Népszabadság, 1958. szeptember (16. évfolyam, 207-231. szám)
1958-09-03 / 208. szám
AZ ELSŐ ARANYÉREM Újvári László a műugrás (Tudósítónktól.) A budapesti úszó Európa-bajnokság keddi napján délelőtt bár döntőkre nem került sor, mégis igazi sportcsemegét jelentett Európa legjobb férfi 400-asainak és női hátúszóinak vetélkedése. A 400 méteres férfi gyorsúszásban húsz induló négy időfutamban mérte össze erejét. A legjobb időt a 17 éves angol Black érte el (4:28,9), aki mindössze öt tizeddel maradt el az Európa- csúcstól. A fiatal katona új országos ifjúsági csúcseredménnyel (4:39,1) kiharcolta a legjobb nyolc közé jutást. Kettőjükön kívül a döntő részvevői: Steenan (angol), Galletti (olasz), Nyikityin, Sztruzsnov (mindkettő szovjet), Reich (NDK), Engelhardt (NDK). Ezután 19 női hátúszó időfutama következett. A magyarok közül Takács Katalin indult, s holtversenyben végzett a második-harmadik helyen az NDK- beli Schneiderrel. A szerda esti döntőbe a következők jutottak: Schmidt (NSZK), Grinham (angol), Viktorova (szovjet), Van Velsen (holland), Edward (angol), De Nys (holland), Piacentini (francia), Schneider (NDK). Magyar szempontból nagy érdeklődés kísérte a férfi műugrás középdöntőjét, hiszen a selejtezők során Újvári igen jól szerepelt. Sajnos, a folytatás nem sikerült, mert a magyar műugró egyik gyakorlatát elvétette s emiatt értékes pontokat vesztett. Végeredményben a 3. lett a középdöntőben. A legjobb nyolc közé két-két szovjet és nyugatnémet, egy-egy magyar, olasz, an- 0°i és NDK-versenyző jutott. A délelőtti műsor folyamán még három vízilabda-mérkőzésre került sor. Eredmények: Olaszország—Spanyolország 8:2 (4:0), Lengyelország—Bulgária 4:2 (2:0), Szovjetunió—Ausztria 5:1 (2:0). Délután a férfi műugrók döntője került sorra, és ez kellemes meglepetést hozott. Újvári László kitűnő ugrásokkal, a közönség nagy tapsa közepette nemcsak behozta délelőtti hátrányát, hanem az igen erős nemzetközi mezőnyben megszerezte az Európabajnokságot, és az ezzel járó aranyérmet. Az árboc legmagasabb fokára, a Himnusz hangjai mellett, az eredményhirdetés közepette felvonták a magyar zászlót. A férfi műugrás Európa-bajnoka: Újvári László (magyar) 141,17, 2. Rosenfeld (nyugatnémet) 139,77, 3. Brenner (szovjet) 139,39, 4. Pophal (NDK) 131,61, 5. Csernyisev (szovjet) 127,70, 6. Colfin (angol) 127,48, 7. Hefter (nyugatnémet) 126,02, 8. Mari (olasz) 123,94 pont. Az ötvenméteres versenymedencében ezután a 200-as női mellúszók álltak fel a döntőre, amely igazolta az előzetes várakozást: a nagy esélyes holland Den Haan igen szép stílusban egy testhosszal maga mögött hagyta ellenfeleit. A 200 méteres női mellúszás Európa-bajnoka: Den Haan (holland) 2:52,0 (új Európa-bajnoki csúcs), 2. Lunsbrough (angol) 2:53,5, 3. Urselmann (nyugatnémet) 2:53,8, 4. Walter (NDK) 2:55,5, 5. Usmess (szovjet)2:56,3, 6. Lechmann (NDK) 2:57,6, 7. Kovalenko (szovjet) 2:59,0, 8. Jerkevic (jugoszláv) 3:00,4. Sikerül-e Tumpeknek és Várszeginek kiharcolni a huszonkét versenyző közül a döntőbe jutást? — ezért szurkolt a nézősereg a 200-as , férfi pilangóúszás ideje alatt. Sikerült, Tumpek, a harmadik lett az első, Várszegi pedig a második lett a negyedik előfutamban. Mindketten 2:28,1 perces időt úsztak, és így bejutottak a pénteki döntőbe. A többi részvevő: Black (angol), Sieber (NDK), Pirolley (francia), Zsenykov (szovjet), Symonds (angol), Paschrek (csehszlovák). Megkezdődtek a versenyek a váltóúszásban is. A 4 X 200-as férfi gyorsúszóváltó első előfutamában az NDK együttese érte el a legjobb időt, 8:47.4 perccel, s ezzel négy tizedmásodperccel megjavította a magyarok által tartott Európa-bajnoki csúcsot. A második előfutamban indult a magyar váltó. A Kárpáti, Kanizsa, Müller, Nyéki összeállítású magyar csapat az első három váltás után a második volt még a Szovjetunió mögött. Az olaszok azonban Pucci jó úszásával végül is megelőzték a magyar együttest. A szovjet váltó végig az élen úszott, és több mint 10 másodperccel megjavította a vállal elért Európa-bajnoki rekordot. A 4x200 méteres váltó eredménye: I. időfutam: 1. NDK 8:47,4, 2. Anglia 8:52,5, 3. Svédország 8:59,9, 4. Lengyelország 9:00,7, 5. Jugoszlávia 9:06,6, 6. Ausztria 9:22,5. II. időfutam: 1. Szovjetunió 8:37,3 (új Európa-bajnoki csúcs), 2. Olaszország 8:45,9, 3. Magyarország 8:49,4, 4. NSZK 8:51,3, 5. Hollandia 9:00,2. A döntőbe a nyolc legjobb eredményt elért csapat került. A IX. úszó, műugró és vízilabda Európa-bajnokság szerdai, negyedik versenynapjának műsora a következő: 10 óra: 400 m női gyors három időfutama. 10.35 óra: 100 m férfi hát három időfutama. 11.05 óra: vízilabda középdöntő-mérkőzés, 12 cm: vízilabda középdöntő-mérkőzés, 17 óra- női toronyugrás selejtezői 13 óra: 400 m férfi gyors, döntő. 18.15 óra: 100 m női hát döntői 13.30 óra: 200 m férfi pillangó döntő, 18.45 óra: 100 m női pillangó három időfutama 19.15 óra: vízilabda középdöntő-mérkőzés 20.00 óm: vízilabda középdöntő-mérkőzés. A magyar férfi kosárlabdáiért is részt vesziük a Mairain Kupában Szeptember 10—14 között Bolognában rendezika hagyományos Mairano férfi kosárlabda-tornát, amelyen a következő országok resznek részt: Szovjetunió, Bulgária, Románia, Lengyelország, Olaszország és Magyarország. A magyar válogatottat a hét végén jelölik ki. Az együttes hétfőn utazik Olaszországba. SPORT HÍREK TIYUPAO címmel megjelent az első kínai sportlap. A Kínai Testnevelési Sportbizottság hivatalos lapja hetenként kétszer — hétfőn és csütörtökön — kerül az olvasókhoz. A BELÜGYMINISZTÉRIUM sportbajnokságainak döntői pénteken, szombaton és vasárnap kerülnek sorra. A versenyek nagy részét a margitszigeti úttörő stadionban bonyolítják le. NEMZETKÖZI MOTOROS SALAKPÁLYA VERSENYT rendez vasárnap az Előre, csehszlovák, lengyel és osztrák versenyzők részvételével. TOTÓTIPPEK 1. Győr—Újpesti Dózsa2 2. Tatabánya—Bp. Honvéd x 2 3. Salgótarján—MTKX 4. Dorog—Miskolc1 5. Diósgyőr—BVSC1 6. Vác—Sztálinváros2 7. Cs. Autó—Budafok1 8. Pénzügyőrök—Egyetértés x 2 9. Bükkalja—UTTE2 10. Jászberény—Debrecen 1 2. Sedan—St. Etienne 1x2 12. Nimes—Lille1 Pótmérkőzések: 1, 1, 1, 1. NÉPSZABADSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Előfizetési díj egy hóra: 14.— Ft. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343—100. 140—230. Terjeszti a Posta Központi Hírlap Iroda, Bp., V., József nádor tér 1. Telefon: 180—850. Szikra Lapnyomda Főter és vezető: Kulcsár Mihály. Megkezdődött az ejtőernyősbajnokság Kedden reggel a dunakeszi-alagi repülőtéren megkezdődtek a Magyar Honvédelmi Sportszövetség 1958. évi országos ejtőernyős- r bajnokságának küzdelmei. Az első versenynapon az elsőosztályú sportolók AN—2-es repülőgépből 1000 m-es bekötött célugrást hajtottak végre 150 m-es sugarú körbe. A két ugrás összesített eredményei alapján a férfiaknál Polonyi László győzött 285,73 ponttal Petőcz (284,55 p.) előtt, míg a nőknél Kulinszky Ilona lett az első 275,18 ponttal, Sörös Erika (261,61 pont) előtt. Ma, a bajnokság második napján az 1500 m-es zuhanó célugrásra kerül sor. (MTI) Ma teljes labdarúgó-bajnoki forduló Ismét rangadó a Népstadionban Ma teljes labdarúgó-bajnoki forduló lesz az NB I-ben. A Népstadionban az Újpesti Dózsa a Ferencvárossal találkozik. A lilák megváltoztatják csapatösszeállításukat. A hátvédhármasban helyet kap Színi, Várhidi, helyettese pedig Sóvári lesz. A csatársorban újra játszik Halápi. A Ferencvárosban egy változás lehetséges: Kertész lesz a jobbszélső. Csepelen a vasárnapi fordulóban jól szerepelt Csepel és a Bp. Vasas találkozik. A tervek szerint mindkét csapat a legutóbbi öszszeállításában lép pályára, akárcsak a Hungária úton az MTK és a Győr együttese. A Bp. Honvéd Kispesten a Salgótarjáni Bányászt fogadja. A piros-fehérek csatársorukon akarnak javítani, Bozsik és Kazinczi játéka kerül előtérbe. A Salgótarján összeállítása még bizonytalan. Először játszik saját otthonában, a Szőnyi úton NB I-es mérkőzést a BVSC. Ellenfele a Tatabánya lesz. Mindkét csapat legutóbb vereséget szenvedett. Két mérkőzés vidéken kerül sorra. Diósgyőrött helyi rangadót játszik a DVTK és a Miskolci Vasutas. Szombathelyen a Dorog lesz a vendég. Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik. Nagy küzdelmet ígér a kétnapos magyar,csehszlovák férfi és női atlétikai viadal Szombaton és vasárnap országok közötti férfi és női atlétikai viadalra kerül sor a Népstadionban. A csehszlovák válogatott látogat el Budapestre. A stockholmi Európa-bajnokság után a magyar atléta-válogatottnak ez lesz az első komolyabb hazai erőpróbája. Sir József szakfelügyelő elmondotta, a két ország legjobb atlétáinak összecsapása minden számban nagy küzdelmet ígér. A férfiaknál teljesen nyílt a küzdelem , csak a pillanatnyi forma dönt egyik vagy másik csapat javára. A nőknél a csehszlovákok az esélyesek. A csehszlovák válogatottat már összeállították, végleges, hogy Jungwirth indul az 1500 méteres síkfutásban, így a közönség láthatja majd Rózsavölgyivel való találkozóját. Egyébként a csehszlovák versenyzők pénteken érkeznek Budapestre. ítélet a válogatott labdarúgó-csapat volt gyúrójának bűnügyében (Tudósítónktól.) A Fővárosi Bíróság tegnap hirdetett ítéletet Szűcs Ernőnek, a Budapesti Honvéd és a válogatott labdarúgó-csapat volt gyúrójénak bűnügyében, akit az ügyészség valutáris bűncselekményekkel és devizabűntettel vádolt. Szűcs — mint ismeretes — a svédországi labdarúgó-világbajnokságra készülve, táskájában különböző valutákat akart kicsempészni az országból. Amikor azonban a repülőtéren vámvizsgálatot tartottak, rajtavesztett, s a Főkapitányságra került. Házkutatást is tartottak a lakásán, ahol különböző rejtekhelyeken 862 dollárt találtak. Szűcs a tárgyaláson elmondotta, hogy 1956-ban, az ellenforradalom után, amikor a Budapesti Honvéd közismert portváján vett részt, Österreicher Emil „menedzser” dollárban adta ki a neki járó összegeket. Amikor hazajött azokat nem szolgáltatta be a Nemzeti Banknak, később pedig már félt a következményektől, s ezért a valutát otthonában elrejtette. A dollárokból bizonyos öszszeget elköltött, illetve azokat, feketepiacon forintra váltotta át. Szűcs védekezésül felhozta, hogy nagyon megbánta súlyos eltévelyedését, de nem tudott ellenállni környezete befolyásának. A vádhatóság képviselője szigorú büntetés kiszabását kérte. Hangsúlyozta az ügyész, hogy a magyar közönség ma is éppúgy szereti a sportot, mint amikor nagy eredményeket értek el sportolóink, de a spekulánsoknak, a pénzhajhászoknak és hasonló elemeknek el kell tűnniök a sport porondjáról, meg kell tőlük tisztítani a magyar sportot. A bíróság ítéletében bűnösnek mondotta ki Szűcs Ernőt és ezért másfél évi börtönre, ötezer forint pénzbüntetésre, egyes jogaitól való kétéves eltiltásra ítélte és elrendelte a lefoglalt valuta elkobzását. Egyben helyt adott a védelem kérelmének: Szűcs Ernő előzetes letartóztatását megszüntette és a jogerős ítéletig szabadlábra helyezte. A magyar férfi röplabdaválogatott újabb győzelme Prágában az V. röplabda Európa-bajnokság során a magyar férfi válogatott csapat 3:0 (12, 0, 6) arányban legyőzte a belga válogatottat. S ezzel csoportjában már a második győzelmet szerezte. Csapatunk a második játszmában kitűnően játszott és szinte ellenállhatatlan volt. A RÁDIÓ MAI MŰSORA KOSSUTH-RÁDIÓ: 4.30: Hírek. — 4.40—7.59: Zenés műsor. — Köbben: 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek. — 7.00: Hírek. — 8.10: Népszerű operarészletek — 9.00: Rádióegyetem. — 9.80: Lakatos Sándor és zenekara játszik. — 10.00: Hírek. Lapszemle. — 10.10: Daltanulás. — 10.30: Szimfonikus zene. — 12.00: Hírek. — 12.10: Tánczene. — 13.00: Lányok, asszonyok ... — 13.15: Klasszikus operettek. — 11.00: Muzsikáló városok; Róma. — 14.45: Kezdődik az iskola. — 15.05: Vihar a tengeren. — 15.30: Sándor János xilofonozik. — 15.45: Válasz a hallgatóknak. — 16.00: Hírek — 16.10: Napirenden . . . — 16.15: Szív küldi . . . — 17.00: Hazai körkép — 17.20: Táncegyveleg. — 17.30: Lajtha László népdalfeldolgozásaiból. — 18.00: Hírek. — 18.11: Mozart: Szimfónia concertante. — 18.45: Forradalom Irakban. — 19.00: A Martinyegyüttes játszik. — 19.40: A rádió gyermekkórusa énekel. — 19.54: Jóéjszakát, gyerekek! — 30.00: Esti krónika. — 20.35: A világirodalom humora. — 30.52: Könynyűzenet bemutató. — 31.46: Ami a közvetítésekből kimaradt. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. — 22.25: Hangképek a vízilabda Európa-bajnokságról. —• 22.35: J. s. Bach: A fuga művészete — 23.40: Tánczene. — 24.00: Hírek. — 0.10: Verbunkosok. PETŐFI-RÁDIÓ; 9.06—8.00: Reggeli zene. — 8.06: Hírek. — 14.00: Hírek. — 14.20: Az alma ősei. — 14.40: Horgászok öt perce. — 14.45: Zenekari hangverseny. — 16.03: Szórakoztató zene. — 16.30: Vidám pesti jegyzetek. — 16.45: Háry János: Részletek Kodály daljátékából. — 17.30: Arc és jellem. — 17.45: Spielhaus: Emlékezés Prágára. — 18.10: Francia fiatalok a VTT-en. — 18.30: Emlékezés Turgenyevre halálának 75. évfordulóján. — 19.00: Hírek. — 19.05: 1000 szó németül. — 19.15: Kamarazene. — 19.45: Hangképek az úszó Európa-bajnokságról. — 20.00: Hangverseny Pucccini operáiból. — 20.40: Falurádió. — 21.00: Hírek. — 21.05: Angol kórusok énekelnek. — 21.25: A Rádiószínház új évada előtt. — 21.10: Népi zene. — 22.00: Tánczene. — A Televízió műsora ma 17.20 órai kezdettel: 1. Közvetítés az úszó- és vízilabda Európa-bajnokságról. A. A Televízió Híradója. 3 Mindig veled. NDK-filma. a Imoképt jelenít simmiu-i filMMimm hmmimnm ÓRÁBAN Fiatalok válaszúton. • Magyarul beszélő szovjet flim. Főszerepben HARITONOV. VÁMTIM VENDÉG Priestley Izgalmas szítvművének magyarul beszélő angol film változata. Kísérőműsora Budapesten. nimm Színes magyar rövidfilm. mmmifw NYÁR Sorsdöntő napok egyszerű hősei. Színes szovjet film, ÚJ MAGYAR FXLMB®. MUTATÓ szeptember 11-éiM nsamm A Karlovy Vary-i fesztivál díjnyertes magyar Bl filmje. ..