Népszabadság, 1959. március (17. évfolyam, 51-75. szám)
1959-03-11 / 59. szám
KIS ORSZÁG — NAGY ALKOTÁSOK Amikor az albán emberek idegenekkel beszélnek magukról, hazájukról, életükről, rendszerint szerényen megjegyzik: „Kicsi a mi országunk és kevesen vagyunk.” S a térkép, a statisztikai adatok igazolni látszanak ezt a megállapítást. De ha megismerjük az országot, mégis a nagyság, a felfelé törekvés, s a nép mérhetetlen ereje és alkotó képessége az, ami a legjobban megragad bennünket. Ebben a szocializmust építő testvéri országban újra rájövünk arra az igazságra, hogy egy ország, egy nép nagyságának, értékének megítélésében, teljesítményeinek felmérésében korántsem a terület vagy a lélekszám a „mértékegység”. Közismert, hogy Albánia bővelkedik természeti szépségekben. Égbe nyúló hegyek szelik keresztül-kasul az országot. Találóan jegyezte meg a vlorai gimnázium egyik, magyarul is beszélő tanára: „Ha hatalmas hegységeinket kiterítenénk — sokszorosára nőne a mi országunk.” S mégsem az a legszebb, amit a természet alkotott ebben az Adriai-tenger menti országban, hanem az, amit a felszabadult ember teremtett. Az ember, aki átalakítja a környezetét, átformálja a maga képére és dicsőségére azt, amit a természet adott, de amit évszázadokon át nem élvezhetett. Az itt közölt képek Albánia nagy átalakulásából adnak egy kis ízelítőt. Hegyeket vágnak át, hogy a mocsarak vizét elvezessék, s a termőtalaj gyümölcse az embert, a népet táplálja. Gyárakat húznak fel olyan területeken, ahol két évtizeddel ezelőtt a faeke volt a technika legmagasabb vívmánya. Áramot ontanak az új erőművek, hogy az albán emberek házait megvilágítsa a kultúra fénye. Iskolák, egyetemek, áruházak épültek olyan földön, amelyen 13 esztendővel ezelőtt még a nép túlnyomó többsége írni-olvasni sem tudott. S a 13 szabad esztendő neveltjei a hegyek átvágói, az erőművek építői, az új gyárak vezetői, a kultúra és a műveltség terjesztői. A szocialista tábor területileg és lélekszámban legkisebb országa ma erőben, hitben, a szocialista jövő akarásában és építésében hatalmas s ezért népe egy dicsőséges, szép jövő letéteményese. Csendes nap a hegyekkel övezett Sáranda dél-albániai kikötőben. Új lakóházak épülnek az albán dolgozók részére Durres kikötővárosban. A forrásnál, a dél-albán hegyek között. Rév Miklós képes riportja. Új színházépület Skodrában, Észak-Albánia kulturális központjában.Gyermekjátszótér a sziklás hegyek között, Gjirokasztróban. Hegyeket vágnak át, s úgy vezetik a mocsarak vizét a tengerbe, Sarandánál A vtorai cementgyár forgó égetőkemencéje. Vasárnap délelőtti kockajáték Dervidón temető kzövetkezeti községben. Gondosan őrzik. Albánia-szerte óvják a hősi múlt emlékeit Évszázados várfalak Butrintiben.