Népszabadság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1957-08-01 / 180. szám

Az MSZMP agrárpolitikájának tézisei* A téziseik bevezetése az elmúlt esztendőik agrárpolitikájának ered­ményeivel és hibáival foglalkozik. Majd így folytatódik: I. A párt politikája a parasztság egyes rétegeivel kapcsolatban A magyar parasztságot a már megváltozott falusi osztályviszo­nyok között alapvetően a követ­kező rétegek képviselik: 1. Termelőszövetkezeti paraszt­ság. A termelőszövetkezeti paraszt­ság a jövő egységes szocia­lista parasztosztályának magját képezi. Gazdálkodási módja el­vileg és alapjaiban külön­bözik az egyénileg gazdálko­dókétól. A termelőszövetkezeti parasztságot, a mezőgazdasági munkásokkal és félproletárokkal együtt, a párt fő falusi bázisának kell tekinteni. A tsz-tagok szocia­lista gazdasági helyzete és öntu­data között azonban ma még sok esetben tapasztalható ellentmon­dás. Ezért a pártnak, a szövetke­zeti vezetőknek és minden öntu­datos termelőszövetkezeti tagnak a jövőben nagyobb gondot kell fordítania a termelőszövetkezeti parasztság egységének, nevelésé­nek, öntudatának kikovácsolására, az egységes, egészséges szövetke­zeti szellem kialakítására. Másik, nem kevésbé fontos feladat: a ki­lépett termelőszövetkezeti tagok­kal való megfelelő bánásmód. Ál­talában úgy kell bánni velük, mint leendő szövetkezeti tagok­kal. 2. Mezőgazdasági munkások, félproletárok. Számbelileg a falu legnagyobb rétege. Számuk több mint egy­millió, zömmel a mezőgazdasági szocialista szektorában, az állami gazdaságokban, gépállomásokon, erdőgazdaságokban dolgoznak, egy részük az iparban, mint be­járó, kétlaki munkás, más ré­szük kubikmunkán, vagy a kö­zépparasztoknál, kulákoknál, mint alkalmi munkás dolgozik. Az október-novemberi ellen­­forradalmi eseményekben e ré­teg lényegében véve szilárdan ki­állt a népi demokrácia mellett. A mezőgazdasági munkások és fél­proletárok politikai szervezésére sokkal nagyobb gondot kell for­dítani a jövőben. Ahhoz, hogy a párt szilárdan tudjon támaszkod­ni rájuk, segíteni kell anyagi ne­hézségeiken, fokozatosan rendez­ni kell kereseti viszonyaikat. A félproletárok részben a termelő­­szövetkezetekbe, részben az álla­mi szektorba fognak menni. A mezőgazdaság szocialista átszer­vezésében a pártnak szilárdan kell támaszkodnia e rétegre és segítenie kell őket belterjes szo­cialista gazdaságok létrehozásá­ban. 3. Kisparasztok. (Általában 4— 8 kat. holdas parasztok.) Számuk több, mint negyed­­millió. Hazánkban a parasztság egyik jellegzetes rétege. A pártnak a kisparasztokkal — mint a jövő szövetkezeti paraszt­jaival — sokat kell foglalkoznia. Mivel e réteg a földreformmal, az igauzsoránál olcsóbban elvégzett gépállomási talajmunkával, a szerződéses termelés stb segítsé­gével sokat nyert, hívjuk fel fi­gyelmét arra, hogy mindezt a munkásosztálynak, a népi demok­rácia államhatalmának köszönhe­ti. Ugyanakkor kézzelfoghatóan világossá kell tenni számára azt is, hogy jövőjét nem a középpa­raszti gazdálkodási forma, hanem a jól jövedelmező szövetkezeti nagyüzem jelenti, amellyel a kö­zépparaszti gazdaság nem képes felvenni a versenyt. 4. Középparasztok. Hazánkban a dolgozó paraszt­ság legtehetősebb rétege. Gazda­ságuk zömében árutermelő jelle­gű. Életkörülményeik az 1945 előttihez viszonyítva javultak. Je­lenleg a középparasztság úgy ér­zi, hogy — főként a beadási köte­lezettség eltörlése után kialakult szabad árrendszer mellett — megerősödött egyéni gazdaságá­ban, s egyre inkább ezt igyekszik biztosítani. Ebben a helyzetben a középparaszti gazdaságok egy ré­sze természetes úton időnként bő­vített újratermeléshez juthat. Ez­zel erősödnek a középparaszti gazdaságok kapitalista tendenciái. Amíg e tendenciák a mezőgazda­­sági termelés fellendítését szol­gálják, tehát több élelmiszert hoznak, a dolgozó népnek és több nyersanyagot az iparnak, a pro­letárdiktatúra állama célszerű ár­politikával és iparcikk-ellátással számára megfelelő mederbe tudja terelni azokat. A proletárdiktatú­ra államának azonban nem érde­ke, hogy a kapitalista tendenciák túlzott mértékben érvényesülje­nek. Ezért is szabta meg a csa­ládi munkán alapuló paraszti bir­tok felső határát 20—25 kat. hold­ban. A pártnak a szocialista építés szakaszában a középparaszthoz való viszonya döntő jelentőségű. A középparaszt árutermelésére a népgazdaságnak szüksége van, s ezért segíteni kell lehetőségeinek kihasználásában. Meg kell vele is­mertetni és kedveltetni a szövet­kezeti gondolatot — túlzott tulaj­donosi beállítottsága miatt első­sorban az egyszerűbb társuláso­kon keresztül. Nem szabad félni attól sem, hogy állami szerveink kiadják a működési engedélyt csak középparasztokból alakult termelőszövetkezetnek vagy ter­melési társulásnak is. A következő években a mező­­gazdaság fellendítéséért, szocia­lista átalakításáért folyó harcban a mezőgazdasági munkások, fél­proletárok, termelőszövetkezeti parasztok erőire és politikai bázi­sára támaszkodva mindent el kell követnünk a parasztság igazi de­rékhadának, a kis- és közép­parasztoknak a megnyeréséért. 5. A falusi kizsákmányolók. A kulákok tőkés vállalkozók a mezőgazdaságban, akik rendsze­rint több bérmunkással dolgoznak vagy dolgoztak, s a parasztság­gal csak a falusi kultúrszínvonal falusi életmód és a saját gazda­ságukban végzett személyes fizi­kai munka köti össze. Jövedelmü­ket elsősorban kizsákmányolásból és nem saját tisztességes munká­jukból szerzik vagy szerezték. A családi munkaerő kapacitását meghaladó földterülettel rendel­kező és kizsákmányolásból élő kulákok száma hazánkban ma már igen csekély. Emellett azon­ban jóval nagyobb az a rétegük amely részben vagy egészben le­mondott földjéről (vagy elvették tőle), s jelenleg közép- vagy kis­­parasztként, illetve mezőgazda­­sági vagy ipari munkásként dol­gozik. Korábban betöltött szerepé­nél fogva és az elmúlt évek hi­bás politikája miatt a parasztság­nak ez a rétege nem lehet híve a munkás-paraszt hatalomnak és a szocializmus építésének. Súlyos hiba lenne tehát az „osz­tálybéke" álláspontjára helyez­kedni velük szemben, s ennek megfelelően visszaadni földjeiket, felszereléseiket stb. Ugyanakkor az is súlyos hiba lenne, ha vissza­térnénk az elmúlt években szoká­sos „likvidáló" módszerekhez és a célszerű korlátozó intézkedések helyett olyan — termelésüket le­hetetlenné tevő és őket emberi méltóságukban megalázó — mód­szereket alkalmaznánk, amelyek­kel a dolgozó parasztság zöme, fő­leg a kis- és középparasztság nem értene egyet. Ezért a fő küzdelmet politikai befolyásuk csökkentésé­ért kell folytatni. Fiaik, leányaik vagy egyéb közeli rokonaik ter­mészetesen más elbírálás alá es­nek. A kulákok személy szerinti megítélésében legyen döntő sze­repe a körülményeket jól ismerő, helyi szegényparaszti közvéle­ménynek. Az október-novemberi ellen­forradalom azt bizonyítja, hogy az elmúlt évek során helytelen volt a szocializmussal szemben álló osztályellenség fogalmát fa­lun csak a kulákok körére leszű­kíteni. Az osztályellenség fogal­ma jóval szélesebb a kulákságnál. A pártnak és népi demokráci­ánk államhatalmának a­­ kulákok mellett az egyéb ellenséges ele­mek ellen is kíméletlen harcot kell folytatnia. Népgazdaságunkban a mezőgaz­dasági termelés igen jelentős sze­repet tölt be. A nemzeti jövede­lem létrehozásában a mezőgazda­ság 1955-ben változatlan (1954. évi) áron 30,1 százalékkal, folyó áron 33,4 százalékkal vett részt, az exportban 38,4 százalékkal ré­szesedett, s az ország lakosságá­nak ma is mintegy 44 százalékát foglalkoztatja. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének lehetősé­gei országunkban igen nagyok, s az adottságok megközelítően sin­csenek kihasználva. Éppen ezért a párt a lakosság életszínvonalá­nak további javítása, az ipar nyersanyagbázisának és a mező­­gazdasági exportnak növelése ér­dekében azt tartja helyesnek, ha a forradalmi munkás-paraszt kor­mány az egészségesebb ipari szer­kezet kialakítása mellett, a falu szocialista átalakításának szem előtt tartása és egyidejű végzése mellett a mezőgazdasági termelés fokozottabb fellendítését — arc­cal a belterjesség felé —, fő fel­adatnak tekinti. 1. A nyugodt termelői munkának, a növénytermesztés és az állatte­nyésztés hozamai növelésének egyik alapvető feltétele, hogy az állami gazdaságok, termelőszövet­kezetek és egyénileg gazdálkodó parasztok biztonságosan termelje­nek. A párt helyteleníti, és min­den erejét latba vetve megakadá­lyozza azokat a törekvéseket, ame­lyek — sokszor a törvények meg­kerülésével is —, a mezőgazdasági termelés bármely területén terme­lési bizonytalanságot igyekeznek előidézni. A párt elutasítja az olyan tö­rekvéseket, amelyek a termelési biztonság kihangsúlyozása címén az egyéni gazdálkodási forma konzerválását igyekeznek elérni. Az a véleménye, hogy az egyéni­leg gazdálkodó dolgozó paraszt­ságnak is növekedjék a bevétele, és emelkedjék életszínvonala an­­nak­ arányában ahogyan termelé­sük­ és árutermelésük emelkedik, termelési költségük csökken. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy bevételük növekedése és életszín­vonaluk emelkedése nagymérték­ben csak a szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodásra való áttérés útján, az ott lehetséges fokozott gépi munka, szaktudás felhasználása, korszerű termelés, és ami ezekkel együtt jár, a rendszeres bővített újratermelés útján valósulhat meg. 2. Jelentősen előre kell haladni mezőgazdaságunk termelési kultu­ráltsága, a belterjesebb gazdálko­dás kialakítása terén. Ennek ér­dekében: a) Fokozni kell a talaj termő­­erejét azzal, hogy az eddiginél több és szakszerűbben kezelt is­tállótrágyát, lényegesen több mű­trágyát biztosítunk. Szükséges jelentősen növelni a belvíz-rende­zett területeket, gondoskodni a meglevő berendezések felújításá­ról, a karbantartásról, s jobban ki kell használni öntözési lehetősé­geinket. A kenyérgabona-terme­lésben a vetéster­ületek minden­áron való növelésére irányuló tö­rekvés helyett fordítsuk a fő súlyt a hozamok növelésére és a minő­ség javítására. Országunk megnö­vekedett állatállománya szüksé­gessé teszi, hogy jelentősen növel­jük a takarmánynövények — első­sorban a pillangósok — termelé­sét. A növénytermesztés és a ker­tészet területén biztosítani kell a hagyományos termelési körze­teknek megfelelő kultúrák ter­melését (gyümölcs, szőlő, paprika, hagyma, minőségi vetőmag stb.). Helyezzük előtérbe hazai körül­ményeink között holdanként leg­nagyobb termelési eredményt, biz­tosító fajták és hibridek termesz­tését. Az alapvető agrotechnikai módszerek színvonalának emelé­se mellett egyre nagyobb szerepet kell biztosítani a mezőgazdasági termelésben a vegyi anyagok fel­­használásának. A mezőgazdasági termékek termelésén túl fontos nagy súlyt helyezni a korszerű tá­rolás és feldolgozás feltételeinek biztosítására, és a növényvédelem részben termelői, részben állami feladatainak megoldására. b) Az állattenyésztés terén el­sősorban a szarvasmarha-tenyész­tés és tartás számára kell kedve­ző feltételeket biztosítani. A szarvasmarha-tartásban segítsük elő helyes árpolitikával is az anyagi érdekeltség kialakulását, s azt, hogy a szarvasmarha-állo­mányon belül a tehénállomány emelkedjék. A sertéstenyésztés­ben a jelenlegi állomány tovább­fejlesztése nélkül fokozatosan tö­rekedjünk az intenzívebb tartást igénylő, de a piac igényeinek megfelelőbb hússertés-állomány növelésére, főleg azokon a tája­kon, ahol ennek lehetőségei a leginkább biztosítottak. A jelen­leginél nagyobb anyagi érdekelt­séget kell teremteni a juhtartás számára is, főleg az egyéb állatok által fel nem használható ta­karmányfélék értékesítése és az ország gyapjúszükségletének nagyobb mérvű fedezése, vala­mint a tejellátás megjavítása ér­dekében. Az ország lóállományát általában csökkenteni kell olyan mértékben, ahogy azt a gépi szál­lítóeszközök elterjedése és az út­viszonyok javulása lehetővé te­szi azért, hogy az így felszabadu­ló takarmánytermő területek más célra , legyenek hasznosíthatók. Baromfiállományunk általában fejlesztendő, főleg a nagyobb to­jáshozam és jó minőségű hús irá­nyában. c) Mezőgazdasági gépellátásunk irányuljon a termés fokozására, a belterjesség növelésére, a nehéz fizikai munka megkönnyítésére, a munka minőségének javítására, a termelési költségek csökkentésé­re, a munkacsúcsok csökkentésé­re, a munka optimális időben tör­ténő végzésére. Fel kell számolni a mezőgazda­­sági gépgyártás terén a külföldi országokhoz viszonyított nagyfo­kú lemaradást, s ennek érdekében korszerű, könnyen kezelhető, kis önsúlyú, jó anyagból készült gé­peket kell előállítani. Biztosítsuk a megfelelő mennyiségű pótalkat­részt és garanciális javítószolgá­latot is. d) A mezőgazdasági termelés kulturáltságának növelése és bel­terjes irányú fejlesztése szüksé­gessé teszi az állami és társadal­mi beruházások célszerű elosztá­sát. Szakítani kell mindenekelőtt azzal az évek óta uralkodó szem­lélettel, hogy a mezőgazdaság a nemzeti jövedelemben való ma­gasfokú részesedése ellenére is igen alacsony arányban részesül­jön az állami beruházásokból. Szükséges, hogy a gazdaságpoliti­ka és az ipar felelős irányítói kö­rében olyan szemlélet alakuljon ki, hogy az ipar egyik fő piaca a mezőgazdaság. 3. A kötelező beadás eltörlésé­vel előállott új helyzetben olyan mezőgazdasági felvásárlási rend­szert és árpolitikát kell kialakí­tani, amely egyrészről elősegíti a mezőgazdasági termelés mennyi­ségi és minőségi fejlesztését — másrészről a várható nagyobb árufeleslegek és az egészségesebb árucsereforgalom kifejlődésével a lakosság élelmiszerellátásának, az ipar nyersanyagbázisának megja­vítását és külföldi adósságaink törlesztésének további növelését, a hagyományos és egyéb mező­­gazdasági termékek exportját te­szi lehetővé. Az állam piacszabályozó szere­pének ellátásához az szükséges, hogy a legfontosabb mezőgazda­­sági termékekből megfelelő kész­letek álljanak rendelkezésre. E készleteket az állami gazdaságok árutermelésének fejlesztése ré­vén, állami felvásárlásból, szer­ződéses termeltetés útján, továb­bá a földadó, a cséplési és a mal­mi vámnyeremények természet­beni fizetésének fenntartásával, szükség esetén importból kell biztosítani. Fontos előfeltétele az állam piacszabályozó szerepe ér­vényesítésének, hogy a falu meg­felelő választékú iparcikkel le­gyen ellátva. A termelési és szállítási szerző­dések kötésében, valamint a me­zőgazdasági termékek felvásárlá­sában az eddiginél sokkal na­gyobb szerepet kell juttatni a földművesszövetkezeteknek. 4. A mezőgazdaság területén dolgozó szakembereket részesít­sük nagyobb megbecsülésben. A mezőgazdaság szakirányítását ar­ra alkalmas, népi demokráciánk­hoz hű, tapasztalt szakemberekre kell bízni. Ugyancsak becsüljék meg és beosztásukban erősítsék meg a munkájukat jól ellátó, nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező, munkaterületüket jól ismerő, párthoz és népi demokrá­ciához hű — oklevéllel nem ren­delkező — munkás- és paraszt­kádereket. A mezőgazdasági termelés fej­lődését elő kell segíteni a terme­lők mezőgazdasági szakismereté­nek növelésével is. Csökkentsék a mezőgazdasági főiskolákon kikép­zendők számát, viszont növeljék a kiképzés színvonalát. Jelentősen szélesíteni kell a különféle mező­­gazdasági szaktanfolyamokat, amelyeken mezőgazdasági és szö­vetkezeti ismereteket is oktassa­nak. A vidéki általános iskolák­ban önálló tárgyként mezőgazda­­sági és szövetkezeti ismereteket oktassanak. 5. Az állami irányító szervek mellett lehetővé kell tenni külön­féle termelői és tenyésztői szak­egyesületek (legeltetési bizottság, cukorrépatermelők egyesülete, szőlő- és gyümölcstermelőkből lé­tesített hegyközségek stb.) alaku­lását. E szakegyesületek önkéntes alapon szerveződnek, működési körüket alapszabály határozza meg, s a megyei tanács szakfelü­gyelete alatt állnak. Az állam a szakegyesületeknek a termelés, tenyésztés, értékesítés, szakokta­tás, tanácsadás területén kifejtett munkájukhoz anyagi és erkölcsi támogatást nyújt. ll. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének főbb irányelvei * A ptrt .agrárpolitikájának tézi­seit éppen nagy jelentőségük, fontosságuk következtében la­punkban is közöljük. Tekintettel a nagy terjedelemre, hasábjain­kon nemcsak a bevezetést hagy­tuk el, hanem a szöveg közben is jelentősen rövidítettünk. Akik tüzetesebben érdeklődnek a tézi­sek iránt, azok megtalálhatják a teljes szöveget a Társadalmi Szemle júliusi számában vagy a már megjelent brosúrában. III. A mezőga­zdaság szocialista átépítésének irányelvei Hazánk mezőgazdaságának szer­kezete túlnyomó részt kisáruter­­melő jellegű. Az ország szántóte­rületének mintegy 78 százalékát egyénileg gazdálkodó kisparasz­tok művelik, és csak 22 százalé­kát szocialista nagyüzemek, szö­vetkezetek és állami gazdaságok. Az MSZMP, egész népünk egyetemes érdekét — beleértve a parasztság érdekét is — szem előtt tartva, a mezőgazdasági termelő­erők állandó fejlesztésének fő feladata mellett egyik legfonto­sabb feladatának tekinti annak elősegítését, hogy mezőgazdasá­gunk fokozatosan korszerű, szo­­cialista nagyüzemű mezőgazda­sággá alakuljon át. A mezőgaz­dasági termelés fejlesztése és a szocialista átalakítás egységes, elválaszthatatlan feladatot ké­pez. A mezőgazdaság nagyüzemű átszervezése nem öncél, hanem eszköze, fő módszere a mezőgaz­dasági termelőerők állandó fej­lesztésének, a dolgozó nép, a ezen belül a parasztság jóléte ál­landó növelésének. (Folytatás a 4. oí.lotoaj

Next