Népszabadság, 1958. április (16. évfolyam, 77-102. szám)

1958-04-04 / 80. szám

HÍMES TOJÁS Réges-régi népszokás, az ősi pogány tavaszünnep emléke a húsvéti tojásajándékozás. Az egyszínű, többnyire piros tojást később díszítették is, így még szebb lett. A locsolóknak vagy hozzátartozóidnak szánt ajándéktojásokat akár festés után, akár festés előtt díszíted, készítsd el először a festőjét: boltban vett ruha-, vagy tojásfestékből a zacskóra írt uta­­sítás szerint vagy vöröshagyma száraz leveleinek főzetéből. Utóbbi szép barnás színt ad a tojásnak. A megfestett tojásra kés hegyével karcold a díszeket. Mintáinak az itt lerajzolt, régi dunántúli népművészeti remekek rajzát vedd. A karcolásnál érdekesebb díszítési mód, a tojá­sok „megírása”. Bizony, sok helyen még ma is „ír­ják a tojást”, de nem tollal, vagy ceruzával, hanem­­,gicá”-val! Ez kis, bádogból sodort, nyéllel ellátott tölcsérke, amellyel olvadt viaszba mártogatva írnak a keményre főzött, még meleg tojásra. A viaszt bögrébe téve, állítsd forróvizes edénybe, vagy bá­dogdobozban tartsd, gyenge láng felett Hg írás közben megfagyna a viasz, tartsd a gicát láing ké­selébe, rögtön ism­ét felolvad. A kézbevett tojáson a választott minta szerint, először a körbefutó vo­nalakat húzd meg. A viasszal már megírt tojásokat tedd egy napra a festőjébe. A festékoldat mindenütt színesre festi a tojás héját, csak ott nem, ahol viasz fedi. A viasz­­szal írt vonalak, levelek tehát fehéren, illetve a tojás saját színében tűnnek elő a letörölt viasz alól. A kész tojásokat szalonnabőrrel megkenegetve, száraz ruhával dörzsöld szép fényesre, és tedd szál­vétával bélelt kosárkába Ceohány Gabriella i Ldik el­eg­y I. Lajosa kutya felrepült a csillagos égre, csillagoknak lénye hullt bolhaszín szemére, vártuk vissza — mégse jött, eltűnt a nagy égben — Mi lett vele? •— Nagy titok, de én elmesélem.­­ Fent az égen nincsenek házak, földek, emberek. Kék szalagok, kék ködök lengenek a hold fölött, a vidám csillag­gyerekek kuksolnak a köd mögött. Bújócskáznak, játszanak, a szép, kövér hold alatt, düllesztik kis hasukat, ütegetik magukat, egész éjjel játszanak,­­ alszanak, ha kél a nap. Fent a holdban Dávid él, zene hangjain mesél, nagyszakállú csuda vén, okuláré a szemén, azzal se lát messzire, csak a világ végire. Minden éjjel dalba fog, körbeállják csillagok, kis butácska társaság, sosem jártak iskolát, s mind csivitel, kiabál: Dávid apó! Muzsikálj! Meglebben a vén szakáll —* S hegedűim odaáll. Arról dalol a vonó: „Lent a földön volna jól ott élnek, az embereik, húst esznek és kenyeret, erdők lágyan ringanak, háztetőkre süt a nap." —» Kuncognak a csillagok, s csúfolódni kezdenek. Mikor hagyod abba már? Nem is tudsz más éneket... Dávid haja égnek áll, haragosan kiabál. Sokkal több, mint kétezer éve került ide fel, azóta csak nevetik, csak mese a föld nekik, mesebeli, távoli, melyről nem is hallani, nem jön onnét hír soha .. . — Higgye, aki ostoba!.. Zene­ béna vigalom, mint a földi hajnalon, ha rákezd a sok madár —* Dávid öreg, anja már, s haragja is elpihen, mikor csend lesz hirtelen. Nagy csend és nagy némaság. Áll a csillag-miriád, állnak rezzenéstelen. Mert meglátják a csudát, Lajka kutya képiben. Négy lába van, mind fehér, s ameddig kell, addig ér. Sosem­ látott csudalény, nem is csillag, nem is fény. Nyelve izzad, farka leng, ki tudja, ez mit jelent? Jobbra-balra szimatol, s ugrándozva így dalol: „Idesüss te nagyvilág, jön az égi réten át, dib-dáb, daru-láb, tarka kutya mezítláb.” (Folytatása következik.) Jóc­­ a­lán­­lék A hideg szél akkor már három napja ágyúdörgés zaját hurcolta végig a tájon. Esténként tűzvé­szek vöröslőttek a déli láthatá­ron , s a puszta apraja-nagyja kémlelte csoportba verődve a kastélydombról: hol vannak va­jon, soká érnek-e még ide. A sok­­tornyos, cifra kastélytól már sen­ki sem félt: hatalmas ablakai va­kon, sötéten bámultak az éjszakába, gazdájuk már valahol a nagyvi­lágban szórta összeha­rácsolt ezreseit. S meg­esett az a csoda, hogy a nagyhasú, aranyláncos intéző is odakeveredett a kocsisok közé s még a legfiatalabb kisbérestől is megkérdezte: mit gondolsz, nem bántanak majd? A felelettől azon­ban nemigen nyugodha­tott meg, mert az rende­sen csak egy vállrándí­tás volt s valami ilyen­féle mormogás. — Minket biztosan nem. Hanem azért a krump­lisvermeket mindenki takarítgatta, igazgatta. A katonaviselt emberek ugyan mosolyogtak egy kicsit, legyintettek is né­ha-néha, hogy nem ér az majd semmit, ha harc lesz a majorban, de a munkában ők siettek legjob­ban s egész takaros fedezékeket varázsoltak a vermekből. A kis Varga Pistát is hiába za­varta be minduntalan az apja. Ott csetlett, botlott körülötte, nem tö­rődve a hideg sárral, mely mezí­telen lábára tapadt, sem a csípős, esőt vágó széllel, amely­be-beku­­kucskált foltos vicc alá is. De bizony majdnem úgy esett, hogy hiába igyekezett Pista s hiá­ba dolgozott Varga bácsi. Mert a hajnali rettenetes ágyú­dörgés hozta meg s mint nyári jégverés a ház falán, úgy hang­zott a géppuska ropogása. Ott is kuksolt mindenki a vermekben, csak éppen Vargáék nem. Idejük nem volt már rá. Ahogy a pitvar­ajtón kinéztek, rögtön látták, hogy már hiába mennének. A ve­rem szájából golyószóró küldöz­gette a halált valahová a néme­tekre s mögötte két vöröscsilla­­gos katona feküdt. Mit volt mit tenni, összebújtak az ajtóban és figyelték az ismeretlen, soha nem látott katonákat. Egyszerre elhallgatott a golyó­szóró, s Vargáék azt vették észre, hogy a két katona görnyedten fut vele oldalt ki a bokrok közé, tá­volabb a háztól. S még fel sem ocsúdhattak, amikor az egyik har­cos — fiatal volt, 17—18 éves le­hetett — integetni kezdett felé­jük. Mutogatott nagy igyekezettel az elhagyott verem felé: — Tuda, tuda — ért hozzájuk a kiáltás a sorozatok szüneteiben. — Azt mondja, menjünk be a verembe — szólalt meg Varga bá­csi. Egy pillanatig még ott üldögél­tek, aztán kirohantak a verem­hez. A zaj mindig távolodott a majorból, végül egészen megszűnt. De kibújni nem mertek. Arra riad­tak fel, hogy egy vidám, fiatal arc nevet le rájuk: — Igyi, igyi! Ger­­mánszki posli!­­­s in­tegetett nagy lendülettel. Kijöttek,, fellélegzet­tek. Pista csak a kato­nát bámista, úgyannyi­­ra, hogy az kezet is nyúj­tott neki. De aztán ko­torászni kezdett a zsebé­ben és mosolyogva elő­húzott egy szem kocka­cukrot. Igaz, kicsit do­hányporos volt, de mit számított az? Édesebb­nek érezte ő a méznél is, hiszen nagy kincs volt a cukor azokban a hetek­ben, hónapokban. Aztán beszaladt a ház­ba. Leakasztotta a fal­ról édesapja cifra kari­káját és nagyot rittyentve bal­lagott vissza a katonákhoz. A két katona ámuldozott és egymásba karolva nevetett. Ek­kor Pista odalépett a fiatalabbik­hoz és az összehajtogatott kari­kást a kezébe nyomta: — Édesapám! Én nekik adom az ostort! Mondja meg nekik! Varga bácsi mondta is volna, de hát nem boldogult sehogy sem a szavakkal. Hanem azok úgy is megértették s a fiatal nevetve akasztotta nyakába a karikást Dobitz János MEGFEJTÉSEK - NYERTESEK A március 30-i számban közölt rejtvények helyes megfejtése: Keresztrejtvény: Húzasd ki a foga­dad­ — (Beugrat. Április.) A csodálatos távirat: A szavak kez­dőbetűit összeolvasva: ÁPRILISI TRÉFA. Könyvjutalmat nyertek: Albert Marika, Mezőmegyer, Kos­suth út 18. szám. (Békés megye): Bisztrai Katalin, Rákoshegy. Kos­suth u 13.: Bónis Miklós, Enying, Attilapus­.la: Édes Erzsi, Ape (u­m), Újtemető út 3 : Fodor Anikó, Szolnok, Beloiannisz út 23. fszt. 2.: Ferenczi Irén, Balatonboglár Dózsa György út 112.: Gotthárd Juci, Uzsa, Gáspár Agi, Gödöllő. Kossuth Lajos út 25.; Hegedűs Mari és Feri, Kecskemét, Nagykőrösi u. 20.; Molnár Erika és Jóska, Ábrahámhegy (Veszprém­­ ), Pálmai Béla. Dunaföldvár, Paksi u. 6.; Paulisz Gizi, Algyő, Szent Imre tér 2.; Takács Erzsi, Mezőtúr. Szekfű út 1.; Sztrella Erzsi, Sárospatak, Thö­­köly út 15., Zajki Ági és Anikó. Bu­dapest, IX., Ráday u. 32. Különös húsvéli nyuszi Nézzétek meg figyelmesen ezt a nyuszit és észre fogjátok vet­ni, hogy betűkből van összerakva. Mit tudtok elolvasni a nyuszirajz betűi­ből? KERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES: 1. Fodor József írja „Piros fejfák” című költemé­nyében a felsza­badító harcokban elesett szovjet katonákról. 9. A növény alsó ré­sze. 11. Textlnö­­vény. 12. Két ko­rai gyümölcs. 14. Egy szó a regény címlapjáról. 16. Emília becézése. 17. Dolog talán méh. 18. Félig régi(!) 19. Ezen a napon. 21. Kövér kisfiú becézése. 22. Elkísérheti őt. 24. Taszító. 25. Részvénytársaság rövidítése. 26. Mássalhangzó, kiejtve. 27. Szabad terület. 28. Körút, rövi­dítése. 31. Leellenőrizte a dolgot. 34. Mögé, ellentéte. 35. Fésű egyik fele. FÜGGŐLEGES: 1. Balatoni nya­ralóhely. 2. Fiúbecenév. 3. Zúdít. 4. Ellentétes kötőszó. 5. Vajon, sértet­len? 6. Tengeri ollós állat. 7. Három, oroszul 8. Félig megy(!) 9. Leány­becenév. 10. Elődje. 13. Történelmi me­se. 15. A versidézet második sora. 20. Névelővel: téli csapadék. 21. Né-*­met hímnemű névelő 22. Vissza­­al­vás közben jelentkezik. 23. Hagyj...! (Ne zavarj!) 24. Élősködő rovar. 26. Attól az embertől. 27. Táplálék. 28. Egymást előző betűk az ábécében. 29. Visszaírj!) 30. Félig kegyes(!) 32. AAAA. 33. Ejted, mássalhangzós. Beküldendő a versidézet megfej­tése.

Next