Népszabadság, 1957. október (2. évfolyam, 231-257. szám)
1957-10-25 / 252. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK 1957. október 25. péntekA MAYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA II. évfolyam, 252. szám A Keresztúri úti iskola életéből A két év előtt még iskola célját szolgáló, szűk és egészségtelen barakképülettől alig néhány száz méterre fekszik a tágas, szemet gyönyörködtető új iskola. A régi barakkban még tanítani, tanulni is alig lehetett, nemhogy a gyerekek szórakozására vagy sportolására gondolhattak volna. S ma? Az iskolakörül csinos park, tele sportpályámtól, melyek felépítésében segített a szülői munkaközösség is. Most a gyermekek is nagyobb kedvvel tanulnak, s nagy becsvággyal tanulmányozzák az életet is, a különböző szakkörökben. Ady, Juhász Gyula, József Attila és Majdkovszkij költeményeiből szavalóversennyel, kiállítással és sportversenyekkel készülnek most a diákok és lelkes pedagógusaik november 7 méltó megünneplésére. Kovács Margitnak és Kovács Katinak, a hetedik osztályos ikreknek a lepkegyűjtemény tetszik legjobban. Lehet, hogy ezzel a kis magasugróval a Népstadionban találkozunk egyszer? Hatodik osztályos lányok tanulmányozás céljából gyűjtik a maguk ültette paprikát és ricinusmagot, saját kis kertjükben. KÉRI DÁNIEL fotoriportja. Aláírták Ausztria Kommunista Pártja és az MSZMP közös nyilatkozatát Befejeződtek Ausztria Kommunista Pártja és a Magyar Szocialista Munkáspárt képviselőinek pártközi tárgyalásai. Csütörtök este az MSZMP székházában Franz Ilonner és Marosán György elvtársak aláírták a két párt közös nyilatkozatát. Az aláíráson jelen voltak osztrák részről Franz Horner, Ausztria Kommunista Pártja Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára, a delegáció vezetője, Ervin Zucker-Schilling és Franz West, a központi bizottság tagjai, magyar részről Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Marosán György, a Központi Bizottság titkára, Somogyi Miklós, Fehér Lajos, a Politikai Bizottság tagjai, Sándor József, a Közzponti Bizottság tagja. Az aláírást követően, az MSZMP Politikai Bizottsága vacsorán látta vendégül Ausztria Kommunista Pártjának küldöttségét. Kiküldött munkatársunk damaszkuszi távirati jelentése: A szovjet kezdeményezések nyomán érezhetően enyhült a feszültség a szíriai— török határon Damaszinusz, október 24. A szíriai politikai körök általános véleménye, hogy a legutóbbi szovjet kezdvényezések nyomán pillanatnyilag csökkent a török támadás veszélye. Az erélyes szovjet figyelmeztetések megtették hatásukat. Törökországban — damaszkuszi lapjelentések szerint — nézeteltérések vannak a hadsereg vezetőinek körében. Magasrangú tisztek bírálják a Menderesz-kormány agresszív politikai vonalvezetését. Bámutatnak, hogy Törökország számára milyen óriási kockázatokat rejt magában, ha folytatják a jelenlegi provokációs politikát. Sokat beszélnek itt Damaszkuszban Szaud király közvetítési kísérletéről is. Szaud király felajánlotta ugyanis, hogy közvetít Törökország és Szíria között. Törökország a Damaszkuszban elterjedt hírek szerint már ki is jelölte képviselőjét, aki hamarosan Szaud-Arábia fővárosába utazik. A szíriai helyettes külügyminiszter azonban hivatalos nyilatkozatában cáfolta, hogy kormánya elfogadta Szaud-Arábia közvetítését. A nyilatkozat hangsúlyozza: Szaud-Arábiát nem lehet pártatlannak tekinteni. A helyzet valamelyes enyhülése ellenére a szír nép megőrzi éberségét. Az ország minden részében folytatják az előkészületeket az önvédelmi harcra. Damaszkuszban is megkezdődött a népi ellenállási mozgalom felfegyverzése és kiképzése. Aleppóban megkezdték a lövészárkok ásását, hogy megerősítsék a várost az esetleges török agresszió ellen. Alkalmam volt beszélgetni emberekkel, akik figyelmeztettek: az Egyiptom elleni hármas agresszió is azután tört ki, amikor Eden a brit alsóházban kijelentette, hogy csak békés eszközökkel kívánja az angol kormány rendezni a szuezi kérdést. Elmondták azt is, hogy Törökország már három ízben akart Szíriára támadni, de a Szovjetunió határozott fellépése eddig mindannyiszor elhárította a háborút. Ilyenkor mindig átdolgozták Törökországban a támadási terveket. Általában két dátumot emlegetnek itt mint veszélyességi időszakot. Egyesek az ENSZ vitája után, mások a törökországi választások után várják a helyzet újabb kiéleződését. A közvélemény körében rendkívül erős az amerikaellenesség. A Szovjetunió tekintélye azonban óriási módon megnövekedett a legutóbbi események következtében. A lakosság szilárdan bízik benne, hogy a Szovjetunió Szíria segítségére siet, ha az országot támadás éri. S ez rendkívüli módon megnöveli az egész nép biztonságérzetét. Árkus István A szovjet mezőgazdasági Visszautasítják a rágalmakat tudósok látogatásai A Magyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviseletének sajtóközleménye New York, október 24. (MTI) Henry Cabot-Lodge, az Egyesült Államok képviselője „megemlékezett” a magyarországi ellenforradalom évfordulójáról. Uszító és ferdítésektől hemzsegő kirohanásával durván beavatkozott a magyar nép belső életébe, zavart és nyugtalanságot igyekezvén kelteni. Ezzel kapcsolatban a Magyar Népköztársaság állandó ENSZ-képviselete közleményt adott ki, amelyben erélyesen visszautasíta Cabot-Lodge rágalmait. A közlemény rámutat, hogy az imperialistáknak hiábavaló minden törekvésük, nem képesek megakadályozni Magyarország konszolidálódását és azt, hogy a magyar nép tovább építse szabad és független hazáját. A hazánkban tartózkodó szovjet mezőgazdasági tudósküldöttség vezetője, D. D. Brezsnyev akadémikus, a Leninről elnevezett összszövetségi Mezőgazdasági Tudományos Akadémia első alelnöke csütörtökön érkezett Budapestre. Fogadására megjelent Magyari András, a földművelésügyi miniszter első helyettese, Somos András Kossuth-díjas egyetemi tanár és Tamássy István, a Földművelésügyi Minisztérium szakoktatási és kísérletügyi főigazgatóságának vezetője. A mezőgazdasági tudósok első látogatásuk alkalmával az Állattenyésztési Kutató Intézetben jártak, ahol Schandl József Kossuth-díjas professzor, az intézet igazgatója tájékoztatta őket az intézet munkájáról. A szívélyes eszmecsere után elhatározták, hogy a szovjet és a magyar tudósok legközelebb szombaton a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban folytatják beszélgetésüket. Ugyanakkor D. I. Tabidze, a mezőgazdasági tudományok doktora, a grúziai kertészeti és szőlészeti intézet növénynemesítő osztályának vezetője a Szőlészeti Kutató Intézetbe látogatott el, ahol Szűcs Zoltán, az intézet igazgatója fogadta a szovjet vendéget. A délutáni órákban a szovjet tudósok a Földművelésügyi Minisztériumban megbeszélték itttartózkodásuk részletes programját. ÜNNEPI PLAKÁTOK