Népszabadság, 1959. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

2 Május 15-én kezdődik az üdülési idény 165 ezer dolgozó részesül szervezett üdültetésben Harmincmillió forint korszerűsítésre, csinosításra Tervek és gondok az üdülési­ szezon nyitánya előtt Míg az emberek csak tervezget­nek, hogyan töltik majd nyári szabadságukat, a SZOT szervezé­si és üdültetési osztályán már lá­zas munka folyik. Hiába tart nyitva egész évben a szakszerve­zeti üdülők egész sora, az igazi idény, a „hivatalos” szezon má­jusban kezdődik. Két hét múlva, május 15-én Hajdúszoboszlón tartják meg az első ünnepélyes kapunyitót, hogy az utána követ­kező hetekben turnusonként 13 ezer beutalt dolgozó vegye igény­be a SZOT 250 üdülőjét. A szakszervezetek az idén 165 ezer felnőttet és 29 ezer gyereket üdültetnek az ország legszebb tájain. Ezeken kívül új kezdeményezés indul, ennek révén az üzemi bi­zottságok körülbelül 6000—6500 15—26 éves fiatalt nyaraltatnak sátortáborokban. Ezek a számada­tok a tavalyiakhoz képest jelen­tős fejlődésről tanúskodnak. 1958-ban a SZOT 160 ezer fel­nőttnek és 26 ezer gyereknek biz­tosított kényelmes pihenést és szórakozást. Külföldi csereüdülte­tésben 1200-an vettek részt, 50 régi szakszervezeti tagot pedig egy hónapra meghívtak a Szov­jetunióba. Igen népszerűek vol­tak a külföldi hajóüdültetések. Tavaly nyáron 2500 részvevővel 14 ilyen utat szerveztek. Az idén folytatják a hajóutak rendezését. Háromezer beutalt részvételével 14 csehszlovákiai és két al-dunai hajóút lesz. Ezenkí­vül 1600-an vesznek részt kül­földi csereüdültetésben. A cso­portok a többi között az NDK-t, a lengyelországi Zakopanét, a ro­mán és a bolgár tengerpartot, va­lamint Csehszlovákiát keresik fel. Tavaly dicséretes kezdeménye­zés indult: bővítették azt a lehe­tőséget, hogy a házaspárok gyer­mekeikkel együtt nyaralhassanak. Tavaly 2000 házaspárral 4000 gyerek üdült így, az idén 4000 házaspárt 6000 gyermekkel látnak vendégül az üdülők. A családos üdülőket a többi kö­zött Zebegényben, Nógrádverőcén, Mátrafüreden, Balatonfüreden, Bogláron, Szemesen és földváron rendezték be. A szakszervezet létesítményei is gazdagodnak. 1959-ben több mint 30 millió forintot költöttek, illetve köl­tenek az üdülők tatarozására, a konyhák korszerűsítésére, elektromos készülékek beszer­zésére, új ágyneműk, szőnye­gek, függönyök vásárlására, 85 ezer forint értékben felfrissí­tették a könyvtárakat. A nyár fo­lyamán megépül a badacsonyi 600 személyes SZOT-étterem, ahol a kirándulóknak beváltják ebéd­­szelvényeiket, s így a jövőben nem kell hideg élelmet cipelniök magukkal. Hajdúszoboszlón hoz­zákezdtek a 300 személyes gyógy­üdülő építéséhez. Az idén szakszervezeti üdül­tetés, gazdag kulturális és szó­rakozási programmal várja a vendégeket. Több helytörténeti előadás lesz, gazdag sportműsoro­kat rendeznek. Az ország hét leg­nagyobb üdülőjében ünnepélyes megnyitót tartanak. A jubileumi ünnepségek során júliusban meg­rendezik a szakszervezeti üdülte­tés hetét. Az üdülőkben vállalati öntevékeny csoportok lépnek fel. Galyatetőn és Tihanyban egész­napos juliálist rendeznek. A ti­hanyi juliálistg a hajók szállítják majd az üdülőket. Az egész év­ben nyitvatartó üdülőkbe televí­ziós készülékeket szerelnek fel, és színvonalasabbá­ kívánják ten­ni a filmvetítéseket. A legutóbbi évben az étkezte­tésre úgyszólván alig volt panasz, minden 30 férőhelynél nagyobb üdülőben két- illetve háromme­nüs étkezést vezettek be. Az idén tovább javítják az ellátást, s ahol a konyhai kapacitás megen­gedi, bevezetik a négymenüs vá­lasztékot. Ahol ez akadályokba üt­közik, nagyobb gondot fordítanak az ételek minőségére. A SZOT illetékesei felkérték a belkereske­delmet, hogy a tavalyinál jobb zöldség-gyümölcs ellátást nyújt­son. A szakszervezeti üdülésben részvevő 165 ezres tömeg már ön­magába véve is nagy, de ehhez hozzá kell számítani a vállalati üdülőkben elhelyezett dolgozókat is. Ez a számítások szerint, ugyanennyi. Ezek szerint az idén a szakszervezeti és egyéb üdülők­ben, táborokban kedvezményesen pihenő dolgozók és a fiatalok szá­ma megközelíti a félmilliót. Az ellátás, a kényelem s a szó­rakozás biztosítva van. Jó üdü­lést, kellemes pihenést! Kapalyay Imre IKIIIIIIMIIIIIIIIIIIItlItltlMlllltlIllltlIHIIIIIIIIIIMlIflIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItlIIIIIIHtlIIIIIIMIIIIItlIllllllirilltlIIflIlllltlIllllllllllltMMIIIMI A Ganz—MÁ­­VAG Vagon- és Gépgyárnak előregyártott elemekből új műhelyt épít az ÉM 21-es számú Építő­ipari Vállalat. Az új műhely­­csarnok még az idén elkészül. Képünkön: A 26 méter ma­gas betonpillé­reket, emelő­bika segítségé­vel helyezik a helyére. ­ A vihar után is jártam Szege­­­­den, 1957. februárjában. Régi is­­­merősök és jó barátok fogadtak remény és kétségek között. Kom­­­­munisták, akik talpon maradtak,­­ mint az erdő tölgyei, és megha­­^­sonlott emberek, akik sötétségben­­ tapogatták, merre visz az út. 41 Most tavasz van, szépfényű ta­­­­vasz. Meleg nap süt az új köntös- 4 be öltözött házakra, a bizakodó 4 emberekre. Azóta más lett Sze­­­ged. " Régi barátom már messziről in­­­­teget, amint felbukkan a színház 41 mögül. Jól emlékszem, két évvel­­ezelőtt másfél órát sétáltunk a 4 Tisza-parton hófúvásban. Belép- 4 tek-e a pártba, vagy újra csak ^ csalódás várna? Talán tízszer is ^ megkérdezte kétségbeesetten, s ^ bár végül a belépés mellett dön­­­ tött, láttam, mennyire kínozza a ^ gyötrő nyugtalanság. 4 Most elfoglalt pártember. A ^ huszonnégy órából legszívesebben ^ harmincat csinálna, hogy mara­­£ déktalanul elvégezhesse szép fel­­^ adatait. Másfél órás sétára dehogy ^ van délután ideje. De este. Ad­­^ jam a szavam, hogy este megláto­gatom, mert rengeteg dolgot akar­t elmondani. y ^ Pintér Pált nagy gondban talál­­­ tam két esztendeje. Egyéni tragé- 4 diák dúlták fel életét, s az ellen- 4 forradalom is megrendítette. Pin­­­­tér nagy műveltségű, európai lá­­£ tókörű ember. Voltaire és Rous­seau, Ovidius és Tacitus szellemi gyermekéből nőtt a marxizmus követőjévé. Most már nyugodtabb, a dolgai is rendbejöttek, de a pártba még nem lépett vissza. — Annyi minden után, ami ve­lem történt — magyarázza most — nem is mertem újra jelentkezni. Véleményét szeretném hallani, de nem firtatom. Egyenes, nyílt­­szívű ember ő, majd elmondja magától is, ami a lelkét nyomja. S Pintér vezet végig a városon és megállít a Marx tér új házai­nál. — Láttad már? — kérdezi, s a szeme felvillan. Büszkélkedve mutatja a Kárász utca kirakatait. Belesodor az ele­gáns korzó forgatagába. — Figyeld az embereket — biz­tat, s az arcomat nézi, hogy leol­vassa a hatást. A Szabadság Mozi előtt cinkosan felém kacsint. — Most nem kell szavakkal bi­zonygatni, mi minden van ná­lunk. Igaz? S búcsúzáskor, a kiadós beszél­getés végén, eltűnődve és lelkesen így summázza véleményét: — Én mondom, én, a kívülre­­kedt, hogy olyan most a párt, mint egy fodrozó vizen sikló ha­jó, amelynek vitorláit jó szelek feszítik. Püski bácsi öreg munkás. 1957-­ ben egy vita kapcsán találkoz­tunk. Összekülönbözött a konfe­rencia vezetőjével. Az idős ember ugyanis betegen ment el egy kon­ferenciára, s ezért megdorgálták, ő felháborodott, s az elvtársak előtt így támadt vezetőjére: — A mi dolgunk, hogy formál­juk a világot, elvtárs. Nem ülhe­tünk ölhetett kézzel. Maga tán nem látta, mi származik abból, ha alusznak a kommunisták? Most egy szövetkezetben dolgo­zik és munkásőr. Éppen őrségben áll, amikor találkozunk. Sokáig beszélgetünk. Eldicsekszik, meg­kapta a 19-es emlékérmet. — örül neki? — kérdezem, hogy alkalmat találjak a jókíván­ságok kifejezésére. Válasz helyett a nyakában füg­gő géppisztolyt mutatja. — Ez a fegyver, amelyet most a hatalom védelmére kezembe ad­tak, ez az én munkáséletem leg­szebb jutalma. S jönnek sorra az ismerősök. Meleg kézszorítással fogad az egyetemi tanár, aki polgári mű­veltsége ellenére kezdettől szim­patizált demokratikus rendünk­kel, de aki 1957-ben szinte nyö­szörögve ontotta rám nacionalista nyavalyáit. Sopánkodott a szűk országhatárok, a szerencsétlen magyar sors miatt. S a vallomás végén kissé felocsúdva szinte ösz­­szetett kézzel könyörgött. — Az isten szerelmére, el ne mondd valakinek, amit tőlem hallottál, mert ez lesz az utolsó napom. S ez az ember a múltkoriban meglátogatta a megyei pártbizott­ság meleg emberségéről neve­zetes tagját, s mindent kipakolt neki. Kiöntötte szívét, elmondotta, hogy évek óta viaskodik kínzó né­zeteivel s nem akar tovább a két­ségek és ellentmondások pok­lában élni. S bár tudja, hogy nézeteiért nem várhat dicsé­retet, de most már lesz, ami lesz, ő nem rágódik tovább. S a hosszú beszélgetés után helytelen nézeteit becsületesen megváltoz­tatva búcsúzott a funkcionárius­tól. Megkönnyebbülve, megerő­södve, felszabadultan él, s a mun­ka is jobban megy neki. A bizalomnak ez a tiszta leve­gője csapott meg, amikor V. Ist­vánnal találkoztam. Az ismerősök már előbb elbeszélték, hogy V.-t előző napon a taggyűlés dereka­san megkritizálta. Mosolyognom kellett, mert mindenki tudja, hogy ez az elvtárs hideglelősen félt a bíráló szótól, s ha tehette, már a bírálat kísérlete elől is elmene­kült. — Hiszen most sem valami nagy gyönyörűség, ha így „beolvasnak” az embernek — mondja, amikor a taggyűléssel előhozakodom. — De a fejét manapság nem veszik sen­kinek a bíráló szóval, inkább a helyére teszik. 1957 tavaszán ridegségről, a közvetlen elvtársi kapcsolatok, a szeretet hiányáról panaszkodtak az egyetem fiatal kommunistái. Most az egyetem egyik tekintélyes vezető embere őszintén és nagyon emberien vall ezekről az időkről. Szavaiból nem nehéz megérezni, mennyire mélyen és életreszólóan NÉPSZABADSÁG 1959. május 1. péntek Hol szórakozhatunk a kétnapos ünnepen ? Gazdag szórakozási lehetőség várja május 1-én az ünnepi fel­vonulás végeztével, majd ünnep másnapján, a fővárosi dolgozókat. A legszínvonalasabb kulturális és sportrendezvényekre a hagyomá­nyos május elsejei centrumokban: a Városligetben, a Népligetben, a Margitszigeten, a Városmajorban és Hűvösvölgyben kerül sor. A Városligetben a NÉPHADSEREG SZÍNPADÁN pén­teken délután fél 3-tól térzene lesz, 4—7-ig pedig az Állami Népi Együttes műsorában gyönyörködhetik a közön­ség. Ugyancsak itt szombaton dél­előtt 11—12 közt honvéd fúvószenekar ad térzenét, délután 4—7 óra közt a KISZ Központi Művészegyüttese sze­repel. A FASKÖRI SZÍNPADON pénteken délután 4—7 óra közt a vasutas­szakszervezet művészeti csoportja lép fel; május 2-án délelőtt 10—12 óra közt a postásszakszervezet gyermekműsora, délután 4—7 óra közt pedig a postás művészeti együttesek műsora zajlik a Fásköri Színpadon. Az Állatkerti szabadtéri SZÍNPADON május 1-én délután 4—7 óra közt a Vasas Központi Művész­­együttes ad műsort. Szombaton dél­előtt a XIV. kerületi Tanács gyermek­­műsorára, délután fél 2-től térzenére, majd 4-6-ig az Állami Bábszínház művészeinek gyermekműsorára kerül sor. A KÖZPONTI UTCABÁL a Dózsa György úton május 1-én este 8 óra­kor kezdődik, s szombat hajnali 2-ig tart, a Rádió és Televízió Tánczeneka­rának, a KISZ Központi Rajkózene­karának, Hollós Ilona, Zárai Márta, Vámosi János és más neves táncdal­­énekeseknek a közreműködésével. A Városliget május 1-i sportműsora: a Közlekedési Múzeum előtti térség­ben délután 3 órától súlyemelő-bemu­tató, 3 órától pedig ökölvívó-mérkő­zések. A városligeti tavon 3—5 óra közt hajómodellező-bemutató, távirá­nyítású modellekkel. A Népligetben május 1-én délután 3 órától íjászbemutatót tartanak. A Margitszigeten a DÓZSA-STADIONBAN rendez a Bel­ügyi Sportközpont május elsején dél­után 4 órától lovassport-bemutatót. Az ÚTTÖRŐ-STADIONBAN­­ dél­után fél 2-től — úttörő válogatott lab­darúgó-mérkőzések zajlanak le, a mérkőzések szüneteiben kerékpár­ver­seny lesz, gyermekek részére. Délután 4-től repülőmodellező-bemutatóra, 5 órától birkózó-, 6 órától pedig csel­gáncs-bemutatóra kerü­l sor az Üttörő­­stadionban. A KAGYLÓ SZÍNPADON május 1- én délután 3—5 óra közt a XI. ke­rületi Tanács gyermekműsort ad; 5—7 óra közt az Auróra-bábegyüttes színes gyermekműsorára kerül sor. Május 2- án fél 11-től ismét a XIII. kerületi Ta­nács gyermekműsorában, délután 3—6- ig az Állami Bábszínház művészeinek műsorában gyönyörködhetnek a gye­rekek. A Városmajorban május 1-én fél 3-tól térzenét ad a hon­védség, délután 4—7-ig a vegyipari szakszervezet művészeti csoportja ad műsort. Május 2-án délelőtt 10—12-ig a XXI. kerületi Tanács gyermekműso­ra, délután 4—7 között zenekari hang­verseny lesz. A Városmajor sportese­ménye: május elsején délután 4 órai kezdettel súlyemelő-bemutató. A Hűvösvölgyben a nagyréti szabadtéri színpa­DOn pénteken délután 3—6 óra közt a KISZ művészegyüttese lép fel. Szombaton délelőtt 10-től gyermekmű­sor, délután 3—6-ig a SZOT Egressy Gábor Művészeti Klubjának műsora zajlik itt; közreműködnek az Állami Operaház magánénekesei, balett­szólistái, a Nemzeti Színház és az Or­szágos Filharmónia művészei. A hű­vösvölgyi sportesemények: május else­jén délután 3 órától MHS íjászb­emu­­tató, 5 órától pedig motoros akroba­tikus csoport bemutatója. A Bartók Béla Szabadtéri Színpadon május 1-én délután fél 3-tól térzenét adnak, este 6 órától, ünnepi műsor lesz, hivatásos művészek közreműkö­désével. Szombaton délelőtt 10—12 óra közt a XI. kerületi Tanács ad gyer­mekműsort, este 7-től pedig az Álla­mi Népi Együttes lép fel. A HALASZBÁSTYÁN május 1-én este 8 órai kezdettel rendezik meg a Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenyét. Néhány érdekesebb május elsejei sportesemény: az Engels téren délután 4 órától ökölvívó-mérkőzések; a Mil­lenárison délután 6 órától kerékpáros pályaverseny; az MTK Hungária úti pályáján délután 4 órától Magyaror­szág—NDK női és férfi nagypályás kézilabda-mérkőzés; a Nemzeti Lovar­dában délután 2 órától a Bp. Honvéd rendezésében lovasverseny. Május 2-án délután 4 órai kezdettel labdarúgó válogatott mérkőzés Ma­gyarország B—NDK B csapatai közt; a margitszigeti Dózsa-pályán délután 4 órától lovassport-bemutató; ugyan­csak 4-től vízilabda-mérkőzések — a Belügyminisztérium Spartakiádja ke­retében — a Nemzeti Sportuszodában. A Nemzeti Lovardában reggel 8-tól délután 2-ig lovasverseny a Bp. Hon­véd rendezésében. Pasaréten, a Vasas­sporttelepen Budapest kardvívó-baj­­noksága (válogató jellegű), délelőtt 9- től délután 5 óráig. Labdarúgásban az NB II. teljes fordulóját bonyolítják le május 2-án.

Next