Népszabadság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 22. szám

1954. január 26, vasárnap NÉPSZABADSÁG A Külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatója az idegenlégióba kényszerített magyarokról, az „ötös bizottságot"kompromittáló Bang-Jensen-ügyről, a disszidensek torzsalkodásáról és más kérdésekről Gyáros László, a Külügyminisz­térium szóvivője szombaton sajtó­­értekezleten válaszolt a bel- és külföldi újságírók kérdéseire. El­mondta többek között, hogy hat fiatal magyar disszidens — egyik 18 éven aluli —, akiket a francia idegenlégióba kényszerítettek, az Algériai Nemzeti Felszabadítási Front fogságába esett. Ezek most hivatalosan engedélyt kértek — és kaptak —, hogy hazatérhesse­nek. Sorsuk bizonyítéka annak, hogy számos szökött magyart az idegenlégióba kényszerítettek, köztük nyilván nem egy olyat, aki idehaza fegyverrel harcolt az el­lenforradalom oldalán és „szabad­ságharcosnak" képzelte magát; ezek azután odakint az idegenlé­gió tagjaiként, egy idegen hata­lom zsoldjában harcoltak a sza­badságukért küzdő népek ellen. Szólt ezután Adenauer rádió­beszédéről, amely leplezetlenül ellenségesen reagált Bulganyin pozitív békejavaslataira. Adenauer nem tagadta meg önmagát, amikor elutasította a nemzetközi feszültség eny­hítésére, a béke megszilárdí­tására irányuló törekvéseket és az atommentes övezet gon­dolatát. Meleg szavakkal emlékezett meg a tízéves magyar—román baráti szerződésről. Kapcsolata­ink fejlődése kiváló példa a szo­cialista országok együttműködé­sére. E kapcsolatok azóta is­ bő­vültek, terebélyesedtek, mind­két fél számára előnyösen. Számos más egyezményt is kötöttünk. Rendkívül jelentős volt számunk­ra az az önzetlen segítség, ame­lyet a román nép az ellenforra­dalom után nyújtott Magyaror­szágnak. Utalt a szóvivő a magyar— olasz viszonyra vonatkozó kérdés kapcsán arra, hogy most árucse­reforgalmi és fizetési megállapo­dást írtunk alá; ennek következ­ménye a két ország közötti áru­csere enyhe emelkedése lesz 1958-ban. Gyümölcsözőek kultu­rális és filmkapcsolataink. Egy kérdésre válaszolva kifej­tette, hogy az ismert Bang-Jen­­sen-ügy lefolyása bizonyos elégtételt szolgálta­tott Magyarország számára. Bang-Jensen vezette az ötös bi­zottság által kihallgatott „tanuk” névsorát, s megtagadta annak át­adását az ENSZ főtitkárának. A listát végül elégették. Ezt Ham­­marskjöld a napokban többek kö­zött azzal indokolta, hogy a bi­zottság új bizonyítékokat fedezett fel, s hogy „a papírok felelőtlen kezelése Bang-Jensen részéről kompromittálta azok jellegét és hitelességét.’’ Előttünk sohasem volt vitás, hogy ezeket a névtelenségbe bur­kolt „tanúvallomásokat” nem lehet elfogadni a világ egyik legtekintélyesebb nem­zetközi szervezete okmánya­ként. Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy ha egyáltalán produ­kálni tudnák az úgynevezett „ta­núk” listáját, ez még jobban kompromittálná az ENSZ-bizott­­ság jelentését, mint a lista elége­tése. Végül a magyar disszidens-tá­­bor belső ellentéteiről szólva, ki­fejtette Gyáros László, hogy a kü­lönböző disszidens-csoportok kép­­telenek bármiféle egységet is létrehozni, és ádáz módon tor­zsalkodnak egymással. Nehéz is egyeztetni Kéthlyék úgynevezett „Magyar Forradalmi Tanács”­­ának „szocialista” és „demokrata” demagógiáját Varga Béláék 1945- ös status quo-ra épülő programjá­val, mely még az államosításokat sem kívánja elismerni. De szá­mos arisztokrata és dzsentri disszidens elem is van, akik a ki­rályság és a feudális nagybirtokok visszaállításáról álmodoznak. Mindezek egyedül a szocializmus elleni gyűlöletben, a Magyar Népköztársaság rágalmazásában értenek egyet és szeretnék visszaszerezni pozí­ciójukat még atomháború árán is. Emellett annak adják el magu­kat, aki a legtöbbet ígéri — és minél többször, így például Ki­rály Béla először szociáldemokra­taként a strasbourgi tanács egyik vezetője lett, azután Vargáék szűk baráti körében tűnt­ fel új­ra, mint ennek a feudális-reakciós társaságnak egyik támasza. Kivé­telesen igazat mond a disszidens Független Magyarország című lap, amely december 18-i számá­ban így ír: „Egység kialakulásá­ról szó sem lehet, hanem csak egy új aréna létesítéséről, amely a fi­zetett pozíciók elfoglalására irá­nyuló harcok színtere lesz.” Nyil­vánvaló ebből, hogy ezek a disz­­szidens „bérhazafiak" kizárólag a saját zsebeik érdekeit képviselik. Elgondolkoztató ez a megtévesz­tett, odakint megalázottan, mun­ka nélkül vagy éhbéren élő ma­gyarok számára. --------■ • ■ --------­ TISZTÁZZUK A FOGALMAKAT Mi a szektarianizmus? A szektásság vagy szektaria­nizmus kifejezések a szekta szóból erednek. Szektáknak ne­vezték el egy bizonyos bölcse­leti vagy vallási felfogás kö­vetőinek elszigetelődő, zártkörű csoportjait Vallási szektákat alkotnak ma is Magyarországon például az úgynevezett jehovis­­ták. A szekták jellemvonása az elszigetelődés a szektákon kívü­liektől. Szektás (vagy szektáns) irányzat, más szóval a szektavág (szektásság, szektánsság), illetve szektarianizmus bizonyos fajta el­­szigetelődési irányzatot jelent. Bizonyos történelmi körülmé­nyek között haladó törekvések je­gyében is létesültek a szekták. A tőkés társadalom ellentmondásai­nak hatására szocialista jellegű szekták is keletkeztek, amelyek az emberi közösség új formájának megteremtését hirdették, még­pedig a termelőeszközök közös tulajdonná változtatása, a kizsák­mányolás megszüntetése alapján. Ezek a szekták (az úgynevezett utópikus szocialisták hívei) nem tűzték ki célul a politikai hatalom meghódítását a proletariátus ál­tal; nem a munkásság osztályhar­cának a megvívását hirdették, jó­részt azért, mert a proletariátus még gyönge és éretlen volt, tör­ténelemformáló erejét és hivatá­sát a múlt század elején még nem ismerték fel. A munkásmozgalom fejlődése a szocialista szekták szűk kereteit széttörte, illetve a megmaradt szektás csoportokat félresodorta. Azonban szektás törekvések a kifejlődő munkásmozgalomban újra és újra jelentkeztek. A szektás jelenségek hol jobb­oldali, hol pedig úgynevezett ,,baloldali” áramlatokkal kapcso­latosak. A múlt század 60-as éveiben Németországban szocia­lista jelszavakkal Lassalle Ferdi­­nánd vezetésével kibontakozott egy mozgalom, amely politikai reformokért küzdött. E reformis­ta, a proletárforradalmat elvető irányzatnak kezdetben és jó ideig egyik fő jellemvonása volt a munkások bérmozgalmával való „elvi” és gyakorlati szembenállás, a munkások sztrájkharcaitól és a szakszervezeti mozgalomtól való szektás elzárkózás. Más orszá­gokban kibontakozott az úgy­nevezett anarchoszindikalista mozgalom, amelynek egyik fő jellemvonása volt a munkások kifejlődő politikai mozgalmá­val való szembeállás, szektás elzárkózás a politikai jogok kiszélesítéséért való harctól. Az anarchoszindikalizmus a meg­alkuvó reformista irányzat „bal­oldali” ellenzékeként lépett fel Az 1864-ben alakult I. Interna­­cionálé idején a forradalmi mun­kásmozgalomnak mindenekelőtt a különféle, de gyakrabban „balol­dali” jelleggel fellépő szektás tö­rekvéseket kellett leküzdeni amel­lett, hogy a különféle jobboldali reformista törekvések ellen is ál­landó harcot kellett folytatnia. Az 1889-ben megalakult II. Interna­­cionálé szocialista pártjaiban to­vább folyt a harc a „baloldali” szektás irányzatok, főleg­­az anar­­choszindikalisták ellen, ami szük­séges volt, de emellett elhanya­golták a harcot a mind erőseb­ben jelentkező jobboldali irány­zatok, a kifejlődő és mindjobban teret nyerő revizionizmus ellen, amely végül is a pártok többségé­ben felülkerekedett és az Inter­­nacionálét 1914-ben csődbe vitte. Az 1919 márciusában megala­kult III. Internacionálé, vagyis a Kommunista Internacionálé párt­jaiban főleg a „baloldali” szek­tás hibák jelentkeztek, mint a fiatal, még tapasztalatlan kom­munista pártok gyermekbeteg­ségei. A kommunista pártok­nak állandó és szívós harcot kellett folytatniuk a szociálde­mokrata pártok revizionista ideo­lógiája és a jobboldali vezérek megalkuvó és osztályáruló tevé­kenysége ellen és küzdeniük kel­lett saját soraikban is a szociál­demokrata nyomás előtt meghát­ráló jobboldali, megalkuvó törek­vések ellen. Ugyanekkor azonban a kommunista pártokban általá­ban a „baloldali” szektás veszély volt a nagyobb, s amikor legyen­gült a szektás jelenségek elleni harc, akkor lecsökkent a revizio­nizmus elleni küzdelem ereje is. A kommunista pártok soraiban jelentkező szektás veszély meg­mutatkozott például a szociálde­mokrata szakszervezetekben vég­zendő felvilágosító és szervező munka lebecsülésében és elhanya­golásában a tőkések és a fasiz­mus elleni harcok során a szo­ciáldemokratákkal való együtt­működés megteremtésének és erősítésének elhanyagolásában. A magyar kommunista mozgalom­ban is jelentkezett és komoly ká­rokat okozott ez a szektás poli­tika. Amikor a kommunista párt fel­emelte a Hitler-ellenes nemzeti front lobogóját, s közös harcba hívta az összes Hitler-ellenes erő­­két az ország függetlenségéért és demokratikus átalakításáért, a jobboldali erők elleni harccal együtt szívós küzdelmet folytatott a szektás nézetek ellen is. Ezek a szektás nézetek akkor mindenek­előtt abban fejeződtek ki, hogy elutasították a Hitler-ellenes de­mokratikus szövetséget a nemzeti burzsáziával. Azt hirdették, hogy ez a szövetség a proletár osztály­politika feladását jelenti. A kom­munista párton belül is voltak ilyen nézetek, melyet a párt alap­jában véve legyőzött. A függet­lenségi frontot elutasító „proletár osztálypolitika” szószólójának csaptak fel azonban a jobboldali szociáldemokraták is, Peyerrel és társaival az élükön. A „baloldali” szektás politika ebben a kérdés­ben megfelelt az ő jobboldali tö­rekvéseiknek. A felszabadulás idején és a fel­­szabadulást követő első időszak­ban előrehaladásunk egyik döntő feltétele volt a demokratikus nemzeti front megszilárdítása a népi demokratikus rendszer alap­ján. A reakciós erők elleni harc­ban kellett ezt kivívni. E küzde­lem szerves része volt a minden­napi harc a szektás veszély ellen is. Például a két munkáspárt egy­ségfrontját a peyeristák jobbol­dali aknamunkája is és a szociál­demokratákkal való összefogást lebecsülő szektás jelenségek is veszélyeztették. Két fronton küzd­ve vittük győzelemre a két mun­káspárt egyesülését. A szocialista forradalom győ­zelmét követő időszakban — jó­részt a személyi kultusz és az eb­ből is táplálkozó dogma­tizmus termékeként — ismét feléledt a szektás politika, mely továbbha­ladásunkat megnehezítette, ko­moly károkat okozott és súlyos veszélyeket idézett elő. A Rákosi —Gerő-féle vezetés maga csúszott szektás politikai irányba; dogma­tikus gazdaságpolitikájával, a szövetkezeti mozgalom szektás el­torzításával, a népfront-politika indokolatlan leszűkítésével és szektás elsorvasztásával, majd a feltárt hibák kijavításában tanú­sított huzavonával, felemássággal és végül elvtelenséggel, fontos el­vi nézeteltérések eltitkolásával és elkenésével, az eszmei-elvi harc tényleges legyöngítésével mind a párt, mind az állam vezetését válságba vitte. A „baloldali” szek­tás politika és az elvtelen huza­vona aj­tót-kaput nyitott a reak­ciós erők és szövetségeseik, a re­vizionisták ellenforradalmi mes­terkedései számára. Az MSZMP kérlelhetetlen elvi harcot vív a revizionizmus fel­számolásáért, de egyben a szektás hibák újjáéledésének veszélye el­len is. Ez a veszély megvan, jót akaró, jó szándékú elvtársak kö­rében is. Ez megnyilvánul az MSZMP-be át nem igazolt, ha egyébként becsületes volt MDP- tagokkal szemben gyakran barát­ságtalan viszonyban, holott a volt MDP-tagok túlnyomó többsége a leghűbb pártonkívüli szövetsége­se, támogatója pártunknak. Meg­nyilvánul bizonyos szektás elzár­kózás más pártonkívüliekkel szemben is. Akik az ellenforra­dalom idején az ellenforradalmi demagógia és a régi vezetés csőd­jének együttes hatásaként megza­varodtak, de mégis becsületes dolgozók, akik meggy­őzhetők, lé­nyegében véve többségük már be is látta, hogy tévedtek, újra a párt mellé álltak, vagy mellé állnának, ha nem ütköznek bele a szektás elzárkózás korlátjába. A tömeg­szervezetekben új módon, a meg­győzés eszközével történő pártirá­nyítás fejlődését is a múltban megszokott, s még le nem küz­dött szektás, parancsolgató mód­szerek akadályozzák. A minden­napi felvilágosító munka lebecsü­lése és e munka elhanyagolása a szektás hangulatoknak egyik leg­veszélyesebb formája. Ennek a forrása gyakran a meghátrálás a szükséges elvi harc, politikai vita elől. S a kommunista, vagy pár­tonkívüli állami, gazdasági és más funkcionárius, aki a szektás hibákat véti, elszigetelődés veszé­lyének teszi ki magát és erőtlen­né válik a reakciós hírverés, a revizionista, valamint egyéb ká­ros hangulatok elleni mindennapi harcban. A szektás hibák legyőzésének ter­mészetesen nem az a módja, hogy meghátráljunk bármiféle káros jobboldali nézet, bármiféle dema­góg követelés és túlzás előtt. A szektás hibák leküzdésével, az esz­mei harc meggyőző erejének nö­vekedésével fejlődik tovább a párt és a tömegek kapcsolata a szocialista építés új sikereiért folyó harcban. Magyar-csehszlovák árvízvédelmi megállapodás­ t Budapesten pénteken magyar — csehszlovák vízügyi megállapodást írtak alá. A megállapodás magában foglalja a jég vonulásával kapcsola­tos légi felderítést a veszélyes jég­torlódások bombázását és robbantá­sát, valamint az árvédekezésnél szükséges segélynyújtást és általá­ban veszélyes jéghelyzet esetén a két fél közötti együttműködés meg­valósítását. (MTI) Kilencmillió példányban több mint ötszázféle könyv A Tankönyvkiadó munkájáról (Tudósítónktól.) Még messze van szeptember, de a Tankönyvkiadó már készül az új tanévre. Több mint ezer tonna nyomdai papírt igénylő kézirat, az összes kéziratoknak több mint a fele már nyomdában van, pedig a tervek szerint az első negyedév­ben csak mintegy ötszáz tonna papírt igénylő könyv készül el. Az általános iskola alsó tagoza­ta részére már tavaly kiadták az új vagy átdolgozott tankönyve­ket, s most az V—VI. osztályos könyvekre kerül sor. A gimnáziu­mok első osztályai részére angol, francia, német, olasz, latin nyelv­könyvek készülnek. Az I—IV. osztályok részére megjelenik a Római élet, a régiségtan tanítá­sához. A világirodalmi antológia a jövő hónapban kapható lesz, hogy az idén érettségizők is használhassák. A technikumok és az iparita­­nuló-iskolák több mint tízféle, a nemzeti kisebbségek iskolái 40 —45 féle tankönyvet kapnak. Ezenkívül mintegy negyven egye­temi tankönyv is megjelenik, a többi között: A magyar nép tör­ténete II. kötet, a szovjet iro­dalomról Lengyel: Világirodalmi antológia VI., Terestyéni: Stilisz­tika, Gillemot: Hegesztés és sok más. Az egyéb pedagógiai kiadvá­nyok között szerepel az általános iskolai politechnikai oktatást segí­tő Kézikönyv a műhelygyakorla­tok tanításához és az Útmutató a mezőgazdasági ismeretek taní­tásához. 3 Magyar államférfiak üdvözletavirata az Indiai Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából DR. RADZSENDRA PRASZAD úrnőik, az Indiai Köztársaság elnöke őexcellenciájána­k Új-Delhi Engedje meg Elnök Úr, hogy az Indiai Köztársaság nemzeti ün­nepe alkalmából a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a ma­gam nevében, legszívélyesebb üdvözleteimet küldjem. Kívánom, hogy az indiai népnek a béke megszilárdítására és országa felvirágoztatá­sára irányuló nemes törekvései további sikereiket hozzana­k. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. PANDIT DZSAVAHARLAL NEHRU ő excellenciájána­k, az Indiai Köztársaság miniszterelnökének és külügyminiszterének Új-Delhi Az Indiai Köztársaság kikiáltásának 8. évfordulója alkalmával fo­gadja Excellenciát a Magyar Népköztársaság forradalmi munkás­­paraszt kormánya és a magunk nevében küldött legőszintébb szeren­­csekívánatainkat. A magyar nép és kormánya mindig nagyra értékelte és értékeli India­­kormányának az ön vezetésével a világbéke megőr­zésére és a békés egymás mellett élés öt alapelvének érvényesítésére irányuló erőfeszítéseit. Bízunk abban, hogy az országaink közötti baráti kapcsolatok a jövőben tovább fognak erősödni, és bensősége­sebbé válnak mindkét nép és a béke érdekében. KÁDÁR JÁNOS a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, HORVÁTH IMRE a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány külügyminisztere.

Next