Népszabadság, 1958. október (16. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-04 / 235. szám

1958. október 4. szombat NÉPSZABADSÁG Beszédes bizonyíték „Magyarország hatvankét kon­zervgyárat és nyolcvan kismal­mot exportál három év alatt — ez az ország gyarmati helyzeté­nek és gazdasági elmaradottsá­gának egyik legújabb, beszédes bizonyítéka.” Ezt kürtölte az éterbe a Sza­bad Európa-rádió. Tessék jól idefigyelni! Ilyet még nem hallott a világ: a gyar­mati rendszernek az a bizonyí­téka, hogy Kenya például Ang­liának gyári berendezéseket szállít! Mert hát a gyarmatot úgy szokták kizsákmányolni, hogy a gyarmati rabszolgák gyá­rakat gyártanak exportra, nem­de? Így aztán a Szabad Európa új elmélete szerint, a „szabad Törökország” is gyarmati sor­ban tartja és kizsákmányolja Magyarországot, hiszen oda is szállítunk konzerv- és egyéb gyári berendezéseket. Ami pedig azt a szerencsétlen Nyugat-Németországot illeti, amely kohókat, vegyiműveket szállít a világ minden tájára, szintén gyarmati helyzetben sínylődik. Minthogy mindennek senki sem mond ellent, a szerző fantá­ziája szárnyakat kap, és kiböki, mit kéne csinálni: szállítsák Magyarhonba Kínából, a Szov­jetunióból és Törökországból a paradicsomot meg a zöldbabot, készítsenek Magyarországon konzervet belőlük, aztán adják el a tolnainak meg a töröknek a paradicsompürét és a babcsusz­­peszt! Állítsák Magyarországon üzembe valamennyi itt gyártott konzervgyárat és kis malmot! Legyen minden házban malom! Azt a kretént, aki a fenti gaz­dasági zagyvalékot szállítja a Szabad Európának — valami Zoltán Károly —, más ország­ban tébolydába csuknák. Neki azonban nincsenek ilyen aggá­lyai, hiszen a Szabad Európában mindent szabad, csak legyen benne valami rágalom gazdasági politikánkról, rendszerünkről és népünkről. Nem közgazdászok, de gimna­­zisták is tudják manapság, hogy gyárakat csak fejlett ipa­ri ország gyárthat, a gyári berendezések gyártása egyike a legjobban kifizetődő, leghállá­­sabb exportágnak. Az ilyen or­szág — a történelem tanúsága szerint — nem gyarmat! A gyar­matokat gazdaságilag éppen az ellenkezője, az jellemzi, hogy csak vagy túlnyomórészt nyers­anyagokat termelnek olcsó áron, nincsen feldolgozó iparuk, még kevésbé gyári berendezéseket előállító üzemük. Az ember elgondolkozik: mi­ért ilyen ostobán hazudik a Szabad Európa? Azért, mert nincs más lehetősége a magyar gazdaság „gyarmati voltának” bi­zonyítására. S ha mégis erről fecseg , ez érvtelenségének és ostobaságának beszédes bizonyí­téka. Reprezentatív új önkiszolgáló bolt nyílt a Szent István körút és Szemere utca sarkán. kezzék kegyelmes uram a becsü­letszóra ... — Ne legyél hálátlan fiam. Hát nem mindent megtettünk érted? S a jövőben is számíthatsz rám. Persze pénzt most nem adhatok, momentán magam is szűkében vagyok, a kauciód elvitt mindent. De mondok én neked valamit. Mi­kor az az izé ... malőr... félre­értés történt veled, na tudod a le­tartóztatásodra gondolok, a szesz­termelési társaságnak kiadtunk 800 000 korona értékű kiviteli en­gedélyt. Azok a szemérmetlenek kihasználták, hogy te eltűntél, s nem fizettek. Igazság szerint az az összeg jogosan járt volna, hi­szen megvolt a megállapodás. Én felhatalmazlak, hogy behajtsd rajtuk, s lásd irántad való jóindu­latomat: az egészet saját magad használhatod fel. Esküdt lógó orral távozott. Per­sze az „esedékes, de börtönben való tartózkodása miatt be nem hajtott” kijárási díjat felvette ... (Hiába: ami jár, az jár...) De azért ennyivel nem hagyja magát kifizetni. Hogy az ő szépen indu­ló politikai karrierjét ezek a gaz­emberek kettétörjék? Talán má­sok, magasabb rangúak nem lop­tak, csaltak, panamáztak annyit, mint ő? „Talán nem ágált a vá­lasztási népgyűlések korteshor­dóin elég sikkasztó, börzéző csir­kefogó? — írja egy jóval későbbi, terjedelmes beadványában, ame­lyet a Kúriához intézett, s amely­ben visszaemlékezik ezekre az időkre. — Miért volnék én ezek­nél hátrább való?” Újra felke­reste jóakaróját, Nagyatádi Sza­bót. Nagyatádi fancsali képet vágott. No hiszen, egyéb sem hiányzik neki, mint hogy a t. nemzetgyű­lés széksoraiba segítse ezt a kompromittáló fiatalembert. Hiá­ba, el kell szánniuk magukat­­ a nagyobb operációra, hogy túladja­nak ezen a kellemetlenkedő fráte­ren: — Nem értem, mit vettél a fe­jedbe. Még neked sem­ származ­na abból semmi jó. Az ellenzék állandó céltáblája lennél. Meg az­tán jószerint a büntető eljárás sincs még lezárva ... Az eljárás megszüntetését még csak megpró­bálhatjuk, de a képviselőségről mondjál le. Ellenben mást, jobbat ajánlok neked. Már beszéltünk ró­la Bethlennel is, meg másokkal, akikre tartozik. Kapsz tízmillió koronát, vagy százezer dollárt. Választhatsz. Kapsz egy útlevelet is. Elutazol külföldre, Németor­szágba vagy még jobb, ha Ame­rikába. Az a korlátlan lehetőségek hazája, különösen az olyan talpra­esett fiatalembernek, mint ami­lyennek téged megismertünk. Még álláshoz is segítünk. Komoly in­dulási alapod van. Kell-e ennél szebb ajánlat? Isten öccse, ha annyi idős volnék, mint te, egy percig sem haboznék, még pénz nélkül is útnak erednék. Na itt a kezem, csapj bele! De Nagyatádi félreismerte ezt a sima modorú, jólfésült és jólnevelt aranyifjút... Esküdt, mint aki az eszét vesztette, kiabálni kezdett: — Szóval így vagyunk! Büdös a miniszter úréknak Esküdt Lajos jelenléte. Engem nem lehet apró­pénzzel kifizetni. Volt kiviteli pa­nama? Volt. Ki csinálta? Talán egyedül Esküdt Lajos? Nem mi­niszter úr, ezt együtt csináltuk, és még sokan mások segítettek. Hall­ja meg a feltételeimet: először: beszüntetni a bűnvádi eljárást; másodszor egy mandátumot biz­tosítani. Ez az utolsó szavam! Nagyatádi Szabó falfehér lett Ezt nem várta volna. Zavarában meg is ígérte Esküdtnek, hogy mindent megtesz, ami csak tőle telik. Csakhogy Bethlen Esküdt honatyaságáról hallani sem akart. 1922-ben a választások Esküdt nélkül zajlottak le. 1923 őszén azután Esküdt vég­képp kifogyott a türelemből. Pén­ze is fogytán volt, a kiviteli enge­délyek körüli panama is kezdett feledésbe menni, hiszen szinte hónapról hónapra újabb panama­botrányok foglalkoztatták a köz­véleményt. Érezte, hogy vagy cse­lekszik, vagy vége mindennek. Végig házalta hát az egész fővá­rost, s széltében-hosszában elme­sélte, hogy a kiviteli engedélyek aláírásáért Nagyatádi nagy össze­geket kapott, s Bethlen István is részesedett a pénzből. Az újságok persze felkapták az Esküdt által elmondottakat, s a kormány egy szép napon arra ébredt, hogy az új panamák mellett számlájára írják ezt az „ősrégi”, több, mint két esztendős ügyet is. Ezt nem lehetett tovább tűrni. Nagyatádi és Bethlen rágalmazásért feljelen­tették Esküdtet, s azt is állították hogy a volt miniszteri titkár 10 000 dollár hallgatási pénzt kö­vetelt tőlük. A feljelentés nyomán 1923 októberében Esküdt Lajost letartóztatták. 1924 novemberére tűzték ki a tárgyalást. Az egyik koronatanú természetesen Nagy­atádi Szabó István lett volna. De a koronatanú nem jelenhe­tett meg a tárgyaláson. Nagyatádi Szabó István, a parasztvezér alig néhány nappal a tárgyalás előtt, 1924. október 31-én hirtelen, gya­nús körülmények között meghalt. Következő riportunk: BÖRTÖN ÉS TÉBOLYDA A szputnyik születésnapján ,,Már most világos, hogy 1957 október 4. örökre bekerül a törté­nelembe, mint az emberiség egyik legnagyobb teljesítményének nap­ja. A szovjet emberek feltették a koronát a tudásnak arra a csú­csára, amelyet számos ország tu­dósai évtizedeken és évszázado­kon át emeltek.” Így írt tavaly október első nap­jaiban a New York Times, a leg­nagyobb amerikai újság, amely egyébként igazán nem pazarolja elismerő jelzőit a Szovjetunió, a kommunizmus dicséretére. Mégis megsejtette, mit jelent az a sze­rény, mértéktartóan szűkszavú hivatalos közlés, amely tudtunkra adta: 1957. október 4. hajnalán a Szovjetunióban felbocsátották a mesterséges holdat. A fogadtatás első visszhangjai világszerte, Nyugaton is, az elra­gadtatásé voltak. Csak később — mint indiszkrét amerikai sajtókö­rök kikotyogták — a Fehér Ház interukciójára kezdték csitítani a lelkesedőket, mondván: a szput­­nyiknak nem kell nagy jelentősé­get tulajdonítani. Próbálták szov­jetellenes rágalmakkal csökken­teni azt a nagy rokonszenvet, amelyet a szputnyik kiváltott a Szovjetunió irányában. Próbálták elbagatelizálni azt a nagy hord­erejű tényt, hogy a Szovjetunió nagy fölényre tett szert a techni­ka egyik legjelentősebb új ágá­ban, a rakétatechnikában. Az ostobaság falát aztán kezd­ték ostromolni a nyugati tudósok. Szaporábban keltek tanulmány­útra a Szovjetunióba, előkapkod­ták a porosodásra ítélt szovjet tu­dományos folyóiratokat és köny­veket, piszkálni kezdték a hatósá­gaikat, húzzák fel a vasfüggönyt, engedjenek be több szovjet tudóst és szakirodalmat. Jól tudták ők, hogy a szputnyik a szovjet ipar és tudomány egyetemes sikere. Például a közoktatásé, a csilla­gászaté, a fémkohászaté, a geofi­zikáé, az optikáé, a finommecha­nikáé, s mint később kiderült, a biológiáé, az orvostudományé is stb. mesterséges holdat. Ha akarna. De nem akar. Hát annyira nem akart, hogy szinte hétről hétre olvashattunk híreket kísérletekről. S a kísér­letek sorra-rendre kudarccal vég­ződtek. Az elnök tanácskozott, a tudósok fogadkoztak, a közvéle­mény méltatlankodott. A fegyver­nemek és a tőkeérdekel­tségek pe­dig marakodtak, az egyik a Van­­guardra, a másik a Thorra, a har­madik a Jupiterre esküdött, a bu­sás haszon reményében, várva a megrendelésit, így vajúdtak hosz­­szú ideig a hegyek s szültek egy egeret... Amerikában is felröppen­tettek egy öklömnyi szputnyikbé­­bit. Akkor a Szovjetunió már élő­lényt is, majd egy másfél tonnás szputnyikot küldött a világűrbe százszor súlyosabbat az amerikai holdbébiknél. Mert a szputnyik hályogot té­pett sok olyan szemen is, amelyet a „hagyományos” szovjetel­lenes gyűlölet és becsmérlés elvakított. Sok burzsoá kommentátor 1957. október 4-ét teszi meg a két rendszer közötti hatalmi egyen­súlyban bekövetkezett fordulat dátumául. Ez természetesen té­ves. A hatalmi erőeltolódás már sokkal hamarabb bekövetkezett. Ide az első szputnyik felröppené­­se egyben sokak számára a felis­merés napja: a Szovjetunió vezet­te szocialista tábor fölényét lelke­sen vagy kényszerűen (ki-ki szí­ve szerint) felismerő és elismerő megnyilatkozások napja. Olyan emberek, akik négy évtizeden át a „nem hiszem, mert nem aka­rom” ábrándjában éldegéltek, s képtelenek voltak napról napra, évről évre érzékelni az apró ered­mények egymásra halmozódását, most egy csapásra szélütötten hűl­tek el. Mert a szputnyik nem oka, hanem egyik látható-hallható okozata az erőviszonyok eltolódá­sának a szocializmus javára. A mai burzsoázia nem dicse­kedhet sok olyan gyors észjárású férfiúval, mint Howard Parkins amerikai iparmágnás, aki a múlt év október 5-én a New York Journal American című lapnak adott nyilatkozatában így beszélt: „Nem a mesterséges hold az egyetlen, amelyben a Szovjetunió megelőzte Amerikát.” A cikk be­fejezése így figyelmeztet: „Az Egyesült Államoknak mozgósíta­nia kell minden erőforrását, hogy utolérje a Szovjetuniót.” Utolérni a Szovjetuniót! Aligha­nem ekkor látott először napvilá­got ez a mondat a tőkés sajtóban, ekkor ütött tanyát ez a gondo­­lt a kapitalista fejekben. S ho­gy áll a helyzet, annál komo­­yabban kell venniök mindazt, amiben a Szovjetunió határozta el, hogy csakhamar utoléri és el­hagyja a legfejlettebb tőkés or­szágot. * Egy év alatt három olyan szovjet szputnyik röppent fel, am­ely a világűrből hoz üzenetet. És egyetlen év alatt sok olyan is, amely a szocializmus földi dolgai­ról beszél. Vajon nem szputnyik­­szenzáció-e, hogy vízre bocsátották a világon első, szovjet gyártmá­nyú atom-üzemanyaggal közleke­dő jégtörőhajót? Nem vetek­szik-e a szputnyikkal, hogy mű­ködésbe lépett a világ legna­gyobb vízierőműve, a Volgai Le­nin Vízierőmű? Nem ér-e fel a szputnyik kilövésével, hogy szov­jet tudósok kidolgozták az OGRA-t, a termonukleáris ener­gia hatványozottan eredményes felhasználási eljárását? Nem újabb szputnyik-e, hogy a Szov­jetunió már az idén utolérje Amerikát a tejtermelésben? S a szocializmus kínai szputnyikjai! Mert szputnyik, hogy az ipari termelést egy év alatt megkétsze­rezték. Szputnyik, hogy a kínai széntermelés nem 10—15 év múl­va, hanem már az idén, az acél­­termelés pedig már jövőre eléri Angliáét. Szputnyik, hogy Kíná­ban atomreaktor működik. Szput­nyik, hogy a tömeg­éhhalál egy évtizeddel ezelőtti országa az idén több búzát termelt, mint Amerika. Ezek a szputnyikok még beszédesebbek a bip-bip jelzések­nél! Ezeknek jelzései a duzzadó erő, a határtalan felemelkedés je­lei. Érthet, belőlük, akinek csöpp­nyi értelme van. De a mániákusok, akiknek nem kell a békés verseny, s min­den gondolatukat a fegyverkezés foglalja el, csak hadipotenciálban gondolkodnak. Ám gondolkodja­nak: a szputnyik, a vízierőmű, az OCR­A és az ugrásszerű gazdasági fellendülés ugyancsak nem gyen­gíti a szocializmus katonai erejét. S ha van kedvük mosolyogni, megmosolyoghatják tegnapi vak­­oinmagukat. 1957 júniusában Norstad tá­bornok, a NATO-erők főparancs­noka, katonai kérdésekről szólva, az amerikai szenátusban így het­­venkedett: „A NATO haderői há­ború esetén képesek minden ka­tonai célpontot szétrombolni a kommunista országokban.” Nem egészen két hónap múlva a hencegő tábornok elé jelentést tettek a háromlépcsős szovjet in­terkontinentális rakéta kilövésé­ről. Újabb két hónap múlva fel­bocsátották az első szputnyikot. Roscoe Drummond ismert ame­rikai publicista írta tavaly no­vemberben a New York Herald Tribüne-ban: „A katonai egyen­súly ... a Szovjetunió oldalára billent. Az atom- és hidrogénbom­bák tekintetében zsákutcába ju­tottunk ... A Szovjetunió percek­ alatt leküzdheti az Urál és Okla­­homa közötti távolságot... Lefe­lé csúszunk a hanyatló hatalom lejtőjén.” Ez egy elfogult burzsoá köz­író véleménye. De hadd idézzünk valakit, aki nemcsak fegyverek­ben gondolkodik: egy polgári fér­fiút, dr. D. B. Foster angol tudóst, egy elektronfizikai berendezése­ket gyártó konszern dúsgazdag igazgatóját. A Yorkshire Post cí­mű konzervatív lapnak adott ta­valy októberi nyilatkozatában el­mondta, benne ilyen gondolatokat ébresztett a szputnyik: „A sajtó írhat a Szovjetunióról a mester­séges holddal kapcsolatban, amit akar. De az egyik legfontosabb, amit az oroszok csinálnak, az óriási tudományos és kísérleti ku­tató munka, a termelés automati­zálása ... Ennek az a politikai vo­natkozása, hogy egy közeli napon elénk állnak majd és így szólnak: »Mi teljesen ingyen adjuk né­pünknek a közszükségleti cikke­ken ... Ha fel akarjuk venni a versenyt, lépést kell tartanunk ebben az oroszokkal. Azt hiszem, az oroszok a következő két év­tizeden belül eljutnak odáig.” A tudós konszernigazgató nem mondta meg, hogyan tartson lé­pést a kapitalizmus a javak szük­ségletek szerinti elosztásában, közkeletűbb szóval ingyen adásá­ban. Talán ingyen gyárt és áru­sít majd a tőkés vállalkozó? Fos­ter mégis fölfogta azt, amit a kommunizmus egy fejlettebb fo­kának nevezünk, s amely szerinte gyorsan közeledik. . A szputnyik is bizonyság rá, hogy így van, Nehru indiai miniszterelnök mondta 1957. október 5-én: „A mesterséges hold ... rádöbbenti az emberiséget arra a feneketlen szakadékra, amely a tudományos haladás és a jelenlegi gondolko­dás archaikus módja között tá­tong.” Ennek a nagyszerű gondo­latnak a második fele ez: már van olyan társadalmi rendszer, van olyan gondolkodás, amelyet nem választ el feneketlen szaka­dék a tudományos haladástól. A világ egynegyedén már ilyen rendszer van, az emberiség egy­­harmada már így gondolkodik. Itt a tudomány szakadékokon átbuk­­dácsolás vagy belől­ük­ zuhanás nélkül megy előre. A szputnyik azt is jelenti, hogy a kommunizmus nemcsak a tudományt, hanem a tudományo­san szerveződött emberi társadal­mat, most már nem is képletesen, eddig elérhetetlen csúcsokig eme­li föl. Szántó Jenő Egy amerikai tábornok, aki­­ nek nem is lehetett tréfás kedve, hogy némileg helyreüsse az ame­rikaiak „abszolút felsőbbrendűsé­gét” ért presztizsveszteséget, ki­nyilatkoztatta: tulajdonképpen Amerika is tudna felbocsátani

Next