Népszabadság, 1960. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-28 / 23. szám

6 „Fejezetek hazánk felszabadítá­sának történetéből“ címmel érde­kes gyűjteményes kötet jelenik meg a Zrínyi Kiadónál a szovjet, a bolgár és a román hadsereg ha­zánk területén vívott felszabadító harcairól. * Az eszpresszó-fekete már a fal­vakban is hódít. Csongrád megyé­ben például az utóbbi három év­ben 20 falusi földművesszövetke­zeti cukrászdában kellett — a la­kosság kérésére — kávéfőző gépet felszerelni, s eze­knek a „terme­lése" havonta eléri a 40 000 szimplát; ennyit fogyasztanak a csongrádi falusi cukrászdákban. * A testi fenyítést az Egyesült Államok iskoláiban­ csak New Yersey államban tiltják. Tavaly Virginia és Kalifornia államok­ban külön törvényben biztosítot­ták a tanítók jogát arra, hogy a tanulókat „ésszerű testi fenyítés­ben” részesítsék. * Restaurálják az ország legré­gibb plébániatemplomát, a tabá­ni templomot. Az értékes műem­lék megmentésére és újjáépítésé­re több millió forintot fordít álla­munk. * New Yorktól Tokióig minde­nütt oroszul tanulnak. 1957-ben az Egyesült Államok 16 iskolájá­ban tanították az orosz nyelvet, ma már több mint 400-ban. Ang­liában 136 gimnázium tanrendjén szerepel az orosz nyelv. Az indiai egyetemeken a tanárok és a diá­kok egyaránt oroszul tanulnak. Japánban az utóbbi években több mint tízezren végeztek orosz nyelvtanfolyamot. Argentínában több mint 80 orosz tanfolyamot rendeztek tavaly. * Új francia—nyugatnémet kop­­rodukciós film készítését tervezik Alexander Dumas: „Három test­őr” című művéből. * Cigaretta — áhítattal. Az ír do­hányipar újabban bibliai mondá­sokkal ellátott cigarettákat hoz forgalomba. A rossz dohány miatti elégedetlenséget azonban állítólag ez sem ellensúlyozza ... * A debreceni Kodály-kórus a kö­vetkező hetekben Hajdú-Bihar megye tsz-községeiben ad hang­versenyeket. Fellépnek a többi közt Komádiban, Hajdúböször­ményben, Hajdúnánáson, Püspök­ladányban és Hajdúszováton. * A moszkvai Nagy Színház leg­közelebbi bemutatója Iván Dzser­­zsinszkij „Emberi sors” című mű­ve lesz, amelyet Solohov novellá­jára komponált. Még az idén be­mutatják Prokofjev új operáját is, „Az igaz ember"-t, amely Borisz Polevoj elbeszéléséből íródott. * Zimmermann Gusztáv, a Zala­egerszegi Járási Tanács főmező­­gazdásza nemrégiben nyugdíjba ment. Az idős szakembert most a pókaszepetki Vörös Szikra Tsz ag­­ronómusnak hívta meg. Zimmer­mann elvtárs vállalta a megbíza­tást, s 40 esztendős szakmai gya­korlatával a Vörös Szikra Tsz gaz­dálkodását fogja segíteni. K Újszerű angol ábécé alapján ad­ják ki a nyáron G. B. Shaw: And­­rokles is az oroszlán című színmű­vét Angliában. Az új, 40 betűt tar­talmazó fonetikus ábécé négy pá­lyázó találmánya, akik 467 rész­vevő közül megnyerték a még Shaw által kiírt pályázatot. (A nagy író végrendeletében 500 fon­tot ajánlott fel az angol írás egy­szerűsítését célzó pályázatra.) A kidolgozott ábécén a négy feltaláló most végzi az utolsó simításokat. Mit kell tennünk a helyzet megváltoztatására? — Végre kell hajtani a Minisz­tertanácsnak a feladattervek kö­telező elkészítését előíró rende­letét. Sőt: iparági feladatterveket kell készíteni s ezeket ismertetni kell az iparág és a rokon iparágak üzemeivel, az újítókkal és a fel­találókkal. Még tovább megyünk: összhangba kell hozni az újítók és a hivatásos feltalálók — a ku­tatók — tevékenységét is. Tudják meg az üzemi emberek, hogy mi­lyen témákon dolgoznak a kuta­tók, és ismerjék meg a kutatók is az üzemek újítóinak és feltalálói­nak eredményeit. Nyilvánvaló, hogy az újítások és a találmányok többsége jó és hasznos. Vajon mi az oka annak, hogy sokszor még a legjobb talál­mányok is csak nagyon nehezen valósulnak meg? — Erre csak nagyon őszin­tén szabad felelni. Az újítók és feltalálók helyzete Magyar­­országon — mivel sok ren­deletet nem hajtanak végre — ma bizony nem könnyű. Ha valaki újít vagy feltalál NÉPSZABADSÁG 1960. január 28. csütörtök BESZÉLGETÉS A TALÁLMÁNYI HIVATAL VEZETŐIVEL az újítók és a feltalálók gondjairól Ki tudja, hány feltaláló és újító van az országban? Tízezer, száz­ezer vagy még több? Annyi biz­tos, hogy rengeteg. Széles, való­ban tömegméretű mozgalommá vált nálunk az újítás. A kimuta­tások szerint az újításokból és a találmányokból származó nép­­gazdasági haszon évente eléri a hárommilliárd forintot. Erről a hárommilliárdról s az azt előteremtő százezrekről beszélge­tünk most a Találmányi Hivatal vezetőivel, Tasnádi Emil elnök és Kiss András elnökhelyettes elvtársakkal. Az eredmények is­meretesek, így inkább a hibák és a tennivalók kerülnek szóba. Kétségtelen tény, hogy az utób­bi időkben fokozódott az újítók aktivitása. Sajnos azonban­ még mindig sokat panaszkodnak az újítók és a feltalálók, hogy elkép­zeléseiket egyesek ridegen fogad­ják, javaslataikat nem valósítják meg, elodázzák az ügyeket. Vannak ilyen hibák szép szám­mal — mondják a Találmányi Hivatal vezetői. — Az a dolgunk, hogy alaposan — és elvileg is — megvizsgáljuk a hibák okait. Az első ok az, hogy sok olyan újí­tás és találmány születik, amely önmagában ugyan jó, de amelyre a népgazdaságnak nincs feltétlenül szüksége. Az emberek sokszor azt találják fel, ami véletlenül az eszükbe jut, függetlenül a népgazdaság szükségleteitől. A Minisztertanács 29/1959. számú rendelete alapján minden üzem­nek újítási feladattervet kell ki­dolgoznia, amely útbaigazítja a töprengő, új megoldásokat kereső embereket, s amely összhangba hozza az újítók tevékenységét a népgazdaság szükségleteivel. Igen ám, de a feladattervek fontossá­gát sok üzem nem ismerte fel, nem készít ilyen tervet. Részben ez az oka annak is, hogy az újí­tások egy része csak a termelés fokozását kívánja szolgálni.­­ Üzemeink újítói, feltalá­lói egy kicsit szűk körben mozog­nak, a maguk házatáját úgy-ahogy ismerik, de majdhogy semmit sem tudnak a hozzájuk hasonló ma­gyar és külföldi üzemekről, azok gyártmányainál, műszaki, techno­lógiai adatairól, külső alakjáról, súlyáról és így tovább. Ezért nem tudnak összehasonlítani és mun­kájuk gyengesége — más, jobb üzemmel összevetve — rejtve ma­rad. Figyelmük nem irányul elég­gé üzemük és a népgazdaság előtt álló feladatok megoldására. Az összehasonlítás hiánya miatt az is előfordul, hogy egyik-másik üzemünkben az újítók évek óta olyan problémák meg­oldásával próbálkoznak, ame­lyeket más üzemek már ré­gen megvalósítottak. Pedig ezeket az üzemeket sokszor csak néhány kilométer, az iparigazgatóságokat pedig csak néhány szoba vagy emelet választja el egymástól, valamit — erre szabadalmat, jogvédelmet kap, de azután találmánya értékesítésével önma­gának kell próbálkoznia. S ez vagy sikerül, vagy nem. Mondjuk ki azt is, hogy egy-egy lényeges újítás vagy találmány mindig ol­dalba találja a tervet. Felborít­ja az előre elképzelt rendet: újat hoz. Tehát el kell venni a régit. S ez nehéz: fejtöréssel jár, pénz­be kerül. Amellett felelősséget és rizikót kell vállalni. Pénzt, anya­got, kapacitást kell szerezni. Hát nem kényelmesebb a rossz régi? Mondunk egy példát: egyik leg­újabb találmányunk — fel­hívjuk rá a Népszabadság fi­gyelmét, érdemes vele külön cikkben is foglalkozni — az elektrosztatikus festékszóró be­rendezés. A találmány megvan, jó pénzt hozhat. De mit kell ve­le csinálni, hogy addig eljussunk? Gyártani, propagálni, vevőt sze­rezni, eladni. S ettől a munkától sokan félnek. A gyár azt mond­ja: „Majd gyártom, de előbb sze­rezzenek vevőt.” A külkereskede­lem azt mondja: „Majd szerzek vevőt, de előbb gyártsák." Bűvös kör ez, s csak ritkán tudunk be­lőle kitörni.­­ Tudomásul kell venni: ahhoz hogy egy újítás hasznot hajtson, előbb áldozni kell rá. De megéri. A Pamuttextil Művekben néhány tízezret fektettek egy újításba s az év végén ez a kevés pénz majd­nem kétmilliót fiadzott. A nyere­ségrészesedés is jócskán megnőtt. Az ilyen példákat népszerűsíte­ni kellene, nemcsak a negatívu­mokat. Meg kellene dicsérni, ki kellene tüntetni azokat a gazda­sági és műszaki vezetőket, akik okosan, gyorsan és bátran meg­valósítják a jó elképzeléseket, vállalják a rizikót és a felelős­séget. Egyetért ezzel a Találmányi Hivatal? — Igen, és hozzátesszük: el kell jutnunk odáig, hogy a népgazda­sági terv számoljon a legfontosabb újításokkal és találmányokkal. Csakhogy, miképpen? Hiszen alig ismerjük saját újításainkat és találmányainkat.­ ­ A Szabadalmi Közlönynek például mindössze 500 előfizetője van s a példányok többsége olva­­satlanul hever. Külföldön lénye­gesen többen olvassák ezt a lapot, mint idehaza. Van egy miniszter­­tanácsi határozat, ami szerint a jó újításokat először a saját üzem­ben, majd országosan be kell ve­zetni. De erre a munkára a mi­nisztériumokban alig van néhány ember. Hogy jobban haszno­síthassuk — előbb meg kell ismernünk saját újításainkat és találmányainkat. A Találmányi Hivatal segíteni akarja ezt a mun­kát. Ettől az évtől kezdve min­den fontosabb újítást és szabadal­mat átküldünk az illetékes tárcák­nak, javasolva azok helyi vagy országos bevezetését. A Nehézipa­ri Minisztériumtól ígéretet kap­tunk, hogy külön irodát hoznak létre az általunk küldött anyagok feldolgozására és bevezetésére. A könnyűipari miniszter közölte, hogy öt embert állít erre a mun­kára. Arra törekszünk, hogy ne árasszuk el a tárcákat az újítások tömegével. Havonta mintegy tíz­­tíz találmány jut egy miniszté­riumra. Tehát csak az igazán nagy jelentőségűek. — Elevenebb kapcsolatot épí­tettünk ki a külfölddel, elsősor­ban a baráti országokkal is. Ne­gyedévenként tájékoztatjuk egy­mást és kicseréljük tapasztala­tainkat. Terr­észetesen gondoltunk az ellenőrzésre is. Jelenleg például összeírjuk az 1958-as év fontosabb újításait és találmányait. És minden tárcától választ kérünk: mit valósítottak meg belőlük? A mulasztásokra felhívjuk az illetékes felsőbb kormány- és pártszervek figyelmét. Remélhető tehát, hogy csökken­nek az újítók és a feltalálók gondjai? — Mi minden erőnkkel erre tö­rekszünk. De kérjük a miniszté­riumok és az üzemek vezetőit, a pártszervezeteket, a szakszerveze­ti aktivistákat: segítsék az eddigi­nél jobban az újítókat és a felta­lálókat! Legyen kevesebb a mér­­gelődés és több az öröm. Legyen kevesebb a bürokrácia és több az ügyszeretet — az újítók és a felta­lálók szeretete. Buzási János Bővítik a galliumot előállító ajkai üzemet Az Ajkai Timföldgyár és Alu­míniumkohó Vállalat kísérleti üzemében egy évvel ezelőtt kezd­ték meg az aranynál is értéke­sebb galliumfém gyártását. A Fémipari Kutató Intézet útmuta­tása alapján megépített vegyi be­rendezések az egyévi kísérleti gyártásnál minden tekintetben beváltak. A sikeres próbák után most hozzákezdtek a galliumüzem bővítéséhez. A fém előállítására újabb két elektrolizáló cellát kap­csolnak a fémgyártó gépek sorá­hoz, s így évente 40 kilóval töb­bet termelhetnek. Az egyik készü­léket tapasztalatszerzésre szere­lik fel, a Veszprémi Vegyipari Egyetem kutatóinak elképzelése alapján ugyanis a készülékek mó­dosításával tovább növelhető az üzem teljesítménye. (MTI) Munkás­irodalmi színpad alakult Szegeden (Tudósítónktól.) Szeged egyik legnagyobb üze­­mének, a Kenderfonógyárnak műkedvelő együttese „Béke és szabadság’’ elnevezéssel irodalmi színpadot hívott életre. Műsoru­kat a magyar és a világirodalom remekeiből témakörönként ma­guk állítják össze zenei kiegészí­téssel, ezenkívül helyi sajátosság­ként az estek témakörébe beil­lesztik a szegedi írók, költők al­kalmas műveit is. Már javában folynak az előké­születek az első előadásra, ame­lyet február elején saját üzemük­ben rendeznek meg, majd utána a többi szegedi nagyobb üzemben, művelődési otthonban vendégsze­repelnek. Jubilál a budapesti Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikum Fennállásának 10. évfordulójára ké­szül a Nagyszombat utcai Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikum. A peda­gógusi kar és az Intézet szülői mun­kaközössége szép tervet dolgozott ki a jubiláris év méltó megünneplésére. Az intézet szeretné összefogni volt diákjait, tanárait, az iskola barátait a Magyar Elektrotechnikai Egyesület keretén belül működő „Bláthy Tech­nikum Baráti Körében”, ezért kéri őket, hogy lakcímüket és végzési évüket mielőbb közöljék az iskola igazgatóságával. Érdemes tőlük tanulni A rossz hír lóháton jár, a jó hír alig kullog — szokták mon­dani. Ha nem is áll minden jó hírre ez a szólás-mondás, Potyond esetében egy kicsit beigazolódott. Mert a község, amelyikről szó van, igazán figyelmet érdemel, mégis, lakói úgyszólván titokban váltak a közös gazdálkodás kiváló műve­lőivé. Potyond kicsi község, még ön­álló tanácsa sincs. Talán a legki­sebb a csornai járásban. Alig öt­ven család lakja, távol esik a vas­úttól meg a forgalmasabb ország­­utaktól. Régi kurtanemesek haj­dani fészke ez. Dehát a nemesi kiváltságokkal nem sokra men­tek, úgyannyira, hogy az egykori jobbágyfalvak, mint amilyen Bo­­gyiszló is volt, sokkal magasabb anyagi jólétre emelkedtek a job­bágyfelszabadítás után, mint a potyondiak. Hiába, Potyondon ke­vés a föld. A falunak több mint a fele, harminc család, nyolc hol­don aluli birtokon gazdálkodott. A földosztáskor sehonnan se ka­­nyarinthattak, így hát a felszaba­dulás után is maradt minden a régiben. Egészen 1952-ig. Akkor aztán szövetkezeti községgé ala­kultak s azóta is töretlenül járják a közös gazdálkodás útját. Meg kell hagyni, nyakas embereknek bizonyultak a potyondiak. Először a maradiságban, azután a hala­dásban. Az első közös aratásra kombájn érkezett hozzájuk. A gé­pet nem akarták a földre enged­ni. Odaálltak a tábla szélére és órákon át tanakodtak a járási pártbizottság munkatársával. Erre az esetre kicsit restelkedve emlé­keznek vissza, s hogy mennyire megváltozott a véleményük, azt férfiakk módjára bizonyították be az ellenforradalom idején. Olyan szilárd maradt a szövetkezet, mintha betonba ágyazták volna. Néhány gyászvitéz — mert hol nem akadtak ilyenek? — a csor­nai ellenforradalmárokhoz sza­ladt segítségért, hogy jöjjenek, oszlassák föl a szövetkezetet. De elszámították magukat. A tanulópénz Elöljáróban azért érdemes ezt elmondani, mert a potyondiak igenis, megfizették a tanuló­pénzt, eredményeiket nehezebb körülményeik között vívták ki, mint amilyen körülmények jelen­leg rendelkezésre állnak a fiata­labb szövetkezetek számára. Ép­pen azért kell tőlük tanulniuk az új közös gazdaságoknak, hogy a tandíj minél kevesebb legyen. Potyond elsősorban abból a szempontból figyelemre méltó, hogy dolgozó parasztjai okosan vették számba a helyi adottságo­kat, a közös gazdálkodás jellegét a számukra legmegfelelőbb formá­ban alakították ki. Időtlen idők óta az állattenyésztésből nyerték fő jövedelmüket. Gabonát csak annyit vetettek, amennyi az esz­tendei kenyérhez és a vetőmagra kellett. A föld többi részén takar­mányt termeltek, de még így sem volt elegendő az eleség. Még az árokpartokat is lekaszálták és sok szálastakarmányt vettek kész­pénzért. A szövetkezetben megőrizték az állattenyésztés elsődlegességét, sőt, lényeges minőségi javulást értek el. Amíg az egyéni gazdál­kodás korában a tejből és a hí­zott állatokból pénzeltek, addig most elsősorban tenyészállatokat nevelnek. Tavaly például hat kiváló minőségű tenyészbikát, 36 tenyészkocát és tenyészkant adtak el. Emellett persze je­lentős mennyiségű hízott marhát és hízott sertést szállítottak le szerződéses alapon. Ily módon a bevételnek több mint hetven szá­zalékát az állattenyésztés szolgál­­­tatta. A hozzáértés tehát szám­űzte a faluból a hátrányos meg­kötöttséget, többé nem kell amiatt panaszkodni, hogy­­a föld­terület kicsisége gátat vet az anyagi haladás elé. Szorgalommal, hozzáértéssel De persze lehet valaki bármi­lyen okos, attól még nyugodtan felkophat az álla, ha kerüli a munkát. A potyondiak nagyon ha­mar rájöttek arra a Kolumbus­­tojásra, hogy a föld munkával él, és olyan csodát a nagyüzem sem tud művelni, hogy a kukorica magától is megnő. Valójában­ sem­­mi ördöngös dolgot nem követtek el. Mindössze annyi történt, hogy hagyományos szorgalmukat ma­gukkal hozták a szövetkezetbe, a

Next