Népszabadság, 1956. november (1. évfolyam, 1-21. szám)
1956-11-13 / 8. szám
Hogy ne legyen infláció! Az élet vidéken a legtöbb helyen már rendes medrében folyik. A földeken szorgosan dolgoznak, s a falu népe egyre több élelmiszert küld sokat szenvedett fővárosunknak. A vidéki üzemek többségében— ha nem is teljes számban — felvették a munkát. Budapesten rosszabb a helyzet. Az élelmiszeripari üzemek 70—80 százalékában már dolgoznak, de a gépipari, a könnyűipari, a vegyipari üzemek többségében még nem termelnek. Noha tegnap az igen nehéz közlekedési viszonyok ellenére az üzemekben sokan megjelentek, a munkát sok helyütt mégsem vették fel. A munkások pedig azért mentek a gyárakba, hogy dolgozzanak. A jószándékú emberek kívánják és akarják már a nyugodt, normális körülményeket, az életet adó munkát. De felelőtlen, hangoskodó elemek befolyására sok üzemből a munkások dolguk végezetlenül tértek haza. Ez történt például a Divat Cipőgyárban is. A munkások dolgozni kezdtek és ekkor néhány demagóg erőszakos fellépésére abbahagyták a munkát. De kinek használ a további sztrájk? A hazának, a népnek nem, az bizonyos! Budapesten van a magyar iparnak több mint fele. Napról napra csak fokozódik a termelés kiesése miatt az az anyagi kár, amely a tragikus harcok miatt már amúgy is több százmillió forintra rúg. S kit sújt ez? Egyedül és kizárólag az ország népét. Ma, városban vagy falun, bárkivel is szót váltunk, előbb-utóbb arra terelődik a beszéd: lesz-e infláció? Ezrek és ezrek teszik fel ezt a kérdést ezekben a napokban. Ezrek és ezrek gondolnak aggódva az 1945—1946-os infláció szenvedéseire, a milliárdokra, a billiókra, az éhezésre, a nyomorra. Az ország népe, s különösen Budapest lakossága, az elmúlt három héten már túlságosan sokat szenvedett. Szeretne most már a bajokból kilábalni. Szeretné a rendet, a nyugalmat, a biztos megélhetést. Van-e tényleges veszélye az inflációnak? Meg kell mondani az igazat: van! Van, mert már három hét óta az ipar szívében, Budapesten nem termelnek az üzemek. Van, mert nagy a vásárlási láz, rohamosan csökkennek a raktárkészletek, s megcsappantotta a raktárkészleteket a fosztogatók sikerehada is. Van, mert a munkabéreket kifizetjük, de új termék nincs a kifizetett pénz mögött. Van, mert a spekuláció kezdi ismét felütni a fejét. Nem akarjuk a vészharangot meghúzni. A helyzet távolról sem olyan, mint tizenkét évvel ezelőtt. A gyárak, a bányák épek, közlekedési hálózatunk csaknem sértetlen. Az idei mezőgazdasági termés közepes volt, s döntő többségét már betakarítottuk. Hogyan kerülhetjük el hát az inflációs veszélyt? Csak egy úton: a munkával! Csakis úgy, ha ismét megindul az élet, csakis úgy, ha a gyárak ismét szövik a vásznat, gyártják a cipőt, termelik azokat az árukat, amelyeket külföldön eladva, értük nélkülözhetetlen anyagot vásárolhatunk. Az állam csakis akkor tarthatja stabilan a liszt, a zsír, a hús, a cukor, a ruha, a szappan, a lábbeli árát, ha kielégítheti a vevőket. A szabadpiaci árak is csak akkor nem szöknek magasba, ha a paraszt látja, hogy forintjáért szilárd áron iparcikkeket vásárolhat. Nem kétséges, hogy a szabadpiaci árak emelkedni fognak. Ne ringassuk magunkat illúzióba, az idén már csak a gyengébb termés miatt is drágább lesz a krumpli, a tojás, a zöldség, a főzelék, az alma. De hogy mennyivel emelkednek az árak, most már egyedül és kizárólag az ipar munkájától függ. Sok-sok család maradt a harcok következtében lakás nélkül. Valamennyien azt kívánjuk, hogy minél hamarabb meleg otthonuk legyen e sokat szenvedett családoknak. De ehhez ismét csak munka kell! Az kell, hogy a kőművesek, ácsok, szerelők munkához lássanak. Az kell, hogy az üveggyárak ontsák az üveget, a cementgyárak a cementet, a téglagyárak a téglát és a cserepet. A kormány egyik legfontosabb programpontja, hogy javítsa a dolgozók s mindenekelőtt az alacsony keresetű munkások életkörülményeit. Ezt szolgálja az az intézkedés, hogy az 1200 forint alatti keresetű munkások bérét 15 százalékkal, 1200 és 1500 forint között pedig 8—10 százalékkal kell felemelni. De hogy ez az intézkedés ne maradjon papíron, az infláció ne vigye el a vámon azt, amit a réven nyerünk, ehhez ismét csak: munka és újra munka kell! Csak helyeselni lehet — éppen az infláció veszélyének elhárítása végett — a kormánynak azt a szándékát, hogy akik bizonyos időtől kezdve nem veszik fel a munkát, azoknak nem lehet fizetést folyósítani. Bizonyos, hogy ez az intézkedés a nyugalmat, a rendet kívánó és dolgozni akaró emberek helyeslésével és támogatásával fog találkozni. A magyar nép egységes kívánsága, hogy megvédjük nemzeti függetlenségünket és a szuverenitás alapján rendezzük kapcsolatainkat a Szovjetunióval s minden állammal. Egységes kívánsága a magyar népnek az is, hogy a szovjet csapatokat Magyarország területéről kivonják. De erre csak akkor kerülhet sor — amint Kádár János, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke a minap rámutatott —, ha helyreáll a rend. Csakis a rend szilárd helyreállta után ülhetünk le tárgyalni a varsói szerződést aláíró országok kormányaival a szovjet csapatoknak hazánkból való kivonásáról. De a rend helyreállításának ma már a magyar karhatalom megszervezésén kívül fő feltétele a termelőmunka megindítása, így függ össze a munka a nép jólétével, a renddel, hőn óhajtott nemzeti követelésünk valóraváltásával. Ezért a munka ma minden becsületes magyar ember elsőrendű hazafias kötelessége. Sokan azt vallják, a budapesti üzemekben, hogy mi elkezdenénk ugyan dolgozni, de alig néhány napra való nyersanyagunk vagy félkészárunk van. Előbb vegye fel a munkát a nekünk szállító üzem, utána majd mi is nekilátunk. Ez a nézet káros. Ha mindenki így gondolkodna, ítéletnapig is elhúzódhatna a munka felvétele. Két nélkülözhetetlen feltétele a folyamatos termelésnek kétségkívül van. Ez: a szén és a közlekedés. Közlekedés nélkül nehéz megkívánni a dolgozóktól, hogy órák hosszat gyalogoljanak munkahelyükre, sokan pedig vasút nélkül a legnagyobb jóindulattal sem tudják megközelíteni gyárukat. Bányászaink és vasutasaink jó példát mutatnak. Többségük már leszállt az aknába, befűtötte a mozdonyokat. A széntermelés, valamint a teher- és személyszállítás teljes helyreállítása a legfontosabb feltétele, hogy a szűkös anyaghelyzet ellenére a budapesti üzemekben a bénító csendet ismét az életet adó munka zaja váltsa fel. A gyors szállítással, a külföldről érkezett és a határállomásokon összetorlódott nyersanyagok továbbításával szűkös anyaghelyzetünket — ha nehezen is, de áthidalhatjuk. A nyugodt termeléshez biztonságos közrend, s zavartalan ellátás kell. Az kell, hogy a családapa tudjon gyerekének enni adni, ne kelljen órák hosszat sorbaállnia néhány kiló krumpliért. Ezért nagyjelentőségű a kormánynak az az elhatározása, hogy amíg az ellátás nem kerül rendes medrébe, a lehetőségekhez mérten a munkahelyen osztanak a dolgozóknak élelmiszert. Az infláció elkerüléséhez át kell csoportosítani a népgazdaság beruházásait is. A gyorsan befejezhető lakásépítkezések kivételével az építőanyagokat és a munkás kezeket a megsérült lakások helyreállítására kell összpontosítanunk. A más jellegű beruházási javak helyett — amennyire technikailag egyáltalán lehetséges és ésszerű — fogyasztási cikkeket kell gyártanunk. Ezen az úton is növelnünk kell a lakosság közvetlen szükségleteit szolgáló termékek gyártását. Ezt az átcsoportosítást nem lehet csak papíron végrehajtani. Ehhez ismét és újra munka kell. Ha a dolgozók azt látják, hogy a boltok ismét megtelnek áruval, nem kétséges, megszűnik a felvásárlási láz és kihúzzuk a talajt a spekuláció lába alól is. A munka — ez a súlyos gazdasági helyzetünkből való kilábolás egyetlen útja. A munka — ez a rend és a nyugalom megteremtésének nélkülözhetetlen eszköze. A munka — a jólét forrása. A munka — az infláció veszélyének egyetlen elhárítója. Megkérdeztük a Fővárosi Tanács közlekedési osztályának vezetőjét, Szilágyi Lajos főmérnököt: mikor áll helyre Budapest közlekedése, milyen károk érték a közlekedési hálózatot? A hibák nem olyan súlyosak, mint a látszat mutatja. Igaz, hogy a felső villamosvezetékek a belső vonalakon teljesen megsemmisültek a vágányhálózat megrongálódott, kis Jonoson a csomópontokon, köztereken. Azonban elegendő anyagunk van a hibák kijavításához s a munkálatokat hétfőn reggel mindenütt megkezdtük. Milyen intézkedéseket tettek eddig, hol indul meg a közlekedés a legközelebbi napokban? A zugligeti vonalon a János Kórházig már vasárnap megindult a villamos, a Széchenyi-hegyre a fogaskerekű, a HÉV pedig a Piactértől a budafok—törökbálinti vonalon. Autóbuszparkunk 95 százaléka ép, a részleges forgalmat azonban hétfőn reggel csak a külső vonalakon tudtuk megindítani, ott, ahol nincs különösebb közlekedési akadály. Először a sugár irányú utakon indítjuk meg a villamosjáratokat, a legtöbb üzem környékén: a Váci úton, a 44-es vonalán, az Üllői úton stb. A körutakon öt-hat nap múlva indulhat a villamos. Komoly erővel kezdtük meg a 2-es, 61-es villamosok vonalainak helyreállítását. Utasainkat mindennap újabb ép villamosvonal várja. Autóbuszközlekedésünkhöz nyolc napi tartalék-üzemanyagunk van ami a pótlásig elegendő. A villamos áramátalakító állomásai szerencsére épek. Egy héten belül majdnem mindenütt megindul a budapesti forgalom. LWI Mikor indul Budapesten a villamos- és auttóközlekedés? Megkezdődött az XL közgyűlése Hétfőn este New Yorkban megkezdődött az ENSZ XI. közgyűlése. A közgyűlés munkáját — a múlt héten megtartott rendkívüli közgyűlés határozata alapján — az egyiptomi és a magyar helyzet megtárgyalásával kezdi meg. Lapunk zártáig a ülés lefolyásáról még nem érkezet jelentés. UI.ÍMILIS St Ára: 30 fillér MEPSZERESSÉG 1956. november 13. A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA I. évfolyam 8. szám Nagyarányú nemzetközi mozgalom a magyar nép megsegítésére A magyar nép megsegítésére széleskörű állami és társadalmi mozgalom van kibontakozóban az egész világon. Jelentős segítséget nyújtanak hazánknak a testvéri népi demokratikus országok kormányai és társadalmi szervei. Egyre nagyobb méreteket ölt a nemzetközi vöröskereszt szervezet segélyakciója. A Szovjetunió már ismertetett segélyét követően egymásután jelentik be a népi demokratikus országok hozzájárulásukat sebeink begyógyításához. A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG 5000 tonna kőolajterméket, 5000 tonna tűzifát, 23 000 köbméter különböző faanyagot, 100 000 négyzetméter ablaküveget, 100 000 négyzetméter kátránypapirost, 10 000 tonna sót, több ezer tonna cementet és szeget szállít hazánkba. A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG haladéktalanul Magyarországra küld 1000 tonna cukrot, 700 tonna rizst, 1000 tonna szárazbabot, 100 tonna kekszet, 5000 tonna cementet, 2000 köbméter keményfa-gerendát, 2000 köbméter keményfa-deszkát, 30 000 köbméter tűzifát, 26 000 tonna fekete kőszenet, 3000 tonna nyersolajat. Széleskörű tömegmozgalom indult a Bolgár Népköztársaságban „A testvéri magyar nép megsegítésére" elnevezéssel. A mozgalom célja, hogy a bolgár nép adakozásából gyógyszereket, élelmiszert és iparcikkeket juttassanak a magyar népnek. Jelentős segítséget nyújtott és nyújt hazánknak a LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG. Eddig légi úton 795 liter vért, 415 liter vérplazmát, 16 tonna gyógyszert és vért helyettesítő szert, 4000 kg ablaküveget és 3000 kg élelmiszert. Tehergépkocsin Magyarországra küldtek 4000 kg tejport, 8000 kg gyógyszert és kötszert. Előkészítés alatt áll 15 tonna liszt, 2 tonna füstölt szalonna és 6 tonna gyógyszer küldése. A következő napokban útnak indítanak gyógyszeren és kötszeren kívül 52 tonna lisztet és 20 tonna halkonzervet, valamint építőanyagot. Társadalmi gyűjtésből november 11-ig már 10 millió zloty gyűlt össze.A NÉMET DEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG rádiója által kezdeményezett gyűjtés eddigi eredménye 2 336 000 keleti márka. Az OLASZ VÖRÖSKERESZT elnökének tájékoztatásából megtudtuk, hogy 10 vagon citrom van útban Bécs felé, és 400 tonna rizs áll útrakészen. A GÖRÖG VÖRÖSKERESZT november 2-án útnak indított 770 kg különböző gyógyszert, 1000 láda élelmiszert, és 2000 dollár készpénzt a bécsi vöröskereszt címére. A SVÁJCI VÖRÖSKERESZT közleménye szerint a készpénzben beküldött adományok összege meghaladja a 2 és félmillió frankot, ezenkívül több mint félmillió csomag gyűlt össze ruhanemű-, cipő- és élelmiszer-adományokból. A zürichi diákszervezet élelmet, ablaküveget szándékszik Budapestre szállítani. BELGIUMBAN a belga vöröskereszt, a kommunista és szocialista párt indított gyűjtést a magyar nép megsegítésére. Különböző FRANCIA társadalmi szervek gyűjtésének eredményeként nagymennyiségű ruhanemű, gyógyszer és élelmiszer gyűlt össze. A FINN KORMÁNY az állami költségvetésből 500 millió márkát irányoz elő Magyarország megsegítésére. A társadalmi gyűjtés eredménye Finnországban november 11-ig 18 millió márka. Az utóbbi hetek eseményei nehéz helyzetbe hozták a Magyar Népköztársaságot. A magyar nép nehéz tél elé néz. Ezért nagyfontosságú minden segítség, amelyet hazánk számára a különböző országok népei nyújtanak. Értesüléseink szerint a határállomásokon nagymennyiségű élelmiszer, gyógyszer vár szállításra. Most elsősorban a magyar vasutasokon múlik, hogy a nagyfontosságú adományok mielőbb rendeltetési helyükre kerüljenek. Az adományok kiosztását a Magyar Vöröskereszt a legsúlyosabban sérült budapesti kerületekben kezdi meg a kerületi elosztóhelyeken. Intézkedések a közbiztonság megszilárdítására A Honvédelmi Minisztériumból nyert értesülések szerint a fővárosban sikeresen halad a honvéd- és rendőrkarhatalom újjászervezése. A volt sporttiszti iskola épületében tegnap befejeződött ez első tiszti ezred szervezése. A tiszti járőrök már második napja cirkálnak az utcákon. Feladatuk a rend biztosítása s az orvlövészek lefegyverzése. A tiszti járőrök a lefegyverzett rendzavarokat a népköztársaság igazságügyi szerveinek adják át. A Honvédelmi Minisztériumban kiemelik, hogy a tiszti ezredek tagjai önként vállalják a közbiztonsági szolgálatot, nem tekintve korábbi beosztásukat és rendfokozatukat. Az a kívánság hatja át őket, hogy az országban minél előbb teljes legyen a rend, a nyugalom, helyreálljon a közbiztonság s ezzel minden akadály eltűnjék a normális munka megindulásának útjából. Felszólítják a lakosságot, hogy mindenütt, ahol rendzavarást észlelnek, forduljanak bizalommal a honvédséghez. A katonai karhatalom telefonszáma: 205—910. Számítanak rá, hogy a lakosság segít lefegyverezni az orvlövészeket és rendbontókat. A mai napon befejezik a második budapesti tiszti ezred szervezését is, melynek állomáshelye a Zrinyi Miklós Hadiakadémia épületében lesz a Hungária körúton. A katonai karhatalom szervezése teljes erővel folyik az ország egész területén. Javul a közellátás A Közellátási Kománybiztosságtól nyert értesülés szerint hétfőre a budapesti kiskereskedelmi élelmiszerboltoknak már mintegy 80 százaléka kinyitott s áruellátásuk egyre erőteljesebben javul. Az élelmiszert szállító tehergépkocsik száma a szombati 238-ról hétfőn 360-ra növekedett. A kenyértermelés elérte a korábban szokásos mennyiséget. Az elmúlt héten a szokásosnál kevesebb húst és zsírt szállítottak ki az üzletekbe, ezen a héten azonban már száz vagon hús és húskészítmény, 50 vagon zsír, 15 vagon olaj- és margarin kerül Budapesten forgalomba. A hét végére burgonyával és rizzsel is kielégítő lesz az ellátás, cukorból pedig több hetes készlettel rendelkezik a főváros. Ugyanez a helyzet a dohányáruver is. Általában valamennyi alapvó élelmi cikkből a szükségletek fedezésére elegendő állami készlet van, a hiány csupán azért mutatkozik, mert még nem indult szállítás,meg a normális A népi demokratikus országok és a Szovjetunió segélyszállítmányai is erőteljesen megindultak. Záhonynál eddig 402 vagon élelmiszer érkezett a Szovjetunióból, közte 238 vagon cukor, 42 vagon hús, 4 vagon konzerv, 10 vagon citrom, 54 vagon só, 33 vagon liszt és 21 vagon vaj. E mennyiségnek mintegy fele már befutott a budapesti pályaudvarokra, a vagonok kirakása folyamatban van. Hétfőn a vágóhidak 2000 sertést és 250 marhát vágtak. A húsboltok és üzemek 1500 mázsa húst, 1600 mázsa zsírt kaptak és 170 mázsa hentesárut is kiszállítottak. A TEJÉRT-üzletekbe hétfőn 230 000 liter tejet, 160 mázsa vajat és 120 mázsa sajtot szállítottak. Az utalványos tej árusítására a Belkereskedelmi Minisztérium kerületenként 5—10 boltot jelölt ki. A boltok feltűnő helyen elhelyezett szöveggel jelzik, hogy itt csak utalványos tejet árusítanak.