Népszabadság, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-01 / 1. szám

4 NÉPSZABADSÁG 1958. január 1, szerda MIT HOZOTT AZ 1957 -ES ESZTENDŐ ...és Hódis Sándor pesti esztergályosnak Tóthi út 34. földszint 11. Szürke, kopott, angyal­földi bérház, nagy, macskaköves udvarral. Itt lakik Hódis Sándor vasesztergályos és családja. A kis konyhában együtt az egész család: férj, feleség és három gyerek. Hódisné vacsorafőzéshez készülődik, de közben millió más dolga, rendez­getni valója akad. A­­kétéves Lacika éppen „bein­dítja a motort” (két felfordított és összetolt sámli a motor). S hogy beindult, „felülhetnek” testvérei is: a hétéves Srénke és a tízéves Sanyika. Hódis Sándor 33 éves. A Budapesti Szerszám­­gépgyárban dolgozik 1942 óta. Az idei átlagos havi keresete 2322 forint, ehhez jön még 180 forint családi pótlék a három gyerek után, összesen tehát 2502 forint. A műhelyben tel­jesítményhez kötött órabérben dolgoznak. Hódis elvtárs órabére 11 forint (13 forint a legmagasabb). De január 1-től már 12 forintot fog kapni. Álta­lában délelőtti műszakban, reggel 6-tól 2-ig dol­gozik, heti 48 órát. Túlóra ritkán van. Felesége nem dolgozik. De csak azóta, hogy a harmadik gyerek is megszületett. Nem mintha nem lenne a gyárnak bölcsődéje, óvodája, de ő inkább maga akarja nevelni gyerekeit. Most meg, hogy már Irénke is iskolás (elsős), egyre inkább szükség lesz a szülői segítségre. Hogyan osztják be a 2500 forintot, hogy lehetőleg semmibe ne szenved­jen hiányt az öttagú család? A fizetésből 1400 forint megy kosztpénzre. A ki­csi lakás bére is kicsi: 52 forint. Közszolgáltatá­sokra igen keveset költ a család: gáz sajnos nincs, a tűzhelyen főznek. Villanyra maximum havi 7 forint megy. Közlekedésre­­ egy fillér kiadásuk sincs, pontosabban csak alkalomszerűen, mivel Hódis elvtárs gyalog jár munkába. Mosószerekre viszonylag sokat költenek: 75—80 forintot egy hó­napban. Rádióra havi 10, újságra 20 forint megy. Borbélyra csak hajvágáskor költ Hódis elvtárs, egyszer egy hónapban 10 forint, cigarettára 50—60 forint kell. 1957-ben csaknem 2000 forintot költöt­tek tüzelőre. Ez hónapokra elosztva 165 forint körüli összeget jelent. A havi állandó­­kiadások összege te­hát 1804 forint. Egyebekre a váratlan kiadásokra, javításokra, kultúrára, szórakozásra marad 696 fo­rint. Ennek körülbelül a felét tehetik félre rendsze­resen ruházkodásra és egyéb kiadásokra. Bútor­ra, bármennyire is szeretnék, nem költhetnek, mert nincs hova tenni. Pedig milyen jó lenne legalább egy rekamié. Az egyetlen kis szobácskában éppen­­hogy elfér két ágy, két szekrény, gyerekágy és né­hány apróság, így sem jut külön fekhely mind­egyiküknek. S ez elég baj — jegyzi meg Hódisné. Két gyerek együtt alszik, el is kapnak egymástól minden betegséget. „Helyhiány” miatt nem vesz­nek háztartási gépet sem. Így viszonylag többet költöttek ruházkodásra. A férj nemrég 2500 fo­rintért öltönyt, kabátot, inget, zoknit kapott; a fe­leség átmeneti kabátot, két új blúzt, egy nyári ci­pőt, egy zsorzsett ruhát és egy taft kisestélyit vett. Persze, a gyerekek se maradtak ki az „öltöztetés­ből”. Sanyika egy hónapot üdült a Német Demok­ratikus Köztársaságban. Onnan egész stafirunggal jött meg, zoknitól esőköpenyig mindent kapott, őrá tehát nem volt gondja a szülőknek. Irénke téli­kabátot, ruhát, fehérneműt kapott; Lacika a leg­kevesebbet, neki egyelőre leginkább a „nagyok” kinőtt és átalakított ruhája jut. Hát az étkezés? Mennyit s mit eszik az öttagú család? Mindennap jut az asztalra hús, a gyerekeknek gyümölcs. Főleg alma. Most, hogy kapni lehetett, narancsot, fügét is vett a gondos anya, s már előre örült, hogy fog ízleni a gyere­keknek. S mit tesz isten, nem kellett nekik... Sült tészta minden vasárnap készül, gyakran hét­köznap is. Havonta 4—5 kilogramm zsírt, 5—6 kiló lisztet, 6—7 kiló cukrot „emészt” fel a háztartás. A Hódis-házaspár kedvenc szórakozása a szín­ház. Rendszeresen felkeresik, havonta legalább egyszer, de nem ritkán háromszor is. Érdeklődésük széleskörű. Legutóbb az ipafai lakodalmat, a Trisztánt, az Esernyős királyt látták. Most készül­nek megnézni a Györgyike drága gyermek című darabot. Általában 15—20 forintos jegyet váltanak. A mozit nem kedvelik. Ha színházba mennek, a gyerekeket a nagymamára bízzák, szerencsére ott lakik a közelben. Bár szívesen beülnének gyakrab­ban is egy-egy zenés helyre, erre a gyerekek miatt csak ritkán kerülhet sor. Odahaza Hódis Sándor legkedvesebb szórakozása a rádió meg a tangó­harmonika, amelyet még tavaly vett. A fiatal­­asszonyé pedig az olvasás. Csa­khát , nagyon kevés idő jut rá. Mikor meg már jutna , fáradt hozzá. Hogy üdülni voltak-e? Hát Sanyika volt az NDK-ban. A másik két gyereket magukkal vitték Szigetcsépre, ahol a gyár horgász-szakosztálya bé­rel üdülőtelepet. Hódis elvtárs ugyanis „bősz” hor­gász. Egyébként a családfő romániai születésű, szülei ma is ott élnek, s így ha mód van rá, sza­badságidőben inkább ellátogatnak az öregekhez. Tavaly is ott voltak — az út 7000 forintjukba került. Jövőre ismét oda készülnek. Így már most el kell kezdeni félretenni az útra. S bizony jó lett volna, ha nekik is jut a nyereségrészesedés. De sajnos a gyárnak igen sok volt az adóssága, s jó ha ezzel egyenesbe kerül. Az 1957-es esztendő jót is­, rosszat is adott a Hódis-családna­k. De a mérleg határozottan a jó felé billen. Hódisék nem dúskálnak, de nem is él­nek rosszul. Nem is elégedetlenek sorsukkal. Egyetlen nagy vágyuk, egy nagyobb napfényes la­kás. »» » Terényi Éva Serge Barbedienne párizsi lemezkora Én voltam az első vendég Barbedienne-ék új lakásában. A házigazda Magyarországról kérdezett, én arról, hogyan élnek, megelégedettek-e, mi örvendezteti, s mi bántja 1957 Szilveszterén Nanterre (Párizs egyik külvárosa) új lakótelepén, a Berthelot utca D-épületében, a 7-es számú házban Serge Barbe­­dienne 27 éves lemezkovácsot és 25 éves feleségét, E­veline-t. 1957 nagy eseménye: az új otthon. Fél éve köl­töztek be, majd öt évig vártak rá. A mérsékelt bérű állami lakótelepek egy-egy ilyen kétszoba-konyhás, komfortos lakása milliók vágyálma, hisz lakbére „csak” havi 12 674 frank. Barbedienne-éknek három kislányuk van: Aline most lesz négyéves. Joelle három, Beatrice kétesztendős. A kicsik szépek, egészségesek, öröm rájuk nézni. Eveline munkásnő, de három éve kilépett a gyárból; a­ kislányokat nincs kire bízza, üzemi bölcsőde, napközi nincs. A családfő, Serge Barbedienne keménykötésű, fe­kete fiatalember. A Thomson-tröszt mellényzsebé­ben levő Creyssensac-gyárban dolgozik. Barbe­dienne jól kereső lemezkovács. 240 frankos órabére az átlagosnál jobb szakmunkásfizetés: 48 órát dol­gozik (40 órás munkahét, 8 túlóra), havi keresete a különböző levonások után nem haladja meg a 45 000 frankot. Franciaországban a családi pótlék viszonylag magas: Barbedienne esetében, három gyerek után havi 20 000 frank. Jár neki 5000 frank, lakbérpótlék is, vagyis összes jövedelme 70 000 frank. Hogyan osztja be ezt a családi költségvetésért felelős „pénzügyminiszternő”, Eveline? A lakbér több mint 12 ezer frank, Serge keresetének 27, összjövedelmének 17 százaléka. A gáz, villany, fűtés átlaga 4 ezer frank. (Most, január elsejétől 10 szá­zalékkal emelkedik a gáz és a villany, drágább a tüzelő is.) Kosztra elmegy a teljes jövedelem 57 százaléka. Közlekedésre egy fillért se költenek. A háztartásra (szappan stb.) legalább 3 ezer kell, apróságokra (borbély, újság stb.) újabb 1000. A la­kást be kell rendezni: részletre bútort rendeltek, a havi részlet 10 ezer frank. Ruházkodásra, kultú­rára, szórakozásra — marad tehát, számoljunk csak — nem marad semmi. A ma még kopár lakás Barbedienne-ék egyetlen idei boldogsága. Mit hozott még 1957, mit vettek maguknak? Eveline: „Az idén úgyszólván semmit se vettünk. Csak a gyerekruhákra költöztünk. Ha a szüleim nem segítenének, a gyerekeket nem öltöztethetném szépen. A gyerekholmi aránytalanul drága. Magam­nak mindössze egy pamut kötényruhát vettem. A télikabátom? 18 éves koromban kaptam. Egy pár cipőt is vettem a nyáron- Leginkább ágy­nemű kellene. A férjem egész évben egy cipőt, egy munkaruhát és egy pulóvert vehetett magának. Semmi mást! Enni kell , és ebben az évben a drágulás miatt sokkal többet kellett enni­valóra költeni, mint tavaly. A hús hónapok óta szinte napról napra drágul. A tojás kétszer annyiba kerül, mint tavaly. Néhány hete ismét drágább lett a cukor, a tészta, az édesség, a csokoládé. A gyü­mölcs faj a legjobban. Mi már régóta nem ehetünk rendesen gyümölcsöt, de a gyerekektől, amíg csak bírom, nincs szívem megvonni. Az alma, a narancs, a banán sose volt olyan drága, mint most. Nem, semmiféle háztartási gépem nincs, pedig mennyire elkelne legalább egy mosógép!” Serge: „Érzem, hogy nincs ez jól. A munkások nálunk nem járnak színházba. Pedig érdekelne, de hogyan menjek? Én a gyerekeket magukra nem hagyom, miattuk se mehetnék. De nem is jut rá pénz. Utoljára színházban? Tavaly, emlékszem, a Szuezi-csatornáról viccelődtek a színészek. Igen, tavaly novemberben voltam utoljára, egy operettet néztünk meg, a címére nem emlékszem. Operában soha életemben nem voltam. A Comédie Francaise­­ben se voltam még soha. Moliére-darabot? Nem láttam soha egyet se. Moziban egész évben három­szor, négyszer lehettünk. Nem, főleg a gyerekek miatt nem jutunk el, a mozi nem lenne drága. A külterületi mozik olcsók, bár most emelték megint 10 százalékkal a jegyárakat. A könnyűzenét szere­tem, a Music-hall érdekelne. Idén egyszer se vol­tunk a Music-hallban. Nekünk drága. Nincs köny­vünk, illetve talán öt-hat kötet. Az üzemben nincs könyvtár. Nem, nem vagyunk kivételek: sajnos, a munkáscsaládok általában nagyon kevés időt és pénzt tudnak áldozni a kultúrára. Az a kivétel, aki kö­nyvet vesz, aki színházba jár. Egyetlen szórako­zásom: vasárnaponként, ha jó idő van, kiülök a szajnapartra keszegezni. Barbedienne lemezkovács arca most komoly: „Tudom, mi a háború. Bátyám a világháború után élő halott volt, nyolc évet szenvedett a kórházak­ban. Legjobb barátom, kenyerespajtásom, Roger D. három hónapja halt meg Algériában. Jó munkás, jó barát, derék vasas volt. Algériában katonasofő­­rösködött, egy üzemanyagszállító oszlophoz osztot­ták be. Oujda mellett rajtukütöttek, őt is agyon­lőtték Ez az esztendő is, mint mindegyik, adott is, el­vett is. Mit kellett és kell még harcolnia Barbedienne lemezkovácsnak százezrekkel és száz­ezrekkel együtt, mert iskola helyett a nanterre-i grundokon, kimustrált vagonokban tanulnak a vá­rosi házak gyerekei, mert a „patron”, a gazda, csak akkor ad egy frankkal is többet, ha kiharcolják tőle... A Barbedienne-család számára 1957 örö­met csillantott, harcba hívott, gondot szaporított, és, talán a legfontosabb, gondolatot érleli. Rudnyánszky István ZÚZMARÁS BUDAPEST Gyönyörű a Gellérthegy téli képe. Kilátás a városra. (Kéri Dániel felvételei) Negyven éves az első magyar kommunista újság 48 1917 utolsó 8 napján az egyik­­ petrográdi­­ nyomda mun­­kásai, előttük " ismeretlen nyel­se­vű újság ha­­s­­sábjainak ki­­­­szedésén dol­­goztak. Az orosz " feliratból és a " nyomdában iz­g­­gatottan járká­­ló hadifoglyoktól megtudták, hogy mi az új lap a magyar katonáknak, ha magyar hadifoglyoknak készül , és Nemzetközi Szoczialista a címe.­­ Az újságot néhány, Petrográdra­­ került magyar szocialista hadi-­­ fogoly szerkesztette. A Az új év első napján hatalmas ú­­jságkötegeket raktak vagonokba la petrográdi vasútállomásokon. A A Nemzetközi Szoczialista első szá­rmát a nagyobb hadifogoly-tábo­­­­rokba küldték. A legtöbbet azon­­­lban a frontra, az Ukrajnában e levő magyar katonáknak.­­ A lap közölte a központi hatal­minak rabló békefeltételeit, lelep­lezte a német és az osztrák—ma-­agyar imperialisták hódítási törek­­s­véseit, s felszólította a magyar­­munkásokat és katonákat, hogy­­fegyverükkel forduljanak „saját" X imperialista kormányuk ellen. Proletárok, magyar katonák fel­éa, harcra, de azok ellen, akik meg­hosszabbítják még mindig ezt a­­háborút, a kormányok ellen, ame­­­lyeknek nem volt elég az ember­álmilliók feláldozása. Ne dördüljön ■ fel többé egyetlen fegyver sem az­­orosz fronton! Ne legyetek hóhér­jai az orosz munkásforradalom­­­nak!­­ Éljen a nemzetközi munkás- és »katonaforradalom!” a A Nemzetközi Szoczialista, a­­ szovjet-oroszországi magyar hadi­foglyok első forradalmi szellemű újsága, csak 1918 február végéig jelent meg, mégis nagy hatást ért el. Munkatársai, élükön Kun Bé­lával — aki 1918 január első felé­től szerkesztette az újságot — eredményes munkát végeztek. Az újság szervezte és mozgósí­totta a magyar katonákat és hadi­foglyokat a békéért való harcra, a szovjethatalom megvédésére. Megmagyarázta nekik, miért kell szervezkedniük. Nyomában a magyar hadifoglyok legjobbjai a leninizmus, a proletárforradalom, a proletárdiktatúra oldalára állot­tak. 1918 februárjában a központi hatalmak újra támadást indítot­tak a szovjethatalom ellen, s ek­kor a Népbiztosok Tanácsának fegyverbe szólító kiáltványára a magyar hadifoglyok vezetői is a proletariátus hadseregébe hívtak minden magyar hadifogoly mun­kást és parasztot. A magyar forradalmárok a fel­hívásra azonnal cselekedettel fe­leltek. Kun Béla és Pór Ernő vezetésével egy kis csapat indult a frontra és részt vett a narvai harcokban. E harcok során szüle­tett meg a vöröshadsereg. A Nemzetközi Szoczialista né­hány megmaradt példánya a ma­gyar munkásmozgalom értékes dokumentuma és ereklyéje.

Next