Népszabadság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-30 / 76. szám

1957. március 30, szombat NÉPSZABADSÁG 7 Budapest dolgozói forró hangulatú nagygyűléseken tettek hitet a munkáshatalom mellett A Vári út felőli tóberi események okait. S ennek során megemlékezett a múltbeli hibákról, amelyeket a forradalmi munkás-paraszt kormány követ­kezetesen ki akar javítani. Nem titkolta véleményét Münnich elv­társ, amikor a következőkben az ellenforradalmi erőkről beszélt. „A felszabadulás után tízezrével maradtak itt a régi rend hívei, a régi rendszer szemetei. Vártak az alkalomra” — mondotta. — Fel­háborodástól zúgott a tér, amikor Münnich elvtárs Nagy Imre áru­ló tetteit idézte. Az ellenforrada­lom napjaiban Nagy Imréről szerzett saját tapasztalataival egé­szítette ki a már közismert ténye­ket. Mély hatást keltettek Münnich elvtárs szavai, amikor a régi harcosok, az idős párttagok, és az októberi forradalom derék kato­náinak fokozottabb megbecsülésé­ről, majd a Szovjetunió hatalmas segítségéről beszélt. S hogy lesz a jövőben? „Magunknak kell rendbehozni szénánkat” — mon­dotta és Angyalföld, Újpest, Óbu­da munkássága megértette e sza­vakat. Megmozdult pénteken délután Budapest dol­gozó népe. Lenyűgöző erejének e fényes megnyil­vánulása megreszketteti népi demokratikus zen­dülik ellenségeit és megerősíti, mélységes bizako­dással, optimizmussal tölti el a mun­káshatalomért dolgozó, minden áldozatra kész budapesti százez­reket, s — bízvást mondhatjuk — a Budapestre figyelő vidéki milliókat. A Magyar Szocialista Munkáspárt az ország szí­vében egy időben négy helyen hívta gyűlésre a dolgozókat, hogy tájékoztassa őket, választ adjon problémáikra, amelyek a tavalyi ellenforradalom óta foglalkoztatják az embereket. A négy nyilvá­nos nagygyűlés rendkívül jelentős politikai ese­ménnyé vált. Mindenütt hatalmas tömegek hall­gatták meg lelkesen helyeselve a párt szavát. Hosszú évek óta nem volt ilyen­­közvetlen kapcso­lat a kommunisták pártja és a munkások, értel­miségiek, alkalmazottaik, peremvárosi dolgozó pa­rasztok között, mint most, s ez megelégedést, örö­met kelt a proletárhatalom minden hívében. A gyűlések hallgatóságának lelkesedését fűtötte az a tény is, hogy most értek véget Moszkvában a magyar—szovjet tárgyalások, s ezek eredménye már ismeretessé vált. A gyűlések napnál világo­sabban tükrözték: hiábavaló volt az áruló vezetők próbálkozása, hogy megsemmisítsék a magyar— szovjet barátságot, minden becsületes magyar dolgozó szívében ott él a szeretet nagy barátuink iránt. Bizonyságtétel volt a gyűlések forró hangulata, viharos lelk­esedése, hogy a kommunisták meg­újult pártja jó úton halad, megtalálja a közös nyelvet, egybeforr a tömegekkel. A Váci úti gyárak tövében, az Árpád-híd melletti sporttelepen gyülekezett már négy óra előtt Angyalföld, Újpest és Óbuda munkássága. A negyvenötös, negyvenhatos esztendők forradal­mi hangulata lett úrrá az utcá­kon. „Vörös Csepel, vezesd a har­cot, Váci út, feleli neki...” har­sogott Újpest felől. „Megvédjük a proletárdiktatúrát!” — kiáltotta harmincezer torokkal egy szív. Harmincezer, vagy talán még en­nél is több ember jött ide, ezen az esőre hajló tavaszi késő délutá­non, hogy meghallgassa az immár oly sok év óta nélkülözött, s csak a felszabadulás utáni forradalmi esztendőkben gyakori szót, a pártvezetés és a munkásság igaz, őszinte beszélgetését. A gyűlésen dr. Münnich Fe­renc elvtárs, az MSZMP intéző bizottságának tagja, a kormány első elnökhelyettese elsőnek a jö­vőre utalt. Felújítjuk azt a jó szokást, mint 1945-ben, 46-ban volt, hogy a párt és a kormány vezetői gyakran a munkások elé állnak, megosztják az országveze­tés gondját-baját a néppel. Nagy figyelem közepette vázolta az ok­ A XIII. kerületi nagygyűlésen dr. Münnich Ferenc elvtárs szólt a dolgozókhoz. A mártírok emlékesete a Köz­társaság tárra A város képén, a mindennapi élet most még lüktetőbb ütemén , meglátszott pénteken kora dél­után, hogy nagy esemény szín­helye Budapest. Mindenfelől sű­rű sorokban­ vagy csoportokban özönlött a nép a város négy pont­ja felé. Különösen sokan igyekeztek a Köztársaság térre. Nem véletle­nül állott a Köztársaság tér a gyűlések középpontjában. Az el­lenforradalom talán itt mutatta ki legjobban a foga fehérét, e tér minden háza, fája, mártírok vérével öntözött röge örök emlé­keztetőként tanúskodik erről. S itt, ahol öt hónappal ezelőtt Mező Imre elvtárs, Asztalos János elv­társ és a többi vértanú életét ad­ta a proletárdiktatúráért, a pár­tért, most a budapesti dolgozók hitet tettek: a párt él­ a proletár­­diktatúra szilárd. Rengeteg vörös és nemzetiszínű zászló alatt, ze­nekarokkal jött és jött a nép, a MÁVAG, a Gábor Áron Vasön­töde, a Ganz Vagon, a Telefon­gyár, a MÁV és sok-sok más gyár és intézmény dolgozóinak töme­ge. Sokan jöttek „egyedül” Buda­pest minden részéből. A hatalmas téren ki tudná felmérni, hányan is lehetnek, ötvenezren, vagy hat­vanezren? Óriási, erőt sugárzó, lelkes sereg — sokat értünk el november 4 óta. Elhangzott a Himnusz, majd Horváth Ferenc elvtárs elszaval­ta Petőfi és József Attila egy-egy versét. Aztán a párt képviselője, Marosán György elvtárs, az intéző bizottság tagja, államminiszter lé­pett a szónoki emelvényre. Az el­ső szó: tiszteletadás a népi de­mokrácia védelmében elesett hő­söknek. A magyar munkásmozga­lom történetébe bevonult Köztár­saság téren az ember nem vonhat­ja ki magát az ellenforradalom rémes emlékeinek hatása alól. Amikor Marosán elvtárs vissza­pillantást vetett az októberi ese­mények rugóira, a hallgatóság elemi erővel fejezte ki mélységes gyűlöletét a reakcióval szemben: „Vesszenek a fasiszták!” — zúg a téren. — „Soha többé nem lesz október 23!” A továbbiakban Marosán elv­társ a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulásának drá­mai körülményeiről emlékezett meg. Elemi erővel viharzott a taps a téren, a hála kifejezése a Szovjetunió baráti támogatásáról, állandó segítségéért. Országunk felemelkedése, sebeink gyógyítása elválaszthatatlan a kommunista párt erősödésétől, ez­ bontakozik ki Marosán elvtárs szavaiból. Sokszor esik szó a pártról, s a nagygyűlés légköre ilyenkor még izzóbbá, még lelkesebbé válik. Se vége, se hossza: „Éljen a Párt!" Nagy tetszés fogadja a megálla­pítást: „Most 230 ezer párttagunk van, nagyobb erő, mint a 900 ezer volt. Az ország és a nép vezetése a munkásosztály feladata és mi erről nem mondunk le." Mindvégig feszült figyelem, de­rültség, együttérzés jellemzi a gyűlés hangulatát. S már sötéte­dik, amikor véget ér a kommu­nisták nagy seregszemléje , erő­sebben, edzettebben, mélyreható élménnyel gazdagabban térnek haza a budapesti tízezrek. Kőbányán A kőbányai üzemek dolgozói a Halom utcai sporttelepen gyűltek össze több mint tízezren, hogy nagygyűlésen juttassák kifejezés­re egyetértésüket a párttal, a kormánnyal. A vörös és nemzeti­színű lobogókkal díszített sport­telepre egymásután érkeztek a Villamosgép- és Kábelgyár, az Orion, a Radiátorgyár, a Kőbá­nyai Sörgyár, a Kőbányai Vas és Acélöntöde, a Finommechanikai Vállalat, a Budapesti Konzerv­gyár, a Ganz Kapcsolók és Készü­lékek Gyára, a BÖRTEX és még számos üzem dolgozóinak cso­portjai s elküldték ide képviselő­jüket a XVII. és XVIII. kerület üzemeinek munkásai is. Az ünnepséget Kelemen Lajos elvtárs, az MSZMP X. kerületi intéző bizottságának elnöke nyi­totta meg, majd Biszku Béla elv­társ, az MSZMP intéző bizottsá­gának­­ tagja, belügyminiszter mondott beszédet. Beszédében hangsúlyozta, hogy az ellenforradalom minden kísér­lete ellenére is a népi demokrácia él, fejlődik, mert él a párt. Sza­vait lelkes tapssal fogadták a munkások, s amikor arról beszélt, hogy november 4 a magyar nép történelmében a munkáshatalom megvédésének, visszaállításának dicsőséges napja, s hogy ezért kö­szönet illeti azokat, akik vérüket áldozták az ellenforradalom elleni harcban, a nagygyűlés részvevői a Szovjetuniót éltették. E nagygyűlés — akárcsak a többi nagygyűlés — részvevői táviratban köszöntötték Ausztria Kommunista Pártjának XVII. kongresszusát és üdvözlő táviratot küldtek a Szovjetunió Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­hoz is abból az alkalomból, hogy sikerrel fejeződtek be a szovjet— magyar tárgyalások. Mintegy 3000 ember gyűlt ösz­­sze a pesterzsébeti Vasas Kultúr­­ház dísztermében és a kultúrház körül felállított hangszórók alatt, hogy meghallgassák Rónai Sán­dor elvtársnak, pártunk intéző bizottsága tagjának beszámolóját. Az izzóhangulatú, lelkes nagy­gyűlésen Rónai elvtárs az ellen­forradalom pusztításairól beszélt. Beszédében felhívással fordult a fiatalsághoz és az értelmiség­hez. Rámutatott arra, hogy ha a múltban történtek is súlyos hi­bák, azokat kijavítjuk, tisztán, becsületesen, szívvel-lélekkel építjük tovább a szocializmust. Ehhez a munkához szükség van az ifjúság erejére, az értelmisé­giek szakértelmére is. Beszélt proletárdiktatúránk egyre növek­­vő erejéről. Arról az elszánt aka­ratról, amellyel a jövőben szét­zúzza az ellenség minden próbál­kozását. A nagyszámú hallgató­ság különös lelkesedéssel figyel­te a magyar párt- és kormány­­küldöttség sikeres moszkvai tár­­gyalásáról szóló híreket. A be­számoló e részénél ilyen közbe­kiáltások hangzottak: „Erősek va­gyunk, bízunk a pártban, a szo­cialista tábor erejében.” A nagy­gyűlés végül üdvözlő táviratot küldött a XVII. kongresszusát ülő Ausztria Kommunista Pártjának, a Moszkvában tartózkodó párt- és kormányküldöttségnek, valamint az MSZMP Központi Bizottságá­nak. Prsferzsébeten A Köztársaság téri gyűlésen Marosán György elv­társ beszélt. Kőbányán Biszku Béla elvtárs tartott beszédet, Pesterzsébet dolgozóinak nagygyűlésén Rónai Sándor elvtársat hallgatták meg.

Next