Népszabadság, 1958. december (16. évfolyam, 285-308. szám)
1958-12-04 / 287. szám
1958. december 4. csütörtök népszabadság Baj van a szigeteléssel November 16 előtt (nagymértékben) és után (már jóval kisebb mértékben) próbálkoztak az imperialista rádiók és lapok, hogy a választásokkal kapcsolatban rágalmakat szórjanak Magyarországra. Persze, zenebonájukat különösen tüzelte az a csalódottság, amelyet a választói gyűlések hangulata, majd a magyar választások eredménye keltett bennük. Most a rágalomhadjáratban, elég elkésve, elsüti puskaporát a Nouvelle Revue de Lausanne című svájci lap. November 26-i számában a többi csacsiság között a választások titkosságát vonja kétségbe, nagy diadallal leleplezvén, hogy „a csepeli munkásvárosban a szavazóhelyiségeknek semmiféle elszigetelésük sem volt, megelégedtek azzal, hogy egyszerűen spanyolfalat vagy függönyt vontak”. Vagyis, ha jól értettük a svájci lapot, a szavazófülkékbe ugyan nem lehetett belátni és mindenki azt csinálhatta a szavazócédulával, amit csak akart, de ezek a fránya kommunisták mégis suskust követtek el. Úgyhogy teljesen igaza van a Nouvelle Revue de Lausanne-nak. Valóban, a fülkéknek csak faluk és függönyük volt, de — s ez a lényeg — szigetelés nélkül így, ha a szavazóknak például trombitálásra, kurjongatásra támadt kedvük, kétségtelenül zavarták a szomszéd fülkék nyugalmát. Kellemetlen, hogy erről megfeledkeztek a szavazás lebonyolításánál. Minthogy azonban emiatt nem érkezett panasz, s így feltehetőleg senki sem trombitált vagy dobszólózott fülkéjében, a szigetelés hiányát — úgy látszik — kibírták a szavazók. De, ha már a szigetelésnél tartunk, hadd fejezzük ki azt a gyanúnkat, hogy a svájci lapot talán az az elszigetelés bántja, amellyel — ahogyan a választások eredménye mutatja — bizonyos imperialista politikai körök elszigetelődtek a magyar dolgozók nagy többségétől. V. J. rt. Az államhatalom helyi szervei, a tanácsok munkájának fokozott megbecsülését tükrözi, hogy a legfőbb államhatalmi szerv, az országgyűlés tagjai a közeli napokban nagy számban látogatnak el a tanácsok alakuló üléseire. A Baranya megyei Tanács december 11-i alakuló ülésén Aczél György, a Tolna megyein Benke Valéria, a Pécs városin Trautmann Rezső vesz részt előreláthatólag. Földes László a sztálinvárosi tanács alakuló ülésén, Czottner Sándor a nógrádi, Szakosíts Árpád a hevesi, Fock Jenő a Győr-Sopron megyei, Nyers Rezső a Bács-Kiskun megyei Tanács alakuló ülésén jelenik meg december 12-én. December 13-án a Komárom megyei Tanács ünnepélyes alakuló ülésén — előreláthatólag — részt vesz Dobi István, a Pest megyein Gáspár Sándor, a Somogy megyein Dögei Imre, a zalain Kiss Károly, a borsodin Rónai Sándor, a csongrádin Antos István, a Veszprém megyein pedig Somogyi Miklós. A Fejér megyei Tanács december 15-én sorra kerülő alakuló ülésén Olt Károly, a Hajdú- Bihar megyein Kállai Gyula, a Vas megyein Kisházi Ödön is részt vesz.* Szerdán a parlament Munkácsytermében a növénytermesztésben és az állattenyésztésben kitűnt hetvenhat mezőgazdasági szakembernek nyújtottak át kormánykitüntetést. Az ünnepségen megjelent Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára, Dögei Imre földművelésügyi miniszter. Dobi elvtárs üdvözlő beszédében utalt arra, hogy ez alkalommal azokat a mezőgazdasági dolgozókat tüntetik ki, akik kiemelkedő, szorgalmas munkájukkal a maguk posztján elősegítették a termelési tervfeladatok teljesítését, a növényi és az állati termékek minőségének javítását. A kitüntetett tsz-elnökök, állami gazdasági igazgatók és más mezőgazdasági szakemberek eredményesen munkálkodtak a termelés önköltségének csökkentésén is. Az Elnöki Tanács elnöke ezután 30 dolgozónak a Szocialista Munkáért Érdemérem, 46 dolgozónak a Munka Érdemérem kitüntetést nyújtotta át.* Az országgyűlés állandó bizottságainak elnökei és titkárai ezekben a hetekben mérik fel a vezetésükre bízott országgyűlési bizottságok munkaterületét. A bizottsági elnökök első feladatként számba veszik az állandó bizottság elé kerülő problémákat, s ezeket munkatervbe foglalják. A tervek szerint december második felében ülnek össze első munkaértekezleteikre az állandó bizottságok; ezeken az üléseken megvitatják az előző bizottságok hasznos tapasztalatait, s a tevékenységük kereteit adó bizottsági munkatervet. Sorra alakulnak meg a megyei képviselőcsoportok, így a napokban már elkezdték az érdemleges munát a Győr-Sopron, a Vas, a Békés, a Borsod, a Tolna, s a Heves megyei országgyűlési képviselők. Az első tanácskozásokon három-öttagú vezetőséget választanak, s megtárgyalják a soron következő aktuális feladatokat. A képviselők figyelemmel kísérik, s ahol tudják, segítik atanácsok tevékenységét. Többfelé elhatározták, hogy ellátogatnak a termelőszövetkezetek zárszámadó közgyűléseire is. Fejér megye országgyűlési képviselői tegnap este Székesfehérvárott, a Hazafias Népfront Fejér megyei titkárságának nagytermében alakították meg a képviselői csoportot. Az első megbeszélésen csaknem teljes számban részt vett Fejér megye országgyűlési képviselői; megjelent a megyei képviselőcsoport alakuló ülésén dr. Münnich Ferenc, a Minisztertanács elnöke is. Ma délután alakul meg az országgyűlési képviselők Nógrád megyei csoportja. A Magyar Közlöny 108. számában közölte az országgyűlés tisztviselőinek, az új országgyűlési képviselőknek, továbbá a Népköztársaság Elnöki Tanácsának a névsorát. Ugyancsak a hivatalos lap e száma közli az országgyűlés által megválasztott állandó bizottsági tagok teljes listáját Újlaki László Pekingi tudósítónk riportja: A KÍNAI MEZŐGAZDASÁG „SZPUTNYIKEREDMÉNYEI" Példa nélkül áll a világ valamennyi országának mezőgazdaságában az a káprázatos fejlődés, amit Kína parasztsága ért el az idén. Míg a felszabadulástól, 1949-től 1957-ig, 30 százalékkal növelte a mezőgazdaság hozamát, addig 1958-ban egyetlen év alatt megduplázta az előző év amúgy is kiemelkedő termését. Búzatermésével megelőzte a Szovjetunió mögött addig második helyet elfoglaló Egyesült Államokat, gyapotból kétszer, rizsből több mint kétszer, kukoricából és krumpliból a legtöbb helyen majdnem háromszor annyit takarítottak be, mint 1957-ben. Nem szorul magyarázatra, hogy Kína mezőgazdasága eme új forradalma mit jelent közvetlenül a Kína lakosságának négyötödét kitevő parasztság számára. Közvetett hatása pedig még ennél is nagyobb. Kínában a nemzeti jövedelem felét a mezőgazdaság adja, de a másik — az ipar által adott — fele is igen nagymértékben függ a mezőgazdaságtól. Bármily nagy is azonban a mezőgazdaság idei lendülete, csak egy állandó, s még sokkal nagyobb arányú fejlődés első lépésének tekinthető. A kínai mezőgazdaság fellendülése nagyon elmaradott alapról indult. Két évvel ezelőtt még terméshozama a japán mezőgazdaság hozamának alig több mint egyharmada volt, s a tavalyi nagy termés után is rizsből 24,5, búzából 9,5, kukoricából 14,3, gyapotból 3, krumpliból 20 mázsás átlagtermést ért csak el hektáronként. Az idei átlageredmények (rizsből 45, búzából 17, kukoricából 30, gyapotból 6,7, krumpliból kb. 50 mázsa hektáronként) már több terméknél egyes európai országok hozama körül járnak. A modern kannibalizmus, a Malthus-elmélet tételeivel, amely szerint a lakosság száma sokkal gyorsabban nő, mint a mezőgazdaság termékeinek mennyisége — nincs is mit vitatkozni. A klaszszikus nyomor egykori hazája, a keleti részein „túlnépesedett” Kína cáfolt most éppen rá: míg a lakosság egy év alatt 2 százalékkal, addig a mezőgazdaság termése 100 százalékkal nőtt. Felvetődhetnék azonban, hogy Kínában — éppen mert az ország területének jó egytizede van csak művelés alatt — a mezőgazdasági termékmennyiség növelésének útja nem a szűzföld feltörése lenne-e"! A tények nemmel válaszolnak e kérdésre. Kína népességeloszlása rendkívül egyenlőtlen. A 650 millió lakosból, 600 millió az egész ország területének 40 százalékán, ebből is 300 millió a Jangce völgyében él. Kína 30 tartományának egyikét, a hazánknál kétszer nagyobb Szecsuant pl. 60 millió ember lakja. Nagy területeket feltörni csak a lakosság egészen nagyméretű áttelepítésével lehetne. De kérdéses, hogy egyáltalán megérné-e ezt. Ha sikerülne is Nyugat zord sziklahegyei között meghódítani nagy területeket és megvédeni azokat a Góbi, a Takla-Makán vagy a Cajdam mindent elnyelő, könyörtelen sivatagi homokjától, vajon milyen termést adna? Hiszen Nyugat-Kína — a világ egyetlen része sem esik ennyire messze tengerektől! — évi csapadékmennyisége jóval 200, helyenként 100 mm alatt van. Az idei eredmények is azt igazolták, hogy Kína mezőgazdasága további fejlődésének útja a meglevő szántóterületek hozamának nagyarányú növelése. A megduplázott termés egyszersmind a föld hozamának megkettőzését jelenti. A felszabadulás óta feltört szűzföldek összkiterjedése ugyanis nem haladja meg a 4 százalékot. Döntően növelte a föld termőképességét az öntözés. A múlt év novemberétől ez év áprilisáig 30 millió hektár földet (hazánk szántóterületének hatszorosát) tették öntözhetővé. Kínában ma már 60 millió hektáron — az egész szántóterület 60 százalékán — öntözéses gazdálkodás folyik. Ugyancsak a téli hónapokban mozgalommá nőtt a különféle növényi és egyéb hulladékok gyűjtése és feldolgozása trágyának. Ez évben a földek tízszer annyi trágyát kaptak, mint tavaly. Jelentősen emelte a hozamot a korszerű mezőgazdasági eszközök bevezetése, mely nemcsak a termőföld sokkal jobb megmunkálását, de a munkatermelékenység kétszeresére, háromszorosára emelkedését is eredményezte. Valamennyi tényező legfonto sabbika azonban a mezőgazdaság évezredes normáinak megdöntése, a paraszti tömegek konzervatív gondolkodásában végbement forradalom volt. Az idei eredmények megdöntötték azt a tévhitet, hogy pl. a búza Kínában alacsony hozamú növény; hogy a mezőgazdaság hozamát egy év alatt nagyon kedvező feltételek mellett is legfeljebb 4—5 százalékkal lehet csak növelni. Az évezredes paraszti hiedelmek bálványait lerombolni nem volt könnyű. Még a tavasszal megismerkedtem Hupej tartomány egyik járási párttitkárával, Cseng Phun elvtárssal. Elmondta, hogy három éven át minden fáradozása kárba veszett, hogy a parasztokat korszerűbb módszerekkel való gazdálkodásra rávegye. Tavaly, a teljesen meddő rábeszélés helyett, egy darabka földön a maga módszerei szerint földimogyorót kezdett termeszteni. Sokkal mélyebben szántott, ötször annyi trágyát szórt szét, kétszer olyan sűrűn vetett, és jóval többször kapált, mint a többi paraszt. Azok kezdetben gúnyolták, sőt, amikor csávázott, figyelmeztették, hogy „a vetőmag megmérgezésével” kihívja az istenek haragját. De amikor pár hónap múlva a földdarabka buja zöldjével szinte harsogott, a tövek pedig ötször annyi termést érleltek, mint általában a környéken — egy csapásra megváltozott a hangulat. A „párttitkár földjeinek híre — no meg a párttitkár módszere — hamar elterjedt, s a nyáron szerte az országban már mintaparcellák ezrei ,,agitáltak", a terméshozamnak nem duplájára, de többszörösére való emelése mellett. E mintaparcellákról szédületes mennyiségű termést takarítottak be. Hektáronként búzából 540, kukoricából 2600, rizsből 2700, gyapotból 630 mázsa volt — ahogyan Kínában mondják — a „szputnyikeredmény”. Amíg magam nem néztem meg néhány ilyen szputnyikparcellát, előttem is lehetetlenségnek tűntek ezek az eredmények. E parcellák kicsinyek, általában egy mánál (egy hektár mintegy tizenhatod része) nem nagyobbak és rengeteg emberi munkát fektettek bele. Kuangsziban az egyik ilyen rizsparcellát háromszori mélyszántással, fél méter mélységben, több rétegben szétterített különféle trágyákkal készítették elő. A vetés oly sűrű volt, hogy a vizet csak csészékkel lehetett a tövéhez juttatni, levegőt kézifuttatókból kapott, s egész nap bambuszpálcákkal mozgatták a kalászolsat, hogy érje a napsugár. Hopej tartományban láttam egy csöppnyi szputnyikparcellát, amit egész nyáron át éjjel-nappal felváltva őrzött hat paraszt. Ha szél fújt, kötélkorláttal és gyékénnyel, a hirtelen lezúduló trópusi esők ellen pedig föléje tartott ponyvákkal védték. Láttam egy másikrizsparcellát, ahol a vetés oly sűrűn tömött volt, hogy a lábon álló kalászok megbíztak egy gyereket. (Egy ilyen parcella fényképét lapunk már közölte. — Szerit, megj.) A dél-kínai Honan tartományban a Vörös Zászló kommunában egy 1 ma nagyságú különlegesen előkészített krumpliföld alatt egy méter mélyen hosszanti csatornákat fúrtak, s az ott elhelyezett trágyából felszálló gázok táplálták a növényt. Az egész országban vagy akár csak egyetlen járás méretében is természetesen lehetetlen csészékekkel öntözni és légpumpával levegőztetni a rizst, ponyvákkal védeni és szálanként napoztatni a gabonakalászokat, s gázvezetékhálózatot fúrni a krumpliföldek alatt. A cél nem is ez. A szputnyikparcellák célja megdönteni a mezőgazdaság normáiról alkotott merev elképzeléseket és bebizonyítani, hogy a föld terméshozama egyik évről a másikra a jelenleginek többszörösére emelhető. Már ez idén sikeresen próbálkoztak, hogy nagyobb földdarabon is megtöbbszörözzék a hozamot. Hupej egyik megyéjében pl. egy 70 hektárnyi mezőn a szputnyikparcellákon alkalmazott rendkívüli eljárások nélkül is 112 mázsás búzatermést értek el hektáronként. Persze a 70 hektár is nagyon kevés még Kína 100 millió hektárnyi szántóterületéhez képest. Ahhoz azonban elég, hogy az egész parasztságnak megmutassa az öntözőrendszer további nagyarányú kiterjesztésével, sokkal alaposabb talajelőkészítéssel, s amíg elegendő gép nem áll rendelkezésre — az eddig befektetett emberi munka többszörösével — Kína mezőgazdaságának hozama — noha ez idén már sok európai ország átlagát elérte — 1—2 év alatt 3—4-szeresére növelhető. A több emberi munkára, s általában a belterjesebb gazdálkodásra a kommunák szervezése igen kedvező lehetőségeket teremtett. Októberben jártam egy Baoting környéki kommunában, mely 100 ezer mű földet és 10 ezer parasztcsaládot egyesít. Míg ez a kommuna 27 tsz-re oszlott, a 10 ezer családból 17 ezer munkaképes ember dolgozott a földeken. Most közös étkezdék, napközik, mosodák stb. létrehozása újabb 10 ezer embert (főleg nőt) szabadított fel a mezőgazdaság számára. „Egy munkásra — számította ki előttem a kommuna elnöke — alig négy mű (összesen egynegyed hektár) föld jut. Jobban megművelhetjük földjeinket, mint a konyhakerteket.” Tévedés lenne azonban ezek után olyan következtetés, hogy a mezőgazdaság hozamának nagyarányú és gyors növelése kínai sajátosság, azért, mert itt nagy a munkaerő-fölösleg. Kína mezőgazdaságának idei ugrása nemcsak a földhozam normáit döntötte meg, nemcsak a XX. század embertelen malthuziánusait tette nevetségessé, de sutba hajította a „kínai munkaerő-felesleg" nézetét is. Kína mezőgazdasága most, hogy a földből ki akarja hozni azt, amire az valóban képes, helyenként és időnként már munkaerőgondokkal küzd. Kína parasztsága most indul harcba a jövő évi, az ideinél sokkal nagyobb termésért. Szinte mindenütt elvégezték már —a traktorod hiányában maguk szerkesztette csörlőkkel — az őszi mélyszántást és folynak az előkészületek a tavalyihoz hasonló méretű csatorna és víztároló építésére. S ma már tények, súlyos tonnák bizonyítják, hogy a szputnyikparcellák 4—5-szörös befektetés mellett tízszer, sőt egyes termékeknél negyvenszer többet termettek, mint az átlagföldek. Az idei termés mennyisége Kínában akkora, hogy krumpliból, kukoricából, rizsből és gabonából együttvéve minden lakosra 5 mázsa jut. Hol vannak már a Kínában gyakori nagy éhínségek, melyek sokszor milliók életét követelték! Bár az utolsó nagy éhínség óta még két évtized sem telt el — ez az idő messze van, visszahozhatatlanul messze. Az az idő viszont, amikor Kína véglegesen megoldja gabonaproblémáját és hús-, étolaj-, gyümöcstermelése is eléri a fejlett országok színvonalát — hála a tehetséges, nagyon szorgalmas nép forradalmi tettvágyáruik —, már itt van a legközelebbi jövő közelségében. Fábián Ferenc 5