmagában nem döntheti el a fegy­veres harc kimenetelét. Az atom- és hidrogénfegyver mellett, tekintet nél­kül ezek óriási romboló erejére, szükségképpen bevonnak a hadmű­veletekbe nagy létszámú hadserege­ket és hatalmas mennyiségű hagyo­mányos fegyverzetet”. Igen jellemző, hogy a fentebb már említett tábor­noki lázadás vezetői szintén ezt a ka­tonai véleményt képviselik. Miköz­ben a kormány és a hivatalos kato­nai vezetés az atomfegyverek döntő szerepét és túlsúlyát hirdeti, a hadi­­tengerészet és a szárazföldi hadsereg „lázongó” tisztjei az ellenkező állás­pontot vallják. A Pentagon „lázadói” a sajtóhoz eljuttatott kiadványaik­ban megírják, hogy az Egyesült Ál­lamok vezetői hibáznak, amikor „mindent egy kártyára tesznek fel, a légifölény nem valami hathatós kártyájára”. Ezek a tábornokok ka­tonailag végzetes hibának tartják azt az elképzelést, amely szerint az atomfegyverek javára el kell hanya­golni a szárazföldi erők fejlesztését. Az atomstratégia hívei politikai számításaikban is csalódni fognak. Az a fajta leszerelés ugyanis amelynek a magfegyverek fejlesztése a feltéte­le, nem oldja meg a kapitalista or­szágok pénzügyi problémáit, a lesze­reléssel felszabaduló pénzt nem jut­tatná a nép életszínvonalának eme­lésére. A szárazföldi leszerelés persze nagyon hasznos dolog, s bár ott tarta­nánk már, hogy a stratégiai átértékelé­sek és hangzatos ígéretek helyett a gyakorlatban látnánk, hogy csökken­tik hagyományos fegyverzetüket és fegyveres erőiket a nyugati hatal­mak. Ha az amerikai állam veze­tői azt akarják, hogy időnként elis­­mételgetett békeszónoklataiknak hi­tele legyen az emberiség előtt, akkor bele kell egyezniük a leszerelésbe és a nukleáris fegyverek eltiltásába. A szándékokról a kézzelfogható tettek tanúskodnak a legtisztábban. A Szovjetunió, noha elsőrangú atom­nagyhatalom, noha a legmodernebb fegyverek birtokosa, a tömegpusztító fegyverek feltétlen és gyors eltiltása mellett van. Az­­ amerikai vezetők ezzel ellentétben stratégiájuk to­vábbi alakítgatásával még nagyobb szerepet akarnak juttatni a tömeg­­pusztító fegyvereknek. Itt azután valóban nincs szükség hosszú bizonygatásra: napnál világo­sabban látszik, hogy két ellentétes felfogásról, két ellentétes tendenciá­ról van szó. Az egyik a béke straté­giája. A másik:­ akár akarják ezt egyes nyugati vezetők, akár nem, az általánosított nemzetközi bizalmat­lanság, a félelem és a feszültség, végső következményeiben az általá­nos tömegpusztítás stratégiája. Ha egyes amerikai vezetők a fegy­verhordozásból, amennyire lehet, ki is akarnák kapcsolni a tö­megeket, a politikából nem tud­ják. Korunkban döntő szava van a tömegeknek. A mai ame­rikai politika, megtetézve az atom­stratégia tehertételével, menthe­tetlenül elszigetelődésre van ítélve. A Szovjetunió és a szocializmus or­szágainak békestratégiája napról napra megszámolható milliókkal nö­veli a béke híveit. Nem kétséges, hogy e kétféle stratégia közül me­lyik erősebb, melyik képviseli az em­beriség igazi érdekeit, melyik fog győzni. A Bolíviai Köztársaság elnökének választávirata Dobi Istvánhoz DOBI ISTVÁN úr őexcellenciájának, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének Budapest Fogadja. Excellenciád köszönetemet a bolíviai nép függetlensége év­fordulójának alkalmából küldött szívélyes üdvözletéért. Engedje meg, hogy kifejezzem a magyar nép jólétére és Excellenciád személyes boldogságára irányuló jókívánságaimat-HERN­AN SILES ZUAZO a Bolíviai Köztársaság elnöke. A magyar bányászok részvéttávirata a belga bányászoknak A magyar bányászszakszervezet a következő táviratot küldte a Belga Bányaipari Dolgozók Szakszervezete-Mély megrendüléssel értesültünk, hogy a marcinelle-i bányában tűz kö­vetkeztében 261 bányász maradt az akna mélyén. A magyar bányászok őszinte testvéri együttérzésüket feje­zik ki a belga bányászoknak és a sze­rencsétlenül járt bányászok hozzátar­tozóinak. _____ A HÁROMSZÁZADIK 424-ES Szombaton reggel a Nyugati­ pályaudvarról útnak indult a háromszá­­zadik 424-es mozdony, amelyet a MAVAG dolgozói a hatodik vasutas­napra készítettek. Az új mozdony kitűnően bírja a terhelést és a szak­értők szerint ez az egyik legjobb mozdony, amely a MÁVAG-ból kike­rült. Az új 424-es holnaptól kezdve Budapest—Szeged, Szeged—Békés­csaba között továbbítja a vonatokat. Megkapják a doktori címet a fiatal orvosok és jogászok A DISZ Központi Vezetősége és az Egészségügyi Minisztérium javasla­tára a Magyar Dolgozók Pártja Po­litikai Bizottsága elhatározta, hogy helyt ad a fiatal orvosok és jogá­szok kérésének és javasolja, hogy a Minisztertanács intézkedjék az or­vosok és a jogászok doktori címének visszaállításáról, 1952-ig visszamenő hatállyal. 1952-ig ugyanis az egye­temek orvosi és jogi karain végzet­tek az orvosi és a jogászi szakma gyakorlására való képesítésük meg­jelölésére automatikusan jogot kap­tak a doktori cím (dr.) használatá­ra. A párt ezzel a döntéssel megszün­teti azt — a fiatal orvosok és jogá­szok számára 1952-ben kialakult — sérelmes helyzetet, amely abban nyilvánult meg, hogy sokan fiatal orvosaink és jogászaink képesítését és tudását a régi egyetemeken nyúj­tott képesítésnél és tudásnál ala­csonyabban értékelték és nem egy­szer bizalmatlansággal viseltettek a doktori címmel nem rendelkező or­vosaink és jogászaink iránt. A doktori cím (dr.) visszaállítása nem érinti a tudományos minősíté­sek 1952-ben bevezetett rendszerét. Ennek ugyanis egyik igen magas — nagy tudományos teljesítményt kö­vetelő — fokozata a „tudományok doktora” cím, s így a képesítést jel­ző „dr“ cím semmiképpen sem azo­nos a Magyar Tudományos Akadé­mia által adományozott „orvostudo­mányok doktora”, illetve a „jogtu­dományok doktora” tudományos fo­kozattal. (MTI) ★ A fiatal jogászok nagygyűlését rendezik meg hétfőn délután hat órakor a Magyar Jogász Szövetség dísztermében. Apró Antal elvtárs, a Népfront Országos Tanácsának elnöke fogadta a Hunyadi-ünnepségre érkezett külföldi vendégeket Apró Antal, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Hazafias Népfront Országos Taná­csának elnöke, a Minisztertanács el­nökhelyettese, szombaton délelőtt fo­gadta a Hunyadi János halálának 500. évfordulója alkalmából hazánk­ba érkezett külföldi küldötteket. Apró Antal üdvözlő szavai után a külföldi vendégek hosszan tartó ba­ráti beszélgetést folytattak a megje­lentekkel. (MTI) (Tudósítónktól.) Szombaton, Hunyadi János halálá­nak ötszázadik évfordulóján ország­szerte ünnepségeken emlékeztek meg történelmünk nagy államférfiénak és hadvezérének hősi életéről, nagy tet­teiről. A központi emlékünnepély az Állami Operaházban volt, amely erre az estére, megszakítva nyári szüne­tét, megnyitotta kapuit. A színpad díszbe öltözött. Központ­jában a Hunyadi-család hollós címe­re, hatalmas arany babérkoszorúval övezve. A felirat, Hunyadi egy 1449- ből származó leveléből vett idézet: „Mi mindig azt kívántuk, hogy béké­vel, nyugalomban éljünk, de olyan nyugalomban, amely hazánk igazi békességét készíti elő.“ A színpadon az elnökségben fog­laltak helyet pártunk és kormá­nyunk vezetői közül Apró Antal és Hegedűs András elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának tagjai, Bata István és Gáspár Sándor elvtárs, a Politikai Bizottság póttagjai, továb­bá a hazánkba érkezett külföldi kül­döttségek vezetői, a Hunyadi-emlék­bizottság tagjai és mások. Megjelent az emlékünnepélyen Rónai Sándor elvtárs, az MDP Politikai Bizottsá­gának póttagja, az országgyűlés el­nöke, valamint az MDP Központi Vezetőségének, a kormánynak szá­mos tagja, a Hazafias Népfront több — A Hunyadi-ünnepségek hű kife­jezői annak, hogy vártunk féltő gonddal őrzi és ápolja nemzeti ha­gyományainkat, s népünk nagy meg­becsüléssel övezi dicső múltunk nagy alakjait — mondotta, majd rámuta­tott: Hunyadi nagy történelmi érde­me az, hogy felismerte az ország, a nép, a nemzet igazi érdekét, s min­den erejét, tehetségét és vagyonát en­nek a szolgálatába állította.­­ Hunyadi katonai és politikai célkitűzései összefüggtek. Felismer­te, hogy élete nagy célkitűzését, az oszmán hódítók Európából való ki­űzését csakis a leigázott és fenyege­tett szomszédos népekkel, a délszláv, román, albán és bolgár népekkel összefogv­a valósíthatja meg. A hódí­tók felett aratott legnagyobb győzel­mének részesei voltak ezek a népek, s zászlaja alatt sokszor ott küzdöt­tek szlovák, lengyel és más népek fiai is. Örömmel és biztonsággal tölt el vezetője. Ott voltak a politikai, gaz­dasági és kulturális élet képviselői is, s a külföldi küldöttségek tagjai. Megjelent az emlékünnepélyen S. Major, a Csehszlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagy­követe. A. Wülmann, a Lengyel Népköztársaság rendkívüli és megha­talmazott­ nagykövete. I. Popescu, a Román Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. K. Stoj­­csev, a Bolgár Népköztársaság rend­kívüli és meghatalmazott nagykö­vete. P. Dishnica, az Albán Népköz­társaság ideiglenes ügyvivője. O. Dji­­kic a Jugoszláv Szövetségi Népköz­társaság ideiglenes ügyvivője, s ott voltak a budapesti lengyel, bolgár és jugoszláv nagykövetség katonai at­taséi is. A Himnusz elhangzása után Bata István elvtárs, vezérezredes, honvé­delmi miniszter, a Politikai Bizott­ság póttagja mondott megnyitó be­szédet, bennünket, hogy megvalósultak Hunyadi János célkitűzései: ma már szabadon él, alkot, s szilár­dan, egy úton halad a magyar, a román, a jugoszláv, a bolgár és az albán nép. Népeink a világrendszerré nőtt győzelmes szocializmus zászlaja alatt menetelnek a nagy Szovjetunióval és a szocialista tábor többi országával. Minden erejüket az építőmunka ered­ményeinek növelésére, a béke és a népek közötti barátság megszilárdí­tására összpontosítják — mondotta Bata elvtárs, majd azzal fejezte be nagy tapssal fogadott beszédét, hogy Hunyadi élete, tettei, törekvései ma is eleven erőként hatnak; büszkén soroljuk őt nagyjaink közé és példá­­ján neveljük ifjúságunkat, egész né­pünket. Ezután Elekes Lajos Kossuth-dí­­jas, a történettudományok doktora mondott ünnepi beszédet. Minden nép történetében, minden kornak megvan a feladata. Nagy em­ber az, aki megérti ezt a feladatot. Nagy ember, aki erejét, életét nem kímélve példásan küzd a feladat megoldásáért. Hunyadi János ilyen ember volt. Senki sem­ tett annyit Hunyadi idején, a XV. század de­rekán Délkelet-Európa népeinek éle­tében döntő feladattá vált a védeke­zés a világuralomra törő oszmán-tö­rök hódítókkal szemben. Nem pusz­tán azért, mert a támadók sikerei állami függetlenségüket veszélyeztet­ték. Hanem azért is, mert az akkori török hadviselés, hódítás és uralom együtt járt a termelőerők tömeges megsemmisítésével; fékezte, vissza­vetette a fejlődést. Délkelet-Európa minden népének elemi érdeke volt, védekezni ezzel a pusztító, a hala­dást gátló terjeszkedéssel szemben. E feladatot sokan felismerték. Vol­tak, akik — szavakban — követelték megoldását. Akadtak, akik tettek is érte, néhányan nem is keveset. De a vezetők közül senki annyit, oly kö­vetkezetesen s annyi eredménnyel, mint Hunyadi János. A török állam akkor nagyhatalom­nak számított. Száz esztendeje hódí­tott a Balkánon. Egymás után mor­zsolta fel a félsziget egymással tor­­zsalkodó, belső ellentétektől, s külső erők nyomásától is gyöngített görög, délszláv államait. A nagy veszély lát­tán a következő időszakban többen hirdették, távolabbi országokban is, a török elleni összefogás eszméjét. De Európa akkori vezető államaitól számottevő segítség nem érkezett. Délkelet-Európa népeinek magukban kellett vállalniuk a harcot a növeke­dő fenyegetés ellen. A nép hajlandó volt harcolni Erő kellett volna, nagy erő, megál­lítani ezt a rohamot. A későbbi ese­mények megmutatták: Magyaror­szágban s a török ellen küzdő országokban volt ilyen erő. A nép hajlandó volt harcolni. Hajlandó volt élete árán védeni azt a keveset, amit számára a ha­za a feudális viszonyok közt je­lenthetett. De a feudális uralkodóosztály­­ ná­lunk is, akárcsak másutt — óvako­dott fegyvert adni az elnyomottak kezébe. Kizsákmányoló érdekeit félt­­ve, nem engedett utat az egyszerű emberek hazaszeretetének. más Ebben a nehéz, országvesztő idő­ben aratta első katonai sikereit a fiatal vezér, Hunyadi János. Szörény (Severin) környékét védte akkor. De nemcsak védte, hanem kis csapatá­val ellentámadásba ment át, s meg­tisztította a környéket a Viddinből kiáramló martalócoktól. Ezek a he­lyi jelentőségű haditettek alig vál­toztattak valamit az általános hely­zeten. De nagy volt erkölcsi jelentő­ségük. A züllés, bomlás, balsikerek ide­jén megmutatták: van erő, amely a pusztuló országot védje. Meg lehet állítani, vissza lehet verni a hódítókat. Hadak villámának, föld retteneté­nek nevezték a visszavert hódítók. A törökök egyetlen félelmének a szabadító harc hívei. A sikerek nyo­mán ömleni kezdett az elismerés, birtokok és feudális tisztségek formá­jában. Tettekben megnyilvánuló hazaszeretet Mi buzdította? Kortársak felelik: hazája szeretete. Sok feudális úr emlegette a hazát akkoriban. De ke­vesen, keveset tettek érte. A népet kirekesztették a haza fogalmából is. Hunyadi hazaszeretete abban­­külön­bözött osztályos társaitól, hogy tet­tekben nyilvánult meg.­­ Abban is különbözött, hogy sorsdöntő időszakokban lehető­séget adott a népnek, az ottho­nukat szerető egyszerű emberek­nek­ védelmezzék, amit a feudá­lis államban hazájuknak érez­hetnek. S abban is különbözött, hogy (feudá­lis viszonyok­­közt oly ritka módon) nem irányult más népek ellen, meg­fért vele az összefogás eszméje, a közös ellenséggel küzdők­­kölcsönös segítségének előremutató, nagy gon­dolata. Pályája fordulója, életműve kibon­takozásának kezdete az 1442. év. Tö­rök portyázók pusztították Erdélyt megverték Hunyadi készületlen csa­patait. Ő akkor a környék népét hív­ta fegyverbe. Azokat, akiknek anti­­feudalis­­harcát alig pár éve fojtot­ták vérbe az erdélyi urak hadai A környék népe felkelt s véres csata­kodókat/6 ^ * diadalittas betola-S megszakadt a hódítók évszáza­dos diadalútja. Remény ébredt a tö­röktől már régebben leigázott orszá­gok lakosságában is. Mindez mintegy előrevetítette a török hódítók ellen küzdő népek új összefogásának kör­vonalait, az összefogásét, ami a kö­vetkező esztendő nagy katonai sike­reinek legfőbb alapja volt. Elekes Lajos ezután ismertette Hu­nyadi csatáit, a nagyurakkal szemben a központi hatalom megerősítéséért folytatott küzdelmeit, amelyek törté­nelmünk e kimagasló alakjának rend­kívüli hadvezéri és államférfiúi tehet­ségét bizonyítják. Megemlékezett a dicsőséges belgrádi (nándorfehérvári) győzelemről, majd így folytatta: Hunyadi igazságos háborút viselt . A török hódítók ellen Hunyadi vezetésével vívott harcok igazságos háborúk voltak. Ezért támogatták e harcokat az egyszerű emberek Ma­gyarországon, s más országokban, amennyire ez a feudális viszonyok, közt lehetséges volt. A tömegek rész­vétele avatta e háborúkat a népek összefogásának korai, előremutató példáivá. Hunyadi történelmi érdeme, hogy felismerte a legsúlyosabb problémát, amely hazája, s Délkelet-Európa né­peire nehezedett. Országvesztő idő­ben utat nyitott az országot meg­mentő nagy erőnek, a nép hazasze­retetének. Nagy volt, mint államférfi, még nagyobb, mint harcos és hadvezér. Nem üres szólam, amikor a kortárs azt írja róla: „a legjobb vezér s leg­jobb katona egyben“. Győztes csatái­nak, ragyogó haditetteinek híre be­járta Európát. Lelkesedtek érte min­denütt, ahol helyeselték a harcot a betolakodók ellen. Nevét buzdításul emlegették a török ellen küzdők. Görögök, bolgárok, délszlávok, románok foglalták vitézi éne­keikbe. A magyar nép legjobbjai súlyos időkben a hazaszeretet, a hazát védő önfeláldozás példája­ként tekintették. Hősi példakép , bár voltak, vannak, akik megpró­bálták másképpen értelmezni nagy alakja így áll előttünk ma is: a meg­alkuvást nem tűrő hazaszeretet hősi példaképe. Harcaitól ötszáz év, egész történel­mi korszakok választanak el. De él hősi példája, tetteinek történelmi ta­nulsága. S élni fog, míg hazáját, sza­badságát szerető ember él országunk­ban. A nagyhatású ünnepi beszédet hosszantartó taps fogadta. A szünet után a Magyar Néphadsereg Mű­­vészegyüttese adott elő igen nagy tetszéssel kísért, színvonalas mű­sort. HU A YA­DM-M EMLÉKÜJYAEHÉL­Y AZ OPERA HÁ­Z­AIJV „Utat nyitott az országot megmentő nagy erőnek, a nép hazaszeretetének“ Bata István elvtárs megnyitó beszéde Elekes Lajos emlékbeszéde — Nagy emberek emlékét nem ho­­mályosítja el az idő. Tisztábban, fé­nyesebben villantja fel. Akiről most, halála ötszázadik évfordulóján emlé­kezünk, nagy ember volt. Nevét év­századok őrizték Délkelet-Európa népeinek szívében, dalaiban. Példája fénylett történelmi korokon át. S ma fénylőbb, bátorítóbb, mint valaha. A nagy ember nem teremti, de megérti korát. Felismeri helyét a fej­lődést gátló vagy előrevivő erők har­cában. Tevékenységével és példájá­val serkenti, tömöríti és — ha csak egy lépéssel, ha csak egy időre is — előbbre segíti: vezeti a haladásért küzdőket. Nagy ember, aki élenjár a haladásért, a haladásellen­es erőkkel szemben vívott történelmi küzdelem­ben. A FftLPM?VELIStCYI MINISZTEHgl­TI JELENTÉSg« Búzából közepes termésre számíthatunk Augusztu­n­­égére befejeződik , kell gyorsítani a tarlóh­ántást és A gabona aratása a zab kivételével július végére befejeződött, s augusztus első napjaira már a zabnak is 70—80 százalékát levág­ták. A gépállomások összes gépi ara­tási tervüket a múlt év hasonló idő­szakához mérve 10,6 százalékkal job­ban teljesítették. A kombájnok Szol­nok, Heves és Komárom megyében dolgoztak a legjobban. Gyengén dol­goztak a gépi aratásban a zalai, veszprémi és szabolcsi gépállomások. A behordás és cséplés munkája jú­lius végén teljes erővel megindult. A tsz-ek hordási munkáihoz a gépállo­mások vontatói segítséget nyújtanak. A szükséges szállító­ kapacitást álta­lában mind a tsz-eknél, mind az egyéni termelőknél biztosították úgy, hogy a behordást még augusztus első felében befejezhetik. A búza és a rozs cséplése a ren­delkezésre álló összes gépekkel augusztus elején indult meg, az őszi árpáé pedig már júliusban lényegé­ben mindenütt befejeződött. A behordás és a cséplés menete általában kielégítő, s a cséplés előreláthatóan augusztusban befe­jeződik. A gabona cséplésével egy időben fo­lyik az aprómagvak cséplése is. Az eredmények azt mutatják, hogy az őszi és tavaszi árpa a múlt évinél va­lamivel gyengébb, de jó közepes ter­mést adott. Az őszi árpa néhol — mint Fejér és Veszprém megyében — különösen megsínylette a sok csapadékot és emiatt egyes helye­ken jelentős szemveszteség volt. Rozsból és zakból, a tav­alyihoz ha­sonlóan, jó a termés. A búza az érés előtti zökkenő melegben több helyütt — elsősorban Békésben és Csong­­rádban — megszorult és emiatt a tavalyi termésátlagot nem érjük el, de közepes termésre számíthatunk. A termelőszövetkezetek termésát­lagai általában 15—20 százalékkal felülmúlják az egyénileg gazdál­kodó parasztokét. A termelőszövetkezetek a legtöbb he­lyen megkezdték a gabonaelőleg ki­osztását. Az aratást követő tarlóhántás igen vontatottan halad. A gépállomások tarlóhántási tervüket július 31-ig .cséplés a másodoé­­est , mindössze 40,2 százalékra teljesítet­ték. Komárom, Heves, Fejér, Zala,­­ Békés, Hajdú és Pest megye gépál­lomásai e tekintetben még az orszá­gos átlagtól is elmaradtak. A másodvetések, hasonlóan a tar­lóhántás munkájához, ugyancsak vontatottan haladnak. Aránytalanul kis területen vetettek másodnövényt Baranya, Fejér, Heves, Nógrád és Szolnok megyében. Viszonylag jobb az eredmény Bács, Pest, Veszprém és Csongrád megyé­ben. Az elvetett másodnövények min­denütt jól fejlődnek s az állatállo­mány részére jelentős takarmány­­alap-kiegészítést jelentenek majd. Kapásnövényeink szépen fejlőd­tek, de az utóbbi 10—15 napi száraz­ság — különösen a kukoricánál és a cukorrépánál — az igen jónak ígér­kező terméskilátásokat mérsékelte. A korai burgonyafajtát már ország­­szerte szedik, de a közepes vagy a kései érésűeknél a szárazság akadá­lyozza a gumófejlődést. Egyelőre a tavalyit megközelítő termés ígérke­zik. (MTI) b/WV A Magyar Népköztársaság Külügy­minisztériuma a Szuezi-csatorn­a Tár­saságnak az Egyiptomi Köztársaság részéről 1956. július 26-án történt ál­lamosításával kapcsolatban kormá­nya megbízásából a következőket tartja szükségesnek leszögezni: „ Az Egyiptomi Köztársaság a -*-• Szuezi-csatorna Társaság ál­lami tulajdonba vételével Egyiptom érdekeinek és a nemzetközi jog álta­lános elveinek megfelelően járt el. A mai nemzetközi jog az államok szu­verenitásának elvén épül fel. Az ál­lami szuverenitásból következik, hogy minden állam szabadon rendelkezik a területén levő javakkal. Az Egye­sült Nemzetek Szervezetének a köz­gyűlés VII. ülésszakán, 1952. decem­ber 21-én hozott határozata is leszö­gezi, hogy „a népeknek természeti kincseik és erőforrásaik szabad fel­­használására és kiaknázására való joga szuverenitásuk alkotó részét ké­pezi és megfelel az Egyesült Nemze­tek Szervezete alapokmányában le­fektetett célkitűzéseknek és elvek­nek“. A Magyar Népköztársaság kor­mányát teljes mértékben kielé­gíti és megnyugtatja az Egyiptomi Köztársaság kormányának azon — az államosításra vonatkozó 1956. évi 285. számú törvénybe is foglalt — kötelezettségvállalása, amely a Szue­­zi-csatornán való hajózás szabadsá­gának biztosítására vonatkozik. A magyar kormány abban a tényben, hogy az államosítás óta a Szuezi-csa­­tornán zavartalanul folyik a hajófor­galom, ezen kötelezettségvállalás megvalósulását látja.­­ A Magyar Népköztársaság kor­­mánya teljes mértékben ma­gáévá teszi és tiszteletben tartja az Egyesült Nemzetek Szervezete köz­gyűlésének VII. ülésszakán hozott 2. fent idézett határozatát, amely ajánl­ja az ENSZ összes tagállamainak: „tartózkodjanak minden olyan eljá­rástól, amelynek célja közvetlenül vagy közvetve, valamely állam meg­akadályozása abban, hogy természeti erőforrásai felett szuverenitását gya­korolhassa“. Nem kerüli el azonban a magyar kormány figyelmét, hogy egyes nyu­gati államok, az állami szuverenitás elvének megsértésével — figyelmen kívül hagyva az ENSZ idézett hatá­rozatát — ebben a kérdésben a leg­különbözőbb formában nyomást igyekeznek gyakorolni az Egyiptomi Köztársaságra. A magyar kormány véleménye szerint az ilyen beavat­kozás csak hátrányos következmé­nyekkel járhat a népek békéje szem­pontjából, az adott probléma meg­oldását pedig semmiképpen sem vi­heti előre. A magyar kormány szük­ségesnek tartja hangsúlyozni, hogy a Magyar Népköztársaság, mint az ENSZ tagállama, a Szuezi-csatorna­­egyezmény részese és mint olyan ál­lam, amely a béke megőrzésére és a nemzetközi feszültség további eny­hítésére törekszik, elítéli az Egyip­tomi Köztársaság, illetve bármely szuverén állam belügyeibe való be­avatkozást. A A Magyar Népköztársaság kor­■or­mányának véleménye szerint, amennyiben a Szuezi-csatornán való szabad hajózás biztosítását illetően egyes államoknak még mindig lenné­nek aggályai, úgy a problémát tár­gyalások útján kellene megoldani. A magyar kormány azonban kétségét fejezi ki a tekintetben, hogy a terve­zett, úgynevezett „huszonnégy hatal­­mi értekezlet” nyújtaná erre a legal­kalmasabb keretet, mert az az érte­kezlet részvevőit tekintve, nélkülözi a fontos nemzetközi problémák meg­oldásaihoz szükséges egyetemességet. Szembetűnő többek között, hogy a londoni értekezletre nem hívták meg Magyarországot, amelynek az 1888. évi Szuezi-csatorna-egyezményben való részességét a trianoni szerződés 217. cikke kifejezetten fenntartotta, valamint az, hogy hasonlóképpen mellőzték az Osztrák—Magyar Mo­narchia többi jogutódját, így Auszt­riát, Csehszlovákiát és Jugoszláviát és egyéb, a kérdésben érdekelt álla­mokat. A Magyar Népköztársaság kormánya ezt diszkriminációnak te­kinti, elítéli és a leghatározottabban tiltakozik ellene. A magyar kormány a fentieknek megfelelően azon a véleményen van, hogy az Egyesült Nemzetek Szerve­zete az a hivatott fórum, ahol min­den, a Szuezi-csatornán és egyéb nemzetközi víziutakon történő szabad hajózással kapcsolatos esetleges probléma megtárgyalható, békés úton, megállapodással, az egyenjogú­ság elve alapján megoldható. Az ENSZ ugyanis magában foglalja mindazon országokat, amelyek ré­szesei az 1888. évi Szuezi-csatorna­­egyezménynek, továbbá azokat az országokat is, amelyek a csatornát és a többi nemzetközi víziutakat leg­inkább használják. A Magyar Népköztársaság kormá­nya bízik abban, hogy a kérdés meg­oldásával kapcsolatban a nemzetek közötti együttműködés és a béke ér­dekében a politikai józanság és meg­­gondoltság jut érvényre. A Magyar Népköztársaság Külügy­minisztériuma a fenti nyilatkozatot augusztus 11-én eljuttatta a buda­pesti angol, francia, amerikai és egyiptomi követségekhez. A magyar külügyminisztérium nyilatkozata a szuezi kérdésről

Next