Népszabadság, 1958. március (16. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! * ICra GO fillír 1958. március 1. szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XVI. évfolyam, 51. szám A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI LAPJA XVI. évfolyam 1958. március 1, szombat szám Megkezdődött a szakszervezetek XIX. kongresszusa Tegnap reggel, az Építők Rózsa­ Ferenc Művelő­dési Házában megkezdődött a magyar szakszerve­zetek XIX. kongresszusa. A magyar szervezett dol­gozók képviseletében 607­­küldött és 300 tanácsko­zási jogú sza­kszervezeti vezető, valamint számos meghívott vendég vesz részt a tanácskozáson. A kongresszuson megjelent dr. Münnich Ferenc, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a Minisztertanács elnöke. Marosán György, Focsk Jenő, Biszku Béla, Rónai Sándor, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagjai. Ott volt a kormány több tagja, a KISZ, a Hazafias Népfront, a Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság és a Magyar Nők Országos Tanácsá­nak vezetői. A kongresszuson részt vesz Louis Stu­l­­lant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára és a világszövetség három titkára, továbbá a szovjet, a kínai, az arab, a francia, az olasz, az osztrák, a lengyel, a csehszlovák, a román, a német, az albán, a jugoszláv, a­­koreai, a vietnami, a bolgár testvér­szakszervezetek, valamint a Vegyipari Nemzetközi Szövetség küldöttsége. A megnyitó beszédet Somogyi Miklós, a SZOT elnöke mondotta. Javaslatára a­­kongresszus rész­vevői egy perces néma tisztelgéssel adóztak az el­múlt kongresszus óta elhunyt magyar és külföldi szakszervezeti harcosok emlékének. A kongresszus egyhangúlag elfogadta a napi­rendet, amely a következő: a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának beszámolója, a számvizsgáló bizottság beszámolója, a magyar szakszervezetek alapszabályainak módosítása, a vezető szervek meg­választása. Ezután megválasztották a különböző munkabizott­ságokat, majd Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára tartotta meg a SZOT beszámolóját. A Szakszervezeti Tanács beszámolója Bevezetőben a XIX. kongresz­­szus jelentősé­géről beszélt, utalt arra, hogy a beszámolási időszak esemé­nyekben gaz­dag és politi­kai összefüggé­sekben igen bonyolult öt esztendő volt. A magyar szakszerveze­tek XVIII. kongresszusa helyesen érté­kelte azokat a történelmi vív­mányokat és eredményeket, amelyeket a munkásosztály, az egész dol­gozó nép a fel­­szabadulás óta elért. E törté­nelmi vívmányok elérését a ma­gyar szakszervezeti mozgalom se­gítette. A termelés emeléséért folyó harc mellett azonban a szakszer­vezetek nem fordítottak elég fi­gyelmet a dolgozók mindennapi szükségleteinek jobb kielégítésé­re, a társadalmi és az egyéni ér­dek helyes összehangolására. A társadalmi gazdagság növekedésé­vel — egyes években — nem járt együtt a dolgozók életszínvonalá­nak megfelelő ütemű emelkedése. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa nyo­mán, az MDP 1956. július 18-i ha­tározata után megkezdődött a hi­bák kijavítása. Ezt a határozott törekvést tükrözték a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa IX. ülé­sének határozatai is. A fejlődést azonban megszakította az 1956 októberében kitört ellenforradal­mi lázadás. A demagóg jelszavak meg­zavarták a dol­gozók sorait, de a munkások, pa­rasztok, értel­miségiek nagy többsége hű maradt a szo­cialista rend­szerhez, és ki korábban, ki későbben — felismerte a demagóg szó­lamok mögött az ellenforra­dalom népelle­nes céljait. A szakszervezetek nem vettek részt az ellen­forradalom esz­mei és politi­kai előkészíté­sében. A má­gok eszközei­vel konstruk­tív módon igyekeztek hatást gya­korolni a régi párt- és kormány­vezetésre, a felismert hibák gyors és hatékony kiküszöbölése érde­kében. Az ellenforradalom nyílt ki­robbantása után a szakszervezeti vezetés a zűrzavarban — helyte­len taktikai elgondolásokból — olyan lépéseket is tett, amelyek később súlyos politikai hibává fa­jultak. A legsúlyosabb hiba a Szakszervezeti Világszövetségből való kilépés volt, mert az nem­csak a magyar munkásosztálynak, hanem az egész nemzetközi mun­kásmozgalomnak is károkat oko­zott. November 4-e után a szakszer­vezeti mozgalom az első perctől kezdve a forradalmi munkás-pa­raszt kormány mellé állt és min­den erejét felhasználta a meg­mentett proletárhatalom, a prole­tárdiktatúra erősítésére, most készülő hároméves terv cél­kitűzéseit.­­ Az 1958-as terv arra épül, hogy ebben az esztendőben lényegében (Folytatás a 3. oldalon.) Gáspár Sándor beszél a kongresszuson. A szakszervezetek helye, szerepe a szocial­izmus építésében­­ Gáspár Sándor ezután arról be­szélt, hogy a szakszervezetek sze­repét és helyét a szocializmust épí­tő társadalmunkban az határozza meg, hogy a szakszervezetek az új társadalom megvalósításáért legkövetkezetesebben küzdő osz­tály, az uralmon levő munkás­­osztály legnagyobb tömegszerve­zetei. A szakszervezeti tevékenység egyik központi kérdése a tár­sadalmi és egyéni érdek egy­behangolása. Szüntelenül a szocializmus építé­sének távlataira kell irányítaniuk a dolgozók figyelmét, az abból adódó konkrét feladatokat kell is­­mertetniök, mindig szem előtt tartva a dolgozók élet- és munka­körülményeinek állandó javítá­sát. A szakszervezetek alapvető funkciói — állapította meg az előadó —, hogy a dolgozók észre­vételeit, bírálatát közvetítsék az állami vezető szervekhez. A bírá­latnak ez a módja szocialista fej­lődésünk egyik hajtóereje. A beszámoló ezután rátért a szakszervezetek feladataira a munkáshatalom gazdasági erősí­tésében. A munkáshatalom erősí­tésének legfőbb kérdése ma az el­lenforradalmi támadás következ­ményeinek felszámolása, gazdasá­gi nehézségeink leküzdése, az el­ért életszínvonal biztos alapjainak megteremtése. Ez határozza meg az 1958. évi gazdasági terv és a Hazaérkezett a magyar küldöttség Romániából (Tudósítónktól.) A fellobogózott Nyugati-pályaudvaron pénteken este több száz dolgozó gyűlt össze, hogy üdvözölje a Román Népköztársaságból ha­zatérő magyar párt- és kormányküldöttséget. A küldöttség fogadá­sára megjelent dr. Münnich Ferenc elvtárs, a Minisztertanács elnöke, Bozku Béla, Fehér Lajos, Kiss Károly, Marosán György, Rónai Sán­dor elvtársak, a Politikai Bizottság tagjai, Komócsin Zoltán és Nemes Dezső elvtárs, a Politikai Bizottság póttagjai, az MSZMP Központi Bizottsága, a Minisztertanács, az Elnöki Tanács tagjai, a diplomáciai testület számos tagja, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet vezetői. A párt- és kormányküldöttség különvonata 9 óra előtt néhány perccel futott be a pályaudvar csarnokába. A megjelentek nagy taps közepette fogadták a különvonatról lelépő Kádár János elvtársat, a küldöttség vezetőjét, Apró Antal, Kállai Gyula, Szirmai István, Né­meth Károly és Sebes István elvtársakat, a küldöttség tagjait. Kádár elvtárs ezután ellépett a díszszázad előtt, majd dr. Münnich Ferenc elvtárs lépett a mikrofon elé. Köszöntötte a hazaérkezett elvtársakat, majd Kádár János elvtárs válaszolt. A küldöttség tagjai ezután még hosszasan elbeszélgettek a fogadásukra megjelentekkel. fi magyar párt- és kormányküldöttség találkozása Bukarest népével Több tíneszes nagygyűlés a Köztársaság-stadionban A magyar párt- és kormányküldöttség tagjai csü­törtökön délután fél öt órakor a bukaresti Köztár­saság-stadionban találkoztak a román főváros dol­gozóival. Már a kora délutáni órákban nagy csoportokban áramlott a nép a stadion felé. Felvonultak a mun­kásőrség kékruhás osztagai is, ötvennégy század sorakozott fel a díszemelvénnyel szemben, a zöld­füves sportpályán. A munkásőrség osztagai előtt népviseletbe öltözött fiatalok román és magyar nemzetiszínű zászlókat, valamint vörös lobogókat emeltek a magasba. A díszemelvénnyel szemben Marx, Engels és Le­nin, továbbá Gh. Gheorghiu-Dej, Chivu Stoica, Ká­dár János és dr. Münnich Ferenc képeit helyezték el. Román és magyar nyelvű jelmondatos táblák a román és a magyar nép barátságát s a szocialista tábor egységét éltették. A díszemelvényen a Román Munkáspárt Köz­­ponti Bizottságának és a kormánynak a tagjai, a nagy nemzetgyűlés képviselői, a társadalmi szerve­zetek és­­központi intézmények vezetői, román és külföldi újságírók foglaltak helyet. Jelen voltak még a Román Népköztársaságban akkreditált egyes diplomáciai képviseletek vezetői. Fél ötkor nagy taps és éljenzés fogadta a magyar párt- és kormányküldöttség tagjait és a román ve­zető elvtársakat. A román és a magyar himnusz elhangzása után az ünnepi nagygyűlést Florian Danalache, a Román Munkáspárt bukaresti párt­bizottságának titkára nyitotta meg, majd hosszas taps közepette Gh. Gheorghiu-Dej, a Román Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára, a nagy nemzetgyűlés tagja emelkedett szólásra, s a többi között a következőket mondta: GH­EORGIU­U-DEJ: A román-magyar barátság megbonthatatlan testvéri szövetségben tömöríti államainkat és népeinket Elvtársak és elvtársnők! Boldogak vagyunk, kedves ven­dégeink, hogy munkásainkkal, dol­gozó parasztjainkkal és értelmisé­geinkkel történt közvetlen talál­kozásukon érezhették azt az őszinte és testvéri meleg barátsá­got, amelyet a román nép a ma­gyar nép iránt táplál. Hazánk dolgozó népe, a Ro­mán Munkáspárt és a Román Népköztársaság kormánya ki­fejezi nagy megbecsülését a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt helyes politikája iránt, s meleg együttérzéséről biztosítja azo­kat a magyar munkásokat, parasztokat és értelmiségie­ket, akik a párt vezetésével erősítik a népi hatalmat és egyre jelentősebb sikereket aratnak a szocialista társada­lom építésében. Az imperialista körök rágalmai és fondorlatai ellenére Magyaror­szág nemzetközi helyzete állan­dóan erősödik. Romániában is szüntelenül erő­södik a népi hatalom. A párt és a kormány helyes, leninista nemzetiségi politi­kájának eredményeképpen a román népet és hazánk együttlakó nemzetiségeit test­véri barátság fűzi össze or­szágunk minden dolgozójával, nemzeti különbségre való te­kintet nélkül. A román nép meggyőződött ró­la, hogy az az út, amelyet­ vá­lasztott — a szocializmus útja — a legjobb út. Szilárd elhatározá­sa, hogy szüntelenül tovább halad ezen az úton új sikerek felé. Elvtársak! A román és a magyar dolgo­zók nagy vívmánya a román —magyar barátság, amely megbonthatatlan testvéri szö­vetségben tömöríti államain­kat és népeinket. Közismert dolog, hogy a múlt­ban az uralkodó osztályok — a magyar grófok és a román bojá­rok — mindkét ország kapitalis­tái — a nemzeti elnyomás és a gyűlölködés politikáját folytatták, egymás ellen uszították a magya­rokat és a románokat, s állandó­sították a feszültség és a nyugta­lanság légkörét Európának ezen a részén. A múlt keserű tanulsá­gai azonban megtanították né­peinket, hogy a gyűlölködés poli­tikája csak nagy szenvedést és véráldozatot hoz számukra, s gátolja fejlődésüket. Miután Romániában és Ma­gyarországon győzött a népi de­mokratikus forradalom, a román és a magyar nép között tartós ba­rátság jött létre a kölcsönös meg­becsülés, a testvéri együttműkö­dés és segélynyújtás elvei alap­ján. Ez a barátság különös erővel nyilvánult meg akkor, amikor a magyar népnek az ellenfor­radalmi felkelés nehéz meg­próbáltatásával kellett szem­­beszállnia. A román nép kifejezésre juttatta, hogy teljesen szolidáris a magyar­­országi dolgozók harcával, ame­lyet a Magyar Szocialista Mun­káspárt és a forradalmi munkás­paraszt kormány vezetésével vív­tak az ellenforradalom leveréséért és a dolgozó nép forradalmi vív­mányainak megvédéséért. A magyarországi ellenforrada­lom szétzúzása a magyar nép (Folytatás a 2. oldalon.)

Next