Népszabadság, 1956. november (1. évfolyam, 1-21. szám)

1956-11-14 / 9. szám

Gáspár Sándor rádióbeszéde (Folytatás az 1. oldalról.) vidéki üzemek túlnyomó többségé­ben már dolgoznak, és Budapesten is egyik-másik helyen kisebb-nagyobb létszámmal megindult a munka. A munkásosztályért érzett felelős­ség , a munkáscsaládok jövőjéért érzett aggodalom késztet bennünket arra, hogy felemeljük szavunkat azok ellen, akik megakadályozzák a munka felvételét. Nyíltan és világosan kijelentjük, hogy nemzetgyilkosok volnánk, ha ezt a sztrájkot támogatnánk. Nem lehet nemzeti célkitűzésnek nevezni azt, ami a nemzet pusztulásához ve­­zethet. Mi tudjuk ezt — hiszen kivé­tel nélkül minden munkásküldöttség elmondotta —, hogy a dolgozók nagy többsége látja a fenyegető veszélyt és dolgozni akar. De egyes csoportok felelőtlenül akadályozzák a munka felvételét. Talán tudatosan, talán fél­revezetve — nem gondolnak arra, hogy a lakások jelentős része romba­­dőlt, amit fel kell építeni, hogy a családok, gyermekek tízezrei fáznak, éheznek — nem látják azt, hogy a testvéri szocialista, s más országok baráti segítsége csak ideig-óráig tud enyhíteni valamit ezen a tragikus helyzeten. Ha nen­ indul meg az éle­tet adó munka, feltartóztathatatlanul­­ rohanunk egy olyan tragédia felé,­­ amilyet népünk történelme még so­hasem élt át. Nem! A szabad szak­­szervezetek ezt a sztrájkot már nem támogathatják. Mi nem akarunk sír­ásók lenni, ásói annak a gödörnek, hol nemzet süllyed el. Minden józa­nul gondolkodó munkásnak, minden családját és gyermekét féltő és sze­rető embernek, mindenkinek, akit , ehhez a néphez és nemzethez valam­i­mi is fűz, meg kell értenie, hogy a munka további halogatása egyenlő a nemzetgyilkossággal. Milyen hazafias és milyen nemzeti­­ követelés és célkitűzés az, amely a nemzetet pusztulásra ítéli? Meg kell indulnia a munkának, munka nélkül nincs élet. A Rákosi— Cicre-féle, gyű­lölt, népellenes poli­tika kihatásait mindaddig nem lehet megszüntetni, a nemzeti függetlenség­i­get, a nép szabadságát mindaddig­­ rem lehet megvalósítani, míg meg­­ nem indul az élet — helyre nem áll­­ a rend, a fegyelem, hogy az egész­­ dolgozó nép támogatásával fokozato­­­­san megvalósítsuk a magyar nép és a szabad szakszervezetek követelé­seit. Ez a szabad szakszervezetek vé­leménye,­­és ez az én határozott, egyéni meggyőződésem is. Ezért szó­­­­lítalak fel benneteket, munkások,­­ szervezett dolgozók, szaktársak! — lássunk munkához, van elég dol­­­­gunk. Meghosszabbítják a zálogtárgyak kiváltásának határidejét A kormány határozata szerint 1950. november 10-től 20-ig az Állami Zá­logházaknak díjmentesen kell kiadni az­­100 forint értékig elzálogosított ru­haneműeket. A kisfizetésű dolgozók körében a határozat osztatlan örömet keltett. A határozat megjelenése után szinte megrohamozták a zálog­házak központi épületét olyannyira, hogy a vállalat vezetőjének karhatal­mi segítséget kellett kérnie. Megnehezíti a zálogházak munká­ját az a körülmény, amint erre a zálogház vezetője rámutatott, hogy egyelőre még csak kislétszámú mun­kaerővel dolgoznak. A határidő is rö­vid és ezért tárgyalásokat folytatnak az illetékes szerv vezetőjével a határ­idő meghosszabbítására. Az új határ­időt még e hé­ten a sajtó és a rádió útján közölni fogják. Ugyancsak meghosszabbítják az elzálogosított egyéb értékek lejárati h­atáridejét is. A munka megkönnyítésére novem­ber 12-től már sorszámokat osztottak ki, melyeken a kiváltás napját is fel­tüntették. Ezzel zökkenőmentesen történik az elzálogosított tárgyak ki­adása. Örömmel közölte a BÁV veze­tője, hogy a központi és a fiók zálogo­s házak teljesen sértetlenek. A bennük levő értékeket most már karhatalom­­ őrzi. Ahogy az új kar­hata­lom szervezése halad, úgy válik tehetségessé a szovjet csapatok kivonása Munkáskü­ldöttségek Kádár Jánosnál (Tudósítónktól.) A mai nap folyamán több munkás­­küldöttség kereste fel a kormányt. Azért jöttek, a munkástanácsok meg­bízásából, hogy átadják azokat a kí­vánságokat és előterjesztéseket, am­e­­lyeket a munkástanácsok küldtek a kormánynak és választ kapjanak kér­déseikre. Sorra jöttek a Klement Gottwald-gyárból, a Ganz Vagon- és Gépgyárból és a MÁVAG-ból, vala­mint a bajai üzemek munkástaná­csainak megbízásából. A kérdések egyaránt vonatkoztak az általános politikai helyzetre, gazdasági helyze­tünkre és nagyon sok szó esett a munkástanácsok működéséről. Nézzük sorban a kérdéseket. Sokan megkérdezték, mi van Nagy Imrével? Van-e lehetőség arra, hogy visszatérjen a politikai életre? Kádár János, a kormány elnöke a küldöttségeknek kijelentette, hogy Nagy Imrét nem tartja olyan ember­nek, aki tudatosan segítette volna az ellenforradalmat, hanem elsodorták az események. Nagy Imre nincs le­tartóztatva. Saját elhatározásából hagyta el a parlament épületét, és nem a kormány, sem a szovjet csa­patok nem kívánják korlátozni moz­gási szabadságát. Csak tőle függ, hogy részt vesz-e a politikai életben. Sok szó esett a szovjet csapatok ki­vonásáról is. Szó szerint idézzük Ká­dár János válaszát a Ganz Vagon és a MÁVAG küldöttségének: „Tudják jól, hogy mi magunk állást foglal­tunk a szovjet csapatok kivonása mellett.“ Ehhez mindjárt hozzátehetjük a MÁVAG és a Ganz munkásainak­­ jogos kérdését. Miért nem támasz­kodott a kormány a becsületes­­ munkásokra, ők is fenn tudták volna­­ tartani a rendet? Ismét Kádár Já­­­­nos válaszát idézzük: „Amikor az egész elkezdődött, nekünk, komm­u­­­­nista vezetőknek az volt az első kör­­ vetélésünk, hogy azonnal fegyverez­­­­zük fel a munkásokat. A Honvédel­mi Minisztériumban ott ültek a ve­zetők, és mi félóránként sürgettük a felfegyverzést. Mindig azt mond­ták, hogy már csinálják, de a vége­­ az lett, hogy nagyon kevés munkás­­ kapott fegyvert, mert ott is voltak­­ olyanok, akik ezt nem akarták­. Ahogy a szovjet csapatok eltávoztak Buda­pestről, azonnal szervezkedett az el­lenforradalom, a munkásosztály pe­­­­dig nem rendelkezett elegendő szer­­­­vezeti fegyveres erőkkel. Ezért kény­­­­szerült a kormány erre a nagyon is nem kívánatos lépésre. A szovjet csapatok magyarországi tartózkodá­sa — a rend helyreállítása után — nem érdeke sem a magyar, sem a szovjet kormánynak. Az új magyar karhatalmi erők szervezése olyan emberekből történik, akik a szocia­lista forradalomhoz hűek és készek azt megvédeni. Amilyen mértékben ez előrehalad, olyan mértékben le­hetséges a szovjet csapatok kivonása. A szovjet kormány is kész erre. Ami ma valamennyi munkást na­gyon érdekel, a munkástanácsok jö­vőbeni működése. Erre vonatkozó­lag a kormány a mai napon közvet­lenül a Klement Gottwald-gyár dele­gációjával való beszélgetés után ha­tározatot hozott. Ennek értelmében a munkástanácsok szerepe nem kor­látozódik a tanácsadásra, hanem­­ döntési joguk is lesz. A kormány a­­ munkástanácsokat a munkásosztály forradalmi szerveinek tekinti. Olyan kérdést is tettek fel Kádár János elvtársinak, hogy az üzemen belül ne legyenek pártszervezetek. Persze ezzel így nem lehet egyetér­teni. A kommunisták pártjának még­­ az illegalitásban is voltak üzemi , szervezetei és most is kell hogy le­gyenek. Más kérdés az, milyenek i­gyenek ezek a szervezetek. „A régi­­ fajta szervezetre sok ülésezéssel, so­k függetlenített párt­funkcionáriussal­­ nincsen szükség — mondotta Kádár­­ elvtárs. — Ez növelte a pártbürokrá- I ciát és akadályozója volt a termelő­munkának ahelyett, hogy segítette volna azt. Nekünk az üzemekben,­­ olyan kommunistákra van szükségünk, akik ha öntők­, akkor öntenek, min­dig­ a mürrkések között élnek és szí­vükön viselik a­ munkások sorsát, s elsősorban a termelőmunkában elért eredményeikkel bizonyítják be, hogy kommunisták.” Mi a helyzet a külföldi segélyek­kel? Kész-e a kormány bármilyen külföldi országból érkező segélyt el­fogadni? — ez volt a Klement Gott­­wald-gyáriak kérdése. ..A kormány köszönettel és hálával fogad minden segélyt és adományt, bárhonnan is jöjjön, népünk nehéz helyzetének enyhítésére. Természetesen olyan se­gélyekről van szó, melyeket nem köt­nek politikai feltételekhez" — volt a válasz. A küldöttek még sok más kérdé­sükre is választ kaptak, amelyekről azután a gyárakban munkástársaik­nak is beszámoltak. ­Akik a kenyérről gorul alkodnak Állj meg a Szent István körút 6-os számú ház előtt. Hosszú, gyorsan mozgó sort látsz, az emberek nem tülekednek, nem békét­len­kednek, bi­zakodva mondják: „Van kenyér, s már sütemény is.” Itt van a XIII. ke­rületi Sütőipari Vállalat 1302-es szá­mú üzeme. Aki csak az üzletet látja, s a nagy zajban is mosolyogva kiszol­gáló fehér köpenyes eladókat — el sem hiszi, milyen megfeszített hősi munka folyik néhány lépéssel bel­jebb. Harc folyik itt a lakosságért, a kenyérért, az életért. Október 23-a óta a kemencékben állandóan ég a tűz, sül a friss kenyér, súlyos nehéz­ségek közepette is teljesítették fel­adatukat az üzem dolgozói. Kik dolgoznak a sütödében? Takács Ferenc vető, aki a VII. kerületben lakik, 50 éves, de 5-én 10 órától 9-én este 6 óráig egyhuzamban talpon állt, dolgozott. Mosolyogva mondja: „Min­denes voltam itt, sütöttem, intézked­tem a vezető helyett, a pénzre vi­gyáztam, csak kétszer aludtam három órát, egyszer pedig négy órát. A ve­szély nagy volt, igen sűrűn lövöldöz­tek, számítani kellett arra is, hogy az üzemet kifosztják a liszt miatt.'' De nemcsak ő állt talpon. Havel Antal 6-án kezdte, s azóta dolgozik éjjel­ EX-pal. Gál Rudolf az első volt, aki bekovászolt, s K. Nagy József is azt tette, amire éppen szükség volt. Sennki sem mondta, hogy neki más a beosz­tása, hisz sütni kellett. A fiatalok is kitettek magukért: Ékes Katalin, Müller Hedvig, Seibert László éjjel­nappal dolgoztak. Nagy Benő nem is ennek az üzemnek a dolgozója, de mi­vel a közelben lakik, azonnal bejött, mert látta, hogy sürgősen kell a la­kosságnak a kenyér. Élesztő nélkül, utcai harc közben is sütöttek és hord­ták ki a kenyereket. Az üzlet előtt nem először sorbanálló emberek már ismerik őket, s úgy tisztelik, mint hősöket. Szeretettel köszöntik Polner Ödönt is, tudják, hogy messziről, Pesthidegkutról jön be. Ma már az üzem minden munkása dolgozik, s hétfő óta az üzletben is árusítanak és nemcsak kenyeret, ha­nem különböző süteményt, zsemlyét, kiflit, zsemlyecipét is — összesen 50 000-et sütöttek. Az épületet nem érte belövés, vagy rongálásból eredő kár, emiatt zavartalan lehet a mun­ka. Az üzem vezetője bizakodón mondja: „Lisztünk van, kenyérliszt nyolc-tíz napi készlet, nullás pedig egy hónapra is elég. Csak a szenünk­­ kevés, a bányászoktól várunk sürgős segítséget, mert ha fűtőanyagunk­­ nem lesz, sütni sem tudunk, s nem­­ lesz kenyér!“ Szó esik az aktuális politikai kér­désekről is. Bár a munka sürget, az üzlet előtt hosszú sorok állnak, né­hány szót mégis lehet váltani. „Sze­retnénk már, ha nyugalom lenne" — ■ mondják. Egy­esek szidják a közleke­dés vezetőit, hogy miért nem inc’ ’ nák meg az -t'buzz k. nz-k ct”’ nem szedték fel a sínt, sem a veze­tékeket nem szakították le. „Meddig járjunk még gyalog?” Valaki közbe­szól, s mondja: az autóbuszvezetők azért nem akarnak munkába állni, mert olyan hírek terjedtek el, hogy a szovjet csapatok rájuk lőttek. Szin­te egyöntetűen cáfolják meg: „Nem igaz! Fegyveres civilek garázdálkod­nék. A gyárakban is a munkásaikra lőttél­, amikor meg akarták kezdeni a termelést. Azt követelik ezek, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki azonnal.” Takács Ferenc közbeszól: ,,És mi a biztosítéka annak, hogy ak­kor rend lesz? Talán ezek a lövöldöző fegyveresek teremtik majd meg a rendet?" Ez az, amit mi sem hiszünk, mint­­ ahogyan sok ezren mások. Csütörtök­­ este éppen ilyen fegyveresek rabol­ - ták ki a Thököly út és a Murányi utca sarkán levő áruházat, s hétfőn­­ éjjel ők is gyújtották fel. A foszto­gatók aligha képesek rendcsinálás­ra. A sütőüzem dolgozói úgy gondol­ják, hogy az ilyen terrorista, foszto­gató és más csoportokra erélyes kéz­zel kell lecsapni. Ezt kívánja min­den becsületes ember. A sütőüzemek, kenyérgyárak, köz­értek és más élelmiszeripari üzemek dolgozói az első puskalövés óta a he­lyükön állnak, megfeszített erővel dolgoznak, hogy a lakosság élelmi­­szerszükségletét kielégítsék. Vállalnak minden veszélyt, min­den nehéz munkát. Sohase feledke­zünk meg e forrongó, dicsőséges, ve­szélyes és sanyarú napok egyszerű munkahőseiről. Hazug frázissá szűkült, satnyult a Rákosi-klikk csákmázéskodása idején az 1945— 1948-as években még kommunisták ezreit megmozgató és lelkesítő jel­szó: „kommunisták a tömegek kö­zé!“. „Azt mondtam, amiben magam sem hiszek, amit én is másképp lá­tok. Mondottuk is és hallottuk is ezt a fájdalmas demoralizáló kér­dést meghitt baráti beszélgetések közben elkeseredett, eszményeiben rútul megcsalt, mindjobban vissza­húzódó kommunistáktól. S ma megint arra kéri a párt tagjait, azokat az elvtársakat és barátainkat, akik hisznek abban, hogy csakis a szocialista Magyaror­szág, csak a néphatalom biztosít­hatja e sokat szenvedett és meg­tört magyar nép boldogulását és felemelkedését: „Menjetek a töme­gek közé!“ Beszéljetek és agitáljatok. Hir­dessétek a párt igazságát, mert ez a nép igazsága is. Szóljatok han­gosan és bátran célkitűzéseinkről, eszméinkről és ne rettentsen visz­­sza benneteket, hogy sok megté­vesztett, zavarosan látó ember ma még viszolyogva, vagy ellenséges érzülettel hallgatja végig mondóká­­toket. Ma szavaitok nem váltanak ki — ez bizonyos — ütemes tapsot, mint régen a megfélemlített tö­megekből, nem hallgatják végig el­lenkezés nélkül szavaitokat, sőt gú­nyos, vagy rosszindulatú megjegy­zésekre is számíthattak, de a ko­moly és józanul gondolkodó embe­­rek,­— és ezek egyre többen lesz­nek — nektek adnak igazat. Különösen azért, mert a megfon­tolt, az ország ügye iránt felelősséget érző munkások helyesnek tartják, és egyetértenék azzal, amit pártunk is mond. ..Vegyétek fel a munkát, dol­gozzatok, mert a további sztrájk a­ tenk szélére juttatja hazánkat.” De aki ma igazán népnevelő a­kar lenni, az nem csupán szavakban, hanem tettekkel is, saját példájával is biízdit a munkára. „Beütemezett'' kisgyűrsekre, pártnapokra most sem idő, sem szükség nincs, de dolgozni lehet és eközben agitálni is. Amikor a romokat takarítják, le­gyenek ott a kommunisták — és agitáljanak. Ha osztják a lisztet, legyenek ott a kommunisták, őrköd­jenek az igazságosságon, a munká­sok érdekein — és agitáljanak. Nemcsak az üzemekben, a közle­kedésben és az utcákon kell rendet teremteni — hanem a fejekben is. ■ Ezért mondja azt a párt: „Elvtár­sak, munkára! Menjetek a tömegek közé!” A lakosság kéri: induljon meg végre a fővárosi k Félre a Szösse is.­ szés út(önállóival Ezrek, tízezrek hömpölyögnek az — esztelenül további sztrájkra, mun­­utcákon. Bevásárolni, rokonokat, ba­­kamegtagadásra kényszeríti azokat, rútokat keresni indult a város most, akik az ország jelenlegi helyzetéből hogy elhallgattak a fegyverek. Az kivezető egyetlen helyes utat, a emberek nagy része, túlnyomó több­sége dolgozni is akar, de a munka­helyeibe igyekezve ismét csak a gya­logosok számát kénytelen növelni, mert megbénult a közlekedés, nincs villamos, trolibusz, autóbusz a fővá­rosban, nincs normális vasúti for­galom az országban. Sok szó esik a munka felvételéről, a közlekedés megindulásáról, s arról, ami mind­ennel: előfeltétele: a károk felbecsü­léséről, a helyreállítási munka meg­kezdéséről. A Fővárosi Villamos Vasút for­galmi személyzetének kétharmada jelentkezett már, hogy megindítsák a város vérkeringését, kijavítsák a károkat, útnak indítsák a villamoso­kat, autóbuszokat. Az eddigi becslé­sek szerint a károk túlnyomó több­sége nem a kocsiparkban, hanem a v­nalakban és a felső vezetékekben esett. Hétfőn már megindult a Fogaske­rekű Villamos és néhány kocsi a P­üvösvölgyi János-kórház közötti­­ útvonalon is. Az újpesti és budafoki vonalakon is megindult a villamos­­for­galom. Napokon belül majdnem vala­mennyi kültelki vonalat üzembe le­hetett volna helyezni. Az újpesti, óbudai, kelenföldi, kőbányai, közte­metői és zuglói vonalakon ugyanis könnyen kijavítható — főként felső­vezetéki — károk estek. Keddre azonban ismét teljesen leállt a sze­mélyszállítás Budapesten, s a már megkezdett helyreállítási munkákat is abbahagyták. Miért? — kérdezik a gyalogolni kényszerült tízezrek, a lakást, ro­kont, barátot keresők. Miért? — kér­dezik a becsületes, logikusan gon­dolkodó munkások, akik dolgozni akarnak, munkahelyükre akarnak jutni, mert tudják, hogy a munka további halogatása, a sztrájk folyta­tása csak sokáig húzódó nyomorhoz, súlyos inflációhoz, vezethet. Azért, mert néhány kisebb fegyve­relyreállítás és a normális élet foly­tatásának útját, a munka útját akar­ják járni. Ezek miatt állt le ismét a lassan éledő közlekedés, mert fenye­getéseikkel, terrorcselekményeikkel lehetetlenné és veszélyessé teszik a munkát. A budafoki HÉV-jár­at egyik szolgálati kocsijára rálőttek, a lőrinci iparvasút felsővezetékét javí­tó munkásokat kővel dobálták, a fo­gaskerekű villamos dolgozóit, a szép­­ilonai villamosremiz dolgozóit és másokat is, akik a közlekedés hely­­r­eállításán dolgoztak, azzal fenyeget­ték meg, hogy kézigránáttal vagy a kocsik felbontásával akadályozzák további munkájukat. Ugyanilyen terroristák vagy meg­tévesztettek szervezik a munkát fel­vevő becsületes dolgozók megfélem­lítését a gyárakban is, dobtak kézi­gránátot a MÁVAG-ba, a munkát fel­vevők közé és máshová, törnek esz­telenül, nem­egszer saját munkatár­saikra, saját gyárukra. Ha ilyen el­lenforradalmi csoportok nem garáz­dálkodnának a városban, a legtöbb üzemben be lehetne indítani a mun­kát, helyre lehetne állítani a közle­kedést és vissza lehetne tárni a nor­mális élethez, az újjáépítéshez. A dol­gozók túlnyomó többségének is ez a kívánsága. Kinek az érdeke a további sztrájk? Semmiesetre sem azoknak a becsüle­tes embereknek, akik a Rákosi-klikk bűnei ellen, s a régi hibák gyökeres felszámolásáért indultak harcba. Csak azoknak érdeke, akik anarchiával, inflációval, teljes bomlással akarják bizonyítani nemzetünk életképtelen­ségét, azoknak érdeke, akik maguk is haszonélvezői a spekulációnak, inflá­ciónak. A közlekedés megbénítása, a munka megakadályozása csak azok­nak érdekük, akik valójában sohasem törődtek népünk igazi érdekeivel, s bármilyen hangzatos hazafias jelsza­vak mögé bújva végzik — vagy meg­tévesztett emberekkel végeztetik el — rés csoport — és világosan kell látn­i piszkos munkájukat, ma sem törőd­ni azt, hogy ez nem tömegmozgalom­­ nek azzal. TÖBB BÁNYA MÁR SZENET AD A legfrissebb jelentések szerint az ország legtöbb bányájában megindult a munka. A bányák dolgozói az üze­mek, munkahelyek karbantartását végzik el, hogy a bányák állapota ne romolják tovább. Ezenkívül sok he­­lyen már szenet is termelnek. Több bányánál azonban az a veszély fe­nyeget, hogy gázolaj és karbid híján, bányafa nélkül a munkát nem foly­tathatják tovább. Arra kérik a kor­mányt: segítsen ezen a nehézségen. A borsodi bányákban dolgozó mun­kások hétfőn 400 vagon szenet küld­tek felszínre. Kedden hasonló ered­ményt vártak, mert a beszálló bá­nyászok száma nem csökkent. A tatabányai bányászok a hétfői műszakon 139 vagon szenet termel­tek. Kedden még többen indultak a munkahelyekre úgy, hogy a vezetők mintegy 200 vagon szénre számíta­nak. A tatabányai és a bánhidai erő­művet most már jobban ellátják szénnel, s így már nemcsak a tata­bányai üzemeket látják el villamos­­energiával, hanem az országos háló­zatnak is adnak. A tatabányai és az oroszlányi bá­­'VR üzemek vezetősége arra számít hogy 15-én, a fizetéskor mindenki bejön és akkor a ma még hiányzók­­­kal is beszélni tudnak. A bányafa ke­vés. Hétfőn kaptak ugyan hat vagon­­­­nal, de ez csak néhány napig fedezi­­ a szükségletet. A bányavárosban­­ nincs zsír, de már intézkedtek: küld­­­­tek szenet a győri olaj­ütőnek, ahon­­­­nan cserébe olajat kapnak. Ezenkívül 56 hízott sertést is szerveztek a zsír­hiány megszüntetésére. Újabb hírek a külföldi segélyről Soldatic budapesti jugoszláv nagy­követ közölte, hogy kormánya 150 millió dinár összegyűlt segélyt aján­lott fel a magyar kormánynak. Mint a belgrádi rádió bejelenti, a jugo­­­­szláv segély nagy része élelmiszerből,­­ szappanból, üvegáruból és építő­­i anyagból fog állni. A pozsonyi rádió tegnap esti adá­sában közölte, hogy a pozsonyi vas­­i út igazgatóság 15 szakembert küld Magyarországra a megr­ongált vasút­­i vonalak és vagonok helyreállításá­­nak céljából. Svédországból 10 teherautó indult­­ el Magyarországra élelmiszer és I .vegyszerszállo­mánnyal. A svéd női­­ szervezetek határozatot hoztak ma­­i syar gyermekek befogadására.

Next