Népszabadság, 1959. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

1959-05-01 / 101. szám

ízt öltött a főváros. Piros drapé­­r plakátok, festmények burkolták munkások, harminc esztendővel írása után színpompás démonsz­­­abad május elsejét mutatják be tág munkatársának riportja, a visszaemlékezései hű tükrét ad­­hellyel Budapest proletariátusa betűs ünnepét. TERMEKEKÉ VOLT jeg előtt adta át a proletársán­­ak a tavaszi verőfényben ragyot 5 szigetet. Beszédét sápadt, so­­mny, vérszegény gyereksereg villogó szemmel figyelte. A Mar­­t-hídi lejáró kör alakú virágágya­ögött Ferenczy Sándor művészi ívei szerint emeletmagas dísz­­ipu fogadta a beözönlő gyerek­­idat. A kapu két oldala félkör­abban kiképzett szárnyai alatt Urnák, délszaki növények pom­iztak, előttük hófehér szobor — proletáranya — alakja mosoly­át a kicsinyekre. A díszbej­ára­­t vörös drapéria borította, felső szén széles fehér csík futott, eta aranybetűs felirat: „Gyere­ik, tiétek a jövő!” A friss tava­­i nap zenés ébresztővel kezde­tt! A Közellátási Népbiztosság 00 kiló mézes, mandulás kiflit, 000 darab cukrászsüteményt itatott szét a gyerekek között, kik kezükben kis vörös zászlók­ E­ZELŐTT hal, énekelve vonultak át a fel­díszített Margit-hídon. A sziget elején hófehér cipót, süteményt kaptak és boldog kacagással fu­tottak szerte a csodavilágba. Me­semondók — Oszkár bácsi, Basa bácsi, Aladár bácsi és még sok neves színész mesélt, vagy a fű­ben vagy az alkalmi apró színpa­dokon, ismert­­rajzolóművészek fekete táblákon színes krétával illusztrálták a meséket. A vízto­rony alatt az operaházi balettkar táncolt, a fák alatt cigányzene szólt, artisták, bohócok, a Szabad Színpadon az Ifjú Színészek mu­lattatták a gyerekeket. Tréfás számok, rúdmászás, játékok, tor­naszerek, hátrakötött kézzel kif­­lievő-verseny zsivajlott minden­felé, viharos kacagás közben be­kötött szemmel lekváros kenyér­rel etették egymást az apróságok. Kis proletárok szaladgáltak a „fő­hercegi” kastély kertjében, ahová eddig csak messziről pillanthattak be. Repült a hinta, szállt a labda, piros léggömbök és tarka virágok együtt nevettek a kipirult gyere­kekkel, de nemcsak a szigeten, hanem a volt arisztokraták pro­letártulajdonná lett Park Klub­jában, a Damjanich utcai Kasse­­lik-kertben, a volt királyi Vár­kertben, a Károlyi-palota hatal­mas parkjában is. AKI EGY ÉLETRE ELJEGYEZTE MAGÁT A SPORTTAL Tizennégy éves gyerek álldogált az akkori Andrássy úton, nem messze a Millenniumi emlékműtől és ámulva figyelte a futóversenyt. Még sohasem látott atlétákat ver­senyezni, s most ezen a május el­sejei reggelen páratlan tömegfutó­versenynek lehetett tanúja. A mellette állók elmesélték a szabályokat. Minden csapat tíz futóval indult, s az a csapat a győztes, amelynek tíz embere egy­szerre érkezik a millenniumi em­lékoszlophoz, a célhoz. De máris feltűntek az első futók. Az MTE, a Munkás Testedző Egyesület vö­rös mezbe öltözött tíz futója ha­ladt az élen. Egymásba fogóz­­kodtak, egymást segítették a cél, a győzelem felé — ezzel is jelké­pezve a munkások összefogását. S mögöttük a többi csapat futott. Több mint 50 csapat, mintegy félezer futó haladt a cél felé. Több mint két kilométer volt a verseny távja, s az útvonalon vé­gig — az Andrássy út egész hosz­­szában — tömött sorokban szo­rongtak a nézők, az úttesten pedig vöröskatonák ügyeltek, hogy sem­mi ne zavarja a versenyzőket. A kisfiú kipirult arccal figyel­te, amint az MTE futói — a kö­zönség hatalmas tapsától kísérve — beérkeznek a célba. Ott vol­tak közöttük a kevéssé ismert vagy kezdő futók között az MTE és egyben ennek az időszaknak legjobb atlétái, Vörös, Király, Fonyó és Bese, a mezei bajnok­csapat tagjai. A második helyet az FTC futói, a harmadikat pe­dig ismét az MTE futói foglalták el. Ezzel a három kiírt tisztelet­díj közül kettő munkássportolók­nak jutott. Az MTE kettős győ­zelme nemcsak atlétáik sportbeli tudását bizonyította, hanem a csapat tagjainak egyetértését, összetartását, kiváló közösségi szellemét is mutatta. A kisfiúra, aki ekkor lát életé­ben először futóversenyt, nagy hatással van a látvány. De jó lenne közéjük tartozni! És a kis­fiú, aki nemrégiben még aligha vett volna magának annyi bátor­ságot, hogy megszólítsa a magyar atlétika valamelyik ünnepelt csillagát, most bátorságot merít ennek a május elsejének közvet­len, örömteli hangulatából. A tö­megben odafurakszik a győztes MTK-futókhoz és megszólítja őket: — Elvtársak, én is szeretnék atlétizálni! — Hány éves vagy, kisfiam? — kérdezi az egyik vörösmezes at­léta, még a versenytől lihegve. — Tizennégy! — Gyere le ünnep után a Mille­náris-pályára az egyesület edzésé­re. Ott majd beszélünk a dologról! A kisfiú nemsokára tagja lett az MTE atlétikai szakosztályának. Akkor, 1919 május elsején jegyez­te el magát örökre a sporttal. Hű maradt az MTE-hez a Horthy-el­­nyomás esztendeiben is. Sok ül­döztetést, hátrányt kellett elvisel­nie, mert a vörösmezes munkás­sportolók közé tartozott. Még ma is szeme előtt van az az eset, amikor a Millenárison egy mo­torversenyző az egyik edzésen megpofozta és le akarta húzni róla a vörös mezt azzal, hogy „el­múltak azok az idők, amikor pi­ros rongyot lehetett hordani.. Cséfai Sándor — így hívták — az egyik legjobb magyar munkás­atléta lett. A prágai munkásolim­pián 1927-ben is képviselte a ma­gyar munkássportolókat. Később azok közé az MTE-isták közé tar­tozott, akik meghonosították Ma­gyarországon a kézilabda-játékot. Hamarosan tagja lett a kézilabda­válogatott csapatnak is. Ma Cséfai Sándor a Budapesti Testnevelési és Sport Felügyelő­ség munkatársa. Sportvezető, egész életét betölti a sport, amely­­lyel 1919 május elsején jegyezte el magát. A KEL FI L­AISZ­A­L­AG TORTEXETE Korán kelt a város azon a negy­ven esztendővel ezelőtti május el­sején, de a Vörös Film operatőr­jei még korábban talpon voltak. Lelkesítő feladat volt a gyermek­cipőben járó magyar filmgyártás­nak a szabad május elseje ezernyi eseményének megörökítése. Ke­­vés az operatőr is, hiszen a Vörös Filmnél csak egyetlen hivatásos operatőr dolgozik, Escher Károly, aki egyedül nem tudna megbir­kózni ennyi filmezni valóval. A május elsejei filmhíradó elkészí­tésébe bevonják mindazokat, akik értenek valamit a filmforgatás­hoz: Polik Dezső és Kovács Gusz­táv eredetileg műszerész. Virágh Árpád optikussegéd a Calderoni cégnél, Gasser Lajos jogász, Bécsi József kávéházi tűzilegény, Eiben István (azonos a nemrégiben el­hunyt Kossuth-díjas filmoperatőr­rel) kifutó. Hajnaltól egészen be­­sötétedésig forgatnak — a szó szo­ros értelmében —, hiszen kézzel kell még tekerni a filmfelvevő­gépet. S munkájuk nyomán né­hány nap múlva a mozikban meg­elevenedett a Tanácsköztársaság felejthetetlen májusi ünnepe. Az eredeti filmhíradó mindmáig megmaradt. A Horthy-rendszer idején „bűnjelként'' kezelték és őrizték meg, a felszabadulás óta pedig becses emlékként, muzeális értékű kincsként gondozzuk. Ké­peink az eredeti filmhíradóból valók, s a negyven év előtti film­híradó egyetlen élő­készítője, Escher Károly kalauzolt bennün­ket 1919. május elseje vidám for­gatagában. Kun Béla mosolyogva üdvözli a felvonuló budapesti proletárokat A Lenin fiúk a sötétben bujkáló ellenforradalmárok kérlelhetetlen üldözői is a budapestiekkel ünnepelnek ünneplő sokaság, éljenző tömeg a Hősök terén. Újra és újra felhangzik az Internacionálé A Margitsziget ezen a napon a gyerekeké. Ez a kis munkásfiú boldogan harapt zsemlébe, az urak háborúja miatt már évek óta nem láthatott ilyet És közben a Vérmezőről vörösezredek indulnak a frontra, a veszélyben levő Tanácsköztársaság védelmére

Next