Népszabadság, 1958. október (16. évfolyam, 232-258. szám)

1958-10-04 / 235. szám

9 Átalakuló gyár— új szakmát tanuló emberek Zeng-zúg a levegő a kopácso­­lástól, hegesztőpálcák fénye villan, fölöttem daru csikordul, hatalmas vasdarabot cipel játszi könnyedséggel, mint amikor a gyerek fölemel egy ágat a föld­ről. De bármennyire izgalmas is az ember és az anyag csatá­ja, en­nél ezerszeresen érdekesebb az ember és ember kapcsolata, ott, a műhelyben, munka közben. Többen javasolták a MÁVAG- ban, hogy menjek a kazánmű­­helybe, mert ott jó a kollektíva. Mi rejlik a jelző mögött? Mi a mérce? De egyáltalán mit kell érteni a „jó"-n, vagy a „legjobb"-on? Van, aki hibátlant, tökéletest ért alatta. Nincs igaza, illúziót ker­get. Nágó elvtárs, a műhely idő­sebb kommunista munkása gon­dokról, nehézségekről, feladatok­ról beszélt, arról, amit már el­végeztek és amit még nem. Kép­zeljenek el egy hatalmas gyárat, ahol szinte egyik napról a má­sikra átállnak, a gőzmozdonyról a dieselmozdonyra. A kazánműhelyben évekig, év­tizedekig csinálták a kazánková­csok a lokomotívok lelkét, a gőz­kazánt, amelyet az öreg szakik akár csukott szemmel is elkészíte­nek, s most új munkát kell ta­­nulniok. Nagy fordulat ez nemcsak a technikában — bár ez önmagában is nagy feladat —, hanem az em­berekben, a szokásokban, a tradí­ciókban is. (Író kellene ide, aki a maga bonyolultságában, lehelet­­finoman megrajzolja ezt.) Nem megy ez könnyen, parancsszóra, az emberek gondolkodnak, érez­nek, kérdeznek, választ várnak, és felelni kell minden kérdésre, nemcsak szóban, hanem tettekben is: kap-e a gyár­i rendelést, lesz-e elegendő munka? És így­­tovább. Ilyen körülmények között derül ki igazán egy műhely kollektívá­jának ereje, nem a csendes, sima, „álló” napokon ... Vékony, cingár kazánkováccsal beszélgetek, szinte el sem hiszem róla mesterségét, amely bizony nagy testi erőt követel. — Nem tagadom — mondja —, fáj megválni a kazántól, de mit csináljunk? Már a fiam sem fa­kardot és puskát kér tőlem, ha­nem villany­vasutat, meg helikop­tert ... A műhely munkásainak har­minc százaléka dolgozik jelenleg dieselmunkán, s a többiek még kazánokon (MÁV-rendelésre a 424-es mozdonyokhoz, hazai és külföldön épülő hőerőművek­hez), de az emberek egyik szeme mindig a dieselesek felé tekint: vajon hogyan ízlik a kazánková­csoknak a lakatosmunka, és en­­gedelmeskedik-e a hegesztőpálca, ha éppen arra kerül a sor? Fönn az irodában kiszámítottak sok mindent, sok okos dolgot, de az emberi lélek, a gondolat nem veti alá magát a számok törvényei­nek, nem lehetett kiszámítani a kazánkovácsok — jobb kifejezést nem találok — hozzáállását! No, meg azt sem, hogy a műhelybe jövő új munkásoknak hogyan fog tetszeni munkahelyük. A műhely vezetősége és párt­­szervezete azonban jól felkészült — a műszaki követelményeken kívül — az emberi-politikai „át­állításra"* is. Azzal kezdték, hogy összehívták megbeszélésre a mű­hely régi, stabil embereit, a kom­munisták pedig taggyűlésen vitat­ták meg a tennivalókat. Külön felhívták a figyelmet, hogy barát­sággal, jó szívvel fogadják az új munkásokat. Akadt sok kérdez­­nivaló, elhangzottak ellenvélemé­nyek is. Ám a vita és az elmélke­dés mellett cselekedni kellett: jött az új munka, az új rajzok és az új emberek, akik közül sokan eleinte csak figyeltek, tapogatóz­tak és mondjuk meg őszintén, kissé kényelmeskedtek, ismerked­tek a munkával, a „górékkal ’, a normákkal, stb___ Aztán a ka­zánkovácsok egy részének át kel­lett állnia az új munkára, abba­hagyni a régit, a megszokottat. És nem csalatkozott bennük sem a szakmai vezetőség, sem a párt­­szervezet. A MÁVAG üzemi bizottságán azt mondták, hogy a kazánmű­hely sikereinek titkát a vezetés egységében lelhetjük. A szakveze­tők évek, évtizedek óta dolgoznak a műhelyben, munkásként kezd­ték annak idején, tiszteletnek, be­csületnek örvendenek, szavaik nem maradnak hatástalanok; a műhely kétszáztíz dolgozója közül hatvan kommunista; hatvan kom­munista ,pedig nagy erő (!), szám­ban, felvilágosító szóban, neki­rugaszkodásban és tettekben! És mindezeken kívül rendezték az anyagiakat is: kiegyenlítették a régiek és az újak közötti bér­aránytalanságokat. Az új embe­rek is megkeresik pénzüket, na­gyobb részük többet, mint az­előtt- Néhányan valamivel keve­sebbet. Főleg azoknál van így, akik melegműhelyekből jöttek át dolgozni, ahol nehezebb volt a munka, itt viszont könnyebb, má­sok a munkafeltételek. Beszéltem közülük néhánnyal, megértik a helyzetet. Persze most még a kezdet kezdetén tartanak és ha jobban kialakul a műhely új arculata, rendre, jobban megis­merik a munkát, bizonyára elérik régebbi fizetésüket Még rengeteg a műhelyben a tennivaló. Gyakori, hogy belső kooperációs hibák miatt nincse­nek ott időben a munkadarabok, az anyagellátásra is panaszkod­nak a dolgozók, akadnak munka­­csoportok, ahol még nem sikerült legyűrni az átszervezéssel kapcso­latos ellenállást, de mindezek el­lenére jól sikerült a műhely első dieselvizsgája. A műhely az át­szervezés ellenére is teljesíti ter­vét. Kalocsai Tibor Ítottédtek a parlamentben Sokféle küldöttség kereste fel már a parlamentet, de olyat még nem láttak a patinás falak, amelynek tagjai vendégcsalogató borosbutykosok­kal, jóillatú fosz­lóskaláccsal állítottak volna be. Mert pénteken délelőtt ilyen kül­döttség járt itt. Ünneplő, fekete ruhában voltak valamennyien, csizmájuk ragyogott, hajtókáju­kon, kalapjukon pedig fehér pántlikák, menyasszonyi bokré­ták díszlettek. — Dobi István elvtársunkat ke­ressük — mondották az őrség­nek. — Hivatalos minőségben tennénk tiszteletünket. Csak néhány percet kellett várni, s az Országház főbejáratá­nak vaskapui nyíltak meg előt­tük. Elöl ment a küldöttség ve­zetője, helyesebben, az első vőfély, utána a többiek. — A mezőtúri Petőfi Tsz tag­sága nevében szeretettel meghív­juk Dobi elvtársat a mi lakodal­munkra — kezdte mondókáját Varga István első vőfély. — Tulajdonképpen hét leány és hét legény nevében jöttünk Mezőtúrról. A jövő szombaton tartják a lakodalmat, a szövetke­zet lesz a házigazda. Az meg a tízéves évfordulóját ünnepli. Gondoltuk, együtt tartjuk a ket­tőt... Meghívjuk erre az ország­­raszóló lakodalomra a vezető elv­­társakat is. Országos hírű lesz ez a lakoda­lom, annyi szent. Számításuk sze­rint 1100 vendég lesz tanúja a vígságnak, s erre az alkalomra a városi tanács minden helyiségét igénybe veszik a lakodalmasok. — Nem lesz hiány enni-inniva­­lóban sem — folytatja a „sajtó-,­ tájékoztatót‘’ az első vőfély. Levágunk 45 birkát, aztán asz-’­­talra kerül annyi csirke, pulyka, kacsa, hogy csak győzzék elfo­gyasztani. Lesz töltött malac is ... De gondoltunk a megszomjazók­­ra is: a tsz 10 hektó bort tesz a lakodalmas asztalra. Nem kell gyalog járni a vendégeknek, 32 hintó fuvarozza majd őket. A táncolni szerető fiataloknak 30 zenész fogja húzni a talp alá val;­­lót. — Köszönöm a megtiszteltetést és a meghívást elfogadom — mondotta Dobi István, majd a vendégváró asztalhoz ültette ven­dégeit. A küldöttség sikerrel járt, a jö­vő szombaton várhatják a kedves vendégeket a túriak.­­Hát nem mondom, érdemes lesz Mezőtúrra lakodalomba men­ni! P. F. Béke és Barátság címmel zenei pályázatot írt ki a Nemzetközi Rádió Szervezet A Magyar Rádió és Televízió most tette közzé a Nemzetközi Rádió Szervezet (OIR) Béke és Barátság elnevezésű zenei pályá­zatát. Zenei rádióműsorral vagy önálló zeneművel lehet pályázni. A mű tartalmilag a békét, a né­pek barátságát és a haladás esz­méjét szolgálja. Formára és műfajra nézve a legkülönbözőbb művek (és műso­rok) vehetnek részt a pályázaton, például önálló kompozíció, kantá­ta, oratórium, vígopera, opera stb. A pályázatra szánt műveket 1959. február 15-ig kell a Magyar Rá­dió és Televízió zenei főosztályá­hoz beküldeni. Az első díj 30 000, a második 20 000, a harmadik 15 000 cseh korona, ezenkívül két, egyenként 5000 koronás prémiu­mot is odaítélnek. A beérkezett pályaműveket bi­zottság bírálja el. A három leg­jobb művet a Magyar Rádió és Televízió megvásárolja, az első helyezést elért művet pedig to­vábbítja az OIR bíráló bizottsá­gához. Amennyiben a magyar pá­lyamű OIR-díjat nyerne, a díj tel­jes összege a szerzőt, vagy az alkotócsoportot illeti. A részletes pályázati feltételeket október 15- től kezdve a rádió zenei főosztá­lya az érdeklődők rendelkezésére bocsátja. (MTI) 1958. október 4. szombat N­EPSZABADSAG Ötvenéves a Textilfestőgyár Ebédidőt fúj a Textilfestőgyár dudája. A következő percben ki­nyílik a gyárkapu, özönlenek ki a munkások. Átvágnak a Szentend­rei úton s letelepednek a gyárral szemközti giz-gazos rétre. Kinél lábos van, kinél csak staneck­. Ebédelnek. Merthogy az igazgató­ság ukáza szerint a munkások ebédidő alatt nem tartózkodhat­nak a gyárban. Munka után: irány a szomszé­dos Weber-kocsma. Ide persze csak azt tart, akinek pénze van. Pénze pedig csak''keveseknek van. Felnőtt férfiak 24, nők 18 filléres órabérért dolgoznak. Hogy a mun­kás mint kulturálódik, az a saját magánügye, a vezetőket nem ér­dekli. Mindez évekkel ezelőtt történt. Ki tudja már, hol van Fried Ar­­mand úr, a külföldi részvényesek teljhatalmú megbízottja, hol van Sándor Skrabár Mátyás, a cezaro­­mániás személyzeti igazgató, Fo­­n­yódi Fuchs András igazgató, a jeles volksbundista, Zeeman Vin­ce, a gyár „udvarmestere”. Hanem Beringer Milorád bácsi itt van még a gyárban. Itt van már 45 éve. És társaival, Dech­­nál Sándorral, Kalmár Istvánnal, Szénás Antallal, Müllner János­sal és Lazeczki Rezsővel, akik már 35 éve dolgoznak­ itt, tegnap szé­pen kiöltözött, s részt vett a gyár félszázados jubileumi ünnepségén. Ha valaki, hát ők tudják, hogy milyen változást hoztak az el­múlt évek. Mutogatják, mint a sajátjukat az üzemi konyhát és éttermet, a fürdőket. No és a kul­­túrkombinát! Van itt műszaki kör, munkásklub, énekkar, zene­kar, színjátszó csoport, szabás­varrás tanfolyam, játékszoba rá­dióval, televízióval, biliárd, Rex­­asztal, jól felszerelt könyvtár szaklapok, folyóiratok. A gyerme­kes szülők részére bölcsőde és óvoda,, s az óvoda alagsorában gé­pesített mosoda a dolgozók ré­szére. Az államosítás évében 14 mil­lió méter anyagot készítettek, az idén több lesz 32 milliónál is. Persze, ehhez egy kicsit át­ is kel­lett alakítani a gyárat. Új fehér- és színesáruraktár meg nyomóelő­készítő létesült, átszervezték az összerakót, kétszeresére bővítet­ték az appreturát. Ez — ahogy mondják — csak a kezdet. A há­roméves tervben továbbfejlődnek. A fő cél: modernebb technológiá­val, nem gyűrődő, s az eddigiek­nél szebb, változatosabb anyago­kat készíteni. Mert­­ az ötven év kötelez. Duna-parti kémények Komárom u­tán, mintha gyárké­mények állnának őrséget a Duna jobbpartján, egymást érik az üze­mek. Ahány kémény, annyi ter­mék: papír és cement, eternit és benzin, timföld és műszál... Mindegyik üzem külön riportot érdemelne, dehát a 2000 kilométe­res országjáró körút java még hátra van. Így csak három vegyi­üzembe látogatunk el. Mindhárom az első félév eredményei alapján élüzem. íme dióhéjban a három vállalat jelene és jövője. SZŐNYBEN van az ország leg­nagyobb kőolajfinomító üzeme. A hatalmas desztillálótornyok ezüs­tös fénye messze csillog. Föld alatti vezetéken jut a nyersolaj a toronyba, ahol az illógőzzé válto­zik. A torony egyes emeletein az­után lecsapódik a fűtőolaj, a gáz­olaj, a petróleum, a benzin. — A nyersolaj feldolgozása a hároméves tervben gazdaságo­sabbá válik — mondja Steindl Gyula főmérnök. — Jövő évben elkezdjük a korszerű, egymillió tonnás desztillálóüzem építését. Folytatjuk és befejezzük a krak­­kolóüzem létesítését. Ebben az üzemben fűtőolajból állítunk majd elő benzint, úgy, hogy a szénhidrogén láncmolekuláit nagy nyomás és hő alatt felaprózzuk, széttörjük. A krakkolás igen kifi­zetődő, mivel a benzin ára két és félszer nagyobb a fűtőolaj világ­piaci áránál. — Úgy tudjuk, hogy a magyar benzin nem versenyképes a világ­piacon az alacsony oktánszáma miatt. — Ez igaz. A mi benzinünk 70-es oktánszámú, míg Nyugaton 80-as oktánszám feletti benzine­ket állítanak elő. Itt is változás történik, mert a hároméves terv­ben elkészül a platinakatalizáto­ros benzinreformáló üzem. Az új üzem segítségével a viszonylag gyenge minőségű benzinből ma­gas oktánszámú, a kompressziót jól tűrő üzemanyagot állítunk elő. A SZOMSZÉDOS TIMFOGD­GYÁR hatalmas épületeit és kör­nyékét, mintha nagy vörös drapé­ frne az egyik szőnyi desztillálótorony. Szovjet szövetkezeti delegáció érkezett Budapestre Pénteken délután P. A. Kaba­­nov, a Szovjetunió Fogyasztási Szövetkezetei Központi Szövetsé­ge elnökhelyettesének vezetésé­vel, négytagú szövetkezeti dele­gáció érkezett Budapestre. A ven­dégek fogadására, a Ferihegyi re­pülőtéren megjelent Nyers Rezső, a SZÖVOSZ igazgatóságának el­nöke, az MSZMP Központi Bi­zottságának tagja, a SZÖVOSZ elnökhelyettesei és vezető mun­katársai. (MTI)

Next