Népszabadság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-01 / 1. szám
4 NÉPSZABADSÁG 1958. január 1, szerda MIT HOZOTT AZ 1957 -ES ESZTENDŐ ...és Hódis Sándor pesti esztergályosnak Tóthi út 34. földszint 11. Szürke, kopott, angyalföldi bérház, nagy, macskaköves udvarral. Itt lakik Hódis Sándor vasesztergályos és családja. A kis konyhában együtt az egész család: férj, feleség és három gyerek. Hódisné vacsorafőzéshez készülődik, de közben millió más dolga, rendezgetni valója akad. Akétéves Lacika éppen „beindítja a motort” (két felfordított és összetolt sámli a motor). S hogy beindult, „felülhetnek” testvérei is: a hétéves Srénke és a tízéves Sanyika. Hódis Sándor 33 éves. A Budapesti Szerszámgépgyárban dolgozik 1942 óta. Az idei átlagos havi keresete 2322 forint, ehhez jön még 180 forint családi pótlék a három gyerek után, összesen tehát 2502 forint. A műhelyben teljesítményhez kötött órabérben dolgoznak. Hódis elvtárs órabére 11 forint (13 forint a legmagasabb). De január 1-től már 12 forintot fog kapni. Általában délelőtti műszakban, reggel 6-tól 2-ig dolgozik, heti 48 órát. Túlóra ritkán van. Felesége nem dolgozik. De csak azóta, hogy a harmadik gyerek is megszületett. Nem mintha nem lenne a gyárnak bölcsődéje, óvodája, de ő inkább maga akarja nevelni gyerekeit. Most meg, hogy már Irénke is iskolás (elsős), egyre inkább szükség lesz a szülői segítségre. Hogyan osztják be a 2500 forintot, hogy lehetőleg semmibe ne szenvedjen hiányt az öttagú család? A fizetésből 1400 forint megy kosztpénzre. A kicsi lakás bére is kicsi: 52 forint. Közszolgáltatásokra igen keveset költ a család: gáz sajnos nincs, a tűzhelyen főznek. Villanyra maximum havi 7 forint megy. Közlekedésre egy fillér kiadásuk sincs, pontosabban csak alkalomszerűen, mivel Hódis elvtárs gyalog jár munkába. Mosószerekre viszonylag sokat költenek: 75—80 forintot egy hónapban. Rádióra havi 10, újságra 20 forint megy. Borbélyra csak hajvágáskor költ Hódis elvtárs, egyszer egy hónapban 10 forint, cigarettára 50—60 forint kell. 1957-ben csaknem 2000 forintot költöttek tüzelőre. Ez hónapokra elosztva 165 forint körüli összeget jelent. A havi állandókiadások összege tehát 1804 forint. Egyebekre a váratlan kiadásokra, javításokra, kultúrára, szórakozásra marad 696 forint. Ennek körülbelül a felét tehetik félre rendszeresen ruházkodásra és egyéb kiadásokra. Bútorra, bármennyire is szeretnék, nem költhetnek, mert nincs hova tenni. Pedig milyen jó lenne legalább egy rekamié. Az egyetlen kis szobácskában éppenhogy elfér két ágy, két szekrény, gyerekágy és néhány apróság, így sem jut külön fekhely mindegyiküknek. S ez elég baj — jegyzi meg Hódisné. Két gyerek együtt alszik, el is kapnak egymástól minden betegséget. „Helyhiány” miatt nem vesznek háztartási gépet sem. Így viszonylag többet költöttek ruházkodásra. A férj nemrég 2500 forintért öltönyt, kabátot, inget, zoknit kapott; a feleség átmeneti kabátot, két új blúzt, egy nyári cipőt, egy zsorzsett ruhát és egy taft kisestélyit vett. Persze, a gyerekek se maradtak ki az „öltöztetésből”. Sanyika egy hónapot üdült a Német Demokratikus Köztársaságban. Onnan egész stafirunggal jött meg, zoknitól esőköpenyig mindent kapott, őrá tehát nem volt gondja a szülőknek. Irénke télikabátot, ruhát, fehérneműt kapott; Lacika a legkevesebbet, neki egyelőre leginkább a „nagyok” kinőtt és átalakított ruhája jut. Hát az étkezés? Mennyit s mit eszik az öttagú család? Mindennap jut az asztalra hús, a gyerekeknek gyümölcs. Főleg alma. Most, hogy kapni lehetett, narancsot, fügét is vett a gondos anya, s már előre örült, hogy fog ízleni a gyerekeknek. S mit tesz isten, nem kellett nekik... Sült tészta minden vasárnap készül, gyakran hétköznap is. Havonta 4—5 kilogramm zsírt, 5—6 kiló lisztet, 6—7 kiló cukrot „emészt” fel a háztartás. A Hódis-házaspár kedvenc szórakozása a színház. Rendszeresen felkeresik, havonta legalább egyszer, de nem ritkán háromszor is. Érdeklődésük széleskörű. Legutóbb az ipafai lakodalmat, a Trisztánt, az Esernyős királyt látták. Most készülnek megnézni a Györgyike drága gyermek című darabot. Általában 15—20 forintos jegyet váltanak. A mozit nem kedvelik. Ha színházba mennek, a gyerekeket a nagymamára bízzák, szerencsére ott lakik a közelben. Bár szívesen beülnének gyakrabban is egy-egy zenés helyre, erre a gyerekek miatt csak ritkán kerülhet sor. Odahaza Hódis Sándor legkedvesebb szórakozása a rádió meg a tangóharmonika, amelyet még tavaly vett. A fiatalasszonyé pedig az olvasás. Csakhát , nagyon kevés idő jut rá. Mikor meg már jutna , fáradt hozzá. Hogy üdülni voltak-e? Hát Sanyika volt az NDK-ban. A másik két gyereket magukkal vitték Szigetcsépre, ahol a gyár horgász-szakosztálya bérel üdülőtelepet. Hódis elvtárs ugyanis „bősz” horgász. Egyébként a családfő romániai születésű, szülei ma is ott élnek, s így ha mód van rá, szabadságidőben inkább ellátogatnak az öregekhez. Tavaly is ott voltak — az út 7000 forintjukba került. Jövőre ismét oda készülnek. Így már most el kell kezdeni félretenni az útra. S bizony jó lett volna, ha nekik is jut a nyereségrészesedés. De sajnos a gyárnak igen sok volt az adóssága, s jó ha ezzel egyenesbe kerül. Az 1957-es esztendő jót is, rosszat is adott a Hódis-családnak. De a mérleg határozottan a jó felé billen. Hódisék nem dúskálnak, de nem is élnek rosszul. Nem is elégedetlenek sorsukkal. Egyetlen nagy vágyuk, egy nagyobb napfényes lakás. »» » Terényi Éva Serge Barbedienne párizsi lemezkora Én voltam az első vendég Barbedienne-ék új lakásában. A házigazda Magyarországról kérdezett, én arról, hogyan élnek, megelégedettek-e, mi örvendezteti, s mi bántja 1957 Szilveszterén Nanterre (Párizs egyik külvárosa) új lakótelepén, a Berthelot utca D-épületében, a 7-es számú házban Serge Barbedienne 27 éves lemezkovácsot és 25 éves feleségét, Eveline-t. 1957 nagy eseménye: az új otthon. Fél éve költöztek be, majd öt évig vártak rá. A mérsékelt bérű állami lakótelepek egy-egy ilyen kétszoba-konyhás, komfortos lakása milliók vágyálma, hisz lakbére „csak” havi 12 674 frank. Barbedienne-éknek három kislányuk van: Aline most lesz négyéves. Joelle három, Beatrice kétesztendős. A kicsik szépek, egészségesek, öröm rájuk nézni. Eveline munkásnő, de három éve kilépett a gyárból; a kislányokat nincs kire bízza, üzemi bölcsőde, napközi nincs. A családfő, Serge Barbedienne keménykötésű, fekete fiatalember. A Thomson-tröszt mellényzsebében levő Creyssensac-gyárban dolgozik. Barbedienne jól kereső lemezkovács. 240 frankos órabére az átlagosnál jobb szakmunkásfizetés: 48 órát dolgozik (40 órás munkahét, 8 túlóra), havi keresete a különböző levonások után nem haladja meg a 45 000 frankot. Franciaországban a családi pótlék viszonylag magas: Barbedienne esetében, három gyerek után havi 20 000 frank. Jár neki 5000 frank, lakbérpótlék is, vagyis összes jövedelme 70 000 frank. Hogyan osztja be ezt a családi költségvetésért felelős „pénzügyminiszternő”, Eveline? A lakbér több mint 12 ezer frank, Serge keresetének 27, összjövedelmének 17 százaléka. A gáz, villany, fűtés átlaga 4 ezer frank. (Most, január elsejétől 10 százalékkal emelkedik a gáz és a villany, drágább a tüzelő is.) Kosztra elmegy a teljes jövedelem 57 százaléka. Közlekedésre egy fillért se költenek. A háztartásra (szappan stb.) legalább 3 ezer kell, apróságokra (borbély, újság stb.) újabb 1000. A lakást be kell rendezni: részletre bútort rendeltek, a havi részlet 10 ezer frank. Ruházkodásra, kultúrára, szórakozásra — marad tehát, számoljunk csak — nem marad semmi. A ma még kopár lakás Barbedienne-ék egyetlen idei boldogsága. Mit hozott még 1957, mit vettek maguknak? Eveline: „Az idén úgyszólván semmit se vettünk. Csak a gyerekruhákra költöztünk. Ha a szüleim nem segítenének, a gyerekeket nem öltöztethetném szépen. A gyerekholmi aránytalanul drága. Magamnak mindössze egy pamut kötényruhát vettem. A télikabátom? 18 éves koromban kaptam. Egy pár cipőt is vettem a nyáron- Leginkább ágynemű kellene. A férjem egész évben egy cipőt, egy munkaruhát és egy pulóvert vehetett magának. Semmi mást! Enni kell , és ebben az évben a drágulás miatt sokkal többet kellett ennivalóra költeni, mint tavaly. A hús hónapok óta szinte napról napra drágul. A tojás kétszer annyiba kerül, mint tavaly. Néhány hete ismét drágább lett a cukor, a tészta, az édesség, a csokoládé. A gyümölcs faj a legjobban. Mi már régóta nem ehetünk rendesen gyümölcsöt, de a gyerekektől, amíg csak bírom, nincs szívem megvonni. Az alma, a narancs, a banán sose volt olyan drága, mint most. Nem, semmiféle háztartási gépem nincs, pedig mennyire elkelne legalább egy mosógép!” Serge: „Érzem, hogy nincs ez jól. A munkások nálunk nem járnak színházba. Pedig érdekelne, de hogyan menjek? Én a gyerekeket magukra nem hagyom, miattuk se mehetnék. De nem is jut rá pénz. Utoljára színházban? Tavaly, emlékszem, a Szuezi-csatornáról viccelődtek a színészek. Igen, tavaly novemberben voltam utoljára, egy operettet néztünk meg, a címére nem emlékszem. Operában soha életemben nem voltam. A Comédie Francaiseben se voltam még soha. Moliére-darabot? Nem láttam soha egyet se. Moziban egész évben háromszor, négyszer lehettünk. Nem, főleg a gyerekek miatt nem jutunk el, a mozi nem lenne drága. A külterületi mozik olcsók, bár most emelték megint 10 százalékkal a jegyárakat. A könnyűzenét szeretem, a Music-hall érdekelne. Idén egyszer se voltunk a Music-hallban. Nekünk drága. Nincs könyvünk, illetve talán öt-hat kötet. Az üzemben nincs könyvtár. Nem, nem vagyunk kivételek: sajnos, a munkáscsaládok általában nagyon kevés időt és pénzt tudnak áldozni a kultúrára. Az a kivétel, aki könyvet vesz, aki színházba jár. Egyetlen szórakozásom: vasárnaponként, ha jó idő van, kiülök a szajnapartra keszegezni. Barbedienne lemezkovács arca most komoly: „Tudom, mi a háború. Bátyám a világháború után élő halott volt, nyolc évet szenvedett a kórházakban. Legjobb barátom, kenyerespajtásom, Roger D. három hónapja halt meg Algériában. Jó munkás, jó barát, derék vasas volt. Algériában katonasofőrösködött, egy üzemanyagszállító oszlophoz osztották be. Oujda mellett rajtukütöttek, őt is agyonlőtték Ez az esztendő is, mint mindegyik, adott is, elvett is. Mit kellett és kell még harcolnia Barbedienne lemezkovácsnak százezrekkel és százezrekkel együtt, mert iskola helyett a nanterre-i grundokon, kimustrált vagonokban tanulnak a városi házak gyerekei, mert a „patron”, a gazda, csak akkor ad egy frankkal is többet, ha kiharcolják tőle... A Barbedienne-család számára 1957 örömet csillantott, harcba hívott, gondot szaporított, és, talán a legfontosabb, gondolatot érleli. Rudnyánszky István ZÚZMARÁS BUDAPEST Gyönyörű a Gellérthegy téli képe. Kilátás a városra. (Kéri Dániel felvételei) Negyven éves az első magyar kommunista újság 48 1917 utolsó 8 napján az egyik petrográdi nyomda munkásai, előttük " ismeretlen nyelsevű újság hassábjainak kiszedésén dolgoztak. Az orosz " feliratból és a " nyomdában izggatottan járkáló hadifoglyoktól megtudták, hogy mi az új lap a magyar katonáknak, ha magyar hadifoglyoknak készül , és Nemzetközi Szoczialista a címe. Az újságot néhány, Petrográdra került magyar szocialista hadi- fogoly szerkesztette. A Az új év első napján hatalmas újságkötegeket raktak vagonokba la petrográdi vasútállomásokon. A A Nemzetközi Szoczialista első szármát a nagyobb hadifogoly-táborokba küldték. A legtöbbet azonlban a frontra, az Ukrajnában e levő magyar katonáknak. A lap közölte a központi hatalminak rabló békefeltételeit, leleplezte a német és az osztrák—ma-agyar imperialisták hódítási töreksvéseit, s felszólította a magyarmunkásokat és katonákat, hogyfegyverükkel forduljanak „saját" X imperialista kormányuk ellen. Proletárok, magyar katonák feléa, harcra, de azok ellen, akik meghosszabbítják még mindig ezt aháborút, a kormányok ellen, amelyeknek nem volt elég az emberálmilliók feláldozása. Ne dördüljön ■ fel többé egyetlen fegyver sem azorosz fronton! Ne legyetek hóhérjai az orosz munkásforradalomnak! Éljen a nemzetközi munkás- és »katonaforradalom!” a A Nemzetközi Szoczialista, a szovjet-oroszországi magyar hadifoglyok első forradalmi szellemű újsága, csak 1918 február végéig jelent meg, mégis nagy hatást ért el. Munkatársai, élükön Kun Bélával — aki 1918 január első felétől szerkesztette az újságot — eredményes munkát végeztek. Az újság szervezte és mozgósította a magyar katonákat és hadifoglyokat a békéért való harcra, a szovjethatalom megvédésére. Megmagyarázta nekik, miért kell szervezkedniük. Nyomában a magyar hadifoglyok legjobbjai a leninizmus, a proletárforradalom, a proletárdiktatúra oldalára állottak. 1918 februárjában a központi hatalmak újra támadást indítottak a szovjethatalom ellen, s ekkor a Népbiztosok Tanácsának fegyverbe szólító kiáltványára a magyar hadifoglyok vezetői is a proletariátus hadseregébe hívtak minden magyar hadifogoly munkást és parasztot. A magyar forradalmárok a felhívásra azonnal cselekedettel feleltek. Kun Béla és Pór Ernő vezetésével egy kis csapat indult a frontra és részt vett a narvai harcokban. E harcok során született meg a vöröshadsereg. A Nemzetközi Szoczialista néhány megmaradt példánya a magyar munkásmozgalom értékes dokumentuma és ereklyéje.