Népszabadság, 1960. április (18. évfolyam, 78-102. szám)

1960-04-01 / 78. szám

Új­ szovjet kormányfő franciaországi Hruscsov elvtárs beszélgetése a CGT vezetőivel Párizs, március 31. (MTI) Csütörtökön Hruscsov fogadta a párizsi munkakamara küldöttsé­gét, amelyhez csatlakoztak a CGT vezetői és több vállalat szakszer­vezeti bizottságának képviselői is. Benoit Frachon, a CGT főtitkára, majd Henaff, a CGT Szajna me­gyei titkára üdvözölte Hruscsovot. — A francia munkásosztály — mondotta Henaff — támogatja önt és tudjuk, hogy ön is támogat bennünket. A francia munkások körében — folytatta — különösen a Szovjetuniónak két vívmánya népszerű: a hat- és kétórás mun­kaidő, valamint a lakásépítkezé­sek nagy üteme. Szívből köszön­jük önnek, hogy lehetőséget adott erre a találkozásra. Ezután Hruscsov válaszolt az üdvözlésre. Hruscsov először a Szovjetunió gazdasági fejlődéséről szólt. Ez a fejlődés minden területen rend-­­­kívül gyors. — Hamarosan na-­­­gyon sok tekintetben túl fogjuk­­ szárnyalni az Egyesült Államokat ! — mondotta. — Miért beszélünk­­ mindig az Egyesült Államokról, amikor a békés gazdasági ver­senyről van szó? Azért, mert ez a legfejlettebb kapitalista ország. Azt javasoltuk, legyen békés ver­seny közöttünk, mert így világo­san bebizonyíthatjuk rendszerünk fölényét. Hruscsov ezután bejelentette, hogy a Szovjetunióban jelenleg húszéves távlati tervet készí­­tenek; a tervnek az a célja, hogy a tervidőszak végére a Szovjetunió minden területen kétszeresen túlszárnyalja az Egyesült Államok termelését. Ezután elmondotta, hogy most fo­lyik a munkaidő leszállítása hét óráról hat órára a bányászatban és más nehéz munkaterületeken. A hétéves terv végére azonban a legnehezebb munkahelyeken hat, illetve öt órára akarják lerövidí­teni a munkaidőt. Ez lesz a világ legrövidebb munkaideje — jegyezte meg Hrus­csov. — Technikai haladásunk üteme és az automatizálás lehe­tővé teszi majd azt is, hogy ké­sőbb még ezt a nagyon rövid munkaidőt is megrövidítsük. A szovjet kormányfő ezután arról szólott, hogy a Szovjetunió minden dolgozója büszke az ingyenes or­vosi ellátásra. Nálunk — mondotta — a pénz nem fontos, ha valaki beteg. A beteg egyszerűen telefonál az or­vosért, az eljön és ezért semmi­féle díjazást nem kér. Az operá­ciók is ingyenesek, s a vállalatok a kórházi költségeket is megtérí­tik. A szovjet kormányfő ezután ar­ról beszélt, hogy a Szovjetunióban az admi­nisztratív szervek demokrati­zálása tovább tart. Nagyon sok hatáskört átadnak a szak­­szervezeteknek. A tőkések azt mondják, hogy a mi szakszervezeteink nem szaba­dok, mert nálunk nincs sztrájk — folytatta Hruscsov. — De ki ellen sztrájkolnának a szovjet munká­sok? Csak saját maguk ellen. A sztrájk — én láttam — nem szó­rakozás, ahhoz a munkások csak nagyon nagy szükségben folya­modnak. Mikor sztrájkoltunk, elő­ször feléltük élelmiszertartalé­kainkat, utána éheztünk, sokan csaknem éhenhaltak. Amikor jó az életszínvonal, nincs szükség sztrájkra. Nálunk pedig jó az életszínvonal. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bi­zottsága már most azon gondol­kozik, hogy a hétéves terv végére hat, illetve öt órára csökkentse a munkaidőt. Melyik kapitalista kormány vagy vállalkozó hajlan­dó arra, hogy leszállítsa a mun­kaidőt és ugyanakkor emelje a fi­zetéseket? Az ilyen tőkés vállal­kozót a bolondok házába zárnák. — Ami az oktatást illeti — mon­dotta a továbbiakban Hruscsov — a Szovjetunióban minden gyermek ingyen tanul, sőt, a jó tanulóknak ösztöndíjakat adunk. Most akarjuk tovább fejleszteni az internátusi rendszert. Azelőtt, a kapitalizmus­ban, csak a gazdagok küldhették gyermekeiket internátusba, mi azonban büszkék vagyunk rá, hogy a munkásgyermekeket olyan neve­lésben részesítjük, mint azelőtt az arisztokraták, a földbirtokosok és a gyárosok saját gyermekeiket. Mindehhez tekintetbe kell ven­ni, hogy forradalmunk csak negy­venkét esztendős, s közben háború is volt. A tőkés ideológusok koráb­ban vállukat vonogatták, amikor eredményeinkről hallottak, de tel­jesen felébredtek, mikor a szput­­nyikokat kezdtük felbocsátani. A szputnyik nekik is meg­mutatta a Szovjetunió lehető­ségeit. Ami minket ,de t­­na a továbbiakban sem alszunk, s az Egyesült Államok nem bír majd utolérni bennünket a szputnyikok és a rakéták te­rületén. Bizalommal nézünk a jövőbe — folytatta Hruscsov. — A forra­dalom után sokan ránk támadtak, de megsemmisítettük támadóin­kat. Hitler is megtámadta a Szov­jetuniót, s tudjuk, mi lett a vé­ge. Határaink most nyitva állnak mindenki előtt, de azokat csupán fegyver nélkül lehet átlépni. A szovjet kormányfő óriási tet­széssel fogadott beszéde után, a küldöttség tagjainak kérdéseire válaszolt. A legelső kérdés a Szov­jetunióban rendszeresített fizeté­sekre vonatkozott. Hruscsov sok adatot sorolt fel, majd elmondot­ta: az a tendencia, hogy fékezik a magas fizetések emelését és igyekeznek az alacsonyabb fizeté­seket emelni, mert minél előbb meg szeretnék valósítani azt az Párizs, március 31. Csaknem valamennyi párizsi lap a szovjet kormányfő vidéki­­ körútjának elsöprő sikeréről ír:­­ Hruscsov megnyerte a „Tour de­ ­ France"-ot.­­ Az, hogy már az első naptól­­ kezdve — igazi franciás közvet­lenséggel — így nevezték el az öt­napos villámutazást, már maga is Hruscsov népszerűségének jele. A híres ország körüli kerékpárver­seny a franciák kedvenc sport­­eseménye. Hogy itt valóban ver­senyről — az idővel való verseny­ről — volt szó, azt talán leginkább a vendégeket kísérő újságírók ér­zik, akik teljesen kimerülve ér­keztek vissza csütörtök délben Párizsba. (A szédületes ütemű uta­zást — csakúgy, mint annak ide­jén az Egyesült Államokban — itt is legjobban maga Hruscsov elv­társ bírta.) De más értelemben is győztes­ként tért vissza a fővárosba a Szovjetunió miniszterelnöke. Mi­előtt elindult volna Párizsból, a jobboldali sajtó azt jósolgatta, hogy a párizsi forró fogadtatás után a vidéki „hűvösebb”, józa­nabb lesz. Nagy csalódás érte azo­kat, akik ebben reménykedtek. A vidéki városok — még az olyan „tartózkodónak” ismertek is, mint például Bordeaux vagy Verd­un — olyan meleg rokonszenvvel és olyan tömegesen üdvözölték Hrus­csov elvtársat, mint Franciaország egyetlen vendégét sem. Minden városban érthetően más-más jel­lege, íze volt a fogadtatásnak: a lobbanékony marseille-iek más­ként fejezték ki érzelmeiket, mint a polgári Bordeaux lakosai, s a jókedvű reimsiek másként, mint Lillé kemény munkásnépe. De ki­vétel nélkül mindenhol — Hrus­csov elvtárs szavaival élve — a fogadtatás minden várakozást fe­lülmúlt. És ez vonatkozik nem­csak a Szovjetunió barátai által táplált reményekre, hanem — el­lenkező előjellel — a reakció füst­be ment vágyálmaira is, amely reakció e napokban meglehetősen háttérbe szorult, de helyenként mégis hallatta hangját. Az utóbbi csoportok támadásá­nak fő érveként az szerepel, hogy a Hruscsov elvtársat ünneplő fő­eszmét, amelyet a kommunizmus tűz célul eléjük, hogy mindenki szükségletei szerint részesüljön a javakból. Az egyik küldött megkérdezte, vajon francia munkások szabadsá­gukat eltölthetnék-e a Szovjet­unióban? — Bármikor szívesen látjuk a francia munkásokat — válaszolta Hruscsov. Az a kérdés is elhangzott, va­jon a szovjet munkások szabad­idejükben bárhol táborozhat­nak-e, illetve felkereshetik-e sza­badon a Szovjetunió bármely ré­szét. A kérdésre válaszolva, Hrus­csov rámutatott, mennyi badar­ságot írhatnak össze egyes újsá­gok a Szovjetunióról, hogy ilyen kérdést egyáltalában feltettek ne­ki. Természetes, hogy a szovjet munkások szabad idejükben az országnak azt a vidékét kereshe­tik fel, amelyiket akarják. A további kérdések zöme a szakszervezetek szervezésére és az oktatás részleteire vonatkozott. . Ezekre Hruscsov részletesen vála­szolt, majd befejezésül ezeket mondotta:­­ — Higgyék el, nem akarok pro­pagandát csinálni, csak rossz árucikknek kell propaganda. A kommunizmus pedig nem rossz árucikk. Az a célom, hogy a fran­cia—szovjet barátságot erősítsem. Nem akarok kommunistát csinál­ni azokból a franciákból, akik nem kommunisták. Az az óha­junk, hogy a barátság és a béke jegyében szorosabbra fűzzük a két ország kapcsolatait, megek — mind kommunisták, kommunista aktivisták. Ez a fegy­ver azonban némileg visszafelé sült el, mert annak beismerését jelentené, hogy a kommunisták­nak még a legkisebb és legtávo­libb városokban is óriási töme­geik vannak. Mint az egyik pári­zsi újságíró szellemesen meg­jegyezte: „Ha valóban úgy volna, ahogy a reakció elhitetni szeretné — Franciaországban a kapitalista rendszer már utolsó óráit élné.’’ A „túra” vége felé más oldalról próbáltak árnyékot vetni Hrus­csov elvtárs hallatlan népszerűsé­gére. Guy Mollet és legközelebbi hívei azzal vádolták a szovjet ve­zetőt, hogy „csupa kapitalistával” érintkezik, azokkal tárgyal és „nem áll szóba a munkásokkal”. A szocialista párt vezetői más di­­verziókhoz is folyamodtak. Def­terre marseille-i polgármestert például arra akarták rávenni, hagyja el a várost Hruscsov elv­társ látogatásának idejére. A pol­gármester, aki egyébként kommu­­nistaellenességéről ismert, kere­ken visszautasította pártvezérei­nek oktalan próbálkozását. A katolikus­­egyház balsikerű beavatkozása közismert. Nemcsak nem sikerült eltérítenie az egy­szerű katolikus hívőket attól, hogy polgártársaikkal együtt üd­vözöljék a szovjet vendégeket, hanem a Kir­kanokokkal szemben alkalmazott ügyetlen és erőltetett eljárással igen sok emberben, a többi között hivatalos körökben is, felháborodást és tiltakozást váltott ki. Az utóbbi körök úgy minősítik az esetet, mint az egyháznak az állam ügyeibe való illetéktelen be­avatkozását, amihez hasonló nem fordult elő Franciaországban, mióta az egyházat különválasztot­ták az államtól. Viszont imitt-amott megszólal­tak azoknak a tőkés csoportoknak szócsövei is, amelyek már de facto együttműködnek a német nagyiparosokkal. Ezek teljesen érthetően nemtetszésüknek adtak kifejezést, valahányszor Hruscsov elvtárs rámutatott a militarista Nyugat-Németország részéről fe­nyegető veszélyre. A helyeslés és a lelkesedés for­­­­ró hangulata kórusában azonban a reakció különböző árnyalatainak támadási kísérletei szinte el­enyésztek. Ilyen értelemben is tehát fé­nyes győzelmet aratott Hruscsov elvtárs a Tour de France során. Azok a kísérletek, amelyek meg akarták nehezíteni a francia— szovjet barátság újjáéledését és az európai enyhülést, ezen a körúton csúfos kudarcot szenvedtek. Be­bizonyosodott, hogy a francia nép óriási többsége azokkal a külpoli­tikai elképzelésekkel rokonszen­vez, amelyeket Hruscsov elvtárs beszédeiben és beszélgetéseiben kifejtett. És „nép” alatt valóban a lakosság legkülönbözőbb réte­geit kell érteni. Mert az utcán — napsütésben és esőben egyaránt — ott voltak tíz- és százezrével a munkások és a kisemberek. A vasútvonalak és az országutak mentén ott volt a falvak népe, a városházák és prefektúrák ünne­pélyes aktusainál szívélyes fo­gadtatásban részesítették őt a hi­vatalos személyek, a városok, a megyék vezetői, a meglátogatott üzemekben pedig örömmel tár­gyaltak vele a gyártulajdonosok, akik növelni szeretnék üzleti kap­csolataikat a Szovjetunióval. Ab­ban, hogy Hruscsov elvtárs láto­gatásában a békéhez tett fontos lé­pést látnak, hogy kívánatosnak tartják a francia—szovjet kapcso­latok sokoldalú fejlesztését — a legszélesebb rétegek egyetértenek. A vidéki körút ezt is szemlélte­tően bizonyította. Lehetetlen, hogy mindez ne le­gyen jótékony hatással az ötnapos szünet után ma folytatódó Hrus­csov—De Gaulle-tárgyalásokra. Hogy a szovjet kormányfő milyen nagy fontosságot tulajdonít e ta­nácskozásoknak, azt mutatja kör­útjának megrövidítése is, így két­eljes nap marad arra, hogy a rambouillet-i kastély nyugalmában tárgyaljon a köztársasági elnök­kel. Párizs és egész Franciaország józan gondolkodású népe most ab­ban reménykedik, hogy a tárgya­lások eredményeiben is tükröződ­ni fog Hruscsov elvtárs párizsi és vidéki útjának felejthetetlen „kö­zönségsikere". Bebrits Anna Párizsba küldött munkatársunk tele­fonjelentése: Hruscsov megnyerte a „Tour de France"-ot Hruscsov integet az autó ablakából a flinsi Renault-autógyárban. FRANCIAORSZÁGI MOZAIKOK RÜGYEZIK A BARÁTSÁG FÁJA Díjon és Sztálingrád, mint isme­retes, testvérvárosok. Amikor ezt elhatározták, a barátság szimbó­lumaként mindkét város új lakó­negyedében elültettek egy-egy fia­tal fát. Most Hruscsov elvtárs ér­kezésének tiszteletére az új város­rész lakói szépen feldíszítették a „barátság fáját”, amely egyébként éppen rügyezni kezdett. ÜZLETI TÁRGYALÁS A LEVEGŐBEN Dijonból Metzbe repülve, Hrus­csov elvtárs bement a Caravelle pilótafülkéjébe. — Nagyszerű gép ez — mondta az Air France főmérnökéhez for­dulva. — Tudnának-e nekünk el­adni belőlük? — Természetesen. Hányat kí­vánnak? — Kezdetnek talán egy tucatot. Később a repülőgépen a fran­cia rádió és televízió riportereinek adott interjújában Hruscsov elv­társ megjegyezte, hogy saját hasz­nálatára szeretne rendelni egy Ca­­ravelle-t. A beszélgetésről minden párizsi lap megemlékezett. „A KEREKASZTAL LOVAGJAI’* A hétfői dijoni díszebéden meg­tette hatását a még franciaországi viszonylatban is kiváló helyi sza­kácsművészet és a nem kevésbé híres burgundiai bor. A feketeká­vé utáni kedélyes hangulatban Hruscsov elvtárs énekelt néhány oroszt népdalt, majd Gromikóval együtt a partizánindulót. A fran­cia házigazdák is kitettek magu­kért. Nagyon is stílszerűen eléne­kelték A kerekasztal lovagjai című népdalt. AZ ÓRIÁS-RÁK A zsibongó marseille-i halpiacon hétfőn délelőtt a szokásosnál is nagyobb volt a ricsaj. „Programon kívül“ megérkezett Hruscsovné asszony egyik lányával és a pol­gármester feleségével. A váratlan látogatás nem hozta zavarba a piaci árusokat. E­gy halász hatal­mas tengeri rákot ajándékozott Nyina Petrovnának, egy öreg ha­lasasszony pedig megcsókolta. „EGÉSZEN MOSZKVÁIG .. Amikor a Fives-Lille-Cail fém­ipari üzem munkásai megtudták, hogy a programváltozás miatt Hruscsov elvtárs nem megy el gyárukba, két küldöttet választot­tak maguk közül, aki átadja majd „Mr. H“-nak a munkások ajándé­kát, egy gyönyörű arany töltőtol­lat. De miként is adják át — kér­dezték, ha nem engedik őket a városházára? A két küldött elhatározta: „Ha kell, egészen Moszkváig elme­gyünk.“

Next