Népszabadság, 1960. december (18. évfolyam, 285-310. szám)

1960-12-25 / 306. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! - 32 oldal — Ara 2 form­t 1960. del. 2.­,­ vasárnap AZ MSZMP KÖZPONTI LAPJA XVIII. évf., 306. sz. Békességet a világnak! A karácsony több annál, mint amit külső, meghitt, meleg fénye takar. Több a fenyőfánál, gyertya­fénynél, több az ajándékozás örö­ménél. Mindez a test csupán, de a szív, amit a test takar: az em­beriség kiolthatatlan örök vágya a félelmektől megszabadult élet, a biztonságos boldogság, a béke után. Bármibe öltöztessék is, ez a karácsony gondolata. Ezért mene­kült évszázadokon át a megnyo­morított ember a karácsonyi illú­ziók vigasztalásába, s ezért nőtte túl határait napjainkban, amikor jelképes gondolata, a béke vilá­got mozgató, reális valósággá vált. „Kísértet jár Európában — írja a maga módján a nyugatnémet polgári lap, a Deutsche Woche — a béke kísértete. Az a gondolat, hogy a béke egyetemessé válik, több mint 15 éve nyugtalanít bi­zonyos embereket... Most, mi­után nyilvánvalóvá vált, hogy a Kreml el akarja kerülni a hábo­rús fejlemények útját és nemzet­közi leszereléssel kívánja biztosí­tani a békét, ezek az emberek új okokat keresnek, hogy fenntart­hassák a világban a feszültséget.” A világ a nagy változások korát éli. Új eszme lelkesíti az embere­ket, új hatalom született. A világ két társadalmi rendszerre oszlott, és az erők aránya — a kettéosz­tott világban — az új eszme, az új hatalom javára tolódott el. A szocializmus — százmilliók hite s a társadalom fejlődésének döntő tényezője — világrendszerré vált. A Szovjetunió és a szocialista or­szágok nemzetközi erővé nőttek, létezésük állandó, töretlen, gyors gazdasági és politikai fejlődésük, az emberiség érdekében és védel­mében felemelt szavuk mind na­gyobb súllyal hat a világ sorsára, alakulására. Ezt — a szocializ­mus és a béke erejének hallatlan megnövekedését, mert a cikk csak a Kremlről beszél, de ez a szocialista tábor egésze­n érzik s látják odaát is, a „másik világ­ban”, a régiben. Ezért nyugtaida­nító „kisértett a béke a szemér­mesen „bizonyos embereknek” mondott, valójában azonban ma­roknyi háborús kalandornak, akik 15 év óta a háborús szakadék pe­remét járják, s két pusztító vi­lágháború után a világot az azok­nál is borzalmasabb katasztrófá­ba taszítanák. Napjaink legégetőbb problémá­ja: a háború és béke kérdése — állapítja meg a kommunista és munkáspártok képviselőinek Moszkvai Nyilatkozata, elkövetke­zendő esztendők programja, a biz­tató jövendő dokumentuma Nincs más út a világ számára, vagy a pusztító háború, vagy a két világ­­rendszer békés egymás mellett élése. Az emberiségnek jó az emléke­zete, nem felejt­i a „békét vá­lasztja. A háborút megéltekben a reménység tartotta a lelket; hit­ték: az emberek gyötrődését, éle­teknek és értékeknek a pusztulá­sát nem lehet elfelejteni, az emlé­kezés ad majd mindig­­annyi erőt a szívekbe, hogy útját állják a gyújtogatóknak. Hitték, hogy — összefogva azokkal, akik nem él­ték meg óvóhelyek vakondéletét, akiknek nem hasított szívükbe szirénák hangja, akik nem tapos­tak még lerombolt városok és falvak vakolatán — megkímélik az emberiséget egy újabb háború borzalmaitól. De 15 esztendő ta­pasztalatai, az imperializmus — elsősorban fő ereje, az amerikai — meg nem nyugvó, a világ bé­kességére törő mesterkedései, a feszültség másfél évtizede itt-ott felvillanó tüzei figyelmeztetően ébresztik a népek lelkiismeretét: a világháború veszélye nem szűnt még meg. Oradour Franciaországának földjét nyugatnémet katonacsiz­mák tapossák, gyilkos sortűzben algériai hazafiak hullanak; látja a világ a szabadságáért küzdő kongói, a békét, semlegességet választó laoszi nép megpróbál­tatásait; a nemzetközi feszült­ség számtalan mesterséges tűz­fészkét; felperzselt kubai cu­kornádültetvényeket, a kémkedő amerikai repülőgépek garázdálko­dásait, a gátlástalan fegyverkezési hajszát, fenyegetően növekedő nukleáris fegyverkészleteket. Az imperializmus — tudják már — válaszfalat emelne a né­pek közé s szívüket az aggódás, a bizalmatlanság, a rágalom, a gyűlölet mérgével fertőzné. Jog­gal kérdi az emberiség: függhet-e egy maroknyi imperialista hábo­rús kalandor szándékától száz­ezrek és milliók élete, az emberi­ség kultúrájának évezredek óta összekuporgatott értéke, minden, ami szép és jó, ami az élet értel­me és öröme? A világ nem felejtett. Az em­beriség erejére ébredt és él vele. Ez az erő napról napra nő. A há­ború a kapitalizmus melegágyá­ban burjánzik, a kapitalizmus szükséges velejárója. De a nagy és történelmi változások sodrá­ban kialakult már világszerte az a hatalmas erő — a szocializmus, a demokrácia, a béke szervezett ereje —, amely lefoghatja a gyúj­togató kezeket, mint ahogy az utóbbi évtizedben már nem egy­szer le is fogta. A háború már nem végzetszerűen elkerülhetet­len. A „többség” mi vagyunk, akik a félelemnélküli életről, a bizton­ságról és békességről nem dőrén és hiába szőjük álmainkat. Nagy s szervezett erők harcolnak — az emberiség történetében először — a háború ellen. Meggyőző e hábo­rúellenes erők seregszemléje: a világrendszerré vált szocializmus, benne hatalmas gazdasági és po­litikai tekintélyével, a tudomány és technika döntő ágaiban kiví­vott világelsőségével a Szovjet­unió, a szocialista országok nap­ról napra gyarapodó anyagi és politikai hatalma; a szemünk láttára született új ázsiai, afrikai, latin-amerikai államok, amelyek új életüket csak a béke éltető le­vegőjében építhetik és azoknak a gyarmatoknak és függő országok­­nak a népei, amelyek ma még a szabadságért­­harcolnak, hogy függetlenül s békében az új éle­tet építhessék; semleges országok, amelyek a békés egymás mellett élés elvét nemcsak vallják, de ki is állnak érte; a nemzetközi mun­kásosztály és szervezetei, elsősor­ban a kommunista pártok, ame­lyek nagy erejüket a béke szolgá­latába állították; a békeharcosok ki­terebélyesedett, az egész vilá­got átfogó mozgalma; a kapitalis­ta országok józan értelemre hall­gató burzsoáziájának egy része, amely meglátta már az erőviszo­nyok eltolódását és megsejtette a méhében katasztrófákat hordozó háború következményeit. Nagy és egyre gyarapodó a béke ereje. A közeli jövendő a béke termékeny levegőjében új sikere­ket ígér: teljessé válik a szocia­lizmus és a béke erőinek fölénye az egész világon, s az erőviszo­nyok ilyen alakulásán, ilyen kö­rülmények között — a szocializ­mus világméretű teljes győzelme előtt, akkor, amikor a világ egy részén még fennmarad a kapita­lizmus — létrejön a reális lehető­sége annak, hogy a háborút kikü­szöböljük az emberi társadalom életéből. Tágra nyílt a valóságos béke kapuja, új fogalmakkal gaz­dagította a béke gondolatát: az elkerülhető háború, a békés egy­más mellett élés, a megvalósítha­tó béke fogalmával. Ezzel gyara­podott békét szimbolizáló idei ka­rácsonyunk is. Magyarország része a szocialis­ta tábornak, a békét oltalmazó százmilliók egészének. Hazánk sokszor esett háborúk országútjá­­ra; megjártuk már a megpróbál­tatás, a szenvedés, a pusztulás nagy skáláját. Népünk ma már a jövendőnek él, az újat építi, ezt védi. A békét védik, akik először vágták be csákányukat a duna­­pentelei agyagba, megtervezték Komló új házait, megásták Hor­tobágy csatornáit, téglát téglára rakva, nyomortelepek helyére új városrészeket varázsoltak, akik a póznák százait és ezreit ásva a földbe, utat teremtettek a fény­nek, orvosok, új és megújult régi kórházak, szülőotthonok, egész­ségügyi vándorautók sáfárai; írók, akiknek soha ennyi olvasójuk és barátjuk nem volt; nyomdászok, könyvek millióinak gondozói, a szövetkezés erejével életüket szebbítő parasztok, akik ezzel a béke ügyét is erősítik, az egész magyar nép, mert minden — ki­csi és nagy —, amit másfél évti­zed alatt elértünk, s amit a jö­vőben elérni akarunk, a megszé­pült élet számtalan jele, mind­nyájunk összefogásának, a nép al­kotó munkájának gyümölcse. De a béke védelme is mindnyájunk, az egész világ összefogásának nagy ügye. És mert része vagyunk a szocialista tábornak, a béke­harc növekvő erőbázisának, a bé­kéért küzdő százmillióknak, hisz­­szük és valljuk: minden kalapács­ütés, valahány új barázda erőnket sokszorozza, nemcsak a mienket, de a világét is, hiszen a világ bé­kességét izmosítja. Ütött az óra: most kell össze­fognunk, s nem amikor elszabadí­tották már a háború poklát. Erőinket most kell megsokszoroz­ni. öt világrész kommunista és munkáspártjainak Békekiáltványa erre az összefogásra, az általá­nos békeharcra hívja fel a vi­lág népeit. Az emberiség értel­méhez és szívéhez szól: ne této­vázzanak. Győzzön az egymás iránti bizalom, az emberséges megértés. Fehéreket és feketéket, férfiakat, nőket, ifjakat, minden embert, függetlenül politikai és vallási meggyőződésétől egyesít­sen ez a harc: a béke védelme. A béke erői fölényben vannak a há­ború erőivel szemben; a győze­lem csak a Vnienk lehet, de har­colni kell érte. Új s biztató gondolatokkal gyarapodott idei karácsonyunk, önbizalommal, könnyebb szívvel nézünk a fenyőfák pislogó gyer­tyafényébe. Vidámabban látjuk a boldogságtól párás szemű gyer­mekeink örömét. De legyünk ébe­rek: a verőfényes holnapért ma még harcolnunk kell. Őrzők, vi­gyázzatok a strázsán, / Az Élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy át vádoljanak most rajta / Véres és ostoba fene­­s­égek. Ady int így. Az élet szép. Vi­gyázzunk — mi emberek — a strázsán, hogy az embertelen gyű­­lölségen győzzön az emberséges értelem, s a világnak legyen ma­radandó békessége.

Next