Népszabadság, 1956. november (1. évfolyam, 1-21. szám)
1956-11-14 / 9. szám
NEPSER BUDGH 1936. november 11. A MAGYA SZOCIALISTA MUNKÁSPÁNT LAPJA I. évfolyam 19 szám Ára: 1ó fillér fi sztrájk és akik szítják Nincs ember e hazában, akit ne rendített volna meg az a tragédia, amelyet népünk a legutóbbi hetekben átélt. Évezredes történelmünk egyik legsúlyosabb megpróbáltatása zúdult ránk ezekben a napokban. Az áldozat, amelyet megkövetelt tőlünk hatalmas, a tét, amely kockán forog, mindnyájunk számára a legszentebb: szabadságunkról, függetlenségünkről és nemzeti felemelkedésünkről van szó. Nem lehet igaz hazafi az, aki nem látja és nem érzi át ezt teljes felelősséggel, aki felismerve az országot fenyegető veszélyeket, nem tesz semmit, hogy sokat szenvedett népünket megóvja a romlástól, az újabb csapásoktól. A legnagyobb veszedelem a fővárosban az immár hetek óta húzódó munkaszünet, illetve sztrájk. Míg az országban általában folyik a munka, Budapesten még mindig sok az olyan üzem, ahol nem, vagy csak kevesen vették föl a munkát. Nem kell különösebben magyarázni, hogy ez az állapot — ha nem tudunk rajta változtatni — előbb-utóbb inflációhoz, nyomorhoz vezet. Miért van még mindig — ha sok helyen már csak részlegesen is — sztrájk, milyen politikai célokat szolgál a munka további szüneteltetése? S kinek az akarata érvényesül abban, hogy sok fővárosi üzem még mindi nem kezdte meg a munkát? Feleljünk először az utóbbi kérdésre. A főváros utcáira kiragasztott, széphangzású röpiratok úgy tüntetik fel a dolgot, minthy a sztrájk további folytatása a magyar munkásosztály, s az egész magyar nép egységes akarata volna. Ez nem igaz, ez szemenszedett hazugság. A becsületes ■munkásság, a munkásosztály színe-java dolgozni akar. Nemcsak azért, mert van munkásönérzete, a munkájából és nem kegyelemkenyéren akar élni, hanem azért is, mivel tudja, hogy az infláció, amelybe különféle felelőtlen elemek belerántanák az országot, az ő asszonyait és gyermekeit sújtaná legjobban. A munkásosztály emlékszik még 1945-re és 46-ra, amikor saját bőrén érezte, hogy az infláció a spekulánsokat hizlalja csak, a dolgozó, becsületes embereket nyomorba dönti. A becsületes munkások mélyreható változásokat, emberibb életet akarnak, el vannak tökélve arra, hogy a Rákosi—Gerő-féle klikk uralma soha többé ne térhessen vissza, de józan és felelős fővel azt is látják, hogy egyetlen, legfontosabb fegyver ma, amivel kiharcolt jogaikat megvédhetik: a munka. Nem a munkásság többsége akarja és tartja fönn továbbra is a sztrájkot,, hanem egy felelőtlen, agresszív kisebbség, amely nem riad vissza a legterrorisztikusabb eszközöktől sem, hogy akaratát érvényesítse. A legutóbbi napok zűrzavarában elég volt az, hogy száz ember közül egyvalaki — aki mindig is jobban szerette a handabandázást, mint a munkát — teli torokból elkiáltsa: „Mi pedig nem dolgozunk!’’, s a többiek mindjárt hozzá igazodtak, sokan csak azért, mert féltek. De ma már egyre nehezebb a dolguk ezeknek a demagógoknak és álforradalmároknak, az inflációs veszély egyre jobban összetömöríti a tisztességes munkások sorait, egyre hangosabban mer és tud szólni az, aki józanul, okosan és felelősségteljesen beszél. A sztrájk folytatásának hívei leginkább azzal érvelnek, hogy azért nem kell felvenni a munkát, mert ezzel siettethetjük a szovjet csapatok hazánkból való kivonását. Ami a szovjet csapatok távozását illeti, ezt— néhány megátalkodott rákosista kivételével — mindenki óhajtja és akarja. Nincs hazáját szerető magyar ember, akinek tetszene az, hogy szovjet tankok cirkálnak fel s alá a magyar fővárosban. A szovjet kormány bejelentette: a szovjet csapatok addig nem vonulnak ki a fővárosból és hazánkból, amíg a rend helyre nem áll. Sztrájkkal ezt az elhatározást nem változtathatjuk meg, a sztrájkkal ma csak magunkat tehetjük tönkre. Ahelyett, hogy meggyorsítanánk— tovább késleltetjük a szovjet csapatok kivonását, s végső fokon hátráltatjuk azt a demokratikus politikai kibontakozást is, amelynek hazánkban végbe kell mennie. A sztrájk hívei nemegyszer azt hangoztatják, hogy az infláció veszélye nem áll fenn, ez a veszély csak falra festett ördög. Kibírjuk a sztrájkot — mondják ők — hiszen rengeteg segély érkezik külföldről. Nem kell különösebben bizonyítani, hogy ez a felfogás mennyire veszedelmes. Egy kilenc milliós nép ezer, és millióféle szükségletét nem lehet fedezni segélyekkel. Villanyt, gázt, fűtőanyagot, elégséges élelmet csak magyar munkáskezek adhatnak a magyar népnek. Szétlőtt házainkat, szétrombolt villamoshálózatunkat nekünk magunknak kell újjáépítenünk, a megtépázott magyar földön magyar kéznek kell új életet teremtenie. Sokan már megértették ezt. Míg a Corvin Áruház körül végszövetekért állnak sorban azok, akik oly harsányan beszélnek hazafiságukról, s közben az a legfőbb gondjuk, hogy a pénzüket mentsék, addig az igaz hazafiak, a munkások már a síneket javítják. Nekik nincsenek féltenivaló ezreseik, de van féltenivaló jövőjük. Nem azért harcoltak az önkény és a nyomorúság ellen, hogy még nagyobb nyomorra ébredjenek. Van és lesz erejük, hogy ennek elejét vegyék. A magyar kormány köszönete az V. segélyajánlatára A magyar kormány köszönettel nyugtázza az ENSZ főtitkárának november 10-i jegyzékét, amelyben adatokat kér a magyar nép gyógyszer, élelmiszer és ruhanemű szükségletéről külföldről. A magyar kormány tisztelettel közli, hogy ajelenlegi felmérések alapján a legsürgősebb szükségletek a következők: gyógyszerek, antibiotikumok, sebészeti varróanyagok, kötszerek, röntgenfilmek, műszerek, kórházi felszerelés, textíliák, szappan, mosószerek, tejpor, sűrített tej, zsír, gabona, liszt, benzin, gázolaj, szén, üveg, fa, teher- és mentőgépkocsik, gumiabroncs. A magyar kormány ismételten közli, hogy nagyra értékeli az ENSZ felajánlott segítségét és kész a főtitkár javaslata értelmében tárgyalást folytatni a segélynyújtás legalkalmasabb módszereiről, valamint arról, hogy az ENSZ főtitkára által kijelölt megbízottai a helyszínen hogyan kapcsolódhatnak be a segélyakciók megszervezésébe. Budapest, 1956. november 13. | Gomulka valószínűleg a napokban Moszkvába utazik A londoni rádió jelentése szerint Wladiszlaw Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára valószínűleg a hét közepén Cyrankiewicz miniszterelnök és Edward Ochab kíséretében Moszkvába utazik. A hírek szerint csak akkor indulnak el, amikor a szejm befejezi mostani ülésszakát. A jelenlegi ülésszakon több fontos törvényjavaslat került a képviselők elé, így a többi között az állambiztonsági bizottság (az ottani államvédelmi hatóság) megszüntetéséről szóló törvényjavaslat Egy másik törvényjavaslat a munkástanácsok létesítésére vonatkozik és előírja, hogy a munkások maguk döntsenek a vállalatvezetés legjobb módszeréről. A forradalmimunkás-pant a munkástanácsok működéséről A forradalmi munkás-paraszt kormány november 13-i ülésén a Magyar Szabad Szakszervezetek javaslatára a szocialista demokrácia fejlesztése, a dolgozóknak a hatalom gyakorlásában való fokozottabb bevonása, az üzemek munkásvezetésének biztosítása érdekében a munkástanácsokkal kapcsolatban a következőket határozta el: 1. A munkástanácsok útján valósul meg a munkás önkormányzat. A munkástanácsok hatásköre kiterjed az üzemi élet minden területére, úgymint: a) határozatokat hozhat minden kérdésben és a határozatokat az igazgató köteles végrehajtani, ha az nem ellentétes az általános érvényű törvényekkel, törvényerejű rendeletekkel; b) a munkástanács dönt az üzem viszonyainak legjobban megfelelő bérrendszer kialakításában a rendelkezésre álló béralap felhasználásával ; c) az üzem tiszta jövedelmének egy része, amelyet a kormány később szabályoz, a munkástanács határozata alapján kerül felosztásra a dolgozók között. 2. A jelenleg megválasztott munkástanácsok gyakorolják a fenti jogokat, azonban tekintettel arra, hogy a most működő munkástanácsokat nem mindenütt a dolgozók többsége választotta meg, a munkástanácsok újra megválasztását minden üzemnél és munkahelyen az üzem összes dolgozóinak részvételével, a munka felvétele után számítotthárom héten belül meg kell ejteni. A forradalmi munkás-paraszt kormány felkéri a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségét, hogy a munkástanácsok választásával és működésével kapcsolatos végleges és részletes útmutatást mielőbb dolgozza ki az üzemek bevonásával. Budapest, 1956. november 13. Kádár János a Minisztertanács elnöke Akik saját hibájukból zsem dolgoznak, nem kapnak fizetést A magyar forradalmi munkás- paraszt kormány a termelés minél előbbi megindítása, az inflációs veszély elkerülése érdekében határozatot hozott, hogy az üzemek, intézmények, hivatalok azon dolgozóinak, alkalmazottainak, akik saját hibájukból november 10-ig nem vették és továbbra sem veszik fel a munkát, valamint egyénileg vagy csoportosan megtagadják a munka felvételét, a le nem dolgozott napokra bért, fizetést kiadni nem szabad. Ahol az összes dolgozók, alkalmazottak munkába állítása az üzem, intézmény, hivatal megsérülése miatt, valamint nem az üzem dolgozóitól függő okok miatt nem lehetséges, ott a dolgozókat az elmúlt hetekben keletkezett károk helyreállítására kell szervezetten irányítani és ebben az esetben a munkabér, illetve a fizetés folyósítható. A munka további halogatása egyenlő a nemzetgyilkossággal Gásptíis'Siis» tittr rúdóhrs ‘S&t« Gáspár Sándor, a Magyar Szabad Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke rádióbeszéd«!-, intézett a munkássághoz. A beszéd szövegét alább ismertetjük. Magyar munkások, szervezett dolgozói, kedves szaktársunk! A legutóbbi napokban is számos munkásküldöttség keresett fel bennünket, hogy mondjuk meg, mi a Magyar Szabad Szakszervezetek véleménye a jelenlegi helyzetről, a munkásokat, a dolgozókat foglalkoztató kérdésekről. Itt több kisebb és nagyobb politikai és gazdasági kérdésről van szó. A munkásosztály soraiban általános a Télelem a régi, sok vonatkozásban a népellenes politika visszatérésétől. Ezzel kapcsolatban látni kell azt, hogy a Rákosi—Gerő-bükk által gyakorolt politika, amely önkényuralmat, terrort és létbizonytalanságot teremtett, amely a magyar nép véleményét semmibevette, nemzeti hagyományainkat lábbal tiporta, és az egész népünk önérzetét mélyen megsértette életképtelennek bizonyult. Ezt még egyszer rákényszeríteni a magyar népre senki nem tudná. Látni kell azonban azt is, hogy a garanciát a dolgozóknak kell biztosítaniuk a normális élet megindí tásával. A régi politika káros következményei annál tovább hatnak életünk minden területén, minél tovább tart e rendkívüli állapot. Sem a kormány intézkedéseit, sem a szabad szakszervezetek javaslatait nem lehet addig megvalósítani az üzemekben, a munkahelyeken, míg meg nem indul a munka. Ez vonatkozik a kis és nagy kérdésekre egyaránt. A szabad szakszervezetek teljes mértékben egyetértenek, azonosítják magukat a magyar nép azon követelésével, hogy hazánk független, önálló ország legyen és mielőbb vonják ki Budapestről és az ország területéről a szovjet csapatokat. És ezen túlmenő határozott intézkedések történjenek a kormány részéről az ország valódi függetlenségének megteremtésére, nemzeti sajátosságaink szabad kibontakoztatására. Ehhez azonban elsősorban arra van szükség, hogy a normális élet meginduljon, dolgozzanak az üzemek, hivatalok, legyen közbiztonság, fel legyenek számolva azok az ellenséges erők, melyek eddigi vívmányainkat, népi demokratikus rendszerünket fenyegetik. Tudjuk, nekünk, szakszervezetek- nek és az egész dolgozó népnek elég oka ,van arra, hogy bizalmatlan legyen az ígéretekkel szemben. De most nincs más, mint bíznunk kell abban, hogy a munka megindulása, s a rend és fegyelem helyreállása után a kormány teljesíti ígéretét, illetve programjának azt a részét, amely a nemzeti függetlenségre s a szovjet csapatok kivonására vonatkozik. Bíznunk kell ebben és meg kell adnunk a lehetőséget ahhoz, hogy a kormány dolgozni tudjon. A másik ilyen nagyobb kérdés, amelyben le akarjuk szögezni álláspontunkat, ez a pártok kérdése. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy ami addig volt, az tovább nem tartható. Nem is tételezhetjük fel, hogy bármely politikai párt egyedül vállalhatná az ország irányításáért a felelősséget. Vannak e téren szomorú tapasztalataink és ezt még egyszer megismételni lehetetlenség. Határozott álláspontunk az, hogy mind a kormányban, mind a társadalmi és gazdasági élet minden területén be kell vonni felelős beosztásba pártonkívüli és más pártállású dolgozókat. A rátermettség mellett csupán csak azt az egy feltételt lehet megszabni, hogy híve legyen népi demokratikus rendszerünknek, élvezze a dolgozók bizalmát. Csakis ezen az alapon bontakozhat ki az a széles népi, nemzeti összefogás, amely egész jövőnknek, életünknek alapja, záloga. Igen nagy az érdeklődés a dolgozók között a munkástanácsok működésével kapcsolatban. Ismeretes, hogy ma a kormány a szabad szakszervezetek javaslatára rendeletet hozott a munkástanácsok választásáról és működéséről. A munkástanácsok megválasztásával megvalósul a munkás önkormányzat. A dolgozók érvényesíteni tudják akaratukat az üzemek vezetésében, hisz maguk döntenek az üzem életével kapcsolatos minden kérdésben. A munkástanácsok döntenek az üzem sajátosságának legjobban megfelelő bérrendszer kialakításában, a béralap felhasználásában, az erőltetett normarendszer felülvizsgálásában és korrigálásában. Bízzunk benne, hogy a végleges munkástanácsok öntevékenysége, meggondolt intézkedései meg tudják szüntetni azokat az üzemen belüli hibákat, amelyek a munkásokat sújtották és sértették a dolgozók igazságérzetét. Meggyőződésünk, hogy a munkás- tanácsok létrejötte nemcsak az egyes üzemeken belül hoznak változásokat, hanem egész gazdasági rendszerünkre nőie.s5Z£tQgiV,pn kitint, egészségesebbé, normálisabbá t i népgazdaságunk I szerkezetét is. Nagyon sok dolgozóban felvetődik a kérdés — vajon a szakszervezeti I mozgalom valóban képes lesz-e a pártoktól és a kormánytól független I szabad szakszervezet lenni? Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy a szakszervezetek szabadsá gát a pártoktól és a kormánytól való függetlenségét mi nagyon komolyan vesszük és csírájában fojtunk el minden olyan megnyilvánulást, amely ezeket az elveket megsérti. Bátran elmondhatom, hogy ma a szabad szakszervezetek munkáját valóban a dolgozók érdekeiért, a munkásosztály ügyéért mély felelősség hatja át. Mi nem vonunk vissza semmit azokból a követelésekből és állásfoglalásokból, amelyeket eddig nyilvánosságra hoztunk. Bátran elmondhatom, hogy ma a szabad szakszervezetek munkáját valóban a dolgozók érdekeiért, a munkásosztály ügyéért való mély felelősségérzet hatja át. Ez a felelősségérzet, a munkásosztály jövőjéért való aggodalom késztet bennünket arra, hogy állást folyaljunk a jelenlegi legfontosabb kérdésben, a munka felvételében. Budapesten immár három hete tart a tragikus helyzet. Házaink, lakásaink jelentős része rombadőlt. A családok százai és ezrei dideregnek ablaktalan, fűtetlen lakásokban. A gyárak nagy része áll, a kalapácsok, a gépek hallgatnak , megállt az életet adó munka. Elsősorban a munkáscsaládokat sújtja, ha most a tél küszöbén a romos lakásokat nem tudjuk felépíteni, a munkásgyermekek fáznak, éheznek és a munkások fogják legjobban megérezni, ha a termelés további kiesése, a nemzeti vagyon pusztulása esetleg komolyabb méretű inflációt okoz. Nem kell erről bővebben beszélni, hiszen alig 10 évvel ezelőtt mindenki a maga bőrén érezte, hogy mit jelent az infláció. Úgy gondolom ez a felismerés — családjuk és gyermekeik féltése — vezette azokat a munkásokat, akik tegnap reggel elindultak, hogy bemenjenek az üzemükbe dolgozni. " (Folytatás a 2. oldalon.) "