Népszabadság, 1959. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-29 / 124. szám

1959. május 29. péntek Erdős hegyek koszorújából bukkan elő a templom ezüstös hagymakupolája, s csak utána bontakoznak ki a láthatatlanság­ból a házak, a kertek, az utcák. Bilia Kaminy afféle istenhája mö­­götti falu Ukrajnában, nem ritka­ság ezen a földön, ahol szinte órá­kig robog a vonat, száguld az autóbusz, amíg a zöldellő vetések, gondosan művelt szántóföldek végtelenségét egy-egy falu, egy­­egy város eleven képe váltja­­fel. Lvovtól (Lembergtől), a terület központjától száz-százhúsz kilo­méternyire esik Bilij Kameny, s csak abban különbözik közeli, tá­voli szomszédaitól, hogy nemcsak a messzeség, a köré magasodó he­gyek is elrejtik az utazó szeme elől. A falucska szegről-végről ro­konságban is van a hegyekkel, hiszen a neve: Bilij Kameny, azaz Fehér Kő. S a fehér kövek imitt­­amott a szántóföldön is előviríta­­nak a barna rögök közül. Azon­ban ilyenkor, tavasztájt­, már megbújnak a bokrosodó búza, a halászlé rozs sűrűjében. Mikor ott jártam, éppen a ku­korica vetéséhez készülődtek a kolhozban. Azon a vidéken hűvö­sebb az éghajlat, lassabban, nehe­zebben melegszik fel a talaj, ké­sőbb kerülhet a földbe a mag, mint idehaza. A kolhoz agronó­­musa büszkén mutogatta az őszi vetéseket — meg is volt rá min­den oka —, majd a kukoricave­tést hozta szóba. — Kétszázhatvan hektárt ve­tünk, hibrid kukorica lesz az utol­só szemig. Méghozzá négy fajtá­ból. Egyúttal kísérlet is ez, meg­próbáljuk eldönteni, melyik a legjobb fajta, melyik hoz nagyobb termést. Búzából, rozsból is több fajtát termesztünk, ugyanis pár éve mi látjuk el vetőmaggal a környező kolhozokat. Dmitrij Pavlovics Szergejev is­mertet meg a kolhoz múltjával, jelenével s a tervek sokaságával. Fiatal ember még, ha katonai egyenruhájáról nem hiányozná­nak a tiszti váll-lapok, kolhozelnök helyett könnyen századparancs­noknak néznék. Ötezer hektáron gazdálko­dunk — szólal meg Dmitrij Pav­­lovics, s úgy tűnik, mintha elté­­vedő tekintetével maga előtt látná az egész hatalmas gazdaságot. — Tulajdonképpen 1950-ben alakult a mi kolhozunk, hat törpekolhoz egyesüléséből. Hogy azóta hol tar­tunk, mennyivel jutottunk előbb­re, arról néhány egyszerű szám­mal mondhatok legtöbbet. Gabo­nából 1950-ben hektáronként 8 mázsás átlagtermést takarítottunk be a hat kolhozban, tavaly pedig 12 mázsás termésünk volt. Az idén ennél is többre számítunk, 13 és fél mázsára. Csoda persze nem történt. Csak évről évre fej­lődött a gépesítés, gondosabbá vált a talajművelés, több­ istálló­trágyát, több műtrágyát kapott a föld. És javult a gazdálkodás irá­nyítása is, vasi agronómusunk, vannak szakképzett brigádveze­tőink, sitiknek úgyszólván a kis­­ujjukban van az agrotechnika. Kukoricából 12,4 mázsáról 19,2 mázsára növeltük a termésátlagot, cukorrépából pedig 217 mázsáról 322 mázsára. Nem hagyhatom em­lítés nélkül az állattenyésztést sem. 1950-ben 336 szarvasmarhája volt a hat kis kolhoznak együttvé­ve, tavaly pedig 1123. Tehén ki­lenc éve mindössze 58 darab volt­, ezzel szemben az idén már 470 van. Az állatlétszám növekedésé­nek teljesen megfelel a tej- és hústermelés fejlődése is A száz hektárra számított hízott marha nyolc év alatt 107 mázsáról 1111 mázsára, a sertéshús pedig 25 má­zsáról 597 mázsára ugrott fel. Tej­ből 1950-ben 11 mázsa jutott száz hektárra, tavaly pedig 139 mázsa. Míg 1950-ben a hat kolhoz együt­tes jövedelme nem haladta meg a 470 ezer rubelt, addig az elmúlt évben 3 millió 720 ezer rubelre rúgott az egyesült kolhoz jöve­delme. Mint mindenütt a Szovjetunió­ban, Bilij Kameny határában is a hétéves terv teljesítésén fáradoz­nak. „Hét esztendő helyett három is elég lesz, ha kihasználunk min­den adottságot és felkutatunk minden lehetőséget” — így véle­kednek a kolhozban. — Egyedül tőlünk függ, hogyan fejlődik gaz­dálkodásunk. „Ha megismerke­dünk a terv fontosabb számaival, könnyen belátjuk, hogy nem cse­kélység, amire a Billj Kaminy-iek vállalkoztak. Gabonafélékből 24, kukoricából 50, silókukoricából 800, cukorrépából 360 mázsás hek­táronkénti átlagtermésről van szó! Tejből — száz hektárra számítva — 260 mázsát kell értékesíteniök. A szántóföldi növényter­mesztésben nagyrészt a gépesí­tés, a bőséges talajerő-utánpótlás segíti hozzá a kolhozt a magasabb terméseredményekhez. Tizenhá­rom traktorból, 5 kombájnból és 13 teherautóból áll a kolhoz gép­parkja. Az agronómus elégedetten állapítja meg: — Ennyi gép tökéletesen ele­gendő, tavasztól őszig minden munkát időben és kifogástalanul végeznek el traktorosaink. Hogy jól dolgoznak, gondosan ápolják gépeiket, abban nagy része van az 500—800 garantált munkaegység­mennyiségnek is. Műtrágyából 2—4 mázsát szórunk egy hektárra. Tavaly 444 tehenet fejtek a kolhoz istállóiban és az átlagos tejhozam elérte a 2800 litert. Eb­ben az évben 500-ra szaporodik a tehenek száma és a tejhozam nem maradhat 3000 liter alatt. Az idei­­ jövedelemből másfél­mill­ió rubelt tartalékol a kolhoz, hogy jövőre áttérhessenek a kész­pénzfizetés rendszerére. Ez az el­gondolás az árutermelés nagyará­nyú növekedésével függ össze. Rövid látogatás alapján bajos volna teljes képet alkotni egy ukrán falu életéről. Az utcák szé­pek, rendezettek, feltűnően sok az új ház. 1950 óta 150 család épí­tett házat. A falu főterén hatal­mas, modern kultúrotthon áll. Hetenként kétszer van benne filmvetítés és szép számmal ke­resik fel a kétezerkötetes könyv­tárat is. A fiatalok tánccsoportot, színjátszócsoportot, zenekart, és énekkart szerveztek. Nem kivált­koznak el a faluból, munkában szórakozásban, művelődésbe­n, mindenben megtalálják a számí­tásukat. — Szeretik nálunk a tanu­lást, a művelődést — mondja a kolhoz fiatal párttitkára, Mikola Trofimovics Podopkiora. — Jó ideje nem fordult már elő, hogy valaki kimaradt volna az iskolá­ból. Az elmúlt télen is tömve volt a kultúrterem a mezőgazdasági tanfolyamon. Az agronómusunk tartotta az előadásokat. Rádió minden háznál van, újságot is nagyon sokan járatnak. — Tizenkét kolhoz van a ke­rületünkben — kapcsolódik be a beszélgetésbe Joszif Vasziljevics Kovalenko, az oleszki kerület párttitkára. — A Billj Kaminy-i se nem jobb, se nem rosszabb a többinél. Mindenütt egyformán érezteti hatását az ösztönző gazda­ságpolitika és mindenütt maguk­kal ragadják a kolhozparasztokat a hétéves terv nagyszerű célkitű­zései. Bocz Sándor Több terem — jobban élnek Látogatás egy ukrán kolhozban Kulturális seregszemle Szombathelyen A Tanácsköztársaság kikiáltásá­nak 40. évfordulója tiszteletére nagyszabású kulturális versenyt hirdetett meg tavasszal a KISZ Vas megyei bizottsága és a me­gyei tanács művelődési osztálya. A Fürst Sándor kulturális verse­nyen 150 tánccsoport, énekkar, zenekar és más együttes vett részt. A kulturális seregszemle döntőjét vasárnap tartják meg Szombathelyen. Ezen 12 tánccso­port, 6 énekkar, 3 zenekar és több egyéni szavaló méri össze tudá­sát. . NÉPSZABADSÁG 11 Meghalt Knyazovits András országgyűlési képviselő Hosszú betegség után meghalt Knyazovits András, Komárom megye országgyűlési képviselője, a Dorogi Brikettgyár igazgatója. Knyazovits elvtárs 1914-ben, Sá­risápon született. A felszabadulás előtt a dorogi bányákban dolgo­zott. Tevékenyen részt vett a munkásmozgalomban, 1944-ben partizánként fegyverrel harcolt a német fasiszták ellen. A felszaba­dulás után pártmunkásként tevé­kenykedett s az ellenforradalom idején a dorogi karhatalom poli­tikai vezetője volt. Az elmúlt év­ben megválasztották a megye or­szággyűlési képviselőjének. Knya­zovits elvtársat május 30-án te­metik Dorogon. APRÓHIRDETÉS ÁRA: hétköznap a budapesti vagy a vidéki lapban szavanként 2,— Ft, mindkét lapban 3,— Ft. Vasárnap a budapesti vagy a vidéki lapban szavanként 3 Ft, mindkét lapban 4,50 Ft, legkisebb hirdetés 10 szó, az első szó két szónak számít. HIRDETÉSEKET FELVESZNEK: Budapesten a Magyar Hirdető fiók­jai, vidéken a megyei újságok kiadó­hivatalai és a Magyar Hirdető helyi kirendeltségek ÁLLÁS Győri Szerszám gépgyár azonnali belépéssel F E L V E S­Z több éves gyakor­lattal rendelkező erősáramú végzettség­­i ELEKTRO­MÉRNÖKÖT és ELEKTRO­TECHNIKUST. Két szoba, össz­komfortos LAKAT BIZTOSÍTVA. Jelentkezés: Győri Szerszámgép­­gyár, Győr, Puskás Tivadar u. 1. Munkaü­gyi osztály. Vidékiek írásban Jelentkezzenek. Nagykanizsai Városgaz­dálkodási Vállalat keres nagy gyakorlattal ren­delkező főkertészt, par­kosítás és virágtermelés irányításához. Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezés a fenti címen. Felsőbabád! Állami Gaz­daság, Budapesttől 30 km-re, pályázatot hirdet kontírozó könyvelői be­osztásra. Csak kimon­dottan több éves állami gazdasági gyakorlattal rendelkezők jelentkezze­nek. Lakást biztosítunk. Havi jövedelem 1600— 1800 Ft-ig. A leveleket kérjük „Sürgős 60 120" jeligére a Felsőbabád! Állami Gazdaság, ócsa címre küldeni. Autószerelőket hosszú gyakorlattal felvesz a Gödöllői Autójavító Vál­lalat, Gödöllő, Szabad­ság tér 3. A Borsod—Heves megyei Téglagyári Egyesülés, Eger, Do­bó tér 4. sz. alatti irodájában egri és vidéki munkahelyei­re azonnali belépéssel FELVESZ kőműves szakmun­kásokat és segéd­munkásokat. Állandó téli és nyári foglalkoztatással. Vidékieknek szállást biztosítunk, vidéki munkahelyeinkre külszolgálati díjat is fizetünk. Napi egyszeri étke­zést kedvezményes térítéssel biztosítunk. Szövetkezet, állami gaz­daság, gépállomás anyagbeszerzését válla­lom. Telefon, raktár, szállítási eszköz van. — „önköltségcsökkentés 242 317” jeligére Magyar Hirdetőbe, Budapest, Felszabadulás tér. Keresünk felvételre hosszabb gyakorlattal rendelkező lakatos, lemezlakatos és villanyhegesztőt Egri Finommecha­nikai és Vasipari V. Eger, Dr. Sándor I. u. 4. A Mosonmagyaróvári Mezőgazda­-s­ági Gépgyár GÉPÉSZ­MÉRNÖKÖKET KERES azonnali belépésre. Jelentkezés szemé­lyesen vagy írásban a vállalat munka­ügyi osztályán. Műszaki vezetői munka­kör betöltésére építész­mérnököt, mérnököt v. építőmesteri képesítés­sel rendelkező személyt keres azonnali belépésre a Polgári Fa-, Fém- és Építőipari Kft, Hősök út 36, telefon: 2. Hosz­­szabb gyakorlattal ren­delkezők előnyben. Hosszú gyakorlattal ren­delkező juhászt azonnal­­ra felvesz Környei Álla­mi Gazdaság, Lakás biz­tosítva. Kömlödi Búzakalász Tsz agronómust keres jú­nius 10-i belépéssel, legalább 5 éves gyakor­lat és főiskolai végzett­ség szükséges, fizetés megegyezés szerint, je­lentkezés lehetőleg sze­mélyesen. Cím: Köm­lőd, Komárom megye. Az ózdi 37. sz. Autóköz­lekedési V. felvételre ke­res, munkakönyvvel iga­zolható, gyakorlattal rendelkező autómotor­­szerelőket, órabér 6—9 Ft-ig a felvételi vizsga eredményétől függően. Lakást biztosítani nem tudunk, a felvételen való megjelenés önköltséges. Felvétel rendezett mun­kakönyv és segédlevél felmutatásával minden munkanap délelőttjén, ózd, n., Zrínyi u. 2. sz. alatt. Diódáló igényesnek el­adó. Budapest, VIII., Losonci u. II. Moldvai asztalos. Kétszemélyes, vitágítós, vitrines patent reka­mlék, fotely, azék, egéssé garnitúrák, kisipari munka fizetési könnyí­téssel kaphatók. Buda­pest, VT., Lenin körút 103, Szakács. Gyönyörű kivitelű egy­­éb kétszemélyes önmű­ködő epedás rekamlék, fotelek, székek raktáron készítőnél kaphatók. — Szakács Ottó, Budapest, VI., Lenin körút 60, kapu alatt. Mahagóni sima kombi­nált szoba, stb. eladó. Budapest, Szent István körút 7. Zsigmond. «. i iiili "i ■ - A Május 16-án du. V* között Hatvan—Gyöngyös útszakaszon egy teher­autóról 2 darab szőnyeg lerázódott és elveszett. Becsületes megtalálót jutalmazom. Cím: Kas­sai Béla, Kazincbarcika B/5. Az ózdi 37. sz. Autó­­közlekedési V. felvételre keres, munkakönyvbe be­jegyzett, gkv-t gyakor­lattal rendelkező MA­VAUT és TBFU gkv-eket. MAVAUT-nál 2 éven felüli gyakorlat igazolása szükséges. La­kást biztosítani nem tu­dunk. Felvétel minden munkanap délelőttjén rendezett munkakönyv és jogosítvány felmuta­tásával, Ózd, II., Zrínyi u. 2. szám alatt. A felvételen való megjele­nés önköltséges. A fel­vétel a felvételi vizsga eredményétől függ. Állásra képesítő nyelv­tudást nyújt levelező­oktatásban „Nemzetközi fordítókulcs", Gábor, Budapest, Böszörményi út 3/b. Paksi Fűszért kirendelt­séghez fiókvezetőt kere­sünk. Fizetés 1700—1800 Ft. Jelentkezni lehet: F­űszért Központnál, Szekszárdon, Garay tér 5—7. Részletes önélet­rajzot kérünk. Figyelem! Rekamlék, fo­telek, székek, fotelágyak, sezlonok, készítése, jó minőségben, több havi könnyítéssel. Bp., Feste­­ica u. 11. Keletinél. Vörös építőkövet szállí­tunk áron alul, melynek tonnája: Ciklop 130,—, falazó 100,— Ft a fel­adó állomásig. Mozaik­lapot, járdalapot, ce­mentcserép, kúpcserép, melyet a megrendelés után kért határidőre szállítunk. A mozaik­lapnál több mintából választék van. Petőfi Tsz, Gyulák eszi. Szőnyegjavítás, rojtozás, átalakítás, tisztítás szakszerűen. Szőnyeg­javító, Budapest, Ráday u. 1. Telefon: 189—387. HA PESTRE JÖN KERESSE FEL Eladó generálódott Opel- Kadett személygépkocsi, Kaposvár, Vöröstelek u. 10. sz. Kiskunmajna és Vidéke Körzeti Fmsz 1 darab 3 t Opel-Blitz és 1 db 3 t GMC Jókaiban levő üzemképes tehergépko­csija eladó. Érdeklődni a fenti címnél. Tele­fon: 35. Kiskunmajsa, üzembiztos Lancia sze­mélygépkocsi Jó állapot­ban, olcsón, sürgősen el­adó. Kiskunhalas. Tel.: 17. Vajda.­­ Gépek . I­li Cornwall gőzkazánt ke­resünk megvételre 40—50 esetleg 60 m* fűtőterü­­lettel. Agromechanikai Ktsz, Gyöngyös. Telefon: 110.___________ Szalagfűrész 700+ 600 mm, vasállványos, kis­ipari gyártmány eladó a készítőnél, Ab­el Ká­roly, Jászberény, Ver­seny u. 23. Eladó 1 darab új 80 kW-os 350—400 amper teljesítményű,t 3 fázisú elek­tró hegesztőtrafó a Poszt­ászából esi Vegyes Ktsz-nél. Telefon: Pusz­­taszabolcs 20. 12 HP Deutsch ,Diesel eladó. Fülöp József, Or­­govány, 378. KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET DOHÁNY UTCA 68 Szépségápolás: hajszá­lak, pattanások, rán­cok, szeplők eltávolítása véglegesen villannyal. Goog kozmetika, Bp., Népköztársaság u. 53. Méhviasz és Fülép el­adó. Bp., X., Ónodi u­­t. Nyugdíjasok figyelem! Vidéki házamat, 450 n.­­öl, 4 szoba, 1 konyha, kamra, veranda, alápin­cézve, ipari árammal, gyümölcsfákkal elcserél­ném budai házért zöld­övezetben, ráfizetéssel. Érdeklődni: Bpest, XI., Lágymányos u. 5. Tel.: 259—749. Polácsek. Pécsett eladó háromszo­­bás, összkomfortos be­költözhető villa. Krebsz­­né, Hunyadi út 27. Eladó teljesen megélhe­tést biztosító gyümöl­csöstelken 3 szobás családi ház, tégla mel­léképületekkel, gáz vil­lany van, 90 000 érték­ben, Zalában. Érdeklőd­ni: Budapest, V., Arany János u. 15. Máté Ist­­vánné. Emeletráépítést engedé­lyezek kertes házamra. VIII., Mező Imre 44.­­ Telefon: 331—891. Kétszobás komi, beköl­tözhető családi ház eladó VIII , Mező Imre u. 44. Telefon: 331—691. Budai kerten társasvil­lában, közlekedésnél 2 szobás, déli fekvésű öröklakás átadó augusz­tusi beköltözéssel. Ér­deklődés : Budaörsi út 30. építkezésnél, 16—17 óra között. Eladó családi ház 450 n.-es telken, szőlő-gyü­mölcsös­ melléképülettel és pincével. Vasútállo­mástól 2 perc. XVIII. ker.-ben, házzal le­cse­rélek, esetleg ráfizetés­sel. Ambrus, Örkény, Bikahegy. Balatonkenesén 500 n.-es villatelek eladó. Buda­pest, XIV., Toron­tál 27, Pécz. Vasárnap, Felsőgödön, Duna-part­nál, háromszobás, össz­komfortos, nagyon szép angolstilű villa eladó, részben beköltözhető. — Telefon: 222—495, 9-től 18-ig, Tóth, Budapest, Lenin körút 4. Fapálcikás rolettát ké­szítek. Baranyai, Bpest, Vill., Vajdahuny­ad u. ____________ Dana-sóder, agyagmen­tes, betonmunkákhoz, vagonba. Épitőanyagke­­reskedés, I., Iskola u 30. Eladók kétanyás fekvő­­kaptárak Kecskemét, Urrét, Béke Tsz, Molnár.­­ LAKÁS Gyöngyösön, belvárosban beköltözhető háromszo­bás, összkomfortos adó­mentes új ház központi fűtéssel, eladó: Torma, Gyöngyös, Zrínyi u. 10. Nyári lakás­t keresünk Pest környéki magasla­ton folyóvízzel, konyha­használattal, Balázs, VII., Dob u. 53. Négy- B/.a/,huszonhat, kettő- szá­znyolcvannyolc.. Kézműves egyszobás, komfortos ház eladó, 160 négyszögöl gyümölcsös­ben 75 000-ért. Mátyás­föld, Andocs u. 7. Bagdi Dunakeszin 230 m2 alap­területű alápincézett kor­szerű épület, a vasúttól, autóbusztól 5 percre sür­gősen eladó, vagy el­cserélhető, budapesti családi h­áz.. vagy kettő szoba, összkomfortos la­kásért, megegyezés sze­rint. Éber, Dunakeszi, Liget u. 20. Beköltözhető háromszo­bás családi ház és 2000 n.-es szőlő — esetleg külön is — Pusztazámo­­ron (Pest m.) eladó. — Érdeklődni: Parti, Buda­pest, XI., Bartók Béla út 20, este 6—8 között Eger közelében jólmenő férfifodrász-üzlet­házzal együtt családi okok mi­att eladó. ..Jó jövede­lem 243 453” Felszabadu­lás téri hirdetőbe._______ Szentendrén beköltözhető kétszobás ház sürgősen eladó. Király Károly, Szentendre, Izbég. Beköltözhető családi ház eladó Salgótarjánban, a narancs u. végén. Ideg érben 400 n.-os gyü­mölcsössel, forrásvízzel. Horváth: Hűvösvölgyben, végál­lomásnál, beköltözhető két szoba, konyha, két teraszra nyíló, napos, magas földszint­es házrész eladó. II., Rózsa u. 12. Keszthely központjában villaszerű családi ház eladó. Budapest telefon: 145—178, vagy „Keszt­hely 123 530” jeligére a Felszabadulás téri hir­det­­ők-Beköltöz­hető 2 szobás komfortos, etázsfűtéses ház eladó Kispest, Jó­kai utca 36. Petőné. Azonnal beköltözhető kétszobás ház a XXII. kerületben nagy g.vitai di­csőében eladó, Dél-Buda legszebb helyén. Levele­ket Felszabadulás téri hirdetőbe „Zöldövezet 343 460” jeligére. HÁZASSÁG Hatvan éves iparos, há­zasság céljából, barna, vagyontalan asszonyká­val megismerkedne. — Fényképes leveleket 3881-es jeligére kapóé­vá­ri hirdetőbe. imm­. fából­, művirág­különlegességek készítője Kovácsné. Bpest, Garay u. 45. Garay tér saroknál Dunakeszin beköltözhető kettőszobás, komfortos ház eladó. Petőfi 23. Vasárnap. Dombóváron belterületen eladó háromszobás, ve­­randás, vízvezetékes, fel­szerelt fürdőszobás villa, mellékhelyiségekkel, kerttel, gyümölcsfákkal. „Dombóvár 242 982” jeligére, Felszabadul­ás tér­ hirdetőbe. Budapest, XXII., Rózsa­völgy. Ostrom 7 alatt, 2 szoba, hall, összkom­fortos, magasföldszintes, kertes, hegyoldalban le­vő családi ház, teljes beköltözhetőséggel eladó. Szentendrén eladó be­költözhetően háromszo­bás családi ház, hétszáz négyszögöl szén kerttel. Horváthné: Szabadság­­forrás. (Szélkerék.) Eladó 600 négyszögöl házhely napt­áron Ba­­latonkilitin. Érdeklődni: XX. ker. Pesterzsébet, N. Győri J. út 50. Fá­bián Ferenc: Pásztón új családi ház eladó. Érdeklődni lehet Szekeres János, Sza­badságpuszta, Veszprém megye. Balatonföldváron közmű­ves, bekerített parti vil­la, ugyanott telek eladó. Telefon: 350—718. E. M. Építőgépszerelő és Kölcsönző Vállalat budapesti telephellyel azonnali felvételre keres-­­t főállványszerelő dolgozókat. Bérezés: teljesítménybérben. Kereseti lehetőség: 1350,— Ft-tól 1900,— Ft-ig. Munkásszállás van. Vidéki munkáknál külszolgálati díjat fizetünk. Jelentkezés: Budapest, XX., Marx Károly u. 251 Munkaerőgazdálkodás. Megközelíthető: 23-as és 66-os autóbusszal. FIGYELEM! FIGYELEM! Állami vállalatok, üzemek, állami gazdaságok és gépállomások! A Székesfehérvári Könnyűfémmű felesleges készleteiből MEGVÉTELRE FELAJÁNLJA AZ ALÁBBI ANYAGOKAT: csiszolókorongok, fémhántolók, menetfú­rók, menetmetszők, gépkocsialkatrészek, (Fiat, Ziss, Tátraplán), bronzkefék, szi­­meringgyűrűk, shamotte idomok, szilit­­rudak, áteresztő szigetelőcsövek, eternit­csövek és ívek, kőanyag csövek és ívek, zongorahuzalok, ötvözött acélanyagok, csavarok, csavaranyák, szegecsek, bizto­sító betétek és aljzatok, ékszíjak, tömítő­i anyagok, vegyianyagok. Érdeklődni lehet: Székesfehérvári Köny­­nyűfémmű anyag- és áruforg. osztályán, Székesfehérvár, Adonyi út 64. T.: 24__78.

Next