Népszabadság, 1957. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1957-01-05 / 4. szám

1951. január 5. szombat NAPI JEGYZETEK Öt l percnyi em­berség Idegesek az emberek a földalatti megállójánál. Hosszan kígyóznak a sorok, a villamosok pedig nem jönnek elég gyorsan. S ha meg­áll egy-egy kocsi, jó, ha 4—5 em­bert visz tovább magával a vég­állomás felé. Az Operánál, a sor legelején fiatal férfi áll, karján kék kabá­tos, kétéves forma kisfiúval. Nem lehet könnyű a teher, s még ne­hezebb lesz a gyerekkel a zsúfolt kocsin. Ezer szerencse, hogy befut már a villamos. A kalauz, szin­tén fiatal ember, meglátja a fér­fit a karonülő kisfiúval. Amint egyik kezével kiakasztja a lán­cot, hogy beengedje az utasokat, másik kezével a kisgyerek felé nyúl. S a következő pillanatban már az ő karján pihen a gyerek, mintha örök életében ott lett volna a helye. És az ajtót azon túl már, egé­szen a végállomásig csak úgy nyitja ki a kalauz, hogy karján a fiú, s jobbján az apa, aki most néhány percig pihenteti eler­­nyedt karját. A gyerek pedig ne­vet, tapsikol örömében, hiszen most egy újfajta játékot fedezett fel: pótkalauz lett egy rejtélyes alagútban. Amikor a végállomáson ki­szállnak az utasok, derűsebb az arcuk. Előzékenyebbek is tán, mint máskor. Egy férfi óvatlanul megböki táskájával útitársát, s máris mondja udvariasan: — Bocsánat. Udvarias rá a válasz is: — Nem történt semmi... Talán nem is. De annyi mégis, hogy egy kedves kalauz néhány percre békét, derűt hozott a máskor olyan idegesítően tömött kocsiba. (gordon) A MEDOSZ Móricz Zsigmond színházterem jan. 6-án de. fér­fi órai kezdettel GYERMEKELŐADÁST RENDEZ. Színre kerül a JA­NCSI ÉS JULISKA tündérjáték. Grimm meséjéből írták: Barotányi Ferenc és Pápa Relli. Címszerepben: Soós Imre és Horváth Teri. Jegyek kaphatók: a színház pénz­táránál. VI., Jókai utcai 4. szám. Telefon: 125—549, 125—573. esetben nyújtott hatalmas segítsé­get a forradalmi munkásmozgal­maknak, a nemzeti felszabadító harcoknak, ezúttal is vállalta a súlyos áldozatot és kérésünknek eleget tett. * nemzetközi imperializmus A egyszer már magyar vérrel mosta tisztára az utat a világ első lovas tengerésze, Horthy Miklós fehér paripája előtt A „vezér” nyomában a darutollas, antant­­szíjas pribékekkel belovagolt a „bűnös Budapestre" és cinkosai­val több mint két évtizeden ke­resztül fürdött a magyar munká­sok és parasztok vérében és ve­rejtékében. Nem engedtük, hogy ezt a véres­­fehérlovas komédiát még egy­szer megismételjék. Pedig ismét jelentkezett az öreg tutajos! Mun­kás- és parasztosztályunkat nem engedhetjük újból ebek harmin­­cadjára. Aki ezt nem érti meg, annak olcsó a munkás és a pa­raszt vére. De nekünk mindennél drágább. Az ő kezükkel épül a szocialista magyar haza. Az idő és az eredmények, a független, szabad, szocialista Ma­gyarország boldog népe bennün­ket fog majd igazolni. Bátran ál­lunk a történelem ítélőszéke elé. A kapitalisták, imperialisták vé­leménye, nézete és „ítélete" nem érdekel bennünket. A nemzetközi szocialista tábor ezt az igazat már ki is mondotta, így­agy hiba, hogy ezekről a je-je­lenségekről és dolgokról na­gyon keveset beszélünk. Néha úgy tűnik, sajtónk és rádiónk óvakodik tudomásul venni, hogy kiéleződött osztályharc folyik, hogy proletárdiktatúrában élünk és ennek abban a szakaszában, amikor szélesíteni akarjuk a szo­­­­cialista demokráciát. Egyesek még­­ nagyon elvtelenül írnak és be­szélnek megbékélésről, mintha mindenkivel, még az ellenséggel is össze akarnánk borulni. Pedig a dolgozó magyar nép csak azok­kal akar és fog együtt dolgozni, akik elismerik a népi demokráciát, hívei a szocializmus építésének, nem vonják kétségbe a magyar kommunisták, a Magyar Szocia­lista Munkáspárt vezető szerepét és a munkás-paraszt szövetséget tekintik államunk fundamentu­­mána­k­. Sokkal többet kellene beszél­nünk a 12 esztendő forradalmi vívmányairól, a tulajdonviszonyok megváltoztatásáról, többet kelle­ne írnunk és beszélnünk az impe­rialisták támadó, agresszív, uszító politikájáról. Sokan a burzsoá ideológia és politika befolyása kö­vetkeztében nem akarják észre­venni a szocialista tábor egysé­gét és egységes fellépését, a prole­tár internacionalizmust és szolida­ritást, holott az utolsó hetek nem­zetközi eseményei elég világosan és élesen húzták ezt alá. Amikor az imperialista körök a köztük és a kommunisták közötti ellentéteket minden más ellentét fölé helyezik, világosan látnunk kell közvetlen teendőinket a nem­zetközi imperializmussal és ha­­zai csatlósaival szemben. Az adott helyzet azonban nem akadályoz­hatja meg és nem is fogja meg­akadályozni, hogy a szocialista demokráciát mind szélesebben ki­bontakoztassuk. De világosan, nyíltan és félreérthetetlenül meg kell mondani, nem burzsoá de­mokráciát akarunk Magyarorszá­gon, hanem proletár demokráciát. Demokráciát a szocializmus hí­ í­veinek, a nép érdekeiért harco­lóknak, a munkásoknak, a dolgo­zó parasztoknak és a haladó ér­telmiségnek, de nem a "kizsá­kmá­­­­nyolóknak, az ellenforradalmárok­­­­nak, az ellenségnek. A forradalmi munkás-paraszt kormány az elmúlt két hó­nap alatt az elkerülhetetlen ke­mény és határozott rendszabályok mellett egész sor olyan intézke­dést tett, amely előrehaladás a szocialista demokrácia útján.­­ Népeink ezekben régi kívánságai­nak megvalósulását látja. El va­gyunk szánva, hogy a rend, a bé­ke, a nyugalom megszilárdításá­nak ütemében bátran megyünk to­vább előre a megkezdett ülőn. Dolgozó népünk már felismerte ezt és ez is egyik magyarázata annak, hogy nagymértékben meg­változott az­­emberek nézete­s hangulata. Ha valaki ma, a kéthónapos fordulón, a számadás e pillanatá­ban azt kérdezné tőlem, mit tar­tok a kormány legnagyobb ered­ményének, annak ezt felelném: megtörtük a fagyos bizalmatlan­ságot, és erőteljesen bontakozik ki a nép bizalma, amelyre a jövőben egész munkánkat építeni akarjuk és fogjuk. Az utóbbi hetekben nagy minő­ségi változások történn­ek. Az első hónapot, december 4-én, azzal vé­geztük, hogy saját népi kar­hatal­­­­munk megszervezése, a rendcsiná­­­­lás után, Budapesten, Pécsett és­­ sok más helyen, meg­jelente­k a kommunisták az utcán. A legki­­próbáltabb, harcokban megedző­­dött kommunistáik, akik nem inga­doztak, nem riadoztak, és ezen a napon vörös zászlók alá sorakozva, kivonultak az utcáikra és segítet­tek kiűzni onnan a már szétszórt fegyveres ellenforradalmi eleme­ket, amelyek ezen a napon még véres tüntetésre készültek. A kom­­munisták megjelenése az utcán megmutatta, hogy pártunk tagjai ismét készen állnak a harcra, és vállalják országépítő feladatukat. Az utca nem lesz többé színtere ellenforradalmi kísérleteknek. Az utcákon ma már derék, megbíz­ható­­karhatalmunk az úr. Dicsére­tükre legyen mondva, napról nap­ra javul közbiztonságunk, életbiz­tonságunk. Ezt a karhatalmat, a magyar dolgozó nép hatalmának őrzőjét, még fegyelmezettebbé, még egységesebbé fogjuk tenni. Az utca pedig, amely a miénk volt, újból a miénk lesz. Az ellenség a fegyveres ellen­­forradalom leverése után módszert változtatott. A fegyveres harcról áttért a politikai harcra és támadást intézett a munka front­ján. Nem engedtük megfélemlíte­ni, sem zavarba hozni magunkat. Nem engedtünk semmiféle nyo­másnak. Megalkuvás nélkül ke­mény ellentámadásba mentünk és feloszlattuk az ellenforradalom befolyása alá került Budapesti Központi Munkástanácsot és terü­leti munkástanácsokat. Feloszlat­tuk a „forradalmi bizottságokat” is, amelyet az ellenforradalom ki­tűnően felhasznált. Ezeknek a széjjelvert tagjai most másfelé keresnek fészket. De figyelemmel kísérjük munkájukat. Kemény, szívós munkával lerántottuk a leplet azokról, akik a sztrájkra uszítottak. Amikor ezen a fronton is eredményeket értünk el, hozzá­­kezdtünk szétzilált gazdasági éle­tünk vérkeringésének megindítá­sához. Gazdasági téren rendkívül sú­lyos nehézségekkel kell megküz­­denünk. De mi, munkások, dolgozó parasztok ismerjük a magunk né­pét. Nincs bennünk kétség az­iránt, hogy a dolgozó nép össze­fogásával, vállvetve megbirkózunk minden nehézséggel.­­ Mindannyian akarjuk és ezért I sikerül elűznünk az infláció rémét­­ és megrövidítjük az ismert kény­t­e szerintézkedések napjait. A leg­­­­utóbb Pécsett tartott bányászak­­­­tíván a mi bányászaink szívé­­nek lüktető dobbanása azt dobol­ta fülembe: egyre több kenyere lesz az iparnak. A munka még dö­cög, de a dolgozók munkaakarata, munkafegyelme, a nép vagyoni­nak megőrzése iránti akarata egy­re erősödik.­­*­ legnagyobb hálával kell ehelyütt is megemlékezni arról az áldozatkész segítségről, amit a szo­cialista tábor népei nyújtottak és nyújtanak számunkra. Mint ahogy nem feledkezünk el a többi or­szág segélynyújtásáról sem. Növekvő bizalommal tekintünk az ellenforradalmi elemek® megtisztult munkástanácsokra, amelyek érezvén felelősségüket, napról napra szívósabban fognak hozzá az üzemek, gyárak rendbe­hozatalához. Nagy bizalommal és várakozással fordul az egész or­szág szabad szakszervezeteink felé, amelyeknek munkája most kezd lendületbe jönni. Nem két­séges, hogy ez a szakszervezet egyik fontos bázisa lesz az osz­­tályharc frontjának. Az ország minden területén napról napra növekszik a száma a kommunistáknak, akik állhata­tosan dolgoznak, hogy visszaad­ják a pártba vetett hitet és együttélve a tömeggel diadalra juttassák a népi demokrácia alap­vető elvét: a párt a szocializmus építésének vezető ereje. Melyek a további feladatok? Megalkotni a kibontakozás alap­ját politikai és gazdasági nehéz­ségeinkből egy olyan program alapján, amelyet magáénak vall­hat minden becsületes, haladó magyar ember. IVE PSZAB A DS A G TATABÁNYAI JELENTÉS: RÉMHÍR: „Január 1-től sztrájk!* BÁNYÁSZVÁLASZ: szerdán 343­ csütörtökön 512 vagon szén! (Komárom megyei tudósítónk­tól.) Az új év egy rémhír szertefosz­lását hozta Tatabányán. „Január 1-től tíznapos sztrájk lesz a bá­nyákban­“ —ezt terjesztették a vá­rosban a múlt hét végén.­­ A munkások azonban rácáfoltak a híresztelésre.­­ Az új év első munkanapján 4190 bányász jelent meg, s 343 vagon szenet küldött a felszínre. Néhány bányaüzemnél érdeklőd­­tünk a munkáról. Az üzemvezető­ség mindenhol azt a választ adta, hogy a bányászok fegyelmezetten dolgoznak, sem a munkástanács, sem az üzemvezetőség nem akar sztrájkot. Ugyanúgy vélekedik a bányászok nagy többsége is. Raáb Károly, a Xl-es akna fenntartó vására — aka 1935 óta dolgozik itt — elmondta, hogy bár újév előtt ő is hallott valamit a sztrájkról, ez azonban a Xl-es akna bányá­szait nem gátolja a munkában. — Üzemünkben nagyon sok a fenntartás — mondja. — Az én csapatom egy légvágatot ácsol át, egy métert haladunk előre mű­szakonként. Ilyen eredménnyel dolgoztunk azelőtt is. Most kér­tem, hogy állapítsák meg e mun­ka szakmányát, mert szeretnénk tudni, hogy mit keresünk. Sok új munkás érkezett hozzám. Az üzemvezetőség kihirdette, hogy a régi csillések jelentkezhetnek szénfalhoz. Most már jobban le­het a XI-es akna termelésére is számítani. Sinák Lajos, a VIII-as akna szé­­nelő vájára ezt mondta: Igaz, a múlt napokban utánam szóltak a reggeles műszakban a leszállás­kor, hogy minek igyekszünk olyan nagyon. De ez nem zavar bennün­ket. Mi nem beszélgetni, hanem dolgozni járunk le a bányába. Velünk együtt négy csapat dolgo­zik. Nem beszéltünk össze, de ha valamelyik jobban termett, a másik igyekezett még többet ad­ni. Az új év első munkanapján például a négy csapat 12 embere több ,­int 140 csille szenet ter­melt, csütörtökön pedig 136 csil­lét. A szak­mány ellen, amelyet mi kértünk, sok a kifogás. Mi is szakmányban dolgozunk, és meg vagyunk elégedve vele. Előirány­zatunk hét csille, azaz 3,5 köbmé­ter. Egy csilléért 6 forintot ka­punk. Külön megfizetnek minden mellékmunkát. Ha többet terme­lünk, a csille ára 10—20 százalék­kal emelkedik, úgy számítottam, ha továbbra is ebben az ütemben haladunk, a 30 százalékos földalatti pót­lékkal együtt naponta 115 fo­rintot is keresünk. H Hát akkor miért ne dolgozzunk? Igaz, a munkafegyelem még gyenge. Az is előfordult, hogy a délutános műszakból 10 óra he­lyett sokan már este 8 órakor ki­szálltak. Az üzemvezetőség a hé­ten röpgyűlést tartott a munka­fegyelemről, s remélhetőleg most már belezök­kenün­k a régi kerék­vágásba", így vélekedik a munkáról, a sztrájkról szóló rémhírről Tóth Imre, a VH-es akna fiatal bánya­mestere, a munkástanács tagja is. — A mi üzemünk, Tatabánya egyik legöregebb bányája — mondja. — Sok a régi munká­sunk, a­kik még akkor is bejöttek fenntartásra, amikor más üzemek álltak. A fejteljesítmények még alacsonyak, de igyekszünk változ­tatni rajta. Jelenleg 12 vagon sze­net termelünk, január végére azonban 20 vagonra szeretnénk felemelni, utána pedig az október előtti 26 vagonos termelés eléré­sét tűztük célul. Ezért a munkás­­tanács együtt dolgozik az üzemve­zetőséggel. Eddig 40-en hiányoz­tak, de már megvan a teljes mun­káslétszámunk, most már nem lesz akadálya a jobb munkaszervezés lealakításának, így gondolkodnak a tatabányai bányászok. Elég volt a munka­nélküliségből — mondják. Csü­törtökön még eredményesebben dolgoztak és 512 vagon szenet küldtek a felszínre. Az üzemek­nél szaporodnak a feladatok. A szállítás megszervezése, a lejtős ak­nák jégtelenítése, a teljesítmény emelése — ez a fő gondjuk az új év első napjaiban a bányák dol­gozóinak. Ebben nagy segítséget jelent az, hogy a tatabányai munkástanács csütörtökön megerősítette igazgatói funkciójában Gál Istvánt, aki az október 23-i események előtt a tröszt vezetője volt. Gál elvtárs ismertette programját, melynek az a lényege, hogy a tatabányai aknákat egy éven be­­­lül rendbehozzák és elérik a régi termelés színvonalát. K­a. Január 7-én megkezdődik a tanítás a fővárosban A karácsonyi szünet január 7-én befejeződik. A budapesti is­kolák általában egy hónapi tüze­lőkészlettel rendelkeznek. Re­mény van arra, hogy a következő hetekben újabb szállítmányokkal egészíthetik ki a meglevő készle­teket, s így a tél hátralevő részé­ben fűtőanyag-hiány miatt előre­láthatólag semmiféle fennakadás nem lesz. A félévi bizonyítványokat már­­­cius közepén osztják ki. A tervek szerint az idei tanévet június vé­gén fejezik be. Kevesebb a megálló, gyorsabb az autóbuszközlekedés A Körúton és a Rákóczi úton több autóbuszmegállót megszün­tettek — illetve a romos épületek miatt áthelyeztek —, mert a je­lenlegi kocsiállomány kevés az autóbuszközlekedés zavartalan le­bonyolításához. Az egyes meg­szüntetett megállók gyorsítják a forgalmat: kevesebbet állnak a kocsik, rövidebb a menetidő. Ha a villamosközlekedés megindul és a romos épületeket helyreállítják, ismét több megállót visszaállíta­nak. ­ magyar forradalmi munáás-paraszt kormány határozata egyes anyagok leltári készletének bejelentéséről 1. § A Nehézipari Minisztérium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, a Könnyű- és Élelmiszeripari Mi­nisztérium, az Építésügyi Minisz­térium, a Közlekedés- és Posta­­ügyi Minisztérium, az­ Országos Erdészeti Főigazgatóság, az Orszá­gos Vízügyi Főigazgatóság fel­ügyelete alá tartozó, korábban anyagstatisztikai adatszolgáltatás­ra kötelezett vállalatok kötelesek az 1956. december hó 31-i leltár szerinti állapotnak megfelelő, sa­ját tulajdonukat képező, fonto­sabb anyagkészleteiket 1951. ja­nuár hó 20-ig bejelenteni. 2. § A jelentés módját, valamint a számbavételre kerülő anyagok kö­rét a Központi Statisztikai Hiva­tal 15 566/957. számú, 1956. decem­ber 30-án kiadott beszámoló jelen­tése határozza meg. 3. § A jelen határozat kihirdetése napján lép hatályba. Kossa István, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány tagja. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár munkástanácsa és vezetősége felszólítja mindazon dolgo­zóit, akik ez ideig munkára nem jelentkeztek, hogy legkésőbb t­ől 7 janutír 7-i­g munkafelvétel céljából mun­kahelyükön jelenjenek meg. Amennyiben fenti időpontig a munkát nem veszik fel, úgy a vállalat a nem jelent­­k­ezők munkaviszonyát meg­szűntnek tekinti és munka­könyvüket saját felelőssé­gükre elküldi.

Next