Népszabadság, 1960. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-01 / 51. szám

1960. március 1. kedd A szocialista országok egészségügyi minisztériumainak tanácskozása A szocialista országok egészség­­ügyi minisztériumainak képvise­lői február 24—26-ig tartották Berlinben legutóbbi konferenciá­jukat. A tanácskozáson elhatároz­ták az együttműködés további el­mélyítését az orvostudományban és az egészségügyi szervezésben. A küldöttek megelégedéssel álla­pították meg, hogy az 1958. no­vemberi konferencia óta je­lentősen előrehaladtak az együtt­működésben. A konferencián közös progra­mot dolgoztak ki az 1960-tól 1962- ig rendezendő tudományos esz­mecserékről, konferenciákról és továbbképző tanfolyamokról. A tanácskozások a testvéri szo­lidaritás szellemében folytak le. Rónai Sándor elvtárs látogatása Borsod megyében Rónai Sándor, az MSZMP Poli­tikai Bizottsága tagja, az ország­­gyűlés elnöke február 28-án és 29-én látogatást tett Borsod me­gyében. Vasárnap Kukucska Já­nosnak, a Borsod megyei Pártbi­zottság titkárának kíséretében Mezőkövesden járt, ahol a járás dolgozóinak nagygyűlésén ismer­tette az időszerű bel- és külpoli­tikai kérdéseket. Délután felke­reste Bükkábrány községet, ahol a mezőkövesdi járás párt- és ta­nácsszerveinek vezetőivel, vala­mint tsz-vezetőkkel folytatott be­szélgetést a szövetkezetek megszi­lárdításának soron levő feladatai­ról. Hétfőn Kovár Pállal, a mis­kolci pártbizottság első titkárával részt vett és felszólalt Miskolc Város Tanácsa ülésén. (MTI) Kínai—magyar fizetési és árucsere-egyezmény Vasárnap Pekingben aláírták a Kínai Népköztársaság és a Ma­gyar Népköztársaság 1960. évi árucsere- és fizetési egyezmé­nyét. (MTI) Nagykövetségi szintre emelték a Magyar Népköztársaság helsinki, és a Finn Köztársaság budapesti diplomáciai képviseletét A Magyar Népköztársaság és a Finn Köztársaság között folyta­tott tárgyalások eredményeképpen a két ország kormánya elhatároz­ta, hogy az országaik közötti ba­ráti kapcsolatok további fejleszté­se céljából diplomáciai képvisele­teiket 1960. március 1-től kölcsö­nösen nagykövetségi szintre eme­lik. (MTI) nokság élelmiszerrel, felszerelé­sekkel, gépkocsik kölcsönadásá­val segítette őket. S néhány hó­nap múlva már többet termeltek, mint a háború alatt, amikor kü­lönböző fullajtárok, németek és nyilasok szorították őket. ÍGY MONDJÁK EL az első na­pok történetét azok, akik részt vettek a munkában. Kőnig János, aki ma a vasasi Petőfi-akna párt­titkára, a visszaemlékezéstől el­­fogódottan mondja: — Hol van már az az idő? Tel­jesen megváltozott itt minden. S a baj éppen az, hogy sokan elfe­lejtették a régit, nem nagyon sze­retnek visszaemlékezni. Pedig érdemes. A bányász a felszabadulás után lett ember a szó igazi értelmében. Eltűnt az a nyomor, amelyről az Új Nemze­dék is így írt 1934. szeptember 22- én: „Egy bányászasszony kihoz egy fizetési tárcát. Tessék megnézni — nyújtja felém —, a férjem a múlt hónapban 18 műszakot dol­gozott. Ezért 85 pengő és 7 fillér munkabért állapítottak meg. Csa­ládi pótlék címén 2 pengő 70 fil­lért utaltak ki számára... Az összes kereset volt 87 pengő 77 fillér, a levonások összege 85 pen­gő 57 fillér, úgyhogy az elszámo­lás szerint összesen 2 pengő 20 fillért kaptunk kézhez.” Ne csodálkozzunk, ha az újságíró így fejezi be mondani­valóját: „Egyik bányász térden­állva könyörög, ne írjam meg ne­vét, mert a bánya igazgatósága akkor elbocsátja s három műsza­kot sem dolgozhat egy héten. Éhen kell vesznie négy gyerme­kével ... Menekülök, menekülök Vasas-bányatelepről, a tébolyító nyomor elől...” S hogy mindez nem fantázia volt, az üzemi bizottságnál meg­mutatják Vencsár Gyuláné leve­lét, amelyet Ozanich főfelügyelő feleségének írt. (A férjét négyévi munka után elbocsátották.) „Mély tisztelettel és szeretettel fohász­kodom őnagyságához, kezeit csó­kolom és bocsánatot kérek, hogy kellemetlenkedek e pár sorommal. Vencsár Gyuláné vagyok és na­gyon szépen, könyörögve ké­rem a méltóságos asszonyt, szíveskedjen tekinteni négy apró gyermekemre, mivel a szegény­ségtől és a nyomorúságtól ma­holnap éhen veszünk. Csókoljuk őnagysága kezeit és a nagyságos főfelügyelő úrét is. Kérjük szé­pen, hogy valami munkába tenné a férjemet...” A válasz erre a földig alázkodó, szörnyű nyomor­ról beszélő levélre csak egyetlen rideg sor: „Értesítem, hogy jelen­leg munkásokat nem veszünk fel.”* CUKOR EL­VT­ÁRS, AZ ÜZE­MI BIZOTTSÁG ELNÖKE „ka­pásból” sorolja, hogy most ho­gyan élnek a vasasi bányászok. A 12 órás munkaidő helyett 7 órás műszakok vannak. Ma az átlagos havi kereset 2200 forint. Tóth Já­nos frontmester például január­ban 3890, Bori Vince vájár 3090, Búzás Gyula csillés pedig 2660 forintot keresett. Ebből persze már nemcsak éle­lemre és ruházkodásra, hanem bú­torra, szórakozásra, tanulásra is telik. Mindenki tudja, hogy a bá­nyászok a múltban maguk vették munkaruhájukat, lábbelijüket, fi­zettek a szerszámért, s a külön­böző anyagokért. Ma — aki nem hiányzik igazolatlanul, a ruhát, lábbelit ingyen kapja. S mi történt a bányában? Lo­vak helyett 8 dieselmozdony von­tatja a csilléket. A vágatokban gumiszalag és kaparószalag dolgo­zik, a lapátot pedig szovjet, len­gyel és magyar rakodógépek vált­ják fel. A vágatokat, munkahelye­ket korszerű eszközökkel ácsol­ják. Az UB-elnök elkalauzol a bá­nyaudvaron, s megmutatja a dol­gozók által használt garázst. Va­lóságos „nemzetközi motorkerék­pár-kiállítás”. Van itt Csepel, Pannónia, Danuvia, Robogó, Já­va, SZS, Simpson, BMW.­­ A legényszállón is azért mér­gelődnek, mert kicsi a garázs. Va­sason minden második embernek van motorkerékpárja. — Az semmi — fűzi hozzá egy bányász. — Már tizenkettőnknek van gépkocsija. Aki pedig nem autóra, az lakásra gyűjt. Kétszázötven új lakás épült Va­sason. S épült más is. Kétszázöt­ven személyes fürdő, nagyobbítot­­ták az irodát, építettek egy új bá­nyászszállót, mentőállomást, mér­nökséget, oktatótermet, Vasastól Hosszúhetényig új kötélpályát, gázlecsapolót. A telepre szinte már rá sem lehet ismerni. Most vásárolják meg az újtelepi és a li­gettelepi 1950-ben épült lakásokat is. Vidékről mintegy 600 dolgozó jár a bányához. Azelőtt gyalog, kerékpárral, vonattal jöttek. Most autóbusszal érkeznek. Eszébe se jut senkinek sem — mint vala­mikor — gyalogolni. Rádiója mindenkinek van, némelyik la­kásban kettő is. S tavaly, a bá­nyásznapi vásáron 4 millió forint értékű bútor kelt és Beszélgettünk a műszaki ve­gyesbolt vezetőjével. — A legkelendőbb — mondja — a televízió, aztán a rádió, a le­mezjátszó és a fürdőkád. Ha itt nincs, tehertaxit fogadnak, s Pécsről hozzák. Havonta 150—100 ezer forint a forgalom, de több is lenne, csakhogy az üzlet na­gyon kicsi. Igen keresett cikk a Szaratov hűtőszekrény, a villany­­tűzhely, a mosógép, s a motorke­rékpárokhoz, autókhoz a benzin. * BÚCSÚZUNK VASAS-BÁNYA­­TELEPTŐL... Nem , menekü­lünk”, mint egykor az Új Nem­zedék munkatársa, mert azóta nagyon is megváltozott az egyko­ri „tébolyító nyomor” földje. S. Nagy Sándor Fehér Lajos elvtárs a Szabolcs-Szatmár megyei Pártbizottság ülésén Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága hétfőn kibőví­tett ülést tartott Nyíregyházán. Az ülésen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizottság titkára. Az ülésen — Benkei And­rás, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára vezetésével — megvitatták a me­gyei pártbizottság beszámolóját a termelőszövetkezeti mozgalom megszilárdításának eredményeiről és további feladatairól. (MTI) A szudáni követ látogatása a külügyminiszternél Jacoub Osman, a Szudáni Köz­társaság új magyarországi rend­kívüli követe és meghatalmazott minisztere megbízólevelének a kö­zeljövőben történő átadásával kap­csolatban hétfőn látogatást tett dr. Sík Endre külügyminiszternél. (MTI) NÉ­PSZABADSAG 3 IPARUNK technikai bázisának korszerűsítésére már a három­éves terv is igen sokat tesz. A terv első két esztendejében pl.­ csaknem 9000 új esztergáz, maró-, fúró- és gyalugépet kaptak üze­meink, s egyes iparágakban — híradástechnika, műszeripar, gör­dülőcsapágy- és dieselmotor-gyár­­tás — a szovjet géphitel segítsé­gével széleskörű technikai re­konstrukció indult meg. Második ötéves tervünk tézisei arról tanús­kodnak, hogy ez a folyamat — a meglevő üzemek műszaki rekonst­rukciója — 1961—65 között még inkább kiteljesedik, s a terv idő­szakában mintegy 85 milliárd fo­rintot használunk fel gépek, szál­lítóeszközök és technológiai be­rendezések üzembe helyezésére. Vajon üzemeink vezetői teljes mértékben kihasználják-e ezt a rendkívül kedvező lehetőséget arra, hogy a sokezernyi új szer­számgép üzembe állítása ne csak az üzemek gépparkját, hanem gyártástechnológiáját is felfrissít­se és korszerűsítse? Nem vitás, hogy gyárainkban jócskán akad elhasznált és elavult gép. Ha például egy elavult csúcs­eszterga helyére új típusú csúcs­esztergát állítanak, kétségtelenül valamivel emelkedik a termelé­kenység, de a gyártási technológia a régi marad. Sokkal nagyobb mértékben növekszik a termelé­kenység, ha a sok évtizedes csúcs­esztergát felcseréljük revolveresz­tergával vagy automata esztergá­val. S még inkább előrejutunk a technológia fejlesztésében, és sok­kal nagyobb lesz a termelékeny­ség növekedése, ha minél keveseb­bet forgácsolunk, és kihasználjuk a gazdaságos előkészítő technoló­giákat, alkalmazzuk a precíziós öntést, a porkohászatot, a finom­kovácsolást, a héjformázást, és ál­talában a forgács nélküli alakítási eljárásokat. Sajnos, ha megvizs­gáljuk az üzemek gépigénylései­nek összetételét, azt tapasztaljuk, hogy a technológia fejlesztésének követelményei nem érvényesülnek megfelelően. Például gépipari üzemeink 1960- ra is igen jelentős mennyiségben igényeltek a hazai szerszámgép­ipartól egyszerű és általános for­gácsoló gépeket. A gépipari üze­mek csúcseszterga, gyalu- és ma­rógép igénylése több száz darab­bal felülmúlja azt a mennyiséget, amelyet a szerszámgépipar szá­mukra le tud gyártani. Ismeretes szerszámgépiparunknak az a tö­rekvése, hogy gyártmányösszeté­telét a magasabb termelékenysé­get és technikai színvonalat kép­viselő gépek javára változtassa meg és több ilyen jellegű szer­számgéptípust már ki is fejlesz­tettek. A NAGY TERMELÉKENYSÉ­GŰ fél- és automata gépek, a különleges célgépek, a ciklus- és egyéb vezérlésű szerszámgépek és az aggregét gépek iránt azon­ban korántsem nyilvánul meg a kellő érdeklődés. A különleges cél- és aggregét gépek gyártása 1959-ben több mint duplájára emelkedett, az idén körülbelül 60—65 százalékkal növekszik, de ha az ipar több ilyen gépet igé­nyelne, szerszámgépgyártó üze­meink a termelést sokkal nagyobb arányban növelhetnék. Tavaly 2256 csúcseszterga ké­szült Magyarországon, több mint 1958-ban vagy 1957-ben. A csúcs­esztergák gyártásának csökkenté­se kedvező lenne, mert ily módon újabb kapacitásokat szabadíthat­nánk fel a fejlettebb szerszámgé­pek gyártására. Ezzel szemben az a helyzet, hogy az idén a belföl­di és külföldi igénylések alapján a tavalyinál is több csúcseszter­gát fogunk gyártani. Hasonló a helyzet az importgé­pekkel is. Iparunk technikai kor­szerűsítésére évről évre nagyobb mennyiségben importálunk gépe­ket. Tavaly például kétszer annyi szerszámgépet vásároltunk a szo­cialista és kapitalista országokból, mint 1958-ban. A Szovjetunióból — csupán a hitelegyezmény kere­tében — mintegy 1500 gépet és 1100 műszert kapott a híradás­­technika, a műszeripar, a gördü­lőcsapágy-gyártó ipar és a diesel­­program végrehajtásában részve­vő néhány nagyüzemünk. 1959- ben a gépimport értéke meghalad­ta a 2 milliárd devizaforintot, s összbehozatalunk több mint egy­negyedét gépek képezték. Ha szerszámgép-importunkat abból a szempontból vizsgáljuk, hogy milyen mértékben szolgálja iparunk technikai bázisának kor­szerűsítését, nem kapunk egyér­telműen kedvező képet. Növeke­dett ugyan a modern automata­gépek, a hidraulikus prések stb. importja, de az sem hagyható fi­gyelmen kívül, hogy a régi tech­nikát konzerváló szerszámgépek behozatala is ugrásszerűen emel­kedett. 1959-ben háromszor több csúcsesztergát, hatszor annyi marógépet és kilencszer annyi gyalugépet importáltunk, mint az előző évben. Üzemeink igen sok esetben a rendelkezésre bocsá­tott valutáért a célnak meg nem felelő és korántsem a legkorsze­rűbb gépeket igényelték vagy vá­sárolták meg. A szerszámgép­behozatal összetételében minded­dig sajnos nem következett be minőségi változás. Nem szolgálná a termelés gaz­daságosságának követelményeit, ha a cél- és aggregét gépek és gépsorok alkalmazását mindenütt megkívánnánk. A sorozat nagy­sága gyakran csak azt teszi lehe­tővé, hogy a már meglevő egy­szerű szerszámgépeket másoló­­berendezésekkel, adagoló- és befogószerkezetekkel kiegészítve állítsák be a gépsorokba. Szer­számgépiparunk gyárt is különfé­le tartozékokat, amelyekkel az univerzális gépek gazdaságosab­ban használhatók ki. Ilyen pl. a hidrofix másolóberendezés. Eb­ben az évben kb. 150 hidrofix ké­szül, de csaknem kizárólag külföl­di megrendelésre. A magyar üzemek sajnos a már megvásá­rolt hidrofix másolókat sem na­gyon használják. RENDKÍVÜL ELGONDOLKOZ­TATÓ néhány magyar szerszám­gépipari termék hazai és külföldi pályafutása. Vegyük például a Duromatic keményfém-felrakót. A műszaki és tudományos vizsgá­latok még az 50-es évek elején ki­mutatták, hogy a keményfémmel bevont szerszámok élettartama 200—250 százalékkal növekszik. Amikor a Duromaticcal megje­lentünk a külföldi piacon, a své­dek saját tudományos intézeteik­ben ellenőriztették a Duromatic előnyeit. Svédországban ugyan ki­tűnő acélt gyártanak, s az acél olcsó is, a svéd gyárosok számítá­saik alapján mégis arra a követ­keztetésre jutottak, hogy a Duro­matic üzembe állítása megtakarí­tást jelent, és éppen ezért nagyobb mennyiséget rendeltek a TECH­­NOIMPEX-től. De nemcsak ők, a francia, a nyugatnémet és a svájci cégek is — csupán a magyar üze­mek nem látnak fantáziát a Du­­romaticban. Hasonló jelenség ta­pasztalható az Erosimat szikra­­forgácsolónál és a Spinthor szik­rafúrógépnél is. A technológia fejlesztése az üzemek feladata, s ez így van rendjén, mert a gyártási eljárást elsősorban az üzemben lehet és kell fejleszteni. A technológia fej­lesztését azonban felülről irányí­tani, előírások és ellenőrzések út­ján hathatósan befolyásolni, ösz­tönözni is kell, hogy üzemeink a gyártmányfejlesztéshez hasonlóan a technológia korszerűsítését is tervszerűbbé tegyék és meggyor­sítsák. E célból a KGM részletes tervet dolgozott ki. A megoldást segíti, ha üzemeink is kidolgozzák a technológiai fejlesztés éves és távlati terveit, amelyek természe­tesen azt is megszabják, milyen gépekre lesz szükség. Ebben az esetben az évről évre növekvő gépi beruházások nem a meglevő technológia konzerválását, hanem annak korszerűsítését, s a jelenle­ginél sokkal gyorsabb fejleszté­sét szolgálnák. Zsitvai István Korszerűbb gépek - fejlettebb technológia A Pest megyei Növényvédő Állomás permetezőrészlege készen áll a munkára. Ahogy az idő megengedi, valamennyi termelőszö­vetkezet gyümölcsösét még rügyfakadás előtt megpermetezik, s az idén mintegy 37 ezer hold közös föld növényvédelmét látják el. A képen: A permetezőmesterek gyümölcsfa-permetezésre készítik elő a Rapidtox-gépeket.

Next