Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1957-09-01 / 206. szám

1957. szeptember 1. vasárnap NÉPSZABADSÁG FIGYELMEZTETŐ DÁTUM Nem kerek évforduló, de lel­kiismeretünk mégsem engedi, hogy ne szóljunk róla, szeptem­ber 1-ről, a második világhábo­rú kitörésének napjáról. Tizen­nyolc éve ma, hogy a hitleri hor­dák megrohanták Lengyelorszá­got. Akik visszaemlékeznek ar­ra a napra, bizonyára úgy érzik: akármennyire rémületkeltő volt akkor a hír, kevesen gondolták volna, hogy nyomában hat ke­serves évig a szenvedésnek, a borzalmaknak, a halálnak láz­álomba illő sötét éjszakája bo­rítja el Európát és a fél világot. Még nem tudni, hogy London­ban és Párizsban, New Yorkban és Bonnban hogyan emlékeznek meg az évfordulóról. Jogos a fel­tevés, hogy a rikító szenzáció és a szenvedélyes hangulatkeltés nagy nyugati mesterei ez alka­lommal szerényen és csendesen, legfeljebb elégikus hangon szó­lalnak meg. De akik a népek bé­kéjének ügyét viselik szívükön, azoknak emlékeztetniök, figyel­meztetniük és riasztaniok kell: a háború megszállottjai új részt hozhatnak az emberiségre, meg kell akadályozni bűnös mester­kedéseiket, véget kell vetni a le­szerelési huzavonának, a fegy­verkezési hajszának, a hideghá­borús „erőpolitikának” és a bar­bár, pusztító gyarmati hadjára­toknak. A második világháborúban több mint 70 millió ember pusz­tult el, hétszer annyi, mint az első világháborúban, és 30 mil­lió ember vált rokkanttá. S mindez csak töredéknek tűnnék ahhoz a pusztításhoz képest, amelyet a háború mai tökélete­sített eszközeivel egy újabb vi­lágégés esetén az emberiségre zúdítanának. Az imperialista sajtó riada­lomban van a szovjet világra­kéta miatt. A szovjet „fenyege­tésről”, „veszélyről” üvöltöznek, pedig jól tudják, hogy ez való­ban „elrettentő fegyver” — az agresszorok ellen. Kijózanítólag hat azokra, akik az amerikai „katonai fölény” propagandájá­nak hatása alá kerültek. A szov­jet világrakéta a béke erőinek új fegyvere, de ez maga nem elég az imperialista kalandorok háborús provokációinak a meg­hiúsításához. A népek általános békemozgalmának továbbfej­lesztését követeli meg az embe­riség érdeke. Történelmi évfordulókról azért szokás megemlékezni, hogy le lehessen vonni a múlt tanulsá­gait. Szeptember 1-nek is sok tanulsága van. Mindenekelőtt az, hogy a szocializmus elleni imperialista agresszió vereségre van ítélve. S ha arra nemigen számíthatunk, hogy az imperia­lista rend mai vezető alakjai megszívlelik ezt a tanulságot, abban joggal bízunk, hogy a népek, a tömegek megértik, és levonják az élet diktálta követ­keztetéseket. A KISZ levele a fiatal bányászokhoz A KISZ országos szervező bi­zottsága levelet intézett a bányá­szai­hoz, a fiatalokhoz és a kiszis­­tákhoz a bányásznap alkalmával. A levél hangsúlyozza, hogy „a több szénért vívott hősies harc­ban bányászifjúságunk újból nagyszerűen megállta a helyét”. A KISZ levele végül sok sikert és jó szerencsét kíván a bányászfia­­taloknak. Ma délelőtt nyílik Sopronban az ellenforradalmat bemutató kiállítás „A magyarországi ellenforrada­lom 1956. október 23—november 4” című kiállítás ma délelőtt 10 órakor nyílik Sopronban. A kiál­lítást Szakasits Árpád, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának tagja nyitja meg. Részt vesz a ki­állítás megnyitásán Sziklai Sán­dorné és Asztalos Jánosné, az el­lenforradalom elleni harc két mártírjának özvegye is. Ott lesz a kiállítás megnyitóján Várkonyi János, akinek György fia a Köz­társaság téren lett az ellenforra­­dalmárok áldozata. „Az előbb azt mondotta Ander­sen úr, hogy fegyvertelenül is részt lehet venni a dologban, most meg a fegyver az érdekes ” — sú­gom a kolléga úr fülébe. „A tör­vénykönyv mindent pontosan meghatároz” — kapom a vá­laszt, és ezzel zsebéből elő­húzza a dán Btk-t. Fellapozza, az orrom elé tolja, s ujjával a 101. §. első bekezdését bökdösi: „Az a dán állampolgár, aki a dán állam, vagy annak szövetségese ellen fegyvert ragad, 12 évig terjedhető fegyházzal büntetendő.” Majd lej­jebb mutat két sorral, a második bekezdésre: „Ugyanígy bünteten­dő, aki a dán államnak vagy szö­vetségesének harcképességét va­lamilyen módon gyengíti.” Dán kollégám ezután hosszas magya­rázkodásba kezd. Dicséri Ander­sen úr kemény kezét, szilárdsá­gát ... „Elvégre a mi államunkat akarták megdönteni — folytatja. — S tudja, hogy itt, ezek a láza­dók mennyi embert megöltek? Közönséges bűnözők... Nézze, nézze, itt jön máris az egyik fő­­hajszamester, akiről a lapok is írtak.” — Vádlott a személyes szabad­ság elleni bűntettet, továbbá rab­lás bűntettét követte el'»— olvas­sa nagy hangon jegyzeteiből a bí­ró. — Vádlott lázadó csoportjával elhurcolta lakásáról a Szabad Demokrata Párt három tisztség­­viselőjét, lakásukat kirabolta, majd súlyosan bántalmazta őket. Szándékában volt továbbá, hogy ki is végezteti a három ártatlan embert. Csoportjának már ki is adta az utasítást, de a gyilkossá­gok időközben meghiúsultak ... — De kérem, mi nem vagyunk bűnözők, mi politikai okokból tettük — szól közbe a vádlott — Maguk közönséges bűncse­lekményeket követtek el — így Andersen úr. — Ha politikai okokból követ­ték el, ez még súlyosabb, akkor kiterjesztem a vádat államellenes bűncselekményre is! — ragyog fel az ügyész arca. Az iratok szerint a vádlott lakásán felfedezték a rablott hol­mikat. A tanúk is igazolják a vádat. Kölcsönkérjük kollégánk­tól a Btk-t, s kíváncsiságból fel­lapozzuk, hogyan is fogalmazza meg e bűncselekményeket a dán törvénykönyv. A dán újságíró magyarázkodva segítségünkre siet, s megállapítja, hogy egyszer megáll a 244. §. 1. bekezdése: „Aki erőszakos cselekménnyel vagy egyéb módon megtámadja más személyét, s a megtámadott véd­telen személy, a büntetés öt évig terjedhető fegyház. Illetve a 261. §. 1. bekezdés: „Aki mást szabad­ságától megfoszt, az 4 évig terjed­hető fegyházzal büntetteti­k.” De a vádlott bántalmazta, sőt sanyargat­ta is az elfogottakat. Ez a harma­dik bekezdésben található meg: „Ha bántalmazás, vagy sanyarga­tás történt, a büntetés 9 évig terjedhető fegyház.” Viszont a vádlott rabolt is. A kolléga gyor­san lapoz, s ujra megáll a 288. §. 1. bekezdésénél: „Ha a rablás veszélyes jellegű volt, a büntetés 16 évig terjedhető s egy ház.” Na és a gyilkosságra való felbujtás? A vádlottak lassan elfogynak ... Andersen úr elégedett. Éppen most hallgatta ki, folytatta le a bizonyítási eljárást egy emlékmű­romboló ügyében. Mert ugyebár a dán Btk. 194. §-a szerint: „Aki emlékművet eltávolít, elpusztít, vagy megsért, három évig ter­jedhető fegyházbüntetéssel súj­tandó.” Aztán következett egy olyan vádlott, aki börtönből ra­bokat szabadított ki: „Aki letar­tóztatott, fogságban levő egyént kiszabadít, ilyent szökésében se­gít vagy rejteget, négy évig ter­jedhető fegyházbüntetéssel bün­tetendő. Tömeges szabadítás ese­tén a büntetés életfogytiglani fegyház.” S ugyanilyen pontosan megfogalmazzák annak a vádlott­nak a bűnét is, „aki anélkül, hogy ezzel súlyosabb büntetéssel járó cselekményt­­követne el, nyilváno­san bűncselekményre izgat, két évig terjedhető fegyházzal bünte­tendő” — a 136. §-ban leírtak sze­rint. Befejeződött a bizonyítási eljárás, elhangzott az ügyész os­torozó vádbeszéde, amely a rend­kívüli helyzetre való tekintettel, több vádlottra halálbüntetést kért. „A kormány ugyanis sta­táriumot hirdetett meg, élve a Btk. előírta lehetőségekkel.” A bíróság miután megtanács­kozta ítéletét, kihirdette, hogy egy tucat vádlottat halálra, a töb­bieket pedig súlyos fegyházbünte­tésre ítélte. A kíváncsiskodóktól megürült a terem, csak az újság­írók maradtak itt, körülvéve An­dersen urat abból az alkalomból, hogy ő tárgyalta az első, az 1970-es dán eseményekkel kap­csolatos ügyeket. Peregnek az új­ságírók kérdései. — A minap mintha hallottuk volna, hogy nem mindenkit állí­tanak bíróság elé, akad olyan is, akit internálnak. Hát ez demok­rácia? — Igen ... bár nálunk ezt nem internálásnak, hanem biztonsági őrizetnek nevezik. Egyébként azo­kat internáljuk, akik veszélyesek a közre, a demokráciára ... — Törvényes ez, bíró úr? — Már hogyne lenne törvényes. A dán Btk. 65. §. első bekezdése kimondja, hogy „a közre veszélyes egyént biztonsági őrizetbe lehet venni.” A második bekezdés még azt is előírja, hogy ez nem lehet kevesebb, mint négy év és húsz évig terjedhet. De különben miért firtatják ezt? Emlékez­zenek csak a franciákra, mit csináltak 32 évvel ezelőtt, a spa­nyol polgárháború után. Százezré­vel internálták az embereket. No és öt évvel később, a második világháború idején az angolok minden idegent, még ha negyven éve élt is Angliában — internál­tak ... Mi, kérem, a rendünket óvjuk... Ezt már nem tudjuk szó nélkül kiállni, közbeszólunk: „De mintha 14 esztendővel ezelőtt éppen ön firtatta volna a magyar esemé­nyek után hozott kormányintéz­kedéseket, bírói ítéleteket... Nemde?” — Ja, kérem, az más volt.. Fantáziánk kissé csapongott. Annyira azért nem, hogy a citált büntetőtörvénykönyvi idézetek ne felelnének meg szóról szóra a va­lóságnak. Megfelelnek. A dán parlament által 1930. április 15- én elfogadott, ma is érvényes dán büntetőtörvénykönyvből idéztünk — szóról szóra... Mégis az az ér­zésünk, hogy a kitalált dolgok is valósággá lennének, ha Andersen úrnak kellene eljárnia az 1970-es dán októberi események büntető­jogi felelősségrevonásában... Szabó László AZ ÉJ TANÉV ELE S­zeptember 2-án megindul a tanítás az általános és a kö­zépiskolákban. Nehéz tanév áll a pedagógusok és a tanulóifjúság mögött, s ez a most induló tanév munkájában is még éreztetni fog­ja hatását. Az ellenforradalom az iskolák életében is igen súlyos zavarokat, károkat okozott. Több mint 300 tanterem, szertár és elő­adóterem sérült vagy semmisült meg, jórészt Budapesten. Az al­só- és középfokú oktatást ért anyagi kár majdnem 40 millió fo­rint. Mennyi új tanterem létesül­hetett volna ebből az összegből! A kényszerű hosszú tanítási szü­net az ország sok részében komo­­­lyan megzavarta a tanulást, s ezt a tanév meghosszabbítása sem tudta teljesen pótolni. De bármi­lyen nagyok is ezek a károk, még­sem ezek a legsúlyosabbak, ha­nem az az eszmei-politikai rombo­lás, amelyet az ellenforradalom a pedagógusok és az ifjúság gondol­kodásában végzett, különösen a nacionalizmus, a sovinizmus mér­gének elhintésével. A gyors, országos konszolidáció fokozatosan éreztette hatását az iskolákban is. A pedagógusok nagy többsége felelősségtelje­sen dolgozott, hogy a tanév minél eredményesebben záruljon, a tanulók tanulmányaiban minél kisebb legyen a törés. Ez a munka meg is hozta gyümölcseit. Ez per­sze nem jelenti azt, hogy nem ma­radt igen sok megoldásra váró fel­adat az új tanévre. Annál inkább maradt, mert nevelésügyünknek sok problémája volt már az októ­beri eseményeik előtt is. Ezeknek a problémáknak a megoldása 1955- ben megkezdődött, de októberben megakadt, s új, nehéz problémák­kal gyarapodott. Az új tanév pedagógiai felada­tának sikeres megoldása elsősor­ban a pedagógusoktól függ. S hogy a pedagógusok milyen kedv­vel és eredménnyel tevékenyked­nek, az nagymértékben azon mú­lik, hogy milyen biztonságérzettel dolgoznak, s mennyire érzik mun­kájuk megbecsülését. A pedagógu­sok nagy többsége egyetért azzal az értékeléssel, amelyet­ a pártve­zetés és a kormány a pedagógu­sok októberi magatartásáról nem­egyszer adott. A pedagógusok egy kis része októberben szembefor­dult a szocialista rendszerrel, mél­tatlannak bizonyult a pedagógus­­pályára. A nagy többséget azon­ban nem ez jellemezte, hanem az átmeneti eszmei-politikai össze­kuszálódás. De nem kevesen dere­kasan helytálltak a legnehezebb napokban is. Mindenütt, ahol en­nek az értékelésnek a szellemé­ben zárták le egyes pedagógusok ügyeit, a pedagógusok nyugodtan, kellő biztonságérzettel, s munká­juk megbecsülésének érzésével fognak hozzá az új tanév munká­jához. Ezért nagyon fontos, hogy ahol még vannak lezáratlan ügyek, a legrövidebb időn belül tegyenek pontot utánuk. A pedagógusok az ifjúság és részben a felnőtt lakosság művelésének munkásai, fontos­nak tartják a maguk tudásának, műveltségének rendszeres gyara­pítását. Fontos, hogy a Művelő­désügyi Minisztérium és a Peda­gógusok Szakszervezete — építve a múlt eredményeire és okulva hibáiból — minél több lehetősé­get adjon a pedagógusoknak az időszerű szakmai, ideológiai és politikai kérdések magas színvo­nalú megvitatására előadásokon, tanfolyamokon és a pedagógiai sajtóban. Az októberi ellenforradalom egyik tanulsága: sokkal nagyobb gondot kell fordítanunk az ifjú­ság nevelésére. A pártnak, a kor­mánynak, a pedagógusoknak és a szülőknek, az egész felnőtt nem­zedéknek nagy gonddal kell átse­gíteni ifjúságunkat azon a lelki válságon, melyen az elmúlt esz­tendőkben átment, s melyet az ellenforradalom erői igyekeztek a maguk bűnös céljára felhasz­nálni. A tanítás anyaga, az ifjú­sági szervezetek munkája, a diák­otthonok élete, a családi nevelés, az irodalom, a sajtó, a rádió mind-mind fontos szerepet tölt be ebből a szempontból. Az isko­la szerepe természetesen különö­sen fontos. Örömmel kell üdvö­zölni az olyan új tankönyveket, melyeket most már második esz­tendeje az általános iskola I—IV. osztályában használnak a tanu­lók; ilyen s még ezeknél is jobb tankönyvekről kell a Művelődés­­ügyi Miniszériumnak gondoskod­nia fokozatosan az általános is­kola felső osztályaiban és a kö­zépiskolákban. Helyes, hogy az iskolákban e tanév kezdetétől er­kölcsi ismeretek tanításával fog­nak kísérletezni. Ifjúságunkat a szocializmus szellemében kell nevelnünk, s olyan műveltséggel kell ellát­nunk az iskolában, hogy helyt tudjon állni később az életben. Az általános iskolának és a gimná­ziumnak a korszerű általános mű­veltség alapjait kell nyújtania, a szakiskoláknak korszerű szakmai képzést kell adniuk. Nem könnyű dolog ma, a tudomány és a tech­nika viharos fejlődésének korá­ban, megállapítani a korszerű ál­talános és szakmai műveltségnek az alapjait, úgy, hogy egyszer­smind figyelemmel vagyunk a ta­nulók befogadóképességének ha­táraira. A pedagógusok és a szü­lők sokat bírálják a jelenlegi tan­tervek és tankönyvek egy részé­nek maximalizmusát. Ez olykor a túl nagy ismeretanyagból szár­mazik, olykor az ismeretanyag rossz elrendezéséből, sőt a tan­könyvek nehéz, száraz stílusából is. E tekintetben is az általános iskolai alsótagozati tankönyvek a legjobbak. A Művelődésügyi Mi­nisztériumra és a Pedagógiai Tu­dományos Intézetre nagy munka vár az új felsőtagozati és a közép­iskolai tantervek és tankönyvek elkészítésével. Több üdvözlendő változás tör­ténik a most induló tanévben. He­lyes, hogy a gimnáziumokban mindenütt két idegen nyelv taní­tása lesz kötelező, s hogy az ál­talános iskolákban ingyenes lesz a fakultatív tanulható nyelvek oktatása. Nagy szükség van arra, hogy minél többen sajátítsák el az orosz és nyugati nyelveket, s le­gyenek ismerői a baráti népi de­mokráciák népes nyelvének is. Helyes, hogy az általános isko­lákban több időt fordítanak az ének és a rajz tanítására s a gimnáziumokban megindul a mű­vészettörténet, s kísérletképpen a lélektan és a logika tanítása. A jó iskolai munka alapfelté­tele, hogy a tanulók rendsze­resen járjanak iskolába, ne mu­lasszanak feleslegesen. Különösen fontos ez ebben a tanévben, a megzavart múlt tanév után. Ki­váltképp falusi általános isko­láinkban van e téren sok hiba. Főleg ősszel és tavasszal sok szülő fogja otthon gyermekét ismételten néhány napra mezei vagy házi munkára. A sok mulasztásnak az­tán nem ritkán osztályvesztés a vége. Ez pedig gyakran oda vezet, hogy 14 éves gyerekek az általá­nos iskolának még csak ötödik, hatodik, hetedik osztályába jár­nak, és a 8. osztály elvégzése nél­kül kimaradnak. A pedagógu­soknak és a tanácsi szerveknek a helyi társadalmi szervezetek se­gítségével a tanév első napjától mindent meg kell tenniük a ta­nulók rendszeres iskolábajárása érdekében. Iskoláink jelentős része, külö­nösen az általános iskolák, tante­remhiánnyal küzdenek. Zsúfoltak az osztályok, túl sok a kétváltásos tanterem, sőt egy-egy 3 váltásos is akad. Kevés a napközi otthon. A tanulók növekvő száma és az is­kolai tantermek nincsenek kellő összhangban. Ezen a hároméves tervnek és a későbbieknek kell segíteniük. Fontos, hogy minden, iskolai célokat szolgáló beruházási összegből tanterem épüljön. Nem szabad az új tanévben megtörtén­e­nie annak, ami tavaly néhány me­gyében megtörtént, hogy a taná­csok az iskolai beruházási keret egy részét más célra fordították. Minden megyének Budapest vagy Bács-Kiskun megye példáját kell követnie, ahol az állami beruhá­zási kereteket még helyi erőforrá­sokból is megtoldották. Sok he­lyen segíthet egy-egy épület át­adása. Például már ideje volna, hogy a SZÖVOSZ teljesítse Gyön­gyös Város Tanácsának régi kéré­sét, vonja ki tanfolyamát egy is­kolai célokra szükséges és alkal­mas épületből. Sok helyen lehet hasonló módon növelni a tanter­mek számát. A jövő nemzedék nevelése nagy társadalmi ügy, ezt ma, az ellenforradalom utáni még világosabban kell lát­nunk, mint valaha. Ebből a nagy társadalmi ügyből kell az új tan­­­­évben minden hivatalos és társa­­­­dalmi tényezőnek teljes felelős­séggel vállalnia a maga részét, hogy az új tanév sikereket hozzem­­ ifjúságunk szellemi gyarapodásá­­­­ban, erkölcsi és politikai fejlődé­­­­sében. Jóború Magda művelődésügyi mini­sterhelyvesztet s

Next