Népszabadság, 1959. augusztus (17. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-01 / 179. szám

1959. augusztus 1. szombat NKI­ SZABADSAG Könnyűbeton falazóblokkal épül az állami lakások negyedrésze az ötéves tervben Feltűnést keltett legutóbb a sajtóban a sztálinvárosi falazó­blokkos építkezés híre. Az MTI munkatársa érdeklő­dött az Építésügyi Minisztérium­ban, hogyan válik be az új épít­kezési mód. A műszaki fejlesztési főosztály válasza a következő: — A hagyományos építési mód mellett egyre inkább tért hódít nálunk is az úgynevezett blokkos építkezés, amelyet külföldön szer­zett tapasztalatok és hosszas ha­zai blokkgyártási kísérletek után az idén kezdtük el. A m­ódszer annyira bevált, hogy 1960-ban, majd még inkább a második öt­éves terv időszakában döntő ren­deltetése lesz a lakásépítésben. Kétféle blokktípus felhasználásá­ra készülünk. A 800 kiló felső súlyhatárú könnyűbeton közép­blokkokat és az 1600 kilós felső súlyhatárú nagyblokkokat alkal­mazzuk. Mindkettőnek elsősorban a habosított kohósalak az alap­anyaga. A második ötéves tervben az állami befektetéssel épülő laká­sok 25 százalékát könnyűbeton közép- és nagyblokk felhasználá­sával építik. Ezenkívül körülbelül 7000 lakás készül majd előrefala­zott téglablokkos módszerrel. A terv szerint könnyűbeton felhasználásával évenként 70—80 millió kisméretű tégla helyette­síthető. Az eddigi elgondolások sze­rint a következő tervidőszakban körülbelül húsz városban, illetve településen lesz könnyűbeton kö­zép- vagy nagyblokkos építkezés. Az előrefalazott téglablokkot ki­lenc város lakásépítkezéseinél al­kalmazzák. A legjelentősebb köny­­nyűbeton nagyblokkos építkezést Budapesten tervezzük. A főváros­ban 9350 lakás épül sztálinvárosi kohó-habsalakból készült blokkal. A fővárosi tanács az emeletráépítésekről A Népszabadság két ízben is foglalkozott az emeletráépítések helyzetével. Ezzel kapcsolatban a fővárosi tanács végrehajtó bi­zottsága a következő közleményt adta ki: „A tetőtérbeépítés és az eme­letráépítés — mint a lakásépí­tés egyik módja — egyáltalán nem újkeletű. A két világháború között a budapesti háztulajdono­sok, kihasználva a magas lakbé­reket, igen sok lakást építettek a szóban forgó módon és a lehetősé­gek zömét ki is használták. A még beépíthető házak nagy részé­­nél födémcsere, alapmegerősítés és felvonókészítés is szükséges, ami az építkezési költségeket je­lentősen megemeli. A párt és a kormány az eme­letráépítésekre számottevő álla­mi hozzájárulást biztosított az igényjogosult dolgozók számára. Meg kell vallani, hogy ez a fővá­ros illetékes szerveit készületle­nül találta. Ezért az emeletráépí­tés kivitelezése majdnem teljesen magánkézbe került. A visszaélések megszüntetése és a bürokratikus huzavona kiküszö­bölése érdekében a fővárosi ta­nács végrehajtó bizottsága szük­ségesnek tartja, hogy ezután szer­vezett formában bonyolítsák le az emeletráépítési akciót. Ezért el­rendelte azoknak az épületeknek az összeírását, amelyeken a tető­tér beépítése vagy az újabb eme­letek létesítése városképi szem­pontból kívánatos, műszakilag végrehajtható és gazdaságilag elő­nyös. A kijelölt épületekre a fő­városi tanács saját tervezőintéze­tével még idén elkészítteti a terveket. Az elkészült terveket az igény­lők között a fővárosi tanács oszt­ja el. A feladat nem lesz könnyű, mert már most látható, hogy sok­kal több az igénylő, mint a ren­delkezésre álló emeletráépítési le­hetőség. A folyamatban levő építkezése­ken felüli, újabb építkezések a fentiek miatt legkorábban 1960 tavaszán kezdődhetnek meg. Ez az időpont — figyelembe véve, hogy közben tél lesz, amikor amúgy sem lehet a tetőhéjazato­­kat megbontani — nem olyan tá­voli. Az elveszett idő pedig fel­tétlenül megtérül azzal, hogy a to­vábbiakban elkerülhetjük az en­gedélyek kiadása és a tervezés kö­rüli huzavonát.” frontja, hogy nemcsak az algériai megvallatottaknak, de még a szűzi Marianne-nak, Franciaország har­cias és bájos nemtőjének teste is belekékül. Az ejtőernyősök vé­delme alatt Franciaországra ter­peszkedett új, ötödik köztársaság­ban így jött létre az urak frontja, aktív szociáldemokrata segédlet­tel, mivelhogy, s itt ismét a Welt­­wochéé a szó, „az új szocializmus kész a reformokra és elismeri a mai társadalmi felépítést, mint ér­vényes kiindulási bázist”. Gösta von Uexküll úr ezt né­mileg máshogyan fogalmazza, de lényege egy és ugyanaz (hiába, a nagy burzsoázia publicistáinak szelleme is találkozik): „aki még különbséget kíván felfedezni a szociáldemokrata és a szociállibe­­rális világnézet között, annak egy mikroszkópot kell segítségül hív­nia”. S másként fogalmazzák, de ugyancsak az igazi szocializ­mus és a mai kapitalizmus közöt­ti különbségek eltüntetését mun­kálják azok is, akik tiltakoznak a szocialista erők mindenféle össze­fogása, egysége, frontja, tábora ellen, s a legkülönbözőbb érvek­kel igyekeznek tagadni azt, hogy a kapitalizmus, legyen az korai vagy mai, más, alapjában más, mint a szocialista rend. Töménte­len a válfaja revizionizmusnak, reformizmusnak ... Egyedül a rafináltan okos Neue Zürcher Zeitung sajnálkozik azon, hogy magukat szocialisták­nak nevezők viszonylag nyíltan foglalnak állást eszméiknek a burzsoá ideológiával való testvé­riesülése mellett: „Veszteség ez — írja —, a svájci szociálde­mokrata párt szellemi bázisa a programrevízió után a többi svájci nagy (értsd: burzsoá) párté­hoz közeledik —, olyan folyamat ez, amely Nyugat-Európa nagy szellemi áramlataiban hosszis ideje észrevehető.” Persze, a „közeledés” többnyire kettőn áll. Míg egyes revizionis­ták, reformisták a kapitalizmus „átnövéséről” papolnak, s az „urak frontjá”-hoz közelednek, addig egyes kapitalista propagan­disták viszont úgy tesznek, mint­ha újból népivé vedlenének át. S ha e szereposztás alapján egyes szociáldemokrata programok mellőzik az osztály, a forrada­lom, a proletár szót, nosza, a ka­pitalizmus elorozza a „szótár”­ból a neki megfelelő „marxi” sza­vakat, s elnevezi önmagát népi­nek, szociálisnak, kollektívnak. A fogalmak mesterséges zűrza­vara azonban mit sem változtat a tényeken. S ám sajnálkozzék rajta a Neue Zürcher Zeitung (csupán taktikai okokból, termé­szetesen) a közeledés valóban történelmi folyamat. S amit a szociáldemokraták még néhol és néha leplezni próbálnak, de az igaz marxisták már régen bebi­zonyítottak, azt most nemegy­szer büszkén harsogja már a bur­zsoázia hírharsonája is. Igaz, a szocialisták tényle­ges elfordulása Marxtól nem gá­tolja meg, hogy egész sor idősze­rű nemzetközi kérdésben a józan álláspont közelébe jussanak — mint ahogy ma burzsoák is, hol akarva, hol akaratlan .— nem egy esetben, s egyes nemzetközi kér­désekben a marxistákkal rokon platformon foglalnak állást. S ha a Szocialista Internacio­­nálé most lezajlott VI. kongresz­­szusa, minden vad kommunista­­ellenessége ellenére is részben vi­szonylag pozitív határozatot ho­zott, például az atomfegyverke­zés kérdésében (hirdetve az atom­kísérletek megszüntetésének szük­ségességét) — vagy kiállt a csúcs­­találkozó mellett,­­ ez bizonyos szocialista pártok együtthol­adását bizonyítja bizonyos burzsoákkal, — pontosabban saját burzsoá­ziájukkal. (Mert a francia szocia­listák például már a francia bur­zsoázia elutasító álláspontja mel­lett kardoskodtak az atomklub kérdésében.) S ha maga az angol burzsoázia hajlik a megegyezésre a szocialista táborral egyes kér­désekben, aligha vitás, hogy őfel­sége szocialista ellenzéke nem le­het merevebb­ őfelsége kormá­nyánál, s nem fordulhat vele, hogy úgy mondjuk, „jobbról" szembe. Furcsa tanulságokat rejt a mai történelem. Fordíts csak hátat Marxnak — mégis szembetalálod magad marxistákkal! Az esemé­nyek logikája oda kényszerít, aho­vá Marx megvalósult álmainak állama lépni javasol: nehéz lenne nyíltan elfordulni a békeharctól, a megegyezés és együttélés gon­dolatától, az atomfegyverek el­leni küzdelemtől. Nehéz , ha néha meg is kí­sérlik. De amíg nyíltan mégis igyekeznek Marx álarca mögé bújni, amíg nyíltan mégis szocia­listának, munkásnak s miegymás­nak nevezik magukat, kénytele­nek tudomásul venni ők is, hogy a tömegek mást akarnak, mint amit néha ők szeretnének. S a kí­sérlet revízióra és reformra han­gozhat néha megvesztegetően, de beletörik a történelem tényeibe. M­ert Marx Károly nem került múzeumba. Sőt, megszüle­tett, immár idestova ötödik évti­zede az ő eszméinek állama, s azóta sorozatosan egész sor más szocialista ország is. A múzeumba majd idővel (azazhogy egyes he­lyeken máris) a kapitalizmus és egész sereg államgépezete kerül, mégpedig, ahogy Engels írta, „a régiségek múzeumába, a rokka és a bronzbalta mellé” ... Kende István 3fum»lis* ditv&osa és itristti *stMbtnlonbnvsa4»í.sút kik­utvíik a Minf/t­ ur tinlfm­ank Pénteken az ország több he­lyén gyűléseken követelték a dolgozók az ártatlanul elítélt görög hazafiak szabadonbocsá­­­ tását. Somogy megyében üzemi mun­kások és értelmiségi dolgozók egyaránt hallatják szavukat az ellen az igazságtalan ítélet ellen, amelyet a görög kormány hadbí­rósága hozott a szabadságért és a nép boldogulásáért küzdő ha­zafiak, Glezosz és társai ügyében. A közép-somogyi erdőgazdaság dolgozói röpgyűlésükről tiltakozó táviratot intéztek a görög kor­mányhoz. A Mátészalkai Vegyesipari Vállalat dolgozói is jogtalannak tartják az ítéletet, s az Országos Béketanácshoz továbbítás végett küldött táviratukban ezt írják: „egyöntetűen csatlakozunk a bé­keszerető emberek nemzetközi tiltakozásához a görög hazafiak bebörtönzése ellen, s követeljük azonnali szabadonbocsátásukat." Pécsett pénteken a vasúti pá­­lyafenntartás több részlegének dolgozói röpgyűlésen fejezték ki tiltakozásukat a görög hazafiak perében hozott jogtipró ítélet el­­len. A pályamunkások hangoztat­­ták: a görög kormányzatnak most már csak egy kötelessége lehet, haladéktalanul szabadon kell bo­csátania az elítélteket. (MTI) . Mint ismeretes, pártunk nagy­jelentőségű kongresszusát meg­előzően ősszel az egész pártban újjáválasztják a párt­vezetősége­ket, a pártbizottságokat és a re­víziós bizottságokat. Pártszerve­zeteink az­ újjáválasztás jó politi­kai és szervezeti előkészítésére megfelelő terveket dolgoznak ki, amelyekben a pártélet fellendíté­sét, a pártmunka további javítá­sát, a hibák megszüntetését tű­zik célul. E feladatokról beszélgettünk Szkokén Ferenc elvtárssal, a Te­lefongyár pártbizottságának tit­kárával, s aziránt érdeklődtünk: a Telefongyár kommunistái ho­gyan készülnek a vezetőségek új­jáválasztására és a pártkongresz­­szusra? A vezetőségválasztásra és a kongresszusra való felkészülésünk legfőbb feladatának tartjuk, hogy teljesítsük becsülettel termelési feladatainkat, kongresszusi válla­lásainkat — tájékoztat Szkokán elvtárs. Pártunk Központi Bizott­ságának márciusi ülése után nagy visszhangra talált üzemünkben is a szocializmus építése meggyorsí­tásának programja. Ezért bonta­kozott ki olyan rövid idő alatt a kongresszusi munkaverseny. Is­mét fellendült a brigádmozgalom és néhány nap alatt 140 munka­brigád alakult, kezdte el a ver­senyvállalások kidolgozását. • Ér­demes külön is megemlíteni, hogy a gyár mérnökei és technikusai, mielőtt a pártszervezet vagy a szakszervezet kezdeményezte vol­na — megismerve a párt ajánlá­sát építőmunkánk meggyorsítá­sára — elhatározták, hogy szív­vel, lélekkel részt vesznek a ver­senyben. A részletfelajánlások összesítése alapján vállaltuk, hogy idei termelési tervünket 91,2 százalékos önköltséggel teljesít­jük, ami mintegy 29,2 millió fo­rint megtakarítást jelent. Az első félévben 6,4 millió forintot már megtakarítottunk. A nagyobb fel­adat tehát még hátra van. Ki is dolgoztuk részletesen teendőin­ket. Mintegy négymillió forint ér­tékű anyag megtakarítását vállal­tuk. Felülvizsgáljuk az anyagnor­mákat, s ahol szükséges, módosí­tásokat alkalmazunk. A rezsi­anyag-gazdálkodás megjavításával egymillió forint körül akarunk megtakarítani. Az első félévhez képest 30 000 órával csökkentjük a túlórafelhasználást, s ez körül­belül félmillió forinttal csökkenti költségeinket. A régebbi és az új gyártmányoknál új technológiai eljárások bevezetésével körülbe­lül kétmillió forinttal csökkent­jük a ráfordításokat — és sorol­hatnám tovább. A kommunisták elsőrendű fel­adatként most azt jelöltük meg, hogy mindenki a maga munkate­rületén küzdjön vállalásaink tel­jesítéséért. Csak így érhetjük el, hogy az újjáválasztás ne legyen öncélú, „tisztán” pártbeli aktus, hanem legyen emelője az üzem előtt álló feladatok végre­hajtásának is. Ehhez persze hozzátartozik, hogy a pártmunkát egyéb terüle­ten is fellendítsük. Szükséges, hogy alaposabban megvizsgáljuk pártszervezetünk egész tevékeny­ségét, politikai és szervező mun­kánkat. Hiszen ezekről kell szá­mot adnunk az újjáválasztó tag­gyűléseken és a pártértekezleten is. — Milyen módszerekkel oldják meg ezt a feladatot? — Az alapszervezetek vezetősé­geivel tanácskoztunk arról, hogy miképpen készítsük elő az újjá­­választást. Csak néhány dolgot említek. Elhatároztuk, hogy az alapszervezetekben a legaktívabb párttagok részvételével különböző aktivistacsoportokat hozunk lét­re, amelyek segítik a vezetősége­ket a felkészülésben. Mi lesz a feladatuk ezeknek­ az elvtársak­­nak? A vezetőségi tagokkal együtt huzamosabb időn át tanulmá­nyozzák a pártmunka egy-egy te­rületét. Beszélgetnek a párttagok­kal és a pártonkívüliekkel. A ta­pasztalatokat összegyűjtik, ja­vaslatokat dolgoznak ki a munka megjavítására. Megvizsgáljuk pél­dául, hogy a dolgozók hogyan kapnak választ kérdéseikre, mi a sorsa javaslataiknak, kezdemé­nyezéseiknek és hogy vannak ők megelégedve ezzel? Tanulmányoz­zuk a pártdemokrácia érvényesü­lését és általában a pártegység állapotát. Foglalkozunk az értel­miség helyzetével is. Elő kíván­juk segíteni e munka során is az értelmiségiek közötti kollektív szellem jobb érvényesülését. Ugyanis ma még sokszor azt lát­juk, hogy egyik-másik értelmiségi dolgozónk magatartását inkább valamiféle individuális bezárkó­zás jellemzi, nem segítik eléggé egymás munkáját, szakmai féltés­ből titkolóznak egymás előtt. S ennek nemcsak ők maguk, de az egész üzem látja a kárát. Egy má­sik fontos kérdésben is előbbre akarunk jutni. Számba vesszük, hogyan oszlanak meg a terhek a párttagok között, ki milyen párt­­munkát végez? Nem tartjuk he­lyesnek, hogy egyes elvtársaink­nak túl sokat kell magukra vál­­lalniuk, míg mások meg esetleg semmilyen komolyabb pártmun­kát sem végeznek. Egyúttal tisz­tázni akarjuk azt is, hogy mit tekintsenek pártmunkának. Van­nak elvtársaink az alapszerveze­tekben, akik túl szűken értelme­zik a pártmunka fogalmát és pél­dául a termelésben nagyon hasz­nos társadalmi munkát végző párttagok tevékenységét sokszor nem tekintik pártmunkának. A vetítő gyáregységben például van egy brigádunk, amely a „Szo­cialista brigád” cím elnyerésére pályázik. Ez a brigád elhatározta, hogy újításokkal ez évben mint­egy 40—50 ezer forintot megtaka­rít. Mi hát e brigád kommunista tagjainak most a legfőbb párt­munkája, ha nem az, hogy példa­mutatóan küzdjenek e vállalás megvalósításáért, s erre lelkesít­sék a brigád valamennyi tagját? Úgy gondoljuk, hogy az előké­szítő munka során így rengeteg tapasztalatra teszünk szert. Az alapszervezeti vezetőségek a leg­fontosabb kérdéseket üléseik na­pirendjére is tűzik, a fogyatékos­ságok megszüntetéséről pedig azonnal intézkednek. Az újjává­lasztó taggyűlésen tehát már ar­ról is beszámolhatnak, hogy a vizsgálatok során tapasztalt hibá­kat hogyan javították ki, hogyan fejlődött a pártélet és a pártmun­ka.­­ A pártonkívüli dolgozókat érthetően érdekli a pártvezetősé­gek újjáválasztása, véleményük is van a vezetőségek munkájáról. Ezt az érdeklődést hogyan karolja fel és hogyan hasznosítja a párt­­szervezet? — Pártmunkánk reális értékelé­séhez természetesen nélkülözhe­tetlen a pártonkívüli dolgozók vé­leménye. A pártbizottság tagjai, az alapszervezeti vezetőségek és az aktivisták igyekeznek minél több pártonkívüli munkással és értel­miségi dolgozóval beszélni. Véle­ményeik, tanácsaik nekünk sokat érnek. Ezenkívül több esetben is rendezünk „kérdezz—felelek”-an­­kétot, csoportos beszélgetéseket, s tar­tunk pártnapokat is. Ezek a rendezvények igen népszerűek nálunk az üzemben. A „kérdezz— felelek”-ankétnak már a formája is tetszik az embereknek. Rend­szerint a műhelyekben tartjuk, ahol ott van az igazgató, a párt­titkár, az ÜB-titkár és több kü­lönböző beosztású gazdasági ve­zető. S a dolgozók bármilyen tár­gyú kérdéseire vagy javaslataira igyekszünk válaszolni. Nemrégen volt olyan ankétünk, ahol csak­nem 350 kérdésre kellett válaszol­ni. Az ilyen ankétokat és a párt­napokat általában a jókedv és a kölcsönös bizalom légköre jel­lemzi. Összegezve: amikor pártszerve­zetünkben először szóba került a pártvezetőségek újjáválasztására és a pártkongresszusra való fel­készülés megszervezése, arra gon­doltunk, hogy a pártélet és a pártmunka megjavításával, ter­melési kötelezettségeink hiányta­lan teljesítésével tehetünk ennek legjobban eleget. S a párttagság az újjáválasztó taggyűlésen így könnyebben és reálisabban is bí­rálhatja el pártszervezetünk ve­zetőinek munkáját, s a választá­suk is eredményes lesz. Gáti József A pártvezetőségek útjává készülni — sokoldalú feladat Beszélgetés Szkokán Ferenc elvtárssal az MSZMP telefongyári pártbizottságának titkárával

Next