Népszabadság, 1960. április (18. évfolyam, 78-102. szám)
1960-04-01 / 78. szám
Új szovjet kormányfő franciaországi Hruscsov elvtárs beszélgetése a CGT vezetőivel Párizs, március 31. (MTI) Csütörtökön Hruscsov fogadta a párizsi munkakamara küldöttségét, amelyhez csatlakoztak a CGT vezetői és több vállalat szakszervezeti bizottságának képviselői is. Benoit Frachon, a CGT főtitkára, majd Henaff, a CGT Szajna megyei titkára üdvözölte Hruscsovot. — A francia munkásosztály — mondotta Henaff — támogatja önt és tudjuk, hogy ön is támogat bennünket. A francia munkások körében — folytatta — különösen a Szovjetuniónak két vívmánya népszerű: a hat- és kétórás munkaidő, valamint a lakásépítkezések nagy üteme. Szívből köszönjük önnek, hogy lehetőséget adott erre a találkozásra. Ezután Hruscsov válaszolt az üdvözlésre. Hruscsov először a Szovjetunió gazdasági fejlődéséről szólt. Ez a fejlődés minden területen rend-kívül gyors. — Hamarosan na-gyon sok tekintetben túl fogjuk szárnyalni az Egyesült Államokat ! — mondotta. — Miért beszélünk mindig az Egyesült Államokról, amikor a békés gazdasági versenyről van szó? Azért, mert ez a legfejlettebb kapitalista ország. Azt javasoltuk, legyen békés verseny közöttünk, mert így világosan bebizonyíthatjuk rendszerünk fölényét. Hruscsov ezután bejelentette, hogy a Szovjetunióban jelenleg húszéves távlati tervet készítenek; a tervnek az a célja, hogy a tervidőszak végére a Szovjetunió minden területen kétszeresen túlszárnyalja az Egyesült Államok termelését. Ezután elmondotta, hogy most folyik a munkaidő leszállítása hét óráról hat órára a bányászatban és más nehéz munkaterületeken. A hétéves terv végére azonban a legnehezebb munkahelyeken hat, illetve öt órára akarják lerövidíteni a munkaidőt. Ez lesz a világ legrövidebb munkaideje — jegyezte meg Hruscsov. — Technikai haladásunk üteme és az automatizálás lehetővé teszi majd azt is, hogy később még ezt a nagyon rövid munkaidőt is megrövidítsük. A szovjet kormányfő ezután arról szólott, hogy a Szovjetunió minden dolgozója büszke az ingyenes orvosi ellátásra. Nálunk — mondotta — a pénz nem fontos, ha valaki beteg. A beteg egyszerűen telefonál az orvosért, az eljön és ezért semmiféle díjazást nem kér. Az operációk is ingyenesek, s a vállalatok a kórházi költségeket is megtérítik. A szovjet kormányfő ezután arról beszélt, hogy a Szovjetunióban az adminisztratív szervek demokratizálása tovább tart. Nagyon sok hatáskört átadnak a szakszervezeteknek. A tőkések azt mondják, hogy a mi szakszervezeteink nem szabadok, mert nálunk nincs sztrájk — folytatta Hruscsov. — De ki ellen sztrájkolnának a szovjet munkások? Csak saját maguk ellen. A sztrájk — én láttam — nem szórakozás, ahhoz a munkások csak nagyon nagy szükségben folyamodnak. Mikor sztrájkoltunk, először feléltük élelmiszertartalékainkat, utána éheztünk, sokan csaknem éhenhaltak. Amikor jó az életszínvonal, nincs szükség sztrájkra. Nálunk pedig jó az életszínvonal. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága már most azon gondolkozik, hogy a hétéves terv végére hat, illetve öt órára csökkentse a munkaidőt. Melyik kapitalista kormány vagy vállalkozó hajlandó arra, hogy leszállítsa a munkaidőt és ugyanakkor emelje a fizetéseket? Az ilyen tőkés vállalkozót a bolondok házába zárnák. — Ami az oktatást illeti — mondotta a továbbiakban Hruscsov — a Szovjetunióban minden gyermek ingyen tanul, sőt, a jó tanulóknak ösztöndíjakat adunk. Most akarjuk tovább fejleszteni az internátusi rendszert. Azelőtt, a kapitalizmusban, csak a gazdagok küldhették gyermekeiket internátusba, mi azonban büszkék vagyunk rá, hogy a munkásgyermekeket olyan nevelésben részesítjük, mint azelőtt az arisztokraták, a földbirtokosok és a gyárosok saját gyermekeiket. Mindehhez tekintetbe kell venni, hogy forradalmunk csak negyvenkét esztendős, s közben háború is volt. A tőkés ideológusok korábban vállukat vonogatták, amikor eredményeinkről hallottak, de teljesen felébredtek, mikor a szputnyikokat kezdtük felbocsátani. A szputnyik nekik is megmutatta a Szovjetunió lehetőségeit. Ami minket ,de tna a továbbiakban sem alszunk, s az Egyesült Államok nem bír majd utolérni bennünket a szputnyikok és a rakéták területén. Bizalommal nézünk a jövőbe — folytatta Hruscsov. — A forradalom után sokan ránk támadtak, de megsemmisítettük támadóinkat. Hitler is megtámadta a Szovjetuniót, s tudjuk, mi lett a vége. Határaink most nyitva állnak mindenki előtt, de azokat csupán fegyver nélkül lehet átlépni. A szovjet kormányfő óriási tetszéssel fogadott beszéde után, a küldöttség tagjainak kérdéseire válaszolt. A legelső kérdés a Szovjetunióban rendszeresített fizetésekre vonatkozott. Hruscsov sok adatot sorolt fel, majd elmondotta: az a tendencia, hogy fékezik a magas fizetések emelését és igyekeznek az alacsonyabb fizetéseket emelni, mert minél előbb meg szeretnék valósítani azt az Párizs, március 31. Csaknem valamennyi párizsi lap a szovjet kormányfő vidéki körútjának elsöprő sikeréről ír: Hruscsov megnyerte a „Tour de France"-ot. Az, hogy már az első naptól kezdve — igazi franciás közvetlenséggel — így nevezték el az ötnapos villámutazást, már maga is Hruscsov népszerűségének jele. A híres ország körüli kerékpárverseny a franciák kedvenc sporteseménye. Hogy itt valóban versenyről — az idővel való versenyről — volt szó, azt talán leginkább a vendégeket kísérő újságírók érzik, akik teljesen kimerülve érkeztek vissza csütörtök délben Párizsba. (A szédületes ütemű utazást — csakúgy, mint annak idején az Egyesült Államokban — itt is legjobban maga Hruscsov elvtárs bírta.) De más értelemben is győztesként tért vissza a fővárosba a Szovjetunió miniszterelnöke. Mielőtt elindult volna Párizsból, a jobboldali sajtó azt jósolgatta, hogy a párizsi forró fogadtatás után a vidéki „hűvösebb”, józanabb lesz. Nagy csalódás érte azokat, akik ebben reménykedtek. A vidéki városok — még az olyan „tartózkodónak” ismertek is, mint például Bordeaux vagy Verdun — olyan meleg rokonszenvvel és olyan tömegesen üdvözölték Hruscsov elvtársat, mint Franciaország egyetlen vendégét sem. Minden városban érthetően más-más jellege, íze volt a fogadtatásnak: a lobbanékony marseille-iek másként fejezték ki érzelmeiket, mint a polgári Bordeaux lakosai, s a jókedvű reimsiek másként, mint Lillé kemény munkásnépe. De kivétel nélkül mindenhol — Hruscsov elvtárs szavaival élve — a fogadtatás minden várakozást felülmúlt. És ez vonatkozik nemcsak a Szovjetunió barátai által táplált reményekre, hanem — ellenkező előjellel — a reakció füstbe ment vágyálmaira is, amely reakció e napokban meglehetősen háttérbe szorult, de helyenként mégis hallatta hangját. Az utóbbi csoportok támadásának fő érveként az szerepel, hogy a Hruscsov elvtársat ünneplő főeszmét, amelyet a kommunizmus tűz célul eléjük, hogy mindenki szükségletei szerint részesüljön a javakból. Az egyik küldött megkérdezte, vajon francia munkások szabadságukat eltölthetnék-e a Szovjetunióban? — Bármikor szívesen látjuk a francia munkásokat — válaszolta Hruscsov. Az a kérdés is elhangzott, vajon a szovjet munkások szabadidejükben bárhol táborozhatnak-e, illetve felkereshetik-e szabadon a Szovjetunió bármely részét. A kérdésre válaszolva, Hruscsov rámutatott, mennyi badarságot írhatnak össze egyes újságok a Szovjetunióról, hogy ilyen kérdést egyáltalában feltettek neki. Természetes, hogy a szovjet munkások szabad idejükben az országnak azt a vidékét kereshetik fel, amelyiket akarják. A további kérdések zöme a szakszervezetek szervezésére és az oktatás részleteire vonatkozott. . Ezekre Hruscsov részletesen válaszolt, majd befejezésül ezeket mondotta: — Higgyék el, nem akarok propagandát csinálni, csak rossz árucikknek kell propaganda. A kommunizmus pedig nem rossz árucikk. Az a célom, hogy a francia—szovjet barátságot erősítsem. Nem akarok kommunistát csinálni azokból a franciákból, akik nem kommunisták. Az az óhajunk, hogy a barátság és a béke jegyében szorosabbra fűzzük a két ország kapcsolatait, megek — mind kommunisták, kommunista aktivisták. Ez a fegyver azonban némileg visszafelé sült el, mert annak beismerését jelentené, hogy a kommunistáknak még a legkisebb és legtávolibb városokban is óriási tömegeik vannak. Mint az egyik párizsi újságíró szellemesen megjegyezte: „Ha valóban úgy volna, ahogy a reakció elhitetni szeretné — Franciaországban a kapitalista rendszer már utolsó óráit élné.’’ A „túra” vége felé más oldalról próbáltak árnyékot vetni Hruscsov elvtárs hallatlan népszerűségére. Guy Mollet és legközelebbi hívei azzal vádolták a szovjet vezetőt, hogy „csupa kapitalistával” érintkezik, azokkal tárgyal és „nem áll szóba a munkásokkal”. A szocialista párt vezetői más diverziókhoz is folyamodtak. Defterre marseille-i polgármestert például arra akarták rávenni, hagyja el a várost Hruscsov elvtárs látogatásának idejére. A polgármester, aki egyébként kommunistaellenességéről ismert, kereken visszautasította pártvezéreinek oktalan próbálkozását. A katolikusegyház balsikerű beavatkozása közismert. Nemcsak nem sikerült eltérítenie az egyszerű katolikus hívőket attól, hogy polgártársaikkal együtt üdvözöljék a szovjet vendégeket, hanem a Kirkanokokkal szemben alkalmazott ügyetlen és erőltetett eljárással igen sok emberben, a többi között hivatalos körökben is, felháborodást és tiltakozást váltott ki. Az utóbbi körök úgy minősítik az esetet, mint az egyháznak az állam ügyeibe való illetéktelen beavatkozását, amihez hasonló nem fordult elő Franciaországban, mióta az egyházat különválasztották az államtól. Viszont imitt-amott megszólaltak azoknak a tőkés csoportoknak szócsövei is, amelyek már de facto együttműködnek a német nagyiparosokkal. Ezek teljesen érthetően nemtetszésüknek adtak kifejezést, valahányszor Hruscsov elvtárs rámutatott a militarista Nyugat-Németország részéről fenyegető veszélyre. A helyeslés és a lelkesedés forró hangulata kórusában azonban a reakció különböző árnyalatainak támadási kísérletei szinte elenyésztek. Ilyen értelemben is tehát fényes győzelmet aratott Hruscsov elvtárs a Tour de France során. Azok a kísérletek, amelyek meg akarták nehezíteni a francia— szovjet barátság újjáéledését és az európai enyhülést, ezen a körúton csúfos kudarcot szenvedtek. Bebizonyosodott, hogy a francia nép óriási többsége azokkal a külpolitikai elképzelésekkel rokonszenvez, amelyeket Hruscsov elvtárs beszédeiben és beszélgetéseiben kifejtett. És „nép” alatt valóban a lakosság legkülönbözőbb rétegeit kell érteni. Mert az utcán — napsütésben és esőben egyaránt — ott voltak tíz- és százezrével a munkások és a kisemberek. A vasútvonalak és az országutak mentén ott volt a falvak népe, a városházák és prefektúrák ünnepélyes aktusainál szívélyes fogadtatásban részesítették őt a hivatalos személyek, a városok, a megyék vezetői, a meglátogatott üzemekben pedig örömmel tárgyaltak vele a gyártulajdonosok, akik növelni szeretnék üzleti kapcsolataikat a Szovjetunióval. Abban, hogy Hruscsov elvtárs látogatásában a békéhez tett fontos lépést látnak, hogy kívánatosnak tartják a francia—szovjet kapcsolatok sokoldalú fejlesztését — a legszélesebb rétegek egyetértenek. A vidéki körút ezt is szemléltetően bizonyította. Lehetetlen, hogy mindez ne legyen jótékony hatással az ötnapos szünet után ma folytatódó Hruscsov—De Gaulle-tárgyalásokra. Hogy a szovjet kormányfő milyen nagy fontosságot tulajdonít e tanácskozásoknak, azt mutatja körútjának megrövidítése is, így kételjes nap marad arra, hogy a rambouillet-i kastély nyugalmában tárgyaljon a köztársasági elnökkel. Párizs és egész Franciaország józan gondolkodású népe most abban reménykedik, hogy a tárgyalások eredményeiben is tükröződni fog Hruscsov elvtárs párizsi és vidéki útjának felejthetetlen „közönségsikere". Bebrits Anna Párizsba küldött munkatársunk telefonjelentése: Hruscsov megnyerte a „Tour de France"-ot Hruscsov integet az autó ablakából a flinsi Renault-autógyárban. FRANCIAORSZÁGI MOZAIKOK RÜGYEZIK A BARÁTSÁG FÁJA Díjon és Sztálingrád, mint ismeretes, testvérvárosok. Amikor ezt elhatározták, a barátság szimbólumaként mindkét város új lakónegyedében elültettek egy-egy fiatal fát. Most Hruscsov elvtárs érkezésének tiszteletére az új városrész lakói szépen feldíszítették a „barátság fáját”, amely egyébként éppen rügyezni kezdett. ÜZLETI TÁRGYALÁS A LEVEGŐBEN Dijonból Metzbe repülve, Hruscsov elvtárs bement a Caravelle pilótafülkéjébe. — Nagyszerű gép ez — mondta az Air France főmérnökéhez fordulva. — Tudnának-e nekünk eladni belőlük? — Természetesen. Hányat kívánnak? — Kezdetnek talán egy tucatot. Később a repülőgépen a francia rádió és televízió riportereinek adott interjújában Hruscsov elvtárs megjegyezte, hogy saját használatára szeretne rendelni egy Caravelle-t. A beszélgetésről minden párizsi lap megemlékezett. „A KEREKASZTAL LOVAGJAI’* A hétfői dijoni díszebéden megtette hatását a még franciaországi viszonylatban is kiváló helyi szakácsművészet és a nem kevésbé híres burgundiai bor. A feketekávé utáni kedélyes hangulatban Hruscsov elvtárs énekelt néhány oroszt népdalt, majd Gromikóval együtt a partizánindulót. A francia házigazdák is kitettek magukért. Nagyon is stílszerűen elénekelték A kerekasztal lovagjai című népdalt. AZ ÓRIÁS-RÁK A zsibongó marseille-i halpiacon hétfőn délelőtt a szokásosnál is nagyobb volt a ricsaj. „Programon kívül“ megérkezett Hruscsovné asszony egyik lányával és a polgármester feleségével. A váratlan látogatás nem hozta zavarba a piaci árusokat. Egy halász hatalmas tengeri rákot ajándékozott Nyina Petrovnának, egy öreg halasasszony pedig megcsókolta. „EGÉSZEN MOSZKVÁIG .. Amikor a Fives-Lille-Cail fémipari üzem munkásai megtudták, hogy a programváltozás miatt Hruscsov elvtárs nem megy el gyárukba, két küldöttet választottak maguk közül, aki átadja majd „Mr. H“-nak a munkások ajándékát, egy gyönyörű arany töltőtollat. De miként is adják át — kérdezték, ha nem engedik őket a városházára? A két küldött elhatározta: „Ha kell, egészen Moszkváig elmegyünk.“