Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)
1957-09-01 / 206. szám
1957. szeptember 1. vasárnap NÉPSZABADSÁG FIGYELMEZTETŐ DÁTUM Nem kerek évforduló, de lelkiismeretünk mégsem engedi, hogy ne szóljunk róla, szeptember 1-ről, a második világháború kitörésének napjáról. Tizennyolc éve ma, hogy a hitleri hordák megrohanták Lengyelországot. Akik visszaemlékeznek arra a napra, bizonyára úgy érzik: akármennyire rémületkeltő volt akkor a hír, kevesen gondolták volna, hogy nyomában hat keserves évig a szenvedésnek, a borzalmaknak, a halálnak lázálomba illő sötét éjszakája borítja el Európát és a fél világot. Még nem tudni, hogy Londonban és Párizsban, New Yorkban és Bonnban hogyan emlékeznek meg az évfordulóról. Jogos a feltevés, hogy a rikító szenzáció és a szenvedélyes hangulatkeltés nagy nyugati mesterei ez alkalommal szerényen és csendesen, legfeljebb elégikus hangon szólalnak meg. De akik a népek békéjének ügyét viselik szívükön, azoknak emlékeztetniök, figyelmeztetniük és riasztaniok kell: a háború megszállottjai új részt hozhatnak az emberiségre, meg kell akadályozni bűnös mesterkedéseiket, véget kell vetni a leszerelési huzavonának, a fegyverkezési hajszának, a hidegháborús „erőpolitikának” és a barbár, pusztító gyarmati hadjáratoknak. A második világháborúban több mint 70 millió ember pusztult el, hétszer annyi, mint az első világháborúban, és 30 millió ember vált rokkanttá. S mindez csak töredéknek tűnnék ahhoz a pusztításhoz képest, amelyet a háború mai tökéletesített eszközeivel egy újabb világégés esetén az emberiségre zúdítanának. Az imperialista sajtó riadalomban van a szovjet világrakéta miatt. A szovjet „fenyegetésről”, „veszélyről” üvöltöznek, pedig jól tudják, hogy ez valóban „elrettentő fegyver” — az agresszorok ellen. Kijózanítólag hat azokra, akik az amerikai „katonai fölény” propagandájának hatása alá kerültek. A szovjet világrakéta a béke erőinek új fegyvere, de ez maga nem elég az imperialista kalandorok háborús provokációinak a meghiúsításához. A népek általános békemozgalmának továbbfejlesztését követeli meg az emberiség érdeke. Történelmi évfordulókról azért szokás megemlékezni, hogy le lehessen vonni a múlt tanulságait. Szeptember 1-nek is sok tanulsága van. Mindenekelőtt az, hogy a szocializmus elleni imperialista agresszió vereségre van ítélve. S ha arra nemigen számíthatunk, hogy az imperialista rend mai vezető alakjai megszívlelik ezt a tanulságot, abban joggal bízunk, hogy a népek, a tömegek megértik, és levonják az élet diktálta következtetéseket. A KISZ levele a fiatal bányászokhoz A KISZ országos szervező bizottsága levelet intézett a bányászaihoz, a fiatalokhoz és a kiszistákhoz a bányásznap alkalmával. A levél hangsúlyozza, hogy „a több szénért vívott hősies harcban bányászifjúságunk újból nagyszerűen megállta a helyét”. A KISZ levele végül sok sikert és jó szerencsét kíván a bányászfiataloknak. Ma délelőtt nyílik Sopronban az ellenforradalmat bemutató kiállítás „A magyarországi ellenforradalom 1956. október 23—november 4” című kiállítás ma délelőtt 10 órakor nyílik Sopronban. A kiállítást Szakasits Árpád, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja nyitja meg. Részt vesz a kiállítás megnyitásán Sziklai Sándorné és Asztalos Jánosné, az ellenforradalom elleni harc két mártírjának özvegye is. Ott lesz a kiállítás megnyitóján Várkonyi János, akinek György fia a Köztársaság téren lett az ellenforradalmárok áldozata. „Az előbb azt mondotta Andersen úr, hogy fegyvertelenül is részt lehet venni a dologban, most meg a fegyver az érdekes ” — súgom a kolléga úr fülébe. „A törvénykönyv mindent pontosan meghatároz” — kapom a választ, és ezzel zsebéből előhúzza a dán Btk-t. Fellapozza, az orrom elé tolja, s ujjával a 101. §. első bekezdését bökdösi: „Az a dán állampolgár, aki a dán állam, vagy annak szövetségese ellen fegyvert ragad, 12 évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” Majd lejjebb mutat két sorral, a második bekezdésre: „Ugyanígy büntetendő, aki a dán államnak vagy szövetségesének harcképességét valamilyen módon gyengíti.” Dán kollégám ezután hosszas magyarázkodásba kezd. Dicséri Andersen úr kemény kezét, szilárdságát ... „Elvégre a mi államunkat akarták megdönteni — folytatja. — S tudja, hogy itt, ezek a lázadók mennyi embert megöltek? Közönséges bűnözők... Nézze, nézze, itt jön máris az egyik főhajszamester, akiről a lapok is írtak.” — Vádlott a személyes szabadság elleni bűntettet, továbbá rablás bűntettét követte el'»— olvassa nagy hangon jegyzeteiből a bíró. — Vádlott lázadó csoportjával elhurcolta lakásáról a Szabad Demokrata Párt három tisztségviselőjét, lakásukat kirabolta, majd súlyosan bántalmazta őket. Szándékában volt továbbá, hogy ki is végezteti a három ártatlan embert. Csoportjának már ki is adta az utasítást, de a gyilkosságok időközben meghiúsultak ... — De kérem, mi nem vagyunk bűnözők, mi politikai okokból tettük — szól közbe a vádlott — Maguk közönséges bűncselekményeket követtek el — így Andersen úr. — Ha politikai okokból követték el, ez még súlyosabb, akkor kiterjesztem a vádat államellenes bűncselekményre is! — ragyog fel az ügyész arca. Az iratok szerint a vádlott lakásán felfedezték a rablott holmikat. A tanúk is igazolják a vádat. Kölcsönkérjük kollégánktól a Btk-t, s kíváncsiságból fellapozzuk, hogyan is fogalmazza meg e bűncselekményeket a dán törvénykönyv. A dán újságíró magyarázkodva segítségünkre siet, s megállapítja, hogy egyszer megáll a 244. §. 1. bekezdése: „Aki erőszakos cselekménnyel vagy egyéb módon megtámadja más személyét, s a megtámadott védtelen személy, a büntetés öt évig terjedhető fegyház. Illetve a 261. §. 1. bekezdés: „Aki mást szabadságától megfoszt, az 4 évig terjedhető fegyházzal büntettetik.” De a vádlott bántalmazta, sőt sanyargatta is az elfogottakat. Ez a harmadik bekezdésben található meg: „Ha bántalmazás, vagy sanyargatás történt, a büntetés 9 évig terjedhető fegyház.” Viszont a vádlott rabolt is. A kolléga gyorsan lapoz, s ujra megáll a 288. §. 1. bekezdésénél: „Ha a rablás veszélyes jellegű volt, a büntetés 16 évig terjedhető s egy ház.” Na és a gyilkosságra való felbujtás? A vádlottak lassan elfogynak ... Andersen úr elégedett. Éppen most hallgatta ki, folytatta le a bizonyítási eljárást egy emlékműromboló ügyében. Mert ugyebár a dán Btk. 194. §-a szerint: „Aki emlékművet eltávolít, elpusztít, vagy megsért, három évig terjedhető fegyházbüntetéssel sújtandó.” Aztán következett egy olyan vádlott, aki börtönből rabokat szabadított ki: „Aki letartóztatott, fogságban levő egyént kiszabadít, ilyent szökésében segít vagy rejteget, négy évig terjedhető fegyházbüntetéssel büntetendő. Tömeges szabadítás esetén a büntetés életfogytiglani fegyház.” S ugyanilyen pontosan megfogalmazzák annak a vádlottnak a bűnét is, „aki anélkül, hogy ezzel súlyosabb büntetéssel járó cselekménytkövetne el, nyilvánosan bűncselekményre izgat, két évig terjedhető fegyházzal büntetendő” — a 136. §-ban leírtak szerint. Befejeződött a bizonyítási eljárás, elhangzott az ügyész ostorozó vádbeszéde, amely a rendkívüli helyzetre való tekintettel, több vádlottra halálbüntetést kért. „A kormány ugyanis statáriumot hirdetett meg, élve a Btk. előírta lehetőségekkel.” A bíróság miután megtanácskozta ítéletét, kihirdette, hogy egy tucat vádlottat halálra, a többieket pedig súlyos fegyházbüntetésre ítélte. A kíváncsiskodóktól megürült a terem, csak az újságírók maradtak itt, körülvéve Andersen urat abból az alkalomból, hogy ő tárgyalta az első, az 1970-es dán eseményekkel kapcsolatos ügyeket. Peregnek az újságírók kérdései. — A minap mintha hallottuk volna, hogy nem mindenkit állítanak bíróság elé, akad olyan is, akit internálnak. Hát ez demokrácia? — Igen ... bár nálunk ezt nem internálásnak, hanem biztonsági őrizetnek nevezik. Egyébként azokat internáljuk, akik veszélyesek a közre, a demokráciára ... — Törvényes ez, bíró úr? — Már hogyne lenne törvényes. A dán Btk. 65. §. első bekezdése kimondja, hogy „a közre veszélyes egyént biztonsági őrizetbe lehet venni.” A második bekezdés még azt is előírja, hogy ez nem lehet kevesebb, mint négy év és húsz évig terjedhet. De különben miért firtatják ezt? Emlékezzenek csak a franciákra, mit csináltak 32 évvel ezelőtt, a spanyol polgárháború után. Százezrével internálták az embereket. No és öt évvel később, a második világháború idején az angolok minden idegent, még ha negyven éve élt is Angliában — internáltak ... Mi, kérem, a rendünket óvjuk... Ezt már nem tudjuk szó nélkül kiállni, közbeszólunk: „De mintha 14 esztendővel ezelőtt éppen ön firtatta volna a magyar események után hozott kormányintézkedéseket, bírói ítéleteket... Nemde?” — Ja, kérem, az más volt.. Fantáziánk kissé csapongott. Annyira azért nem, hogy a citált büntetőtörvénykönyvi idézetek ne felelnének meg szóról szóra a valóságnak. Megfelelnek. A dán parlament által 1930. április 15- én elfogadott, ma is érvényes dán büntetőtörvénykönyvből idéztünk — szóról szóra... Mégis az az érzésünk, hogy a kitalált dolgok is valósággá lennének, ha Andersen úrnak kellene eljárnia az 1970-es dán októberi események büntetőjogi felelősségrevonásában... Szabó László AZ ÉJ TANÉV ELE Szeptember 2-án megindul a tanítás az általános és a középiskolákban. Nehéz tanév áll a pedagógusok és a tanulóifjúság mögött, s ez a most induló tanév munkájában is még éreztetni fogja hatását. Az ellenforradalom az iskolák életében is igen súlyos zavarokat, károkat okozott. Több mint 300 tanterem, szertár és előadóterem sérült vagy semmisült meg, jórészt Budapesten. Az alsó- és középfokú oktatást ért anyagi kár majdnem 40 millió forint. Mennyi új tanterem létesülhetett volna ebből az összegből! A kényszerű hosszú tanítási szünet az ország sok részében komolyan megzavarta a tanulást, s ezt a tanév meghosszabbítása sem tudta teljesen pótolni. De bármilyen nagyok is ezek a károk, mégsem ezek a legsúlyosabbak, hanem az az eszmei-politikai rombolás, amelyet az ellenforradalom a pedagógusok és az ifjúság gondolkodásában végzett, különösen a nacionalizmus, a sovinizmus mérgének elhintésével. A gyors, országos konszolidáció fokozatosan éreztette hatását az iskolákban is. A pedagógusok nagy többsége felelősségteljesen dolgozott, hogy a tanév minél eredményesebben záruljon, a tanulók tanulmányaiban minél kisebb legyen a törés. Ez a munka meg is hozta gyümölcseit. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem maradt igen sok megoldásra váró feladat az új tanévre. Annál inkább maradt, mert nevelésügyünknek sok problémája volt már az októberi eseményeik előtt is. Ezeknek a problémáknak a megoldása 1955- ben megkezdődött, de októberben megakadt, s új, nehéz problémákkal gyarapodott. Az új tanév pedagógiai feladatának sikeres megoldása elsősorban a pedagógusoktól függ. S hogy a pedagógusok milyen kedvvel és eredménnyel tevékenykednek, az nagymértékben azon múlik, hogy milyen biztonságérzettel dolgoznak, s mennyire érzik munkájuk megbecsülését. A pedagógusok nagy többsége egyetért azzal az értékeléssel, amelyet a pártvezetés és a kormány a pedagógusok októberi magatartásáról nemegyszer adott. A pedagógusok egy kis része októberben szembefordult a szocialista rendszerrel, méltatlannak bizonyult a pedagóguspályára. A nagy többséget azonban nem ez jellemezte, hanem az átmeneti eszmei-politikai összekuszálódás. De nem kevesen derekasan helytálltak a legnehezebb napokban is. Mindenütt, ahol ennek az értékelésnek a szellemében zárták le egyes pedagógusok ügyeit, a pedagógusok nyugodtan, kellő biztonságérzettel, s munkájuk megbecsülésének érzésével fognak hozzá az új tanév munkájához. Ezért nagyon fontos, hogy ahol még vannak lezáratlan ügyek, a legrövidebb időn belül tegyenek pontot utánuk. A pedagógusok az ifjúság és részben a felnőtt lakosság művelésének munkásai, fontosnak tartják a maguk tudásának, műveltségének rendszeres gyarapítását. Fontos, hogy a Művelődésügyi Minisztérium és a Pedagógusok Szakszervezete — építve a múlt eredményeire és okulva hibáiból — minél több lehetőséget adjon a pedagógusoknak az időszerű szakmai, ideológiai és politikai kérdések magas színvonalú megvitatására előadásokon, tanfolyamokon és a pedagógiai sajtóban. Az októberi ellenforradalom egyik tanulsága: sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk az ifjúság nevelésére. A pártnak, a kormánynak, a pedagógusoknak és a szülőknek, az egész felnőtt nemzedéknek nagy gonddal kell átsegíteni ifjúságunkat azon a lelki válságon, melyen az elmúlt esztendőkben átment, s melyet az ellenforradalom erői igyekeztek a maguk bűnös céljára felhasználni. A tanítás anyaga, az ifjúsági szervezetek munkája, a diákotthonok élete, a családi nevelés, az irodalom, a sajtó, a rádió mind-mind fontos szerepet tölt be ebből a szempontból. Az iskola szerepe természetesen különösen fontos. Örömmel kell üdvözölni az olyan új tankönyveket, melyeket most már második esztendeje az általános iskola I—IV. osztályában használnak a tanulók; ilyen s még ezeknél is jobb tankönyvekről kell a Művelődésügyi Miniszériumnak gondoskodnia fokozatosan az általános iskola felső osztályaiban és a középiskolákban. Helyes, hogy az iskolákban e tanév kezdetétől erkölcsi ismeretek tanításával fognak kísérletezni. Ifjúságunkat a szocializmus szellemében kell nevelnünk, s olyan műveltséggel kell ellátnunk az iskolában, hogy helyt tudjon állni később az életben. Az általános iskolának és a gimnáziumnak a korszerű általános műveltség alapjait kell nyújtania, a szakiskoláknak korszerű szakmai képzést kell adniuk. Nem könnyű dolog ma, a tudomány és a technika viharos fejlődésének korában, megállapítani a korszerű általános és szakmai műveltségnek az alapjait, úgy, hogy egyszersmind figyelemmel vagyunk a tanulók befogadóképességének határaira. A pedagógusok és a szülők sokat bírálják a jelenlegi tantervek és tankönyvek egy részének maximalizmusát. Ez olykor a túl nagy ismeretanyagból származik, olykor az ismeretanyag rossz elrendezéséből, sőt a tankönyvek nehéz, száraz stílusából is. E tekintetben is az általános iskolai alsótagozati tankönyvek a legjobbak. A Művelődésügyi Minisztériumra és a Pedagógiai Tudományos Intézetre nagy munka vár az új felsőtagozati és a középiskolai tantervek és tankönyvek elkészítésével. Több üdvözlendő változás történik a most induló tanévben. Helyes, hogy a gimnáziumokban mindenütt két idegen nyelv tanítása lesz kötelező, s hogy az általános iskolákban ingyenes lesz a fakultatív tanulható nyelvek oktatása. Nagy szükség van arra, hogy minél többen sajátítsák el az orosz és nyugati nyelveket, s legyenek ismerői a baráti népi demokráciák népes nyelvének is. Helyes, hogy az általános iskolákban több időt fordítanak az ének és a rajz tanítására s a gimnáziumokban megindul a művészettörténet, s kísérletképpen a lélektan és a logika tanítása. A jó iskolai munka alapfeltétele, hogy a tanulók rendszeresen járjanak iskolába, ne mulasszanak feleslegesen. Különösen fontos ez ebben a tanévben, a megzavart múlt tanév után. Kiváltképp falusi általános iskoláinkban van e téren sok hiba. Főleg ősszel és tavasszal sok szülő fogja otthon gyermekét ismételten néhány napra mezei vagy házi munkára. A sok mulasztásnak aztán nem ritkán osztályvesztés a vége. Ez pedig gyakran oda vezet, hogy 14 éves gyerekek az általános iskolának még csak ötödik, hatodik, hetedik osztályába járnak, és a 8. osztály elvégzése nélkül kimaradnak. A pedagógusoknak és a tanácsi szerveknek a helyi társadalmi szervezetek segítségével a tanév első napjától mindent meg kell tenniük a tanulók rendszeres iskolábajárása érdekében. Iskoláink jelentős része, különösen az általános iskolák, tanteremhiánnyal küzdenek. Zsúfoltak az osztályok, túl sok a kétváltásos tanterem, sőt egy-egy 3 váltásos is akad. Kevés a napközi otthon. A tanulók növekvő száma és az iskolai tantermek nincsenek kellő összhangban. Ezen a hároméves tervnek és a későbbieknek kell segíteniük. Fontos, hogy minden, iskolai célokat szolgáló beruházási összegből tanterem épüljön. Nem szabad az új tanévben megtörténenie annak, ami tavaly néhány megyében megtörtént, hogy a tanácsok az iskolai beruházási keret egy részét más célra fordították. Minden megyének Budapest vagy Bács-Kiskun megye példáját kell követnie, ahol az állami beruházási kereteket még helyi erőforrásokból is megtoldották. Sok helyen segíthet egy-egy épület átadása. Például már ideje volna, hogy a SZÖVOSZ teljesítse Gyöngyös Város Tanácsának régi kérését, vonja ki tanfolyamát egy iskolai célokra szükséges és alkalmas épületből. Sok helyen lehet hasonló módon növelni a tantermek számát. A jövő nemzedék nevelése nagy társadalmi ügy, ezt ma, az ellenforradalom utáni még világosabban kell látnunk, mint valaha. Ebből a nagy társadalmi ügyből kell az új tanévben minden hivatalos és társadalmi tényezőnek teljes felelősséggel vállalnia a maga részét, hogy az új tanév sikereket hozzem ifjúságunk szellemi gyarapodásában, erkölcsi és politikai fejlődésében. Jóború Magda művelődésügyi ministerhelyvesztet s