Népszabadság, 1958. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1958-07-01 / 154. szám

2 népszabadság Kádár János: A bolgár elvtársak helyesen alkalmazzák a marxizmus-leninizmust a bulgáriai viszonyokra, az erejük egyik forrása Kedves elvtársak! Nagyon sok helyütt megfordul­tunk Bulgáriában, tárgyaltunk a vezetőkkel és találkoztunk egy­szerű dolgozókkal. Az egyik na­gyon fontos dolog, hogy bennün­ket, akik a dolgozó és harcoló ma­gyar népet képviseltük, kivétel nélkül mindenütt rokoni, testvéri, forró baráti fogadtatásban része­sítettek. Mi azzal válaszoltunk er­re, hogy tudjuk: a lelkes fogad­tatással népünket becsülték és tisztelték meg. A bolgár elvtársak, munkások, parasztok, értelmiségiek — közöt­tük nagyon öreg emberek és egészen fiatal gyermekek — min­denütt megkértek bennünket, ad­juk át a dolgozó magyar népnek a bolgár dolgozók forró, testvéri üd­vözletét. (Nagy taps.) Elvtársak! A bolgár dolgozók a magyar dolgozó nép mellett van­nak. Számtalan módon, ezernyi formában megmutatták, hogy az a magyar nép, amely a szo­cializmusért és a békéért har­col, mindenkor számíthat az egész bolgár nép testvéri tá­mogatására. Számunkra, magyar dolgozók számára, a barátság nagy és fon­tos kérdés. Mi egy nagyon nagy, hatalmas és legyőzhetetlen szocia­lista erőnek, a szocialista országok táborának része vagyunk, és eb­ben a táborban vannak olyan ba­rátaink, mint a nagy szovjet nép. (Nagy taps.) Olyan barátaink, mint a kínai nép, amely nemcsak azért nagy, mert több mint hat­­százmillió emberből áll, hanem azért is, mert megverte saját ki­­zsákmányolóit és megverte a nem­zetközi imperializmust. (Nagy taps.) Ebben a szocialista család­ban él velünk együtt a bolgár dol­gozó nép is. (Lelkes taps.) Bulgária és Magyarország, a bolgár nép és a magyar nép kö­zött testvéri viszony van. Jó vi­szonyban vannak pártjaink is, mégpedig teljesen érthető okból: azok is kommunista pártok, ame­lyek szilárdan a marxizmus—lo­­v­inizmus elvei alapján állnak, mindig jóbarátok és mindig fegy­­vertársak. Kommunista párt és kommunista párt között — kom­munista párton, még ha mást ne­vet visel is, olyan pártot értve, amelyeknek cselekvéseit a mar­xizmus—leninizmus elmélete ve­zérli — mindig testvéri és harcos­társi viszony van, olyan, amilyen a Bolgár Kommunista Párt és a Magyar Szocialista Munkáspárt között fennáll. Egyetértünk a szocializmus építésének kérdésében és a béke együttes védelmének harci kér­désében. Harcában mindkét párt — bár a miénk súlyos és keserves tanulságok után — a tömegekre támaszkodik és sem a marxizmus eltorzítóival, sem a világimperia­lizmussal, sem az osztályellenség­gel megbékülni soha nem fogunk. (Nagy taps.) A marxizmus—leninizmus egy­felől nagyon bonyolult tudomány: nem túl sok ember mondhatja, hogy már teljes mértékben elsa­játította. Másfelől azonban rend­kívül érthető tudomány, mert a marxizmus—leninizmus és a marxizmus—leninizmus vezette munkásmozgalmunk és pártunk célja a dolgozó ember életének megjavítása. A mi elméletünk azért van, hogy a dolgozó ember szabad, kiegyenesedett emberként és jólétben éljen. Ez a marxiz­mus—leninizmus célja. (Taps.) Elvtársak! A bolgár nép harcát és munkáját a Bolgár Kommunis­ta Párt vezeti, amely a marxiz­mus-leninizmus elvei alapján áll és cselekszik. Nálunk, Magyaror­szágon valószínűleg sokan úgy gondolják, hogy mi fejlettebbek vagyunk, mint a Bolgár Népköz­­társaság. Nem egészen így van. Mint a küldöttség tagja és mint kommunista, Bulgáriában több íz­ben mondottam — és teljes hittel és meggyőződéssel mondottam —, hogy a Magyar Népköztársaság­nak ma sok tekintetben utol kell érnie a bolgár népet és a Bolgár népköztársaságot. (Nagy taps.) Amíg ugyanis a mi pártunk és népünk a különböző elhajlások­kal, kilengésekkel, kitérésekkel, a különböző módon gáncsosko­­dókkal, a hibát elkövetőkkel és az árulókkal viaskodott és küz­dött, hogy visszaverekedje magát az egyenes útra. addig az idő alatt, a bolgár nép szilárd kom­munista pártja vezetése alatt megállás nélkül haladt előre. (Élénk taps.) Bulgáriában győ­zött a szocialista társadalom; vá­roson és falun szocialista alapja van a társadalom életének. Ami­kor azt mondom, hogy utol kell érni a bolgárokat, elsősorban ar­ra gondolok, hogy nekünk is igyekeznünk kell, hogy mielőbb lerakjuk a szo­cialista társadalom alapjait az élet minden területén. Az pedig elvtársak, hogy ez mi­lyen gyorsan történik meg, vagy hogy meddig késlekedünk még vele, a mi dolgozó népünk leg­­öntudatosabb fiainak és leányai­nak elhatározásán múlik. Ha né­pünk egységesen tömörül, ha a párt mindig jól vezet, akkor ez meggyorsulhat. A bolgár nép már megízlelte, mi az: szocializmusban élni és dolgozni. A bolgárokon is úgy lát­tam, hogy ez nem lehet rossz do­log, mert­ jó a hangulatuk, gyö­nyörűen dolgoznak és rendesen él­nek. (Taps.) Iparuk van! Szinte leírhatatlan, hogy a bolgár ipar az utolsó 12—13 esztendő alatt mit fejlődött. Mezőgazdaságukat öröm nézni. Építkeznek, elvtár­sak! Jártunk Várnában. Ott sok üdü­lőt építettek, részben a dolgozók­nak, részben idegenforgalmi meg­gondolásból. Mi is megnéztünk vagy öt hatalmas szállodát. Va­laki közülünk, aki járt a híres francia Riviérán, azt­ mondotta, ott sincs olyan magas kultúra, mint ezekben az üdülőházakban. És ami a legtöbbet mond: egy-két évvel ezelőtt, ott csak homok volt. Most pedig a saját szemünkkel láttuk azokat, a 3­1 emeletes, gyönyörűen berendezett szállodá­kat, amelyekben üdülnek a dol­gozók és amelyek valutát hoznak az országnak. Nekünk van Balatonunk, van Mátránk és még sok mindenünk.­­ Mi is tehetnénk egyet s mást,­ hogy dolgozóink egy kicsit jobban­­ pihenjenek és jövedelmet is sze­rezzünk az országnak. Elvtársak! Nem kell szégyell­nünk, hogy bolgár elvtársaink egyben s másban megelőztek ben­nünket. Megmondtuk a­­bolgár elvtársaknak, hogy most utol akarjuk őket érni, versenyezni is akarunk velük, úgy, mint 10 év­vel ezelőtt, s azután majd meg­látjuk, hogy ki építi jobban a szocializmust. Gondoljunk úgy a Bolgár Népköztársaságra, mint amelytől mi is rengeteget tanul­hatunk, anélkül­­ azonban, hogy bármit gépiesen lemásolnánk. A bolgár elvtársak helyesen al­kalmazzák a marxizmus-leniniz­­must a bulgáriai viszonyokra. Ebben van erejük egyik forrása. A XX. kongresszus után egy­két héttel — talán még emlékez­nek rá — elhangzott nálunk az a szerencsétlen megállapítás, hogy „a XX. kongresszus mindenben minket igazolt.” Akkoriban azo­kat az ismert hibákat akarták ez­zel elkenni, amelyekről nem akart tudni egyik-másik „érdemes” fe­lelős. Bulgáriában nem is voltak olyan súlyos hibák, mint Magyarországon, de a Bol­gár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága nekiült és a XX. kongresszus fényénél átvizsgálta egész munkáját. Találtak igazítani valót és kiigazították azt. Elmondják, hogy soha olyan lel­kesedéssel a nép nem tömörült a párt körül, mint azóta, hogy eh­hez a munkához hozzáláttak. Azt hiszem, ilyen körülmények kö­zött a Bolgár Népköztársaság, a bolgár párt és maga a bolgár név sok tekintetben példa lehet szá­munkra. A jelen szakaszban olyan tapasztalatokat adhat, amelyek nekünk hiányoznak. Küldöttségünk azonkívül, hogy megnézte az országot, elvégezte a párt- és kormányküldöttségek szo­kásos munkáját. Számos kérdést megtárgyaltunk. Az a vélemé­nyünk, hogy utunk eredményes volt, mert kiszélesítettük az együttműködést nagyon sok te­kintetben: pártvonalon, állami, gazdasági és kulturális vonalon és ami legfontosabb, elvi egyetérté­sünk még szilárdabb és a bolgár­­magyar barátság még erősebb lett. (Nagy taps.) Állíthatjuk, hogy a szocialista tábor egysége és ereje is növekedett a mostani bolgár—magyar találkozó ré­vén. Ez fontos dolog, mert a szocializmus ügyének és a bé­ke megőrzésének jelenleg leg­hatalmasabb ereje a szocia­lista tábor egysége. Aki ezt erősíti, az erősíti a szo­cializmust és védelmezi a békét, aki pedig ezt bomlasztja vagy robbantani akarja, az a szocializ­mus ellen lép fel és a békét ve­szélyezteti, akár tudatosan teszi ezt, akár nem. (Nagy taps.) Megköszönöm Münnich elvtárs elvtársi, baráti szavait. Egy do­logra szeretnék reflektálni, a Nagy Imre-ügyben hozott ítélet ügyére. Elvtársak! Aki nekivágott no­vember 4-ének, vagyis a szocialis­ta forradalmi ellentámadásnak, annak végig kell mennie ezen az úton, mert különben nincs értel­me. (Viharos taps, és felkiáltások: „Éljen a párt!”) Emlékezzenek vissza, hogyan volt annak idején. Gondolom, elég béketűrőek vol­tunk, pedig nehéz volt a helyzet. Szép szóval megkértük az ellen­forradalmi felkelés mozgatóit és cselekvő részvevőit, hogy tegyétek le a fegyvert és ha letettétek, ak­kor megbocsát nektek a nép. Ám ők nem tették le a fegyvert. Ha pedig az ellenség nem teszi le a fegyvert, akkor pusztuljon! (Nagy taps.) Azt mondják nekünk egyesek, hogy Nagy Imrével kapcsolatban megszegtük szavunkat. Ez rá­galom. Ki tudhatta, hogy mit akar valójában az a Nagy Imre, aki október 23-án kijelentette, hogy súlyosnak ítéli a helyzetet, kész segíteni az ellenforradalom — akkor ő is ezt a kifejezést hasz­nálta — leverésében. Arról akkor egy árva szót sem szólt, hogy neki 1955 decemberéből van egy irata, amelyben benne van, hogy ki kell lépni a varsói szerződés­ből, hogy vissza kell állítani az úgynevezett koalíciós pártokat, és azokkal kell kormányt alakí­tani. Erről egy árva szót sem szólt. Azt mondják nekünk, hogy a mi bíróságunk antirevizionista akciót hajtott végre. Lehet és ter­mészetes is, hogy ha Nagy Im­­réékre ütnek, a revizionisták tyúkszeme fáj. Erről az összefüg­gésről mi nem tehetünk. Nagy Imrééket nem a nézeteik miatt, nem ilyen vagy olyan hibáik miatt vonta felelősségre a bíróság, hanem olyasmiért, amit senkinek sincs joga megtenni. Senki sem szegheti meg a mi alkotmányunkra le­tett esküt! (Úgy van, úgy van!) Ha ő, mondjuk október 23-án este, megmondta volna, hogy azon a véleményen van, hogy vissza kell állítani a kisgazdapártot, be kell venni a kormányba stb., és ki kell lépni a varsói szerződésből, mi történt volna vele? A világon semmi, csak nem lett volna mi­niszterelnök, nem lett volna köz­ponti bizottsági tag, de nem is került volna soha bíróság elé. De ő mindezt nem mondta meg, ha­nem az ellenséges nyomást ki­használva, csalással belopta ma­gát a hatalomba. Ha ő nem ha­zudj­a azt, hogy kész az ellenfor­radalmi felkelés ellen harcolni, sohasem került volna hatalomra. Van egy másik oldala is a do­lognak. A Magyar Népköztársa­ság bíróságai 1956. november 4 óta — mint ismeretes — számos ellenforradalmárt vontak felelős­ségre. De milyen igazság az, hogy ha azt, aki tesz valamit, megbün­tetik, de azt, aki az egészet ki­gondolta, elhatározta, megszervez­te, és irányította, nem vonják fe­lelősségre? Ki hallott már ilyen igazságszolgáltatást? A mi igaz­ságszolgáltatásunk valóban igaz­ságszolgáltatás és ami történt, az törvényeink szellemében és tör­vényeink szerint történt. (Közbe­kiáltások: „Megérdemelték a bün­tetést!”) Elvtársak! Azt mondják egyes nyugati újságok, hogy az embere­ket megdöbbentette az ítélet. Ki tudja, kiket értenek ők ..emberek” alatt. Dullest Például tényleg megdöbbentette a dolog, más személyeket, akiket nem akarok megnevezni, szintén megdöbben­tett. Mi, Bulgáriában találkoztunk jó néhány emberrel, akik szintén emberek, legalább annyira, mint Dulles úr. Szófia főterén legke­vesebb 300 000 emberrel talál­koztunk egy gyűlésen és még másutt is, sok helyen találkoztunk emberekkel. Ott semmiféle elke­seredést vagy megdöbbenést az emberek arcán nem láttunk. (Nagy taps.) Éppen ellenkezőleg. Azt mondták nekünk a bolgárok, a dolgozók, a munkások, a parasz­tok, különböző emberek, ma­gyar elvtársak, mi egyemberként mellettetek vagyunk a ti harco­tokban. (Nagy taps.) Nagyon sok üdvözlést hallot­tunk ott. Az üdvözletekben min­dig benne volt, hogy tisztelik, szeretik és köszöntik azt a ma­gyar népet, amely a szovjet nép segítségével leverte az ellenforra­dalmi felkelést. Ezek a szavak egy kis büszkeségérzést ébresztet­tek bennem. Jólesik hallani, amikor az embernek saját népé­ről jót mondanak. Azt válaszol­tam, nemcsak a küldöttség, nem­csak a Központi Bizottság és a kormány nevében, hanem a ma­gyar kommunisták és az összes öntudatos magyar dolgozók nevé­ben is, hogy biztosak lehetnek: a szocialis­ta forradalom ügyéhez, a munkás nemzetköziséghez és testvérnépeinkhez, köztük a bolgár néphez mindörökké hűek leszünk. (Úgy van, úgy van. Nagy taps.) Ahogyan hűek maradunk né­pünkhöz, ugyanúgy hűek mara­dunk ahhoz az elhatározásunkhoz is, hogy az osztályellenségnek, a világimperializmusnak enged­ményt nem teszünk. Népéhez hű csak az maradhat, aki nem tesz engedményt a nép ellenségeinek. Kedves elvtársak! Még egyszer megköszönöm önöknek, hogy el­jöttek fogadni bennünket. Köszö­nöm türelmüket, amellyel meg­hallgattak. Azt kérem önöktől, lel­kesítő szavakkal és példamutató tettekkel legyenek azon, hogy népünkben magasan lobogjon a lelkesedés lángja, a marxizmus a leninizmus eszméi, a szocializmus és a béke ügye iránt. Ápoljuk a proletár internacionalizmust, ápol­juk országaink Szovjetunió vezet­­te táborának egységét, ápoljuk a bolgár és a magyar nép barátsá­gát. Ügyünkhöz, a szocializmus és a béke teljes győzelméig hűek maradunk! (Hosszantartó, lelkes, ütemes, nagy taps és felkiáltások: „Éljen a párt! Hurrá!”) 1958. július 1, kedd I V. Kon dózés nélkül Az aktívaértekezleten, ahol hat­hetes munkánk összegezett ta­pasztalatait ismertettük, véle­ményeltérés, vita volt a párt­munka értékelésében. A Láng­­félik komolyan Mauthner elvtárs, Südi elvtárs, Ónodi elvtárs, a vég­rehajtó bizottság tagjai, hiányol­ták a brigád jelentéséből a leg­utóbbi másfél év küzdelmeinek, erőfeszítéseinek nagyobb elisme­rését. A brigád tagjai viszont a mai helyzetet, a fogyatékosságo­kat elemző észrevételeikhez vár­tak több kiegészítést. A vita so­rán tisztázódott: olyan pártszer­vezetről van szó, amely jelentős eredményeket könyvelhet el, de egyik-másik kérdésben még el­marad az élet követelményeitől. Ha azt, nézzük, hogy 1956 no­vemberében 10—12 taggal ala­kult meg a pártszervezet, s ma 450 tagja van, valóban elismerés illeti a kommunistákat szervező, felvilágosító munkájukért. S nem­csak arról kell beszélni, hogy az ellenforradalom óta számbelileg így megnövekedtek, hanem ar­ról is, amit a munkások lépten­­nyomon elismernek, hogy ez a pártszervezet erősebb, szilárdabb, mint az ezer tagnál többet szám­láló MDP-szervezet volt. A pár­­tonkívüliek jobban bíznak a párt­­szervezetben és vezetőiben, ügyes­­bajos dolgaikkal, problémáikkal gyakran felkeresik őket. Sőt, ez már olyan mértékű — említette egy alkalommal félig tréfásan, félig komolyan Mauthner elvtárs, a végrehajtó bizottság titkára — hogy akármi történik az üzem­ben, akármilyen hibáról, mulasz­tásról hallanak a dolgozók, rög­tön a pártszervezethez fordulnak, azt teszik felelőssé. (Hozzájárul ehhez persze az is, hogy a párt­szervezet sok olyan apró-cseprő dologgal foglalkozik, amelyek in­tézése inkább tartozna a tömeg­szervezetekre vagy a gazdasági vezetésre.) A legutóbbi másfél évben je­lentősen erősödött a párt befolyá­sa a gyárban. Nehéz elválasztani, mekkora szerepe van ebben a párt általános, a munkások által helyeselt politikájának, s mek­kora a helyi pártszervezetnek. De hogy az üzem kommunistáiból és a legközelebb álló pártonkívüliek­­ből sikerült olyan erős magot ösz­­szekovácsolni, amely aktívan részt vesz a politikai életben, tet­teivel, állásfoglalásaival határo­zottan kiáll a párt és a kormány intézkedései mellett — ez elsősor­ban mégis a pártszervezet érde­me. Méltán lehetnek és legyenek is rá büszkék. De ne legyenek vele elégedet­tek — erre figyelmeztettük a Láng-gyári elvtársakat. Mert ami elég volt tegnap, kevés ma, s még kevesebb holnap. A szilárd, aktí­van politizáló magon kívül ugyanis ott van a munkásoknak egy számban jelentős — főleg a vidékről bejáró dolgozók, a nők és a fiatal munkások egyes cso­portja magában foglaló — réte­ge, amely csak esetenként nyil­vánít véleményt, ritkán vagy egy­általán nem vesz részt üzemi ren­dezvényeken, elvétve olvas újsá­got, s bár helyesli, elfogadja a párt általános célkitűzéseit és be­csületesen elvégzi a munkáját, szinte csak saját boldogulását, ér­dekeit tartja szem előtt, kevés fe­lelősséget érez az üzem, az or­szág sorsáért. A pártszervezetnek alig van kapcsolata ezekkel az emberekkel, s jóllehet, többsé­gük tagja (olykor csak formáli­san), valamelyik tömegszervezet­nek, esetleg nem is egynek, csak­nem teljesen kívül esnek a párt politikai munkája hatókörén. Az a 15 százalék­ pedig, amelyik a szakszervezetnek sem tagja, tel­jesen „fehér folt”. Hogyan lehetne jobban felkel­teni az ilyen munkások politikai érdeklődését, növelni aktivitásu­kat? Csodaszereket, abszolút be­vált recepteket nem javasolha­tunk rá. Gondosan, körültekintés­sel, az egyes rétegek, csoportok véleményét megismerve, hangula­tukat elemezve meg lehet találni a felvilágosító, meggyőző munka megfelelő eszközeit, módszereit. Mindenesetre több nyilvános ii-

Next