Népszabadság, 1958. augusztus (16. évfolyam, 181-206. szám)
1958-08-03 / 183. szám
w A kellemes nyári este sok ezreket kicsal a Margitsziget, fái alá. Kik az operaelőadástói gyönyörködnek, kiket más szabadtéri színpad vonz, kiket a dzsessz a Casinóban, kik pedig párosan andalognak a sziget diszkrétebb tájain, így szép ez, talán így a legszebb. Én történetesen a Casino teraszán fogyasztottam el egy üveg Lottóka nevű italt, amihez képest a sokat szidott Bambi mennyei nedű. S hallgattam a zenét. Figyeltem a táncotokat. A zenekar minden slágerszériát rock and roll-lal kezdett. A táncbetonon vagy száz-százötven pár táncolt. Közülük legfeljebb tizen a rock and rollt. De ez a tíz Pár is elegendő, hogy néhány megjegyzést tehessünk. A szakavatott tánc- és illemtanárok szerint a rock and rollt is lehet szépen és ízlésesen táncolni. Az én egyéni véleményem ezzel szemben az, hogy ez a tánc lényegénél fogva csúnya és ízléstelen, demoralizáló és összeegyeztethetetlen a minimális emberi méltósággal. Csúnya, ahogy a fiúk járták erre az ostoba, tébolyító zenére a táncot, csúnya és férfiatlan, de még visszataszítóbb, ahogy a lányok kényszerülnek engedelmeskedni partnereik vad, degusztáló, gyakran már állatias mozdulatainak és rángatásának. Ifjúkoromban közvetlenül a felszabadulás után divatba jött a lovacska nevű tánc. Rendőrileg tiltották, s helyesen, mert az a tánc is sértette a lóízlést és veszélyeztette a testi épséget. De állíthatom, hogy a lovacska finom szalontánc a rock and rollhoz képest — s ez utóbbinak mégis létjogosultsága van nyilvános helyeken. Ha illetékesek nem kívánnak adminisztratív úton közbelépni, mutassanak jó példát a dízsessz-zenekarok: ne játsszanak ilyen elembertelenedett, művészietlen zenét. A KISZ pedig kezdjen hatékony felvilágosító munkát, a KISZ-en kívüli fiatalok körében is. Magyarázzák meg ezeknek a fiataloknak, hogy ne adják el emberi méltóságukat egy hóbort kedvéért, éreztessék meg velük, hogy ez a durva testmozgás, ez a lélektelen díszharmónia édestestvére a cinizmusnak, az amoralitásnak, eltompítja az ember lelki készségét a szép érzéklésére. Nem tudom például elképzelni, hogy valaki, aki önfeledten járja a rock and rollt, élvezni tudjon egy verset, egy fest- ményt, egy görög tragédiát. Nemrégiben az egyik közép-iskolában jártam, évzáró bálon. Kedves, hangulatos, szerpenti-nes teremben folyt a tánc. S tizenhét éves ifjak és tizenöt-ti Xzenhat éves leánykák járták a rock and rollt. Tanári felügye- I lettel. Tegyük hozzá az igazság kedvéért: a tanár kétségbeeset-ten tördelte a kezét: ,,Mit tegyek velük, hiába magyarázom — ez a divat...” S hogy a szülőket is felelős Xségre intsük, ideírunk egy riasz-tó példát. Este kilenckor egy mama érkezik lányával a szigeti Casinóba. Leülnek, s nézelőd- enek. Rázendít a zenekar, a párok X táncba indulnak. Egyszer csak megáll asztaluk előtt egy ifjú , Herkules, s táncra kéri a lányt. Sngidigui bemutatkozik a ma- mának, mire az halkan, szemérmesen, aggódóan, mint aki kissé zavarban van, odarebegi a lányának: „Ha akarsz, kicsikém..." [ Ezután Herkules és Kicsikém ki- állnak a „placcra”, s eszeveszett rock and rollba kezdenek. Több százan figyelik őket, csípős meg. A jegyzések kísérik Kicsikém illet-len és túlontúl sokat megmutató I mozdulatait. Tánc után Herku- les visszakíséri a lányt a mamáj hoz, aki átszellemült arccal in-j vitatja a fiút egy pohár sörre az asztalukhoz. Hát ezért érdemes volt „szülői felügyeletet” gyako-rolni a Szigeten... Más. Egyik ész,a kelet-ma- gyarországi kisvárosban jeles plakátok hirdetik egy buda- pesti esztrádegyüttes felléptét. A művészek között van több ( „fővárosi színészek”, a „Ma- X gyár Rádió énekesei”, ésatöbbi. Ablakon át hallgattam a műsor egy részét, különös figyelemmel pedig a konferansziét, aki válogatott disznóságokkal tratatálta a derék vidékieket. Ugyanebben a városkában népművelési tanfolyam zajlott, s az ország több vidékéről összesereglett hallgatók arról számoltak be, hogy ez és más „hakni”-brigádok a legtávolabbi megyékben is megjelennek, rock, and rollt és disznóságot vetve, röhögést vagy káromkodást aratva. Nem az esztrádműsorok ellen emeljük fel szavunkat, hanem az ízléstelenség ellen. Tűrhetetlen, hogy az ország nyári szórakozásprogramjának tetemes részét színvonaltalan alkalmi együttesek gusztustalan (és gyakran művészileg teljesen dilettáns) műsorai tegyék. Nem vagyunk álszent moralizálók. A konzervatív-klerikális erkölcsprédikálással szemben mi elítéljük a prüdériát, teret adunk a szellemes és ötletes tréfának, nem üldözzük az irodalmi szintű sikamlósságot, hanem ellenkezőleg: odaadjuk olvasóközönségünk kezébe Boccacciot, Balzac pajzán históriáit, az Erős és Ámort. Nem vagyunk szűkkeblűek, de ezért kell határozottan szót emelni a művelődési házak dobogóin folyó útszéli disznólkodás ellen, a szocialista kulturális forradalom szellemétől mélységesen idegen, káros és romboló tevékenység ellen. Sokan hajlamosak még azt mondani erre: ez a „pesti szemét”, vagy ironikusan: „ez a pesti kultúra”. Megálljunk! Hogy Pesten is megterem ilyen szemét, még nem jelenti azt, hogy a „hakni-kultúra” Pest lelkéből lelkedzik, hogy Pest népének ízlése és igénye fejeződik és elégül ki ebben a szellemi tócsában. A „hakni-kultúra” — sajnos — hat dolgozó rétegekre is, különösen a fiatalságra, s ez mit sem von le abból az igazságból, hogy ez a „kultúra” velejéig burzsoá. Éppen azért kell küzdeni ellene erélyesen. De ne tévesszük ezt össze, s ne is engedjük összetéveszteni, azzal a városi, „pesti” szórakoztató kultúrával, humorral, amelynek olyan képviselői vannak a magyar irodalomban, mint Karinthy Frigyes, a dobogón mint Nagy Endre, s még dalaink között is akad jónéhány, ha nem is tömegével, mint Párizsban, amely alkalmas és szép kifejezője a városi kisember, a városi dolgozó életének, lelkivilágának. Ez a jó értelemben vett pesti humor, amely valójában országos közkincs, csillan fel olykor a Vidám Színpad műsoraiban, különösen a sikerültebb konferanszié-számokban, ez teszi gyakran ízessé a Ludas Matyi vicceit, s így tovább. De ne engedjük kompromittálni ezt az ízes, kedves, hagyományos, s a szocialista építés menetében társadalmilag újjászíneződő pesti humort a „hakni-kultúra” szemetjével. Más. Dunántúl. Dunapart. Nyári est. Harmonikázó gimnazista. Éneklő fiatalok. Van ennél szebb? Néhány napot töltöttem egy szigetközi ifjúsági táborban. Gimnazisták, ifjúmunkások, egyetemisták laktak a hatalmas sátrakban, s a nappali munka után jól esett hallgatni az esti énekszót. De ami nem tetszett: ezeknek a fiataloknak a dalkultúrája előnytelenül változott a tíz év előtti fiatalok, madiszosok, szitesek, kollégisták dalkultúrájához képest. Slágert sláger követ, szinte oázis néha egy-egy sikerültebb filmdal. Népdal: sehol. Legfeljebb biztatásra, egy-egy kisebb csoport — amelyben többnyire ott ült egy volt madiszos vagy népi kollégista — kezdeményezésére énekeltek népdalt. Ritkán hangzott fel mozgalmi dal is. Ami a mostani harmincéveseknek annak idején annyi szép órát szerzett: a Bunkócska ... a Fel vörösök... s a többi dal —, alig ismertek a mai tizennyolc-húszévesek között. Pedig ha megtanulták, ha rájöttek az ízére, akkor éneklik kedvvel, szívesen. Újjá kell formálnunk fiatalságunk társasági dalkultúráját. Itt is sokat tehet a KISZ. Elevenítse fel a jó hagyományokat, biztassa zeneszerzőinket új dalok komponálására, illetékesek nézzenek körül az újabb európai és nem európai dalkincsben, bizonyára eredményes lesz a munkájuk. Nem az a cél, hogy a jó táncdallal szembeállítsuk a mozgalmi dalokat és népdalokat, hanem az, hogy olyan dalkultúrára neveljük fiataljainkat, amelyben összefonódnak a szórakozás kellemes melódiái a mozgalom patinás dallamaival s a gazdag magyar népdalkinccsel. Kiss Péter CL$ C0~ci^ OífoCL Cííí Rónai Mihály András: Ha néked udvarolnak, a nyírfácskába csélcsap, alávaló kis szél kap s a lomb is vele leng. Szemed ha felragyog rá, az ég is elsötétül, kést ránt a Hold övébül, s a föld is belereng. HA NI KI IK.. Fejed ha visszahajtod vállamra, visszatorlik, medrébe visszaporlik a három óceán. Belémkarolsz, az áram megindul — és a sárga villamos és a bárka az aperencián. Németh Géza : LÁTOMÁS ÉPÜLŐ HÁZ ELŐTT Mintha gólyalábakon inogna, oldalához beszorítva sok gerenda, deszkaszál. Billen egyet... s újra állt Még kacag is ráadásul, aki hallja, mind elámul... Ej, csak tréfa! Malteroslány, ő kacagja, hogy farára odanyes egy víg kedvű kőműves. Ám ez csak egy pillanat: csiga csörren, láda nyekken — s új sor évül perc alatt. Tégla, tégla, sorra sor, jó habarcstól összeforr és a fal kamaszka teste magasabbra nyúlik egyre. Nyúlik egyre magasabbra —s az se baj, hogy olyan kajla,a Ó, de, nem: másnak látlak hirtelen! Nádból szőtt függöny előtted — füllnek tűnik —, most egy | csöppet félrelibben, s ami innen kiparázslik: szép igézet.. . Drága bőröd pincrézed, asszonyos idomaid. Márvány melled halmait, melyek erkélyként remegnek , csókra nyújtva az egeknek. Mint királynőt, szolgahad udvarol körül, s szalad, egyik testedet simítja. A másik arcod pirosítja, harmadik vág rőt fejéket, s te csak mosolyogva nézed. Asszonyképű friss falak! Nézni tudlak, nézni csak, s vágyakozva súgni fel: holnap, mondd, kié leszel? NÉPSZABADSÁG 1953. augusztus 3. vasárnap Új kiállításra készülnek a Szépművészeti Múzeumban (Tudósítónktól.) Kiállításra készülnek a Szépművészeti Múzeumban. A múzeum ezúttal első ízben készül bemutatni önálló kiállítás kereteiben modern külföldi szoborgyűjteményét, amelynek egyes darabjait a múzeum látogatói már megismerhették a modern magyar szobrászat alkotásai között vagy a XIX— XX. század külföldi festészetével együttes kiállításon. A kiállításra kerülő hetven mű kevés kivételtől eltekintve a múlt század utolsó századunk első negyedében készült. A bemutatott művek koruk szobrászati termésének kiváló darabjai. Korunk szobrászóriásának Rodin-nek öt műve szerepel majd a kiállításon. Az ember nem tudja mit csodáljon jobban: a Bronz-korszak című allegorikus mű mozdulatában, arcában rejlő kifejező készséget; vagy az Örök tavasz hófehér már- iványból kifaragott, az élet a szerelem diadalát hirdető két légies figuráját. Rodin szobrával egy teremben kerülnek bemutatásra Meuniernak a belga szobrászat legnagyobb mesterének, a szocialista szobrászat mintaképének mély benyomást keltő alkotásai. A kikötőmunkás kemény, edzett férfialakjában a művész egy osztály képviselőjét alkotta meg. Kohász feje — a láthatatlan kemencére feszülten figyelő munkás ábrázolása — egyik legszebb megelevenítője a munka hősiességének. E két óriáson kívül a kiállítás három termében a látogató megszemlélheti majd e kor olasz, német, norvég, dán, svéd, osztrák, francia, belga, orosz és jugoszláv szobrászainak alkotásait. A kiállítás termeiben ma még Bacher Béla, a kiállítás mentora rendezgeti a szobrokat. Szakértő szemmel keresi a legjobb, a legmegfelelőbb helyet az egyes alkotásoknak. Vizsgálja, miképpen lehet a legelőnyösebben bemutatni az egyes műveket, hogy azóta* nak minden részletszépsége a legjobban érvényesüljön. Folyik a készülődés, hogy az augusztus végén vagy szeptember elején megnyíló kiállítás a legtöbbet nyújthassa majd a látogatóknak, a szépre, a művészetre szomjas dolgozóknak. Mallol: Ülő női akt. Rodin: Az örök tavasz. Meunier: Puddler (Kohómunkás). Meunier: Kikötőmunkás. Rodin: Bronz-korszak (Részlet)