Népszabadság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-26 / 22. szám

4 1958. január 26, vasárnap NÉPSZABADSÁG A munka szerint ítéljünk A munka, az élet, a jólét, a boldogulás alapja. Az elmúlt ti­zenhárom esztendőben népszerűvé és megbecsültté váltak azelőtt szürke, jelentéktelen emberek, „csupán" azzal, hogy kiválóan dolgoztak. A legutóbbi években emlékezetes, nagyszerű műveket alkottak azelőtt ismeretlen, név­telen emberek, „csupán’­ azért, mert tehetségük kibontásához az addiginál jobb munkakörülmé­nyeket kaptak rendszerünktől. Hazánkban törvények és terüle­tetek biztosítják, hogy az embere­ket munkáju­k után ítéljék meg. A legmagasabb kitüntetéseket rendszerint a kimagasló mun­káért adják. Az üzemekben a legjobbakat illeti a „kiváló dolgo­zó’* cím, az üdülés, a több fizetés, a külön elismerés. Tudott, ismert és helyeselt el­vek ezek. Mégsem olyan egysze­rű a megvalósításuk.­­ Az évek során — miközben az egyszerű munkások tízezreit emelték ki vezető posztra, miköz­ben tízezreket jutalmaztak meg kiváló munkájukért — hibákat is követtünk el Közéletünkben megpróbált gyökeret ereszteni az az embertípus, amely szónoklat­tal, a vezetők és saját maguk di­csőítésével, szájjal és hanggal igyekezett pótolni képességet, szorgalmat, odaadást. És bár eze­ket az embereket mi elítéljük , nem mindig sikerült elszigetelni, leleplezni őket, sőt egyikük-mási­­kuk vezető állásba is befurakodott. Az emberek sok mindenben nem őszinték, lehetnek képmuta­tók, ideig-óráig játszhatták az okost, az erkölcsöst, a jó szakem­bert. De nézd csak meg, mikép­pen esztergál az esztergályos, mi­képpen tervez a tervező, mikép­pen ír az író — és vége a kép­mutatásnak. Jó, jó mondhatja bárki — miért kell ezeket az általában ismert, dolgokat most újra elmondani? Kell! Azért kell, mert egyesek valóban ismerik ezeket az elve­ket, beszélnek is róla — mégis, még ma is másképpen cselekszenek. Hadd idézzek egy levelet a szerkesztőség postájából. B. Béla lakatos írta, az egyik Pest kör­nyéki üzemből: „A termelési tanácskozáson teg­nap vitattuk meg, ki kapjon „ki­váló dolgozó” kitüntetést. A dol­gozótársak engem javasoltak, mert — bár 24 éve vagyok itt — még sohasem késtem, vigyázok a selejtre, és mert igen szívesen ta­nítom a fiatal szakmunkásokat. A százalékom nem magas, ez tény, de nálunk nem is lenne helyes túlzottan rámenni a mennyiségre, meg aztán bérplafon is van. Szó­val egyhangúan engem javasoltak, amikor felszólalt a volt párttitkár­­— ma bizalmi —, hogy én nagyon passzív vagyok, nem szólalok fel az értekezleteken, visszahúzódom a kollektíva elől, csak a család­nak élek és így tovább sokáig, és mindezért ő nem javasol. Bár el­ismeri, hogy a munkám ellen iga­zán nem emelhet kifogást. Kérem, én egyetértek a népi demokráciával és skét kezemmel szolgálom. De beszélni, szerepelni nem tudok. Lehet ebből nekem hátrányom?” Eddig a levél! Kétség nem fér hozzá: írója szorgalmas, jó mun­kás. De csendes, szerény, félre­húzódó. Valóban érheti őt emiatt hátrány? Nekünk nem eszményképünk a félrehúzódás, a közéleti passzivi­tás. De a hangerő sem, a szócsép­­lés sem , hanem a kéz és a szel­lem tevékenysége, a munka! Mi mindent tud egy egyszerű, szolid, szerény munkás! Tud úgy felkelni idejében, hogy bármeny­nyire cammog is a villamos — ő nem késik el; tud úgy kovácsolni, hogy mellette generációk nőnek fel az ő szavai-tettei példáján; tud zokszó nélkül dolgozni, bármily, hideg is a műhely, s bármily jó­ is lenne az öltözőben melegedni,­ mint sok más, — ha sürgős, fon­­­tos a munka; tud mindig újabb! és újabb fogásokat kitalálni, bár-;­mily picinyeket is, hogy napról-­ napra könnyebb, élvezetesebb le-­ gyen az ő és társai erőfeszítése;­ tud — óh mennyire tud — örülni ! minden sikernek, apró győze- ■ lemnek, egy jó szónak, egy élis-­­merésnek.­­ Hány ilyen munkás van? Mil­liói És a pártmunkások legjobb­jai, a legjobb vezetők azért értek el nagyszerű eredményeket, mert támaszkodtak ezekre a milliókra, szerették, megértették őket. De ha mi, kommunisták nem vesszük észre, nem segítjük, be­csüljük eléggé a szolid és szerény embereket, ha nem értjük meg, hogy a becsülettel, jó szívvel vég­zett munka egyben politikai hoz­záállást is jelent; ha azt hisszük, hogy csak az a mi emberünk, aki politikai hitvallását állandóan sza­vakkal is kifejezi, vagy közvetle­nül is politikai munkát végez — akkor lehetőséget adunk azoknak, akik szívük szerint nem a mi em­bereink, hogy hamis szavakkal és fancsali ábrázattal sorainkba fu­­rakodjanak. Ne a füstből ítéljük meg a tüzet, hanem a lángból. Persze nem fetisizáljuk a tette­ket, a munkát. A „munka szerint" elv nem jelenti azt, hogy mindent elnézhetünk valakinek, csak azért, mert jól dolgozik. Egyáltalán nem. Nem jelenti­ azt sem, hogy most már megbékélhetünk egy-egy kiváló mérnök vagy munkás eset­leges helytelen nézeteivel, fenn­tartásával vagy kijelentéseivel csak azért, mert az illető nagysze­rűen dolgozik. De ezen a széles, sőt legszélesebb platformon, a munka közös akaratán állva sokkal eredményesebben lehet harcolni egyes emberi és magatar­tásbeli hibák, korlátok ellen. Eh­hez az kell, hogy ne a felszínt nézzük, hanem a mélységet. A szavakat is a tettek tükrében vizsgáljuk. A pártmunkásokat éppen azért szerették meg a tömegek, mert leszálltak a „mélybe’”, az emberek mindennapos gondjai közé és se­gítettek. De voltak, akik nem így tettek. Sokan éppen azért szakad­tak el a tömegekből, mert a talmi csillogástól nem vették eléggé észre az igazi értékeket. Az egy­szerű, becsületes munkástömeg szemében igazságtalannak tűnt néhány „sztár’* ünneplése, ugyan­akkor mások — a szolidak és a szerények — lekicsinylése. Sokan éppen azért szakadtak el a töme­gektől, mert évekig mondták ugyan, hogy a jó kommunista el­sősorban jó munkás, jó szakem­ber — de ők maguk elnézték en­nek ellenkezőjét. A pártba befu­rakodhattak törtetők, könnyű munkát és előnyöket keresők, üres és unalmas szónoklatok „mű­­vészei**. A szocializmust sok millió kar közös ereje viszi előre. Munkások, tisztviselők, műszakiak, művészek karja. Párttagoké és pártonkívü­­lieké egyaránt. Csakhogy nem egyenlő a mérce. A kommunisták­tól többet vár a nép, a párt, mint más embertől. Az üres deklaráció néhány embert megtéveszthet. De egyetlenegy tett milliókat győz meg . . Mindenki ismeri a mérnököt, a tervezőt, a technológust, aki nem kommunista, aki bizonyos nosztal­giát érez a múlt — családi hagyo­mányok, nevelési mód stb. — iránt, aki nem jutott el a leniniz­­mus igazságáig, de dolgozik, átkot, töri a fejét. Vannak azonban olyanok is, akiknek a munkája si­lány, képessége korlátolt. Sokan közülük ezt úgy leplezik, hogy rendszerünket dicsérik, gazsulál­­nak — csak a munka büdös nekik. Üzemeink többségében lefejtették róluk a frázisokból, a hízelkedés­­ből szőtt hálót, s ott maradt — a nyárspolgár. Sajnos, más üzemekben csak kevéssé próbálják lefejteni ezt a hálót. Sok pártfunkcionárius nem tud átlátni az­ ilyen emberen, hisz neki. A szavakat nézd és nem a tetteket. Pedig — mondjuk ki — kérje vissza az „iskolapénzt” az a politikai vezető, aki nem tud megkülönböztetni egy meggyőző­­déses kommunistát a szájhőstől, egy szívből lelkes embert a kép­mutatótól. Az igazi értelmiségi dolgozni, alkotni vágyik. Az a mérnök, or­vos, író vagy művész, aki karba­­tett kézzel képes ülni, nemcsak a mi rendszerünket tagadja, de sa­ját értelmiségi mivoltát is. Ha a tetteken mérjük az embereket — az értelmiség dolgában is keve­sebbet fogunk tévedni. Ki mennyit dolgozik, annyit ér — tartja a nép. S ezen ősi szájha­gyományban megőrzött emberi igazság csak a mi társadalmi vi­szonyaink közepette, csakis a mi jó munkánk eredményeképpen válhat egyre inkább igazán igaz­sággá. Buzási János KÉSZÜLŐDIK A CIRKUSZ­ ­-így ideje télen is tapsolhat a közönség a porond szereplőinek, de éz az igazi szezon mégis csak tavasszal kezdődik. Van­­ most mozgás a nagymúltú Fővárosi Nagycirkuszban, készülnek a tavaszra. Először meg kell említeni azt az örvendetes hírt, hogy több mint fél­milliós költséggel korszerűsítik a berendezést, csinosítják az arénát. Már a februári műsor nagy eseményt nyújt, akikor lép fel a 30 tagú néger balettegyü­ttes. De a magyar artisták is új számaikkal, merész mutatványokkal készülnek a műsorra. Talán megbocsátja a nagy­­közönség a március-április havi műsor elmaradását, ha megtudja, hogy ez idő alatt betonmedencét varázsolnak a porondra a tavaszi parádés vízirevü alkalmából. F­ernando és Deddy, a pesti gyermekek kedvenc bohócai. Wagner Károly oroszlánidomár nem egy gyáva ember... (írta és fényképezte: Kéri Dániel.) Gyermekvédelem-Gyermekváros ! Lassan egy éve, hogy meg­­­­indult a társadalmi mozgalom­­ a Gyermekvárosért, és nemso­­­­kára fél esztendeje, hogy a Gyer­­­­mekváros működik. A mozgalom­­ iránti nagy érdeklődés, az áldo-­­ zatkészség száz és száz meg- 1 ható megnyilvánulása szimbólum­­ is, hiszen a megértés és a segíteni­­ akarás nemcsak a Gyermekváros­­­­nak szól, hanem általában a gyer­­­­mekvédelemnek. Az akció nagy sikere jelzi­ ­ a társadalom fokozódó felelőssé­­­gét, talán úgy is mondhatnánk,­­ önkritikáját. A társadalom pótol­­­­ni akarja a mulasztásokat és az­­ eddiginél nagyobb részt vállal a­­ gyermekek neveléséből, az elha­­­­gyott gyermekek gondozásából. A­­ Gyermekváros azért keltette fel a­­ társadalom széles rétegeinek fi­­­­gyelmét, mert olyan gyermekek­­ helyzetének megjavításáról van­­ szó, akik szociális, vagy erkölcsi lökök miatt elhagyatottak. E moz­galmon keresztül éli át és tanulja meg sok-sok egyszerű ember a mások gyermekéért való felelőssé­get, a társadalomért végzett ön­zetlen munka örömét és felemelő érzését. A Gyermekvárosban új elgon­dolásokat kívánnak megvalósíta­ni a gyermekvédelemben. Jelen­leg azonban még csak nevében város a Gyermekváros. Az az el­képzelésünk, hogy az állami gon­dozásra szoruló gyermekeknél megszüntetjük a vándorlást, a he­­lyezgetést egyik intézetből a má­sikba, hogy idővel hároméves kortól 18 éves korig folyamatosan a Gyermekvárosban nevelkedje­nek, tanuljanak a gyerekek. Fó­ton 200 óvodás korú, 480 általá­nos iskolai és 240 11 éven felüli gyermek számára akarunk ott­hont biztosítani. Ezek az intézmé­nyek a megfelelő feltételek bizto­sításával megvalósítják a fiúk és a lányok együttes, egészséges ne­velését. Ennek a tervnek a meg­valósítása során négy év alatt a jelenlegi épületek mellé több száz gyermeket befogadó újabb épületeket kell emelni, sőt álta­lános iskolát is kell építeni. Csak így lesz igazán várossá a Gyer­mekváros. A terv megvalósításához nagy­ban hozzájárul, hogy az Orszá­gos Nőtanács téglajegyeket bo­csátott ki, s ennek eredményeként az ország megyéi önállóan, vagy két-három megye összefogva — túlnyomórészt társadalmi erőkre támaszkodva — tízóvodás pavi­lont épít, ahová már a jövő ősz­szel, 200 három-hatéves korú, ál­lami gondozásra szoruló gyerme­ket lehet elhelyezni. Biztosak va­gyunk abban is, hogy a Gyermek­város kialakításához sok fiatal ajánlja fel társadalmi munkáját és az ország minden részéről árad majd az ön­zetlen segítség. De ha ilyen jelentős, értékes és minden szempontból indokolt a Gyermekvárosért folyó mozgalom, miért minősítik egyesek túlzás­nak, ami ezen a területen törté­nik, miért tartják egyes intézmé­nyek igazságtalannak és veszé­lyesnek a Gyermekváros körül fo­lyó nagy propagandát? Történ­tek-e ezzel kapcsolatos hibák? Úgy vélem, két vonatkozásban igenis történtek. Az egyik, hogy nem mindig volt helyes, megfon­tolt, a következményeket is figye­lembe vevő a Gyermekváros kö­rüli propaganda. Valóban köny­nyen keletkezhetett olyan látszat azok előtt, akik a Gyermekváros­ban folyó munkát és az ottani hosszú ideig tartó nehézségeket közelről nem ismerik, hogy ott túlzott mértékben, minden földi jóval ellátják a gyermekeket. A másik, nézetem szerint ennél lényegesebb hiba, hogy megfeled­keztünk róla hazánkban száz­nál több olyan intézmény van, amely több mint tízezer gyermek intézeti neveléséről gondoskodik. Ezek nagy része nehéz körülmé­nyek között végzi munkáját. De mialatt folyt és folyik a nagy megmozdulás a Gyermekvárosért — és erről ország-világ tudomást szerzett — ezalatt egy sor más, fontos intézmény is született. Az ellenforradalom utáni hónapokban a pedagógusok forintjaiból, a pedagógusszakszervezet támoga­tásával újra megnyitotta ka­puit a pedagógusgyere­kek kecs­keméti otthona. Berettyóújfalun egy nagy intézmény létesült, ahol újabb 200 gyerek részesül intéze­ti nevelésben, s az ország más te­rületein, mint például Vácdukán, Eleken, Sopronban, Gencsapáti­­ban is nyílt új otthon. Régen mű­ködő intézményeink felújítására, korszerűsítésére a megyei taná­csok végrehajtó bizottságai a leg­több helyen sok pénzt, százezreket költenek. És ami a legjelentősebb: a leg­több ilyen intézmény mellett üzemek, vállalatok, társadalmi szervezetek patronáló munkát vé­geznek. S az újságok ezekről alig-alig írtak. Mialatt nagyon szépen hí­rül adták a Gyermekváros első karácsonyát, örömteli új esztende­jét, elfeledkeztek arról, hogy csend­ben, szerényen létezik egy sor más intézmény, sok helyütt a Gyer­mekvárosnál nagyobb mértékben élvezte a társadalmi törődést, gondoskodást. Például a buda­pesti Hárshegyi úton levő Béke Gyermekotthonnak a vasasszak­szervezet televíziós készüléket juttatott, s a patronáló Klement Gottwald-gyár egy-egy gyermek­nek több mint 200 forint értékű ajándékot adott. És még sokáig sorolhatnék a példákat. A Gyermekváros-akciónak, mint országos mozgalomnak, meg kell kapnia helyét a gyermekvédelem­ben, de nem szabad megfeledkez­ni a gyermekvédelem egyéb problémáiról, fel kell figyelni a helyi kezdeményezésekre, a sok kicsi, de összességükben igen je­lentős társadalmi munkákra is. Több ezer gyerek vár elhelyezés­re, a Gyermekváros ebből csak ezer gyerek részére biztosíthat majd intézeti nevelést. Gyermekotthonaink nagy része korszerűsítésre, felújításra szorul. Zömükben régi kastélyépületek, amelyekben túlzsúfolva vannak a gyerekek, s a foglalkoztatóter­mek, a tanműhelyek, az esztétikai és a kulturális nevelést elősegítő kultúrtermek és klubszobák túl­nyomó részben hiányos felszerelé­­sűek. Ezen is változtatni kellene. Az új intézményekben, de a régiekben is, korszerű szocialista nevelést kell biztosítanunk, amely a gyermekotthoni nevelőik áldoza­tos munkájától, az intézmények megfelelő felszerelésétől, és nem utolsósorban a társadalom, az üze­mek, az intézmények, egyszóval a dolgozó emberek közvetlenül nyúj­tott politikai, erkölcsi, anyagi se­gítségétől függ. A Gyerm­ekvárosért-mozgalom váljék az egész gyermekvédelem további fejlődését, felvirágzását segítő, széleskörű társadalmi meg­mozdulássá. Járó Dóra

Next