Népszabadság, 1959. október (17. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-01 / 230. szám

1999. október 1. csütörtök NÉPSZABADSÁG Tíz éve ala­kult meg a Kínai Népköz­­társaság. E tíz év alatt népünk a nagy kínai kom­munista párt és Mao Ce-tung elv­társ bölcs veze­tése alatt, a Szov­jetunió és a többi testvéri ország segítségével, bonyolult harcok és hatalmas erőfeszítések közepette, minden arcvonalon ragyogó győ­zelmet aratott. Ma pedig, amikor a központi irányvonaltól lelkesít­ve, amely így hangzik: „teljes erő­vel azon fáradozunk, hogy gyorsabban, jobban és takaréko­sabban építsük a szocializmust”, arra törekszünk, hogy már az idén, tehát három évvel a határ­idő előtt teljesítsük a második öt­éves tervünk, főbb mutatószámait, visszapillantva az általunk meg­tett nagyszerű útszakaszra és elő­re tekintve perspektíváinkra, va­lamennyiünket a határtalan hit érzése tölt el. Tíz év nagyon rövid idő a társa­dalmi fejlődés történetében, de népünk ez esztendők során világ­raszóló változásokat ért meg. Ki­vívtuk a szocialista forradalom győzelmét, alapjában véve megol­dottuk azt a kérdést, hogy a szo­cialista társadalom győzi le a ka­pitalizmust vagy fordítva. A szo­cializmus építésében példa nélkül álló nagyszerű sikereket értünk el, népünk életszínvonala szaka­datlanul javul és emelkedik, a régi Kínától ránk maradt szegény­ség és elmaradottság gyors ütem­ben felszámolódik. A tények bi­zonyították, hogy a munkásosztály vezette, a munkás-paraszt szövet­ségen alapuló népi demokratikus diktatúra a legelőnyösebb állam­forma arra, hogy szervezze az egész népet boldog élete építésé­re. A Kínai Népköztársaság meg­alakulása azt jelképezte, hogy hazánk új korszakba, a szo­cializmus építésének korszakába lépett. A világ összlakosságának egynegyedét kitevő kínai nép át­törte az imperializmus keleti arc­vonalát, megdöntötte a feudaliz­mus és a komprádor burzsoázia elnyomását és ennek következté­ben szilárdan talpra áll. A fiatal köztársaság megalakulása elején, körülbelül négy év leforgása alatt, megoldották a burzsoá for­radalomból visszamaradt felada­tokat, megsemmisítettük a Kuo­­mintang hadseregének a konti­nensen levő maradványait, Taj­van és a parti szigetek egy részé­nek kivételével felszabadítottuk a kínai szárazföld egész területét. Elkoboztuk a komprádor tőkét, azt szocialista jellegűvé alakítot­tuk át, csapást mértünk a speku­láns kereskedelemre és az üzér­kedőkre; stabilizáltuk a piaci ára­kat; nagy mozgalmat indítottunk az ellenforradalom szétzúzására, az egész ország újonnan felszaba­dított, mintegy 300 millió lakosú területén végrehajtottuk a föld­reformot, megindítottuk az ..állj ellen Amerikának, segítsd Ko­reát!' mozgalmat, meghiúsítottuk az amerikai imperialisták Korea elfoglalására, majd hazánk elleni agressziójára irányuló mesterke­dését. Mindezek az óriási győzel­mek lehetővé tették, hogy hazánk népi demokratikus diktatúrába so­ha nem látott mértékben megszi­lárduljon és megerősödjön. Ugyanekkor hazánk gazdasági helyreállítása is lényegében meg­valósult, és ezáltal alapot terem­tettünk hazánk nem szocialista gazdasági szektorának az átalakí­tására és a tervszerű szocialista gazdasági építésre. Ahhoz, hogy hazánkat modern iparral, modern mezőgazdasággal, modern tudo­mánnyal és kultúrával rendelkező szocialista országgá alakítsuk át, mindenekelőtt meg kellett változ­tatni a termelési javak tulajdon­formáját és a termelési viszonyo­kat összhangba kellett hozni a termelőerők fejlődésével. 1953- ban hazánk hozzáfogott gazdasági építése első ötéves tervéhez, a nagyarányú tervszerű szocialista építés korszakába léptünk. Kína Kommunista Pártja az akkori po­litikai és gazdasági helyzetnek és a széles néptömegek kívánsá­gának megfelelően kihirdette az átmeneti korszakban érvényes központi irányvonalat, amelyet Mao Ce-tung elvtárs így fogalma­zott meg: „A Kínai Népköztársa­ság megalakulásától a szocialista átalakulás alapvető megvalósulá­sáig terjedő szak­asz átmeneti sza­kasz. Ebben a szakaszban a párt központi irányvonala és fő fela­data az, hogy viszonylag hosszabb időn keresztül fokról fokra meg­valósítsa az ország szocialista iparosítását, a mezőgazdaság, a kézműipar, valamint a kapitalista ipar és a­ereskedelem szocialista átalakítását. E központi irányvo­nalnak, miként világítótoronynak, ott leell fénylenie minden mun­kánk előtt és amennyiben ettől eltérünk, jobb-, illetve baloldali hibába esünk.” A kollektivizálás végrehajtása során kemény harcokat kel­lett megvívnunk. 1955-ben, ami­kor falun a szocialista mozgalom fellendülőben volt, a párton belüli egyes jobboldali gondolkodású, konzervatív elvtársak megrémül­ve a tömegmozgalomtól, hideg vizet öntöttek az aktívan előre­haladó káderek és tömegek nya­kába, lassítani igyekeztek a moz­galom előrehaladását. Mao Ce­­tung elvtárs idejében szembeszállt ezzel a hibás stílussal, megtartot­ta híres beszámolóját A mezőgaz­daság kollektivizálásának kérdé­sei címmel. Majd pedig a párt irányelveinek szellemében el­fogadták a mezőgazdaság kol­lektivizálásáról szóló határoza­tot, alkotó módon alkalmazva a marxizmust—leninizmust, konkrét módon magyarázták és megoldot­ták azt a bonyolult problémát, hogy a kínai paraszt hogyan váltsa fel a magángazdálkodást a kollektív tulajdon­rendszerrel. A plenáris ülés lelkesen helyeselte és támogatta a széles paraszttö­­megeknek a szocialista úton való haladása érdekében tanúsított ak­tivitását. Jelentős csapást mért a jobboldali konzervatív nézetekre. 1955 őszén a kínai falvakban nagy horderejű szocialista tömegmoz­galom bontogatta szárnyait. A pa­rasztok na­gy tömegekben léptek be a termelőszövetkezetekbe és a félszocialista jellegű, alsófokú tsz-eket tucatjával alakították át teljesen szocialista jellegű, magas­fokú szövetkezetekké, ahol eltö­rölték a földrészesedést és érvény­re juttatták a szocialista elosztás elvét. 1957-re az ország több mint 110 millió parasztgazdasága, vagyis a parasztgazdaságok több mint 96 százaléka már magasfokú terme­lőszövetkezetbe tömörült, és így nagyjából megvalósult a falusi gazdálkodás egyéni formájáról a kollektív szocialista formára va­ló áttérés. A feudális kizsákmá­nyolástól és a kisgazdasággal já­ró szenvedésektől agyonnyomorí­­tott kínai parasztság ezáltal örök­re búcsút mondott a régi rend­szernek, a régi életnek, megindult a közös jólétet biztosító, virágzó szocialista úton. Ennek a több mint ötszázmillió falusi lakos­ságnak e nagyméretű szocialista forradalmi mozgalma világra szó­ló jelentőséggel bír. A mezőgazdaság szocialista át­alakításával egyidejűleg a kéziipar, valamint a kapitalista ipar és kereskedelem is szocialis­ta átalakuláson ment keresztül. Államunk a kéziipart szövetkeze­tekbe tömörítette, a kapitalista ipar­ral és kereskedelemmel szemben pedig a felhasználás-korlátozás és az átalakítás módszerét alkalmaz­ta, majd az államkapitalizmus kü­lönböző formáin keresztül megva­lósította a szocialista államosítást. A magánkapitalista iparral szem­ben azt a módszert alkalmaztuk, hogy mi láttuk el nyersanyaggal, megrendelésekkel, ezenkívül a felvásárlás és az értékesítés is a mi kezünkben volt. A magánkapi­talista kereskedőknek pedig meg­engedtük, hogy őstermelői keres­kedelmet folytassanak. Ez az ál­lamkapitalizmus kezdeti formája. A magánkapitalista vállalatokat állami-magán vegyesvállalatokká alakították át, később pedig egyes állami-magán vegyesvállalatokat felváltották az egy-egy egész szak­mára kiterjedő állami-magán ve­gyesvállalatok. A kapitalistáknak meghatározott ideig évi járadékot biztosítottunk, ami már az ál­lamkapitalizmus magasabb for­máját jelenti. Ez a kapitalista iparral és kereskedelemmel szem­ben alkalmazott megvásárlási po­litika csökkentette az átalakítás­sal szembeni ellenállást, lehetővé tette, hogy a termelési javak kér­désében gyors ütemben gyökere­sen felszámoljuk a kapitalizmust és a kapitalista elemeket fokoza­tosan átalakítsuk saját munka­erejükre támaszkodó dolgozókká. A forradalom győzelme a gaz­dasági fronton korántsem jelenti az osztályharc befejeződését, hi­szen a proletariátus és a burzsoá tudatforma közötti osztályharc viszonylag hosszú ideig tartó fo­lyamat. 1957-ben és 1958 első fe­lében országos méretekben kibon­takozó, egész népet átfogó stílus­javító mozgalom és a jobboldal elleni harc a szocializmus és a kapitalizmus politikai és ideoló­giai fronton megnyilvánuló harca a két útvonal harca volt. E harc nélkül nem lenne biztosítva a szocialista építés győzelme. Az a mozgalom, amelyet értel­miségünk gondolkodásmódjának átalakítására indítottunk, ugyan­csak jelentős része egész szocia­lista átalakító munkánknak. Az elmúlt években azáltal, hogy lel­kiismeretesen alkalmaztuk pár­tunknak az értelmiség egységesí­tésére, nevelésére, átalakítására vonatkozó politikáját, a sorozatos mozgalmas politikai harcok és tö­megmozgalmak során megnőtt az értelmiség nemzeti önérzete és önbizalma. Felszámoltuk a bur­zsoá értelmiség ideológiai befo­lyását a szakmai kérdésekben, a művészeti életben megszilárdult és megerősödött a proletariátus vezető szerepe az értelmiség fe­lett. M­ilyen hatalmas erőfeszítéseket kellett tennünk ahhoz, hogy a régi Kínától örökölt szegénység és elmaradottság alapjain folytat­hassuk országépítő munkánkat. Alig fejeződött be a háború, az imperialisták és a külső-belső el­lenforradalmárok azt hangoztat­ták, hogy nehéz lesz helyreállítani és továbbfejleszteni a hosszú há­borúban súlyos veszteségeket szenvedett kínai gazdaságot, de a tények megcáfolták híresztelései­ket. A bátor és szorgalmas kínai nép pártja vezetése alatt tudásá­val és munkájával meglepő ered­ményeket ért el. 1953—1957-ig az ipar össztermelésének értéke 141 százalékkal, a mezőgazdaságé pe­dig 25 százalékkal növekedett, és ilyen módon a modern iparnak a népgazdaságban elfoglalt aránya az 1952-es 26,7 százalékról 1957- re 40 százalékra emelkedett. Ez­zel megteremtettük a szocialista iparosítás kezdeti alapjait. Előre­haladásunk üteme barátainkban örömet, ellenségeinkben pedig ré­mületet keltett. Az első ötéves terv túlteljesíté­sével népgazdaságunk arculata megváltozott. A legfontosabb ipari termékek termelése többszörösére vagy tízszeresére növekedett. 1957-ben az acéltermelés elérte az 5 millió 350 ezer tonnát, mely az 1949-es 158 ezer tonnához képest 33-szoros növekedést jelentett. Az évi széntermelés elérte a 130 mil­lió tonnát, azaz a 49-es termelés négyszeresét. Az első ötéves terv folyamán több mint tízezer üzem és bánya építése volt folyamatban országos méretben, s átlagban csaknem minden három napban egy új, hatalmas méretű üzem és bánya kapcsolódott be a termelés­be. Számos olyan iparág, amely­­lyel azelőtt nem rendelkeztünk, mint például a gépkocsigyártás, repülőgépgyártás, nehéztípusú és finommechanikai gépek gyártása, valamint kiváló minőségű acélöt­vözetek gyártása és fontos kohá­szati iparágak, mind ebben az idő­ben jöttek létre. Különösen említésre méltók a vízgazdálkodásban elért ered­mények. Nyolc év alatt vízgazdál­kodásunk fejlesztésében óriási si­kereket könyvelhetünk el. Az ön­tözött terület 280 millió mával nőtt. Ez 59 millió 340 ezer mával több, mint a felszabadulás előtti öntözött területek összege. A terv­szerű vízgazdálkodás fejlesztése és az árvízkárok kiküszöbölése érdekében az állam azonkívül, hogy széles paraszti tömegeket mozgósított számos közép- és kis­méretű víztároló építésére, komp­lex terveket dolgozott ki a Sárga­folyó, a Jangce és egyéb nagy fo­lyókon végrehajtandó munkákra. Jelenleg a Sárgafolyó középső fo­lyásánál építés alatt áll az egész világon is ismert Szánmen-szorosi víztároló, amely nagy szerepet játszik majd a Sárgafolyó árvíz­kárainak megelőzésében, valamint a folyó vízienergiájának teljes ki­használásában. Az első ötéves terv során a köz­lekedés és áruszállítás, a pos­ta és a hírközlés szintén nagy­mértékben fejlődött. 1957 végére az országban már több mint 29 ezer kilométer hosszúságú a vasútvo­nal, azaz 38 százalékkal több, mint 1949-ben. A közutak hossza több mint 250­­ezer km-re nőtt, vagyis több mint 200 százalékkal volt hosszabb, mint 1949-ben. A folyami szállítás potenciálja nyolc év alatt duplájára növekedett. Az ipari és­ mezőgazdasági ter­melés fejlődésével a nép éle­te is jelentős mértékben megja­vult. 1957 végén az ország al­kalmazottainak száma elérte a 24 millió 500 ezret, azaz az 1949-es évhez képest 16 millió 50 ezerrel növekedett. A régi Kína öröksége­ként visszamaradt nagyszámú munkanélküli alapjában véve mun­kához jutott. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek biztosítékot nyújtottak az öregeknek, rokkan­taknak, árváknak, özvegyeknek és a kenyérkeresőjüket vesztett csa­ládoknak. Biztosította az étkezé­süket, ruházkodásukat, fűtőanya­gukat, kulturális igényük kielégí­tését és temetési kiadásaikat. Ilyen módon az öregek otthont találtak, a gyermekeknek pedig megvolt a betevő falatjuk. A munkások és parasztok széles tö­megeinek bevétele általánosan megnövekedett, a társadalom vá­sárlóereje 1952-ről 1957-re 71 szá­zalékkal növekedett. Az 1958-as esztendő, második öt­éves tervünk első éve ugyancsak népgazdaságunk soha nem látott, ugrásszerű fejlődésének is első éve. Ez a nagy ugrás hazánkban a szocialista átalakítás befejezésé­nek és az 1957-es stílusjavító moz­galom, valamint a jobboldaliak elleni harc során elért hatalmas győzelem alapján indult meg. Az ipar legfontosabb termel­­vényei, mint az acél, a vas, a szén stb. több mint 100 száza­lékkal növekedtek egy év alatt. Az acéltermelés elérte a 11 millió 800 ezer tonnát, ezen belül 3 mil­lió tonna falusi használatra alkal­mas acél volt, szemben a tavalyi 5 millió 350 ezer tonna termelés­­sel. A széntermelés pedig elérte a 270 millió tonnát, amely 108 szá­zalékos növekedést jelent. A me­zőgazdaságban ugyanakkor az alapélelmiszerek össztermelése el­érte az 500 milliárd tynt, amely az 1957-es 370 milliárd tynnel szemben 35 százalékos emelkedést jelentett. A gyapottermelés 42 millió tán volt, vagyis 28 százalék­kal több, mint az előző évben. Az élelmiszerek és a gyapottermelés emelkedése egy év során maga­sabb volt, mint az első ötéves terv öt esztendeje alatt együttvéve. 1958-ban az ipar és mezőgazdaság termelésének összértéke 184 mil­liárd 100 millió jüan volt, amely 1957-hez képest 48 százalékos emelkedést jelent. A többi terme­lési ágakban is hasonló emelkedés volt jellemző. Különösen említésre méltó az a tény, hogy 1958-ban, a nagy ugrás során falvainkban megje­lentek az ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet, az oktatást egység­be foglaló, a mező- és erdőgazda­ságot, az állattenyésztést és halá­szatot összehangoló, politikai és társadalmi egységet képező nagy­méretű népi kommunák. A kommunák a falusi gazdasági élet nagyarányú fejlődése és a pa­rasztság öntudatának nagyfokú felemelkedése folytán jelentek meg. A széles tömegek annak ér­dekében, hogy meg­vál­toztassák a falusi gazda­sági és kulturális élet arculatát, fejlesszék a ter­melőerőket, a korábban létre­jött felsőfokú szövetkezetek alapján fejlesztették ki a kom­munákat. Alig tűntek fel a lát­határon, máris hatalmas élet­erőről tettek tanúbizonyságot. Miként a futótűz, meggátolha­­tatlanul kezdtek terjedni, és néhány rövid hónap leforgása alatt a több mint 700 ezer tsz-ből megalakult a 26 ezer népi kommuna. A népi kommu­nának nagyon sok az előnye, kedvező a többoldalú gazdaság általános fejlesztésére, a nagy­fokú kooperációra és a kölcsönös segítésre, kedvező az emberi és anyagi erőtartalékok ésszerű meg­szervezésére és teljes kihasználá­sára, kedvező a nagyméretű víz­gazdálkodási építkezésekre, a mezőgazdaság gépesítésére, villa­mosítására, valamint a mezőgaz­daság kulturális és oktatásügyé­nek gyors fejlesztésére, a közös étkezdék, napközi otthonok és más közös szociális létesítmények megteremtésére. A fejlődés szem­pontjából a népi kommuna elő­nye egyre szembetűnőbb. Jelen­leg a népi kommunának szocialis­ta jellege van. A népi kommuna termelőeszközei alapjában véve kollektív tulajdonban vannak, de tartalmaznak bizonyos össznépi tulajdonformára jellemző ténye­zőket is. Az elosztásban jelenleg alapjában véve még a mindenki­nek munkája szerinti bérrendszer érvényesül, de ugyanakkor rész­ben megtalálható a szükséglet szerinti elosztás természetbeni juttatás rendszerének csírája is. Mivel a népi kommunának ilyen sajátosságai vannak, a népi kom­muna ma szocialista társadal­munk alapfokú szervezeti formái­ja és egyúttal a jövőben a falun a kollektív tulajdonformából az össznépi tulajdonformába való át­menet megfelelő szervezeti for­mája, amelyet széles néptöme­geink lelkesen támogatnak. Az 1959-es esztendő, második ötéves tervünk második éve, az 1958-as nagy ugrás alapján a további nagy ugrás esztendeje. Az idén a gazdasági helyzet to­vábbra is rendkívül kedvező. Az év első felében az ipar termelésé­nek összértéke 65 százalékkal nö­vekedett az 1958-as hasonló idő­szakhoz viszonyítva, bár a mező­­gazdaságot súlyos természeti csa­pások érték, a tavasszal betakarí­tott mezőgazdasági termények termésmennyisége mégis 20 mil­liárd tünnel növekedett a tava­lyihoz viszonyítva. A párt augusz­tusban tartott 8. plenáris ülése az ország népe elé azt a harci felada­tot tűzte ki, hogy az idén, azaz három évvel a határidő előtt tel­jesítsék a második ötéves terv legfontosabb mutatószámait. A tavalyi nagy ugrás eredménye­képpen a szén, a nyersfa, nyers­só, valamint a gabonaneműek 1962-re kitűzött mutatószámát már határidő előtt teljesítettük és más fontos termékek mutató­számait szintén az idén teljesít­jük, túlteljesítjük, vagy megköze­lítőleg teljesítjük. Ilyen módon lehetővé válik, hogy az elkövet­kezendő három esztendőben kéz­be vesszük a népgazdaság szűk ke­resztmetszeteinek megerősítését, elérjük, hogy termelésünk ugrás­szerűen még magasabb szintre jusson, és azt, hogy körülbelül tíz éven belül megvalósuljon párt­központunknak az a jelszava, hogy „tizenöt éven belül a legfon­tosabb ipari termékek termelésé­ben érjük utol Angliát”. Ha fi­gyelembe vesszük hazánk tízéves ipari fejlődésének ütemét, erre megvan minden biztosítékunk. Hazánkban 1953—1957-ig az első ötéves terv során az ipari terme­lés színvonala 18 százalékkal nö­vekedett, ugyanakkor Angliában csak 4,1 százalékkal. 1958-ban ha­zánkban ismét 66 százalékkal nö­vekedett, míg Angliában 0,9 szá­zalékkal csökkent. Ha az acélt vesszük például, Angliában 67 év­re volt szükség (1869—1936), amíg az acéltermelés körülbelül 600 ezer tonnáról kb. 12 millió ton­nára emelkedett, míg hazánkban csak tíz évre (1949—1959). Csak 1958-ban hazánk acéltermelése (Folytatás a 4. oldalon.) A Kínai Népköztársaság nagyszerű tíz éve A Népszabadság számára írta: Hszi Csung-hszun, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökhelyettese .1

Next