Népszabadság, 1958. május (16. évfolyam, 103-128. szám)

1958-05-01 / 103. szám

1958. május 1. csütörtök „ÉN IS ITT AKAROK MAJD DOLGOZNI. Tizenötezer gyermek vidám majálisa a Csepel Vas- és Fémművekben Már az ünnep előtt egy nap­pal is igazi ünnepük volt a cse­peli gyerekeknek, illetve azoknak a családoknak, amelyeknek vala­melyik tagja a Csepel Vas- és Fémművekben dolgozik. Tegnap délután két órától este 6-ig a fe­leségeké, a mamáké és elsősorban a gyerekeiké volt a vasmű. Nem is kettőtől. A kapunál ugyanis olyan nagy volt a „tömegnyomás“ (kí­vülről a kiváncsi gyerekek, belül­ről a várakozó szülők), hogy már negyed órával előbb beengedték a vendégeket, mint ahogyan azt a gyár párt-, szakszervezeti és nőbi­zottsága, a majális rendezői elter­vezték. Másfél óra alatt 15 ezerre nőtt a gyermekvendégek száma. A gyáregységek külön-külön gon­doskodtak az „utánpótlás” szóra­koztatásáról. Mondanunk sem kell talán, hogy ezen a délutánon azok a gyerekek voltak a legbüsz­kébbek, akiknek édesapja vagy édesanyja a Kerékpárgyárban dolgozik. Itt ugyanis motorkerék­párra, robogóra ülhettek a ven­dégek. Persze — mondták is sokan — elismerés illeti a kerék­­párgyáriakat azért, hogy máso­kat is részesítettek a „gépi közle­kedés” örömeiben. A gyár útjain a falnak támasztva gyakran lát­tunk kerékpárokat, és gyerekeket is, akik magukat cseppet sem ké­retve pattantak a kis gépek nyer­gébe és vígan karikáztak , ka­­rikázhattak az utakon, mert min­den más közlekedést leállítottak erre az időre a gyár rendészei. Az üzemegységek kultúrházai­­ban ünnepi műsoraikat rendezték. A Fémműben a gyár által patro­nált pesterzsébeti Vörösmarty ut­cai Általános Iskola úttörőzene­kara muzsikált. A legnagyobb si­kert a Jókedvű a zenekar kez­detű táncdallal aratták, mivel en­nek igazságáról, minden néző azonnal meggyőződhetett. Másutt filmvetítést rendeztek, és a legtöbb helyen cukorkát, cso­koládét, léggömböt és kicsiny zászlókat ajándékozta­k a gyerme­keknek. Baranyai Béla esztergályos is eljött a családjával: feleségével, a kis Bélával, Imrével és Évával. A hétéves Béla a műhely ajtajá­ban előreszalad: — Ennél a gépnél dolgozik apu — mondja, és büszke rá, hogy ő már nem először jár a gyárban. A hároméves Éva apja nyakában ül, és a fényképezésnél mindenképpen a lencsébe néz. — No, majd segítünk rajta — nevet az apa és egy forintost tesz a gépre: — Nézd csak, bogaram, pénz! — És Évi le sem veszi a sze­mét a pénzről. —­ Hiába ilyen kicsi, már meg­van benne a női tulajdonság — mondja valaki és végighullámzik a csoporton a nevetés. A kis Vasadi Márta a Kovácso­lógyárban bizony sírva fakadt, amikor először hallotta meg, ho­gyan „szól” a nagykalapács. — Mi lenne, ha apád is így meg­ijedne? — nevet az édesanyja. Deák Sándor lakatost faggatja hatéves fia. — Hogyan is mondják a te szak­mádat? — Generálozó lakatos. Látod, most ezt a gépet javítom éppen. — Az mi ott? — Olajtartály. — És a falakat ki díszítette? Mindenütt dekoráció, képek, sztanid­-szalagok, májusiak díszí­tik a műhelyeket. Nem volt rá külön idő — meséli Deák Sándor, hanem úgy menet közben egy-két percig dolgozott a díszítésen min­denki. Sok gyerek mondta: — Ugye, ha megnövök, engem is megtanítasz rá? És akkor én is itt akarok dolgozni a gyárban... Hanem mégis a nagyapák le­hettek a legboldogabbak. — Látod, kicsim, itt dolgozom én már húsz éve — mondogatták és csak az esett rosszul nekik, ha valaki a közelben rálicitált: — Én meg, szakikám, már hu­szonöt éve! És mutogatták, hogy akkor bi­zony ez az épület még nem volt itt, meg ez sem. És nem voltak vörös csillagok sem..­i Cserhalmi Imre — Látjátok? Ez itt az én gépem. Vannak tőkések, akik ugyan jobb­nak látják, ha Magyarországról eltávoznak — tekintettel a közele­dő „bolsevista veszedelemre” — de abban szentül hisznek, hogy Hit­ler „csodafegyverei" megállítják a szovjet és szövetséges haderőket a német határoknál. Ezért Német­országba csempészik ki vagyonu­kat a süllyedő hajóról... így csempészi át Szabó Kornél igaz­gató a Magyar Város- és Község­fejlesztő RT egész vagyonát egy német konszern birtokába, úgy, hogy odakint végül is övé legyen a részvények többsége... A Ma­gyar Kender-, Len- és Jutaipari RT közszállítások céljára, feldol­gozásra hatalmas mennyiségű nyersanyagot kap a magyar ál­lamtól. Krasznay Richárd igaz­gató az ebből készült ponyvákat az SS kezére játssza, s az ő egy­millió pengős jutalma Németor­szágban kerül letétbe ... Dr. Grynaeus Dezső, a Keres­kedelmi Bank igazgatója június­ban sok milliót utal át, „minden eshetőségre” magának München­be. Vargha István, a Gabonafor­galmi Központ alelnöke tízmillió aranypengőt csempész ki Berlinbe. A Dunán gépekkel, berendezé­sekkel, nyersanyagokkal és áruk­kal megrakott uszályok halad­nak Németország felé, a szál­lító, Lovass Géza miniszteri taná­csos, mellesleg a Göring Művek magyarországi megbízottja. A szállítmány ellenértékét felírják a német adósságok gyorsan dagadó számlájára, a tanácsos úr bére vi­szont német márkában, német le­tétbe kerül, várható kiérkezése idejére ... Az Állami Ércbányá­szati RT nemesércek nagy töme­gét szállítja Németországba koldó­sításra. A kiolvasztott aranyat, ezüstöt és horganyfémet természe­tesen vissza kellene kapni a Me­­tallfabrik A. G.-tól, ámde a ne­mesfém — kint marad. Az Ércbá­nyászati RT urai viszont változat­lan készséggel küldik ki a nemes­érceket. A nemesfém jó része ugyan a németeké marad, de az ő búsás borravalójukat jobb időkre tartalékolják odakint... A tőkések között persze „előre­látóbbak” is szép számmal akad­nak, akik nem Németországba, hanem szövetséges vagy semleges államokba csempészik vagyonu­kat. Knoch Sándor elmondja, ho­gyan csempészte ki vagyonát Goldberger Leó. A textilkirály itteni vagyonát átengedte egy svájci tőkéscsoportnak, cserébe angol részvényeket kapott. Gold­­bergerék ma is ebből élnek — fé­nyes körülmények között­­ Ang­liában. Kammer Hugó és Siegfried, a Magyar Textilipar RT és a győri Richards RT tulajdonosai Svájc­ba lopták ki részvényeiket, ott to­vábbadták amerikai részvénye­kért. Ugyanígy csempészte ki va­gyonát Ágoston Manó, a Kispesti Textilipari RT gazdája és sok-sok más nagytőkés, így vándorolt ki később a tőké­sek és hitlerista politikusok kezén a magyar nemzeti vagyon jókora része. Azok a patkányok, akik­ ebben az országban mindent a maguk szabad prédájának mond­hattak, a magyar munkások és parasztok verejtékéből sajtolt aranyaikat sietve kihurcolták a süllyedő hajóról... Következő riportunk: KÉT „SZELLEMES MEGOLDÁS" NÉPSZABADSÁG ÚTTÖRŐ-DÍSZSZEMLE Szerdán délben a IX. kerületi úttörők díszszemlét tartottak a Múzeum-kertben. Az ünnepségen átadták a fiataloknak a kerü­leti pártbizottság zászlaját. A legjobbakat „Kiváló úttörőmun­­káért” című kitüntetéssel tüntették ki. A BARÁTSÁG LEVELEI (Tudósítónktól.) A közhiedelem szerint az embe­rek nem szeretnek levelet írni. Ezt cáfolandó, érdemes lenne ar­ról is statisztikát készíteni egy­szer, mennyivel nőtt az utóbbi években a kikézbesített levelek száma. Hadd szóljak ma csak a levelek egyik, napjainkban egyre szaporább fajtájáról, a barátság leveleiről. „Küldj nekem sok budapesti képet..." A 12 éves Surányi Vera, a Mo­gyoródi úti Általános Iskola Zrí­nyi Ilona úttörőcsapata Szput­­nyik­ őrsének vezetője, tavaly nyáron az NDK-ban nyaralt. Onnan hozta magával néhány né­met kislány címét. Azóta már 17 levelet kapott az NDK-ból. A ve­le levelező négy német kislány közül a Görlitz-Biesnitzben lakó Margitot szereti a legjobban. Margit is 12 éves, őrsvezető, ő is gyűjti a bélyeget, szeret olvasni, rajzolni, tornászni. És Margitka nagyon részletes leveleket ír. Beszámol róla, hogy az úttörő-terepversenyen az ő csapata lett a második és hogy a félévi bizonyítványosztáskor hat ötöse és 15 négyese volt. Meg­írja, milyen könyvet olvasott utoljára és hogy nagyon szigorú az új tanító néni. Az általa kül­döttekért cserébe pedig új ma­gyar bélyegeket kér. Közei, a pfaffendorfi kislány egyre-másra küldi a fényképeket magáról, családjáról és babáiról. A Pirnában lakó Christine szen­vedélyesen gyűjti a képeslapokat. Leveleinek lényege: Vera, küldj nekem, légy szives, sok budapesti képet és írd le városotoknak ne­vezetességeit. Nyári tervek és egy bolgár tanítónő Géczi József autóvillanyszerelő, a MÁVAG KISZ-bizottságának tagja, régi barátjaként emlegeti Kirill Vaszilt, a bolgár villany­hegesztőt, a burgazi Vörös Lobogó Vagongyár dolgozóját. Az utóbbi időben, csaknem minden levelük közös tervük megvalósításáról szól. Eszerint a nyáron tíz-tizenöt bolgár ifjúmunkás látogatna a Vörös Lobogó Vagongyárból Bu­dapestre. Szállást a MÁVAG fia­taljai adnának nekik. Azután, szintén két hétre a MÁVAG kiszistái mennének vendégségbe Burgazba. Már vagy tíz perce meséli ne­kem Géczi Jóska, mennyi akadályt kell még elhárítaniok az útból: egyszerre kell szabadságot kap­­niok, anyagi fedezet, programösz­­szeállítás, és így tovább. Kérdezem tőle, hogy Kirill Vaszil­e az egyetlen külföldi, aki­vel levelezik. Nem. Ez is kiderül, bár nem akarta mondani. És ott Burgazban egy csinos, fiatal taní­tónő. Motorversenyző, de azért nagyon is nőies... Géczi tavaly decemberben ismerte meg, és azóta leveleznek. — Persze, csak ünnepeken kül­dünk egymásnak üdvözlő lapot, semmi több — mondja, és mind­járt másról beszél. Géczi József 23 éves, most lát­tuk egymást először. Mit faggas­sam? Mondjuk, hogy hiszek ne­ki .. . ,,A barát előtt nem szégyellem bevallani..." Tóth László, a Kőbányászati Vállalat tervezőmérnöke béres­gyerek volt és árva. A maga ere­jéből tanult eleinte, később az állam pénzén. Ösztöndíjasként kapott építészmérnöki diplomát 1956-ban a leningrádi egyetemen. Nemcsak diplomáját, a feleségét is a Szovjetunióból hozta. És éle­te legnagyszerűbb barátságát Iván Mihajlovics Litvinovval, a technikai tudományok kandidá­tusával, a kijevi Tudományos Akadémia titkárával. Az építé­szek Londonban, Indiában, Kíná­ban, Vietnamban és egy sor népi demokratikus országban jól is­merik a Litvinov-módszert, a Litvinov-féle porlasztó berende­zést, amelynek segítségével a lö­­szös, laza talajon is a máshol emelt építmények élettartamára nő az épületek tartóssága. Har­madéves egyetemista volt Tóth László, amikor Zaporozsjéban, egy termelési gyakorlaton szemé­lyesen is találkozott Litvinoval A nagyhírű tudós átölelte, meg­csókolta a fiatalembert, akit ad­dig csak rajongó leveleiből is­mert, meghívta vacsorára és ren­delkezésére bocsátotta a kocsiját. Tóth Lászlónak mindig ez a mon­dat jut eszébe először, erről a ta­lálkozásról: „Higgye el, fiatal ba­rátom, én örülök csak igazán, hi­szen nagy megtiszteltetés fiatal emberek bizalmát élvezni. Meg aztán a magyar építészek világ­hírűek, egészen biztos, hogy mi is tanulhatnánk önöktől." 1956 végén Tóth nagyon keserű hangon írt Litvinovnak: „A barát előtt nem szégyellem bevallani, hogy hazám igen nehéz helyzetbe jutott. Amikor hazatértem nem kaptunk lakást. Októberben a fe­leségemnek bujkálnia kellett. Ha szegény, akkor sem szégyellem hazámat, de most bizony nem na­gyon érünk rá a Litvinov-módsze­­ren gondolkozni." És Litvinov válaszolt: „Fel a fejjel fiatalember, majd rendbe­jönnek a dolgok. Addig is küldöm a legújabb fényképeket és köny­veket. Tanulmányozza őket.” Ma pedig azon álmodozik Tóth László, hogy ha megjön majd a Szovjetunióból a porlasztógép és a magyar építészek megtanulják a Litvinov-módszert, nem lesz többé olyan épület Magyarországon, amely egy-két évvel építése után megcsúszik vagy összedől. * Barátok leveleiről szóltunk. Chiristine Küchlernek, Surányi Verának, Kirill Vaszilnak, Géczi Józsefnek, Iván Mihajlovics Lit­vinovnak, Tóth Lászlónak és rajtuk kívül százezreknek visznek még ezek a levelek új ismereteket, segítséget, örö­met és vigasztalást. Számuk egye­nes arányban szaporodik a barát­ságok számával. Márpedig a ba­rátság korunk „divatos” érzése. Mert a népek megtanulták, hogy csak a jóbarátok összefogásával haladhat előre a világ. 3 Dobi István üdvözlő távirata az Argentin Köztársaság új elnökéhez DR. ARTURO FRONDIZI úr őexcellenciájának, az Argentin Köztársaság elnökének Buenos Aires Kérem Excellenciádat, hogy az Argentin Köztársaság elnöki tiszt­ségébe történt beiktatása alkalmából fogadja a Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa és a magam nevében kifejezett szívélyes üdvöz­letemet. Kívánom, Excellenciás sikerekben gazdag elnöki tevékeny­séggel járuljon hozzá az argentin nép jólétének növeléséhez, az egész ország felvirágoztatásához, valamint a Magyar Népköztársaság és az Argentin Köztársaság népei közötti barátság elmélyítéséhez. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke.

Next