Népszabadság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-01 / 51. szám

2 NÉPSZABADSÁG 1957. március 1. péntek TALÁLÓS KÉRDÉS [a pilisi bányászokhoz) Lehet-e drága szénnel olcsó cipőt, textilárut előállítani? Arról akartam írni, hogy a pilisi bányászok — mint hallottuk *— ismét jól dolgoznak, túlteljesítik a tervet. De a véletlen (vagy talán a sors keze!) keresztülhúzta számításaimat. A vonaton ugyanis néhány pilisi bányásszal találkoztam, akik nem éppen hízelgőn nyilatkoztak az áruelosztásról, a kereskedelemről, amely már megint kevés és drága árut szállít boltjukba. Valóban, hát miért kevés és drága az áru , morfondíroztam én is magamban, s aztán... de ne haragudjanak a derék bányászok, e kérdésre éppen az ő bányájuknál kaptam feleletet. Nem mondom, könnyű szidni az ipart, a kereskedelmet, könnyű hibát találni, s valószínű, hogy a bányászok elégedetlensége nem is alaptalan. De vajon adnak-e ők elegendő mennyiségű és olcsó szenet az iparnak, hogy az teljesíthesse a lakosság kérését? Az irodában azonnal hozzák a kimutatásokat, amelyek a januári munkáról készültek. A tervet a múlt hónapban 109,5 százalékra teljesítettük. Ezek után már nem csodálatos, hogy az egy tonna szén önköltsége a tavalyi III. negyedévi 131 80 forinthoz képest ez év januárjában 26240 forintot tesz ki, azaz csaknem 100 százalékkal emelkedett. De miért? A bánya a tervek szerint például 105 000 forint értékű bányafát használhatott volna fel. Csakhogy ezt a „keretet” 45 000 forinttal „kitágította”, mert a múlt hónapban igen elszaporodott a „kleonihordás”. Tudott dolog, hogy a fejtéseken, vagy a karbantartásnál a bányaléból lefűrészelt 15—20 centiméteres daszép, de mennyi a szén önköltsége? — Terveztünk 283.20 forintot és elértünk 262.40 forintot tonnánként. Ez már igen — mondhatnánk — tonnánként 20 80 forint megtakarítás. És vegyük még hozzá, hogy az előirányzott 59 000 forint értékű energia helyett csak 56 000 forintnyit használtak fel. De álljunk meg itt egy kissé és nézzük meg részletesebben a költségeket, azt, hogy mi van a szemre szép, mutatós számok mögött. A pilisi szénbánya januári eredményeit összehasonlítottuk az 1956. évi III. negyedévi teljesítményekkel. A statisztika igen tanulságos. Már maga az, hogy tavaly szeptemberben naponta 104,24 vagon szenet adtak, ez év januárjában pedig csak 62,5 vagonnal — sokat megmagyaráz. Azt jelenti, hogy kisebb mennyiségre lehetett szétosztani az állandó költségeket, tehát máris emelkedett a szén önköltsége. És milyen a többi „mutatószám"? Nézzük a táblázatot: rabokat a bányászok műszak után hazaviszik. Ezt nemigen szokták szóvátenni, hisz ezek a hulladékok, a „kleonák” csaknem mindig ott maradnának a bányában. De a pilisi szénbányánál januárban egyesek „sajátjuknak” nyilvánították a bányafát, egészséges, nem elhullott darabokat vittek haza. Egy dolgozó néha két méter fát is cipelt — felfűrészelve. Egyes csapatok műszak közben még külön ki is választották a jó száraz bányafát „klecninek”. Hasonló volt a helyzet a széldeszkával is — bár ebből nem vittek annyit. A pilisi üzem vezetőinek meg kell akadályozniok, az ilyen „klecnihordást” — magyarul szólva bányafalopást. Az önköltség csökkentéséhez jobb létszámgazdálkodásra is szükség lenne. Ha jobb a munkaszervezés, akkor a bánya több szenet ad, a költségeket mindjárt több részre lehet osztani, s egy tonna szén önköltsége kevesebb lesz. Ha az aknász a szállításhoz nem oszt be feleslegesen embereket, nem „telepíti túl” a munkahelyeket, akkor több dolgozó végezhet produktív munkát. A hoszszú munkaszüneti idő alatt a bányát rendbehozták, jó a szállítópálya, a vágatokat átácsolták — várható tehát, hogy a bányafafogyasztás is csökken. A szén önköltségének növekedése nem kis dolog. Mi nem akarjuk takargatni az ipar, az egyes gyárak meglevő hibáit. De mondjuk meg őszintén: nincs a világon olyan gyár, olyan üzem, amely drága szénnel olcsó cipőt, textilárut vagy más iparcikket tudna előállítani. S. Nagy Sándor Felhasználás: 1956 III. n. *. 1957 január bányafa ..... 5,47 forint/tonna 9,21 forint/tonna széldeszka • • • • 3,77 4,67 robbanóanyag . . . 2,95 3,47 #» bér....................................... 57,16 118,55 »» raktári anyagok . • 5,79 11,65 *» (A cikk első három részét vasárnapi, keddi és szerdai számunkban közöltük.) Persze, nálunk is különböző az általános és főként az esztétikai fejlettség színvonala. Én azonban úgy gondolom, hogy nem lehet az irodalmat, vagy a művészetet övezetekre osztani: úszók és nem úszók számára. Minden író, minden művész közérthetőségre törekszik: a vers nem keresztrejtvény, a festmény nem találós kérdés. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden műalkotást megjelenése pillanatában mindenkinek értenie és értékelnie kell. Még jól emlékszem, hogyan nevettek az emberek a Politechnikai Múzeumban, amikor Majakovszkij előadta Emberét. Most pedig még Majakovszkij terünk is van. Világos azonban, hogy a költészeti témák, alapok, műformák fejlődése nem állhat meg Majakovszkijnál. Sosztakovics szimfóniáit nehezebb megérteni, mint a filmdalocskákat, ez azonban nem azt jelenti, hogy a nehéz zene a nép egésze kultúrájának világán kívül fekszik. Be kell vallani, hogy egyes íróink és művészeink a legkisebb ellenállás vonalán haladtak, mintha csak el akarták volna rontani az emberek ízlését. De a közepes regényeken kívül az olvasók megkapták Tolsztoj, Gorkij és Solohov regényeit is, a kiállítások parádés vásznain kívül láthatták az Ermitage és más múzeumaink minden kincsét. Társadalmunk fejlődése kezdi elhagyni irodalmunkét. Teljes meggyőződéssel állítom ezt. Gyakran járok olvasókonferenciákra, sok olvasómtól kapok leveleket. Munkások, főiskolások, mérnökök, háziasszonyok sokszor érdekesebben, mélyebben ítélnek meg egy-egy könyvet, mint némelyik kritikus. Valamennyien jelentősebb, bonyolultabb, elmélyültebb irodalmat követelnek. Mik szülték a drámairodalom körüli heves vitákat? A néző fokozott igényei. Ma már nem elégíthetik ki a nézőteret egyes naív darabok, amelyekben a kezdet kezdetétől fogva világlott a kibonyolódás, amelyben nincsenek mélyen jellemzett jellemek, sem magasrendű eszmék, sem művészi tudás. Rendezőink és színészeink nem lehetnek elégedettek azzal, amit eddig végeztek. A nap nem áll meg semmiben korszak, semmilyen művészetében, semmilyen művész számára: a múló nap vagy égig emeli vagy földre sújtja a művészt. Nem lehet a múlt nagy sikereiből élni. Minden nálunk járt idegen megjegyzi, hogy a szovjet életben hatalmas szerepet játszik a színház. A közönség szeretete sokra kötelez. Nem kevésbé heves viták folynak manapság képzőművészeink között. Ezeket a vitákat nem lehet úgy értelmezni, ahogy néhány újságunk próbálta lekicsinylőleg állítani, hogy a vita hevességét egyik esetben egyik-másik művész elleni személyes támadás váltotta ki, másik esetben festőinknek az az igyekezete, hogy a külföldi művészetet majmolják, harmadik esetben, hogy a fiatalság nem eléggé érti meg marxista filozófiánkat. Nem, a képzőművészet vitáit a kiállításokat látogató emberek szellemi fejlődése váltotta ki, a felelősség, az elégületlenség érzete, márpedig merem állítani, hogy a művész elégedetlensége önmagával és társaival az az ösztöne, amely nélkül soha nem haladt előre, a művészet. Irodalmi és művészeti balsikereink nem sújtanak le bennünket, hanem felemelnek: okuk legnagyobb és elvitathatatlan sikerünk, a szovjet nép szellemi fejlődése. Teljes őszinteséggel kell megvallanunk, hogy ha irodalmunk, színházunk, festészetünk nem száguld előre, nem csapong a magasba, akkor lemaradhatunk azok mögött, akik számára alkotunk, alatta maradunk gondolataiknak és érzéseiknek. 1. Három éve Szoboljev akadémikus ezt írta a Pravdában: „A tudomány minden haladásának halálos ellensége a dogmatizmus, az igazi tudományos kutatás felcserélése dogmákkal, egyszersmindenkorra megállapított tételekkel. Kulturális köreinkből ezt még távolról sem sikerült kiirtani.” Ezek a szavak nem avultak el és nemcsak a tudományos körökre vonatkoznak, amelyekről Szoboljev akadémikus írt, hanem irodalmi vagy művészeti köreinkre is. A dogmatizmus ellentétes és ellenszenves szocialista világnézetünk számára. Amikor nyugati ellenfeleink egy sikertelen szovjet regényről írnak, diadalmasan állapítják meg: „Lám, ez a szocialista realizmus eredménye." Ha ezt a véleményt a szocializmus iránt ellenséges emberek hangoztatják, nincsen benne semmi csodálatos. Azt azonban nehezen tudom megérteni, hogy miért támadják a szocialista realizmust egyes, a szocialista világnézetet valló emberek. Teplitz lengyel kritikus a szovjet irodalom balsikereinek okát a szocialista realizmusban látja. Az az érzésem, hogy ezzel a vélekedésével a skolasztika útjára lépett és a dogmatizmus ellen harcolva ő maga válik dogmatikussá. Teplitz, mint néhány nyugati irodalmár is, azt állítja, hogy a szovjet írók I.kongresszusáig, amikor is a szocialista realizmus meghatározása született, erősebb, gazdagabb volt a szovjet irodalom. Már említettem, hogy a kongresszus után is jónéhány nagyszerű könyv jelent meg nálunk. Még csak azt tehetem hozzá, hogy a kongresszus előtt is voltak nálunk nagy és jelentéktelen, bátor és konjunktúra-lovag, újító és epigon írók. Majakovszkij mellett ugyanazokon az irodalmi esteken léptek fel igencsak gyengécske költők, akik a hiányzó tehetséget gátlástalan kifejezésekkel akarták pótolni. Jeszenyint undorító fráterek csoportja rajzotta körül. A Krasznaja Nyiva című folyóiratban százával találhattunk szürke és erőltetett elbeszéléseket. Visszatérek a szocialista realizmus kérdésére. Teplitz hibája abban rejlik, hogy ő a szocialista realizmust művészeti iránynak tekinti. Pedig a szocialista realizmus világnézet, amely tisztánlátást kölcsönözhet a művésznek, de nem zárja ki a művészi irányzatok, műfajok, formák változatosságát. Érteni kell hozzá, hogy elválasszuk a szocialista realizmus fogalmát e szavak félremagyarázásától. Ha a múlt években a műbíráló le akarta vágni Szárján tájképeit vagy Koncsalovszkij csendéleteit, akkor azt állította, hogy ezek a festmények ellentétben állnak a szocialista realizmussal, és szembeállított velük mindenféle parádés olajmázolmányokat, amelyekben nyoma sem volt a szocialista világnézetnek, sem a realizmusnak. Ugyanezzel találkoztunk időnként az irodalomról szóló cikkekben: egyes kritikusoknak csak kétféle álláspontjuk volt. A díjazott könyv számukra a szocialista realizmus remekműve volt, a nekik nem tetsző művet pedig ugyanezek a kritikusok bűntettnek tekintették, azzal vádolva a szerzőt, hogy megsértette a szocialista realizmus minden alapelvét. Mindez nem arra vall, hogy a világnézet hibás, hanem hibás az elv dogmatikus, sőt bürokratikus értelmezése. A világnézet sohasem határozta meg sem az ábrázolt világ kereteit, sem a műfogásokat. Eva Angelico, Uccello és Massaccio nemcsak kortársak, hanem azonos világnézetű emberek is voltak. Ezt a világnézetet úgy határozhatjuk meg, mint a középkor még élő vallásos beállítottságának keveredését a humanizmus első kritikai megnyilvánulásaival. De mily eltérő egymástól ez a három mester, mennyire nem hasonlítanak Fra Angelico bájos madonnái Massaccio hús-vér nőire, vagy Uccello őrjöngő lovasaira. Hasonlít talán Alekszej Tolsztoj Nagy Pétere Tinjanov műveire, hasonlít talán az Első lovashadsereg a Tizenkilencenre, hasonlítanak Tvardovszkij versei Martinovéira? Pedig mindezeket a műveket ma nyugodtan soroljuk a szocialista realizmus fogalma alá. Egyes nyugati írók azt állítják, a szovjet irodalom attól rossz, hogy irányzatos. Nem tudom mi több az ilyen vádakban: a meggondolatlanság vagy a képmutatás. Az irányzatosság nem más, mint szenvedélyesség, a szenvedélyesség pedig mindig áthatotta az igazi művészetet. Az Isteni színjáték vagy Stendhal Vörös és fehérje nemcsak irányzatos, ezekben a művekben a politikai harc tüze ég és mégis megállták az idők próbáját. Ha a művész szereti hőseit, ha odaadó híve az őt lelkesítő eszmének, mindig isten(Folytatás a 3. oldalon.) Vja Erenburg: SZÜKSÉGES FELVILÁGOSÍTÁS 20 000 lakás állami erőből 20 000 lakás magánerőből Az építőipar ez évi terveiről Az Építésügyi Minisztériumban tegnap sajtófogadást tartottak. Lux László és Szokup Lajos miniszterhelyettesek tájékoztatták a lapok munkatársait az időszerű és közérdekű építésügyi problémákról, válaszoltak az újságíróik kérdéseire. Kétszer annyi lakás Sok szó esett a lakásépítkezésekről. A minisztérium vezetőii elmondták, hogy az októberi események okozta zavarok ellenére állami építőiparunk tavaly több lakást épített, mint bármikor azelőtt. Tavaly igen sok lakás építése kezdődött meg, ezeket az idén folytatják, s legtöbbjét be is fejezik. 3000 új lakás készítéséhez ebben az évben fognak hozzá. Ehhez jön még a kormány által a bányászoknak megígért lakásépítő program. Az előirányzott 10 ezer bányászlakásból körülbelül 6500-at az állami építőipar az év végéig átad rendeltetésének, ezret a Nehézipari Minisztérium saját maga épít fel. A fennmaradó 2500 lakást ugyancsak még az idén építeni kezdik, azonban a megfelelő előkészületi idő hiányában ezeket már csak 1958 első felében tudják befejezni. Építőiparunk csaknem 20 ezer lakást ad az idén az országnak. Ez több mint kétszerese az eddig egy évben épített lakásmennyiségnek. A lakásépítés egész ez évi tervében azonban mintegy 40 ezer új lakás szerepel, mert körülbelül 20 ezret magánerőből építenek. Lesz-e elég építőanyag szabad forgalomban? Sajnos, a kilátások nem a legbiztatóbbak. Építőanyagtermelésünk rendje nagyjából már helyreállt, a nagyipari beruházások csökkentek és így sokfajta építőanyagból — például téglából és égetett mészből — az idén több jut a lakosságnak, mint 1956-ban. Az igényekhez képest azonban ez még mindig nem elég, helyenként és időnként átmeneti ellátási zavarokkal lehet számolni. Tavasz előtt a Párizsi Áruház A főváros legújabb divatcsarnoka, a Párizsi Áruház is készülődik a tavaszra. A tervekről Tarján István igazgató az alábbiakban számol be: — Különleges, a legújabb divat szerint készült női ruhákat hozunk forgalomba, ezeket vagy állami vállalatokkal, vagy kisipari szövetkezetekkel készíttetjük el. Erre a célra nagyon szép szöveteket szereztünk be, de a kivitelezésről még tárgyalunk. Külföldről több száz kiló gyapjúfonalat vásárolunk, hogya háziasszonyok kedvük szerint fnthessenek tavaszi ruhadarabokat. 260 forintos áron kitűnő minőségű pamutjersey pongyolákat hozunk forgalomba, ezenkívül huszas szériákban leányka- és női háziruhákat készíttetünk. Cipőosztályunkon máris gazdag a választék, mind férfi, mind női szandálokban és könnyű nyári cipőkben. A férfiak részére jó minőségű ingeket készíttetünk, ezek is a tavaszszal kerülnek árusításra. Válasz a Népszabadság kérdéseire A Népszabadság munkatársának kérdésére Lux elvtárs ismertette az ÉM területén folyó egyszerűsítést. Elmondta, hogy az építésügy felső irányító apparátusának létszáma kevesebbre, mint harmadára csökkent. Ennél is fontosabb azonban, hogy nemcsak egyszerűen létszámcsökkentés volt a minisztériumban, hanem valóban jobbá, bürokráciamentesebbé formálták az ügyintézést. Egy másik kérdésünkre válaszolva Lux elvtárs elmondta, hogy az állami építőipar igyekszik régi hibádtól megszabadulva korszerűbben, olcsóbban dolgozni. Az építési költségek csökkentésére minél több helyen be akarják vezetni azt a módszert, hogy az ideiglenes, eleve lebontásra ítélt felvonulási barakkok építése helyett magukban véglegesnek tekinthető épületekben rendezzék be az építőmunkások szállóhelyét, étkezdéjét, az építési irodákat.