Népszabadság, 1959. október (17. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-04 / 233. szám
■. mépszabadság 1959. október 4. vasárnap A PROFESSZORNŐ és az ő huszonegy diákja Két fiatalember ült velem szemben a Pesterzsébetre igyekvő villamoson. Vadonatúj szilvakék ruhája volt az egyiknek, ugyancsak új, kávébarna ruha a másikon, az egyik micisapkát viselt, s mindkettőjük keze nehéz fizikai munkához szokott kéz volt. — Ma felelős lesz — mondta az egyik. — Készültél? — Hajaj, de még mennyire. Éppen elég volt a múltkor. Úgy lekapott a professzorasszony, hogy alig álltam meg a lábamon. De kérdezzél. Még van idő. — Hogy kapod meg az ellenállást? — Nehezebb kérdésed nincs? Ha a fajlagos ellenállást szorzem a vezeték hosszával és osztom a vezeték keresztmetszetével — fújta a kérdezett. — Most te mondd meg Ohm törvényét. — Az áramerősség egyenesen arányos a feszültséggel és fordítottan arányos az ellenállással. Elárulom, hogy mindezt később, pótlólag jegyeztem fel, s az ugyancsak a villamoson elhangzott végtelennek tűnő matematikai képleteket pedig még pótlólag sem. Elmerültem a tételek tengerében. Két állomással az eredeti célomon túl nagy elhatározással megszólítottam a két tudós fiatalembert: — Bocsánat, milyen iskolába járnak önök? Nevetve néztek egymásra. — Segédmunkások vagyunk. Civilben. Jelenleg az ÉM öthónapos építőgépészképző iskola tanulói. Az erzsébeti Dózsa György úton leszálltak, miután meginvitáltak az iskolájukba, ahol „sok érdekes dolog akad”. Nem kételkedtem ebben, mégis megkérdeztem az Építésügyi Minisztérium egyik vezetőjének a véleményét, így hangzott: „De még mennyire érdekes iskola az. Nemcsak az ott tanuló, s a rövidesen sok tíz és százezer forint értékű nehéz gépekhez kerülő segédmunkások miatt, hanem az ott tanító Horváth Jánosné miatt is. Mi csak úgy hívjuk őt: a professzornő. Egyébként az építőipar kiváló dolgozója. Meg kell vele ismerkedni, érdemes.” Valóban, érdemes volt. Horváth Jánosné, ez a jól megtermett, jókedélyű, éleseszű, magabiztos, s főleg rendkívül univerzális, ugyanakkor speciális szaktudású fiatalaszszony — egyébként a Gránitgyár esztergályosának a felesége — nagyszerű ember. Váratlanul nyitok be az egyszerű kis tanterembe, amelyben 21 diákja előtt — 20—45 évesek, csupa férfi — éppen a táblánál magyaráz. A falon felirat: „Tanulj, hogy elsajátítsd a modern technika vívmányait!” Hát itt, Horváthné irányításával ez alaposan elsajátítható. A fekete táblát a fehér kréta már teleírta, tételek levezetésével, s ő újra és újra elmagyarázza: — Ki nem érti? Péter elvtárs érti? — Értem. — És Gregor elvtárs? — Én is értem. — És Zsidai elvtárs? — Teljesen. — Akkor lássuk. Zsibai kimegy a táblához és folyamatosan ír, számol. ..kijön” az elektromotor lóereje. Letörli a táblát. — Tudom — mondja a következő megkérdezett. Horváthné őt is kihívja a táblához. A számolás döcög, a felelő bizonytalankodik. — No, majd én — mondja Horváthné, kezébe veszi a krétát és elmagyarázza a tételt. Az öreg diák most sem érti teljesen. Horváthné változatlan nyugalommal elölről kezdi és most még jobban ízekre bontja a részleteket. A felelő sűrűn bólogat, s amikor rákerül a sor, a krétája már megtorpanás nélkül rója a számjegyeket a táblára. — Milyen egyetemet végzett? — kérdezem az ebédszünetben Horváthnét. Éppúgy neveti el magát, mint a két fiatalember a villamoson. — Egyetemet? Hat általánost végeztem. — Nem értem. — Pedig egyszerű. Szeretek tanulni. Ez a legszebb az életben. És tanítani! — Hogyan jutott el idáig? — Egyszerű falusi parasztkislány voltam, amikor kilenc évvel ezelőtt Pestre kerültem, az MNDSZ javaslatára, tanulónak, ebbe az iskolába, amely akkor nyílott. Addig színét sem láttam a gépeknek, s azt sem tudtam, mi a matematika. De mindig szerettem a gépeket, amelyeket sosem láttam. Vágyódtam utánuk. Látja, ezt én sem tudom megmagyarázni, hogyan lehetséges ... — És azóta mit tanult? — Minden szabad időmben tanultam és tanulok. Tegnap éjszaka például a szomszédunk, egy nyelvtanár, ideadta kölcsön a francia matematikai könyvét. Ezt tanulmányoztam. Nagyon boldog voltam vele. De visszatérve a kezdeti időkre. Miután itt kitűnően végeztem, itt maradtam tanítónak, közben kitanultam a lakatos szakmát, most pedig technikumra járok. Minden fellelhető szakkönyvet megveszek. — Milyen tárgyú könyveket? — Főleg, amit itt tanítok. Motortechnika, mechanika, elektromosság, motortan, anyagtan, gépelemek, gépszerkezettan ... Délelőtt elmélet, délután gyakorlat, ez a tanrend. — Az eredmény? — A legutóbb végzetteknél 4,4 volt az átlagos osztályzat. — Tudja, hogy kiből mi lett? Nagy csomó levelet vesz elő. A volt növendékeinek beszámoló sorai, örömeikről, problémáikról. A hat általánost végzett egykori segédmunkás, Budai János főgépész lett. Az ugyancsak hat elemit végzett Bécsi Sándor és Balogh Imre, egykori segédmunkások, Gyulán tűnnek ki, mint kiváló gépkezelők. Az ország minden részében épülő, nagy létesítményeket alkotó gépeken ott vannak Horváthné tanítványai! S most beszéljen néhány jelenlegi diákja, Kovács István, az egyetlen technikus, a 21 tanítvány közül: Rengeteget tanulok tőle, aki pedig csak most végzi a technikumot. A nagy tudásán kívül, az a nyitja az eredménynek, hogy minden egyes tanuló fejlődése, a szívügye. Magony Antal, hat általánost végzett, 36 éves segédmunkás: „Megszerettette velünk a gépet, a tanulást. Más emberek lettünk.” Veres Péter segédmunkás: „Mosolyogtam, amikor megtudtam, hogy egy nő lesz a tanárunk. Most hálás vagyok neki.” Tassi József segédmunkás. ..Neki köszönhetjük, hogy januártól szakemberek leszünk, nagyobb fizetéssel, több lehetőséggel.” Zsidai Lajos segédmunkás. ..A Szobi Kőbányába is, ahol én dolgozom, egyre több gép kerül. Hálás vagyok a vállalatomnak, hogy csaknem teljes fizetéssel itt tanulhatok, és Horváthnénak, hogy szigorú, de sosem felejti el, hogy a lapát és a csákány mellől kerültünk ide.” Odakint, az udvaron megkezdődik a gyakorlati oktatás. Horváthné kiveszi a vadonatúj MÁVAG- kompresszor szívó-nyomó szelepét, és ennek részeiről, a szeleptányérról, a szeleplapról, a rugólapokról magyaráz. Körülállják, néma csendben hallgatják, az égszínkék kompresszor barátságosan csillog az őszi napfény melegítő simogatásától. György István Nehéz dolog a matematika. Dr. Doleschall Frigyes nyilatkozata bulgáriai útjáról A napokban érkezett haza a szocialista országok egészségügyi minisztereinek szófiai tanácskozásáról dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter, aki bulgáriai útjáról nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — Az idei konferencián a mezőgazdasági dolgozók egészségügyi ellátásának kérdéseit vitattuk meg" — mondotta. — Az egyes országok képviselői ismertették a maguk területein szerzett tapasztalataikat és közös irányelveket dolgoztak ki a tennivalókra. Magyar részről két előadás hangzott el, az egyik a falusi lakosság élelmezési helyzetéről, a másik pedig az úgynevezett mozgó szakorvosi szolgálatról. A konferencia részvevői egyébként bejárták Bulgáriát. Köztudomású, hogy Bulgária egészségügyi szempontból sokkal mélyebbről indult el a szocialista fejlődésben, mint pl. Magyarország. Ezért igen szembetűnő volt a falusi lakosság jó egészségügyi helyzete, így például a szüléseknek legalább akkora százaléka történik intézetben, mint Magyarországon. Bulgáriában a mezőgazdaság teljes egészében szocialista. Ennek következménye, hogy igen sok termelőszövetkezeti községnek van önálló falusi kórháza. (MTI) Apró Antal elvtárs látogatása Csongrád megyében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese, kétnapos látogatást tett Csongrád megyében. Pénteken a megye és Szeged város párt- és állami vezetőivel együtt megtekintette a Szegedi Kenderfonógyárat és hosszasan elbeszélgetett a dolgozókkal. Utána az Újszegedi Cipőgyárat kereste fel, részt vett és felszólalt a munkások gyűlésén. Szombaton Hódmezővásárhelyre utazott, ahol a párt- és az állami szervek vezetőivel az időszerű feladatokról tanácskozott, majd megtekintették a Nagymágócsi Állami Gazdaságot. (MTI) Kiss Károly elvtárs látogatása Zalában Kiss Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szombaton ellátogatott Zala megyébe. Részt vett és felszólalt a Zalaegerszegen rendezett pártaktívaülésen, majd Darabos Ivánnal, a megyei pártbizottság első titkárával és a megye más vezetőivel együtt felkereste Zalacsány termelőszövetkezeti községet. Elbeszélgetett a közös gazdaságok dolgozóival, majd a helységben levő fiúnevelő intézetbe látogatott el. Este részt vett a zalaszentgróti járás kommunistáinak aktívaülésén. (MTI) Diplomakiosztó ünnepség a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián Évzáró és diplomakiosztó ünnepséget rendeztek szombaton a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. Az ünnepségen megjelent Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter, Révész Géza vezérezredes, honvédelmi miniszter. Földes László, a belügyminiszter első helyettese. Nagy Richárd, a KISZ budapesti bizottságának első titkára, továbbá a kerület pártos tanácsi szerveinek vezetői. Jelen volt a Honvédelmi Minisztérium több vezető munkatársa, valamint a tábornoki kar sok tagja. A Rákóczi induló hangjaira előhozták az akadémia csapatzászlaját, majd Révész Géza vezérezredes, honvédelmi miniszter megszemlélte és üdvözölte a végzett hallgatók alakulatát. A Himnusz hangjai után Szűcs László ezredes felolvasta a honvédelmi miniszter tiszti parancsát és kiosztották az arany- és a többi diplomát a végzett hallgatóknak. Az Internacionálé hangjaival véget ért ünnepséget díszebéd követte. A díszebéden Marosán György államminiszter és Révész Géza honvédelmi miniszter mondott pohárköszöntőt. (MTI) A mi jelöltünk Zimits Tibor elvtárs — Milyen ember az elnök? — kérdezte az idén márciusban a járási pártbizottság kiküldötte a vaszari Hunyadi Tsz tagjaitól. — Idegen még. Csak később válik el, milyen — hangzott az óvatos válasz. Zimits Tibor tsz-elnök akkor még valóban idegennek számított a faluban s egyébként is olyan hirtelen és váratlanul cseppent a tsz-elnökségbe, mint mondani szokás, Pilátus a Credóba. Egyik napról a másikra lett egy állami gazdaság főmérnökéből tsz-elnök Március 21-én alakult meg a szövetkezet Vaszaron. A három és fél ezer lelket számláló jómódú, jó állattenyésztő község népe egyik napról a másikra beáramlott a szövetkezetbe. Igaz, hogy soksok vita előzte meg ezt a sorsfordulást. Itt még sohasem volt szövetkezet s valami igazán jó példa alig akadt a környéken is. Végül a vonakodók is a belépés mellett döntöttek azzal a feltétellel, ha elsőrangú szakembert állítanak az új közösség élére. Így esett a választás a 37 esztendős, kitűnően képzett, jónevű állattenyésztőre, Zimits Tiborra, s ő dicséretére szólva, bátran vállalta a váratlan megtiszteltetést. Bizony formátlan, nem sok jóval kecsegtető valami volt első pillanatban az új szövetkezet. Csak annyit lehetett világosan megállapítani, hogy 5500 hold földje, 450 tagja van s a belépett gazdák óraiban, istállóiban sok szép jószág várja a sorsát. Az új elnök első javaslata ez volt: egy fedél alá terelni a jószágot. Úgy közös a közös, ha együtt látja a tagság a vagyont. Igenám, de mi lehet az az egy fedél? Talán az isten szabad ege? Hiszen istálló nincsen. Mivel az elnök nem engedett, némi teketória után mégis csak hajtani kezdték az állatokat a kijelölt átvételi helyre. Nesze neked elnök: 589 marhát tereltek össze egyetlen nap alatt. Ennek bizony a fele se tréfa. Meg kell adni, Zimits szakértelme nagy megbecsülést keltett, amint válogatta, értékelte az állatokat, mindjárt kiszortírozván 200 hízómarhát, amelyből gyors pénzt remélhetnek. A baj csak amiatt történt, hogy az értékes állomány egyelőre fedél nélkül állt a községi téglagödörben berendezett nyári szálláson. S jött a hadd el hadd, zuhogni kezdett az eső s szakadt állandóan és istentelenül. Ha a bőrt nyúznák a vaszariakról, akkor sem szenvednének úgy, mintha veszendőben látják gonddal nevelt jószágjaikat. Egyszóval valóságos háború fenyegetett a Hunyadiban, ha nem sikerül e fogas kérdést gyorsan megoldani. Csakhogy az elnök akkorra már kész volt a tervvel. Ha nem is egészen szabályos módon megszállották a szomszédos célgazdaság üresen álló istállóit, majd felsorakoztatta Zimits a vaszariakat. — Ha úgy szeretjük a jószágot, akkor most mutassuk meg, mit tudunk. S attól kezdve egyik csoport erdőt irtott, mások rönköt fűrészeltek, a többiek meg építették a 200 férőhelyes nyári szállást. A csata eldőlt. A hatszáz marha hamarosan ott sorjázott a közös fedél alatt, kitűnő istállóban. Hogy milyen látvány volt együtt a temérdek jószág? — Hű, a mindenségit! — mondja most Máté János, az öreg tehéngondozó. Ezt mondta akkor is, amikor először látta meg közös birtokuk e legnagyobb büszkeségét. Az elnök tovább számolhatott. Végül előrukkolt az ajánlattal: — Vegyünk két Zetort és egy aratógépet. — Mi az isten csodájából? — Sommázta valaki a véleményt. —A jó embereket segíti az isten — válaszolt hasonló stílusban Zimitss ajánlatához mellékelte az első bevételi számláit is. Eladtak 38 hízómarhát 264 ezerért, az első havi tejpénzből is összejött 60 ezer forint. De igazából akkor csattant az ostor, amikor Zimits bejelentette, hogy az első hónap jó munkája után 500 forint körüli munkaegység-előleget is felvehet a tagság. A kezdet tehát biztatóan sikerült, de ki mondhatná, hogy majális egy új szövetkezet tagjainak az élete. Van ott gond éppen elég. A vaszariakat például az aratás állította a legnagyobb próbatétel elé. Ezerötszáz holdat kellett levágniok, mégpedig gyorsan, mert gyakran esett az eső, a Vihar földre cibálta a búzatengert. Az aratógép, ahol tudott, derekasan helytállt. Kétszáz holdat vágott le, ezzel már az első esztendőben visszaadta vételárát gazdáinak, de