Népszabadság, 1957. december (2. évfolyam, 284-307. szám)

1957-12-20 / 300. szám

6 NÉPSZABADSÁG 1957. december 20, péntek Az SZKP Központi Bizottságának határozatai A moszkvai tanácskozás óriási eszmei és politikai győzelme a világ kommunista és munkásmozgalmának Moszkva, december 19. A TASZSZ jelenti: A Szovjet­unió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottsága december 16-án és 17-én teljes ülést tartott. Az alábbiakban kivonatosan közöl­jük az ülésen elfogadott két ha­tározatot. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága megállapítja, hogy a kommunista és munkáspártok novemberi moszkvai tanácskozásainak mun­kája és a tanácskozások határoza­tai igen nagy sikere a kommunis­ta világmozgalomnak. A tanács­kozások meggyőzően bizonyítot­ták a szocialista tábornak és az egész nemzetközi kommunista mozgalomnak a marxizmus-le­­ninizmus eszmei alapján való to­vábbi tömörülését. A tanácskozá­soknak az a legfontosabb ered­ménye, hogy kidolgozták és meghirdették a kommunistáknak a világ­történelem jelenlegi szaka­szában legfontosabb felada­tait a békéért, a demokráciá­ért és a szocializmusért vívott harcában, és hogy megszilárdult az egész nemzetközi kommunista mozga­lom, tovább erősödtek a kommu­nista pártok kapcsolatai. A szocialista országok kommu­nista és munkáspártjainak, vala­mint a 65 ország kommunista és munkáspártjainak moszkvai ta­nácskozása óriási eszmei és poli­tikai győzelme a világ kommunis­ta és munkásmozgalmának. Ez a győzelem igen nagy jelentőségű azért is, mert a nemzetközi reak­ció az utóbbi időben nagy erőfe­szítéseket tett a kommunista mozgalom megbontására, zavart igyekezett kelteni soraiban. A no­vemberi tanácskozások eredmé­nyei döntő csapást mértek a reak­ció eme terveire. A tanácskozások okmányai ki­fejezték, hogy a kommunisták készek együtt­működni minden olyan párt­tal, mozgalommal és személy­­lyel, amely, illetve aki harcol a háború ellen, a békéért. Ez előmozdítja majd, hogy az összes békeszerető nemzeti és de­mokratikus erők a munkásosz­tály köré tömörüljenek, a nagy­tőke agresszív monopolista cso­portjai pedig a fegyverkezési haj­sza főbűnöseiként, az új világhá­ború előkészítését szolgáló tervek szervezőiként és sugalmazóiként elszigetelődjenek. A kommunista és munkás­pártok tanácskozásai kidomborí­tották, hogy mind a munkásosz­tály legközvetlenebb érdekeiért vívott harcban, mind pedig a ha­talom kivívásáért és a szocaliz­­mus felépítéséért vívott harcban lehetséges a kommunista és a szo­ciáldemokrata pártok együttmű­ködése és akcióegysége. A kommunista pártok eszmei és szervezeti megerősödése pontjából nagy jelentőségű a nyi­­■­latkozatnak az az útmutatása, hogy elszántan kell harcolniuk a revizionizmus ellen, amely a je­lenlegi körülmények között a leg­főbb veszélyt jelenti és le kell küzdeniük a dogmatizmust és a szektásságot a nemzetközi kom­munista mozgalom soraiban. A nyilatkozat kifejti, hogy fi­gyelembe kell venni a szocialista forradalomnak és a szocialista építésnek a szocializmus útjára lépő összes országok számára kö­zös fő törvényszerűségeit és az egyes országok nemzeti sajátossá­gait. Hangoztatja, hogy meg kell szilárdítani a szo­cialista országok egységét és rámutat a szocialista orszá­gok kölcsönös kapcsolatainak elveire. Az SZKP Központi Bizottsága különös elégtétellel állapítja meg, hogy a tanácskozásoknak óriási jelentőségük volt azért is, mert továbbfejlesztették a világ kom­munista és munkáspártjainak kapcsolatait és együttműködését. A tanácskozásoknak az a követ­keztetése, hogy a vezetők kétol­dalú tanácskozásain és a kétolda­lú kölcsönös értesüléscserén kí­vül a kommunista és munkás­pártoknak még átfogóbb tanács­kozásokat is kell tartaniuk, telje­sen összhangban van a kommu­nista világmozgalom jelenlegi fej­lettségi szakaszának követelmé­nyeivel. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága: 1. Helyesli a tanácskozásokon elfogadott történelmi jelentőségű okmányokat , a nyilatkozatot és a békekiáltványt. 2. Jóváhagyja az SZKP Köz­ponti Bizottsága küldöttségének a kommunista és munkáspártok tanácskozásain kifejtett tevékeny­ségét. 3. Javasolja a pártszervezetek­nek, hogy minden párttagnak és dolgozónak magyarázzák meg a kommunista és munkáspártok ta­nácskozásainak jelentőségét és az ott elfogadott okmányok tartal­mát, oly módon, hogy a tanácsko­zások eredményei köré csoporto­sított politikai tömegmunkával a tömegeket a kommunista építés feladatainak sikeres teljesítésére mozgósítsák és a Szovjetunió dol­gozóit még inkább a szovjet ha­­zafiság, a proletár nemzetköziség és az összes békeszerető népeik iránti barátság szellemében nevel­jék. (TASZSZ) A szovjet szakszervezetek nagyobb szerepet kapnak az üzemek irányításában A teljes ülésen Viktor Grisin, a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának elnöke beszá­molt a szovjet szakszervezetek te­vékenységéről. A beszámoló nyomán hozott határozat kimondja, hogy jelen­tősen meg kell javítani a szovjet szakszervezeteknek — a szovjet munkásosztály több mint 49 mil­liós tömegszervezetének — mun­káját. A szovjet gazdasági szervek — hangzik a határozat — a munka és a mindennapi élet kérdéseinek megvizsgálásánál kötelesek fi­gyelembe venni a szakszervezeti bizottságok véleményét. Mivel a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő munka- és mun­kabérügyi állami bizottság tevé­kenysége közvetlenül érinti a munkások és alkalmazottak lét­érdekeit, a legfontosabb határo­zatokat ez a bizottság és a Szov­jet Szakszervezetek Központi Ta­nácsának elnöksége közösen hozza. A határozat nagy figyelmet for­dít a munkások és alkalmazot­tak munkaviszonyainak és élet­módjának további megjavítására, amely — mint a határozat mond­ja — a szakszervezetek igen fon­tos feladata. Az állam csupán a legutóbbi öt év alatt több mint 11 mil­liárd rubelt fordított a mű­ködő üzemek munkavédelmi és biztonsági berendezésére. Elhatározták, hogy a szakszer­vezeteknek tevékenyen elő kell segíteniük a nagyszabású lakás- és kulturális építési program sike­res végrehajtását, fokozniuk kell befolyásukat a kereskedelmi és közélelmezési vállalatok munká­jában, javítaniuk kell a társa­dalombiztosítást és a szociális gon­dozást. Az üzemi szakszervezeti bi­zottságok jogot kaptak arra, hogy részt vegyenek a válla­latok üzemi-pénzügyi tervei­nek kidolgozásában. Az üzemi szakszervezeti bizottsá­gokat fel­jogosították arra is, hogy ellenőrizzék a munkatörvények tiszteletben tartását és a kollektív szerződések végrehajtását. Ezen­kívül véleményt mondhatnak a vezető gazdasági tisztségekre je­lölt személyekről, s beleegyezésük nélkül nem lehet munkásokat és alkalmazottaikat elbocsátani. A határozat végül rámutat arra, hogy a szovjet szakszervezeteknek tovább kell erősíteniük a baráti kapcsolatokat és az együttműkö­dést Kína és a többi szocialista ország szakszervezeteivel. Szovjet-mongol árucsereforgalmi egyezmény A TASZSZ­ közli: Moszkvában kedden árucsereforgalmi egyez­ményt írtak alá a Szovjetunió és a Mongol Népköztársaság között. Egyidejűleg aláírták az 1958. évi árucsereforgalmi jegyzőkönyvet is. Az egyezmény értelmében a Szovjetunió és a Mongol Népköz­­társaság árucsereforgalma az 1958—1980-as években meghaladja az egymilliárd rubelt. Mongólia vágómarhát és hús­termékeket, állati zsiradékot, gyapjút, nyersbőrt és prémet szál­lít, a Szovjetunió iparcikkeket, élelmiszert, gyógyszert, gépkocsi­kat és különböző gépeket, olaj­ipari termékeket és hengerelt fémárut. A korábban folyósított hitel ke­retében a Szovjetunió 1958-ban traktorokat, mezőgazdasági gépe­ket és egyéb cikkeket exportál a Mongol Népköztársaságba. Nemzetközi élelmiszeripari értekezlet Szófiában A bolgár fővárosban december 17-én megnyílt az Élelmezés-, Do­hány- és Vendéglátóipari Dolgozók Nemzetközi Szakmai Szövetsége adminisztratív bizottságának VII. ülésszaka — jelenti a TASZSZ. NAPPAL — bolti lány, ESTE - a londoni alvilág királynője ... A kicsiny, véz­na férget csak két hónappal születése után keresztelték meg. Nevelőanyja, aki igazi anyjának megígérte, hogy gon­doskodik a csecsemő­ről, a leánynak a Margaret Rose nevet adta. Úgy gondolta, hogy ha úgy fogják hívni, mint a Buckingham Palacé­ban lakó fiatal her­cegnőt, a gyermek legalább egy árnya­lattal közelebb ke­rül a boldogsághoz. Amikor 12 éves lett, nevelőanyja elárusí­tónőt csinált belőle. Egy este hat fiatal­ember követte a le­ányt, aki valameny­­nyit becsalta a közeli sörözőbe, egy sötét sarokba ült velük: „Ha valamit akartok tőlem , mutassátok meg, kik vagytok! Ott túl, a Baker­ Streeten egy elegáns autó áll. Én tudom, hogy kell az autókat felnyitni és elindíta­ni. Hozzátok ide az autót, a többi az én dolgom!” A hat fiatalember ellopta az autót. És Margaret Rose tud­ta, ki veszi át, pofoz­za át az ilyen autó­kat és szállítja a kon­tinensre vagy a gyarmatokra. Mind­ezt jól megtanulta a londoni kikötő kö­zelében, a Franklin Streeten, ahol gyer­mekkorát töltötte. E kezdet után két héttel Margaret Rose Callagher már 47 idősebb és fiatalabb gengszterből álló ban­dát tartott a kezében. Mindegyiknek kiosz­totta a munkát, ő ál­lította össze a prog­ramot. Ő dolgozta ki a terveket, mégpedig olyan ügyesen, hogy London legöregebb gengszterei is hódo­lattal bámulták. So­­hóban lassanként egész értékesítő szer­vezetet épített ki, amely Margaret Rose bandájának „áruját” átvette. Ám minden reggel pontosan 9 órakor közönyös arccal Lon­­don-Westend egyik pultja mögé állt, ahol nyakkendőket és zsebkendőket árult. Senki sem sejtette, hogy a londoni alvi­lág királynője, Margaret Roset ak­kor fogták el, amikor öt fiatalember sem­miképpen sem tu­dott egymás között megegyezni abban, hogy a következő hó­napban ki legyen a fiatal lány szeretője. Egyik, akinek a fél­tékenység elvette az eszét, elment a rend­őrségre és mindent „beköpött”. Így fog­ták el Roset, de azt a fiút, aki elárulta, azóta senki sem lát­ta. Nyilván meggyil­kolták és a Temze fenekére eresztették. Amióta Margaret Rose elkezdett dol­gozni a londoni alvi­lágban, legalább 12 gyilkosság történt, amelyek közül egyre sem derült fény. De a 17 éves Margaret Rose hallgat. A bör­tönben már kétszer kísérelt meg öngyil­kosságot. A mérget kintről csempészték be hozzá. Most éjjel­nappal vigyáznak rá, hogy élve kerüljön a bírák elé. Valószínű­leg sok mindent tud a 12 halottról és arról a fiatalemberről, aki elárulta.­­ (A Basler Nachrichten nyomán) Adalékok a nyug­atnémet közélet demokratizmusához Azelőtt tömeggyilkos, jelenleg középiskolai tanár Offenburg kis­város Nyugat- Németország délnyugati csücské­ben, Baden-Württemberg tarto­mányban. Egy ilyen kisvárosban mindenki ismeri egymást, leg­alább is látásból. így történt, hogy egy szép napon a helybeli gimnázium természetrajztanára, Ludwig Zind tanügyi tanácsos le­ült egy pohár sörre a Zahringer­­hof-vendéglőben, Kurt Lieser tex­­szem-­ tilkereskedő asztalához. Zind­­ tanár úr csak annyit tudott Lie­­serről, hogy szövettel kereskedik Offenburgban, de ez nem akadá­lyozta meg őt abban, hogy beható politikai eszmecserét kezdemé­nyezzen. Hogy nagyobb legyen a hallgatósága, mind még két urat is meginvitált és azután kifejtet­te, hogy Hitler Adolf és alvezé­­rei áldásos tevékenységében az égvilágon semmi kivetni valót sem lehet találni. A textilkereskedő ezzel nem ér­tett egyet. Egyebek között azért sem, mert a Hitler-korszakban koncentrációs táborba csukták, összetörték a csontjait, és egyéb kellemetlenségek érték. Megkér­dezte mind tanárt, hogy a Hitler­­féle antiszemitizmusban sem ta­lál-e kivetni valót? — „De igen” — felelte erre Zind. — „Vélemé­nyem szerint túlságosan kevés zsidót küldtek gázkamrába.” „Büszke vagyok rá, hogy zsidók százait gyilkoltam le'' Ezek után a következő, immár jegyzőkönyvben is rögzített pár­beszéd hangzott el Lieser textil­kereskedő és Zind tanár közt. Lieser: Zind úr, szeretném ön­nel­­közölni, hogy mint félzsidó, a harmadik birodalomban koncent­rációs táborban ültem. Zind: A, szóval magát is elfe­lejtették gázkamrába küldeni. Lieser: Maga tehát, ha módjá­ban állna, ma ismét koncentrációs táborba vitetne engem? Zind: Ügy van, és még valamit a­karok mondani. Meg is ölném magát. Lieser: És a feleségemet szintén gázkamrába küldené? Zind: Pontosan ezt tenném. Lieser: Van két gyerekem is.­.. Zind: Azok felőlem életben ma­radhatnak. Egyébként büszke va­gyok rá, hogy a háború alatt, em­bereimmel együtt, lapáttal ver­tem szét zsidók százainak a nyak­­csigolyáját. „El kell ismerni: bátor ember" Ez az épületes jegyzőkönyv, amelyet a Spiegel című hetilap közöl december 18-i számában, kétségkívül hiteles. Zind maga is elismeri, hogy mindazt mondta, amit a jegyzőkönyv tartalmaz — egy szó kivételével. Maga a vendéglői beszélgetés ezután csakhamar befejeződött. A textilkereskedőt mind másik két hallgatója visszatartotta attól, hogy kézzelfogható módon fejezze ki tiltakozását a tanár nézeteivel szemben. Lieser jegyzőkönyvet készített a beszélgetésről, amelyet külön­böző tanügyi hatóságokhoz jutta­tott el. Mi történt ezután? Semmi. Azaz, hogy tekintélyes idő el­telte után a gimnázium igazgató­ja (akinek egyik fia egyébként jelen volt a vendéglői eszmecseré­nél) irodájába kérette Liesert és megpróbálta kibékíteni Zinddel, illetve megpróbálta tisztára mos­ni a tanárt. Például kijelentette, hogy Zind bizonyára nem is volt egészen józan, meg hogy nyilván nem is az az igazi véleménye, ami a vita hevében kicsúszott a száján. Zind azonban megismétel­te korábbi állításait és hozzáfűz­te, hogy ő a vendéglőiben színjó­zan volt és nincs az a hatalom, amelynek kedvéért megváltoztat­ná nézeteit. Csupán egy szót akar korrigálni: azt­ állította, hogy a vendéglői vita alkalmával nem sok száz zsidó, hanem sok száz orosz legyilkolásával dicsekedett. Mire az igazgató: „Ugyan, Lieser úr. Ha Zind úr oroszokról beszél, akkor az egész ügy nem is olyan kellemetlen.“ Csodálatos módon ez a békítő kísérlet sem nyugtatta meg a tex­tilkereskedőt, sőt, még az sem nyugtatta meg, hogy a gimnáziu­mi igazgató kijelentette: „Akár­hogyan áll is a dolog, el kell is­merni, mind tanár bátor ember.” Ki veszélyes a tanulóifjúságra? Lieser textilkereskedő ezek után ügyvédje tanácsára jelentet­te az ügyet Freiburgban, a tanke­rületi főigazgatóságon. Vagy há­romhetes hallgatás után kapott egy meglehetősen udvariatlan hangú válaszlevelet,­ amelyben közölték vele, hogy „Zind úr el­len megindult a fegyelmi vizsgá­lat, amelynek kimeneteléről köze­lebbi részleteket közölni egyelőre nem áll módunkban.” A Baden-Württemberg-i kul­tuszminisztérium véleménye sze­rint nincs ok arra, hogy Zind ta­nárt felfüggesszék állásából a fe­gyelmi vizsgálat tartamára, mert mint a kultuszminisztériumban hangoztatják, felfüggeszteni csak olyan tanerőket lehet, akiknek személye közvetlen és állandó ve­szélyt jelent a tanulóifjúságra. A történetnek ezzel lényegében vége is volna, ha Liesert nem iz­gatná annyira, hogy Zind ta­nárt, minden tömeggyilkosságával együtt, megvédik felettesei. De emiatt azután egy szép őszi dél­utánon, amikor Zind vadászöl­tönyben és gazdag vadászzsák­mánnyal a kezében­, puskával a vállán, megjelent egy offenburgi kávéházban, Lieser odakiáltott neki: „Azelőtt embereket gyil­kolt, most vadakat!” A tanár érzékeny ember, nem tűrhette el ezt a sértést (egészen más persze, ha ő maga dicsek­szik ugyanezzel), és hatósági úton felszólította Liesert, záros határ­időn belül kérjen tőle bocsánatot. Mivel a kereskedő erre nem volt hajlandó, becsületsértésért vádat emelt ellene. A nyugatnémet vi­szonyok ismerői szerint a keres­kedőt hamarabb fogják elítélni becsületsértésért, mint mindet­t a náci tömeggyilkosságokért. Kertész György

Next