Népszabadság, 1957. november (2. évfolyam, 258-283. szám)

1957-11-01 / 258. szám

1951. november 1. péntek NÉPSZABADSÁG Az NDK népi kamarájának küldöttsége Szegeden A Német Demokratikus Köztár­saság népi kamarájának küldött­sége tegnap Dunántúlról Szeged­re utazott dr. Johannes Dieck­­mann, a népi kamara elnökének vezetésével. Útközben megláto­gatták Gara községet, amelynek nemcsak nagyszámú németajkú, hanem magyar lakossága is me­leg szeretettel fogadta őket. Szegedre a déli órákban érkez­tek. A város fontosabb középüle­tein fekete-piros-sárga német lo­bogó, magyar nemzeti, és a vörös zászlók köszöntötték a kedves vendégeket. A város több vezető­je — ifj. Komócsin Mihály, a vá­rosi pártbizottság első titkárá­nak vezetésével — fogadta őket. Kis úttörők küldöttsé­ge­­ nyújtott át piros vi­rágcsokrot a vendégeknek, akik a kedves figyelmet baráti csókokkal köszönték meg. Az ap­ró piros-nyakkendős úttörők hó­fehér ingeit hamarosan az FDJ, a Szabad Német Ifjúsági Szövet­ség kis jelvényei díszítették, ame­lyeket ajándékba kaptak a né­met vendégektől. A bensőséges hangulatban le­zajlott közös ebéd alkalmával, kölcsönös pohárköszöntők hang­zottak el, amelyekben a két, szo­cializmust építő népet éltették és poharaikat az egységes, demok­ratikus Németországra ürítették. A délután városnézéssel telt el és ez alkalommal meglátogatták a Szegedi Tudományegyetemet is, ahol elbeszélgettek az egyetem több professzorával, köztük Kos­­suth-díjas tudósokkal, akik rend­szeres tudományos kapcsolatokat tartanak fenn a Német Demokra­tikus Köztársasággal. Este a sze­gedi Nemzeti Színházban az Egy éj Velencében című Strauss­­operettet tekintették meg. Az elő­adáson megjelent közönség me­leg ünneplésben részesítette a vendégeket. A német népi kamara küldött­sége ma, a délelőtti órákban uta­zik tovább Szegedről. Incze Jenő külkereskedelmi miniszter fogadta a hazánkban tartózkodó dr. ing. Musztafa Khalil egyiptomi közlekedési minisztert Dr. ing. Musztafa Khalil egyip­tomi közlekedési miniszter, vala­mint a kíséretében levő egyiptomi szakértők tegnap látogatást tet­tek Incze Jenő külkereskedelmi miniszternél. A barátságos meg­beszélésen szóba kerültek a két ország közötti nehézipari szállítá­sok időszerű kérdései, főleg a gördülőanyag-szállítással kapcso­latos problémák. Egyiptomi vendégek a Győri Vagongyárban A hazánkban tartózkodó egyip­tomi közlekedési miniszter kísé­retének több tagja, köztük Abdel Sahlem és Abdel Hal mérnökök csütörtökön délelőtt Győrbe ér­keztek és látogatást tettek a Győ­ri Vagon- és Gépgyárban. A ven­dégek megtekintették azokat az üzemrészeket amelyekben az egyiptomi exportgyártmányok ké­szülnek. A hídműhelyben a he­­luani Nílus-híd gyártási folyama­tát szemlélték meg. Hosszasabban időztek a vagon gyáregység sze­­reldéjében. Itt postakocsik ké­szülnek az egyiptomi vasutak ré­szére. A vendégek elismeréssel nyilatkoztak a látottakról és a gyár dolgozóinak munkájáról. (MTI) Köztársaság téri 1957 október 30 Hallottad-e a hétszázötvenezer torokból diadalmasan feltörő dal­lamot, a hűvös, ködszitáló, októ­ber végi estén? ... Először csak egy vékony női hang kapaszkodott bele a hangszórók érclemezébe, hogy a következő pillanatban már elnyomja azt a százezrek felsza­badult, áradó éneke. Mint a meg­duzzadt folyam­ember nem gátol­hatta zuhataga, ömlött a dal végig a téren, gyűrűzött a mozdulatlan emberrengeteg fölött, itt-ott elma­radva, majd újra előretörve, hogy végül is eggyéforrva, harmóniába omolva, töltse be a végeláthatat­lan, homálybontotta teret. Ömlött, áradt a dal a térről a környező utcáikba, felkúszva az emeletek világos ablakaihoz, beszűrődve a szobák mélyére, és vitte, feltartóz­tathatatlanul vitte magával ne­gyedmillió torok messzehangzó szavát: „Ez a harc lesz a végső..." Láttad-e a magasba szökkent százezernyi kart, mely mint a sűrű erdő meredt a csillag világí­totta tiszta égbolt felé? A karókat, amelyeket egyen­ként talán ledönt a Szélvész, de amelyek így össze­fonódva, egymást oltalmazom ret­tenthetetlen erősségű sziklafal­ként állják útját bármily pusztító viharnak? Láttad-e, mint rajzoló­dik ki a tért ölelő homályban, a fényszórók vakító pasztájában a megszámlálhatatlan munkásököl körvonala? A munkásökölé, me­lyet szív és erő zár össze, mikor a szerszám nyelét szorítva, az izzó acélra sújt, de amelyet erő és gyű­lölet merevít görcsös szorításba, ha az ellenséget kell pozdorjává zúznia. Igen, hallhattad te is, aki nem voltál velünk, a kétszázötvenezer dalát. Elvitte hozzád az októberi szél, elvitték szobádba az éter hullámai. S majd láthatod te is az égnek meredő öklök rengete­gét, ha eléd vetítik a film koc­kái. De van valami, amit szó és kép nem adhat vissza hűen, amit csak az érezhetett és láthatott, aki ott szorongott a téren a feled­hetetlen estén. . . . Elhangzott az ének, vissza­hulltak a magasba emelt karok, s most a tér közepén mint valami felbolygatott hangyaboly, mozdul meg a végeláthatatlan embergo­­molyag. Oldalt s hátra vinne az út az embergyűrű szorításából, de lám, hasztalanul próbálkozol, mert tartóztathatatlanul jönnek feléd a hátulállók, jönnek, mint valami elszánt sereg, előre, ma­­gukkal ragadón. S most munkás­­indulók gyújtó üteme árad a hangszórókból. Felvillannak a szemek, mosolyt fakasztanak az átforrósodó szívek, s máris azon veszed észre magad, hogy önfe­ledten daloló emberek örvénylő kavargása sodor. Már nem tö­rődsz semmivel, már nem érzed, hogy lábadat tapossák, hogy ka­bátod cibálják, csak viteted ma­gad ezzel a daloló gomolygással, s dalolsz te is felhevülten, min­denről elfeledkezve. Nem gon­dolsz semmire, csak érzed, érzed a dal ütemén át is a százezrek szívének együtt dobbanását, te­kinteted egybefonódik a sok is­meretlen ismerősével, üdvözlöd őket egy meleg pillantással, egy enyhe, szívből fakadó mosollyal. De hová lett mellőlünk az a fia­tal pár, amely egymás tenyerébe tapsolva fogadta a szónok sza­vait, s ha hevített, tüzelt a szó, tekintetük nem az emelvényre szegeződött, hanem egymásba kapcsolódott elválaszthatatlanul. Igen, látni őket, ott vannak előt­tünk, most is egymásba kulcso­­lódik kezük, s így eggyéfonódva emelkedik a magasba, majd szét­válnak és integetnek, üdvözletet küldenek oda, a tribün felé... És hová lett az a hófehér hajú néni­ke, akihez vigasztalón simult hoz­zá a szőkehajú kamasz, valahány­szor a hősök áldozatát hallva, szeméhez emelte zsebkendőjét? Elnyelte őket az a végtelen ka­vargás, de érzed, tudod, hogy ti vannak ők is, jönnek veled elől a fényözönben úszó ház elé. Új dalt ölelget, hintáztat ma­gában a tér, új dalt kap ajkára tömeg: „Világot megváltó sza­badság, zászlaját fújja a szél... — daloljuk, nem tudni hányan, az ének, most már mint kavarg szél, sodorja, viszi magával a emberáradatot. Már ott vagyunk nem messze az első soroktól, ha megszámlálhatatlan kar integet tribün felé. Megyünk mind köze­lebb, s amikor már lehetetlen megállunk. Megállunk vállt vállhoz vetve, alig száz métert a helytől, hol fénypásztákban fü­rödve áll a ház, melyet egy éve ádáz gyűlölettől fűtött rohammá vett be az ellenforradalom, most vakító fénycsóva kúszik fe rá, szétömlik rajta, mint csillog ezüst folyam. S a vérrel szentes falakon keresi, kutatja szemen a márványtáblát, melybe arany betűkkel véstük a mártírok nevét örök emlékeztetőül magunknak fiainknak. Nem látni innen mesz­sziről, de már hangzik innen is onnan is a szó: Mező Imre, Asz­talos János, Kállai Éva, s még­­ tudná felsorolni, mennyi név mennyi kioltott, drága emberélet , a felemelt öklök, az elszántsá tüzében vibráló szemek minth azt kiáltanák bele a „Fel vörö­sök, proletárok” pattogó ütemé­be: „Nem felejtünk benneteket drága elvtársak! Példátok harcb visz bennünket, ha bárki is még egyszer elvtársaink vérére áhítoz­va fegyvert szegezne e házra.” ... Most itt áll előttünk sebei­től gyógyultan, bevésve falába elesettek drága emlékezete. S­­ vigyázni fogunk rá, hogy ne hulljon rá többé mártírok vére, maradjon örökre ilyen tisztának fényesnek, mint most, ezen a hű­vös, ködszitáló október végi estén Faragó Jenő Tíznapos egészségügyi ellenőrzést tartott a fővárosi tanács kereskedelmi osztálya A fővárosi tanács kereskedelmi osztályának megbízottai a Fővá­rosi Vegyvizsgáló Intézet munka­társaival együtt tíznapos vizsgá­latot tartottak. Ellenőrizték, hogy a marha- és a sertésvágóhídon, a húsboltokban, a tejüzletekben és a pékségekben, a vendéglátóipari termelőüzemekben megtartják-e az egészségügyi előírásokat. Meg­állapították, hogy a tisztaságra most már nagyobb gondot fordí­tanak az élelmiszertermelő üze­mekben. Csupán néhány italbolt­ban találtak szabálytalanságokat, ahol vízzel hígították az italokat. A visszaélők ellen megindították az eljárást. Egy-két tejüzletben előfordult, hogy csecsemőtej he­lyett kannatejet szolgáltattak ki. A cukrászdákban is sokkal na­gyobb gondot fordítanak a tiszta­ságra, mint néhány hónappal ez­előtt. Sor került többhelyütt próba­mérésekre is és igazolódott, hogy a korábban sokszor kifogásolt súlycsonkítás ma már szinte tel­jesen megszűnt. Megállapították azt, hogy jelenleg festékből, füst­­csövekből és tűzifából hiány mu­tatkozik. A TÜKER máris intéz­kedett, hogy a tűzifaszárítások­at a hideg beállta előtt lebonyolítsa. 3 Politika és szaktudás Azokról a pártonkívüli műszaki értelmiségi barátainkról kívánunk szólni, akik még magukban hor­dozzák a régi világ nézeteit, akik még egy s más kérdésben nem ér­tenek egyet a kommunistákkal, akik tévednek is, ingadoznak is, de feltétlenül keresik a tisztán­látás, a kommunistákkal való egyetértés útját. A Soroksári Textilművek egyik pártfunkcionáriusa mondotta az ilyen műszakiakról: „Ezek az em­berek sokfélék, de abban meg­egyeznek, hogy becsülettel, teljes erejükkel és tudásukkal dolgoz­nak, s ezzel segítik az ország gaz­dasági fejlődését. Ezért a mi üze­münkben az ilyen embereket meg­becsüljük, támogatjuk, de hibás eszmei-politikai nézeteik miatt ugyanakkor bíráljuk is őket.” S van is ok a bírálatra. Az ilyenfajta műszaki szakember, bár kiválóan ért a matematiká­hoz, a kohászathoz, a kiberneti­kához, vagy a textiltervezéshez, politikai nézeteiben gyakran kiütközik a polgári, kispolgári világszemlélet Könnyen kerül pesszimista vagy nacionalista hangulatok befolyása alá. Az ilyen ember szinte padlóra szegezett szemmel villamosozik végig a Körúton, hogy ne lássa a szépen tatarozott házakat, a ré­ginél szebb üzleteket, a tele ki­rakatokat , ezzel akarva-aka­­ratlan egy olyan pesszimista szemléletet alakít id. önmagában és környezetében is, amely nem­csak lelkivilágára, világszemlé­letére, de munkájára is kihat. Az ilyen ember, amikor azt hallja, hogy egy szakmabelijét, aki történetesen tavaly október­ben hátbatámadta a népi hatal­mat, letartóztatták, vagy akár csak kevésbé felelős beosztásba helyezték, rögtön fennhangon méltatlankodik: „Túlkapás! Ter­ror! Bántják az értelmiséget!” De azt nem látja, hogy az illető­vel szemben nem azért járta­k el, mert értelmiségi, hanem azért, mert ellenség, vagy ellenségként viselkedett. Az ilyen ember hasonló ahhoz az öt pártonkívüli szakemberhez, akiket a Láng Gépgyárból leg­utóbb elbocsátottak. Ők öten egy osztályon dolgoztak, mind az öten régi bútordarabjai voltak a gyár­nak és nagy szaktudásukat senki sem vonja kétségbe. De ők öten állandóan elégedetlenkedtek. Mindig találtak valami kifogásol­nivalót az igazgató utasításában, mindig találtak valami hibát egyes gazdasági intézkedésekben, meggondolatlan kijelentéseket tettek csak a rosszat látták, a jó előtt behunyták a szemüket. Sok ilyen ember van. Szinte minden üzemben és hivatalban dolgozik néhány olyan műszaki szakember, aki zsörtölődik, elége­detlenkedik, aki az ellenforrada­lom alatt és után nem látott tisz­tán, hatott rá a nacionalista, a kommunistaellenes uszítás. A kommunisták feladata az, hogy azokat a szakembereket, akiket ideig-óráig elhódított, megszédített a tavaly októberi kavargás, visszahódítsák a párt és a munkásosztály oldalára. S ha visszatekintünk azóta elért si­kereinkre, elmondhatjuk: a mű­szaki értelmiség meggyőzése már eddig is sok eredménnyel járt. Üzemeink egy részében azonban még nem értik meg és gorombán visszautasítják a felénk közeledő műszaki szakembereket. Hány és hány üzemben most írják egyes műszakiak számlájára a tavaly októberben tett hibás és azóta százszor megbánt kijelentéseiket. Hány helyen előfordul, hogy egy gazdasági részintézkedés jóin­dulatú bírálatát úgy fogják fel, mint egyet nem értést az ország egész gazdasági irányvonalával. Hány helyen előfordul, hogy a tényleges hibákat ostorozó mű­szaki értelmiségiekre — egykér valóban kóros vagy hibás meg­állapításuk miatt — ráfogják, hogy destruktívok, demagógok, uszítók, tehát — ellenforradalmá­rok. Nem lehet és nem szabad az embereket egyszer s mindenkor­ra egyformának, változhatatlan­­na­k tekinteni. Aki októberben té­vedett, az mára felismerhette hi­báját. Nem lehet az embereket egy kijelentésből egyszer s min­denkorra elítélni, mereven ilyen vagy olyan típussá kinyilváníta­ni, ilyen vagy olyan előre elké­szített skatulyákba begyömöszöl­ni. Hiszen még az az öt, egyéb­ként egyforma indokkal elbocsá­tott és egyformán jellemzett Láng-gyári szakember is meny­nyire más-más. Az egyik jómódú családból jött, a másik paraszt­szülők gyermeke, az egyik veze­tésre alkalmas, a másik nem. Sőt, még abban is különböznek, hogy miben értenek egyet a kommunistákkal és miben nem. Maguk között, egymással is ál­landóan vitatkoznak. Ugyan miért ne vitatkoznának velünk, kommunistákkal? A kommunistáknak sokkal oko­sabban, megértőbben — persze nem elvi engedményekkel —Sok­kal vitakészebben kell fogadniok a pártonkívüli műszakiak ellen­vetéseit, riposztjait. Lehet, hogy egy s más részkérdésben nekik lesz igazuk. Lehet, s ezt el kell ismerni. De azért nekünk sokkal több az igazságunk. A szópárbaj­ban épp ezért győz előbb-utóbb a marxi-lenini eszme, a szocializ­mus igazsága. Akié az igazság, nem félhet a vitáktól. Vitatkozzunk tehát a ve­lünk ebben vagy abban egyet nem értő műszaki szakemberek­kel. De természetesen ne tűrjük a mocskolódást, az intrikát, az uszítást. Aki így tör ellenünk, azt verjük vissza erőszakkal. Ám, aki becsületes szavakkal vitázik, an­nak nézeteit szavakkal cáfoljuk, és győzzük meg őt. Érv az érv el­­­en, szó a szó ellen. Hová is jutnánk, ha vétkesként kezelnénk, ha ellenforradalmár­nak bélyegeznénk minden olyan műszaki értelmiségit, akinek nem tetszik ez vagy az az utasítás, aki nem szimpatizál ezzel vagy azzal a funkcionáriussal, aki megmond­ja, hogy sok kérdésben nem ért egyet velünk, de velü­nk dolgozik, a munkásosztály céljait valósítja meg, szaktudása és ereje teljé­vel. Meg kell értenie minden kom­munistának, aki a műszaki ér­telmiség között és vele együtt dolgozik, nem az ilyen emberek ellen, hanem az ilyen emberek téves elképzelései ellen kell fel­lépnünk. Minden más elgondolás és eljárás: hibás, káros. Hibás és káros az is, hogy egyes üzemek­ben adminisztratív ráhatásokkal próbálnak beléptetni a pártba egyes szakembereket. Az ilyen nyomás az értelmiségre: pártelle­­nes gyakorlat. Az ilyen látvá­nyos adminisztratív eszközök he­lyett a nehezebb, de célszerű módot kell választani: meg kell győzni, érvekkel kell meggyőzni minden becsületes embert, hogy a munkásosztály, a párt mellé álljon. Még tavasszal az egyik Rest kör­nyéki textilgyárban a kommunista igazgató észrevette, hogy a volt MDP-tag, s jelenleg pártonkívüli főmérnök egy idő óta nem találja a helyét, elhanyagolja munkáját. Az igazgató egy őszinte beszélge­tés során megtudta, mi a baja. Közeledett az átigazolási határidő, s a főmérnök nem akart belépni az MSZMP-be. És attól tartott, hogy ha nem lép át, nem marad­hat főmérnök. Azon tusakodott: megjátssza-e a párttagot, hogy ál­lásában maradhasson, vagy legyen őszinte még állása árán is? S ak­kor az igazgató azt mondotta: „Mi a becsületes embereket meg­becsüljük. Te nem vagy kommu­nista, s ezért akkor viselkedsz be­csületesen, ha nem lépsz be a pártba.” Így is történt. A főmér­nök ma is főmérnök és a kommu­nisták rendszeresen kikérik szak­mai tanácsait. Ő pedig rendszere­sen vitatkozik ugyanezekkel a kommunistákkal az eszmei-politi­kai kérdéseken. Megtalálta a he­lyét, megnyugodott, s az eddiginél is sokkal jobban dolgozik. Számtalan hibája, emberi gyen­gesége van a mi pártonkívüli mű­szaki értelmiségünknek. Ezt ők sem tagadják. De becsületük, ér­demük, tisztességük legalább any­­nyi van, ha nem több. Ezzel a műszaki értelmiséggel lehet és kell együtt dolgozni. Ennek a mű­szaki értelmiségnek meg lehet hódítani a szívét. Sokféle út ve­zet az emberi szívhez. S a kom­munistáknak meg kell találniok ezeket az utakat. Buzási János

Next