Népszabadság, 1958. október (16. évfolyam, 232-258. szám)
1958-10-22 / 250. szám
IGAZ EMBEREK KÖZÖTT Úgy vélem, hogy Magyarországon az emberek nagyon keveset tudnak Bulgáriáról. Sokan hallottak ugyan arról hogy nagy hegyei vannak, mint a Rodope, a Balkán, meg a Vitosa, amelyekről illatos cigarettákat is neveztek el. S ha a Sipka-szorosban emelt emlékmű monumentalitásáról számolunk be, talán megkérdezik tréfásan: „.4 Sipka-szoros, ahol minden csendes?". Azt is sokan tudják, hogy Bulgáriának belterjes s most már szocialista mezőgazdasága van. Az ipar pedig nagyot fejlődött. De talán hitetlenkednek azon, hogy Kargdzsaliban, az új ólom- és cinkgyárban, amint Jordan Petkov igazgatósági versenyfelelős elmondta, a dolgozók több mint 60 százaléka középiskolát végzett. S hogy ez nem kivétel, azt megerősítette Ivan Basev népművelési miniszterhelyettes is, elmondván, hogy Bulgáriában minden városban és majd minden községben van középiskola és egyes korosztályok 50—60 százaléka végezte el a gimnáziumot vagy a technikumot. Egyébként a bolgár falvakat nem a templom, hanem többnyire az új, emeletes iskolaépület uralja. Szinte jelképe lett ez a rohamosan fejlődő, tanuló országnak. Hol van már az a, idő, amelyről Iván Vazov, a nagy bolgár költő így kesergett: „Beteg a nép, bármerre nézel, pangás és hideg, meleg sugár hozzá nem ér el, ihlet nem szállja meg." A krónikás, aki Bulgáriában járt, legszívesebben visszájára fordítaná a verset, valahogy így: „Örömteli a nép, bármerre nézel, jókedv, pezsgés és meleg ...“ — engedőimet a gyatra rímutánzatért. S míg mi meglehetősen keveset tudunk róluk, ők annál többet mirólunk. Fényképeztem Szófia új világvárosi színvonalú luxusszállóját, a Balkánt. (A Balkán szó sokak számára egyenlő az elmaradottsággal, de aki mostanában Bulgáriában járt, inkább a haladásra gondol e szó hallatán.) Megszólított két szófiai — mint később kiderült — munkás. Egyikük ,Fodor Cserkov, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, percekig szorongatta a kezemet, majd megölelt. „Amikor meghallottam, hogy nálatok baj van, azonnal jelentkeztem — mondotta —, hogy segítsek az ellenforradalom leverésében." (Később megtudtam, hogy Bulgáriában akkor Todor Cserkovhoz hasonlóan több mint százezren jelentkeztek. Csupán Peruszkcából, ebből a forradalmi múltú kis községből, több mint 80 partizán akart Magyarországra jönni.) Újdonsült ismerőseim nagy tájékozottságot árultak el Magyarországról, de szakavatottan s szenvedélyesen beszéltek a tajvani kérdésről is. Később mindenütt tapasztaltam a bolgár emberek nagy politikai tájékozottságát, aktivitását s a barátok iránti őszinte szeretetét. Rudozem új kis szocialista város a görög határ közelében. Európai viszonylatban is nagy, korszerű, új ércdúsító üzemében Georgijev Dobri ifjú mérnök, aki Moszkvában tanult, nem kevesebb ismeretet árult el Magyarországról, mint előbb említett ismerőseim. Meglátogattam a perusticai termelőszövetkezetet. A faluban forradalmi múzeum, mint annyi helyen Bulgáriában. Az egyik szobában együtt nézi velünk a történelmi képeket, tablókat egy magas, őszülő férfi. Az 1923-i antifasiszta felkelés részvevőjét ábrázolja az egyik fénykép, ismerősnek tűnik. A férfi észreveszi kérdő tekintetemet. „Igen, a fényképen én vagyok. Georgi Andrejev. 1919-től 1923-ig én voltam a párttitkár a faluban, itt már akkor is erős pártszervezet volt." Egyébként a termelőszövetkezetet egy helybeli kommunista mártírról, Tosevről nevezték el. Bátyja, a jelenlegi elnök. Apja, nagyapja is a bolgár nép felszabadulásáért halt meg, 1923-ban, illetve 1876-ban. Egy nagy festményt is láthattunk a török elnyomás elleni harcról, amelyen a főalak egy Ginov nevű ember. Nos, a Ginov-családból tizenöten haltak meg az 1870-es években a törökök elleni felszabadító harc idején De az 1923-as szeptemberi antifasiszta felkelés során is kilenc Ginov harcolt . 1944-ben a partizánharcokban újabb kilenc halottat áldozott ez a család a hazának. Feltűnt, hogy a termelőszövetkezet párttitkára, aki egyben a kollektív gazdaság alelnöke, Iván Danev, milyen fiatal. Meg is kérdeztem, neki van-e munkásmozgalmi múltja. Szerényen válaszolt. „Én bizony nem büszkélkedhetem nagy forradalmi múlttal. 1940-től az Ifjúsági Szövetségben dolgoztam és természetesen a második világháború idején partizánként harcoltam." „Csak” ennyi a múltja. S így van ez másutt is. Üzemek, városok, minisztériumok, szerkesztőségek élén sok, harcokban kipróbált kommunista, börtönviselt antifasiszta, partizán áll. Olyanok, akik a legnehezebb időben sem ingadoznak, akiket tisztelnek, becsülnek, szeretnek az emberek. De bátran bíznak a fiatalokra is nagy, felelősségteljes feladatokat. Nem is tehetnek másként. Már említettem a nagy teljesítményű, modern rudozemi gyárat. Itt dúsítják a Bulgáriában termelt ólomnak és cinknek mintegy felét. A munkások zöme mohamedánná vált bolgárokból, úgynevezett pomakokból áll, akik minden szempontból igen elmaradottak voltak. Ipar e vidéken nem volt, többségük dohánytermesztéssel foglalkozott. Ülök a kis szobában a gyár főmérnökével, Boris Kolesevvel, aki alig 36 éves, magas, barna, bozontoshajú, rokonszenves férfi. Elfogadják-e a régi szakemberek egy ilyen fiatal főmérnök vezetését? Hogyan foglalkoznak a régi értelmiségiekkel? — kérdezem naivul. Elmosolyodik. „Miféle régi értelmiségiek, nálunk ilyen a gyárban nincs. A műszaki személyzet átlagos életkora 24—26 év." Igen, ez a helyzet, s nemcsak ott. Mielőtt új gyárakat építenének, fiatal szakembereket képeznek ki, nemcsak saját egyetemeiken, hanem a Szovjetunióban és más baráti országokban. Tanulmányútra is küldenek más országokba nagy számban fiatal mérnököket, szakmunkásokat, s azután rájuk bízzák a nagy gyárak vezetését. A „tanulópénzt” persze sok helyen meg kell fizetni, viszont gyorsan tanul, fejlődik az új népi értelmiség. Már sokat olvashattunk magyar lapokban is a várnai „Aranyhomokról “ az ottani luxusszállodákról, amelyek hónapok alatt szinte gomba módra nőttek ki a tenger partján. Faggatom Dojcsev Pétert, az egyik szállodacsoport igazgatóját, a hat hónap alatt épült 200 ágyas Sirály Szálló halljában. Honnan vették a tapasztalt építészmérnököket ezeknek az ízléses, kényelmes szálloda és üdülő komplexumoknak a felépítéséhez. „Nos, ezeket 30 évnél fiatalabb építészmérnökök tervezték és építették meg” — válaszolta. A harcedzett, tapasztalt és az ifjú kádereknek ez a kombinációja a szocialista építőmunkában valóban imponáló. Szinte az egész nép ismereteket szerez, tanul. Láttam, hogy a dimitrovgrádi új nitrogén gyárban termelőszövetkezeti parasztok nagy csoportja tanulmányozta, hogyan készül számukra is a műtrágya. Nem voltam olyan gyárban, ahol ne találkoztam volna a diákok népes csoportjával, akik tanáraik vezetésével ismerkedtek az ipari üzemek életével. Kargdzsaliban az ólom- és cinkgyárban egy várnai általános iskola tanulóival beszélgettem, akik tanáraik vezetésével egyhetes körutazást tettek, hogy megismerkedjenek az új szocialista létesítményekkel. Valentina Baradzsieva, kis pirosképű, feketehajú úttörőlány, aki tavaly Csillebércen táborozott, üdvözletét is küldte általam a magyar úttörőknek. Kargdzsaliban váratlanul toppantunk be egyik új ház lakásába Peter Kutikov öntőhöz. Az előszobában papucsok sorakoztak. Ugyanis itt nem illik a szobába cipőben bemenni. Meleg vendégszeretettel fogadta a váratlan vendégeket a ragyogóan tiszta, puha párnákkal és szőnyegekkel teli szobában Peter Kutikov, derűs felesége és gimnazista lánya. Itt hallottam, hogy Peter Kutikov, mint ólomöntő, 15 évi munka után már nyugdíjjogosult, de azért most még elvégzi a gimnáziumot. De nemcsak egyetemeken, középiskolákban tanulnak. Ellesik, megtanulják az élet megszépítésének kisebb-nagyobb ismereteit is. Mindazt, ami az ország gazdasági életének fellendítéséhez szükséges. Várnában, a központi étteremben bekukkantottam a tálalóterembe. Nagy eszpresszó kávéfőzőgép közül vagy 15 fiatal nő. „Nálunk idén körülbelül 20 ezer külföldi járt, sokan szeretik az eszpresszókávét — magyarázza a Balkán Turist igazgatóhelyettese. — Ezért gépeket vettünk Magyarországtól, s most Varsányinál a budapesti Vörösmarty Cukrászda kávéfőzőnője tanítja a bolgár lányokat jó kávét főzni.” S én is igazolhatom, hogy a Varsányiak által tartott elméleti és gyakorlati képzés nem rossz. A „tankávé” jobb volt, mint az otthoni. Jellemző apróság ez is: ha a szófiai ötemeletes Balkán Szállóba belépsz, a tágas márvány előcsarnokban udvariasan kiveszik kezedből a poggyászt. A liftben a zöld egyenruhás, aranygombos, állig begombolt boyok több nyelven is meg tudják kérdezni, hányadik emeletre kívánsz menni. S úgy zárják ki az ajtót a vendég előtt, amint azt talán csak a szállodák nagykönyvében írták meg Svájcban vagy másutt, ahol ehhez valóban nagyon értenek. De míg Svájcban az udvarias liftboyok, a kofferokat cipelő szállodaszolgák mindezt a borravaló reményében teszik, nem így van ez Bulgáriában, ahol sokan szinte sértésnek tekintik a borravalót. Még a várnai idegenforgalmi szállodákban sem tudták „elrontani” a külföldiek a személyzetet a borravaló-rendszerrel. Magam is meggyőződtem róla, hogy a szobalány, kinek borravalót akartam adni ruhám kivasalásáért, elvörösödve, kissé felháborodva utasította azt viszsza. Nem állítom, hogy mindenki ellenáll a kísértésnek. De azért az említett példa egyáltalán nem példátlan. Mert ebben az országban mindent nagyon komolyan, lelkiismeretesen, hivatásszerűen csinálnak. Az embernek az az érzése, hogy a kínosan és szinte precízen udvarias liftboy is hazája hírnevét akarja öregbíteni a külföldiek előtt. Hogy úgy mondjam: hazafiságból, öntudatból olyan udvarias és szolgálatkész. Szerénység, szeretetreméltóság, lelkesedés, fegyelem jellemzi a bolgár embereket s hála istennek, mentesek cinizmustól. Nem hiába mondta Kádár elvtárs, amikor a magyar párt- és kormányküldöttség hazatért látogatásáról, hogy van mit tanulnunk a bolgároktól. Van bizony. Tanuljunk is tőlük. Aki ott jár, igaz emberek között jár, írta és fényképezte: PÉCSI FERENC. A pomakok új lakóházakba költöztek Rudozemben ahol új ércdúsító gyár épült. Isa ront kommunista veterán, kiért ült Georgi Andrejev, a paamsticai forradalmi emlékmű előtt. Templom a Sipka-szorosban a törökök legyőzésének emlékére. Renoválásához, kupoláinak bearanyozásához Hruscsov elvtárs küldött hét kiló aranyat. "