Népszabadság, 1958. május (16. évfolyam, 103-128. szám)
1958-05-24 / 122. szám
1958. májusi 24. szombat Ma kezdődik a TIT országos küldöttközgyűlése • Ma délelőtt 9 órakor kezdődik a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat küldöttgyűlése. Bognár Rezső akadémikus, a TTIT elnöke megnyitója után megválasztják a munkabizottságokat, majd Mód Aladár, a társulat főtitkára számol be a végzett munkáról, valamint a jövőbeni feladatokról, referátumot vita követi. Az országos küldöttgyűlés holnap folytatja munkáját. Ekkor teszik meg jelentésüket a munkabizottságok, majd módosítják az alapszabályokat, megválasztják az új országos elnökséget és az országos ellenőrző bizottságot. Megszünteti a nehéz fizikai munkát, egymillió forintot takarít meg a DIMÁVAG hidegdaraboló gépe A DIMÁVAG Gépgyárban a műszaki fejlesztési program keretében új hidegdaraboló fűrészgépet állítanak be. Mindmáig a kovácsolóüzemben az anyagok darabolását meleg állapotban, pöröly alatt végzik. Ez nehéz fizikai munkával jár s mivel a darabok mérete nem pontos, a kelleténél több anyag használódik el. Az új darabológép költsége viszonylag gyorsan megtérül, mert a hidegfűrésszel egy év alatt anyagban, energiában és szerszámban körülbelül egymillió forintot takarítanak meg. ÉPÍTKEZÉS A BUDAÖRSI ÚTON Budaörsi úton előregyártott pernye-beton elemekből 3 egyemeletes 8 lakásos lakóépület készül. A Budapesti Erőmű dolgozói részére készülő épületek mindegyikében 7 kétszobás és 1 egyszobás lakás épül. A NÉPSZABADSÁG IGAZ MESE A FELNŐTTEKNEK Hat boldog öregről és három aranylakodalomról n egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három nagyon öreg asszony meg három nagyon öreg bácsi. Már éppen ötven éve éltek együtt, ki-ki a párjával, és nem maradt vagy nem is született egyetlen gyerekük sem. Megromlott a látásuk, csak hangos szót hallottak, bizony a járásuk sem volt fürge, mégis boldogak voltak. Azon a vidéken ugyanis, ahol ők éltek, túl a Sárvíz, a Sió vizén, Tolna zöld lankáin, Gyünknek kicsiny falujában, valamikor egy Sulkovszky nevű gonosz ember volt az úr. Ennek kegyetlen fia ütötte-verte a szolgákat, köztük ezeket az akkor még fiatal embereket, Axt Józsefet, Csizmadia Józsefet, Schönfeld Boldizsárt és feleségüket, ők csak az égre néztek olyankor a sok-sok szegény emberrel, s várták, ki tesz már egyszer igazságot nekik. Régen, már tíz éve is elmúlt, megjött a szegény emberek igazsága. Nem éppen az égből, hanem becsületes, jó emberek révén. Elvették Sulkovszky minden vagyonát, s kiosztották a szegények között, kastélyát pedig — Gyönk városában — a munkában megfáradt idős embereknek adták. Ebben a szép, nagy, emeletes kastélyban élnek a mi öregjeink is, akikről mesénk szól. Kényelmes, gondtalan itt az öregségük, mert szeretetben is van részük. Enélkül az öreg emberek éppúgy elpusztulnának, mint a kicsiny gyermekek. Amikor még Sulkovszky volt az úr, az ilyen otthont szegényháznak hívták. Ma már nem ez a neve, mert hogy is lehetnének szegények, akiknek ilyen szép kastélyuk van. A napokban az is kiderült, hogy nemcsak itt Gyönkön szeretik őket, hanem Nógrádban, Baranyában, Somogyban is, az egész országban. Úgy derült ki a dolog, hogy nagy lakodalmat csaptak Gyönkön. Axték, Csizmadiáék és Schönfeldék aranylakodalmát. Ünneplőbe öltözött vőfélyek és feldíszített hinták mentek a kastélyhoz a nászpárokért. Kis úttörők hosszú sora állt őrséget. A hinták elé fogott szürkék és deresek a templomba vitték a három idős házaspárt. A kápolna kis harmóniumán felcsendült Mendelssohn nászindulója. Legalább most szóljon a szép muzsika — gondolták a rendezők —, hiszen ötven évvel ezelőtt úgysem tudták volna ezt megfizetni. Mert nem is elsőosztályú — osztályon felüli esküvő volt ez. Már csak azért is, mivel mindenki biztos volt benne, hogy az egyházi áldással másodszor is összeadott párok sírigtartó hűségéhez immár nem fér kétség ... Amikor kijöttek a templomból, a kapuban ott várta őket Csorba Géza híres szekszárdi cigánybandája. Az ő kíséretükkel mentek hazáig. A kastély udvarán kétszázötven embernek terítettek. S hogy el ne feledjük: már előzőleg három hízót, 170 tyúkot, 30 pulykát vágtak, ötven tortát készítettek és vagy öt hektoliter innivaló várta a vendégeket. No, aztán következtek az ünnepi felköszöntők ... Alig lett végük: úttörők, kiszisták, a megyei tanács, a megyei pártbizottság, az Egészségügyi Minisztérium, a járási párt-, tanács- és állami szervek, a megye többi szociális otthonának képviselői mondták el jókívánságaikat. A sok-sok ajándék meg egyre gyűlt az asztalon, alig lehetett látni tőlük az ünnepeiteket. Később az ünnepi falatozás közben megkérdeztem Csizmadia bácsit, hogy mi a hosszú házasélet titka? így mondta reszketős hangján: „A hűség, fiam, hűség a párunkhoz, de mindenhez, ami és aki nekünk drága, vagy aminek és akinek mi drágák vagyunk." Talán mondani sem kell, hogy kivilágos-kivirradtig tartott a nagy mulatság. Az öregek persze már korábban lefeküdtek, de a fiatalok táncoltak helyettük is, az ő egészségükre is. Eddig a mese. Az a legszebb benne, hogy igaz. Cserhalmi Imre Szórakozva tanul az URÁNIA ISMERETTÉJESZTŐ BOLT ipari vásári RAKÉTA-PAVILONJÁBAN vásárolható természettudományi eszközökkel: Uránia tölítöttsáremidszerű zsebmiikroszkópa. Uránia kásmindenes, Uránia varioszikópa, diavetítő és nagyítógép. Maximlámpás diavetítő, rovaritálk, rovargyűjtő eszközök, ismeretterjesztő művek. Őrhelyen , de nem egyedül Május 8-i számunkban Őrhelyen címmel írtunk a Vajnaiházaspárról. A férfi a paksi gimnáziumban, a feleség a dunakömlődi általános iskolában tanít, a lakásuk Komlódon van. Tavaly végezték be az egyetemet és lelkes, nagy tervekkel jöttek falura. Mindketten kommunisták. Vajnai János életcéljának választotta, hogy falusi kultúrmissziót töltsön be, s a fiatal asszonyka — Marika — szívesen követi a férjét ezen az életúton, amely nehéz, de az egyik legszebb hivatás. Megírtuk, hogy álmaikból keveset tudnak megvalósítani, mert hűvös tartózkodást, nemegyszer gáncsoskodást tapasztalnak más pedagógusok részéről, a kömlődi pártszervezet pedig nem fordít munkájukra elég figyelmet. A cikkben csupán ábrázoltuk ezt az állapotot, számos kérdést nyitva hagytunk, s nem titkoljuk: nagy érdeklődéssel vártuk a fejleményeket. Vajon mi történik Pakson és főleg a kis, másfélezer lelket számláló Dunakömlődön, sikerül-e megindítani a változások folyamatát csupán azzal is, hogy kavicsot dobunk az állóvízbe? Pakson, a gimnáziumban nem merült fel különösebb probléma. A pedagógusok megértették a cikk alapvető mondanivalóját és helyes következtetéseket vontak le belőle. Tükröződik ebben a járási pártbizottságnak a tanárok között végzett folyamatos, helyes munkája is. De Kömlődön nem gyűrűket, hanem hullámokat idézett fel az eldobott kavics. A cikk megjelenése után a pedagógusok között néhány napig vihart érlelő csend uralkodott. Fontolgatták a helyzetet, méregették az erőviszonyokat. Már ekkor látható volt, hogy nem egységes a véleményük. Balázs igazgató néhány tanító többszöri sürgetése után is nehezen állt rá, hogy tantestületi gyűlést hívjon össze az ügyben. Végül a helyi párttitkár és a járási pártbizottság egyik tagja jelenlétében jött össze az értekezlet. Valóságos iskolája volt ez a gyűlés annak, mennyire bonyolult feladat a párt értelmiségi politikájának helyes alkalmazása. Sípos elvtárs, a kömlődi párttitkár derekasan kiállt a község egyetlen kommunista pedagógusának igaza mellett, de a vita hevében bizony ingerült vádaskodásba is bocsátkozott. Balázs igazgató és néhány más pedagógus szeretett volna méltányosan igazságot tenni, de nem ők voltak a hangadók, hanem az a néhány tanító, aki találva érezte magát a cikkünkben megírt gáncsoskodásban. Bizony nehéz helyzetben volt Polányi Máté elvtárs, a járási pártbizottság tagja, aki szinte véletlenül csöppent a gyűlésbe (mivel kömlődi lakos és éppen betegszabadságát töltötte) s nem kérte ki előzetesen a járási bizottság véleményét. Azt hitte, a pártnak az értelmiség megnyeréséért, folytatott türelmes, mértéktartó politikája szenved csorbát, ha szembehelyezkedik a hangoskodókkal. Inkább nekik adott igazat, helyeselve ezzel, hogy egyesek hosszabb ideje Vajnainé elszigetelésére és lejáratására törekszenek és nem mérlegelik érdemében a Népszabadság cikkének bírálatát, így azután maga a gyűlés nem hozott változást, alaphangját a sértődöttség adta meg. Nem nehéz elképzelni, milyen helyzetbe került Vajnainé. Haragosai erőre kaptak, köszörülték rajta a nyelvüket. S amikor már férjével együtt úgy érezte, hogy legjobb lenne elköltözni Kömlődről, akkor következett be — anélkül, hogy kívülről bárki is beavatkozott volna — a fordulat. Mert jelen vannak ebben a kis faluban is azok a társadalmi erők és morális tényezők, melyek országos méretben következetesen, lépésről lépésre bontakoztatják ki a szocialista viszonyokat. A helyi pártszervezet egységesen és szilárdan a két kommunista pedagógus mellé állt. A pártvezetőség levelet írt a szerkesztőségnek, melyben kijelentette, hogy a dunakömlődi pártmunkát illető bírálatunkkal teljesen egyetért, a hibákat kijavítja. „A községben szeretik Vajnai Jánosnét, szeretik a gyerekeik is" — hangzik a levél, majd a fiatal tanárnő jó pedagógiai munkáját dicséri, és kijelenti, hogy a pártszervezet nem engedi elmarni őt a községből. Amit május 8-i cikkünk végén kértünk, hogy ennek a két gyerekembernek „minél több barát, elvtárs szorítsa meg a kezét és mondja meg nekik: — Tartsatok ki, elvtársak. A párt számít rátok, bízik bennetek, mellettetek áll“ — ez most megvalósult. Ugyanekkor a levelek sokasága indult el az ország legkülönbözőbb részeiből a Vajnai-házaspárhoz és a cikk szerzőjéhez is. A leginkább megindító egy idős budapesti tanár, Moór Lajos (Szentkirályi utca 11.) levele. Régiesen „Kedves öcsémnek” szólítja Vajnait és így ír: „Három évtized után mérlegre teszem munkámat, érdemeimet. Ennyi erővel hegyeket tudtam volna megmozgatni, ha vidéken maradok ... Becsüllek érte, hogy falun tanítasz. Harminc év múlva azt fogod mondani: érdemes volt. Büszke leszel munkádra, ha majd látod a megváltozott életet és a megváltozott embereket...” Nem — most már egy cseppet sem érzik egyedül magukat Vajnaiék. Különösen amióta a kömlődi pedagógusok között is megtört a jég. A tanítókra sem lehetett hatástalan a falu egészséges erőinek társadalmi állásfoglalása. Vajnainénak nagyon jólesett, hogy Balázs igazgató mellé állt és tapasztalatait, segítségét ajánlotta fel pedagógiai munkája tökéletesítéséhez. Van, akinél nehezen olvad a jég, de most már érezhető, hogy átbillen a mérleg nyelve, s a fiatal kommunista tanárnő megtalálja kollégái között a helyét. Nem mehetünk azonban szó nélkül el az ügy pártpolitikai tanulságai mellett. Alig két hét alatt kibontakozott egy folyamat a dunakömlődi értelmiségiek között, amelynek eredményeként a meggondolatlan, intrikus elemek mindinkább kisebbségbe szorulnak és egy kommunista tanárnő mindjobban megtalálhatja a helyes, emberi, kollégiális kapcsolatot pedagógustársaival. Mit kell tenni, hogy ez a folyamat erősödjék? Polányi Máté elvtársnak, a járási pártbizottság tagjának jószándékához nem fér kétség, de fellépése a kömlődi pedagógusok ügyében elvileg helytelen volt. A járási pártbizottság felelős személyei nem is értenek vele egyet. Polányi elvtárs helytelenül értelmezi a párt megfontolt, türelmes értelmiségi politikáját. Ez nem az elvi engedmények elvtelen politikája. A párt soha nem fogja megengedni, hogy elszigeteljék, igaztalanul lejárassák, vagy éppen fontos helyekről elüldözzék értelmiségi kádereit. Mint ahogy azt sem engedi a párt, hogy a nézetek tisztázása helyett — indokolatlanul — adminisztratív eszközökkel lépjenek fel a helyi pártszervek, vagy azt, hogy az elvi viták érintsék egyes, nem ellenséges értelmiségiek egzisztenciáját. A párt az eszmei harc oldalán áll, de ez nem jelenti azt, hogy eltűri az intrikát, áldozatkész, pártjukhoz és eszméikhez hű kommunisták lejáratását, a demagóg hangulatkeltést. Ahol a becsületes emberekhez méltatlan, becsületes szándékkal összeegyeztethetetlen zavartkeltés eszközeihez nyúlnak, ott a párt ebbe bele nem nyugodhat, és keményen fellép az ilyen jelenségekkel szemben. Hasonló fellépést tartunk szükségesnek tanácsi szerveink és a szocialista állam képviselői részéről különösen vonatkozik ez az iskolákra, ahol a kommunista tanerők jelenléte és munkája rendkívül fontos az egész nevelési szellem alakulása szempontjából. A kömlődi pártvezetőség felismerte, mennyire elvi kérdés is a kommunista és pártonkívüli pe-dagógusok viszonya és határozottan fellépett e viszony megrontóival szemben. De azt is megmondjuk: a határozott kiállásnak nem szabad igaztalan vádaskodássá fajulnia. Szeretné a pártvezetőség, ha jobban, maradéktalanul szocialista szellemben folyna a kömlődi gyerekek iskolai nevelése. Ehhez vitatkozni is kell, mert itt igen sok elvi-politikai kérdésről van szó s a vitában—mint ahogy az események mutatják — a kommunisták jó támogatókra találhatnak Kömlődön is nem egy pártonkívüli pedagógusnál. Meggyőződtünk róla, hogy például Balázs igazgató mennyire szívesen fogadná, ha a pártszervezet gyakrabban fordulnahozzá. Kitűnő szőlész, tapasztalt tanító és előadó, azelőtt szívesen tartott mezőgazdasági és más előadásokat, de az ellenforradalom óta nem vették még igénybe segítségét, pedig várja, hogy valamilyen formában újra bekapcsolják a pártszervezet kezdeményezéseibe. S nem ő az egyetlen a kömlődi iskolában.Több bizalommal, világosabb közeledési szándékkal nagyobb eredményt lehet elérni. Az ilyen természetű munkában nagy szerep vár a helyi népfront-bizottságokra és más társadalmi szervekre is. Eddig nem írtunk a vajnaiházaspár pártmunkájáról. Náluk is van javítani való, különösen Vajnainénál. Ki kell fejlesztenie magában a türelmes vitakészséget és melegebbé, emberibbé kell formálnia kapcsolatait kollégáival, mert enélkül nehéz jó pártmunkát végezni. Kommunista bátorsággal kell önmagát is figyelnie, fegyelmeznie, nevelnie. A kommunista pedagógus feladata: a leghatalmasabb feladatok egyike. A pedagógusok kevés jót remélhettek a múlt társadalmától. Sorsuk, jövőjük és az a nagyszerű feladat, hogy a jövő nemzedékét a szocialista társadalom értékes, felvilágosult polgáraivá kell formálótok, mellénk szólítja őket. Szót kell, és szót is tudunk érteni minden derék, hivatását szerető pedagógussal. Szabó István