Népszabadság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-01 / 27. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1957. február 1. péntek Becsüljük meg a párt régi katonáit A közelmúlt hibáiról beszél­­­..... lettünk a na­pokban szűk társaságban. Külö­nösen sok szó esett a bizalmatlan­ságnak és a gyanakvásnak arról a nyomasztó légköréről, mely éveken át keserítette sokunk éle­tét. Egymás szavába vágva mon­dottunk el történeteket életünk e szomorú korszakából. Ennek a mintegy négyesztendős — 1949— 1953 közötti — időszaknak, saj­nos nagyon sokszor a nép ügyé­nek legodaadóbb harcosai, a mun­kásmozgalom régi katonái voltak a szenvedő alanyai. Kétségtelen, hogy 1954 után történt egy s más e szégyentel­jes állapot felszámolására. Felku­tattuk és számba vettük a régi il­legális pártmunkásokat. A mun­kásmozgalom számos munkakép­telenné vált öreg harcosa rend­kívüli személyi nyugdíjat kap. Több más hasonló intézkedésen keresztül is érzik irántuk való tiszteletünket, megbecsülésünket. Mindezzel azonban még nem ===== pótoltunk minden mulasztást. Hiszen a magyar mun­­kásmozgalom illegális harcosainak még csak egy része van olyan kor­ban, amikor hátralevő éveiben már pusztán pihenésre és csendes nyugalomra vágyik. Többségük életerős ember, akiket fűt a tett­vágy, akiknek változatlanul — csakúgy, mint az illegalitás évei­ben — életelemük a politikai munka, a szocializmusért való küzdelem. Arra törekszenek, hogy a mozgalomban szerzett két-há­­rom évtizedes tapasztalatukkal minél többet használjanak, segít­senek. Ez a törekvésük különös erővel mutatkozott meg az októ­ber végi és a november eleji ese­mények idején, valamint az eze­ket közvetlenül követő napokban. Ők voltak azok, akik a legna­gyobb káoszban sem veszítették el hitüket és a legzivatarosabb na­pokban is megfelelően tudtak tá­jékozódni. A Kőbányai Sörgyár­ban például a legsúlyosabb idők­ben úgyszólván minden kérdésben a kommunista­ mozgalom régi, köztiszteletben álló harcosához, Lerch János elvtárshoz fordultak tanácsért munkatársai, elvtársai. Sok kerületben, üzemben — akárcsak 1945-ben — a munkás­­mozgalom régi, illegális harcosai jelentek meg elsőkként, hogy talp­raállítsák a pártszervezeteket, a kommunistákat. Ha közlekedés híján, munkahelyükre nem tudtak mindjárt eljutni, lakóhelyük ke­rületi pártszervezetét, vagy szomszédaikat, ismerőseiket ke­resték fel, hogy megindítsák a po­litikai munkát, lelket öntsenek a csüggedőkbe. A keserűség és ki­ábrándultság napjaiban sok he­lyen e régi harcosoknak a forra­dalom ügyébe vetett megingatha­tatlan hite volt az élet első jele. Ők rázták fel a csapástól elalélta­­kat, az ő töretlen harci kedvük változtatta megújult küzdőszel­lemmé sok kommunista ernyedt, kapituláns hangulatát. A régi harcosok aktív mun­­­­kája nagy érték nap­jainkban azért is, mert a nép ügyéért folytatott áldozatos har­cuk szeretetet és tiszteletet szer­zett számukra a dolgozók köré­ben. A közelmúlt években a tapasztalt hibák elleni bátor kiállásuk csak fokozta irántuk a megbecsülést. Sok pártszervezet­ben éppen az ő személyük és tevé­kenységük tudta viszonylag ha­mar feloldani az MSZMP-vel szemben kezdetben mutatkozó fa­gyos bizalmatlanságot. Nem kétséges, hogy a XIV. kerületben egyre erőteljesebben kibontakozó pártszervezési mun­ka sikereinek is az a forrása, hogy a kerület közszeretetnek örvendő régi munkásmozgalmi harcosai a pártmunka élvonalában harcol­nak. Az ideiglenes intéző bizott­ság kilenc tagja közül hatan már a felszabadulás előtt is a munkás­­mozgalom katonái voltak. Napjainkban pártunk kemény harcot folytat a proletariátus diktatúrájának megszilárdításá­ért, s mind teljesebb érvényesülé­séért, amely Lenin tanításának megfelelően kemény elnyomás, diktatúra a restaurációra törekvő ellenforradalmárokkal szemben, s teljes, mind jobban érvényesülő demokrácia a legszélesebb dolgo­zó tömegek számára. Kik érthet­nék igazán jól ennek az alapvető marxista elvnek gyakorlati alkal­mazását, ha nem a párt régi ka­tonái? Kitől várhatunk elsősorban éberséget és határozottságot az el­lenforradalmi kísérletekkel szem­ben, ha nem azoktól, akik már annyiszor néztek elszántan far­kasszemet az engesztelhetetlen osztályellenséggel? S kik érthet­nék oly mesterien a tömegek kö­zött végzett politikai, felvilágosí­tó munka ezernyi fortélyát, mint azok a kommunisták, akik az ille­galitás hallatlanul nehéz körül­ményei között is megtalálták az utat a legkülönbözőbb rétegekhez tartozó hazafiak szívéhez és értel­méhez? Nincs könnyű dolga ma ===== annak a kommu­nistának, aki vitára bocsátkozik, felvilágosító munkát végez. A helyzeti nehézségen kívül meg kell küzdenie azzal a kimondott vagy hallgatólagos ellenszenvvel is, mely az MQP egyes, a néptől elszakadt, bürokratává, hivatal­nokká lett funkcionáriusa ellen irányul, de amelyet sokan — rosszindulatból vagy félreveze­­tettségből — minden kommunis­tára ki akarnak terjeszteni. A párt régi, illegális harcosai, s se­gítségükkel a fiatalabb kommu­nisták is, sokkal könnyebben birkóznak meg az ilyen termé­szetű nehézségekkel. Olyan időket élünk, amikor a harcedzettségre, a nagyobb élet­­tapasztalatra, a megfontoltságra és a bölcsességre, fokozottan szükség van. A magyar munkás­­mozgalom sok régi, kipróbált har­cosában e tulajdonságok szeren­csésen párosulnak az őket övező szeretettel és megbecsüléssel. Mai helytállásuk ékesen bizonyítja, hogy mennyire méltatlanul táp­lálták az irántuk való bizalmat­lanságot, mert a szocializmus esz­méje iránti hűségük szilárd, küz­dőszellemük töretlen és fiatalos. Teljes szívvel a pártért, a szocia­lizmusért akarnak dolgozni ezek az elvtársak, városban és falun, üzemben és hivatalban egyaránt. Bizonyos, hogy az előttünk álló nehéz feladatokkal könnyebben fogunk megbirkózni, ha áldo­zatos munkájukra, az eddiginél sokkal jobban támaszkodunk. Fábián Ferenc Tanítványok (36. folytatás.) — Szeretném tudni, mi van abban helytelen, hogy az ember elvisz valamit a gazdag disznóktól és odaadja az éhenkórászoknak, akik fölfordulnak a koplalástól — sut­togta felháborodva János. Kisgyerekkora óta hallott a szü­lői háziban beszélgetéseket a szocializmusról, végül egy szép napon kifejtette barátainak, hogy miért kell vala­mennyiüknek szocialistáknak lenniök. Ezért is alapították meg Jézus tanítványai titkos tár­saságát. Pétertől származott a szertartás és a név. A tanító feszesen kihúzta magát, mintha éppen egy gondolat végére jutott volna. — A német nép igen mélyre süllyedt. Valóságos nem­­eseti szégyen, hogy egy német embernek amerikai zsidó előtt kell tanúvallomást tennie. A náci uralom összeomlása után számos nyílt politikai ellenségeskedés tört ki. János apja nem tudta megbocsá­tani, hogy a tanító zavartalanul tovább taníthatott. — Az a nemzeti szégyen, hogy több millió zsidót le­mészároltak és elégettek. Ettől még száz év múltán is sötét lesz az ég Németország felett — mondta nyersen. Haberlein professzor elnézően mosolygott, mintha Já­nos apja felindultságában igazságtalanul beszélt volna. Péter apja, aki egyébként mindig igyekezett vendé­geit összebékíteni, most nem állhatta meg, hogy közbe ne Bízói jön. •­ Ez az amerikai kórházba vitette a kisfiút, meg azt a szegény tüdőbajos fickót. Az ilyesmi nem csekélység ma­napság. Jószívű embernek látszik ez az amerikai. A Kígyóember fejének egy mozdulatával hátracsapta homlokába lógó haját. — The Captain is O. K.' A legrendesebb amerikai. * A kapitány rendben van, a Pedig rengeteget ismerek közülük, akit csak ismerek. And I know lots of them. A tanító pe­dig egy szaros náci. — És nekem még ez előtt kellett arról beszélnem, hogy nem szabad különbséget tenni. A fiatalúr persze vil­lában lakik. Hogy jövök én voltaképpen ahhoz, hogy pin­cében lakjam. Az öreg szocialista türelme elfogyott. — Hát ezt megmondhatom magának, tanító úr. Hábo­rút robbantottunk ki a világuralomért, leromboltuk egész Európát, a lehető legszörnyűségesebb módon elpusztítot­tunk húszmillió embert — ezért most pincében lakunk. A tanító felugrott és eltávozott az ivóból. Néhány másodpercre csend lett. Mindnyájan maguk­ba mélyedtek, mint akik megértik, hogy fizetniök kell. Ezekben a pillanatokban valamennyien nyíltnak és fogé­konynak látszottak, mint amikor a föld magába fogadja az elvetett magot. A professzor oktató, tárgyilagos hangja törte meg a csendet. — Egy háború, melyet valamely nemzet az életéért és világban való érvényesüléséért folytat, mindaddig jo­gos, amíg a földi javak elosztása igazságtalan. A dachaui és hasonló események természetesen elfogadhatatlanok. Azt hiszem azonban, hogy ha Németország megnyerte volna a háborút, most ön is másképp beszélne. János apja hallgatott, mint aki nem akar válaszolni, végül mégis megszólalt, inkább csak magának: — Azért kerültem Dachauba, mert nem beszéltem másképp. A konyhaablak előtt lassú léptekkel Johanna haladt el. A Kígyóember a nyakát nyújtogatta, úgy nézett utána. Nem tudta befogni a száját. Kis híja volt, hogy el nem vették a takaróját. János elismerően mondta: — Igazán szocialista dolog volt, hogy a mészáros nála hagyta a takarót. Haberlein professzor levette keskeny aranykenetes szemüvegét. Egyszerre meztelennek látszott átszellemült fehér arca. Szempillája vörös volt, bár a haja barna. Újra felöltöztette arcát a megtisztított szemüveggel, majd így szólt: — Németország örök hálára kötelezte az emberiséget. Gondoljon csak Beethovenre. Kimeríthetetlen erők élnek­­ a német népben. Mi, idősebbek ugyan már nem érjük meg a felemelkedést. De megint nagy lesz Németország, me­gint nagy lesz. Egyébként ma már biztosan tudjuk, hogy megnyertük volna a háborút, ha nem az a dilettáns oszt­rák határozza meg a stratégiát. A professzor felállt és elment. — És ez az ember nem náci és nem is volt az soha. A magánéletben igen jóindulatú. Az ember szinte elveszíti minden reményét — mondta János apja. A tanítványok a hátsó ajtón távoztak a „Kedélyes fé­­szek”-ből. XII. Antant, a vizsgálóbíró fiát ünnepélyes ülésen egyhan­gúlag taggá választották. Baráti mosollyal utasította visz­­sza, hogy az Egértől átvegye a megtisztelő Lebbeus nevet, Judas Iskariot a „Tudós” nevet kapta, mert gimnáziumba járt. Sápadt, kicsiny, egyenlőoldalú háromszög formájú arcán nagy szemüveget viselt. Tizenöt éves volt, négy hó­nappal idősebb Péternél. A tanítványok összegyülekeztek. A Kígyóember át­adta imaszékét Katherinának, hogy kényelmesebben fol­tozhasson, ő meg a kislány lábához ült egy Zwischenzahl raktáraiból származó levestészta-ládára. Katherina egy maga szerezte hatalmas alsónadrágot foltozott. Kisch kádármester, akinek akkora pocakja volt, mint egy jókora hordó, rajtacsípte a kislányt, de azért egy pár lyukas zoknit is adott hozzá. Katherina vörös ujjai megmerevedtek a hidegtől, és csak nagy fáradsággal tud­ta megfogni a varrótűt. Február volt, s a kolostori temp­lom pincéje átkozottul hideg. Katherina mellett a raktárnok ült. Mélabúsan néze­gette a két állványt. Üresen állt mind a kettő. Már csak a kopott frakk lógott a szögön. Az utolsó pár cipőt a Tu­dós kapta. Már­ régebben egyhangúlag elfogadták a Kí­­gyóember javaslatát, melyet óvatosan, csak az első nagy hóvihar után terjesztett elő. Tartsanak meg valamennyi­­ökinek egy-egy pár cipőt, hogy a hóban és hidegben is meglátogathassák a nem önkéntes adakozókat. Most tehát mindegyik tanítványnak, sőt a tiszteletbeli tagnak, Kathe­­rinának is volt cipője. Csakhogy nem akadt már több kénytelen adakozó. Már csak két név állt a listán, pedig azelőtt időnként nyolcvan név is sorakozott rajta. Senki sem rendelkezett már titkos készletekkel. Száztíz hét telt el a háború óta, és minden egyes hét rosszabb lett. Mindenki ugyanarra a célra törekedett, hogy jóllakjék és hogy megint egyszer fölmelegedjen fagyos lába. Jéghideg volt a pincében. (Folytatása következik.) Megjelent: Budapest statisztikai zsebkönyve amely rövid áttekintést ad a főváros társadalmi, gazdasági, szociális és kulturális helyze­téről, fejlődéséről az 1949— 1955 közötti időszakban. 135 oldal,­ára fűzve 10.— Ft. Figyelje a könyvesboltok kirakatait. A PÁRTSZERŰ VEZETÉSNEK jó példája, ahogyan az MSZMP VIII. kerületi ideiglenes intéző bizott­sága foglalkozik az ifjúsági mozgalommal. Miután szerdán este az alapszervezeti intéző bizottsági elnökökkel alaposan megvitatta a ke­rület ifjúságának helyzetét és feladatait, azt tanácsolta: alakítsák ki az ifjú kommunisták aktíva-gárdáját. Figyelembe kell venni, hogy az MDP vezetési stílusa, az ifjúsági szövetségre mechanikus kötelező párthatározatok útja nem járható. Ehelyett az ifjúsági szervezetekben részvevő, azok vezető testületeiben helyet foglaló kommunista fiata­lokkal kell rendszeresen foglalkozni. A kerületi intéző bizottság most azt tanácsolta: a kommunista fiatalok legyenek az ifjúság csakugyan jogos érdekeinek legjobb szószólói, a legjobb ifjúsági vezetők, akik ér­vényesíteni tudják a párt irányvonalát az ifjúsági szervezetben, s jó munkájukkal segítik és biztosítják az ifjak minél hatékonyabb részvé­telét az ország építésében, nemzetünk anyagi és kulturális felemel­kedésében. A felszólalók valamennyien helyeselték az ilyen vezetési stílust és kijelentették: ez a módszer a meggyőzésen, a kezdeményezésen alapul, ezért találkozni fog az öntudatos fiatalok tetszésével és támo­gatásával. (jfél ésszázad) a bánijában Két év híján 50 évet dolgozott Tata­bánya aknáiban Klespitz József, a XI-es akna népszerű Szepi bácsija. Ma még, amikor e soro­kat írom, még végzi napi munkáját (az utóbbi években biz­tonsági megbízott az üzemben). Talán ki­csit nyugtalanabbul, mint máskor. Mire azonban ez az írás megjelenik , Szepi bácsi már nyugdíjas. Fél évszázad... Oly nehéz felmérni ezt az időt. Háborúk, forradalmak zajlot­tak le közben, de Szepi bácsi minden­nap dolgozott. Mihez mérje az ember az időt?... Talán, ha magamhoz, az én vi­szonylataimhoz ha­sonlítom ... Amikor Klespitz Józsi, a kis legényke először lép­te át az I-es aknai lámpakamra ajtaját — az én anyám még kis­lány volt. Mennyi­mennyi idő telt el az­óta, hiszen anyám már nem is él. S az én kislányom most annyi idős, min­t anyám volt akkor..­­. Klespitz József azóta minden munkanapon felvette a „siktes“ ru­háját és ment dol­gozni ... — Az irodájában beszélgetünk. — öt évtized — hosszú idő — mondom. (Hiszen ilyen pillanatokban elég nehéz valami okosat, találót mon­dani.) — Nekem nem tűnik hosszúnak — válaszolja. — Gyor­san elszaladtak az évek. Alig akarom elhinni, hogy ennyi idős vagyok már ... Mint nyugdíjas sem fogok dolog nélkül élni. Szívesen taní­tom a vájártanulókat — ha szükség lesz rám ... Megy még a tanulás is nekem. Né­hány éve, mikor Pes­ten munkavédelmi tanfolyamon voltam — 76 közül heten vé­geztek kitűnőre. Én közöttük voltam ... — Szepi bácsi sok­­mindent tapasztalt, úgy ismeri a bányát, mint a tenyerét — úgy mondják — gye­rekként söprögette a penészt az ácsolatok­­ról, „laufolt" és „kup­­lizott", dolgozott szé­né nyelővé jóson, fenn­t­­artáson, volt főmes­­ter, aknász, bánya­mester — ilyen sok-* oldalas tapasztalatok és tartalmas élet alapján mit tanácsol az ifjú bányásznem­zedéknek, akik most kezdik ott, ahol maga 1909-ben? — Legyenek kitar­tóak. Ingyen nem ad­nak semmit. Ha elha­tározták, hogy a bá­nyászhivatást vá­lasztják — tartsanak ki mellette. Nem azért mondom, hogy hivalkodjam, de az én munkakönyvem­ben egyetlen bélyeg­ző, a bányáé van csak... Bölcs szavak. Talán megengedik a XI-es aknai bá­nyászok, hogy nevük­ben is hosszú, nyu­galmas öregkort kí­vánjunk Szepi bácsi­nak. G. E.

Next