Szabad Nép, 1956. szeptember (14. évfolyam, 243-272. szám)

1956-09-25 / 267. szám

Sántha Andor elvtárs, hatvani vonatkezelő leveléről a Szabad Nép május 17-i számában írtunk. Sántha elvtárs javaslatát — mint alább kiderül — egyelőre nem lehetett elfogadni. Megköszönjük észrevételeit, s a következőket közöljük: Igen helyesen írt a hatvan—kisterenyei szakos, második vágányának építéséről. A második vágány építése indokolt, de a második ötéves terv során nem végezhetjük el, mivel más fontos beruházásokat kell megvalósítanunk, amelyek sorrendben megelőzik azt. Elvtársi üdvözlettel: Kossa István az ipari szakbizottság titkára A tervvita során igen sokan foglalkoztak az irodai, adminisztratív munka gépesítésével. Kerekes János (Pécs, Percei u. 2.) az alábbi választ kapta: A második ötéves terv irányelveivel kapcsolatban írt levelét köszönjük. Helyesen látja azokat az előnyöket, amelyeket az irodai munka gépesítése jelent. Számológépeket a terv szerint ebben az ötéves tervben nem gyártunk. Az irodai munkák gépesítése attól függ, milyen összegeket tudunk előirányozni számológépek és általában irodagépek behozatalára. A gépesítés tehát az adottkörülmények közt csak olyan mértékben fokozható, amilyen mértékben ezt a devizakeretek felhasználása — tekintettel egyéb szükségletekre is — lehetővé teszi. Elvtársi üdvözlettel: Béres Andor az összefoglaló bizottság titkára Köller István (Baja), az alábbi választ kapta levelére: Köszönjük a második ötéves terv irányelv-tervezetével kapcsolatos figyelemre méltó javaslatait, amelyekre tájékoztatásul az alábbiakat közöljük: Helyesnek tartjuk azt a kezdeményezést, hogy az eddig kihasználatlan és a mezőgazdasági termelésbe be nem vont területeket, vízfelületeket hústermelés céljára hasznosítsuk. Egyetértünk azzal a javaslattal, hogy a Ferenc-csatorna egyes szakaszain állami gazdaságok és termelőszövetkezetek nagyobb mértékben foglalkozzanak lúd-, kacsa- és haltenyésztéssel. Igaza van, amikor arról ír, hogy a Ferenc-csatornát jobban fel lehetne használni haltenyésztésre. Csak az a baj, hogy ebben a vízben rendkívül elszaporodott a törpeharcsa, s azt a fekete sügéren kívül egyetlen halfajta sem pusztítja. Az idei tavaszi árvízig az volt a terv, hogy fekete, sügért telepítünk a tűzbe, s aztán több pontyot tenyésztünk. Még nem látjuk pontosan, hogy az árvíz mennyire vitte el a törpeharcsákat és milyen halfajtákat hozott. Az ivási tilalmi idő lezárása után próbahalászattal meggyőződünk a halállományról s ennek alapján intézkedünk a telepítésről. A jugoszláv—magyar tárgyalások alapján lehetségessé válik a csatorna kikotrása is, s ez kedvező lesz a haltenyésztésre. Elvtársi üdvözlettel: Márton János a mezőgazdasági szakbizottság titkára Csiszár László elvtárs (Nagykanizsa, Deák tér 15.) az alábbi választ kapta: A második ötéves terv irányelveihez küldött javaslatát, hogy a Mura folyó vízenergiáját hasznosítsuk , a mostani tervidőszakban nem valósíthatjuk meg, mivel az erőműépítés sok megoldandó, koordinálandó problémát vet fel. Reméljük, hogy a Jugoszláviával mindinkább erősödő kapcsolat mielőbb lehetővé teszi a kérdés megtárgyalását, aminek alapján tervezhetünk. Úgy gondoljuk, hogy javaslatát a harmadik ötéves tervben megvalósíthatjuk. Javaslatát köszönjük. Elvtársi üdvözlettel: Kossa István az Ipari szakbizottság titkára Mátyus Sz. József dr. (Csongrád megye, Balástya) a következő választ kapta javaslatára: Köszönetet mondunk a második ötéves terv irányelv-tervezetéhez tett kiegészítő javaslataiért. A Duna-Tisza közi táj gyümölcstermelésének fejlesztésével messzemenően egyetértünk, ez az irányelvekben is szerepel. Javaslatának az almatermelésre vonatkozó részével csak fenntartással értünk egyet, mivel az alföldi homoktájon a téli alma kevésbé tartható el és sokat szenved az almamolytól. Az őszibarack-termesztéssel egyetértünk, szorgalmazzuk a fagyálló, alföldi körülményeknek megfelelő fajták termesztését. Elvtársi üdvözlettel: Márton János a mezőgazdasági szakbizottság titkára Válasz az ötéves terv vitájában elhangzott javaslatokra A tervezőmérnökök az újítási rendelet módosítását kérik A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Irodáinak tanácstermében hétfőn az ország tervező irodáinak küldöttei megvitatták a tervezőmérnökök szerepét az újítómozgalomban. A vitán a minisztériumok, a szakszervezetek, az Országos Tervhivatal, valamint az Országos Találmányi Hivatal megbízottainak részvételével tárgyalták a Minisztertanács újításokra vonatkozó rendeletét. Az újítási rendelet megjelenése óta a tervezők újító tevékenysége majdnem nullára csökkent. A rendelet ugyanis csaknem teljesen kiszorítja a tervezőket az újítómozgalomból. A Bányászati Tervező Iroda dolgozói a rendelet megjelenését megelőző évben például csaknem 50 millió forintot takarítottak meg újításaikkal. 1956-ban már említésre sem méltó az újítások révén elért megtakarítás. Radványi László, a KG MTI főmérnöke megnyitó szavaiban hangoztatta, hogy a szóban forgó rendelet nem felel meg a népgazdaság érdekeinek. Az SZKP XX. kongresszusa és pártunk határozatai után a rendeleteknek is fokozottabban kell kifejezniük a bizalmat az értelmiség iránt. Kliegl István, a Bányászati Tervező Iroda mérnöke hangoztatta, hogy az újítási rendelet termelőüzemek részére készült és nem veszi figyelembe a tervezők erkölcsi és anyagi érdekeit. Hiányolta, hogy a tervező irodák nem végezhetnek újításokkal kapcsolatos kísérleteket. Példaként említette a Borsodi Vegyikombinát óriáskompresszorait, amelyeket kísérletezés nélkül gyártottak. Alpár Zoltán tervezőmérnök szóvátette az újítási előadók bérezését, s hangsúlyozta: magas szakmai tudással rendelkező újítási előadókra van szükség. A Szakszervezetek Országos Tanácsa részéről Naszódi György szólalt fel. Jogos és időszerű kérdés — mondotta — az újítási rendelet problémájával foglalkozni. A tervezők nem egyszer joggal érzik magukat becsapva, ha újszerű elgondolásaikat nem jutalmazzák újítási díjjal. Az újítási ügyek elbírálásánál nagyobb önállóságot kell biztosítani a gazdasági vezetőknek, sőt ezen túlmenően a gazdasági vezetőket anyagilag is érdekeltté kell tenni a nagyjelentőségű újítások bevezetésében. — Helyesnek tartanánk — mondotta —, ha az újítási díjak megállapításánál nem szabnának meg felső határt. Az értekezleten javaslatokat fogadtak el egy megfelelően módosított újítási rendelet kidolgozására. (MTI) SZABAD NÉP BB«BB»BaBBaBB«aBB»aBBBBB»BaBBB*'BBBBBn»BBBBBBDI»BBB«BBBBBBBlSBBBeBIl»BSllBB*BBBBSBBBBBNBBB»BaB«BB««»HBBn*BB»BB»a»BBBBBI«BaBBBeB*BB«BBBB*e*MSB*BBBBaBBaBBmB*tB*aBBBBBBBBBB*,BBBBBBB*aBBB«BBBB»BSrB»BBBB»BBBBB«BBBBBBS*»8B Rosszabb minőség - változatlan ár , burkolt árdrágítás A hűvösebb idők közeledtével a vásárlók már keresik az üzletekben a „Juhász-kard”-anyagot és az ebből készült csizmanadrágot. A kedvelt „Bakony” télikabát-szövetet és az ebből gyártott télikabátot is sokan kérik — legtöbbször hiába. Ezekből a keresett cikkekből igen sok a nagykereskedelem raktárában hever és nem jut el az üzletekbe. A nagykereskedelem ugyanis — helyesen — nem veszi át az ipartól. A kereskedelem az áruk minőségét kifogásolja. Okkal. Miért romlott az említett árucikkek minősége? A „Juhász-kard”-ot a Magyar Posztógyár készíti. Különleges szempontoktól vezéreltetve (nyilván „az önköltségcsökkentés érdekében”) gyártás közben egyszerűsítettek, öszszevontak, elhagytak műveleteket, s ezzel rontották az áru minőségét. A kereskedelem az így készült árut nem volt hajlandó átvenni. A Magyar Posztógyár hibáját a Zalaegerszegi Ruhagyár még csak tetézte. A kereskedelem által visszautasított áru, hogy, hogy nem, a Zalaegerszegi Ruhagyárba került és itt csizmanadrágot készítettek az anyagból. A kereskedelem erről csak akkor szerzett tudomást, amikor a nadrágok elkészültek. Ezt a szállítmányt se vette át a kereskedelem, s jelenleg a raktárakban hever a sok, keresett csizmanadrág. Sok a panasz a Soproni Posztógyár által készített ,,Bakony” szövetre, és az ebből készült kabátra is. Ha az ember csak a legutóbbi idényben gyártott „Bakony’’-nyal hasonlítja össze a most készült árut, csupán ennek egy részénél állapíthatja meg, hogy a minősége erősen romlott. Az ilyen hiba oka ebben az esetben is a hanyag, felelőtlen munka. De ha a másfél-két év előtti „Bakony"-nyal hasonlítjuk össze , kiderül hogy valamennyi „Bakony" szövetnek és kabátnak jelentékenyen romlott a minősége. De az áruik változatlan maradt! Szigorú ellenőrzést, keményebb fellépést A Gyapjúipari Igazgatóság illetékes szakemberei beismerik a hibát, és ezt mondták: — Nem rendes dolog, ami a Magyar Posztógyárban történt. Nem védhető a gyár cselekedete, semmiféle külső, „objektív ok”-ra nem hivatkozhatnak. Csak , a terv mindenáron val teljesítését tekintették, ezzel magyarázható, de ismételjük: nem védhető, ami történt. A „Bakony”-nál is sok a hasonló okból eredő hiba. De itt nemcsak erről van szó. A hónapok, az évek során megváltozott az áru összetétele, másfajta nyersanyagot használnak fel, az áru minősége folyamatosan rosszabbodott. Ezért nem hibáztatható a gyár. Valóban, a két eset nem egészen egyforma. De abban hasonló, hogy mind a két esetben a vásárló károsodik. A vevők kára, ha a kifogásolhat áruk körüli vita következtében csa későn, az idény derekán, vagy éppenséggel a végén jut a keresett áruho De még nagyobb kára származik atból, ha silányabb minőségű áruhó jut — azért a pénzért, amelyért ez két évvel ezelőtt jobb minőségű áru vásárolt. Nem más ez, mint burko árdrágítás. A kormányzat küzd az áru minségének a védelméért, harcot hirdt a burkolt árdrágítás ellen. Vajó mindenütt ennek a szellemében dogoznak? Mivel foglalkozott a MEO a Magyar Posztógyárban, hogy „mem közben" nem vette észre a minőség rontást? S miért ellenőrzik a konfekciógyárakban csak az üzemükben elő forduló műszaki hibát, miért nem hasonlítják össze a gyártás megkezdői előtt a feldolgozásra váró anyagot az eredeti mintával, a régebben fedolgozott anyaggal, vagy akár a múlban gyártott kész ruhával? A Gyapjúipari Igazgatóság szál emberei elítélik a Magyar Posztgyárban történteket, de mit sem tudnak arról, indult-e fegyelmi eljárt Titz Mátyásné igazgató és Havi Endre főmérnök ellen A kereskedelem minden esetbe vegye fel a harcot a burkolt árdrágás ellen! Ellenőrizze az eddigin jobban és gyorsabban a beérkező áruk minőségét, ne tűrje tovább burkolt árdrágítást. A ,Bakony” este nem egyedülálló. Több árucikkne folyamatosan romlott a minősége utóbbi hónapokban, években és áruk mégis változatlan maradt! Késégtelen, nagyon helytelen volna, s a zömében külföldről érkezett nyersanyag minőségétől függően, hetenként, hónaponként változtatnák készáru elnevezését és árát. Nem er van szó. A kisebb, valóban átmenő változásoktól el lehet és el is kell tekinteni. De vannak árucikkek, amlyeknek a minősége hosszú idő a sokszor külső, „objektív ok” miat jelentékenyen romlott, és áruk jlenleg is a régi, változatlan. — Miért nem kerülnek ezek a cikkek minden esetben másodi vaj harmadosztályú áruként forgalomba? kérdeztük a Gyapjúipari Igagatóság szakembereitől. — Mert akkor anyagi veszteség éré a gyárat — válaszolták. Nem érné azonban anyagi vesztség a gyárat, ha ezek a gyengéi minőségű áruk más néven és olcsóbban kerülnének forgalomba! Szeria rá erre a kereskedelem az ipar Nincs vásárló, aki ragaszkodnék ahhoz, hogy ő például csak „Bakom elnevezésű szövetet vagy kabátot vásaroljon. A fogyasztót nem az áru e nevezése érdekli, hanem az, hogy károsítsák meg! Adjanak hát más e nevezéseket ilyen esetben, s hozza olcsóbban forgalomba a hosszú te óta gyengébb minőségben gyártó árut, hogy ne károsodjék az üzem, főleg: a lakosság! György István cintya is fia történet,amelyet hallottam,y fiúról szól. A fiú, akit megismerni, kétszeresen is anyjának köszönni életét, így aztán két emberről ill megírni egy ember históriáját, és e kis írásban sem választhatván a fiút az anyjától. Kísérjenek el, kedves olvasóim, egy idai csendes kis lakásba, a Béresést, utcába, ahol a mama kávéval és issítővel, a fiú remekbe készült ívrajzokkal rakta tele az asztalt, ahol, nem szégyellem megvallani, iinyekkel küszködve írtam jegyzeimet. A mama vékony törékeny, kedves s asszony. Mártír arc, elnyűhetem kedély... A fiú karcsú, magas, kete hajú, nagyon rokonszenves jó ember. Költőarc, legalábbis anyura gazdag s kifejező ... Nem szaid elfeledkeznem ragyogó fogsorá- sem. Pompás fogak, porcelánfehék. Csak a felső és alsó metszőfogak fár hozásánál van köztük egy rejtezetlenül öblösödő kerek lyukacska, fiú, a fiatal mérnök ebbe a lyuki szorítja a ceruzát, a tuskihúzót, a sizőt, a szájával, vagyis a fogaival és rajzol, mert így szokta meg, ért másként nem is tud mert... , ne a végén kezdjem, ugye? A fiú, Rádai Sándor, nyolcéves korban gyermekparalízisbe esett. Se áram, se kellő gyógymód, akkorimn a mainál is kevesebbet tudtakróla szörnyű kórról... Rohantakle a Bókay-gyermekklinikára. Tűnhat éve ennek, de a mama most borzongva emlékszik vissza a klika kertjére, a forró napsütésre, a amin fákra a kiégett gyepre. — A kertben mondta meg a presszor: asszonyom, nem vigasztalható, reménytelen eset... Teljes bérlrs, amely már kiterjedt a tüdőre . Nem tud lélegezni, érti? — ez remetes de nem tud lélegezni! És a fiú mit érzett? Félelmet? Elseredési? Fogalmak ezek, amelyekee csak a felnőtt számára van fentesésük. Mit érezhet, s gondolhat ,a nyolcéves gyerek? — Rossz volt, hogy meg se tudtam mozdulni. Minden rossz volt... De mama egész nap nézett engem az üvegajtón át. Be nem jöhetett... csak állt s nézett... Igen, mindez rossz volt. De mama nem mozdult az ajtó mellől... A rádió indulókat közvetített (ezt se lehet elfeledni soha), s a fiú bénuló tüdejével lihegve, kínlódva, rettentő erőlködéssel fújta az indulókat. Akarta fújni. Fújta. A klinika idegspecialistája, egy kiváló tanár, aki szintén az ajtó mellett strázsált, fejcsóválva jegyezte meg: ennyi akarat! — ekkora életösztön! — ha csak ez meg nem menti a fiút, más meg nem mentheti, de ez a szívósság bámulatos! Injekciók özöne jött, aztán torna, masszázs, villanyozás; aztán az első mozdulat, a fiú az ágyban fekve jobbra s balra tudta fordítani a fejét, aztán, kerek egy esztendő után, lábára tudott állni, de csak, ha kétfelől támogatták. Akkor a fiú nekiállt ! ■ ■--------------------------1 tanulni. Pótolta az ágyban töltött évet, levizsgázott magánúton, a rákövetkező évben pedig már nyilvános iskolába járt. Járt?... A mama tolókocsin tolta az iskoláig, a hivatalsegéd házára Vettel felcipelte a lépcsőn, tanulás után lecipelte, s a mama hazatolta. Egy nap, két nap, tíz nap, ezer nap. Egy vézna kis asszony, egy lányka-termetű mama .... És ha csak az iskola lett volna! De gyógyfürdő is volt, a fiúnak szinte kenyérnél fontosabb, a jövendő mozgás (pontosan szólva, apró kis mozdulatok) reménye. A mama a Wahrmann utcából hetente háromszor gyalog, kocsit tolva vitte fiát a Széchenyi-fürdőbe, ki a Városligetbe. És vissza Nem egy kúra erejéig, ő nem. És nem is egypár hónapig, öt évig. Várjunk csak: hetente háromszor, az egy évben összesen százötvenhatszor, öt év alatt hétszáznyolcvanszor.. Esőben, hideg szélben, tűző napon, akkor is, ha a mama beteg volt, s úgy vánszorogta végig a fél várost a tolókocsi után. A mama ment, gépnél kitartóbban, pedg férje is van, egy lánya is van, fő- '•? kellett, takarítani, háztartást vezetni. A fiú, technikus apja hajlamait örökölve, gépészmérnök szeretett volna lenni mindenáron. Minden gépet megbámult, ha gépet látott, nem lehetett elvinni az ablaktól... Csakhogy a mérnöknek, sok más tudnivaló közt, a rajzhoz is jól kell értenie, és ő írni sem tudott. De hogyan is? Keze béna, ujjai bénák, se fogni nem hír, se szorítani, se ceruzát vezetni, semmit. Szülőnek nincs nagyobb oröme, mint ha izmos fiacskáját tornásztatja. Vagy kislánya selyemhaját fésüli. Gyengédség, rajongó szeretet, büszkeség ... hogy mi minden ez! (Bár megértenék a gyerekek.) De annál szörnyűbbet kigondolni se lehet, amikor a szülői gyengédség kegyetlen, mert annak kell lennie, mert a kímélő féltés egy a pusztulással. Pokol, amelyhez az út jószándékkal van kikövezve ... Mama kegyetlen volt. Arcán egy vonás sem rezdült, míg a vad fájdalomtól jajgató fia merev csuklóját hajtogatta, ujjait feszegette s ropogtatta, karját és lábát tornásztatta. Hogy eközben mi lakott benne? Mint írni s mondani szokták, vérző szív, de hát ezek csak szavak, amelyek nem érnek semmit. Erős emberek, harcba menetelők, rettenthetetlen férfiak, köztetek kiben van ekkora erő? Mamának eszébe jutott, hogy rá kéne fáslizni egy krétát a fia kezére. Hátha így majd megy valahogy? A fiú, a fáslis krétával rajzolni kezdett. Kutyát, lovat, tehenet, biciklit, autót, repülőt, mindent. Azaz, hogy mindent próbált. De semmi se ment. Hónapok múltán se ment, mert a befáslizott béna kéz ügyetlen volt nagyon: vagy meg se mozdult, vagy tovacsúszott a rajztáblán, és nem lehetett engedelmességre szorulni, hihetetlen akarattal sem. Ekkor a fiú balkézzel próbálkozott. Fáslisan és fásli nélkül, hónapokig. És amikor a makacsul sétáltatott kréta így sem hagyott egyetlen épkézláb ábrát a táblán, ők nem ordítottak fel keserűségükben, nem átkozták a sorsot. És nem adták fel a reményt. Mama kedvesen unszolta Sándort: próbáld a megint jobbkézzel, jó? A fiú próbálkozott, mint más kisfiúk a villával, hogy mutatóujjukkal és kisujjukkal a két középső ujjra szorítsák, de hónapokkal utóbb kiderült, hogy ez se szerencsés fogás, mert a merev kéz remeg az erőltetéstől, betű és rajz helyett csak kusza arabeszkek telnek tőle. Négy évbe telt, mire a fiú rájött, hogy mégis mi módon tudna írni, meg rajzolni. (Ma is így ír és rajzol, mert ma sem tud fogni semmit.) Elsőbb is a metszőfogai közé szorítja a ceruza végét. Aztán a jobbkeze két una közé feszíti a ceruzát. Aztán balkezével megtámasztja, de úgy, hogy bal öklével az állát is támasztja. Amikor ír, mozog a két keze, mozog a szája, az álla, a nyaka, az egész felsőteste, még a csípője is. Láttam írni. Leírta a nevemet. És mást is. Remek kaligráfiával rajzolt szép betűkkel, s mégis elég gyorsan: tízszer, nem, ezerszer annyi fáradsággal, mint más, akinek ... nos igen, akinek nem kellett hozzá négy esztendő, hogy fogni tudja a ceruzát... A fiú első egyetemi rajza csak közepesen sikerült. A második már jobban. A harmadikat kiállították. S a negyediket és ötödiket is... A fiú harmadéves mérnökhallgató korában kitüntető oklevelet és kétezer forint „eszmei díjazást” kapott egy műszaki tökéletesítéséért, amelynek pontos elnevezése: „PVC-műanyag felhasználása demonstrációs és feszültségvizsgálási célra, a tartók veszélyes keresztmetszeteinek gyors meghatározására.” Leckekönyvében nincs más osztályzat, csak jeles. Rajta nincs másmilyen, csak jeles. Vörös diplomával végezte be az egyetemet, és diplomamunkája, egy általa tervezett PVC masszagyártó-üzem, most épül a valóságban, a Kábel- és Műanyaggyár telepén ... A fiatal gépészmérnök, a műanyagok szerelmese, a szakma nagyjai szerint is szép reményekre jogosító tehetség, öt hónapja a Kábelgyár mérnöke. Reggel a gyár autója viszi munkába, délután a gyár autója, viszi haza. Most egy teljesen új gépet szerkeszt, egy ún. szalagos előzselatinák berendezést, amilyen még eddig nem volt minálunk, s amely merőben új technológia szerint fog működni... Nem rossz, ugye? Nemz öt hónapja gyakorló, fiatal mérnöktől? Eszébe jut [ __________|. ilyenkor az embernek: mi lett volna Rádai Sándorból más körülmények között? Hogy pontosan kimondjam, más rendszerben? Persze, lehet, hogy elvégezte volna a középiskolát. Még az is lehet, hogy bekerül az egyetemre, és ott is segítik, és végre kezébe kapja a mérnöki diplomát. De aztán egy jószívű gyártulajdonos megkönyörül rajta, és alkalmazza a béna fiatalembert? — sőt, hogy dolgozni tudjon, még az autóját is érte küldi? ... A fiú mérnök lett, az egyetemi pártbizottság tagja lett, állást kapott, bizalmat, merész feladatot, s hogy ne érezze annyira a bénaságát, a munkába járáshoz autót is kap ... De ha már a bizonyosságnál tartunk, egy valami holtbizonyos. Ha nincs a mama, vagy ha a mama nem éppen olyan, amilyen, a fiúból sose lett volna mérnök, se feltaláló, se ember, se semmi. Mama feltámasztotta őt a nyomorú ágyról, mama szembeszállt a végzettel, mama emberfeletti erővel tartotta kezében egy megtámadott élet vékonyka fonalát. Mama győzött. Törékeny kis alakja fölbe nő a fekete hajú fiúnak, az egyetemnek, a gyárnak, a géptervekkel telerakott asztalnak ... Vajon lesz-e majd lány, lesz-e asszony, aki a fiú oldalán — akaratban és gyengédségben — követni kívánja, s tudja a mamát. A fiú egy percben, amikor magunkra maradtunk, könnyesen és súgva vallotta meg: nem ismer olyan asszonyt, aki nyomába érhetne az ő anyjának. Mama meghagyta szigorúan, hogy írjam ide e kis írás végére: fia jövőre aspiráns szeretne lenni, s aztán kutató tudós. A történtek után, ugye, nem szerénytelen kívánság? És még valamit, szigorú meghagyás nélkül... Nem fedeztem fel sem a mamát, sem a fiát. E pár sort nem tekintem semminő hozzájárulásnak a fiú pályájához. Tudtomon kívül, s mindnyájunk tudtán kívül, minden feltűnést kerülve, nagy csendben és nagy odaadásban élve tették, amit tettek. . Nálunk még megesik, hogy valakit, valakiket felkap (s olykor le is ejt) a hír forgószele. Mamához és a fiához valahogyan nem illene se dobravert dicsőség, se látványos közszemle: csak az illik, hogy ez a két ember, mint eddig, ezután is szerény és figyelmes megbecsülést kapjon a között élőktől, ha nem nagy szó a társadalomtól. Dobozy Imre Gyorsan fejlődő bányászat -elmaradó építkezés Komárom megyei tapasztalatok A szénbányászat fejlesztésének csak egyik útja a meglevő bányák korszerűsítése, kapacitásuk növelése. Az országnak továbbra is jelentős összegeket kell áldoznia arra, hogy minél több új, nagy teljesítményű és korszerű aknát nyissunk, új bányatelepeket létesítsünk. És áldoz is: a kormány évről évre biztosítja a tervezett fejlődéshez szükséges beruházási összegeket. De ez egymagában még nem elegendő Az új aknák építése sajnos — főként a magasépítés — sokszor rétes tészta módján húzódik. Ezt tapasztaltuk az ország egyik legfontosabb szénvidékén, Komárom megyében is, amikor Frank Lajos és Vitray Vilmos elvtárssal, a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium beruházási szakembereivel felkerestük a Dorogi és a Tatabányai Szénbányászati Trösztöt. r ily aknák kincse — parlagon A dorogi szénmedencében ma régi, elavult berendezésű aknákon szállítják ki az összeturkált, elvizesedett, régi bányák szenét. A fontos barnaszén-vidék jövőjét Sárisáp és Annavölgy jelenti, ahol esztendők óta tart két új bánya, a XVII—XVIII-as és a XIX—XX-as korszerű aknapár építése. Mindegyik aknában talpat, vagyis szénréteget értek már az aknamélyítők, s megkezdték a föld alatti térségek kiépítését is. Ahhoz azonban, hogy az új bányák termeljenek, jó néhány külszíni magasépítmény is szükséges: aknaszállítógépiház, transzformátor- és kompresszorház, hogy az irodaépületről, a munkásfürdőről és a műhelyről ne is beszéljünk. És mindezek építése rendkívül lassan megy. Tatabányán sem különb a helyzet. Itt egyszerre hat új akna készül , bányászati munkájuk kielégítő ütemben halad, a magasépítés viszont annál, lassabban. „Az ideális az — mondja Korompai Viktor, a tröszt beruházási osztályának vezetője —, ha egy új akna a munka megkezdése után 3— év alatt termelésbe lép. S nézze, itt vazi az oroszlányi XX-as akna: 1951 óta készül s a dolgok jelenlegi állása szerint 6 és félévi munka után lesz csak »kompletten« kész“. A XX-as akna bányászati építése már ott tart, hogy a föld alatt egy nagy tömegtermelő munkahelyen, kétszárnyú frontfejtésen dolgoznak. A szállítógépház viszont nem készült még el. A tatabányaiak türelmetlenségükben már arra „vetemedtek“, hogy egy kis fabódéban kis teljesítményű szállítógépet állítottak fel, s azzal huzatják felszínre a szenet. Ugyanilyen megoldáshoz kénytelenek folyamodni most a XVIII-as aknánál is. Ez persze hasznos, mert lehetővé teszi, hogy az új aknák feltárt kincse ne heverjen tovább parlagon, viszont — mint mindenféle átmeneti megoldás — drága és ezért nem megfelelő. Dupla — vagy semmi „Ugyanígy állunk a munkásvédelmi és szociális beruházásokkal is" — mondják Tatabányán és Dorogon. És mindkét helyen idézik a példák, a történetek özönét. A dorogi tröszthöz tartozó pilisi szénbányában — amelynek új feltárásokkal való továbbfejlesztésére évek óta sok munkát és pénzt áldoztak — nincs valamirevaló fürdő. Ami van, az affiora, mint egy közönséges lakószoba. A tröszt már 1952-ben terveket és pénzügyi fedezetet biztosított az új fürdő megépítésére. Amikor végre sikerült a munkához kivitelező vállalatot is szerezni — ehhez is évek kellettek — akkor előállt az Egészségügyi Minisztérium és a fürdő terveit annak idején készítő IPARTERV. Kijelentették: azóta fejlődtek a szociális tervezési normák, s az épületet át kell tervezni. Az még hagyján, hogy az eredetileg 40 ezer forintba került terveket másolták le újabb 40 ezer forintért és a szociális normák fejlődése jegyében csupán egy kicsi párafogó fülkét iktattak a fürdő és az öltöző közé Nagyobb baj, hogy mindez 6 hónapig tartott (!). Amikor a szociális normák „fejlődése“ 4 centiméterrel szélesebb öltözőszekrényeket tett szükségessé az épületet újra áttervezték. A sok áttervezés miatt a fürdő még máig sem lett kész. • Csaknem ugyanez történt Tatabányán, a XIX-es és a XX-as akna közös fürdőjével is. Frank és Vitray elvtárs elmondta, hogy az indokolatlan fényűzés másutt is zavarja a szociális igények gyors kielégítését. A kis kapacitású, rövid élettartamú bányáknál nem engednek például ideiglenes, szerényebb fürdőt felépíteni, mondván, hogy ez ellentétet szülne a bányászok között, hisz más üzemeknél nagy, fehér-fekete öltözővel ellátott fürdőt kapnak a bányászok. Dupla vagy semmi, illetve normák szerinti vagy semmilyen fürdőt — mondják az illetékesek. Nem ártana a bányászok véleményét meghallgatniuk, akkor a dupla és a semmi között alighanem a 4 centiméterrel kisebb szekrényeket és a 30 méterrel távolabb levő fürdőket is jónak találnák. Játék a tervekkel Tatabányán összegeztük a bányászati magasépítések állását: a tröszt számításai szerint az utóbbi három évben a pénzügyileg fedezett és megtervezett munkáknak csak alig több mint felét végezte el a megyei építőipari vállalat. Az építőipar ezt másként számolja: ők 100 százalékon felüli teljesítményt mutatnak ki. Ugyanis évente az első félév után a trösztökkel közösen felül szokták vizsgálni a tervek végrehajtását, s amennyivel az első félévben elmaradtak, annyival módosították — lefelé — az egész évi tervet. Ezt a csökkentettelőirányzatot, persze túlteljesítik. Nem különb a helyzet a szénbányászatban másutt sem. S mindez miért? A szénbányászat érdekeltjei úgy sejtik (mert hivatalosan senki sem mondta még ezt meg nekik): nincs elég kapacitása az építőiparnak, ezért nem vállalja, vagy ha vállalja, nem végzi el hiánytalanul, terv szerint a munkákat. Egyremásra különféle kibúvókat találnak. Ez az oka annak a furcsa játéknak is, amely a tervek körül folyik. Ahhoz, hogy a két minisztérium szerződést köthessen, s a kivitelező építőipari vállalat kijelölése megtörténjék a szabályok szerint terv és a tervhez költségvetés kell. Ám a költségvetésben már figyelembe kellene venni a kivitelező sajátos helyzetét, szállítási távolságait stb. S mivel nem biztos, hogy a költségvetés kidolgozásában részvevő megyei vállalatot jelölik majd ki később a munkára, a költségvetés rendszerint felületes,, pontatlan, emiatt új terveket kell készíteni — ami legtöbbször sok időt vesz igénybe. Előfordult több olyan eset is, mint például a pilisi fürdőnél, ahol azért halasztották el újra az építkezést, mivel a tervező egyik homlokzati rajzra — talán csak díszként — felrajzolt egy kovácsoltvas-lámpát, s a kivitelező vállalat nem talált erre utalást a részlettervekben... Káros titkolózás Tizesével lehetne még sorolni az efféle példákat. De felesleges, hisz Gerő István elvtárs, az ÉM tervfőosztályának vezetője is elismeri, hogy az építőipari vállalatok valóban mindenbe belekapaszkodnak, ami a halogatás ürügyéül szolgálhat — hogy leplezzék kapacitáshiányukat. És mire való ez a titkolózás? Miért nem mondják meg őszintén, egyenesen, hogy nincs elegendő munkáskéz és más feltétel a tervezett építkezések teljes lebonyolításához? Tatabányán kiderült, hogy az építő vállalat nemegyszer embert, faanyagot kért bizonyos munkák elvégzéséhez a szénbányászati tröszttől, s az, amikor tehette, teljesítette is a kérést. Csupán „formai ok", „önérzet“ akadályozza, hogy a szénbányászat vezetői előtt feltárják a való helyzetet. Ez pedig hiba. A szénbányászat sokszor segíthetne az építők gondjain. A szénbányászat feladata, jelentősége nőttön-nő, s amint erről a Központi Vezetőség legutóbbi ülésén Gerő elvtárs tájékoztatta az országot: a nagylengyeli olajmező elvizesedése miatt sok terven felüli szénre van azonnal szükség. Megengedhetetlen tehát az ilyen huzavona, „önérzet“ — rendet kell teremteni a szénbányászati építkezések körül. Sebestyén Tibor A Dózsa György úton új típusú trolibusz örvendeztette meg az utasokat. Belsejét a piros műbőrborítás és az eddig használt alumíniumborítás helyett préselt farostlemezek teszik csinosabbá, és remélhetőleg tartósabbá is. A 355-ös sorozatú, új Ikarus-trolibuszok hamarosan megjelennek a többi útvonalon is. (Fotó: Mikusik) KEDD, 1956. SZEPTEMBER.VI_ Sajtótájékoztató a Magyar Tudományos Akadémián A Magyar Tudományos Akadémián hétfőn délben sajtótájékoztatót tartottak. Rusznyák István, az Akadémia elnöke bevezetőben ismertette az Akadémia előtt álló legidőszerűbb feladatokat, amelyek közül a legfontosabb most az Akadémia második ötéves tervének kidolgozása. Az átszervezés idején — mondotta Rusznyák elvtárs — az Akadémia egyáltalán nem rendelkezett kutatóintézettel. Ma húsznál több kutatóintézete van. A kutatóintézeti hálózat fejlesztése azonban nem volt elég tervszerű. Bejelentette, hogy a közeljövőben megszervezik a filozófiai kutatóintézetet, s rövidesen megalakul a közgazdaságtudományi társaság is. A továbbiakban a nemzetközi tudományos kapcsolatok szélesedéséről beszélt, amelyek különösen a XX. kongresszus óta ugrásszerűen növekednek. 1955-ben a Tudományos Akadémia 148 kutatót küldött külföldre. Az idén csak fél év alatt 107-en utaztak külföldi kongresszusokra. A népi demokratikus államokkal kötött kulturális egyezmények, egyegy tudományos téma közös kutatására szóló megállapodások szintén elősegítik a külföldi utazásokat. A népi demokratikus országokon kívül a nyugati államokkal is ilyen megállapodásokat szándékoznak kötni. Rusznyák István rövid bevezetője után, az Akadémia vezetői az újságírók kérdéseire válaszoltak. Fogarasi Béla akadémikus tudományos vitákról szólva elmondotta, hogy nem lehet a vitákat csak szűk szakmai vitákra korlátozni. Vannak tudományágak, amelyeknek problémái szélesebb kört is érdekelnek. Ezeket — a Petőfi Kör filozófiai, közgazdasági vagy történész vitáihoz hasonlóan — nagyobb nyilvánosság előtt kell megvitatni, s mindenki számára biztosítani kell, hogy ott szabadon elmondhassa véleményét. Több filozófiai vitát terveznek, például a történelmi materializmusról, a relativitás elméletéről, s a logika kérdéseiről stb. A műszaki tudományokban is számos probléma vár megvitatásra. Az akadémikusokkal, tudósokkal szemben elkövetett törvénysértésekről szólva Fogarasi elvtárs elmondotta: méltánytalanság történt az Akadémián kívülálló szervek ténykedései következtében az Akadémián . Szalai Sándor elvtársat —„akl£ tör~vényellenes intézkedések következtében zártak ki az Akadémia tagjai közül — újra felvette tagjai sorába. Rehabilitálták Sántha Kálmán akadémikust is. Más, hasonló jellegű kizárás az Akadémián nem történt. A feladat persze nemcsak ezeknek a törvénysértéseknek a kijavítása, hanem azoknak a tudósoknak, kutatóknak tehetségüknek, tudásuknak megfelelő posztra állítása, akiket éveken keresztül indokolatlanul háttérbe szorítottak. Szólt arról, hogy az új rendszerű tudományos fokozatok disszertáció megvédése nélküli odaítélésénél egyes esetekben történhettek hibák, azonban ezek kijavítása nem tartozik a rehabilitáció keretébe. A jelenlegi aspirantúrarendszer várható reformjáról szólva, Erdei- Grúz Tibor akadémikus elmondotta, hogy az Akadémia elnöksége egy tervezetet készít, amelyet rövidesen széleskörű vitára bocsátanak. Többen érdeklődtek: várható-e javulás a tudományos kutatóintézetek műszerellátásában. Erdei Grúz elvtárs válaszában elmondotta, hogy a műszerellátás és elsősorban a hazai gyártásúaké, a jövőben lényegesen megjavul. Vannak azonban olyan, csak nyugati országokban gyártott modern műszerek, amelyeket a közeljövőben még nem tudjak beszerezni. E műszerek nagy részét azonban a Szovjetunióban már gyártják, s talán rövidesen olyan mennyiségben is, hogy mi is kaphatunk belőle. Az elkövetkező időkben — jelentette be Erdei-Grúz elvtárs — lényegesen jobban látják el az intézeteket külföldi folyóiratokkal és könyvekkel, mint eddig. Az Akadémia vezetői ismertették még a magyarországi alapkutatások helyzetét, a magyar enciklopédia munkálatainak állását, s a többi között bejelentették, hogy az Akadémia ez év novemberében megünnepli Hegel halálának 125. évfordulóját. A ZÁHONYI VASUTASOK FELHÍVÁSA: Készüljünk fel időben a téli forgalomra A záhonyi vasutasok a múlt évben a téli felkészülésben és a téli forgalom zavartalan lebonyolításában az ország vasútüzemei közül az első helyezést érték el. Most sem akarnak lemaradni a versenyben. Ezért a pártszervezetek, az üzemi szakszervezeti bizottságok és a szakmai vezetők már most megtárgyalták a felkészülés feladatait. Felhívták a vasút valamennyi üzemét: készüljenek fel időben a téli forgalomra. A záhonyi vasutasok a többi között elhatározták, hogy december 1-ig teljesen befejezik a téli forgalom előkészüléseit. A vállalások teljesítése érdekében a párt- és a szakszervezeti szervek havonta értékelik a felkészülés eredményeit. A Vasutas Dolgozók Szakszervezetének elnöksége helyesli és segíti a záhonyiak kezdeményezését. A legjobb eredményt elért üzemet 3000, a másodikat 2000, a harmadikat pedig 1000 forint jutalomban részesíti. (MTI)