Népszabadság, 1960. október (18. évfolyam, 233-258. szám)

1960-10-01 / 233. szám

2 Öt kormányfő javaslata újabb Hruscsov—Eisenhower találkozóra Felszólalások a közgyűlés péntek délelőtti ülésén New York, szeptember 30. (MTI) Péntek délelőtt — magyar idő szerint 15.56 órakor — összeült az ENSZ-közgyűlés plenáris ülése, hogy folytassa a nemzetközi hely­zet általános vitáját. A délelőtti ülésen a válasz jogán elsőnek W. Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságának első titkára, a lengyel ENSZ-küldöttség vezetője kért szót. Macmillan angol miniszterel­nök csütörtöki közgyűlési beszé­dére válaszolva, Gomulka beve­zetőül rámutatott, hogy Macmil­lan egyetlen tényt sem cáfolt meg, amelyet ő (Gomulka) Nyugat- Németországgal k­apcsolatban, mindenekelőtt pedig a nyugat­német revánskövetelésekről a közgyűlés elé tárt. A lengyel kül­döttség vezetője Macmillan ma­gatartását a néhai Chamberlain politikájához hasonlította, majd rámutatott: Amikor a bonni ál­lam vezetői „egyenjogúságot” kö­vetelnek a fegyverkezés terén és Nyugat-Németország mai szövet­ségesei lépésről lépésre meghát­rálnak az ilyen követelések előtt, azzal próbálnak érvelni, hogy nem lehet egy nagy nemzetet má­sokkal szemben hátrányos feltéte­lek közé kényszeríteni. Úgy látszik — folytatta ezután a lengyel küldöttség vezetője —, hogy amikor Macmillan Nyugat- Németország területkövetelő poli­tikáját támogatja, ezzel akarja „meghálálni" Adenauer együtt­működését Lengyelország és a lengyel határok biztonsága azon­ban nem függhet a NATO-hatal­­mak egymás közti mesterkedései­től A lengyel határokat nemcsak az egész lengyel nép védelme­zi, hanem a varsói szerződés valamennyi tagállama is — hangsúlyozta. A lengyel küldöttség vezetője ezután arról beszélt, hogy a len­gyel kormányt és a lengyel népet nem vezeti rossz szándék a német nép irányában. Távol áll tőle a kollektív felelősség elve. Len­gyelország reméli és ezt több íz­ben kifejezésre is juttatta, hogy elérkezik az idő, amikor Lengyel­­ország békében és barátságban él az egész német néppel, úgy, mint ezt jelenleg teszi a sovinizmustól mentes Német Demokratikus Köz­társasággal. — Macmillan úgy beszélt — foly­tatta Gomulka —, mintha nem lenne tudomása Adenauer, Erhard és a nyugatnémet kormány más vezetőinek területkövetelő kije­lentéseiről. Tény azonban, hogy ezek a kijelentések erélyes tilta­kozásra találtak az európai köz­véleménynél, beleértve Nagy- Britanniát is — mutatott rá. A következő felszólaló, Ahmed Sukeiri, Szaúd-Arábia képviselő­je, javasolta, hogy semleges országok vezetőinek részvételével tartsanak szov­jet—amerikai csúcstalálkozót. A szaud-arábiai küldött azzal in­dokolta javaslatát, hogy a múlt ta­pasztalatai szerint „nincs sok ér­telme újabb négyhatalmi találko­zót tartani”. A szaud-arábiai küldött támo­gatta az algériai és az ománi nép harcát. Hangsúlyozta, hogy a franciák a genfi konvenció rendel­kezéseinek megszegésével gyar­mati háborút viselnek Algéria el­len és rámutatott, az angolok harckocsikkal, lökhajtásos repülő­gépekkel és ágyúkkal igyekeznek elnyomni a függetlenségért harco­ló omani népet. Nyugat-Irián kérdéséről szólva Sukeiri rámutatott, hogy Nyugat- Irián Indonéziához tartozik és nincs olyan hatalom, amely elsza­kíthatná ezt a területet az anya­országtól. Sukeiri sajnálkozását fejezte ki, hogy Kongó — mint mondotta — belesodródott a hidegháborúba és hangsúlyozta, meg kell engedni, hogy Kongó maga határozza meg jövőjét. Ugyanakkor szükségesnek mondotta az ENSZ-haderők kon­gói jelenlétét és elismerő szavak­kal emlékezett meg Eisenhower elnök úgynevezett afrikai gazda­sági segélyprogramjáról. Lukeiri felhívta a küldöttek fi­gyelmét arra, hogy a közgyűlés munkája kedvezőtlen körülmé­nyek között folyik. New York nem bizonyult ideális székhely­nek — mondotta. — Több kormányfőt, aki a bé­ke szolgálatára érkezett az Egyesült Államokba, enyhén szólva kedvezőtlen fogadta­tásban részesítettek. Az ENSZ bizonyos nyomás cél­pontjává vált az igazság szándé­kos elferdítése céljából. Sukeiri figyelmeztetett arra, hogyha nem szűnik meg a meg­különböztetésnek, a félrevezetés­nek és az igazság elferdítésének ez a kampánya, akkor az ENSZ kénytelen lesz menedéket keres­ni ott, ahol biztosítják számára a szabadságot és az igazságosságot. Szaúd-Arábia képviselője ez­után nagy elismeréssel beszélt Hruscsovról, a szovjet miniszter­­tanács elnökéről, a szovjet kül­döttség vezetőjéről. — Hruscsov miniszterelnök — mondotta — a külpolitika nagy mestere, nemcsak a bennünket foglalkoztató problémákat vázolta fel a közgyűlésen, hanem várat­lanul ható megoldásokat is java­solt. Bennünket nem kell emlékez­tetni arra, hogy Hruscsov mi­niszterelnök nem egyszerűen államfő, ennél több. Tulaj­donképpen egy világot átfogó szociális, politikai és gazda­sági rendszer megtestesítője. A mai helyzetben az ENSZ nem teljesítheti maradéktalanul köte­lességét, ha nem megy Hruscsov elébe a békéhez vezető úton. Szaúd-Arábia képviselője vé­gül támadta Nixon és Kennedy amerikai elnökjelölteket, mert — mint rámutatott — beavatkoznak az Izrael és az arab államok kö­zötti vitába. A délelőtti ülés utolsó felszó­lalója Etiópia képviselője volt. Támogatta az ENSZ kongói ak­cióját, személy szerint pedig Hammarskjöld főtitkárt. Foglal­kozott az ENSZ szerepével és hangsúlyozta, az ENSZ-nek fenn kell maradnia, mert „az egyetlen védelem a nagy és a kis orszá­gok számára egyaránt”. Rámuta­tott, hogy az újonnan független­né vált afrikai országok megje­lenése megszilárdította az ENSZ-et és megismételte I. Hailé Szelas­­­szié császárnak a kollektív biz­tonság megteremtésére 1936-ban a Népszövetséghez intézett fel­hívását. Az etiópiai küldött végül el­ítélte Franciaország algériai há­borúját és sürgette, hogy tartsa­nak népszavazást Algériában. A péntek délelőtti ülés magyar idő szerint 18:22 órakor ért véget. * Mint az ADN jelenti, a köz­gyűlés 15. ülésszakán részt vevő öt magasrangú államférfi — Nkrumah ghánai elnök, Nehru indiai miniszterelnök, Sukarno indonéz elnök, Nasszer, az EAK elnöke és Tito jugoszláv elnök — határozati javaslatot terjesztett a közgyűlés elé, amelyben javasolja Hruscsov szovjet miniszterelnök és Eisenhower amerikai elnök ta­lálkozóját. Cyrus Eaton levele Fulbright szenátorhoz New York, szeptember 30. (TASZSZ) Cyrus Eaton levelet küldött Fulbright szenátornak, a szenátus külügyi bizottsága elnökének. Le­velében helyesli azt a bírálatot, amellyel a szenátor Hruscsov mozgási szabadságának korláto­zását illette. Ugyanekkor Eaton vizsgálatot követel azzal kapcsolatban, hogy felbérelt emberekből álló marok­nyi huligáncsoportok tüntetéseket rendeztek több ENSZ-küldöttség vezetője ellen. Eaton megelége­déssel ír Fulbright szenátor „tel­jesen jogos bírálatáról”, majd fel­teszi a kérdést: „Ki pénzeli azokat a hivatásos bérenceket, akik kö­rülveszik a külföldi nagykövetsé­geket s sértő plakátokkal és meg­jegyzésekkel háborgatják a külföl­di vendégeket. Nehéz elhinni, de tájékoztat­tak róla, hogy a nem kívána­tos akciókra jelentős állami összegeket fordítanak, ame­lyeket más címen számolnak el.” „Alaposan megismerkedtem az úgynevezett magyar szabadság­­harcosok vezéreinek múltjával is — írja a továbbiakban Eaton. — Kiderült, hogy sokan közülük a múltban a Magyarországot megszálló náci hadsereg tisztjei voltak, s Hitler veresége után, ter­mészetesen, kénytelenek vol­tak megszökni az országból”. „E felbérelt csoportok tevé­kenységének egyes vonásait mu­latságosaknak tarthatnánk, ha a világ szemében nem okoznának olyan nagy kárt az Egyesült Ál­lamok jó hírnevének.” NÉPSZABADSÁG 1960. október 1. siómba! A líbiai, a nepáli és a libériai küldött beszéde az ENSZ közgyűlésének csütörtök esti ülésén New York, szeptember 30. (TASZSZ) Az ENSZ csütörtök esti ülésén az ecuadori külügyminiszter után Muhiddin Fikini líbiai küldött szólalt fel, s kifejezte népének szolidaritását az afrikai és az ázsiai országok népeivel. Hangsú­lyozta, hogy kormánya a kölcsö­nös tisztelet és egyetértés útján kíván haladni a nyugati és a ke­leti országokkal. Részletesen fog­lalkozott az afrikai népeket leg­jobban érdeklő problémákkal. El­ítélte Franciaország kormányát az algériai háború miatt. Elérkezett az ideje — mondotta —, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete ele­get tegyen kötelességének és biz­tosítsa az algériai kérdés megol­dását az algériai népnek a füg­getlenséghez és az önrendelkezés­hez való joga alapján. Hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a Kongói Köztársaság egy­ségét és területi épségét. A líbiai küldött kifejezésre jut­tatta népének mélységes aggo­dalmát a Dél-Afrikai Unióban tomboló faji politika miatt. Befe­jezésül hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek fontos szerepet kell játszania a legidőszerűbb nemzetközi kérdésnek, a le­szerelésnek megoldásában. Ezután B. P. Koirala nepáli miniszterelnök emelkedett szólás­ra. Üdvözölte az ENSZ új tagjait, majd kifejezte azt a reményét, hogy a még mindig gyarmati ura­lom alatt élő országok mielőbb elnyerik függetlenségüket, elfog­lalják helyüket az Egyesült Nem­zetek Szervezetében. Hangsúlyozta, hogy az ENSZ mindaddig nem le­het valóban egyetemes szer­vezet, amíg a Kínai Népköz­­társaság nem foglalhatja el benne az őt megillető helyet. Koirala határozottan síkraszállt Algéria függetlensége mellett és rámutatott arra, hogy Franciaor­szág nem tartotta meg De Gaulle Algériára vonatkozó tavalyi, ün­nepélyes ígéreteit. A kongói helyzettel kapcsolat­ban a nepáli miniszterelnök hangsúlyozta, hogy biztosítani kell a Kongói Köztársaság terü­leti épségét és politikai függet­lenségét. Ellenezte azt a szovjet javas­latot, hogy a főtitkári tisztséget három főből álló főtitkárságra bízzák. Befejezésül Koirala részletesen elemezte a leszerelés problémáját és hangsúlyozta, hogy a leszere­lés megoldása elsőrendű fontossá­gú. Úgy véljük — mondotta —, hogy az általános és teljes leszerelés hatékony nemzetközi ellenőrzés mellett maradéktalanul lehetséges. A közgyűlés délutáni plenáris ülésén utoljára Rudolph Grimes libériai külügyminiszter mondott beszédet. Kijelentette, hogy a le­szerelés kérdésében megegyezésre kell jutni. A világ — mondot­ta — nem tekintheti többé a háborút politikai eszköznek. Algéria és Kongó kérdésével foglalkozva a libériai küldöttség vezetője megállapította, hogy a gyarmati rendszer minden formá­jában a végét járja, de sebeket hagy a függő és leigázott népek testén. Sajnálatát fejezte ki a kongói helyzet miatt, mégis úgy nyilatkozott, nem támogathatja azt a javaslatot, hogy a kongói ENSZ-csapatok élére afrikai pa­rancsnokságot állítsanak. Csalódást keltett Macmillan beszéde Nemzetközi sajtókörökben csa­lódást okozott Macmillan angol miniszterelnöknek csütörtökön az ENSZ közgyűlésen elhangzott be­széde. Mint az ADN New York-i kü­­löntudósítója írja, a miniszterel­nöknek a leszerelés kérdéséről szóló fejtegetései nem voltak egye­bek a már ismert nyugati állás­pont megismétlésénél. A Nyugat előbb akar ellenőrzést és megfi­gyelést a tényleges leszerelési tár­gyalásoknál. Nyugati újságírókörökben fel­figyeltek arra, hogy Macmillan feltűnően idegesen mondta el be­szédét. E körökben nemtetszést szült az is, hogy az angol minisz­terelnök a nyugatnémet atomfel­­fegyverkezés védelmezőjeként lé­pett fel. Noha Macmillan azt ál­lította, hazájának semmiféle oka nincs, hogy a német militarizmust kedvező fényben tüntesse fel, mégis arról beszélt, hogy szó sem lehet Nyugat-Németország békét veszélyeztető „önálló katonai ak­ciójáról”, mert a nyugatnémet fegyverkezés a nyugati szövetség keretein belül történik meg. Az egyetlen „javaslat”, amelyet Macmillan a leszerelés kérdésében előterjesztett, előirányozza, hogy az ellenőrzési és megfigyelési in­tézkedések kidolgozására műszaki és tudományos szakértői bizottsá­got állítsanak fel. E szakértőknek meghatározott időn belül kellene kidolgozniuk jelentésüket. „Nincs egyetlen igazi javaslata sem" Mint londoni tudósítónk, Frank Gullett írja, bizonyos csalódott­ság érződik a polgári lapok hang­jából amiatt, hogy a miniszterel­nök nem tudta megragadni az al­kalmat, és hogy a washingtoni hi­degháborús politika mellé való fel­zárkózás helyett nem tudott új, építő javaslatokkal hozzájárulni a jobb megértés kialakításához. Mindamellett továbbra is remé­nyeket fűznek Angliában a Hrus­csov és Macmillan között sorra kerülő tárgyalásokhoz. A Daily Express kijelenti: „Bíznunk kell abban, hogy a világ vezető álkam­­férfiaival való találkozások során Macmillan új alapot fog találni egy csúcsértekezlet megvalósítá­sához.” A jobboldali Daily Mail szerint Adenauernak különös oka van rá, hogy elégedett legyen, mert Macmillan védte Nyugat-Német­ország ügyét. A Times kételkedve kérdi, va­jon a Macmillan javasolta szak­értői bizottság képes-e politikai hátsó gondolatok nélkül megtalál­ni a súlyos problémák megoldá­sát. A News Chronicle írja: — Macmillan nem közölt feltű­nést keltő új tervet. Egyetlen új javaslata nagyon szerény, utalá­sa a leszerelésre ismert tények felsorolásán alapszik. A Daily Express vezércikke csupán Macmillan és Hruscsov megbeszéléseit tartja igazán je­lentőseknek. A miniszterelnök New York-i útjának eredményét nem a közgyűlésen végzett telje­sítményei szerint kell megítélni. Sokkal fontosabbak megbeszélései Eisenhowerral és Hruscsovval — írja a lap. A Daily Worker írja vezércik­kében: Macmillan útja előtt mérhetet­lenül felfújták a miniszterelnök közvetítő és hídverő szerepét. Ki­tűnt azonban, hogy csak az Egye­sült Államok szóvivője. A hideg­háború változatlanul hideg ma­radt, Macmillan pallérozott mon­datai dacára. Nem volt egyetlen igazi javaslata sem. A szakértői értekezlet, amelyet ajánlott, csak végtelenül akadékoskodó szósza­porítás lenne, amely folyton tá­volodnék az igazi leszereléstől. A valóban komoly javasla­tok, amelyek a világon segít­hetnének, csak a szocialista országoktól és olyan államok­tól jöttek, mint azok, amelye­ket Nkrumah és Nasszer kép­visel. Ezek az államok nagyszerű és biztató egyetértést mutattak a bé­kéhez szükséges közös erőfeszítés irányát illetően. Javaslataik tár­gyalások és megegyezés alapját képezhetik. „Adenauer védőügyvédje..." Az Humanité hasábjain Pier­­re Courtade Macmillan beszédé­vel foglalkozva rámutat, hogy a brit kormányfő beszédei általá­ban sokkal kevésbé jelentősek, mint a magánbeszélgetések során tett kijelentései. Végleges ítéletet nem lehet alkotni a közgyűlésen elhangzott felszólalása nyomján. Azt lehet gondolni, hogy folyosói közvetítő tevékenysége nem tel­jesen vág egybe nyilvános állás­foglalásaival. Ha azonban úgy is jött Macmillan New Yorkba, mint közvetítő, a közgyűlésen elmon­dott beszéde bizonyára nem fog­ja megkönnyíteni a feladatát. Courtade különösen kiemeli, hogy Macmillan Adenauer védő­ügyvédjeként jelentkezett. Olyan kijelentéseket tett, ame­lyek komolyan gyöngítik vagy talán meg is semmisítik közvetí­tői esélyeit. Kezesként jelentke­zett Nyugat-Németország revans­­vágyó köreinek békés szándékait illetően. Courtade hangsúlyozza, hogy annyi bizonyos: a Szovjetunió, a többi szocialista állam — különö­sen pedig Németország szomszé­dai — nem fogják megengedni, hogy bárki is játsszék a német militarizmus kérdésével. Saját vé­delmére és nyilván azért, hogy megőrizze közvetítő esélyeit, Mac­millan azt híresztelte, hogy amit a közgyűlésen mondott, annak nincs semmi fontossága, kénytelen volt így beszélni, hogy az amerikaiak kedvére tegyen, és ezzel tárgyaló­­képes helyzetbe jusson. Egy dolog biztos — írja Courtade —, Mac­millan téved, ha azt hiszi, hogy a diplomácia abból áll: magánbe­szélgetésben az ellenkezőjét mon­dani annak, amit a nyilvánosság előtt jelent ki...

Next