Népszabadság, 1960. május (18. évfolyam, 103-128. szám)
1960-05-12 / 112. szám
Levelek a csúcsértekezlet előtt Május 16. Csúcsértekezlet... A levelekből kicseng közvéleményünk bizakodása: sikerül közeledést elérni, tovább enyhíteni a helyzetet. Ne a fegyverek ereje, hanem a tárgyalások döntsenek az emberiség jövőjéről. Ha minden asszony összefogna... „Örömmel látom, hogy enyhül a nemzetközi helyzet — írja szerkesztőségünkhöz intézett levelében Horváth Dezsővé (Budapest). — Legfőbb kívánságom, hogy ezen az úton haladjon a világ. A háború csak fájdalmat, keserűséget, pusztulást hozna. És soha nem gyógyuló sebeket. Azt szeretném, ha minden asszony összefogna, s harcos kiállásával is támogatná a közeledést.” Hasonló levelek naponta érkeznek szerkesztőségünkbe. Bizonyítják, hogy népünk békét akar. „Mindig nagy figyelemmel kísérem a politikai eseményeket — olvashatjuk Barkácsi József (Tatabánya- Felső, Holló u.) levelében. — Nagyon felháborít, hogy egyes nyugati politikusok azon mesterkednek, hogyan lehetne újra provokációkkal felszítani a hidegháborút. A bonni militaristák kalandortervei tiltakozásra kényszerítenek. Veszélyeztetve látom a békét. Így kezdődött a második világháború előtt is. Úgy látszik semmit sem tanultak a múltból. De mi semmit sem felejtettünk el. Azért vagyunk itt mi, hogy ne engedjük tovább nyújtózkodni őket. Erőnk tudatában bátran szembenézhetünk velük.” 1 / Általános leszerelést! Viktor Józsefné írja (Gyöngyös, Bástya utca.): „Olyan boldogan élünk mi, magyar asszonyok, hogy ilyenről azelőtt álmodni sem mertünk. Nincs munkanélküliség, nincs nyomor, nincs háború. Jogokat kaptunk, s tisztelnek, becsülnek bennünket. Így akarunk élni tovább. Jogainkat arra használjuk, hogy ezt az életet megőrizzük. Szívvel lélekkel támogatjuk a Szovjetunió által vezetett békeoffenzívát. Sok millió aszszony, édesanya van a világon, s mind egyhangúlag kiáltja: Ne legyen soha többé háború ! ! ! Tiltsák el az atomfegyvereket, szereljék le a katonákat!” „Nagy öröm töltött el, amikor olvastam a Népszabadságban Hruscsov elvtárs javaslatát az általános és teljes leszerelésről — írja Hibácskó Ferenc munkás, Kistelekről. — Hruscsov elvtárs ezzel a javaslatával a békeszerető emberek millióinak leghőbb vágyát fejezte ki. Ha a nyugati nagyhatalmak nemcsak hangoztatnák békés szándékaikat, akkor most ráléphetnénk a békés egymás mellett élés útjára. Úgy látom azonban, nem azonos a szándékuk a miénkkel. Ahol lehet, okvetetlenkednek. Ennek ellenére bízunk benne, hogyha leülnek a tárgyalóasztal mellé, nemcsak hozzáfognak, hanem ki is bogozzák a csomót. Milliók szeme tekint bizalommal Párizsra. S milliók akaratával nem lehet szembeszegülni.” Három fiamat elvitte a háború Hatvanéves idős asszony írja a következő levelet: „Most, hogy a vezető államférfiak találkozásáról írnak az újságok, nekem is eszembe jutottak a régi idők. Az a sok szenvedés, amit a háború okozott. Az első világháború után mentem férjhez. Négy fiúnk született. Férjem a háborúból betegen jött haza. Maláriát szerzett, s ebből a nehéz munka közben nem is tudott kigyógyulni. Egyre sorvadt, aztán itthagyott bennünket. Egyedül maradtam a négy kicsi gyerekkel. Az utána következő időkre jobb nem emlékezni. Éjjel nappal a mosóteknő mellett álltam. Kellett a gyerekeknek a kenyér. Bennük volt minden reménységem. Ahogy nőttek, úgy költözött vissza szívembe a remény, hogy majd öreg koromra gondtalanul élhetek, eltart a négy munkára nevelt gyerek. De az álmok csak álmok maradtak. Jött a második világháború. Három fiamat kivitték a frontra, a negyediket, mint leventét Németországba hurcolták. S a négy keservesen felnevelt fiú közül három sohasem tért vissza, sohasem láttam többé őket. Mit tehet egy ilyen fiait vesztett, meggyötört édesanya? Csak sír, sír, hull a könnye tizenöt esztendő múltán is. Öt kis unokám van. Elrémít a gondolat, hogy esetleg ők is erre a sorsra juthatnak. Ezt akarom megelőzni.” Jó órában figyelmeztetünk Szabó Gáborné (Budapest) a legutóbbi események fölött fejezi ki aggodalmát. „Nem tudom mire vélni a nyugati nagyhatalmak magatartását — írja. — Itt vagyunk, alig néhány nappal a csúcsértekezlet előtt, s ahelyett, hogy a megoldáson törnék a fejüket, kémeket küldenek a Szovjetunió területére. Nem tetszenek azok a nyilatkozatok sem, amelyek a szenátusban hangzanak el. Úgy hiszem, most még jó órában hangzik el a figyelmeztetés: ne szálljanak szembe anépek akaratával, ne feledjék, hogy megtanultunk már összefogni, s jól tudunk célozni, ha szükség van rá. Mi a bizalmat nem adjuk föl. Teljes erőnkkel támogatjuk vezetőink békéért folytatott harcát.” A tavasztól az emberek általában az élet megújulását várják. De az idei tavasztól — a levelek tanúsága szerint — politikai értelemben is az élet győzelmét várják. Levelekből — néhány sor Dévai Zoltán kaposvári levelezőnk a megye földművesszövetkezeteinek munkájáról számol be. Azt írja: a megye földművesszövetkezetei az első negyedévben csaknem 200 millió forint forgalmat bonyolítottak le, többet mint az előző év hasonló időszakában.# Fekete Márton nyugdíjas a pécs—mecseki üdülőházból írja a levelét. Nagyon jól érzi magát. Köszönetet mond, hogy ilyen kényelmes és szép helyen tölthet két hetet.* Varga József (Harkány) dicséri az ottani gyógykórház orvosait és ápolóit, akik gondosan és előzékenyen bánnak a betegekkel. * Nagy Dezsőné (Szabadszállás) arról ír, hogy nemrég Budapesten a Martinéni téri gyermekruhaboltban járt, s egy csomagot ott felejtett. Néhány nap múlva írt a bolt vezetőjének, s hamarosan megkapta az elveszettnek hitt csomagot.* Várnai László (Pécs), a vasútigazgatóság dolgozóinak munkaversenyéről ír. A legutóbbi értékelés szerint, az igazgatóságok versenyében Pécs a második helyen végzett. * Basity József (Szánk) megírja, hogy a Kiskunhalasi Sütőipari Vállalat a községben nemrég korszerű sütőüzemet avatott fel. # Zsarnóczi István (Budapest, XXI., Csalitos u. 11.). Több hetet töltött Kékestetőn. Nagyon gondos ápolásban részesült. Ennek tulajdonítja, hogy egészségesen hagyhatta el az üdülőt. Távirányítású kishajó a Körösön A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Békés megyei modellező klubjában Szappanos József rádió-távirányítású kereskedelmi hajómodell kicsinyített mását készítette el. A kis hajót a Körösön próbálták ki. Sok nézője akadt a nem mindennapos látványnak. A hajó elindult, egyenesen szelte a vizet. Egy gombnyomásra megfordult, majd több száz méterre eltávolodott. Ekkor egy újabb gombnyomás s a távolról alig látható hajó, a nézők csodálkozására, lassan irányt változtatott s visszafelé indult. A másfél méter hosszú, 12 kg súlyú és távirányítású hajómodell tehát sikeresn kiállta a próbát. Csapó László Békéscsaba Sikeres kultúrmunka Jánoshalmán Több mint öt évvel ezelőtt alakult meg huszonöt taggal a jánoshalmai földművesszövetkezet énekkara. Ez a szám azóta mindig növekedett, s ma már hatvanon felül van. Az út nem volt könnyű. Sok kitartás, szorgalom kellett ahhoz, hogy az énekkar országos hírnévre tegyen szert. 1957-ben kezdődött a sikersorozat, amikor a SZOVOSZ IV. kongreszszusának tiszteletére rendezett díszünnepségen az ország négy legjobb földművesszövetkezeti énekkara között a jánoshalmiak is ott álltak az Erkel Színházban. A Tanácsköztársaság 40. évfordulójának ünnepségein is részt vettek a Károlyi-kertben és az Operaház margitszigeti színpadán. Időközben megalakult a tánccsoport is. A híres cigánytánccal már sok babért szereztek. A színjátszók is munkához láttak a közelmúltban. Az együttesnek háromórás önálló műsora van, ezzel járja a környező falvakat, városokat. A siker sehol sem marad el. Jánoshalma nagyközség a Kiskunságban. Kultúrháza még nincs, de van lelkes, fáradtságot nem ismerő gárdája, amely azon fáradozik, hogy a nép kultúráját terjessze. Németh Mihály Jánoshalma, Kossuth u. 33. u. A paksi szülőotthonról Feleségem nyolcadik hónapos terhes volt, amikor egyik éjjel szülési fájdalmakat érzett. Községünkben nincs orvos. Ezért a paksi szülőotthonba vittük mentővel. Éjjel két órakor érkeztünk meg. A nővér azzal fogadott bennünket, hogy a főorvos csak reggel nyolckor lesz bent. Feleségemet egy különszobába vezette, gyógyszert adott neki és elment. De az orvos reggel nyolc órakor sem jött. A helyettesére is hiába vártunk, délután egykor még mindig nem látta orvos az éjjel érkezett beteget. Többszöri érdeklődésünkre végül azt mondták, csak hétfő reggel számíthatunk orvosra. Ekkor már nem győztük tovább türelemmel, s bejelentettük, hogy elmegyünk egy másik kórházba a saját felelősségünkre. Ha a főorvos hosszabb időre orvos nélkül meri hagyni az otthont, helyettese pedig elfelejt vizsgálatot tartani, akkor nem bízhatunk bennük. Elmentünk a szekszárdi kórházba, ahol feleségemet tizenöt percen belül megvizsgálták. Tanulhat ebből a paksi szülőotthon. Gazdag István Dunakömlőd Hol adhatják el a gyümölcsöt? Budapest egyik külvárosában, a XVIII. kerület Ganz-telepén családi házban lakunk. Kertünkben néhány gyümölcsfa van. Termését a helyi, vagy a város belső piacán szoktuk értékesíteni. A napokban értesítést kaptunk a kerületi tanácstól. Ezután csak az árusíthatja a kertjében megtermett gyümölcsöt a piacon, aki őstermelői igazolványnyal rendelkezik. De őstermelői igazolványt csak azoknak adnak, akiknek telke eléri, illetve meghaladja a 600 négyszögölt. A mi telkeink viszont házzal együtt sem nagyon érik el a 480—500 négyszögölt. Nemsokára itt a gyümölcsszezon. Kár lenne, ha a gyümölcs ott menne tönkre a fán. Telepünkön sok olyan nyugdíjas él, akinek pótlásként nagyon jól jön a gyümölccsel szerzett kereset, úgy gondolom, módot lehetne találni a kis telkeken lakók e problémájának megoldására. Kulcsár István XVIII., Somlókert u. 18. sz. MEGVIZSGÁLTUK TÖBB TÜRELEMMEL, NAGYOBB MEGBECSÜLÉSSEL A Nagykőrösi Gépállomás vezetőire panasz érkezett szerkesztőségünkhöz. Írója így fogalmazta: „Bántó hangon beszélnek velünk. Néhány régi dolgozó már odébbállt, máshova ment munkát keresni. Egyikünk, másikunk ugyancsak azt forgatja a fejében, hogy itthagyja a gépállomást, mert nem érzi eléggé megbecsülve magát. Pedig nem akármilyen nálunk a törzsgárda, már több ízben elnyertük az élüzem címet.” Kérdezzük azokat, akik már eljöttek, akik elkívánkoznak, akik nem akarják itthagyni, s azokat is, akik nem a gépállomáson dolgoznak, de azért tájékozottak annak munkájáról. Egyöntetű a vélemény: néha túl szigorúak a vezetők. „Brigádvezetői értekezleten azt kaptuk az igazgatótól, ha elmegy húsz ember a gépállomásról, jön helyette negyven.” Ilyen és ehhez hasonló tényekből derül ki, hogy a vezetőség néha valóban elvéti a mértéket. Ilyen eset volt az is, amikor közölte, hogy öt percnyi késés az egész napi munkabér elvesztését jelenti, vagy az, amikor utasította a portást, hogy ezek és ezek a szerelők addig nem hagyhatják el a gépállomást, amíg az egyik gépet ki nem javítják. A gépállomás dolgozói sem szeretik a gőgös, hatalmi szót, még ha hozzájuk hasonló, munkásokból lett vezetőktől hallják, akkor sem. Megszokták, hogy nem feltétlenül a szigorúság az, ami a munkában ösztönöz. A kötelességtudat, a becsület sokkal inkább. Hogy mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az előző igazgató gyenge és korántsem hibátlan vezetése mellett is élüzem címet nyertek. A gépállomás csinosítására, a kertre, a röplabda-, a teniszpálya építésére senki sem sajnálja a társadalmi munkát. Igaz, voltak, akik visszaéltek a régi igazgató engedékenységével. Az ilyen embereknek, akik nem voltak hozzászokva a pontos munkához, már eleve nem tetszett az új igazgató. Ezekkel szemben szükség volt egy-egy szigorúbb intézkedésre. Más azonban a helyzet a törzsgárda tagjait illetően. Gerecze Ambrus traktoros 1949 óta dolgozott a gépállomáson. Nem kapott a gépállomástól elég szerszámot a géphez, márpedig a folyamatos, jó munkához szerszám kell. Szerzett „magának”. Ment is a gépe mindig. Egyszer aztán el akarták venni tőle azt a szerszámot, amit nem is a gépállomástól kapott. Ezen a szerszámhistórián annyira összekülönbözött az igazgatóval, hogy végül elment az állami gazdaságba dolgozni. Majd, amikor a Petőfi Tsz-be új traktor érkezett, oda hívták. Két kézzel kaptak érte. Ismerik, jó, dolgos, ügyes traktoros. „Jól jártak vele” — mondja a városi pártbizottság titkára is. Mit szól ehhez a gépállomás igazgatója? Szerette volna, ha nem válik meg Gerecze Ambrus a gépállomástól. Saját vigasztalására-e, vagy mert ismeri Gerecze Ambrus ragaszkodását a gépekhez — csendesen, inkább magának mondja: — Fog ő még nálunk dolgozni. Sorra vesszük a panaszolt eseteket. Az igazgató tudja, mit kifogásolnak magatartásában. Amikor vitára kerül a sor, vagy reklamálásra, olyankor mutatkozik meg leginkább, hogy az ellentmondást nem szokta meg. így volt akkor is, amikor Kristóf Mihály szerelő papíron kapott figyelmeztetést, hogy végezze el egy meg nem nevezett gép karbantartását. Szóváltás támadt emiatt. Az igazgató szinte kizavarta az irodából, pedig a szerelő jogosan reklamált. Ha hibát láttak munkájában, nevezték volna meg, hogy melyik gépről van szó. A gépállomás második a megyében. A tavaszi munkák nyolcvan százalékát már elvégezték. Tavaly 117 százalékra teljesítették a tervet. Nincs tehát baj a munka körül. Csupán arról van szó: nem mindegy, hogy az eredményeket miként érik el. A felpanaszolt dolgok ártalmasak, mert többen önérzetükben sértve érzik magukat. Az újabb eredmények, a nagy tervek érdekében — amelyek között nem kisebb dolog van, mint az aratás egy-két tszben való teljes gépesítése — megkívánja, hogy a törzsgárdát megtartsa és becsülje a gépállomás vezetősége. Bánjon úgy az emberekkel, ahogy azt a dolgozók, a munka és a vezetőség érdeke kívánja, ahogyan nálunk szokásos és természetes. Patus Ferenc