Népszabadság, 1956. december (1. évfolyam, 22-45. szám)

1956-12-30 / 45. szám

8 NÉPSZABADSÁG 1956. december 1SO, vasárnap 3 Miért akarják m®eg buktatni indonéz kormányát? hírmagyarázónk írja SZUMATRAI FELKELÉSRŐL: A Szumátrán kirobbant kormányellenes felkelés ráirányította a figyelmet az Indonéz Köztársaságra. Malájföld partjaitól egészen Ausztráliáig több mint 5000 kilométer területen húzódik azoknak a szigeteknek a láncolata, amelyek az Indonéz Köztársaságot alkotják. Indonézia több mint 3000 szigetből áll, területe csaknem 2 millió négyzetkilométer, lakosainak száma több mint 80 millió. A szigetvilág évszázadokig holland gyarmat volt. 1945. augusztus 17-én az országot független köztársasággá kiáltották ki. Ezzel azonban nem ért véget az idegen hódítók elleni harc. 1947- ben, majd 48-ban angol, amerikai támogatással több mint százezer főnyi holland csapat próbálta megfojtani a fiatal köztársaságot. Majd mikor ezek a kísérletek sem sikerültek. 1949- ben a hágai kerekasztal-értekezleten a háborútól meggyengült országra rákényszerítették a holland—indonéz unió vállalását és olyan feltételeket, amelyek jelentős gazdasági és politikai előnyökhöz juttatták a hollandokat. 1954-ben Indonézia nyomására Hollandia kénytelen volt beleegyezni az unió felszámolásába. Bár a jelenlegi szumátrai kormányellenes felkelés háttere még nem egészen világos, a célja már pontosan meghatározható: az Indonézia népeinek akaratából alakult a Szasztroamidzsozso által vezetett demokratikus kormány megdöntése. Meg kell mondani, hogy a belső körülmények bizonyos mértékig segítik a puccskísérletet. Az ország súlyos gazdasági helyzetben van. A mostani kormánynak a gyarmati uralom súlyos örökségét kellett átvennie olyan körülmények között, amikor a gazdasági kulcspozíciók jelentős részében a külföldi monopóliumok birtokában maradtak. Továbbá a lakosság jelentős része jogos gazdasági követeléseinek kielégítését — az objektív gazdasági nehézségek mellett — minden eszközzel, szabotázzsal, a korrupció terjesztésével akadályozta a koalíció jobbszárnyát képező, a holland gyarmatosítókkal szoros kapcsolatban álló Masumi Párt. Mindebből származó tömegelégedetlenséget nyergelte meg Szumátra szigetén Színibolon ezredes katonai klikkje arra, hogy felkelésével megdöntse Szasztroamidzsozso koalíciós kormányát. Eddig is voltak már Indonéziában kisebb-nagyobb zendülések. A jelenlegi szumátrai felkelés azonban lényegesen nagyobbnak és szervezettebbnek látszik az eddigieknél. Amikor a Szimbolon ezredes által vezetett katonai felkelés már-már kudarcot vallott, akcióba léptek a reakció pártjai és a kormányban lévő tagjaik visszahívásával a kormány megdöntésére törnek. Erről a belső reakció és a külföldi tőke által annyira gyűlölt kormányról tudni kell, hogy az utóbbi években államosította a korábban magánkézben lévő külkereskedelmi bankot, néhány sziget ólomlelőhelyeit, az észak-szumátrai olajforrásokat, a sok szénbányát, s a villanytelepek mintegy 90 százalékát. Tudni kell azt is, hogy a Szasztroamidzsozso kormánya volt a banjdungi értekezlet egyik kezdeményezője s elismerte a békés egymás mellett élés öt alapelvét is. Az indonéz politikai és gazdasági függetlenségért folytatott következetes és állhatatos harc — ez az az ok, ami miatt a ha- szai reakció, valamint az amerikai és holland tőke a jelenlegi kormány bukását akarja. Lainte"'A Newsweek Nixon ausztriai útjáról várható nyereségnél.............~ ---------- . ----------- -------- --— ■ A Newsweek című amerikai hetilap Nixon ausztráliai látogatásával kapcsolatban figyelemreméltó cikket közöl: „Az Egyesült Államok szókimondó gesztussal igyekezett megmutatni a világnak — írja a lap — hogy szívvel-lélekkel a magyar zendülők mögött áll. Eisenhower utasította Nixon alelnököt, utazzék Ausztriába. Ezzel a drámai gesztussal igyekezett a nemzetet a zendülők oldalára állítani. Igaz washingtoni körökben egyeseket súlyosan aggasztott az a lehetőség, hogy az elnök jelenléte Magyarország közelében alátámaszthatja azokat a vádakat, amelyek szerint az Egyesült Államok bujtogatta a zendülőket, a várható nyereség azonban fontosabbnak látszott. Nixon látogatása megnyugtatta azokat a magyarokat, akik még folytatni akarják a harcot..." Nixonnak a menekülttáborban tett látogatásáról a lap így ír: „Nixon látogatása egy magyar menekülttáborban, valóságos bomba volt az újságírók számára. A magyar karácsonyi éneket durván félbeszakította egy osztrák rendőr verekedése egy párizsi sajtófényképésszel. Az ajtókat gorombán becsapták a sajtótudósítók előtt. Az ausztriai amerikai nagykövetet a csőcselék megdögönyözte.” Kik dögönyözték meg az amerikai nagykövetet? A Newsweek idézett cikkéből nem derül ki, milyen csőcselék dögönyözte meg az amerikai nagykövetet. Mivel a magyar menekülttáborban tett látogatással kapcsolatban említi a „dögönyözést“, feltételezhető, hogy ugyanazokat a táborban lévő magyarokat titulálja ezzel a jelzővel, akiket egy-két nappal korábban még hősöknek, bátor szabadságharcosoknak mutatott be számtalan cikkben és fényképben. Enyhén szólva, kicsit furcsa (vagy túl őszinte?) ez az éles hangváltás. Csak nem elégtétel akar lenni ez a jelző a megdögönyözött nagykövetnek? Vagy a Newswek is már csak a „várható nyereség“ szempontjából értékeli a táborokban lévő „magyar szabadságharcosokat“? „GYÁROSOK ÉS KERESKEDŐK politikai iskolája“ Sanghaj központjában, a hajdani angol negyedben egy hétemeletetes épület bejáratánál olvasható csillogó réztáblán ez az Európából jött ember számára meglepő és első pillanatra érthetetlen felirat. Az épületben valamikor angol bánik volt és a gyorslift most is tőkéseket, gyárosokat, nagykereskedőket szállít. Európai divat szerinti finom ruházatuk szembetűnően elüt a sanghaji járókelők széleványos kékvászon, csukott nyakú öltönyeitől. Kezüikben most is elegáns aktatáskát szorongatnak, de abban részvénypakettek és bankjegykötegek helyett jegyzetfüzetek, könyvek simulnak egymáshoz. Persze az aktatáskák tartalmát csak akkor ismertem meg, amikor beültem az iskola egyik szemináriumára, ahol — bármennyire groteszkül hangzik is — gyárosok, kereskedők, gazdag részvénytulajdonosok az extraprofit kialakulásának kérdéséről vitatkoztak. Ezek a tőkések a felszabadulás — a külföldi tőkének Kínából való kiűzése — után találták meg anyagi biztonságukat és saját anyagi helyzetük megszilárdulásán keresztül tanultak meg különbséget tenni a két társadalmi rendszer között. Ez a tény változást idézett elő a tőkések gondolkodásmódjában és magatartásában. Érdeklődni kezdenek annak a politikai és társadalmi rendszernek struktúrája iránt, mely megszabadította őket a külföldi tőkével való nagyon egyenlőtlen és kilátástalan versenytől, az anyagbeszerzés, a piacszerzés gondjaitól. Megkérdeztem az iskola egyik nőhallgatóját Csang Ven-jiart, egy sanghaji állami tőkés vegyes textilüzem részvényesét — aki jelenleg az üzem anyagbeszerzési osztályának vezetője — miért kérte felvételét az iskolára. *— Férjemmel együtt — válaszolta — a felszabadulás előtt állandó gondban éltünk, hogyan helyezzük el pénzünket, hogy minél kevesebb kockázattal, minél nagyobb hasznunk legyen. De bármilyen óvatosak voltunk, sokszor rajtavesztettünk, állandó bizonytalanságban éltünk. Most életünk nyugodt. Férjemmel együtt vezető beosztásban dolgozunk, magas fizetést, tőkénk után pedig 5 százalék biztos jutalékot kapunk. A gyár az utóbbi évek óta rohamosan fejlődött. 1949-ben 102, most pedig már közel 600 munkással dolgozik. Meg akarom ismerni, mi az alapvető oka ennek a hasznos és jó változásnak. Nagyjából hasonló választ kapok egy másik hallgatótól Vang Sou-tyi-től (állami tőkés vegyigyár aligazgatója 350 000 jüan értékű részvénnyel és 500 jüan havi fizetéssel) is. De ő még mást is kihangsúlyoz. — Aligazgató voltam akkor is, amikor a gyár még tőkés részvénytársaság volt, aligazgató vagyok most is, amikor már félszocialista üzem. Érzem, tapasztalom, hogy munkámat megbecsülik. Szeretnék minél jobban dolgozni és ezért meg akarom ismerni a szocialista üzem vezetésének módszerét. Ilyen és ehhez hasonló elképzelések vezették végül is a haladó gondolkodású kínai tőkések politikai pártját, a Kínai Demokratikus Országépítő Szövetséget, továbbá a gyárosok szervezetének (amolyan kínai GYOSZ) helyi tagozatát, hogy a városi tanáccsal karöltve ez év áprilisában létrehozza Sanghajban ezt az iskolát. A tananyag nem merül ki a politikai gazdaságtan tanulásával. Az alábbi tárgyak szerepelnek még: szocialista ipari és kereskedelmi vállalatok szervezése s irányítása; történelem; földrajz; Kína szocialista átalakítása, nemzetközi kérdések. Az iskolára való felvételnél — de később a tanfolyam során is — szigorúan betartják az önkéntesség elvét. A hallgatóknak joguk van tanfolyam közben is kilépni az iskolából. Semmiféle propaganda a jelentkezésre nem folyik — legfeljebb csak a Gyárosok Szövetségében maguk a tőkések beszélik rá egymást. A felvételnél semmilyen feltételt nem szabnak, senkitől nem ,verdezik mit csinált azelőtt. A teljes önkéntességet hangsúlyozza az is, hogy a tanfolyam végeztével vizsgát nem tartanak. A szemináriumok munkájának legfontosabb gyakorlata a szabad vita. Bárki, bármiről — akár magáról a fennálló társadalmi rendszerről — teljesen nyíltan megmondhatja véleményét. Természetesen — éppen a szabad vita elvének megfelelően — teljes fóruma van az ellenvéleményeknek is. Az olyan igazságot pedig, mely vita alapján kristályosodik ki — ezt mutatja az iskola gyakorlata — mindennél meggyőzőbbnek tartják a hallgatók. Az iskolán tett látogatásunkkor például az egyik szemináriumi hallgató (volt gyártulajdonos, most állami tőkés vállalat aligazgatója) élesen kifogásolta, hogy ő kizsákmányoló lenne. Hosszszasan igyekezett bizonygatni, hogy apja is, ő is mennyit dolgozott a gyárban, milyen nehezen „kuporgatta össze” a gyár felszerelésére fordított százezreket és sorolta tovább azokat — a nálunk odahaza is jól ismert — „érveket”, melyek szerint ő nem kizsákmányoló. Parázs vita keletkezett. Ez egyébként a legjobban vitatott kérdések egyike. A legtöbben néhány vita után megértik a kizsákmányolás lényegét, de vannak, akik sokáig makacsul kitartanak álláspontjuk mellett: ők nem kizsákmányolók. — Már az a tény — mondja Hszü Jen-huej elvtárs, hogy szégyennek érzik kizsákmányolónak lenni, nagy haladást jelent a tőkések gondolkodásában. Az iskola kedvező hatása sok más konkrét tényben is megmutatkozik. Az első tanfolyam ez év augusztusában végzett hallgatóinak munkáját tapasztalatgyűjtés céljából az iskola vezetői figyelemmel kísérik. Megállapították, hogy Sanghaj államitőkés üzemei közül abban a nyolcvanban, melyeknek egykét tőkés vezetője már elvégezte az iskolát, jelentősen megjavult a tőkés vezetők, valamint az állam által kinevezett vezetők és a pártszervezet közötti együttműködés. A tőkés szakemberek azóta sokkal kevésbé féltékenyek szaktudásukra, szívesebben tanítják a fiatalokat. Az iskola elvégzése után 30 sanghaji gyáros önként vállalta, hogy elköltözik az ország nyugati területein létesített új iparbázisokra, új gyárak szervezésére és irányítására. Sokan rábeszélik ismerőseiket, hogy kérjék ők is felvételüket az iskolára, egyesek pedig a felszabaduláskor külföldre szökött barátaikat igyekeznek hazatérésre bírni. Olyan van-e, aki az iskola hatása alatt lemondott tőkéjéről? — kérdezem egy kicsit évődve. Hszü Jen-huej elvtárs azonban komolyan válaszol. — Igen. Tanítványaink közül többen hivatalos szervek előtt kijelentették, hogy a gyárban betöltött vezető beosztásuk után járó magas fizetés anyagilag kielégíti őket és nem tartanak igényt többé tőkéjükre, szégyellik felvenni a tőkéjük után munka nélkül kapott jutalékot. A kormány azonban egyelőre ezt nem fogadta el, mert a tőkések túlnyomó része még nem gondolkodik így és egy-egy ilyen eset megzavarhatja őket, bizonytalanságot, bizalmatlanságot kelthet. Vannak természetesen még szép számmal olyan tőkések is, akik nemcsak, hogy a munka nélkül szerzett jövedelmet nem szégyellik, de még odáig sem jutottak el, hogy őszintén együttműködjenek az állammal. Az sem ritka, hogy egyesek számításból jelentkeznek az iskolára, „jó pontot” akarnak szerezni. A nagy többségnél azonban igen jelentős, pozitív irányban történő fordulat jelei mutatkoznak. Kína Kommunista Pártjának a hazafias érzelmű tőkések felhasználására, megnyerésére és átnevelésére irányuló bölcs, türelmes politikája kezdi érlelni gyümölcsét. Sanghaj, 1956 november. Fábián Ferenc Mit vár Tito elnök 1957-től? Belgrád, december 29. (MTI) Mint a belgrádi rádió jelenti, a Borba vasárnapi számának teljes első oldalán közli szerkesztőjének, Jozse Szmolenek Joszif Broz-Tito elnökkel folytatott beszélgetését. Tito elnök bevezetőben derűlátását fejezte ki a nemzetközi fejlődés jövő évi kilátásait illetően. Teljesen téves lenne azt hinni — mondotta —, hogy a nemzetközi helyzet nem javulhat meg. Ennek a helyzetnek meg lehet és meg is kell javulnia. Jugoszlávia belső fejlődéséről szólva, Tito elnök a többi között kijelentette: itt az ideje annak, hogy az objektív lehetőségek az életszínvonal további emelkedésében jussanak kifejezésre. A beszélgetés során érintettek egyes nemzetközi problémákat is. Tito elnök ez alkalommal hangoztatta: Jugoszlávia arra törekszik, hogy jó viszonyát valamennyi országgal, a nyugati és keleti országokkal egyaránt, még inkább fejlessze és elmélyítse. Kijelentette: Jugoszlávia külpolitikájának elsődleges célja, hogy hozzájáruljon a mai nemzetközi ellentétek enyhítéséhez, hogy minél nagyobb eredményt érjen el a nemzetközi viszonyok megnyugvása érdekében, hogy ezáltal megszilárduljon a világbéke. Tito elnök nyilatkozatában kitért az egyes elméleti problémák-ról folyó jugoszláv—szovjet vitákra. Hangsúlyozta: teljesen helytelen lenne, ha ez a polémia negatív hatást gyakorolna a nemzetközi viszonyokra. Arra van szükség — mondotta Tito elnök —, hogy az államközi viszonyokat teljesen elválasszák a pártközi viszonyoktól, de különösen szükség van arra, hogy az elméleti vitákat teljesen elkülönítsék a nemzetközi együttműködés fejlődésétől. Nemzetközi kozmetikai kongresszus Bécsben A bécsi városháza dísztermében május 27—31-ig tartják a 11. nemzetközi kozmetikai kongresszust, amelyen több mint ezer kozmetikusnő vesz részt. A kongresszuson a nyugati államok mellett a Szovjetunió, Lengyelország és Csehszlovákia is képviselteti magát. Jól megfenyegette őket... Hernan Siles Zuazo bolíviai köztársasági elnök — az AP jelentése szerint — pénteken drámai hangon bejelentette, hogy végső eszközként éhségsztrájkba kezd és ezzel igyekszik rávenni a Bolíviai Szakszervezeti Központ baloldali elemeit arra, hogy ne kezdeményezzenek sztrájkokat.