Népszabadság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-22 / 69. szám
1957. március 22. péntek NÉPSZABADSÁG Egyéni mérleggel evesei... V. Gy. ifjúsági vezető volt. Novemberben a forradalmi munkásparaszt kormány ellen uszított. Tüntetőleg nem lépett be a pártba, sőt igyekezett erről a lépésről lebeszélni'"'másokat is. K. E. azelőtt fontos pártbeosztásban dolgozott. A novemberi események idején a párt bojkottálásának álláspontjára helyezkedett. L. Gy., aki a Rádióban fontos beosztásban dolgozott, tüntetett „semleges kommunista’ mivoltával. P. I. és mások, az ifjúság egyes vezéreiként ellenzéki kommunista mozgalmat akartak szervezni. K. I.-t azelőtt az MDP fontos ideológiai munkával bízta meg, mégis november-decemberben nyíltan fellépett a párttal, a forradalmi munkás-paraszt kormánnyal szemben. Most mindezek az emberek be kívánnak lépni a pártba. Van olyan is, akit már felvettek. Pozitív jelenség ez? Pozitív is. Mutatja, hogy a párt megerősödött és igazát azok is kénytelenek elismerni, akik korábban szembeszálltak vele. Pozitív is, hiszen új harcosokkal, tehetséges és tapasztalt emberekkel gyarapszanak soraink. Vannak pártszervezetek, amelyek csak ezt látják, és osztatlan örömmel, minden feltétel és meggondolás nélkül fogadják az ilyen „megtévedt fiúk" hazatérését. Tévedés ne essék! Senki számára nem lehet kiváltság , forrása, hogy már novemberben tisztábban látott, mint más volt elvbarátai. Ha valaki november-decemberben még nem látott tisztán — semmit sem bírhatta rá, hogy a párthoz csatlakozzék. Sőt, amíg nem meggyőződésből jön valaki, addig ne is jöjjön táborunkba. Ha pártunk politikája csak későbben érlelte meg az elvtársak elhatározását, nem lehet ezért őket hátrányosabb helyzetbe hozni. Agitációnk éppen arra irányult, hogy leküzdjük az eszmei zűrzavart az elvtársak fejében, hogy felénk hozzuk őket. Ki hamarabb, ki később szabadult a szemét borító hályogtól — ez az emberek különböző körülményeiből természetszerűleg fakad. Helytelen tehát a szektás elzárkózás minden most belépő taggal szemben. Az említett elvtársak magatartásának megítélése mégsem ilyen könnyű. Nem egyszerű, de megzavart fejű munkásokról, dolgozó parasztokról van itt szó, hanem politikailag iskolázott emberekről. Nem egyszerű emberekről, hanem politikai vezetőkről, akiknek fellépésére adnak, akikről példát vesznek. Emellett megingásuk nem kis részletproblémákban, hanem alapvető kérdésekben, a proletárhatalom, a proletár internacionalizmus kérdésében következett be. E volt elvtársak november-decemberi magatartása nem volt véletlen. Szerves folytatása volt Nagy Imrével és csoportjával való együttműködésüknek, vagy e csoport kritikátlan követésének. De magatartásuk, hangoskodásuk november-decemberben sem volt egyéni ügy! Tüntető távolmaradásuk, sőt szembefordulásuk a párttal, amely az ellenforradalommal, a nehézségekkel küzdött, annak idején nagy port vert fel. Becsületes, de ingadozó kommunisták az ő szembenállásukból merítettek „példát". Magatartásuk ekkor— akár akarták, akár nem — népszerűséghajhászás volt. Ezek a volt elvtársak a „korlátolt”, „mameluk” pártbalépőkkel szemben különállásukat erénynek, az önálló gondolkodás jelének tekintették. Senki sem vitatja, hogy az elmúlt időben bizonyára ezek az elvtársak is sokat fejlődtek, sok mindennel szakítottak, amit régebben vallottak. Nem az az aggasztó, hogy ezek az emberek jönnek a párt felé, hanem az, ahogyan jönnek és ahogyan fogadják őket. El kell talán zárkózni az ilyen emberektől? Ezt általában kimondani helytelen volna. De arra igenis szükség van, hogy a pártszervezetek alaposan mérlegeljék az ilyen volt elvtársak magatartását. Munkájuk, hatásuk gondos mérlegelésére van szükség ahhoz, hogy eldöntsék: pártunkban van-e a helyük, méltók-e arra, hogy a párttag büszke címét hordozzák. Hosszú időn keresztül — helyesen — azért agitáltunk, hogy a volt párttagok lépjenek be a pártba. De nem lehet célunk az, hogy visszaállítsuk az 1956. október 23-i széteső, a pártegység hiánya miatt erőtlen MDP-t. Vannak olyan elvtársak, akik megértik, hogy nem kell a számszerűleg, a régihez hasonlóan felduzzadt párt. De nem értik, hogy az összetételben, a párton belüli áramlatok, erők kérdésében sem akarunk hasonlítani a volt MDP-hez! Ezt tükrözi a válogatás, mérlegelés nélküli tagfelvétel, a békülékenység a hibákat elkövető minden volt párttaggal szemben. Ennek a gyakorlatnak általánossá válása újra a párt felhígulásával, különböző, egymással ellentétes frakciókkal bíró szervezet kialakulásával fenyeget. Eszmei-politikai egységre van szükségünk. A pártért, a népért áldozatra, fokozott munkára kész emberekre van szükségünk. Ezt kell mérlegelni a pártszervezeteknek minden egyes jelentkező felvételénél. De a párttagság nemcsak a pártszervezet, hanem az egyes belépni szándékozók ügye is. Joggal követelhetjük minden egyes jelölttől, hogy mielőtt a pártba belép , tegye magáévá a párt politikáját, alapvető kérdésekben világosan és félreérthetetlenül a párt mellett foglaljon állást. Levonták-e ezek a volt párttagok helytelen magatartásuk tanulságait? Vajon minden helytelen nézetükkel szakítottak-e? K. E. és mások ma úgy lépnek fel, mint akik sohasem inogtak meg — sőt K. E. kikérte magának (!) a múlt hibáira való szerény figyelmeztetést is. V. Gy. és L. Gy. résen egy másik pártot akartak szervezni az MSZMP helyett, és ma is nem részlet-, hanem alapvető kérdésekben fenntartásokat hangoztatnak. Mégis jelentkeztek aZ EGYIK NYUGATI RÁ-I SÍDIÓÁLLOMÁS kommentá- tora a múltkoriban fitymálva (az ő számukra) lemondóan jelentette ki: a magyar parasztság konzervatív ... Nem volna érdemes sok ügyet vetni erre a megjegyzésre, ha nem törné a fejét az ember maga is azon, miért nem sikerült az ellenforradalomnak az októberi tüzet a falura is átcsapatnia? Miért nem sikerült például szétverni a termelőszövetkezeti mozgalmat — hiszen voltak hetek, amikor az államhatalom (már amikor volt olyan) a kisujját sem tudta megmozdítani a tsz-ek védelmében? Amiből az következik: igazán senki máson, mint magukon a parasztokon múlott, hogy nem szedték szét ízekre az állítólag „a magyar nép lelkétől idegen" termelőszövetkezeti gazdaságokat. Mindennek a kulcsa — a magyar paraszt „konzervatizmusa”? Messze vezetne, ha apróra boncolni kezdenénk a valódi okokat és összetevőket, azt, ami falun valójában mégis történt, azt, hogy az ellenforradalmároknak végeredményben idejük is kevés volt; hogyha sok faluban az értelmiség meg a pap a felvonulók élére állt is — még több helyen éppen ezek igyekeztek visszatartani a bűntettektől a vérszomjasokat; hogy a falun nehéz dolga van annak, aki hirtelen köpenyt fordítva népbarátnak kiáltja ki magát — jól ismeri ott egyik ember a másikat. Mondom, nem vállalkozom, hogy mindezt boncolgassam. Anynyi azonban bizonyos, hogy ha valakinek, a magyar parasztoknak voltak jogos sérelmeik. A sokszor erőszakos tagosítás, a tsz-szervezés gyakori durvasága miatt sok parasztgazda igazán nem tudhatta, miikor húzzák ki alóla a földet... Akkor hát? Én csak egy — véleményem szerint döntő — mozzanatra akarok rámutatni. Ez pedig a volt szegényparasztság, a mai két-háromnégyholdasok, s közöttük különösen a már tsz-tagok magatartása. Semmiképpen se azért emelem ki őket, mert szembe akarom állítan pártba, mert „nem bírnak a párt nélkül élni". Csakis pozitív-e az ilyen elvtársak belépése? Mi úgy véljük, hogy az ilyen fajta „erőgyarapodás” nem erősíti, hanem gyengíti a pártot! Minden ember tévedhet — nincsenek csalhatatlan kommunisták. De ha valaki tetteivel dokumentálni akarja a régi tévelygéseivel való szakítást (s a pártba való felvétel kérése ennek lehet a jele), akkor kötelessége a hibás nézeteivel való nyílt és őszinte leszámolás. Nem szemérmes hallgatásra, hanem a hiba őszinte megváltására, nem a helytelen nézetek dédelgetésére, igazolására, hanem a velük való határozott szakításra van szükség! Nem kívánunk Canossa-járást, önkorbácsolást! Ebből elég, talán túl sok is volt az elmúlt időben! De azt megkövetelhetjük az ilyen emberektől, a volt vezető funkcionáriusoktól és ideológiai munkásoktól, hogy nyilvánosan számoljanak le a hibás és követhetetlen úttal. Mutassák meg, mi győzte meg őket, milyen lelkitusa után jutottak ki újra a párt egyenes útjára. Nyílt és őszinte fellépésük — részben — kiküszöböli azokat a káros következményeket, amellyel előbbi magatartásuk járt. A párttal időlegesen szembefordult volt funkcionáriusoknak ez a lépése kötelesség a párttal, a néppel szemben. De kötelességük magukkal szemben is. Vannak olyanok, akik „erősek a hitben", s legyőzve az itt nem helytálló szégyenérzést — ezt meg tudják majd tenni. Ezeknek mellettünk a helyük. Ezeket szívesen látjuk sorainkban. És aki hibás álláspontjával szakítani nem képes? Az — ha akarja és tudja — támogassa kívülről a pártot, de nincs helye a kommunisták nagy családjában. Gém Sándor úi a túlnyomó többségükben jó-zan, higgadt kis- és középparaszt- ■ Sággal. Köztudomású dolog, hogy a paraszt óvatos ember. Nem sokat ad a cifra szavakra, hanem annak hisz, amit a maga szemével lát, amit tapasztal. DE A LEGFŐBB OK, ami miatt LJ az ellenforradalom faluhelyen nem tudott olyan befolyásra szert tenni, mint városon, nem a parasztság „konzervativizmusa”, hanem éppen a hajdani és mai szegényparasztság forradalmisága volt. Talán egyetlen olyan társadalmi réteg sincs az országban, amely annyira kézzelfoghatóan sokat köszönhet a kommunista pártnak, a népi demokráciának, mint a hajdani zsellérek, cselédek, napszámosok, földmunkások. (S ezt jól érzik még azok is, akik közülük ez idáig sem jutottak földhöz.) Abban az időben, amikor a tsz-szervezet még a megyéknek, járásoknak, községeknek pontosan előírt s lecke szerint folyt, sokan szidták közülük azokat, akik vonakodtak a belépéstől. Lám, már elfelejtették, mit köszönhetnek a népi demokráciának! Nos, a legutóbbi hónapok bebizonyították, hogy a volt cselédek nemkönnyen felejtenék... S persze különösen tudták a termelőszövetkezetiek, mire megy a játék. De honnan, miből? Azt szokták mondani: honnan, hogy itt is, ott is megjelentek a régi földesurak... Pedig azok csak igen-igen elvétve, két kezemen meg tudnám számlálni az egész országban, hány esetben merték betenni a lábukat „saját” falujukba. Inkább ott kezdtek mozgolódni, sok helyen csoportokat szervezni, a „nemzeti bizottságokban” hangadóvá lenni, ahol az utolsó években kisebb vagy nagyobb állásban a kenyerüket keresték. De visszamenni a faluba . ... Tudják ők is, hogy a kaszával nemcsak aratni lehet — ha kell, az másra is jó. Hanem sokkal inkább onnan tudták, ahonnan például a bátaiak. Ebben a faluban 3700-an laknak. A „fölvonuláson” nem vettek többen részt, mint vagy 400-an. És miket kiabáltak? Azt, hogy: „Halál a kommunistákra!’ meg: „Megálljatok, koldusok, lesz még tíznegyedes kukorica! Lesz még tíznegyedik részért aratás!” A falubeli szegényparasztoknak aztán nem volt nehéz kitalálniok, hogy a két fenyegetés — halált a kommunisták fejére és az „Lesztek még cselédek, napszámosok!” — között szoros az összefüggés ... !EZEK UTÁN NAGYON NEHÉZ Új dolguk volt azoknak, akik Bétán vissza akarták csinálni az utolsó tizenkét esztendőt. Ezt az is bizonyítja, hogy a két bátai termelőszövetkezet — a nagy, erős Vörös Zászló, és az alig egyéves, éppen csak hogy lábra álló, gyengécske Rákóczi — közül a kisebbnek, a gyengének mentek neki teljes erővel. Az iroda ajtaját, ablakát gyakran megverték: „Még mindig itt vagytök?” Rájuk támadtak az utcán: „Ganéj mocskok, mentek ki a földünkből!” —s történetesen éppen olyanok, akiket tisztességgel kárpótoltak a tagosításkor. A kicsi tsz még kisebb elnöke, a „parton magas” Bajna Sándor egy héten át vasvillával őrködött az istállójukban arra a néhány tehénre meg lóra. „Ide csak a testemen át jöhetnek be!” — kiabálta. Fogták a villát meg a kapanyelet a Vörös Zászló tehenészei, kondásai is. Hopp András, Kovács József, öreg kommunisták. De oda ki nem merészkedett senki. Csak a listára vették fel őket, hogy majd, ha erőre kapnak, számolnak velük is ... A szegényparasztok szilárdan álltak talpukon. Nem lehetett előttük „nemzeti" jelszavakkal eltakarni, hogy az ő bőrüket is vásárra akarják vinni — ezt a paksi járásban igen csak tapasztaltam. Sok ott a telepes, viharsarki kubikosok, a kitelepített németajkúak helyére költözött földi felen cselédek. S lám, a megyében 150-nél több termelőszövetkezetből összesen csak 60 maradt. Ebben az egy járásban pedig, amely lakóinak mintegy 60 százaléka ilyen volt nincstelen — a 27 szövetkezetből 20 együtt maradt! Persze, sok minden másról is szó van mindegyik esetben és nem törvény az, hogy a jósz együtt maradt, a rossz szétesett... (Ha ez ilyen egyszerű lenne, könnyebb volna ma a dolgunk...) De azért azt, hogy ezek a nagy számok mégiscsak mutattak valamit, nem is keveset — senki nem tagadhatja. IgÉZZÜK TOVÁBB. Hogyan,i állunk a párttagság dolgával? Kemény legénynek kellett annak lennie, aki novemberben belépett a pártba. Kivált faluhelyen, ahol mindenki tud mindent, esténként sötétek az utcák, messze az a két szál rendőr... Különösen nagy a becsületük az én szememben azoknak, akik korábban nem voltak párttagok s ekkor érett meg bennük az elhatározás, hogy ha halált kívánnak a kommunistákra, tegyék — ők azért is most mutatják meg, kivel tartanak ... Beszéljenek a példák. Bátán öt olyan tagja van a községi szervezetnek, aki azelőtt nem volt párttag. Györkönyben az egyik tízben azelőtt csak öt párttag volt — novemberben 12, és ma 15. (De a régi ötből nincs mind újra bent.) Miért jöttek? Persze az is vonzóbbá tette a pártot, hogy most már nem kell a népnevelőknek tojást begyűjteniök. De kevéssel mér, aki azt hiszi, hogy csak ennyit ér ez ... Többet annál: hitvallás ez, kiállás a párt mellett, nem a napsütésben, hanem a viharban ... Az MDP hibáinak egyike az volt, hogy nem folytatott következetes osztálypolitikát. Falun ez, persze, nem azt jelentette, hogy túlságosan támogatta volna a középparasztokat. (Mint ahogy városon sem az, hogy túlságosan megbízott az értelmiségben.) Ezen a téren is volt baj elég — de ez más kérdés. Sokat kellett tanulnunk az elmúlt hónapokban. Ezek között egyike a legfontosabbaknak, hogy építeni kell azokra, akik az igaz ügynek leghívebb, mert talán a régi Magyarországon legtöbbet szenvedett — ma legkeményebb katonái. Kalmár György Konzervatív parasztok? SÜLTGALAMB-VÁRÓK 1956 tavaszán egy nagy indiai cég két nagy teljesítményű, különleges transzformátort rendelt meg a TRANSELEKTRO Külkereskedelmi Vállalatnál A gyártásra némi huzavona után, 1957 március végi határidővel a Klement Gottuiald Villamossági Gyár vállalkozott. A több millió devizaforintos üzlet — indiai kereskedelmikapcsolataink jövőjét tekintve — igen fontos, mert a felszabadulás óta transzformátorokat nem szállítottunk Indiának, és kilátás van a transzformátorok után sok más, nagy értékű Ganz-gyármány kivitelére is. A külkereskedelmi vállalat januárban érdeklődött a megrendelés sorsáról, s nagy volt a megdöbbenése, amikor a gyár csak 1958-ra ígérte meg a transzformációk elkészítését. Újabb tárgyalás a gyárral, kitűzték az új, végső határidőt ez év júniusára. Februárban a villamossági gyár — fittyet hányva a néhány héttel korábbi megállapodásra — ismét új határidőt szabott: 1958 júliusát. Hiába jár most fűhöz-fához a TRANSELEKTRO, még Bakonyi Sebestyén elvtárs, a KGM miniszterhelyettese is csak azt a tanácsot tudta adni, hogy próbálják a transzformátorokat külföldön megvenni vagy elkészíttetni. A Klement Cottwald-gyár pedigkérlelhetetlen. Sajnos, a külkereskedelmi jog előírásai éppily kérlelhetetlenek. Az indiai vevő állami megrendelésre szállítaná a trafókat, ha elmarad velük, súlyos kártérítést kell fizetnie az államnak. Ezt a kártérítést a kereskedelmi jog értelmében átháríthatja a TRANSELEKTRO-ra, beperelheti elmaradt hasznának megfizetéséért, sőt ezenkívül a magyarság költségére megrendelheti másutt. (Hogy a dolog politikai oldaláról ne is beszéljünk.) Megbocsáthatatlan hiba lenne, hogy miközben egyik kezünkkel sorra elfogadjuk barátaink nagy hitelsegélyeit, a másik kézzel az ablakon szórnánk ki a drága valutát. Az idő veszedelmesen múlik, a szállítási határidő rohamosan közeleg, legyen hát vége az ígéretekkel folytatott veszélyes játéknak, a Klement Cottwaldgyári sültgalamb-várásnak! Törvényerejű rendelet a sokgyermekes anyák jutalmazásáról A Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletet hozott a sokgyemekes anyák fokozott anyagi támogatásáról. A rerthaler szerint azokat az anyákat, akiknek hat, vagy ennél több élő gyermekük van — feltéve, hogy a legfiatalabb élő gyermek 1957. március 8. után születést egyszeri pénzjutalomban kell részesíteni. A pénzjutalom öszszege: hatgyermekes anyának ezer, hétgyerekesnek 1200, nyolcgyermekesnek 1400, kilenc gyermekkesnek 1600, tízgyermekesnek 1600, a 11 vagy ennél több gyermekes anya részére 2000 forint. A pénzjutalmat a legfiatalabb gyermek születése után kell kifizetni. A pénzjutalmakat az illetékes járási (városi, városi kerület) tanács végrehajtó bizottsága folyósítja. A rendelet életbelépésével az 1951. évi 9. számú törvényerejű rendelet hatályát veszti. A kormány egyidejűleg rendeletet adott ki a fentebb ismertetett törvényerejű rendelet végrehajtásáról. 130 különféle készüléket gyárt a műszeripar Műszergyáraink eddig is számos újfajta készülékkel gazdagították a magyar ipart és a külkereskedelem választékát. Az idén 130 különféle műszer sorozatgyártását kezdik meg, s azok jelentős része exportra kerül. Az év végéig mintegy 200 új típusú műszert, készüléket állítanak elő a magyar műszergyárak.