Népszabadság, 1956. november (1. évfolyam, 1-21. szám)
1956-11-14 / 9. szám
Gáspár Sándor rádióbeszéde (Folytatás az 1. oldalról.) vidéki üzemek túlnyomó többségében már dolgoznak, és Budapesten is egyik-másik helyen kisebb-nagyobb létszámmal megindult a munka. A munkásosztályért érzett felelősség , a munkáscsaládok jövőjéért érzett aggodalom késztet bennünket arra, hogy felemeljük szavunkat azok ellen, akik megakadályozzák a munka felvételét. Nyíltan és világosan kijelentjük, hogy nemzetgyilkosok volnánk, ha ezt a sztrájkot támogatnánk. Nem lehet nemzeti célkitűzésnek nevezni azt, ami a nemzet pusztulásához vezethet. Mi tudjuk ezt — hiszen kivétel nélkül minden munkásküldöttség elmondotta —, hogy a dolgozók nagy többsége látja a fenyegető veszélyt és dolgozni akar. De egyes csoportok felelőtlenül akadályozzák a munka felvételét. Talán tudatosan, talán félrevezetve — nem gondolnak arra, hogy a lakások jelentős része rombadőlt, amit fel kell építeni, hogy a családok, gyermekek tízezrei fáznak, éheznek — nem látják azt, hogy a testvéri szocialista, s más országok baráti segítsége csak ideig-óráig tud enyhíteni valamit ezen a tragikus helyzeten. Ha nen indul meg az életet adó munka, feltartóztathatatlanul rohanunk egy olyan tragédia felé, amilyet népünk történelme még sohasem élt át. Nem! A szabad szakszervezetek ezt a sztrájkot már nem támogathatják. Mi nem akarunk sírásók lenni, ásói annak a gödörnek, hol nemzet süllyed el. Minden józanul gondolkodó munkásnak, minden családját és gyermekét féltő és szerető embernek, mindenkinek, akit , ehhez a néphez és nemzethez valamimi is fűz, meg kell értenie, hogy a munka további halogatása egyenlő a nemzetgyilkossággal. Milyen hazafias és milyen nemzeti követelés és célkitűzés az, amely a nemzetet pusztulásra ítéli? Meg kell indulnia a munkának, munka nélkül nincs élet. A Rákosi— Cicre-féle, gyűlölt, népellenes politika kihatásait mindaddig nem lehet megszüntetni, a nemzeti függetlenségiget, a nép szabadságát mindaddig rem lehet megvalósítani, míg meg nem indul az élet — helyre nem áll a rend, a fegyelem, hogy az egész dolgozó nép támogatásával fokozatosan megvalósítsuk a magyar nép és a szabad szakszervezetek követeléseit. Ez a szabad szakszervezetek véleménye,és ez az én határozott, egyéni meggyőződésem is. Ezért szólítalak fel benneteket, munkások, szervezett dolgozók, szaktársak! — lássunk munkához, van elég dolgunk. Meghosszabbítják a zálogtárgyak kiváltásának határidejét A kormány határozata szerint 1950. november 10-től 20-ig az Állami Zálogházaknak díjmentesen kell kiadni az100 forint értékig elzálogosított ruhaneműeket. A kisfizetésű dolgozók körében a határozat osztatlan örömet keltett. A határozat megjelenése után szinte megrohamozták a zálogházak központi épületét olyannyira, hogy a vállalat vezetőjének karhatalmi segítséget kellett kérnie. Megnehezíti a zálogházak munkáját az a körülmény, amint erre a zálogház vezetője rámutatott, hogy egyelőre még csak kislétszámú munkaerővel dolgoznak. A határidő is rövid és ezért tárgyalásokat folytatnak az illetékes szerv vezetőjével a határidő meghosszabbítására. Az új határidőt még e héten a sajtó és a rádió útján közölni fogják. Ugyancsak meghosszabbítják az elzálogosított egyéb értékek lejárati határidejét is. A munka megkönnyítésére november 12-től már sorszámokat osztottak ki, melyeken a kiváltás napját is feltüntették. Ezzel zökkenőmentesen történik az elzálogosított tárgyak kiadása. Örömmel közölte a BÁV vezetője, hogy a központi és a fiók zálogos házak teljesen sértetlenek. A bennük levő értékeket most már karhatalom őrzi. Ahogy az új karhatalom szervezése halad, úgy válik tehetségessé a szovjet csapatok kivonása Munkásküldöttségek Kádár Jánosnál (Tudósítónktól.) A mai nap folyamán több munkásküldöttség kereste fel a kormányt. Azért jöttek, a munkástanácsok megbízásából, hogy átadják azokat a kívánságokat és előterjesztéseket, amelyeket a munkástanácsok küldtek a kormánynak és választ kapjanak kérdéseikre. Sorra jöttek a Klement Gottwald-gyárból, a Ganz Vagon- és Gépgyárból és a MÁVAG-ból, valamint a bajai üzemek munkástanácsainak megbízásából. A kérdések egyaránt vonatkoztak az általános politikai helyzetre, gazdasági helyzetünkre és nagyon sok szó esett a munkástanácsok működéséről. Nézzük sorban a kérdéseket. Sokan megkérdezték, mi van Nagy Imrével? Van-e lehetőség arra, hogy visszatérjen a politikai életre? Kádár János, a kormány elnöke a küldöttségeknek kijelentette, hogy Nagy Imrét nem tartja olyan embernek, aki tudatosan segítette volna az ellenforradalmat, hanem elsodorták az események. Nagy Imre nincs letartóztatva. Saját elhatározásából hagyta el a parlament épületét, és nem a kormány, sem a szovjet csapatok nem kívánják korlátozni mozgási szabadságát. Csak tőle függ, hogy részt vesz-e a politikai életben. Sok szó esett a szovjet csapatok kivonásáról is. Szó szerint idézzük Kádár János válaszát a Ganz Vagon és a MÁVAG küldöttségének: „Tudják jól, hogy mi magunk állást foglaltunk a szovjet csapatok kivonása mellett.“ Ehhez mindjárt hozzátehetjük a MÁVAG és a Ganz munkásainak jogos kérdését. Miért nem támaszkodott a kormány a becsületes munkásokra, ők is fenn tudták volna tartani a rendet? Ismét Kádár János válaszát idézzük: „Amikor az egész elkezdődött, nekünk, kommunista vezetőknek az volt az első kör vetélésünk, hogy azonnal fegyverezzük fel a munkásokat. A Honvédelmi Minisztériumban ott ültek a vezetők, és mi félóránként sürgettük a felfegyverzést. Mindig azt mondták, hogy már csinálják, de a vége az lett, hogy nagyon kevés munkás kapott fegyvert, mert ott is voltak olyanok, akik ezt nem akarták. Ahogy a szovjet csapatok eltávoztak Budapestről, azonnal szervezkedett az ellenforradalom, a munkásosztály pedig nem rendelkezett elegendő szervezeti fegyveres erőkkel. Ezért kényszerült a kormány erre a nagyon is nem kívánatos lépésre. A szovjet csapatok magyarországi tartózkodása — a rend helyreállítása után — nem érdeke sem a magyar, sem a szovjet kormánynak. Az új magyar karhatalmi erők szervezése olyan emberekből történik, akik a szocialista forradalomhoz hűek és készek azt megvédeni. Amilyen mértékben ez előrehalad, olyan mértékben lehetséges a szovjet csapatok kivonása. A szovjet kormány is kész erre. Ami ma valamennyi munkást nagyon érdekel, a munkástanácsok jövőbeni működése. Erre vonatkozólag a kormány a mai napon közvetlenül a Klement Gottwald-gyár delegációjával való beszélgetés után határozatot hozott. Ennek értelmében a munkástanácsok szerepe nem korlátozódik a tanácsadásra, hanem döntési joguk is lesz. A kormány a munkástanácsokat a munkásosztály forradalmi szerveinek tekinti. Olyan kérdést is tettek fel Kádár János elvtársinak, hogy az üzemen belül ne legyenek pártszervezetek. Persze ezzel így nem lehet egyetérteni. A kommunisták pártjának még az illegalitásban is voltak üzemi , szervezetei és most is kell hogy legyenek. Más kérdés az, milyenek igyenek ezek a szervezetek. „A régi fajta szervezetre sok ülésezéssel, sok függetlenített pártfunkcionáriussal nincsen szükség — mondotta Kádár elvtárs. — Ez növelte a pártbürokrá- I ciát és akadályozója volt a termelőmunkának ahelyett, hogy segítette volna azt. Nekünk az üzemekben, olyan kommunistákra van szükségünk, akik ha öntők, akkor öntenek, mindig a mürrkések között élnek és szívükön viselik a munkások sorsát, s elsősorban a termelőmunkában elért eredményeikkel bizonyítják be, hogy kommunisták.” Mi a helyzet a külföldi segélyekkel? Kész-e a kormány bármilyen külföldi országból érkező segélyt elfogadni? — ez volt a Klement Gottwald-gyáriak kérdése. ..A kormány köszönettel és hálával fogad minden segélyt és adományt, bárhonnan is jöjjön, népünk nehéz helyzetének enyhítésére. Természetesen olyan segélyekről van szó, melyeket nem kötnek politikai feltételekhez" — volt a válasz. A küldöttek még sok más kérdésükre is választ kaptak, amelyekről azután a gyárakban munkástársaiknak is beszámoltak. Akik a kenyérről gorul alkodnak Állj meg a Szent István körút 6-os számú ház előtt. Hosszú, gyorsan mozgó sort látsz, az emberek nem tülekednek, nem békétlenkednek, bizakodva mondják: „Van kenyér, s már sütemény is.” Itt van a XIII. kerületi Sütőipari Vállalat 1302-es számú üzeme. Aki csak az üzletet látja, s a nagy zajban is mosolyogva kiszolgáló fehér köpenyes eladókat — el sem hiszi, milyen megfeszített hősi munka folyik néhány lépéssel beljebb. Harc folyik itt a lakosságért, a kenyérért, az életért. Október 23-a óta a kemencékben állandóan ég a tűz, sül a friss kenyér, súlyos nehézségek közepette is teljesítették feladatukat az üzem dolgozói. Kik dolgoznak a sütödében? Takács Ferenc vető, aki a VII. kerületben lakik, 50 éves, de 5-én 10 órától 9-én este 6 óráig egyhuzamban talpon állt, dolgozott. Mosolyogva mondja: „Mindenes voltam itt, sütöttem, intézkedtem a vezető helyett, a pénzre vigyáztam, csak kétszer aludtam három órát, egyszer pedig négy órát. A veszély nagy volt, igen sűrűn lövöldöztek, számítani kellett arra is, hogy az üzemet kifosztják a liszt miatt.'' De nemcsak ő állt talpon. Havel Antal 6-án kezdte, s azóta dolgozik éjjel EX-pal. Gál Rudolf az első volt, aki bekovászolt, s K. Nagy József is azt tette, amire éppen szükség volt. Sennki sem mondta, hogy neki más a beosztása, hisz sütni kellett. A fiatalok is kitettek magukért: Ékes Katalin, Müller Hedvig, Seibert László éjjelnappal dolgoztak. Nagy Benő nem is ennek az üzemnek a dolgozója, de mivel a közelben lakik, azonnal bejött, mert látta, hogy sürgősen kell a lakosságnak a kenyér. Élesztő nélkül, utcai harc közben is sütöttek és hordták ki a kenyereket. Az üzlet előtt nem először sorbanálló emberek már ismerik őket, s úgy tisztelik, mint hősöket. Szeretettel köszöntik Polner Ödönt is, tudják, hogy messziről, Pesthidegkutról jön be. Ma már az üzem minden munkása dolgozik, s hétfő óta az üzletben is árusítanak és nemcsak kenyeret, hanem különböző süteményt, zsemlyét, kiflit, zsemlyecipét is — összesen 50 000-et sütöttek. Az épületet nem érte belövés, vagy rongálásból eredő kár, emiatt zavartalan lehet a munka. Az üzem vezetője bizakodón mondja: „Lisztünk van, kenyérliszt nyolc-tíz napi készlet, nullás pedig egy hónapra is elég. Csak a szenünk kevés, a bányászoktól várunk sürgős segítséget, mert ha fűtőanyagunk nem lesz, sütni sem tudunk, s nem lesz kenyér!“ Szó esik az aktuális politikai kérdésekről is. Bár a munka sürget, az üzlet előtt hosszú sorok állnak, néhány szót mégis lehet váltani. „Szeretnénk már, ha nyugalom lenne" — ■ mondják. Egyesek szidják a közlekedés vezetőit, hogy miért nem inc’ ’ nák meg az -t'buzz k. nz-k ct”’ nem szedték fel a sínt, sem a vezetékeket nem szakították le. „Meddig járjunk még gyalog?” Valaki közbeszól, s mondja: az autóbuszvezetők azért nem akarnak munkába állni, mert olyan hírek terjedtek el, hogy a szovjet csapatok rájuk lőttek. Szinte egyöntetűen cáfolják meg: „Nem igaz! Fegyveres civilek garázdálkodnék. A gyárakban is a munkásaikra lőttél, amikor meg akarták kezdeni a termelést. Azt követelik ezek, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki azonnal.” Takács Ferenc közbeszól: ,,És mi a biztosítéka annak, hogy akkor rend lesz? Talán ezek a lövöldöző fegyveresek teremtik majd meg a rendet?" Ez az, amit mi sem hiszünk, mint ahogyan sok ezren mások. Csütörtök este éppen ilyen fegyveresek rabol - ták ki a Thököly út és a Murányi utca sarkán levő áruházat, s hétfőn éjjel ők is gyújtották fel. A fosztogatók aligha képesek rendcsinálásra. A sütőüzem dolgozói úgy gondolják, hogy az ilyen terrorista, fosztogató és más csoportokra erélyes kézzel kell lecsapni. Ezt kívánja minden becsületes ember. A sütőüzemek, kenyérgyárak, közértek és más élelmiszeripari üzemek dolgozói az első puskalövés óta a helyükön állnak, megfeszített erővel dolgoznak, hogy a lakosság élelmiszerszükségletét kielégítsék. Vállalnak minden veszélyt, minden nehéz munkát. Sohase feledkezünk meg e forrongó, dicsőséges, veszélyes és sanyarú napok egyszerű munkahőseiről. Hazug frázissá szűkült, satnyult a Rákosi-klikk csákmázéskodása idején az 1945— 1948-as években még kommunisták ezreit megmozgató és lelkesítő jelszó: „kommunisták a tömegek közé!“. „Azt mondtam, amiben magam sem hiszek, amit én is másképp látok. Mondottuk is és hallottuk is ezt a fájdalmas demoralizáló kérdést meghitt baráti beszélgetések közben elkeseredett, eszményeiben rútul megcsalt, mindjobban visszahúzódó kommunistáktól. S ma megint arra kéri a párt tagjait, azokat az elvtársakat és barátainkat, akik hisznek abban, hogy csakis a szocialista Magyarország, csak a néphatalom biztosíthatja e sokat szenvedett és megtört magyar nép boldogulását és felemelkedését: „Menjetek a tömegek közé!“ Beszéljetek és agitáljatok. Hirdessétek a párt igazságát, mert ez a nép igazsága is. Szóljatok hangosan és bátran célkitűzéseinkről, eszméinkről és ne rettentsen viszsza benneteket, hogy sok megtévesztett, zavarosan látó ember ma még viszolyogva, vagy ellenséges érzülettel hallgatja végig mondókátoket. Ma szavaitok nem váltanak ki — ez bizonyos — ütemes tapsot, mint régen a megfélemlített tömegekből, nem hallgatják végig ellenkezés nélkül szavaitokat, sőt gúnyos, vagy rosszindulatú megjegyzésekre is számíthattak, de a komoly és józanul gondolkodó emberek,— és ezek egyre többen lesznek — nektek adnak igazat. Különösen azért, mert a megfontolt, az ország ügye iránt felelősséget érző munkások helyesnek tartják, és egyetértenék azzal, amit pártunk is mond. ..Vegyétek fel a munkát, dolgozzatok, mert a további sztrájk a tenk szélére juttatja hazánkat.” De aki ma igazán népnevelő akar lenni, az nem csupán szavakban, hanem tettekkel is, saját példájával is biízdit a munkára. „Beütemezett'' kisgyűrsekre, pártnapokra most sem idő, sem szükség nincs, de dolgozni lehet és eközben agitálni is. Amikor a romokat takarítják, legyenek ott a kommunisták — és agitáljanak. Ha osztják a lisztet, legyenek ott a kommunisták, őrködjenek az igazságosságon, a munkások érdekein — és agitáljanak. Nemcsak az üzemekben, a közlekedésben és az utcákon kell rendet teremteni — hanem a fejekben is. ■ Ezért mondja azt a párt: „Elvtársak, munkára! Menjetek a tömegek közé!” A lakosság kéri: induljon meg végre a fővárosi k Félre a Szösse is. szés út(önállóival Ezrek, tízezrek hömpölyögnek az — esztelenül további sztrájkra, munutcákon. Bevásárolni, rokonokat, bakamegtagadásra kényszeríti azokat, rútokat keresni indult a város most, akik az ország jelenlegi helyzetéből hogy elhallgattak a fegyverek. Az kivezető egyetlen helyes utat, a emberek nagy része, túlnyomó többsége dolgozni is akar, de a munkahelyeibe igyekezve ismét csak a gyalogosok számát kénytelen növelni, mert megbénult a közlekedés, nincs villamos, trolibusz, autóbusz a fővárosban, nincs normális vasúti forgalom az országban. Sok szó esik a munka felvételéről, a közlekedés megindulásáról, s arról, ami mindennel: előfeltétele: a károk felbecsüléséről, a helyreállítási munka megkezdéséről. A Fővárosi Villamos Vasút forgalmi személyzetének kétharmada jelentkezett már, hogy megindítsák a város vérkeringését, kijavítsák a károkat, útnak indítsák a villamosokat, autóbuszokat. Az eddigi becslések szerint a károk túlnyomó többsége nem a kocsiparkban, hanem a vnalakban és a felső vezetékekben esett. Hétfőn már megindult a Fogaskerekű Villamos és néhány kocsi a Püvösvölgyi János-kórház közötti útvonalon is. Az újpesti és budafoki vonalakon is megindult a villamosforgalom. Napokon belül majdnem valamennyi kültelki vonalat üzembe lehetett volna helyezni. Az újpesti, óbudai, kelenföldi, kőbányai, köztemetői és zuglói vonalakon ugyanis könnyen kijavítható — főként felsővezetéki — károk estek. Keddre azonban ismét teljesen leállt a személyszállítás Budapesten, s a már megkezdett helyreállítási munkákat is abbahagyták. Miért? — kérdezik a gyalogolni kényszerült tízezrek, a lakást, rokont, barátot keresők. Miért? — kérdezik a becsületes, logikusan gondolkodó munkások, akik dolgozni akarnak, munkahelyükre akarnak jutni, mert tudják, hogy a munka további halogatása, a sztrájk folytatása csak sokáig húzódó nyomorhoz, súlyos inflációhoz, vezethet. Azért, mert néhány kisebb fegyverelyreállítás és a normális élet folytatásának útját, a munka útját akarják járni. Ezek miatt állt le ismét a lassan éledő közlekedés, mert fenyegetéseikkel, terrorcselekményeikkel lehetetlenné és veszélyessé teszik a munkát. A budafoki HÉV-járat egyik szolgálati kocsijára rálőttek, a lőrinci iparvasút felsővezetékét javító munkásokat kővel dobálták, a fogaskerekű villamos dolgozóit, a szépilonai villamosremiz dolgozóit és másokat is, akik a közlekedés helyreállításán dolgoztak, azzal fenyegették meg, hogy kézigránáttal vagy a kocsik felbontásával akadályozzák további munkájukat. Ugyanilyen terroristák vagy megtévesztettek szervezik a munkát felvevő becsületes dolgozók megfélemlítését a gyárakban is, dobtak kézigránátot a MÁVAG-ba, a munkát felvevők közé és máshová, törnek esztelenül, nemegszer saját munkatársaikra, saját gyárukra. Ha ilyen ellenforradalmi csoportok nem garázdálkodnának a városban, a legtöbb üzemben be lehetne indítani a munkát, helyre lehetne állítani a közlekedést és vissza lehetne tárni a normális élethez, az újjáépítéshez. A dolgozók túlnyomó többségének is ez a kívánsága. Kinek az érdeke a további sztrájk? Semmiesetre sem azoknak a becsületes embereknek, akik a Rákosi-klikk bűnei ellen, s a régi hibák gyökeres felszámolásáért indultak harcba. Csak azoknak érdeke, akik anarchiával, inflációval, teljes bomlással akarják bizonyítani nemzetünk életképtelenségét, azoknak érdeke, akik maguk is haszonélvezői a spekulációnak, inflációnak. A közlekedés megbénítása, a munka megakadályozása csak azoknak érdekük, akik valójában sohasem törődtek népünk igazi érdekeivel, s bármilyen hangzatos hazafias jelszavak mögé bújva végzik — vagy megtévesztett emberekkel végeztetik el — rés csoport — és világosan kell látni piszkos munkájukat, ma sem törődni azt, hogy ez nem tömegmozgalom nek azzal. TÖBB BÁNYA MÁR SZENET AD A legfrissebb jelentések szerint az ország legtöbb bányájában megindult a munka. A bányák dolgozói az üzemek, munkahelyek karbantartását végzik el, hogy a bányák állapota ne romolják tovább. Ezenkívül sok helyen már szenet is termelnek. Több bányánál azonban az a veszély fenyeget, hogy gázolaj és karbid híján, bányafa nélkül a munkát nem folytathatják tovább. Arra kérik a kormányt: segítsen ezen a nehézségen. A borsodi bányákban dolgozó munkások hétfőn 400 vagon szenet küldtek felszínre. Kedden hasonló eredményt vártak, mert a beszálló bányászok száma nem csökkent. A tatabányai bányászok a hétfői műszakon 139 vagon szenet termeltek. Kedden még többen indultak a munkahelyekre úgy, hogy a vezetők mintegy 200 vagon szénre számítanak. A tatabányai és a bánhidai erőművet most már jobban ellátják szénnel, s így már nemcsak a tatabányai üzemeket látják el villamosenergiával, hanem az országos hálózatnak is adnak. A tatabányai és az oroszlányi bá'VR üzemek vezetősége arra számít hogy 15-én, a fizetéskor mindenki bejön és akkor a ma még hiányzókkal is beszélni tudnak. A bányafa kevés. Hétfőn kaptak ugyan hat vagonnal, de ez csak néhány napig fedezi a szükségletet. A bányavárosban nincs zsír, de már intézkedtek: küldtek szenet a győri olajütőnek, ahonnan cserébe olajat kapnak. Ezenkívül 56 hízott sertést is szerveztek a zsírhiány megszüntetésére. Újabb hírek a külföldi segélyről Soldatic budapesti jugoszláv nagykövet közölte, hogy kormánya 150 millió dinár összegyűlt segélyt ajánlott fel a magyar kormánynak. Mint a belgrádi rádió bejelenti, a jugoszláv segély nagy része élelmiszerből, szappanból, üvegáruból és építői anyagból fog állni. A pozsonyi rádió tegnap esti adásában közölte, hogy a pozsonyi vasi út igazgatóság 15 szakembert küld Magyarországra a megrongált vasúti vonalak és vagonok helyreállításának céljából. Svédországból 10 teherautó indult el Magyarországra élelmiszer és I .vegyszerszállománnyal. A svéd női szervezetek határozatot hoztak mai syar gyermekek befogadására.