Népszabadság, 1958. december (16. évfolyam, 285-308. szám)

1958-12-04 / 287. szám

4s||||^3 S 3 MG&& A segély, az SZTK és a bürokrácia feleségem a Fővárosi Gyer­m­mekvédő Otthonban dolgo­zik, s augusztus 24. óta szülési szabadságon van. Amikor abba­hagyta a munkát, természetesen nem folyósították tovább fizetését sem. Ettől az időtől kezdve az SZTK Budapesti és Pest megyei Alközpontjától vártuk, hogy majd küldik feleségem pénzét. De, saj­nos, hiába vártuk, mert teltek a hetek egymás után, s nem kap­tunk egy fillért sem. Végül be­mentem az SZTK-ba. Igazolást kértek arról, hogy a gyermek él, s arról, hogy feleségem munkahe­lyén nem kap fizetést. Bevittem a papírokat, s megkaptam az össze­get. Mondták, hogy több igazolás már nem kell, s a jövőben kikül­dik feleségem gyermekágyi segé­lyét. Október 10. táján megint elfo­gyott a türelmünk, nem jött a pénz. Újból felkerestem az SZTK-t, kezdhettem elölről az iga­zolások beszerzését. Ha nehezen is, de összeszedtem újból a papí­rokat, s megkaptam a pénzt, meg az ígéretet, hogy most már való­ban nem kell többet mennem, s nem kell több igazolás sem. Azóta eltelt több mint másfél hónap, de még nem kaptunk egy fillért sem. Pár nappal ezelőtt telefonon hív­tam fel az SZTK-t, s majd kiesett a kezemből a kagyló, amikor — ahelyett, hogy elnézést kértek volna a késedelemért — felszólí­tottak, hogy vigyem be az igazolá­sokat, s akkor fizetnek. Nem tudom, mit tegyek. A ta­nácsnál és a feleségem munka­helyén nevetnek rajtam, amikor megyek az igazolásokért. Én nem vagyok járatos az SZTK-ügyek­­ben, de annyit azért tudok, hogy a szülési szabadság három hónapig tart. Ha a baba nem él, a körzeti orvos azonnal megszünteti a be­tegállományt, ha pedig az anya dolgozni megy, a munkahelyéről ezt jelentik az SZTK-nak. S ha netán még ezek után valaki vélet­lenül több segélyt vesz fel, mint amennyi jár, azt könyörtelenül levonják. Úgy látszik azonban, hogy az SZTK illetékes dolgozói ezt nem tudják. Én már több iga­zolást nem vagyok hajlandó be­szerezni. Ezért ezúton közlöm az SZTK-val, hogy kisgyermekünk él, egészséges és feleségem szülési szabadsága november 17-én járt le. Vízi József Biatorbágy, Bethlen u. 35. Sükösdi kenyérgondok Szövetkezetünk kenyérpolcain ritkán látunk friss kenyeret. Pedig a község hatezer lakosa kö­zül sokan nem önellátók s a bolt­ból vásárolják a kenyeret is. Bosszankodunk, ha két-három-, sőt előfordul, hogy négynapos ke­nyeret kell vennünk, mert nincs más. Többször kérdeztük, mi az oka ennek? A válasz mindig ugyanaz. Nincs a községnek sütödéje, tá­volról — Bajáról — kell szállíta­ni a kenyeret. Az tény, hogy a községnek nincs péksége — bár véleményem sze­rint nagyon is elkelne egy — de még így is lehetne változtatni, ja­vítani a jelenlegi kenyérellátáson. Szerintünk a hiba a megrende­lésnél van. A sükösdi szövetkezet ugyanis rendszeresen a szükséges­nél több kenyeret rendel ezért sok marad másnapra, így aztán, a friss kenyeret félre teszik és mindig a régebbit adják. Mi pe­dig, sükösdiek, esszük a szikkadt kenyeret, Bolvári István Silkösd, Dózsa Gy. u. 1. Művelődési ház közös erőből Baktalórántházának , eddig — annak ellenére, hogy járási szék­hely — nem volt művelődési háza. Nem örököltünk a múltból erre alkalmas épületet és a felszaba­dulás után sem került még sor az építésére. Pedig nagyon hiány­zik nemcsak a község, hanem a járás dolgozóinak is, így támadt és ért meg lassan az a gondolat: építsünk művelődési házat sa­ját erőnkből. Az elhatározást tett követte. Gyorsan elkészült a másfélmillió értékű modern művelődési ház terve. Az épület hét kisebb he­lyiségből és egy nagy teremből áll majd, amelyben kényelmesen elfér. 300 ember. De nemcsak a terv készült el, megkezdtük a munkákat is. Ki­ástuk az egész épület alapját. Odaszállítottunk 1500 mázsa ter­méskövet és hétezer darab tég­lát. Járásunk kőművesei vállal­ták a kőfaragást. A község dol­gozói összeadták a fal felhúzásár­hoz szükséges összeget is. Sok munkaérték van már ebben az új épületben. Nagyon várjuk, hogy szép művelődési otthonunk le­gyen, ahol tanulhatunk és szóra­kozhatunk. Albert Antal tanulmányi felügyelő Baktelóránt­­háza Gondoskodás a kis utasokról Csornára kellett sürgősen utaz­nom és nem volt lehetőségem ar­ra, hogy a téli menetrendben megnézzem a vonatok csatlakozá­sát. Letenyén ültem autóbuszra három kicsi gyermekemmel, s Nagykanizsáról vonattal utaztunk tovább Szombathelyre. Már este kilenc óra volt, amikor megérkez­tünk s csak hajnalban indult vo­nat Csorna felé. Az éjszakát a szombathelyi gyermekváróteremben töltöttük, ágyacsk­ájukban aludtak volna A szolgálatot teljesítő dolgozón­ pedig kedvesek, figyelmesek vol­tak mindannyiun­k­hoz. Péter Istvánná­l előnye Meglepődtem, hogy ilyen korsze­rűen berendezett, szép váróterem­mel gondoskodik a MÁV kis uta­sairól. Három gyermekem a leg­nagyobb kényelemben töltötte az éjszakát, mintha odahaza, saját KICSI A KÖNYVTÁR Már harmadik hónapja vagyok az Esztergomi Városi Kórház tbc-osztályán. Sem az ellátásra, sem az orvosokra nincs sem ne­kem, sem betegtársaimnak pana­sza, mégis rosszul érezzük itt ma­gunkat. Nyolcvanhatan fekszünk bent és sajnos mindannyian elég hosszú ideig. Ilyen körülmények között a leglelkiismeretesebb ke­zelés mellett is kell valami, ami az ember gondolatát eltereli a betegségről. Erre legjobb a könyv, aminek mi nagy hiányában va­gyunk. Van ugyan egy kis könyv­tárunk, de a néhány kötetet min­denki elolvasta. Cserélni nem le­het, fertőző osztályról lévén szó, új könyveket pedig most nem tud a kórház vásárolni, Úgy gondolom, a különböző üzemek segíthetnének problé­máinkon. Tapasztalatból tudom, hogy a könyvtárak felfrissítése során sok könyvet nélkülözni tudnak. Ezek a könyvek minket nagyon kisegítenének, s hálásak lennénk értük. K­arakas István Esztergom, Városi Kórház — A párt felhívására 1955. őszén falusi munkára jelentkez­tem. Feladtam budapesti kényel­mes lakásomat, nyugodt álláso­mat s elmentem Bátára tsz-el­­nöknek. Sorozatos kudarcok, megnem értések, emberi rosszin­dulatok kísérték hároméves pá­lyafutásomat. Ma feleségemmel, nagyanyámmal egy üzlethelyiség­ben, albérlőként tengődünk. Gyer­mekeim vidéken az anyósomék­­nál vannak. Jómagam a TEFU- nál rakodómunkásként dolgozom. Nem haragszom senkire, de egy kicsit fáj, hogy senki sem törődik velem, s három esztendei falusi munkám után még egy rendes lakást sem érdemlek meg. Szép János írta szerkesztősé­günknek ezeket a sorokat. Szép János egészen fiatal ember. Még harminc éves sincs. Munkásból lett főelőadó, s a Minisztertanács bértitkárságáról került Simon­­tornyára a Bőrgyárba. Jól meg­állta helyét mint munkaügyi osz­tályvezető. Párthoz való hűségé­nek többször tanújelét adta, pél­dául amikor jelentkezett falusi pártmunkára. Az ellenforradalom idején sem tántorodott meg. Most sem amiatt panaszkodik elsősor­ban, hogy rakodómunkásként dol­gozik, hanem mert úgy érzi, hogy senki nem törődik vele. Sorozatos kudarcok Hogyan került ebbe a helyzet­be? Bátán egy elég gyengén mű­ködő tsz élére került. A munka is teljesen új volt számára, a fogad­tatás sem volt nagyon barátságos. Abban az időben tört rá arra a vidékre a pusztító árvíz. Erőlkö­dött, küszködött, de erejét és te­hetségét meghaladták a nehéz fel­adatok. „Dicstelenül" távozott Bá­táról. Újkajdacsra került ugyancsak egy termelőszövetkezet élére. Itt érte az ellenforradalom. Erejét megfeszítve küzdött a tsz feloszlatása ellen. Gyengének bi- zrmvilit. Majd az ellenforradalom után, 1957 elején hozzálátott, s egy új tsz-t alakított a régi he­lyébe. Ez a tsz sem állt erős lába­kon. Kevesen voltak a nagy föld­terület megműveléséhez, s állat­­állomány híján óriási nehézségek­kel küszködtek. A tsz beolvadt egy másik kajdacsi termelőszövet­kezetbe. A járási szervek sok szemrehá­nyást tettek Szép Jánosnak, siker­telen munkája miatt. Hozzánem­­értéssel, ügyetlenséggel vádolják. Szép János viszont a járási szer­veket hibáztatja. Magára hagyták, nem törődtek vele, kevés segítsé­get kapott tőlük. S most hogy ösz­­szecsapott feje felett az ár, egyet­len jó szó nélkül szélnek eresz­tették. Menjen, amerre lát? Szép János igyekezetéhez, jó­­szándékához nem férhet semmi kétség. Kedvezőbb körülmé­nyek között, és egy kicsivel több segítséggel talán, beletanult volna a mezőgazdasági munkába, s fáb­­radozása eredményesebb lehetett volna. Sok igazság van abban is, hogy Szép Jánostól többet vártak. De eredmények helyett csalódást okozott, hibákat vétett, tévedett. A járási pártbizottság nem törő­dött azzal, hogy mi lesz a levál­tott tsz-elnökkel. Miután itt nem vették sok hasznát, hát most menjen, amerre lát? A XIII. kerü­leti Tanácsnál, ahol lakásért je­lentkezett sem kezelték ügyét megértéssel. — Várjon sorára — volt a válasz. Pedig ő itthagyta a lakását, amikor vidékre ment,­­ most joggal kér helyette másikat. A paksi járási pártbizottság Szép János iránt tanúsított visel­kedése nagyon igazságtalan. Hely­telen, hogy nem törődtek egy olyan emberrel, aki készségesen ment oda segíteni. Nem teljesen rajta múlott, hogy nem úgy sike­rült, ahogy elképzelte. S lakás­ügyében, állásügyében nyilván­valóan más eljárást érdemel. Igazságtalanság Köszönjük a segítséget ! Néhány héttel ezelőtt jelent meg dr. Kovács Jánosné levele a Népszabadságban. A levél arról szólt, hogy az ATRA-gyári szülők iskolánk egyik tantermét, szombat déltől hétfő reggelig valósággal újjávarázsolták. Az ATRA-gyár dolgozóinak a példáját azóta több üzem követte. A többi tanteremben is megjaví­tották a rozoga padokat, átfestet­ték a bútorokat. A Motoröntvény­­gyár dolgozói különösen kivették a munkából a részüket. Naphosz­­szat fúrtak, faragtak, szépítették a tantermeket, otthonossá tették az iskolát. A Motoröntvénygyár dolgozói már máskor is készséggel siettek iskolánk segítségére. Kö­szönjük önzetlen fáradozásukat. Horváth Viktorné Budapest, XX. ker. Attila utcai Általános Iskola igazgatója Nem maradhat magára Néhány héttel ez­előtt pincehelyen jár­tam. Beszélgettem régi ismerősökkel, barátokkal, elvtár­sakkal, kérdezősköd­tem Gergely Pál után is. Hallottam, hogy beteg. Felke­restem. Elszorult a szívem. Súlyos tü­dőbeteg. 75 éves felesége gondozza, ápolja. 51 éve osz­toznak rosszban, jó­ban, hogyne tenné szívesen. Tenné, de nem bírja, mert nem lát jól. Hályog van a szemén. Operálni kellene, de nem hagyhatja magára idős, magával tehe­tetlen férjét. — A barátai, isme­rősei, elvtársai el­jönnek-e? Segíte­nek-e? — kérdeztem. — Nemigen jönnek ?— válaszolt csende­sen Gergely bácsi —, Lukovits doktor az, aki hetenként több­ször is felkeres. Ő na­gyon rendes ember, de nem sokat tud csi­nálni, mert szanató­rium kellene. Vigasztaltam. Bi­zonygattam, hogy so­ha nem törődtek eb­ben az országban a be­tegekkel és öregek­kel úgy, mint most. — Tudom, hogy így van s higgye el, az vi­gasztal, hogy az én esetem nem általá­nos. — Lelkesen idéz­te a nehéz, viszontag­ságaiban is szép, har­cos múltját. — Árva gyerek voltam, 10 éves ko­romtól magam kere­sem kenyerem. Vol­tam szolgagyerek, bojtár, pásztor, gyári munkás, mozdonyfű­tő. A Tanácsköztár­saság bukása után megjártam a fehér­­terror börtöneit. Négy évet ültem Debrecen­ben és Salgótarján­ban. Menekülnöm kellett szülőhazám­ból. Nekivágtam a világnak. Hegyesha­lom ... Bécs... mun­kanélküliség ... nyo­mor ... ilyen volt az életem... Megállt s nehezen lélegzett. Majd hal­kan mondta: — Elfá­radtam. — Gyere, feküdj le !— ugrott talpra az eddig csendesen ülő felesége, s az ágyba segítette — pihent. Mikor eljöttem a két öregtől, lelkiis­­meretfurdalásom volt Segíteni kellene. — Nem maradhat ma­gára a párt sorából kidőlt harcos — mondtam magamban s feljegyeztem a cí­met: " Pincehely, Ka­tona József utca 2. Rózsa Lajos Bpeet, Duc­os BAnya­­gépgyá kr Jól sikerült tanfolyam Nyergesújfalun Néhány hónappal ezelőtt érde­kes hír foglalkoztatta Nyergesúj­falu lakóit. Azt beszélték, népfőis­kola indul a községben. A hír most valósággá vált. A tanfolyam megindult, méghozzá elég magas létszámmal. Nyergesújfalu nem nagy, mégis 53-an jelentkeztek. Üzemi munkások, kisiparosok, rendőrök, fiatalok, öregek egyaránt szorgalmasan eljárnak, s figyelemmel hallgatják végig a tanulságos előadásokat. A tanfo­lyam márciusig tart, hetenként háromszor 3—3 órát kapunk. Ta­nulunk magyart, történelmet, földrajzot, matematikát, fizikát és sok más egyebet, ami szüksé­ges ahhoz, hogy azután önállóan fejleszthessük általános művelt­ségünket. A tanfolyam beindításáért Hartman József gimnáziumi ta­nárt illeti az elismerés, aki Nyer­gesújfalu Hazafias Népfront Bi­zottságának az elnöke. Kovács Mihály Nyergestú­jfalu A múzeum nem játszótér A Magyar Nemzeti Múzeumot gyakran felkeresik tanuló fiata­lok, iskolás gyerekek, öröm néz­ni, hogy mennyire érdeklődnek a kiállítások iránt. Értékes kiállítási termeink megbecsülésével azonban nincs minden rendjén. Előfordul, hogy egyes fiatalok, diákok fegyelme­zetl­enségükkel kárt tesznek a ki­állított tárgyakban. Néhány hete csaknem ezer ifjú lepte el a mú­zeum termeit. Többségük figyel­mesen végignézte a kiállítást. De akadt sok rendetlenkedő is. Ott rugdalóztak, bokszolták egymást a tudomány csarnokában. A pán­­célingeket kézzel fogdosták. Egy páratlan értékű műemléket meg is csonkítottak. Számtalanszor előfordul az is, hogy a falakra a különböző hieroglifák közé kar­­colják nevüket. Nemrég a Vali utcai iskolából 40—50 gyerek jő a múzeum­­látogatásra. Ezek a gyermekek is sokat rendetlenkedtek a termek­ben. Nevelőik megfékezhették vol­na a rakoncátlanokat, de jófor­mán semmit sem tettek. Tudjuk, hogy nem könnyű 40—50 gyerme­ket az iskolapadokon kívül rend­ben tartani. De úgy érezzük, jog­gal elvárhatjuk a pedagógusok segítségét. Nem kérünk tőlük egyebet, csak azt, hogy tőlük tel­hetően fegyelmezzék a rájuk bí­zott gyerekeket. Nem általában hibáztatjuk az ifjúságot, csupán egyesek viselke­dését tesszük szóvá. Temesváry Ferenc Magyar Nemzeti Mikeum

Next