Népszabadság, 1957. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-19 / 42. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÉPSZABADSÁG 1937. február 19. kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA II. évfolyam, 42. szám Ára 60 finér A munkások egészsége mindenekfelett Nyugodtan állíthatjuk, hogy a biztonságos munka feltételei ma jobban megvannak, mint azelőtt. Ismeretes, hogy a legfőbb veszélyforrást mindig a túlfeszített tervek megvalósításáért folyó kapkodás, a nagy hajrá jelentette. Ilyen körülmények között gyakran a felelősségrevonás is elsikkadt, hiszen a gazdasági vezetők rendszeresen bebizonyíthatták, hogy a termelés „érdeke” nem engedte valamely munkavédelmi intézkedés betartását. Ma más a helyzet. Az üzemekben nyugodtabban, megfontoltabban folyik a munka, mint jónéhány hónappal ezelőtt. Persze az is igaz, hogy sok helyen jelentős munkavédelmi beruházásokra van szükség és az is igaz, hogy nem lehet egycsapásra mindenütt valóban szocialista üzemihez méltó munkakörülményeket teremteni. A problémák jelentős részét azonban meg lehet oldani beruházások nélkül is. Hiszen a rendcsinálás, a védőfelszerelések használatának megkövetelése nem kerül pénzbe, a balesetelhárítási oktatás sem beruházás, a munkavédelmi rendszabályok betartásának ellenőrzése sem pénzügyi kérdés. A helyzet normalizálódásával meg kell szüntetni a 12 vagy ennél többórás műszakokat is és vissza kell térni a 8 órás munkaidőre. Gondolni kell a tisztaságra, a szemét elhordására, megannyi olyan dologra, amely megoldható nagyobb anyagi ráfordítás nélkül. Éppen ezért megengedhetetlen, hogy sok üzemben szinte feleslegesnek vélték, hogy munkavédelemmel, balesetelhárítással egyáltalán foglalkozzanak. A Röntgengyárban például a racionalizálásra hivatkozva elküldték a biztonsági megbízottat, más üzemekben felszámolták a munkavédelmi osztályokat. Több minisztériumban még azzal sem törődnek, hogy legalább képük legyen a balesetek alakulásáról. A baleseti statisztikák készítését mint „idejétmúlt, bürokratikus tevékenységet” abbahagyták. Sajnos az élet megmutatta, hogy mindezekről nem lehet elfeledkezni. A balesetek száma magas. Nemrégiben a Nitrokémiában, a Gázműveknél, s más helyen halálos balesetek is előfordultak. Az állami és gazdasági vezetők, bármennyire is elsősorban a termelés irányítói, sohasem felejtkezhetnek meg arról, hogy a terveket emberek valósítják meg, akiknek egészsége, testi épsége mindenekfelett áll. A vezetőknek tehát elsőrendű kötelességük a munkakörülmények javítása. Tulajdonképpen választóvíz ez abban, hogy valaki valóban szocialista gazdasági vezető-e vagy sem. Nagyon sokat segíthetnek a munkástanácsok is. Hiszen tagjaik maguk is ott dolgoznak a műhelyekben és saját bőrükön érzik, mit jelent a huzatos, rendetlen műhely, mit jelent, ha nincs szellőzőberendezés, vagy ha védőberendezés nélkül dolgoznak veszélyes gépeken. Sok munkástanács-tagot ismerünk — például a Műszaki Gumigyárban, az Acélöntő- és Csőgyárban és még sok más helyen —, akik felfigyeltek már az ilyen jelenségekre. Sajnos, azonban arról még alig tudunk, hogy ez a kérdés már a munkástanács-ülések napirendjén is szerepelt volna. A munkavédelem ellenőrzése a szakszervezetek feladata. Éppen ezért elsősorban az ő kötelességük, hogy felfigyeljenek az embertelen munkakörülményekre és a pártszervezetekkel és a munkástanácsokkal együtt fellépjenek a biztonsági intézkedések elhanyagolói ellen. Sohasem szabad visszatérniük azoknak az időknek, amikor a termelésre való hivatkozással a munkások egészséget, testi épsége veszélyben forgott. ----------------- --------------- Begyújtották a Bélapátfalvi Mészművet A Bélapátfalvi Mészművet — az alapos karbantartás után — hétfőn reggel újra begyújtották. A korszerű mészüzem, amely az első ötéves tervben épült, kedden már jóminőségű meszet ad az országnak. A gyár dolgozói a cementüzemben is befejezték a téli nagyjavításokat. A hét utolsó napjaiban begyújtják az első két forgókemencét és megkezdik a kiváló minőségű, nagy szilárdságú cement gyártását is. Olcsóbbodás a piacon Február 19-től, keddtől két fontos élelmezési cikket, a tojást és a burgonyát olcsóbban árusítják a budapesti piacokon és csarnokokban, valamint az állami kiskereskedelem üzleteiben. A tojás ára 1,90 forintról 1,60 forintra csökkent. Az Ella-burgonya, amely eddig kilónként két forint volt, 1,80 forint lesz. Az ellátás kielégítő mindkét cikkből. Burgonyából most már a verembontás után jelentős mennyiség érkezik. (MTI) Új lakások Győrött A Győr megyei Építőipari Vállalat ebben az évben 300 új lakást ad át a győri dolgozóknak. A Bástya utcában épülő ház 50 lakásába már be is költöztek, bár a munkát még nem fejezték be teljesen. A Kígyó utcában, ahol négy épülettömbben 230 lakás készül, 98 lakást májusban, a többit előreláthatólag az év végén adják át rendeltetésének. Ugyancsak az év végére készül el a Dimitrov sétányon egy kétemeletes ház, amelyben 24 lakás lesz. A Mecsekvidéki Borforgalmi Vállalat Tolna megye csámfapusztai üzemegységében 30 katasztrális holdon új szőlőtelepítés alá ingolíroznak. Szalai József traktoros az SZT—80-as sztalinyeccel naponta kettő és fél hold földet forgat meg. A Pest megyei kommunisták aktívaértekezlet e sejében, az MSZMP Pest megyei ideiglenes intéző bizottsága által összehívott aktívagyűlésre, hogy a párt újjáalakulása óta immár másodszor tanácskozzanak a politikai és gazdasági helyzetünkről és a pártszervezetek feladatairól. Az aktívagyűlésen megjelent és felszólalt Kádár János elvtárs, az MSZMP ideiglenes központi intéző bizottságának elnöke, a munkás-paraszt forradalmi kormány elnöke. Horváth András elvtársnak, az MSZMP megyei ideiglenes intéző bizottsága elnökének beszámolóját vita követte. Részt vett a vitában többek között Gál Géza, az MSZMP aszódi járást intéző bizottságának elnöke, Fát■akas László, Inárcs község, Haladás Tsz elnöke, Bozóki Károly Pest megyei ügyész, Földi István, a Zsámbéki Malom igazgatója, Tóth Erzsébet, a szobi járás EPOSZ-szervezetének titkára én még többen mások. Mintegy 600 kommunista aktivista gyűlt össze vasárnap délelőtt a Pest megyei Tanács épü MUNKÁSŐRSÉGET SZERVEZNEK A Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete A népi demokratikus államrend fokozottabb megvédése, a dolgozó nép nyugalmának és a termelés zavartalanságának biztosítása, továbbá az ellenforradalmi elemek restaurációs kísérleteinek hatékonyabb elhárítása érdekében — a dolgozók kívánságára — a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alábbiakat rendeli: A Magyar Népköztársaság és a népi demokratikus államrend fokozottabb védelme érdekében munkásőrséget kell szervezni. A munkásőrség feladata a szocializmus vívmányainak megvédése, a dolgozó népnyugalmának és a termelés zavartalanságának biztosítása, továbbá az ellenforradalmi elemek restaurációs kísérleteinek megakadályozása, illetőleg ennek érdekében a fegyveres erők támogatása. A munkásőrséget — önkéntes jelentkezés alapján — a szocializmushoz hű, 18 éven felüli dolgozókból kell szervezni. A munkásőrség tagjai feladatukat társadalmi munkaként, fegyveresen végzik. A munkásőrség tagjának a feladata ellátása miatt kieső munkabérért térítés jár. A munkásőrség tagjait feladatuk ellátása során hatósági közegnek kell tekinteni. A munkásőrség egységei felett a rendelkezés joga a munkásőrség országos parancsnoka által kijelölt személyeket illeti meg. A jelen törvényerejű rendelet kihirdetése napján lép hatályba, végrehajtásáról a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány gondoskodik. A munkásőrség felállításával az egyes gyárakban (üzemekben, vállalatoknál, ferdézőpédelrél, állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben) az üzemek védelmére korábban szervezett fegyveres őrségek megszűnnek. Ez a rendelkezés nem vonatkozik az egyes üzemekben a rendőrség által szervezett, illetőleg irányított fegyveres őrségekre. Kinevezték az új izraeli magyar követet A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa — a külügyminiszter előterjesztésére — Kálló Iván rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert megbízta a Magyar Népköztársaság tel-avivi követségének vezetésével. (MTI A Paksi Halászati Termelőszövetkezet tagjai mintegy 5000 hold vízterületen levő halászcsárdájukban készítenék ízes halászlét és jóféle halételeiket. Ez a három kép halásznak. A zsákmányt halászttanyájukon árusítják, valamint Budapesten és Pakson azt mutatja, hogy miből lesz a halászlé. Kezdődik a halászat, Az első zsákmány, A halászat után szárad a hált.