Népszabadság, 1957. november (2. évfolyam, 258-283. szám)
1957-11-01 / 258. szám
1951. november 1. péntek NÉPSZABADSÁG Az NDK népi kamarájának küldöttsége Szegeden A Német Demokratikus Köztársaság népi kamarájának küldöttsége tegnap Dunántúlról Szegedre utazott dr. Johannes Dieckmann, a népi kamara elnökének vezetésével. Útközben meglátogatták Gara községet, amelynek nemcsak nagyszámú németajkú, hanem magyar lakossága is meleg szeretettel fogadta őket. Szegedre a déli órákban érkeztek. A város fontosabb középületein fekete-piros-sárga német lobogó, magyar nemzeti, és a vörös zászlók köszöntötték a kedves vendégeket. A város több vezetője — ifj. Komócsin Mihály, a városi pártbizottság első titkárának vezetésével — fogadta őket. Kis úttörők küldöttsége nyújtott át piros virágcsokrot a vendégeknek, akik a kedves figyelmet baráti csókokkal köszönték meg. Az apró piros-nyakkendős úttörők hófehér ingeit hamarosan az FDJ, a Szabad Német Ifjúsági Szövetség kis jelvényei díszítették, amelyeket ajándékba kaptak a német vendégektől. A bensőséges hangulatban lezajlott közös ebéd alkalmával, kölcsönös pohárköszöntők hangzottak el, amelyekben a két, szocializmust építő népet éltették és poharaikat az egységes, demokratikus Németországra ürítették. A délután városnézéssel telt el és ez alkalommal meglátogatták a Szegedi Tudományegyetemet is, ahol elbeszélgettek az egyetem több professzorával, köztük Kossuth-díjas tudósokkal, akik rendszeres tudományos kapcsolatokat tartanak fenn a Német Demokratikus Köztársasággal. Este a szegedi Nemzeti Színházban az Egy éj Velencében című Straussoperettet tekintették meg. Az előadáson megjelent közönség meleg ünneplésben részesítette a vendégeket. A német népi kamara küldöttsége ma, a délelőtti órákban utazik tovább Szegedről. Incze Jenő külkereskedelmi miniszter fogadta a hazánkban tartózkodó dr. ing. Musztafa Khalil egyiptomi közlekedési minisztert Dr. ing. Musztafa Khalil egyiptomi közlekedési miniszter, valamint a kíséretében levő egyiptomi szakértők tegnap látogatást tettek Incze Jenő külkereskedelmi miniszternél. A barátságos megbeszélésen szóba kerültek a két ország közötti nehézipari szállítások időszerű kérdései, főleg a gördülőanyag-szállítással kapcsolatos problémák. Egyiptomi vendégek a Győri Vagongyárban A hazánkban tartózkodó egyiptomi közlekedési miniszter kíséretének több tagja, köztük Abdel Sahlem és Abdel Hal mérnökök csütörtökön délelőtt Győrbe érkeztek és látogatást tettek a Győri Vagon- és Gépgyárban. A vendégek megtekintették azokat az üzemrészeket amelyekben az egyiptomi exportgyártmányok készülnek. A hídműhelyben a heluani Nílus-híd gyártási folyamatát szemlélték meg. Hosszasabban időztek a vagon gyáregység szereldéjében. Itt postakocsik készülnek az egyiptomi vasutak részére. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a látottakról és a gyár dolgozóinak munkájáról. (MTI) Köztársaság téri 1957 október 30 Hallottad-e a hétszázötvenezer torokból diadalmasan feltörő dallamot, a hűvös, ködszitáló, október végi estén? ... Először csak egy vékony női hang kapaszkodott bele a hangszórók érclemezébe, hogy a következő pillanatban már elnyomja azt a százezrek felszabadult, áradó éneke. Mint a megduzzadt folyamember nem gátolhatta zuhataga, ömlött a dal végig a téren, gyűrűzött a mozdulatlan emberrengeteg fölött, itt-ott elmaradva, majd újra előretörve, hogy végül is eggyéforrva, harmóniába omolva, töltse be a végeláthatatlan, homálybontotta teret. Ömlött, áradt a dal a térről a környező utcáikba, felkúszva az emeletek világos ablakaihoz, beszűrődve a szobák mélyére, és vitte, feltartóztathatatlanul vitte magával negyedmillió torok messzehangzó szavát: „Ez a harc lesz a végső..." Láttad-e a magasba szökkent százezernyi kart, mely mint a sűrű erdő meredt a csillag világította tiszta égbolt felé? A karókat, amelyeket egyenként talán ledönt a Szélvész, de amelyek így összefonódva, egymást oltalmazom rettenthetetlen erősségű sziklafalként állják útját bármily pusztító viharnak? Láttad-e, mint rajzolódik ki a tért ölelő homályban, a fényszórók vakító pasztájában a megszámlálhatatlan munkásököl körvonala? A munkásökölé, melyet szív és erő zár össze, mikor a szerszám nyelét szorítva, az izzó acélra sújt, de amelyet erő és gyűlölet merevít görcsös szorításba, ha az ellenséget kell pozdorjává zúznia. Igen, hallhattad te is, aki nem voltál velünk, a kétszázötvenezer dalát. Elvitte hozzád az októberi szél, elvitték szobádba az éter hullámai. S majd láthatod te is az égnek meredő öklök rengetegét, ha eléd vetítik a film kockái. De van valami, amit szó és kép nem adhat vissza hűen, amit csak az érezhetett és láthatott, aki ott szorongott a téren a feledhetetlen estén. . . . Elhangzott az ének, visszahulltak a magasba emelt karok, s most a tér közepén mint valami felbolygatott hangyaboly, mozdul meg a végeláthatatlan embergomolyag. Oldalt s hátra vinne az út az embergyűrű szorításából, de lám, hasztalanul próbálkozol, mert tartóztathatatlanul jönnek feléd a hátulállók, jönnek, mint valami elszánt sereg, előre, magukkal ragadón. S most munkásindulók gyújtó üteme árad a hangszórókból. Felvillannak a szemek, mosolyt fakasztanak az átforrósodó szívek, s máris azon veszed észre magad, hogy önfeledten daloló emberek örvénylő kavargása sodor. Már nem törődsz semmivel, már nem érzed, hogy lábadat tapossák, hogy kabátod cibálják, csak viteted magad ezzel a daloló gomolygással, s dalolsz te is felhevülten, mindenről elfeledkezve. Nem gondolsz semmire, csak érzed, érzed a dal ütemén át is a százezrek szívének együtt dobbanását, tekinteted egybefonódik a sok ismeretlen ismerősével, üdvözlöd őket egy meleg pillantással, egy enyhe, szívből fakadó mosollyal. De hová lett mellőlünk az a fiatal pár, amely egymás tenyerébe tapsolva fogadta a szónok szavait, s ha hevített, tüzelt a szó, tekintetük nem az emelvényre szegeződött, hanem egymásba kapcsolódott elválaszthatatlanul. Igen, látni őket, ott vannak előttünk, most is egymásba kulcsolódik kezük, s így eggyéfonódva emelkedik a magasba, majd szétválnak és integetnek, üdvözletet küldenek oda, a tribün felé... És hová lett az a hófehér hajú nénike, akihez vigasztalón simult hozzá a szőkehajú kamasz, valahányszor a hősök áldozatát hallva, szeméhez emelte zsebkendőjét? Elnyelte őket az a végtelen kavargás, de érzed, tudod, hogy ti vannak ők is, jönnek veled elől a fényözönben úszó ház elé. Új dalt ölelget, hintáztat magában a tér, új dalt kap ajkára tömeg: „Világot megváltó szabadság, zászlaját fújja a szél... — daloljuk, nem tudni hányan, az ének, most már mint kavarg szél, sodorja, viszi magával a emberáradatot. Már ott vagyunk nem messze az első soroktól, ha megszámlálhatatlan kar integet tribün felé. Megyünk mind közelebb, s amikor már lehetetlen megállunk. Megállunk vállt vállhoz vetve, alig száz métert a helytől, hol fénypásztákban fürödve áll a ház, melyet egy éve ádáz gyűlölettől fűtött rohammá vett be az ellenforradalom, most vakító fénycsóva kúszik fe rá, szétömlik rajta, mint csillog ezüst folyam. S a vérrel szentes falakon keresi, kutatja szemen a márványtáblát, melybe arany betűkkel véstük a mártírok nevét örök emlékeztetőül magunknak fiainknak. Nem látni innen meszsziről, de már hangzik innen is onnan is a szó: Mező Imre, Asztalos János, Kállai Éva, s még tudná felsorolni, mennyi név mennyi kioltott, drága emberélet , a felemelt öklök, az elszántsá tüzében vibráló szemek minth azt kiáltanák bele a „Fel vörösök, proletárok” pattogó ütemébe: „Nem felejtünk benneteket drága elvtársak! Példátok harcb visz bennünket, ha bárki is még egyszer elvtársaink vérére áhítozva fegyvert szegezne e házra.” ... Most itt áll előttünk sebeitől gyógyultan, bevésve falába elesettek drága emlékezete. S vigyázni fogunk rá, hogy ne hulljon rá többé mártírok vére, maradjon örökre ilyen tisztának fényesnek, mint most, ezen a hűvös, ködszitáló október végi estén Faragó Jenő Tíznapos egészségügyi ellenőrzést tartott a fővárosi tanács kereskedelmi osztálya A fővárosi tanács kereskedelmi osztályának megbízottai a Fővárosi Vegyvizsgáló Intézet munkatársaival együtt tíznapos vizsgálatot tartottak. Ellenőrizték, hogy a marha- és a sertésvágóhídon, a húsboltokban, a tejüzletekben és a pékségekben, a vendéglátóipari termelőüzemekben megtartják-e az egészségügyi előírásokat. Megállapították, hogy a tisztaságra most már nagyobb gondot fordítanak az élelmiszertermelő üzemekben. Csupán néhány italboltban találtak szabálytalanságokat, ahol vízzel hígították az italokat. A visszaélők ellen megindították az eljárást. Egy-két tejüzletben előfordult, hogy csecsemőtej helyett kannatejet szolgáltattak ki. A cukrászdákban is sokkal nagyobb gondot fordítanak a tisztaságra, mint néhány hónappal ezelőtt. Sor került többhelyütt próbamérésekre is és igazolódott, hogy a korábban sokszor kifogásolt súlycsonkítás ma már szinte teljesen megszűnt. Megállapították azt, hogy jelenleg festékből, füstcsövekből és tűzifából hiány mutatkozik. A TÜKER máris intézkedett, hogy a tűzifaszárításokat a hideg beállta előtt lebonyolítsa. 3 Politika és szaktudás Azokról a pártonkívüli műszaki értelmiségi barátainkról kívánunk szólni, akik még magukban hordozzák a régi világ nézeteit, akik még egy s más kérdésben nem értenek egyet a kommunistákkal, akik tévednek is, ingadoznak is, de feltétlenül keresik a tisztánlátás, a kommunistákkal való egyetértés útját. A Soroksári Textilművek egyik pártfunkcionáriusa mondotta az ilyen műszakiakról: „Ezek az emberek sokfélék, de abban megegyeznek, hogy becsülettel, teljes erejükkel és tudásukkal dolgoznak, s ezzel segítik az ország gazdasági fejlődését. Ezért a mi üzemünkben az ilyen embereket megbecsüljük, támogatjuk, de hibás eszmei-politikai nézeteik miatt ugyanakkor bíráljuk is őket.” S van is ok a bírálatra. Az ilyenfajta műszaki szakember, bár kiválóan ért a matematikához, a kohászathoz, a kibernetikához, vagy a textiltervezéshez, politikai nézeteiben gyakran kiütközik a polgári, kispolgári világszemlélet Könnyen kerül pesszimista vagy nacionalista hangulatok befolyása alá. Az ilyen ember szinte padlóra szegezett szemmel villamosozik végig a Körúton, hogy ne lássa a szépen tatarozott házakat, a réginél szebb üzleteket, a tele kirakatokat , ezzel akarva-akaratlan egy olyan pesszimista szemléletet alakít id. önmagában és környezetében is, amely nemcsak lelkivilágára, világszemléletére, de munkájára is kihat. Az ilyen ember, amikor azt hallja, hogy egy szakmabelijét, aki történetesen tavaly októberben hátbatámadta a népi hatalmat, letartóztatták, vagy akár csak kevésbé felelős beosztásba helyezték, rögtön fennhangon méltatlankodik: „Túlkapás! Terror! Bántják az értelmiséget!” De azt nem látja, hogy az illetővel szemben nem azért jártak el, mert értelmiségi, hanem azért, mert ellenség, vagy ellenségként viselkedett. Az ilyen ember hasonló ahhoz az öt pártonkívüli szakemberhez, akiket a Láng Gépgyárból legutóbb elbocsátottak. Ők öten egy osztályon dolgoztak, mind az öten régi bútordarabjai voltak a gyárnak és nagy szaktudásukat senki sem vonja kétségbe. De ők öten állandóan elégedetlenkedtek. Mindig találtak valami kifogásolnivalót az igazgató utasításában, mindig találtak valami hibát egyes gazdasági intézkedésekben, meggondolatlan kijelentéseket tettek csak a rosszat látták, a jó előtt behunyták a szemüket. Sok ilyen ember van. Szinte minden üzemben és hivatalban dolgozik néhány olyan műszaki szakember, aki zsörtölődik, elégedetlenkedik, aki az ellenforradalom alatt és után nem látott tisztán, hatott rá a nacionalista, a kommunistaellenes uszítás. A kommunisták feladata az, hogy azokat a szakembereket, akiket ideig-óráig elhódított, megszédített a tavaly októberi kavargás, visszahódítsák a párt és a munkásosztály oldalára. S ha visszatekintünk azóta elért sikereinkre, elmondhatjuk: a műszaki értelmiség meggyőzése már eddig is sok eredménnyel járt. Üzemeink egy részében azonban még nem értik meg és gorombán visszautasítják a felénk közeledő műszaki szakembereket. Hány és hány üzemben most írják egyes műszakiak számlájára a tavaly októberben tett hibás és azóta százszor megbánt kijelentéseiket. Hány helyen előfordul, hogy egy gazdasági részintézkedés jóindulatú bírálatát úgy fogják fel, mint egyet nem értést az ország egész gazdasági irányvonalával. Hány helyen előfordul, hogy a tényleges hibákat ostorozó műszaki értelmiségiekre — egykér valóban kóros vagy hibás megállapításuk miatt — ráfogják, hogy destruktívok, demagógok, uszítók, tehát — ellenforradalmárok. Nem lehet és nem szabad az embereket egyszer s mindenkorra egyformának, változhatatlannak tekinteni. Aki októberben tévedett, az mára felismerhette hibáját. Nem lehet az embereket egy kijelentésből egyszer s mindenkorra elítélni, mereven ilyen vagy olyan típussá kinyilvánítani, ilyen vagy olyan előre elkészített skatulyákba begyömöszölni. Hiszen még az az öt, egyébként egyforma indokkal elbocsátott és egyformán jellemzett Láng-gyári szakember is menynyire más-más. Az egyik jómódú családból jött, a másik parasztszülők gyermeke, az egyik vezetésre alkalmas, a másik nem. Sőt, még abban is különböznek, hogy miben értenek egyet a kommunistákkal és miben nem. Maguk között, egymással is állandóan vitatkoznak. Ugyan miért ne vitatkoznának velünk, kommunistákkal? A kommunistáknak sokkal okosabban, megértőbben — persze nem elvi engedményekkel —Sokkal vitakészebben kell fogadniok a pártonkívüli műszakiak ellenvetéseit, riposztjait. Lehet, hogy egy s más részkérdésben nekik lesz igazuk. Lehet, s ezt el kell ismerni. De azért nekünk sokkal több az igazságunk. A szópárbajban épp ezért győz előbb-utóbb a marxi-lenini eszme, a szocializmus igazsága. Akié az igazság, nem félhet a vitáktól. Vitatkozzunk tehát a velünk ebben vagy abban egyet nem értő műszaki szakemberekkel. De természetesen ne tűrjük a mocskolódást, az intrikát, az uszítást. Aki így tör ellenünk, azt verjük vissza erőszakkal. Ám, aki becsületes szavakkal vitázik, annak nézeteit szavakkal cáfoljuk, és győzzük meg őt. Érv az érv elen, szó a szó ellen. Hová is jutnánk, ha vétkesként kezelnénk, ha ellenforradalmárnak bélyegeznénk minden olyan műszaki értelmiségit, akinek nem tetszik ez vagy az az utasítás, aki nem szimpatizál ezzel vagy azzal a funkcionáriussal, aki megmondja, hogy sok kérdésben nem ért egyet velünk, de velünk dolgozik, a munkásosztály céljait valósítja meg, szaktudása és ereje teljével. Meg kell értenie minden kommunistának, aki a műszaki értelmiség között és vele együtt dolgozik, nem az ilyen emberek ellen, hanem az ilyen emberek téves elképzelései ellen kell fellépnünk. Minden más elgondolás és eljárás: hibás, káros. Hibás és káros az is, hogy egyes üzemekben adminisztratív ráhatásokkal próbálnak beléptetni a pártba egyes szakembereket. Az ilyen nyomás az értelmiségre: pártellenes gyakorlat. Az ilyen látványos adminisztratív eszközök helyett a nehezebb, de célszerű módot kell választani: meg kell győzni, érvekkel kell meggyőzni minden becsületes embert, hogy a munkásosztály, a párt mellé álljon. Még tavasszal az egyik Rest környéki textilgyárban a kommunista igazgató észrevette, hogy a volt MDP-tag, s jelenleg pártonkívüli főmérnök egy idő óta nem találja a helyét, elhanyagolja munkáját. Az igazgató egy őszinte beszélgetés során megtudta, mi a baja. Közeledett az átigazolási határidő, s a főmérnök nem akart belépni az MSZMP-be. És attól tartott, hogy ha nem lép át, nem maradhat főmérnök. Azon tusakodott: megjátssza-e a párttagot, hogy állásában maradhasson, vagy legyen őszinte még állása árán is? S akkor az igazgató azt mondotta: „Mi a becsületes embereket megbecsüljük. Te nem vagy kommunista, s ezért akkor viselkedsz becsületesen, ha nem lépsz be a pártba.” Így is történt. A főmérnök ma is főmérnök és a kommunisták rendszeresen kikérik szakmai tanácsait. Ő pedig rendszeresen vitatkozik ugyanezekkel a kommunistákkal az eszmei-politikai kérdéseken. Megtalálta a helyét, megnyugodott, s az eddiginél is sokkal jobban dolgozik. Számtalan hibája, emberi gyengesége van a mi pártonkívüli műszaki értelmiségünknek. Ezt ők sem tagadják. De becsületük, érdemük, tisztességük legalább anynyi van, ha nem több. Ezzel a műszaki értelmiséggel lehet és kell együtt dolgozni. Ennek a műszaki értelmiségnek meg lehet hódítani a szívét. Sokféle út vezet az emberi szívhez. S a kommunistáknak meg kell találniok ezeket az utakat. Buzási János