Népszabadság, 1960. december (18. évfolyam, 285-310. szám)
1960-12-25 / 306. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! - 32 oldal — Ara 2 formt 1960. del. 2., vasárnap AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XVIII. évf., 306. sz. Békességet a világnak! A karácsony több annál, mint amit külső, meghitt, meleg fénye takar. Több a fenyőfánál, gyertyafénynél, több az ajándékozás öröménél. Mindez a test csupán, de a szív, amit a test takar: az emberiség kiolthatatlan örök vágya a félelmektől megszabadult élet, a biztonságos boldogság, a béke után. Bármibe öltöztessék is, ez a karácsony gondolata. Ezért menekült évszázadokon át a megnyomorított ember a karácsonyi illúziók vigasztalásába, s ezért nőtte túl határait napjainkban, amikor jelképes gondolata, a béke világot mozgató, reális valósággá vált. „Kísértet jár Európában — írja a maga módján a nyugatnémet polgári lap, a Deutsche Woche — a béke kísértete. Az a gondolat, hogy a béke egyetemessé válik, több mint 15 éve nyugtalanít bizonyos embereket... Most, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Kreml el akarja kerülni a háborús fejlemények útját és nemzetközi leszereléssel kívánja biztosítani a békét, ezek az emberek új okokat keresnek, hogy fenntarthassák a világban a feszültséget.” A világ a nagy változások korát éli. Új eszme lelkesíti az embereket, új hatalom született. A világ két társadalmi rendszerre oszlott, és az erők aránya — a kettéosztott világban — az új eszme, az új hatalom javára tolódott el. A szocializmus — százmilliók hite s a társadalom fejlődésének döntő tényezője — világrendszerré vált. A Szovjetunió és a szocialista országok nemzetközi erővé nőttek, létezésük állandó, töretlen, gyors gazdasági és politikai fejlődésük, az emberiség érdekében és védelmében felemelt szavuk mind nagyobb súllyal hat a világ sorsára, alakulására. Ezt — a szocializmus és a béke erejének hallatlan megnövekedését, mert a cikk csak a Kremlről beszél, de ez a szocialista tábor egészen érzik s látják odaát is, a „másik világban”, a régiben. Ezért nyugtaidanító „kisértett a béke a szemérmesen „bizonyos embereknek” mondott, valójában azonban maroknyi háborús kalandornak, akik 15 év óta a háborús szakadék peremét járják, s két pusztító világháború után a világot az azoknál is borzalmasabb katasztrófába taszítanák. Napjaink legégetőbb problémája: a háború és béke kérdése — állapítja meg a kommunista és munkáspártok képviselőinek Moszkvai Nyilatkozata, elkövetkezendő esztendők programja, a biztató jövendő dokumentuma Nincs más út a világ számára, vagy a pusztító háború, vagy a két világrendszer békés egymás mellett élése. Az emberiségnek jó az emlékezete, nem felejti a „békét választja. A háborút megéltekben a reménység tartotta a lelket; hitték: az emberek gyötrődését, életeknek és értékeknek a pusztulását nem lehet elfelejteni, az emlékezés ad majd mindigannyi erőt a szívekbe, hogy útját állják a gyújtogatóknak. Hitték, hogy — összefogva azokkal, akik nem élték meg óvóhelyek vakondéletét, akiknek nem hasított szívükbe szirénák hangja, akik nem tapostak még lerombolt városok és falvak vakolatán — megkímélik az emberiséget egy újabb háború borzalmaitól. De 15 esztendő tapasztalatai, az imperializmus — elsősorban fő ereje, az amerikai — meg nem nyugvó, a világ békességére törő mesterkedései, a feszültség másfél évtizede itt-ott felvillanó tüzei figyelmeztetően ébresztik a népek lelkiismeretét: a világháború veszélye nem szűnt még meg. Oradour Franciaországának földjét nyugatnémet katonacsizmák tapossák, gyilkos sortűzben algériai hazafiak hullanak; látja a világ a szabadságáért küzdő kongói, a békét, semlegességet választó laoszi nép megpróbáltatásait; a nemzetközi feszültség számtalan mesterséges tűzfészkét; felperzselt kubai cukornádültetvényeket, a kémkedő amerikai repülőgépek garázdálkodásait, a gátlástalan fegyverkezési hajszát, fenyegetően növekedő nukleáris fegyverkészleteket. Az imperializmus — tudják már — válaszfalat emelne a népek közé s szívüket az aggódás, a bizalmatlanság, a rágalom, a gyűlölet mérgével fertőzné. Joggal kérdi az emberiség: függhet-e egy maroknyi imperialista háborús kalandor szándékától százezrek és milliók élete, az emberiség kultúrájának évezredek óta összekuporgatott értéke, minden, ami szép és jó, ami az élet értelme és öröme? A világ nem felejtett. Az emberiség erejére ébredt és él vele. Ez az erő napról napra nő. A háború a kapitalizmus melegágyában burjánzik, a kapitalizmus szükséges velejárója. De a nagy és történelmi változások sodrában kialakult már világszerte az a hatalmas erő — a szocializmus, a demokrácia, a béke szervezett ereje —, amely lefoghatja a gyújtogató kezeket, mint ahogy az utóbbi évtizedben már nem egyszer le is fogta. A háború már nem végzetszerűen elkerülhetetlen. A „többség” mi vagyunk, akik a félelemnélküli életről, a biztonságról és békességről nem dőrén és hiába szőjük álmainkat. Nagy s szervezett erők harcolnak — az emberiség történetében először — a háború ellen. Meggyőző e háborúellenes erők seregszemléje: a világrendszerré vált szocializmus, benne hatalmas gazdasági és politikai tekintélyével, a tudomány és technika döntő ágaiban kivívott világelsőségével a Szovjetunió, a szocialista országok napról napra gyarapodó anyagi és politikai hatalma; a szemünk láttára született új ázsiai, afrikai, latin-amerikai államok, amelyek új életüket csak a béke éltető levegőjében építhetik és azoknak a gyarmatoknak és függő országoknak a népei, amelyek ma még a szabadságértharcolnak, hogy függetlenül s békében az új életet építhessék; semleges országok, amelyek a békés egymás mellett élés elvét nemcsak vallják, de ki is állnak érte; a nemzetközi munkásosztály és szervezetei, elsősorban a kommunista pártok, amelyek nagy erejüket a béke szolgálatába állították; a békeharcosok kiterebélyesedett, az egész világot átfogó mozgalma; a kapitalista országok józan értelemre hallgató burzsoáziájának egy része, amely meglátta már az erőviszonyok eltolódását és megsejtette a méhében katasztrófákat hordozó háború következményeit. Nagy és egyre gyarapodó a béke ereje. A közeli jövendő a béke termékeny levegőjében új sikereket ígér: teljessé válik a szocializmus és a béke erőinek fölénye az egész világon, s az erőviszonyok ilyen alakulásán, ilyen körülmények között — a szocializmus világméretű teljes győzelme előtt, akkor, amikor a világ egy részén még fennmarad a kapitalizmus — létrejön a reális lehetősége annak, hogy a háborút kiküszöböljük az emberi társadalom életéből. Tágra nyílt a valóságos béke kapuja, új fogalmakkal gazdagította a béke gondolatát: az elkerülhető háború, a békés egymás mellett élés, a megvalósítható béke fogalmával. Ezzel gyarapodott békét szimbolizáló idei karácsonyunk is. Magyarország része a szocialista tábornak, a békét oltalmazó százmilliók egészének. Hazánk sokszor esett háborúk országútjára; megjártuk már a megpróbáltatás, a szenvedés, a pusztulás nagy skáláját. Népünk ma már a jövendőnek él, az újat építi, ezt védi. A békét védik, akik először vágták be csákányukat a dunapentelei agyagba, megtervezték Komló új házait, megásták Hortobágy csatornáit, téglát téglára rakva, nyomortelepek helyére új városrészeket varázsoltak, akik a póznák százait és ezreit ásva a földbe, utat teremtettek a fénynek, orvosok, új és megújult régi kórházak, szülőotthonok, egészségügyi vándorautók sáfárai; írók, akiknek soha ennyi olvasójuk és barátjuk nem volt; nyomdászok, könyvek millióinak gondozói, a szövetkezés erejével életüket szebbítő parasztok, akik ezzel a béke ügyét is erősítik, az egész magyar nép, mert minden — kicsi és nagy —, amit másfél évtized alatt elértünk, s amit a jövőben elérni akarunk, a megszépült élet számtalan jele, mindnyájunk összefogásának, a nép alkotó munkájának gyümölcse. De a béke védelme is mindnyájunk, az egész világ összefogásának nagy ügye. És mert része vagyunk a szocialista tábornak, a békeharc növekvő erőbázisának, a békéért küzdő százmillióknak, hiszszük és valljuk: minden kalapácsütés, valahány új barázda erőnket sokszorozza, nemcsak a mienket, de a világét is, hiszen a világ békességét izmosítja. Ütött az óra: most kell összefognunk, s nem amikor elszabadították már a háború poklát. Erőinket most kell megsokszorozni. öt világrész kommunista és munkáspártjainak Békekiáltványa erre az összefogásra, az általános békeharcra hívja fel a világ népeit. Az emberiség értelméhez és szívéhez szól: ne tétovázzanak. Győzzön az egymás iránti bizalom, az emberséges megértés. Fehéreket és feketéket, férfiakat, nőket, ifjakat, minden embert, függetlenül politikai és vallási meggyőződésétől egyesítsen ez a harc: a béke védelme. A béke erői fölényben vannak a háború erőivel szemben; a győzelem csak a Vnienk lehet, de harcolni kell érte. Új s biztató gondolatokkal gyarapodott idei karácsonyunk, önbizalommal, könnyebb szívvel nézünk a fenyőfák pislogó gyertyafényébe. Vidámabban látjuk a boldogságtól párás szemű gyermekeink örömét. De legyünk éberek: a verőfényes holnapért ma még harcolnunk kell. Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy át vádoljanak most rajta / Véres és ostoba feneségek. Ady int így. Az élet szép. Vigyázzunk — mi emberek — a strázsán, hogy az embertelen gyűlölségen győzzön az emberséges értelem, s a világnak legyen maradandó békessége.