Népszabadság, 1957. március (2. évfolyam, 51-77. szám)
1957-03-30 / 76. szám
1957. március 30, szombat NÉPSZABADSÁG 7 Budapest dolgozói forró hangulatú nagygyűléseken tettek hitet a munkáshatalom mellett A Vári út felőli tóberi események okait. S ennek során megemlékezett a múltbeli hibákról, amelyeket a forradalmi munkás-paraszt kormány következetesen ki akar javítani. Nem titkolta véleményét Münnich elvtárs, amikor a következőkben az ellenforradalmi erőkről beszélt. „A felszabadulás után tízezrével maradtak itt a régi rend hívei, a régi rendszer szemetei. Vártak az alkalomra” — mondotta. — Felháborodástól zúgott a tér, amikor Münnich elvtárs Nagy Imre áruló tetteit idézte. Az ellenforradalom napjaiban Nagy Imréről szerzett saját tapasztalataival egészítette ki a már közismert tényeket. Mély hatást keltettek Münnich elvtárs szavai, amikor a régi harcosok, az idős párttagok, és az októberi forradalom derék katonáinak fokozottabb megbecsüléséről, majd a Szovjetunió hatalmas segítségéről beszélt. S hogy lesz a jövőben? „Magunknak kell rendbehozni szénánkat” — mondotta és Angyalföld, Újpest, Óbuda munkássága megértette e szavakat. Megmozdult pénteken délután Budapest dolgozó népe. Lenyűgöző erejének e fényes megnyilvánulása megreszketteti népi demokratikus zendülik ellenségeit és megerősíti, mélységes bizakodással, optimizmussal tölti el a munkáshatalomért dolgozó, minden áldozatra kész budapesti százezreket, s — bízvást mondhatjuk — a Budapestre figyelő vidéki milliókat. A Magyar Szocialista Munkáspárt az ország szívében egy időben négy helyen hívta gyűlésre a dolgozókat, hogy tájékoztassa őket, választ adjon problémáikra, amelyek a tavalyi ellenforradalom óta foglalkoztatják az embereket. A négy nyilvános nagygyűlés rendkívül jelentős politikai eseménnyé vált. Mindenütt hatalmas tömegek hallgatták meg lelkesen helyeselve a párt szavát. Hosszú évek óta nem volt ilyenközvetlen kapcsolat a kommunisták pártja és a munkások, értelmiségiek, alkalmazottaik, peremvárosi dolgozó parasztok között, mint most, s ez megelégedést, örömet kelt a proletárhatalom minden hívében. A gyűlések hallgatóságának lelkesedését fűtötte az a tény is, hogy most értek véget Moszkvában a magyar—szovjet tárgyalások, s ezek eredménye már ismeretessé vált. A gyűlések napnál világosabban tükrözték: hiábavaló volt az áruló vezetők próbálkozása, hogy megsemmisítsék a magyar— szovjet barátságot, minden becsületes magyar dolgozó szívében ott él a szeretet nagy barátuink iránt. Bizonyságtétel volt a gyűlések forró hangulata, viharos lelkesedése, hogy a kommunisták megújult pártja jó úton halad, megtalálja a közös nyelvet, egybeforr a tömegekkel. A Váci úti gyárak tövében, az Árpád-híd melletti sporttelepen gyülekezett már négy óra előtt Angyalföld, Újpest és Óbuda munkássága. A negyvenötös, negyvenhatos esztendők forradalmi hangulata lett úrrá az utcákon. „Vörös Csepel, vezesd a harcot, Váci út, feleli neki...” harsogott Újpest felől. „Megvédjük a proletárdiktatúrát!” — kiáltotta harmincezer torokkal egy szív. Harmincezer, vagy talán még ennél is több ember jött ide, ezen az esőre hajló tavaszi késő délutánon, hogy meghallgassa az immár oly sok év óta nélkülözött, s csak a felszabadulás utáni forradalmi esztendőkben gyakori szót, a pártvezetés és a munkásság igaz, őszinte beszélgetését. A gyűlésen dr. Münnich Ferenc elvtárs, az MSZMP intéző bizottságának tagja, a kormány első elnökhelyettese elsőnek a jövőre utalt. Felújítjuk azt a jó szokást, mint 1945-ben, 46-ban volt, hogy a párt és a kormány vezetői gyakran a munkások elé állnak, megosztják az országvezetés gondját-baját a néppel. Nagy figyelem közepette vázolta az ok A XIII. kerületi nagygyűlésen dr. Münnich Ferenc elvtárs szólt a dolgozókhoz. A mártírok emlékesete a Köztársaság tárra A város képén, a mindennapi élet most még lüktetőbb ütemén , meglátszott pénteken kora délután, hogy nagy esemény színhelye Budapest. Mindenfelől sűrű sorokban vagy csoportokban özönlött a nép a város négy pontja felé. Különösen sokan igyekeztek a Köztársaság térre. Nem véletlenül állott a Köztársaság tér a gyűlések középpontjában. Az ellenforradalom talán itt mutatta ki legjobban a foga fehérét, e tér minden háza, fája, mártírok vérével öntözött röge örök emlékeztetőként tanúskodik erről. S itt, ahol öt hónappal ezelőtt Mező Imre elvtárs, Asztalos János elvtárs és a többi vértanú életét adta a proletárdiktatúráért, a pártért, most a budapesti dolgozók hitet tettek: a párt él a proletárdiktatúra szilárd. Rengeteg vörös és nemzetiszínű zászló alatt, zenekarokkal jött és jött a nép, a MÁVAG, a Gábor Áron Vasöntöde, a Ganz Vagon, a Telefongyár, a MÁV és sok-sok más gyár és intézmény dolgozóinak tömege. Sokan jöttek „egyedül” Budapest minden részéből. A hatalmas téren ki tudná felmérni, hányan is lehetnek, ötvenezren, vagy hatvanezren? Óriási, erőt sugárzó, lelkes sereg — sokat értünk el november 4 óta. Elhangzott a Himnusz, majd Horváth Ferenc elvtárs elszavalta Petőfi és József Attila egy-egy versét. Aztán a párt képviselője, Marosán György elvtárs, az intéző bizottság tagja, államminiszter lépett a szónoki emelvényre. Az első szó: tiszteletadás a népi demokrácia védelmében elesett hősöknek. A magyar munkásmozgalom történetébe bevonult Köztársaság téren az ember nem vonhatja ki magát az ellenforradalom rémes emlékeinek hatása alól. Amikor Marosán elvtárs visszapillantást vetett az októberi események rugóira, a hallgatóság elemi erővel fejezte ki mélységes gyűlöletét a reakcióval szemben: „Vesszenek a fasiszták!” — zúg a téren. — „Soha többé nem lesz október 23!” A továbbiakban Marosán elvtárs a forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulásának drámai körülményeiről emlékezett meg. Elemi erővel viharzott a taps a téren, a hála kifejezése a Szovjetunió baráti támogatásáról, állandó segítségéért. Országunk felemelkedése, sebeink gyógyítása elválaszthatatlan a kommunista párt erősödésétől, ez bontakozik ki Marosán elvtárs szavaiból. Sokszor esik szó a pártról, s a nagygyűlés légköre ilyenkor még izzóbbá, még lelkesebbé válik. Se vége, se hossza: „Éljen a Párt!" Nagy tetszés fogadja a megállapítást: „Most 230 ezer párttagunk van, nagyobb erő, mint a 900 ezer volt. Az ország és a nép vezetése a munkásosztály feladata és mi erről nem mondunk le." Mindvégig feszült figyelem, derültség, együttérzés jellemzi a gyűlés hangulatát. S már sötétedik, amikor véget ér a kommunisták nagy seregszemléje , erősebben, edzettebben, mélyreható élménnyel gazdagabban térnek haza a budapesti tízezrek. Kőbányán A kőbányai üzemek dolgozói a Halom utcai sporttelepen gyűltek össze több mint tízezren, hogy nagygyűlésen juttassák kifejezésre egyetértésüket a párttal, a kormánnyal. A vörös és nemzetiszínű lobogókkal díszített sporttelepre egymásután érkeztek a Villamosgép- és Kábelgyár, az Orion, a Radiátorgyár, a Kőbányai Sörgyár, a Kőbányai Vas és Acélöntöde, a Finommechanikai Vállalat, a Budapesti Konzervgyár, a Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára, a BÖRTEX és még számos üzem dolgozóinak csoportjai s elküldték ide képviselőjüket a XVII. és XVIII. kerület üzemeinek munkásai is. Az ünnepséget Kelemen Lajos elvtárs, az MSZMP X. kerületi intéző bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Biszku Béla elvtárs, az MSZMP intéző bizottságának tagja, belügyminiszter mondott beszédet. Beszédében hangsúlyozta, hogy az ellenforradalom minden kísérlete ellenére is a népi demokrácia él, fejlődik, mert él a párt. Szavait lelkes tapssal fogadták a munkások, s amikor arról beszélt, hogy november 4 a magyar nép történelmében a munkáshatalom megvédésének, visszaállításának dicsőséges napja, s hogy ezért köszönet illeti azokat, akik vérüket áldozták az ellenforradalom elleni harcban, a nagygyűlés részvevői a Szovjetuniót éltették. E nagygyűlés — akárcsak a többi nagygyűlés — részvevői táviratban köszöntötték Ausztria Kommunista Pártjának XVII. kongresszusát és üdvözlő táviratot küldtek a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához is abból az alkalomból, hogy sikerrel fejeződtek be a szovjet— magyar tárgyalások. Mintegy 3000 ember gyűlt öszsze a pesterzsébeti Vasas Kultúrház dísztermében és a kultúrház körül felállított hangszórók alatt, hogy meghallgassák Rónai Sándor elvtársnak, pártunk intéző bizottsága tagjának beszámolóját. Az izzóhangulatú, lelkes nagygyűlésen Rónai elvtárs az ellenforradalom pusztításairól beszélt. Beszédében felhívással fordult a fiatalsághoz és az értelmiséghez. Rámutatott arra, hogy ha a múltban történtek is súlyos hibák, azokat kijavítjuk, tisztán, becsületesen, szívvel-lélekkel építjük tovább a szocializmust. Ehhez a munkához szükség van az ifjúság erejére, az értelmiségiek szakértelmére is. Beszélt proletárdiktatúránk egyre növekvő erejéről. Arról az elszánt akaratról, amellyel a jövőben szétzúzza az ellenség minden próbálkozását. A nagyszámú hallgatóság különös lelkesedéssel figyelte a magyar párt- és kormányküldöttség sikeres moszkvai tárgyalásáról szóló híreket. A beszámoló e részénél ilyen közbekiáltások hangzottak: „Erősek vagyunk, bízunk a pártban, a szocialista tábor erejében.” A nagygyűlés végül üdvözlő táviratot küldött a XVII. kongresszusát ülő Ausztria Kommunista Pártjának, a Moszkvában tartózkodó párt- és kormányküldöttségnek, valamint az MSZMP Központi Bizottságának. Prsferzsébeten A Köztársaság téri gyűlésen Marosán György elvtárs beszélt. Kőbányán Biszku Béla elvtárs tartott beszédet, Pesterzsébet dolgozóinak nagygyűlésén Rónai Sándor elvtársat hallgatták meg.