Népszabadság, 1958. október (16. évfolyam, 232-258. szám)
1958-10-04 / 235. szám
1958. október 4. szombat NÉPSZABADSÁG Beszédes bizonyíték „Magyarország hatvankét konzervgyárat és nyolcvan kismalmot exportál három év alatt — ez az ország gyarmati helyzetének és gazdasági elmaradottságának egyik legújabb, beszédes bizonyítéka.” Ezt kürtölte az éterbe a Szabad Európa-rádió. Tessék jól idefigyelni! Ilyet még nem hallott a világ: a gyarmati rendszernek az a bizonyítéka, hogy Kenya például Angliának gyári berendezéseket szállít! Mert hát a gyarmatot úgy szokták kizsákmányolni, hogy a gyarmati rabszolgák gyárakat gyártanak exportra, nemde? Így aztán a Szabad Európa új elmélete szerint, a „szabad Törökország” is gyarmati sorban tartja és kizsákmányolja Magyarországot, hiszen oda is szállítunk konzerv- és egyéb gyári berendezéseket. Ami pedig azt a szerencsétlen Nyugat-Németországot illeti, amely kohókat, vegyiműveket szállít a világ minden tájára, szintén gyarmati helyzetben sínylődik. Minthogy mindennek senki sem mond ellent, a szerző fantáziája szárnyakat kap, és kiböki, mit kéne csinálni: szállítsák Magyarhonba Kínából, a Szovjetunióból és Törökországból a paradicsomot meg a zöldbabot, készítsenek Magyarországon konzervet belőlük, aztán adják el a tolnainak meg a töröknek a paradicsompürét és a babcsuszpeszt! Állítsák Magyarországon üzembe valamennyi itt gyártott konzervgyárat és kis malmot! Legyen minden házban malom! Azt a kretént, aki a fenti gazdasági zagyvalékot szállítja a Szabad Európának — valami Zoltán Károly —, más országban tébolydába csuknák. Neki azonban nincsenek ilyen aggályai, hiszen a Szabad Európában mindent szabad, csak legyen benne valami rágalom gazdasági politikánkról, rendszerünkről és népünkről. Nem közgazdászok, de gimnazisták is tudják manapság, hogy gyárakat csak fejlett ipari ország gyárthat, a gyári berendezések gyártása egyike a legjobban kifizetődő, leghállásabb exportágnak. Az ilyen ország — a történelem tanúsága szerint — nem gyarmat! A gyarmatokat gazdaságilag éppen az ellenkezője, az jellemzi, hogy csak vagy túlnyomórészt nyersanyagokat termelnek olcsó áron, nincsen feldolgozó iparuk, még kevésbé gyári berendezéseket előállító üzemük. Az ember elgondolkozik: miért ilyen ostobán hazudik a Szabad Európa? Azért, mert nincs más lehetősége a magyar gazdaság „gyarmati voltának” bizonyítására. S ha mégis erről fecseg , ez érvtelenségének és ostobaságának beszédes bizonyítéka. Reprezentatív új önkiszolgáló bolt nyílt a Szent István körút és Szemere utca sarkán. kezzék kegyelmes uram a becsületszóra ... — Ne legyél hálátlan fiam. Hát nem mindent megtettünk érted? S a jövőben is számíthatsz rám. Persze pénzt most nem adhatok, momentán magam is szűkében vagyok, a kauciód elvitt mindent. De mondok én neked valamit. Mikor az az izé ... malőr... félreértés történt veled, na tudod a letartóztatásodra gondolok, a szesztermelési társaságnak kiadtunk 800 000 korona értékű kiviteli engedélyt. Azok a szemérmetlenek kihasználták, hogy te eltűntél, s nem fizettek. Igazság szerint az az összeg jogosan járt volna, hiszen megvolt a megállapodás. Én felhatalmazlak, hogy behajtsd rajtuk, s lásd irántad való jóindulatomat: az egészet saját magad használhatod fel. Esküdt lógó orral távozott. Persze az „esedékes, de börtönben való tartózkodása miatt be nem hajtott” kijárási díjat felvette ... (Hiába: ami jár, az jár...) De azért ennyivel nem hagyja magát kifizetni. Hogy az ő szépen induló politikai karrierjét ezek a gazemberek kettétörjék? Talán mások, magasabb rangúak nem loptak, csaltak, panamáztak annyit, mint ő? „Talán nem ágált a választási népgyűlések korteshordóin elég sikkasztó, börzéző csirkefogó? — írja egy jóval későbbi, terjedelmes beadványában, amelyet a Kúriához intézett, s amelyben visszaemlékezik ezekre az időkre. — Miért volnék én ezeknél hátrább való?” Újra felkereste jóakaróját, Nagyatádi Szabót. Nagyatádi fancsali képet vágott. No hiszen, egyéb sem hiányzik neki, mint hogy a t. nemzetgyűlés széksoraiba segítse ezt a kompromittáló fiatalembert. Hiába, el kell szánniuk magukat a nagyobb operációra, hogy túladjanak ezen a kellemetlenkedő fráteren: — Nem értem, mit vettél a fejedbe. Még neked sem származna abból semmi jó. Az ellenzék állandó céltáblája lennél. Meg aztán jószerint a büntető eljárás sincs még lezárva ... Az eljárás megszüntetését még csak megpróbálhatjuk, de a képviselőségről mondjál le. Ellenben mást, jobbat ajánlok neked. Már beszéltünk róla Bethlennel is, meg másokkal, akikre tartozik. Kapsz tízmillió koronát, vagy százezer dollárt. Választhatsz. Kapsz egy útlevelet is. Elutazol külföldre, Németországba vagy még jobb, ha Amerikába. Az a korlátlan lehetőségek hazája, különösen az olyan talpraesett fiatalembernek, mint amilyennek téged megismertünk. Még álláshoz is segítünk. Komoly indulási alapod van. Kell-e ennél szebb ajánlat? Isten öccse, ha annyi idős volnék, mint te, egy percig sem haboznék, még pénz nélkül is útnak erednék. Na itt a kezem, csapj bele! De Nagyatádi félreismerte ezt a sima modorú, jólfésült és jólnevelt aranyifjút... Esküdt, mint aki az eszét vesztette, kiabálni kezdett: — Szóval így vagyunk! Büdös a miniszter úréknak Esküdt Lajos jelenléte. Engem nem lehet aprópénzzel kifizetni. Volt kiviteli panama? Volt. Ki csinálta? Talán egyedül Esküdt Lajos? Nem miniszter úr, ezt együtt csináltuk, és még sokan mások segítettek. Hallja meg a feltételeimet: először: beszüntetni a bűnvádi eljárást; másodszor egy mandátumot biztosítani. Ez az utolsó szavam! Nagyatádi Szabó falfehér lett Ezt nem várta volna. Zavarában meg is ígérte Esküdtnek, hogy mindent megtesz, ami csak tőle telik. Csakhogy Bethlen Esküdt honatyaságáról hallani sem akart. 1922-ben a választások Esküdt nélkül zajlottak le. 1923 őszén azután Esküdt végképp kifogyott a türelemből. Pénze is fogytán volt, a kiviteli engedélyek körüli panama is kezdett feledésbe menni, hiszen szinte hónapról hónapra újabb panamabotrányok foglalkoztatták a közvéleményt. Érezte, hogy vagy cselekszik, vagy vége mindennek. Végig házalta hát az egész fővárost, s széltében-hosszában elmesélte, hogy a kiviteli engedélyek aláírásáért Nagyatádi nagy összegeket kapott, s Bethlen István is részesedett a pénzből. Az újságok persze felkapták az Esküdt által elmondottakat, s a kormány egy szép napon arra ébredt, hogy az új panamák mellett számlájára írják ezt az „ősrégi”, több, mint két esztendős ügyet is. Ezt nem lehetett tovább tűrni. Nagyatádi és Bethlen rágalmazásért feljelentették Esküdtet, s azt is állították hogy a volt miniszteri titkár 10 000 dollár hallgatási pénzt követelt tőlük. A feljelentés nyomán 1923 októberében Esküdt Lajost letartóztatták. 1924 novemberére tűzték ki a tárgyalást. Az egyik koronatanú természetesen Nagyatádi Szabó István lett volna. De a koronatanú nem jelenhetett meg a tárgyaláson. Nagyatádi Szabó István, a parasztvezér alig néhány nappal a tárgyalás előtt, 1924. október 31-én hirtelen, gyanús körülmények között meghalt. Következő riportunk: BÖRTÖN ÉS TÉBOLYDA A szputnyik születésnapján ,,Már most világos, hogy 1957 október 4. örökre bekerül a történelembe, mint az emberiség egyik legnagyobb teljesítményének napja. A szovjet emberek feltették a koronát a tudásnak arra a csúcsára, amelyet számos ország tudósai évtizedeken és évszázadokon át emeltek.” Így írt tavaly október első napjaiban a New York Times, a legnagyobb amerikai újság, amely egyébként igazán nem pazarolja elismerő jelzőit a Szovjetunió, a kommunizmus dicséretére. Mégis megsejtette, mit jelent az a szerény, mértéktartóan szűkszavú hivatalos közlés, amely tudtunkra adta: 1957. október 4. hajnalán a Szovjetunióban felbocsátották a mesterséges holdat. A fogadtatás első visszhangjai világszerte, Nyugaton is, az elragadtatásé voltak. Csak később — mint indiszkrét amerikai sajtókörök kikotyogták — a Fehér Ház interukciójára kezdték csitítani a lelkesedőket, mondván: a szputnyiknak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. Próbálták szovjetellenes rágalmakkal csökkenteni azt a nagy rokonszenvet, amelyet a szputnyik kiváltott a Szovjetunió irányában. Próbálták elbagatelizálni azt a nagy horderejű tényt, hogy a Szovjetunió nagy fölényre tett szert a technika egyik legjelentősebb új ágában, a rakétatechnikában. Az ostobaság falát aztán kezdték ostromolni a nyugati tudósok. Szaporábban keltek tanulmányútra a Szovjetunióba, előkapkodták a porosodásra ítélt szovjet tudományos folyóiratokat és könyveket, piszkálni kezdték a hatóságaikat, húzzák fel a vasfüggönyt, engedjenek be több szovjet tudóst és szakirodalmat. Jól tudták ők, hogy a szputnyik a szovjet ipar és tudomány egyetemes sikere. Például a közoktatásé, a csillagászaté, a fémkohászaté, a geofizikáé, az optikáé, a finommechanikáé, s mint később kiderült, a biológiáé, az orvostudományé is stb. mesterséges holdat. Ha akarna. De nem akar. Hát annyira nem akart, hogy szinte hétről hétre olvashattunk híreket kísérletekről. S a kísérletek sorra-rendre kudarccal végződtek. Az elnök tanácskozott, a tudósok fogadkoztak, a közvélemény méltatlankodott. A fegyvernemek és a tőkeérdekeltségek pedig marakodtak, az egyik a Vanguardra, a másik a Thorra, a harmadik a Jupiterre esküdött, a busás haszon reményében, várva a megrendelésit, így vajúdtak hoszszú ideig a hegyek s szültek egy egeret... Amerikában is felröppentettek egy öklömnyi szputnyikbébit. Akkor a Szovjetunió már élőlényt is, majd egy másfél tonnás szputnyikot küldött a világűrbe százszor súlyosabbat az amerikai holdbébiknél. Mert a szputnyik hályogot tépett sok olyan szemen is, amelyet a „hagyományos” szovjetellenes gyűlölet és becsmérlés elvakított. Sok burzsoá kommentátor 1957. október 4-ét teszi meg a két rendszer közötti hatalmi egyensúlyban bekövetkezett fordulat dátumául. Ez természetesen téves. A hatalmi erőeltolódás már sokkal hamarabb bekövetkezett. Ide az első szputnyik felröppenése egyben sokak számára a felismerés napja: a Szovjetunió vezette szocialista tábor fölényét lelkesen vagy kényszerűen (ki-ki szíve szerint) felismerő és elismerő megnyilatkozások napja. Olyan emberek, akik négy évtizeden át a „nem hiszem, mert nem akarom” ábrándjában éldegéltek, s képtelenek voltak napról napra, évről évre érzékelni az apró eredmények egymásra halmozódását, most egy csapásra szélütötten hűltek el. Mert a szputnyik nem oka, hanem egyik látható-hallható okozata az erőviszonyok eltolódásának a szocializmus javára. A mai burzsoázia nem dicsekedhet sok olyan gyors észjárású férfiúval, mint Howard Parkins amerikai iparmágnás, aki a múlt év október 5-én a New York Journal American című lapnak adott nyilatkozatában így beszélt: „Nem a mesterséges hold az egyetlen, amelyben a Szovjetunió megelőzte Amerikát.” A cikk befejezése így figyelmeztet: „Az Egyesült Államoknak mozgósítania kell minden erőforrását, hogy utolérje a Szovjetuniót.” Utolérni a Szovjetuniót! Alighanem ekkor látott először napvilágot ez a mondat a tőkés sajtóban, ekkor ütött tanyát ez a gondolt a kapitalista fejekben. S hogy áll a helyzet, annál komoyabban kell venniök mindazt, amiben a Szovjetunió határozta el, hogy csakhamar utoléri és elhagyja a legfejlettebb tőkés országot. * Egy év alatt három olyan szovjet szputnyik röppent fel, amely a világűrből hoz üzenetet. És egyetlen év alatt sok olyan is, amely a szocializmus földi dolgairól beszél. Vajon nem szputnyikszenzáció-e, hogy vízre bocsátották a világon első, szovjet gyártmányú atom-üzemanyaggal közlekedő jégtörőhajót? Nem vetekszik-e a szputnyikkal, hogy működésbe lépett a világ legnagyobb vízierőműve, a Volgai Lenin Vízierőmű? Nem ér-e fel a szputnyik kilövésével, hogy szovjet tudósok kidolgozták az OGRA-t, a termonukleáris energia hatványozottan eredményes felhasználási eljárását? Nem újabb szputnyik-e, hogy a Szovjetunió már az idén utolérje Amerikát a tejtermelésben? S a szocializmus kínai szputnyikjai! Mert szputnyik, hogy az ipari termelést egy év alatt megkétszerezték. Szputnyik, hogy a kínai széntermelés nem 10—15 év múlva, hanem már az idén, az acéltermelés pedig már jövőre eléri Angliáét. Szputnyik, hogy Kínában atomreaktor működik. Szputnyik, hogy a tömegéhhalál egy évtizeddel ezelőtti országa az idén több búzát termelt, mint Amerika. Ezek a szputnyikok még beszédesebbek a bip-bip jelzéseknél! Ezeknek jelzései a duzzadó erő, a határtalan felemelkedés jelei. Érthet, belőlük, akinek csöppnyi értelme van. De a mániákusok, akiknek nem kell a békés verseny, s minden gondolatukat a fegyverkezés foglalja el, csak hadipotenciálban gondolkodnak. Ám gondolkodjanak: a szputnyik, a vízierőmű, az OCRA és az ugrásszerű gazdasági fellendülés ugyancsak nem gyengíti a szocializmus katonai erejét. S ha van kedvük mosolyogni, megmosolyoghatják tegnapi vakoinmagukat. 1957 júniusában Norstad tábornok, a NATO-erők főparancsnoka, katonai kérdésekről szólva, az amerikai szenátusban így hetvenkedett: „A NATO haderői háború esetén képesek minden katonai célpontot szétrombolni a kommunista országokban.” Nem egészen két hónap múlva a hencegő tábornok elé jelentést tettek a háromlépcsős szovjet interkontinentális rakéta kilövéséről. Újabb két hónap múlva felbocsátották az első szputnyikot. Roscoe Drummond ismert amerikai publicista írta tavaly novemberben a New York Herald Tribüne-ban: „A katonai egyensúly ... a Szovjetunió oldalára billent. Az atom- és hidrogénbombák tekintetében zsákutcába jutottunk ... A Szovjetunió percek alatt leküzdheti az Urál és Oklahoma közötti távolságot... Lefelé csúszunk a hanyatló hatalom lejtőjén.” Ez egy elfogult burzsoá közíró véleménye. De hadd idézzünk valakit, aki nemcsak fegyverekben gondolkodik: egy polgári férfiút, dr. D. B. Foster angol tudóst, egy elektronfizikai berendezéseket gyártó konszern dúsgazdag igazgatóját. A Yorkshire Post című konzervatív lapnak adott tavaly októberi nyilatkozatában elmondta, benne ilyen gondolatokat ébresztett a szputnyik: „A sajtó írhat a Szovjetunióról a mesterséges holddal kapcsolatban, amit akar. De az egyik legfontosabb, amit az oroszok csinálnak, az óriási tudományos és kísérleti kutató munka, a termelés automatizálása ... Ennek az a politikai vonatkozása, hogy egy közeli napon elénk állnak majd és így szólnak: »Mi teljesen ingyen adjuk népünknek a közszükségleti cikkeken ... Ha fel akarjuk venni a versenyt, lépést kell tartanunk ebben az oroszokkal. Azt hiszem, az oroszok a következő két évtizeden belül eljutnak odáig.” A tudós konszernigazgató nem mondta meg, hogyan tartson lépést a kapitalizmus a javak szükségletek szerinti elosztásában, közkeletűbb szóval ingyen adásában. Talán ingyen gyárt és árusít majd a tőkés vállalkozó? Foster mégis fölfogta azt, amit a kommunizmus egy fejlettebb fokának nevezünk, s amely szerinte gyorsan közeledik. . A szputnyik is bizonyság rá, hogy így van, Nehru indiai miniszterelnök mondta 1957. október 5-én: „A mesterséges hold ... rádöbbenti az emberiséget arra a feneketlen szakadékra, amely a tudományos haladás és a jelenlegi gondolkodás archaikus módja között tátong.” Ennek a nagyszerű gondolatnak a második fele ez: már van olyan társadalmi rendszer, van olyan gondolkodás, amelyet nem választ el feneketlen szakadék a tudományos haladástól. A világ egynegyedén már ilyen rendszer van, az emberiség egyharmada már így gondolkodik. Itt a tudomány szakadékokon átbukdácsolás vagy belőlük zuhanás nélkül megy előre. A szputnyik azt is jelenti, hogy a kommunizmus nemcsak a tudományt, hanem a tudományosan szerveződött emberi társadalmat, most már nem is képletesen, eddig elérhetetlen csúcsokig emeli föl. Szántó Jenő Egy amerikai tábornok, aki nek nem is lehetett tréfás kedve, hogy némileg helyreüsse az amerikaiak „abszolút felsőbbrendűségét” ért presztizsveszteséget, kinyilatkoztatta: tulajdonképpen Amerika is tudna felbocsátani