Népszabadság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1957-09-15 / 218. szám

10 Egyetemeinken az ellenforradalmi események óta lényegesen változott a helyzet. Az új tanév megváltozott légkörben kezdődik. Mégis túlzás volna azt állítani, hogy valamennyi döntő kérdést megoldottunk már, s az új tanév a szocialista egyetem teljes konszolidációjának jegyében indul. Az ellenforradalom következménye nemcsak egyetemeink és főiskoláink nagyfokú anyagi károsodása, nemcsak a sok helyen meglazult tanulmányi fegyelem, hanem az a világnézeti zavar és bizonytalanság, amely itt is, ott is jócskán megmaradt. S ebben semmi meglepő nincs, hiszen az ellenforradalom ideológiai előkészítésében, sőt a hatalomért indított nyílt harc kirobbantásában a nemzetközi imperializmus és a magyar ellenforradalom sötét erőinek sikerült felhasználniuk a hallgatóság jelentős részét, s még a nagyobb élettapasztalattal rendelkező tanszemélyzet egy részét is. Merő rágalomnak tekinthető az az állítás, miszerint munkás- és paraszthallgatók fordultak volna elsősorban szembe a népi hatalommal. Sokat megtévesztett közülük is az ellenforradalom demagógiája, a vizsgálatok azonban meggyőzően igazolták, hogy a főszerepet a polgári és kispolgári elemek játszották. A párt osztálypolitikája, amely a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumának megtörésével megnyitotta az egyetem addig lényegében lezárt kapuit a munkásosztály és a parasztság gyermekei előtt, alapjában véve helyesnek bizonyult. Javarészt közülük kerültek ki azok az emberek, akik egyetemeinken és főiskoláinkon is nehéz körülmények között sorakoztak fel a párt lobogója mögé. Hosszú ideig komoly eszmei és politikai harc folyt még az ellenforradalom fegyveres erőinek leverése után is. Mélyen belenyúlt a mögöttünk levő tanév második részébe. A kommunistákkal való együttműködésnek hátat fordító, polgári emlékeiket felelevenítő személyek egész sora támogatta még néhány tudatos ellenforradalmár törekvését, akik pajzsként tartva maguk előtt az egyetemi autonómia jelszavát, afféle reakciós rezervátumot, „védett területet’* akartak csinálni egyetemeinkből, hogy az ellenforradalmi nézetek és tevékenység tenyésztelepei maradjanak. Akadtak, akik a „teljes tanszabadság“ nevében követelték, hogy a katedráról bármiféle nézetet — tehát fasiszta nézeteket is — szabadjon hirdetni, ha az az illető előadó „tudományos" meggyőződése; mindazok bűnvádi felelősségrevonását követelték, akik akadályozzák e „szabadságu1 megvalósítását; területi autonómiát kívántak az ellenforradalmi elemek védelmére, tiltakoztak az egyetemi pártszervezetek létrehozása ellen. Folytatódtak a kommunista oktatók eltávolítására és az esetek többségében nagyon is indokoltan az egyetemről elkerült oktatók reaktiválására irányuló törekvések. Ezek a körülmények azonban szükségessé tették az ellenforradalmi elemek szigorú felelősségrevonását és eltávolítását még akkor is, ha egyesek esetleg valóban meglévő tudományos érdemeikre hivatkozva igyekeztek kitérni tetteik következményei elől. A teljes igazsághoz tartozik, hogy vannak olyan nem kommunista profeszszorok is, akik a legzavarosabb időkben is megvetéssel fordultak el az ilyenfajta követelésektől és követelődzőktől. Mindenki számára biztosítottuk a tudományos munka feltételeit, aki erre valóban érdemes, de véget kellett vetni annak a helytelen gyakorlatnak, hogy ifjúságunk nevelésében befolyást biztosítsunk olyan embereknek is, akik a szocialista államhatalommal szembeni illojalitásukkal tűntek ki. A tanévkezdettel túljutunk az ellenforradalmi erők kiszorítását célzó adminisztratív intéz- kedések szakaszán. Megnyugvásra van szükség, a pozitív alkotó mun-ka légkörének teljes kibontakozá- sára. Folytatni kell az egyetemek sokoldalú szakmai fejlesztésére, a tanulmányi munka színvonalának emelésére irányuló szívós, következetes erőfeszítéseket, amelyeknek eredményeként egyetemeink egyre jobban megfelelnek saját fogalmuknak s a tudományok öszszességének (universitas scientiarum) otthonaivá válnak. Az egyetemi munka javításában az elmúlt időszakban is a tanári kar kimeríthetetlen szakmai és pedagógiai ismereteire és tapasztalataira támaszkodtunk, s a jövőben még jobban támaszkodhatunk erre. Ezeknek a lépéseknek betetőzése lesz az egyetemi törvény megvalósítása, amely az egyetem belső rendjének ésszerű szabályozása mellett a nagyobb önállóságot, a kezdeményezési lehetőségek növelését van hivatva biztosítani. A pozitív irányú fejlődés legfontosabb előfeltétele azonban az, hogy az eszmei harcban is teljes győzelmet arassunk. Nem elég az egyetem vezető szerveiben biztosítani a párt irányító szerepét, a proletárállam akaratának érvényesülését. A párt politikai, eszmei befolyását kell kiterjesztenünk és elmélyítenünk nap mint nap meggyőző munkával és meggyőző tettekkel. Ma legfontosabb feladatuk az ideológiai ellentámadás kibontakoztatása , burzsoádemokratikus illúziók, a nacionalizmus maradványai, a revizionizmus marxista frazeológiában fellépő kispolgári eszméi ellen. Az elmúlt időszakban a hallgatóság többsége tanulmányaiban mélyedt el. De ez az elmélyedés nemegyszer elfordulás volt a társadalmi-politikai kérdésektől, politikai közöny és kiábrándultság kifejezése. Belejátszanak ebbe a múltban elkövetett szektás és dogmatikus hibák, amelyek a marxista-leninista világnézet tudományos hitelét is rontották és lerögzítették az eszmei harcot a támadásba lendülő revizionizmus leleplezéséért és visszaszorításáért. A párt, mint Kádár elvtárs mondotta, felelősnek érzi magát az ifjúság, így főiskolai hallgatóságunk neveléséért is. Ha megfelelő eszközökkel, pedagógiai tapintattal és rugalmassággal végezzük politikai nevelésünk munkáját, egyetemi, főiskolai ifjúságunk is egyre inkább érezni fogja a párt iránti felelősségét. Amennyire hamisak azok az elméletek, amelyek az ifjúság valami különleges politikai elhivatottságát, vezető szerepét hirdették, annyira igaz, hogy az ifjúság képes nagy eredmények elérésére — megfelelő irányítással, vezetéssel. A párt "bízik az egyetemi ifjúságban , pártunk vezetői egyetemi előadásaikkal, konzultációikkal személyesen is elősegítik eszmei tisztázódásukat. A szocialista szakemberképzés feladata nem nyugodhat azon a munkamegosztáson, hogy a marxista-leninista tanszékek oktatónevelő munkája teszi szocialistává, a szaktanszékek munkája viszont szakemberekké a hallgatókat. A marxista-leninista tanszékek oktatóinak is úgy kell dolgozniok, hogy hallgatóik jobb szakemberekké váljanak, a szaktanszékeknek is elő kell segíteniük, hogy a hallgatók jobb marxistákká, szilárdabb szocialista meggyőződésű emberekké váljanak. A szocialista szakemberképzés összegyetemi feladat, megvalósulását elő kell segíteniük pártonkívül professzorainknak, docenseinknek is. Tudjuk, hogy egyetemi oktatóink többsége szaktudományának kvalifikált képviselője ugyan, de nem marxista, nem leninista. Vezető tudományos értelmiségünk ideológiai átnevelődését megakasztotta és visszavetette az ellenforradalom. Mégis — úgy gondoljuk —, az ebből következő pedagógiai nehézségeken legalább részben átsegíti őket a szocialista állam iránti teljes lojalitás szelleme. Mint a szocialista állam polgárainak, s mint pedagógusoknak — akikben él a pedagógiai Erős, az emberek formálásának nemes vágya" — meg kell érteniük, hogy oktatói és nevelői munkájuk lényege: a gondjaikra bízott fiatalok felkészítése a szocialista társadalom, fejlődéséből kinövő feladatok megoldására. Csak a szocializmus gazdasági-társadalmi igényével összhangban formálhatják tanítványaikat sokoldalúan, harmonikusan fejlett emberekké. E feladat teljes értékű megoldása már túl is mutat a szocialista állam iránti puszta lojalitás követelményén. Mert feladataikat csak akkor tudják igazán megoldani, ha nevelőmunkájuk közben maguk is nevelődnek, megismerik, elsajátítják a marxista tudományos módszert és világnézetet, amely egész társadalmi rendünk eszmei alapja. Mi nem engedünk teret egyetemeinken és főiskoláinkon sem az antimarxista nézeteknek. De nem is akarjuk nem marxista profeszszorainkat valami külsőséges alkalmazkodásra kényszeríteni, például arra, hogy a marxizmus klasszikusaiból vett idézetekkel fedjék el előadásaik nem marxista szemléleti alapját. A marxista és nem marxista tudósok vitáiban és baráti együttműködésébenkell folytatódnia a marxizmus—leninizmus behatolásának a szaktudományokba. Így alakulhat ki a marxista és nem marxista tudósok együttműködése, a tanári testület egysége, a szocialista szakemberképzés talaján. Ha ez a folyamat megindul és előrehalad — márpedig meg fog indulni és előre is fog haladni! — akkor beszélhetünk egyetemeink, főiskoláink igazi szocialista konszolidációjáról. Dr. Szigeti József a művelődésügyi miniszter első helyettese A s egyetemi tanév elé ÉWJfVVTTfVTfTTVvyT'rTTTVTVTVVVTVVTTVVTVTTTTVTTTTTTVTYTTTTTVTTTTVVTVVTTVVTTTVTTTTTTVTTTfTVVTVVTVVTVTTTTTTVVTVWTVTTTVTTTVTTVTTVTTTWVTVTVYW DOBOZY IMRE: Batyalik István harmadik osztályos gimnazista elég hamar megértette, hogy tavaly ősszel mi kezdődött el, odafönt, Pesten. Október 24-én megszenték neki a szomszéd falubeli kulákok: készüljön, mert érte mennek, s leszámolnak vele. Dehát mi bajuk volt a nagydorogi kulákoknak egy györkönyi diákkal? Ehhez tudni kell, hogy a diák bizony már öregdiák, ötvenkilenc éves. Deresedő üstök, csontos arc, villogó szemek, kissé hajlott termet, kidolgozott kezek: íme, ez a mi diákunk, az öregség küszöbén is vállalkozó kedvű parasztdiák, aki még nagydorogi tanácselnök korában szánta rá magát, hogy beiratkozzon a gimnáziumba ... Az öregdiák elgondolkozott az üzeneten. Ha már ővele is le akarnak számolni, akkor nagy baj van. Kicsoda ő? Kicsi pont. De pont, és nem kérdőjel. Hát talán ezért... És a maga egyszerű logikájával kiokoskodta: ha Pesten lőnek, meglehet, hogy itt is lőni fognak, és ha lőnek, akkor vissza kell lőni, mert a golyó ellen nem ér semmit se szó, se könny, se hirtelen színváltozás. Összehívta gyorsan a közgyűlést, s megbizonyosodván az emberek megtartó szándékáról, telefonált a járási székhelyre, fegyverért. Ott azt mondták, nekik sincs fegyverük. Telefonált a megyei székhelyre, ott is azt mondták, nincs. Hol, kitől szerezzen hát? Talán különös, de éppen az a gondolata támadt, mint más, ismertebb kommunistáknak. Felkapaszkodott a motorjára, bement a szekszárdi szovjet parancsnokságra, megmondta, hogy ő a györkönyi Szabadság elnöke, s mivel rászánta magát, hogy ő nem hagyja se a családját, se a szövetkezetét, fegyvert kér. A parancsnok végigmérte a borostás arcú, sovány parasztot. Mondott valamit a segédtisztjének, aki aztán két géppisztolyt, ötszáz töltényt, hat kukoricagránátot adott Batyaliknak. Megölelte. Védd magad, elvtárs, ha rákerül a sor... Az elnök haza motorozott, kihirdette embereinek, hogy van már fegyver, nem kell félni. Nagydorogra pedig megszente, hogy ha valami bajuk van vele, hát csak jöjjenek. * Ez a Batyanik akit most a tenyerünkön kéne hordanunk, fejcsóválva meséli: — Nagyon sok adósságunk volt, nagyon sok felszerelés hiányzott, keservesen kezdtük az évet. Nincs istállónk, a marhát bérelt istállóban tartjuk, a takarmányt bérelt darálón daráltattuk, az épületfát pénzért vágattuk fel, mindenért fizettünk, hát ez nem megy. De a mi embereinnk, tudod, elvtárs! — ez a szerencse, hogy nagyon rendes emberek vannak minálunk... Mondtam nekik, kéne egy Zetor, összeadták az árát, egy szóra. Én is letettem tízezret a magaméból, más is, ki mennyit tudott. Megvettük a Zetort. Már eddig megtakarítottunk vele negyvenkétezer forintot: látod, ez a jó nálunk, hogy az emberek mindjárt megértik, mi a jó... — Na de én azt gondoltam, miért ne legyen nekünk egy saját darálónk? Miért fizessünk évi 17 200 forintot egy maszek darálósnak? Mégis csak szamár dolog, hogy mi, a nagyüzem, bért fizessünk egy maszeknak ... mert ez a maszek, Halmai Ádám, volt községi tűzoltóparancsnok csak bekapcsolta a villanyt és ezreket keresett rajtunk... Na jó, vettünk egy darálót. Már most csak ipari áram kellett, de ez nem nagy dolog, a szövetkezetnek úgyis mindenben a kezére járnak, hát az semmiség, hogy megkapjuk az ipari áramot. Mindjárt írtam egy levelet a villamos vállalatnak, le is pecsételtem, ahogy kell, a györkönyi Szabadság pecsétjével. — Ez volt az első levél, elvtárs. Mert aztán írtáig még hármat. És aztán huszonegyszer telefonáltam a vállalatnak, és aztán ötször voltam személyesen a megyei főmérnöknél. Végre már úgy mentem be hozzá, hogy megverem. Lesz, ami lesz, én megverem. Hát mi megy itten? — szövetkezeti fejlesztés vagy szövetkezeti kibabrálás? Na, azt mondja nekem a főmérnök, ne csináljon cirkuszt, Batyalik elvtárs, egy hét múlva meglesz az ipari áram, becsületszóra. — Tudtam én, hogy Halmai nem sajnálja a kenőolajat. Láttam én! Na, mindegy, egypár demizson bort én se sajnáltam, ha már anélkül nincs áram ... Végre kijöttek a szerelők. Azt mondták, most már egykettő megcsinálják a vezetéket, ha feketén megveszszük a drótot, mert nekik nincs drótjuk. Hát jó. Ha már a szocializmust is feketén kell építeni, egye fene, csak épüljön. Mentem Pestre, vettem drótot, feketén. Akkor kiderült, hogy rövid a drót, pedig előzőleg megmérték a távolságot. Megint Pestre, megint feketén, megint rövid lett... Az anyátok! Már az embereim azt mondták a közgyűlésen: Batyalik elvtárs, jó idegek kellenek a gépesítéshez. Na, mindegy, harmadszor is fel Pestre, harmadszor is feketén. De még így is háromnegyed évbe tartott, mire megindulhattunk a darálóval. Ősszel a legnagyobb felfordulás kellős közepén, október 30-án telefonált a nagydorogi állomásfőnök, hogy a györkönyi szövetkezetnek egy vagon vetőkrumplija érkezett. Ki menjen érte? Senki se akart menni, keresztül kell vágni Nagydorogon, ott pedig a kulákok az urak, ott nem egészséges a levegő a közösbelinek, és nincs a világnak az a gyönyörűszép krumplija, amelyik megér egy kiadós verést. Batyalik mégis kért egy vontatót a gépállomástól. Zsebrevágta pisztolyát. Odaállt az emberek elé. Kell a vetőkrumpli, a jövő esztendőre is gondolni kell — mondta nekik — és ha én merek, ti is merjetek! Elindultak. Nagydorog közepén egy csapat kulák állta el az utat, Borbély képviselő úr (nem mostani, hanem régi képviselő) szónokolt nekik. Megállj! — kiáltották a györkönyieknek. Megállj! — kiáltotta Batyalik is, a vontatásnak. A fiatal gépész azonban megijedt, gázt adott, s a vontató tovarobogott. Csakhogy többször kellett fordulniok, s a megkezdett vagont sem lehetett őrizetlenül hagyni: a közösbeliek térültekfordultak, az elnök meg ottmaradt az állomáson, egyedül a krumplis vagonban. Na mi az? — kiabáltak a nagydorogiak a vontatásnak — begyulladt az elnök, nem mer visszajönni? Valaki felelt nekik: őrzi a krumplit, egyedül van az állomáson ... azt izeni, ha beszélni akarnak vele, menjenek ki hozzája... A képviselő úrék nem mentek ki az állomásra. Majd éjjel! — mondták — éjszaka átmegyünk Györkönybe, a saját portáján számolunk vele! Batyalik nem tudja elfelejteni ezt az éjszakát. Fia, egy fiatal hadnagy, otthon volt éppen. Odaadta neki az egyik géppisztolyt, három gránáttal: eredj fiam fel a kisház padlására, és ha jönnek, és lőnek ne kérdezz semmit! — lőj, mint az ördög! Ő maga felment a nagyobbik ház padlására, a másik géppisztollyal, a másik három NÉPSZABADSÁG 1957. szeptember 15. vasárnap Új kiadványokkal gazdagodik a pártirodalom A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából a Kossuth Kiadó több olyan művet jelentet meg, amely az akkori történelmi eseményeket, a forradalom kimagasló alakjainak munkásságát tárgyalja. A többi közt tanulságos és érdekes olvasmány lesz az a kötet, amely a magyar hadifoglyokból szerveződött különböző csapategységeknek a forradalomban vitt szerepét mutatja be. A könyv Magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban címmel jelenik meg. Számottevő munka lesz az Ahogy a kortársak látták című kiadvány is, amely az oroszországi forradalom magyarországi visszhangját tükrözi, azt, hogyan tárgyalta a magyar sajtó az oroszországi eseményeket. Napvilágot lát Lenin családjának visszaemlékezése a nagy forradalmárra, Krupszkaja szerkesztésében, valamint más, Lenin életéről és munkásságáról szóló művek. (MTI) Magyar-csehszlovák koprodukciós filmek készülnek Szombaton délelőtt hazaérkezett Prágából Darvas József, a Hunnia Filmgyár igazgatója és Gottesmann Ernő gyártásfőirányító. . A csehszlovák fővárosban a magyar és csehszlovák filmkapcsolatok kiszélesítését beszélték meg. A tárgyalások eredményeképpen megegyeztek öt koprodukciós fim forgatásában. Az első közös film felvételeire előreláthatólag már a jövő év tavaszán sor kerül. Szász Péter Piros autóbusz című forgatókönyvét viszik a mozivászonra, Keleti Márton rendezésében. A Piros autóbusz atomhisztéria-ellenes szatíra. A Hunnia Filmgyár vezetőinek látogatását a csehszlovák filmesek októberben viszonozzák.